93.

Tatsuki

Ha a srácnak ráér, nekem is, de ha ennyire elgondolkodó fejet vág, néha bekérdezem, hátha beszámol a kérdéseiről. Nem tudom, miért nem teszi fel őket egyszerűen, mit húzza az időt, halasztgatja a dolgokat, de nem az én dolgom, majd odakoppintok az orrára, ha elkésik valamivel. Aztán olyasmit kérdez, ami miatt majdnem félrenyelem a falatot. Némi önkontrollal sikerül kordában tartanom a természetes reakciókat, noha így is baromira belesajdul a lenyelt köhögésbe a bordám, de szarom le, megküzdök a reflexekkel. És persze győzök is. Leteszem az evőpálcát, még a telefonomat is, s Jeremy után megyek a fürdőbe.

- Van kosár is – jegyzem meg neki, ám a kérdésére nem tudok válaszolni, mert a kávéfőző nagyon fújtat a konyhában, ami miatt megszaporázom a lépteimet és lerendezem. A második kérdésen, amit a kölyök hozzám intéz, már inkább csak mosolygok egyet. - Kétlem, hogy kinyírnának, mert elég jó és fontos kapcsolataim vannak, gyorsan meg tudok szerezni bármit, a helyemet pedig nehéz lenne átvenni bármiben is, mert azok az emberek, akikkel összeköttetésben állok, nehezen befűzhetőek. De ha már ennyire aggódsz a sorod miatt, akkor megnyugtatlak – jelentem ki hideg félmosollyal. - A testvéreidre a legidősebb fiam vigyázna, ő és a felesége vennék át a nevelésüket Fumikotól. Őróluk beszéltem, mint lehetséges alvilági nevelőpár, neked pedig az új mestered Deon lenne. Ha nekem végem, minden, ami az enyém, a kölyökre száll át automatikusan, hiszen ő az utódom. Aztán majd ő dönt, mit akar veled kezdeni, de ahogy ismerem, elsimítaná a terepet maga körül és kerítene valakit, aki folytatja a kinevelésed, mert ő nem igazán tudna tanítani – magyarázom el a tökalsónak, aztán zsebre dugom a telefonom és kézbe veszem a tányérom és intek neki, hogy menjünk a szárítóhoz. - A tetoválással kapcsolatban mi érdekel? - kérdezem meg tőle, majd folytatom az evést.