87.

Jeremy

Mikor valamiféle okot kapok erre az egészre, már tényleg csak az öröm önt el és ez jó érzés, ahogy végigborzongat valamiféle kutatás és vágy, hogy láthassam mindezt, mindent és még többet is. Hálás vagyok ezért, ahogy mindenért, amit ad vagy mutat nekem, bár most nem mutatom ki olyan nyíltan, noha érzem, hogy a szememben ott tükröződik a dolog. Aztán Tatsuki belelapoz az albumba és kíváncsian várom, mit mutat. Az első kép, ahol megáll... Hát szinte leesik az állam, nem hittem volna, hogy erre gondol, mikor azt mondja, sok mindent ki kell próbálni, akár nem hagyományos értelemeben is. Ugyanakkor tetszik, amit látok, bár én biztosan másképpen csináltam volna. Általában élénkebb színeket és formákat alkalmazok, bár tetszik ez is így, de kihagytam volna belőle a filcet és valószínűleg tömény festékkel javítottam volna rajta. Jó, be kell vallanom, a filcet utálom, nem tudom, miért, de sosem lesz olyan szép, amilyet szeretnék, mert valahogy vonalas lesz és szálkás a színezés és ez nekem nem jön be, szóval más megoldást választottam volna. A következő, amit látok, már megint más és mégis hasonló. Az elfújt festék és az új színek elragadnak, bár itt is a filc az, ami nekem nem oké, de ettől még a munka gyönyörű és hordoz valami megfejthetetlenséget, mert ha először ránézel, nem jössz rá, mitől ennyire különleges, de így utólag, mikor alaposan szemléled, már látod a különlegességét. Meg persze ha kíváncsi vagy rá.

- Én szeretek festeni – vallom be. – Nem sokszor jutottam jó festékhez, de Fumikotól kaptam egy készletet, ami minden vágyamat felülmúlta. Nagyon vigyáztam is rá, még több, mint a fele megvan, nem pocsékoltam, hogy legyen – mondom csendesen. – Ellenben nem szeretem a filcet, mert nem tudom, olyan szálas lesz és vonalas és maszatol, vagy valami ilyesmi.


Majd megint elhallgatok és mikor meglátom a nyomdát, elmosolyodom. Ilyen nekem is van, bár mi ezt Rickkel játszottuk nagyon sokat. Faragtunk és utána tintába mártottuk a dolgokat és mehetett a papírra. Ehhez kellemes emlékek kötnek, így megborzongom a kép láttán egyszersmind, mert meglep, meg mert jólesik látni ilyet is. Egy ilyen képet sikerült kimentenem otthonról, egy nagy A3-as lapon van, még Rick és az én kézlenyomatom is rajta van. Az különleges volt mindkettőnknek. Aztán a fák láttán tényleg bennem ragad a szó, el sem tudom képzelni, ezt hogyan csinálta, de majd megkérdezem, vagy rájövök, vagy valami hasonló. Aztán elgondolkodom megint.

- Még szeretek ujjal festeni... Illetve inkább kézzel, nem csak ujjal, mert azzal a finom és durva dolgokat egyaránt fel tudok vinni, csak az nem valami költséghatékony mulatság, így nem is nagyon alkalmaztam, csak néha néha. Ellenben nyomdázni... Nagyon sokat játszottuk Rickel, volt, hogy egész nap farigcsáltunk és estére kész lett a kép. Persze a végén szinte mindig a tűzben végezte, de... egyet sikerült megmenteni, és azt azóta is nagy becsben őrizzük, mert az a miénk. Hogy csináltad a fákat? – kérdezem őszinte kíváncsisággal.