Jeremy
Tatsuki nem tol el, nem lök el magától és mikor hozzám ér, jólesik, nagyon jól. Nem akarom őt leterhelni, de erre annyira, de annyira szükségem volt. Régen éreztem magam ennyire felszabadultnak és boldognak, mint most és már annyira hiányzott ez az érzés. Az pedig, hogy fel-felnevet, már nem is teszi olyan nehézzé a helyzetet, mert ő így vezeti le a dolgokat. Azt nem tudom pontosan, mi játszódik le benne, de most érzem igazán, hogy megszilárdult alattam a talaj, mert most már biztos itt a helyem, mármint... Most már nem tartok attól, hogy kidob, hogy ellök, hogy kicsinál, és most már csak még jobban meg akarok felelni, tökéletessé válni, hogy büszke legyen rám minden téren, mindenhogy, mert erre vágyom.
Nyílik az ajtó és könnyes szemmel nézek fel, mire egy mosolygó Shinjit látok és bennakad a levegő. Mosolyog? Tud mosolyogni? Na jó, ezen viszonylag hamar átvergődöm, ugyanakkor most jön a bődületes felismerés, hogy talán ő is tudja, amit én, és ez azt jelentené, hogy... Hogy mit is jelentene? Talán örül ennek az egésznek, vagy nem tudom. Esetleg ennyire nevetségesek vagyunk, vagy csak én vagyok az, nem tudom eldönteni. Bár ami azt illeti, jól áll neki a mosoly, azt el kell ismernem és ösztönből vigyorodom el megint, majd mikor a cigit dobja, nem mozdulok, Tatsuki elkapja mindkettőt és már lép is el tőlem, amit most nem veszek zokon. Elindul a magánszobába, Shinji még néz engem egy percig, talán kettőig, majd utána indul. Ebből leszűrök mindent. Visszaszerzem az albumot és kint telepszem le a szokott székemen, kényelmesen elhelyezkedve rajta. Ledobom a cipőm és felfekszem rá félig-meddig, majd megtámasztom a könyvet a térdemen és már teljesen másképpen értelmezem az egészet. Na jó, merek belekötni, vagy valami hasonló, már merem észrevenni az esetleges hibákat is és kitalálni tényleg, én miként csináltam volna. Van, amelyik képet megsimogatom, mert... Mert védve van úgyis, ellenben ez kötődést ad és könnyebb lesz tőle értelmezni. Nem tudom pontosan megmondani, miért, de jó érezni az egymásra húzott vonalakat, mert még a védőfólián át is lehet. Teljesen elmerülök benne, semmi másra nem figyelek. Most jólesik és boldog vagyok. Oké, bennem van, hogy el kéne mondani mindenkinek, eldicsekedni az egésszel, de nem lehet, ezzel is tisztában vagyok, így csak magamban örülök, élvezem a boldogságot és hagyom, hogy néha végigfolyjon egy-egy könnycsepp az arcomon, mert letörölöm onnan, de az érzés kell. Élvezem minden pillanatát és el sem akarom hinni, hogy igaz, márpedig igazanak kell lennie. Csak fel ne ébredjek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése