83.

Tatsuki

Jeremy a fürdőbe megy. Követem tekintetemmel a mozgását, aztán visszatérek a készülőben lévő rajzhoz, ám eszembe jut valami, ezért felkelek és rányitok. Éppen a kötéseit hámozza le, így tudok vetni egy pillantást a sebeire. Egész szépek.

- Ne dörgöld a bőröd, csak itasd le és ne ázz sokáig, mert sem a sebeidnek, sem a tetoválásodnak nem tesz jót – javaslom, azzal magára hagyom a kölyköt. Sejtem, hogy kedvességnek fogja fel, pedig ezek egyszerű, racionálisan megmagyarázható dolgok a részemről. Ha azt akarom, hogy minél hamarabb felépüljön, vigyáznom kell rá, másfelől az a tetoválás egy szép munka, amit ketten hoztunk össze. Ő alkotta meg a mintát, én adtam neki színt. Most él, de ha elrontja, azzal elpusztítja, amit nem akarok.


A farkas lassan kezd formát ölteni a papíron. Nagyjából már megrajzoltam, a teste vonalai immár jól kivehetők, ezért a póz, amibe állítom, az a lopakodó, de büszke tartás, amiben halad, már megadja, milyen hangulatúra tervezem. Aztán meghallom a mosógép hangját és a szemöldökeim felszaladnak a meglepettségtől. Úgy fest, a tökalsót nem kell noszogatni, hogy rakjon rendet, megteszi magától is. A tányérját és evőeszközét is szó nélkül elmosogatta, most pedig ez... Elégedett vagyok vele. Nem zavar, hogy motoszkál, Eiji mellett megszoktam az apró zajokat, noha eleinte kibaszottul idegesítettek. A jól megszokott csendemet felváltotta az ügyetlenkedései apró hangjai és mindig kényszerem volt utána menni, hogy megnézzem, már megint mi a faszt művel. Nehezen boldogult el dolgokkal, a háziasítása igen kemény meló volt, szóval hozzá képest Jeremyvel kurva jó dolgom van.


Elkezdem részletesen kidolgozni a lapon lévő állatot. Hangsúlyt fektetek minden pontjára, a szeme állására, az orra ívére, a marján és hátán húzódó bozontos szőrre és a mancsai erejére. Közben kellemes, még nem érzett, levendulás füst száll az orromba, ami először fel sem tűnik, annyira beleolvad a szalon sokféleségébe, annyira magától értetődő és természetes, aztán lekoppan, hogy ilyen még eddig nem volt, s Jeremy felé fordulok. Mindig a vendégeimnek fenntartott székben foglal helyet, amióta csak megérkezett, így nem furcsa a számomra, hogy ott terpeszkedik. Ha nem égeti ki, nem koszolja össze, nem zavar.


A kölyök arcán élvezet látszik és minden bizonnyal élt a lehetőséggel, amit a zsebpénz kínált számára, máskülönben aligha lenne nála újfajta cigi. Legalább nem az enyémből lejmol mindig. Nem mintha ellenérzésem lett volna ezzel kapcsolatban, mindig szanaszét kallódik a lakásomban és a szalonban egy-egy doboz, ahogy a síkosító sem csupán a hálószoba kelléktárába tartozik nálam. Ahol megkívánom Shinjit, ott magamévá akarom tenni, méghozzá azonnal és nem azzal húzni az időt, hogy elgyalogolok a legközelebbi fellelőhelyig. Persze neki nem mindig van igénye rá, bennem meg ott a rémkép, hogy egyszer beszakítom, aztán búcsút inthetek a vele való dugásnak, de hát felnőtt ember, nyilván tisztában van a szex veszélyeivel.


Jeremy olyan elgondolkodó és élvező képpel szívja azt a cigit, hogy megkívánom. Felállok és odamegyek hozzá, majd a kezem nyújtom a szálért. Nem veszem el tőle, hiszen az övé, csupán némán kérek belőle egy slukkot. Nincs kedvem beszélni és egyébként is jó, ha megszokja a csendet, ha megtanulja a metakommunikációt mester szinten értelmezni. Nem mintha nagy gondja lenne vele, de el kell tudnia viselni, hogy sokszor hallgatok.