87.

Tatsuki

Sikerült örömet okozni a tökalsónak. Nem vigyorog, mint aki beszívott, a szemeiben azonban különös, fényes csillogás táncol, amit minden bizonnyal az öröm csempészett oda. Nem igazán értem, hogy lehet örülni egy ennyire egyszerű dolognak, de persze én vagyok a hülye, hogy ilyen apróságokon még meg tudok lepődni egy kicsit is. Deon hülyeségei után azon sem kéne csodálkoznom, ha valaki brékelés közben festene és az eredmény jó lenne.

- Mindent lehet jól és másképp használni – jelentem ki könnyedén. – Én festékkel csak szórakozni szoktam, kipróbálni valamit, ami megtetszik, vagy ha jön a hepp, hogy most ezt akarom. Távol áll tőlem, utálok szórakozni a festék kimosásával, várni, míg megszárad... Ennek ellenére szép készlet lapul a magánszobámon mindenféle festékből. Kíváncsi voltam, melyik mit tud, ezért anno vegyítettem vagy váltottam őket, aztán mivel nem voltam elégedett, összetéptem és kidobtam a kísérletezgetéseim eredményeit – magyarázom. – A filc meg jó eszköz, csak türelem kell hozzá, mert ha az átlagos filcet egymásra húzod, színkülönbségek, csíkok keletkeznek. De van egy csomó fajta abból is. Használtam például szövetre alkalmazandót is papíron csak a hecc kedvéért. Nem véletlenül nem arra kell használni, de érdekelt az eredmény – teszem hozzá nyugodtan.


Hallgatom őt és elképzelem, amikről mesél. Azt, amint az öccsével fest és nyomdázik, majd aprót legyintek, ezzel összeengedve a lapokat az albumban. Minden lap ott laminálva van, hogy ne sérüljön.

- Mostantól azzal alkotsz, amivel akarsz, és annyit, amennyit csak jólesik – jelentem ki kissé megvonva a vállam. – Majd körbeviszlek a művészellátókban, hogy a számlámra vásárolhass, később meg kapsz saját számlát, amiről arra költhetsz, amire csak akarsz. A művészetedet hajlandó vagyok maximálisan támogatni. Sőt... igazából bármit, amíg nem élsz vissza valamivel – teszem hozzá komolyan. – Parafadugóval. Kinyomkodtam a fa törzsét, aztán ráaggattam az almákat, majd kialakítottam a lombot. Egyszerű munka, de segíti a képet elemekre bontani, az alkotást pedig feldarabolja. Időnként szükséges, hogy rétegelj, mint itt – mondom és már lapozok is. Egy feketére mázolt, abban karcolt, vésetszerű kép van. – A folyamat nem mindig letisztult, ahogy a színezőkönyveknél megszokhattuk, valamikor előbb kerül fel a szín, aztán a kontúr. A munkáim egy része pont azért lett megtartva, annak ellenére, hogy gyerekes és igénytelen, mert a különféle folyamatrészek felcserélésével készültek, mint az almafa is. Lazán meg tudod csinálni, annyira egyszerű. Ez meg úgy készült, hogy egy A4-es lapot mindenféle színessel beszíneztem, majd gyertyával végigkentem, aztán feketére festettem és utána karcoltam bele a képet magát. Kurva nagy munka, de az eredménye is igen impozáns.