Tatsuki
Halvány sejtésem sincs, miért lepődik meg ennyire Jeremy, az öröme már inkább közel áll ahhoz, amire számítottam, de mindkettőt ráhagyom. Úgy kezeli azokat a dolgokat, amiket csinálok, adok és mondok neki, ahogy akarja, vagy ahogy tudja. Ha segítségre van szüksége valamiben, valószínűleg úgyis szól, ezért én nem szaladok semmiben előre. Látom rajta, hogy pakolgatja ezen cselekedetemet, de elhelyezni csak lassan tudja. Nem zavar, van egy pár óránk még estéig. Közben arra jutottam, esetleg lepasszolom őt Deonnak, míg megjárom az alvilágot, hogy ők is megismerjék egymást. Jeremy biztonságban is lenne, nem kéne őt is védenem, ha gáz van, meg ilyenek. Persze erről meg kell tudakolnom, Deon és persze Asame hogyan vélekedik, mármint megmorogja-e valamelyikük, ha leszállítom nekik a kölyköt. Deont nem hiszem, hogy zavarná, szereti a társaságot, Asame viszont fogalmam sincs, neheztelne-e a dolog miatt.
- Mit miért? – kérdezem meg elcsodálkozva és figyelem, ahogy a srác arca egy érett paradicsomhoz kezd hasonlítani. – Tanulni akarsz, nem? Ez nem olyan, mint a történelem, amit görnyedve a könyv felett elsajátíthatsz, hanem más munkákat kell megfigyelned, rájönnöd, milyen technikákat és eszközöket alkalmaz, hogyan húzza meg a vonalakat, satöbbi, s neked is szüntelenül rajzolnod kell. Nem csak a bevált ceruzákkal, hanem ami csak létezik, azt mind ki kell próbálnod. Először úgy, ahogy normális esetben használják, aztán elvonatkoztatva attól, s újfajta technikát kitalálni. – És ahogy ezt mondom, egy festékrajzhoz lapozok a mappában, amit tussal, festékkel és filccel alkottam meg. A festéket alaposan felvizezve, csepegtetve alkalmaztam, a filcet is elmaszatolva így, majd mikor a lap megszáradt, tussal kihúztam a kontúrokat. Aztán ujjamat a lapok között hagyom, hogy megjelöljem ezt a helyet, s újra lapozok párat. Ezen a képen is ezeket az eszközöket használtam, itt is nagy festékcseppeket alkalmaztam, ám azokat szétfújtam, így mindenféle érdekes, szétágazó és összemosódó pacát kaptam. A színek keveredtek, ezáltal szivárványos lett a munka, majd száradás után filccel javítottam ki néhány dolgot, hogy látható legyen maga a kép, s tussal néhány kontúrt húztam. – Nem vagyok festő, nem is leszek, de néha eljátszom az ecsettel is. Vagy nyomdát készítek. – És újabb jelölés után tovább lapozok és egy olyan alkotásomat mutatom meg, ami különféle nyomdával készültek. Krumpliba kicsi csillagot vágtam, rápacsmagoltam a lapra néhányat, aztán a parafadugót festékbe nyomás után nyomdaként alkalmazva almafát hoztam létre. Mellette, hasonló technikával cseresznyefa virít halványrózsaszín szirmokkal, s vékony ecsettel megfestve az ágakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése