11.

Masao

Raktari kemény testőrként vezet el minket Akemivel, mikor a yakuzája parancsot ad rá. Mindig tisztelettel beszélt róla, ma meg is tapasztalhattam, miért. Asame nem csak erős, büszke és határozott, ám az emberi oldala is létező. Lehetséges, hogy csak hasznot akar húzni Kawano eltüntetéséből, amihez szüksége van Takuyára, őt pedig valóban a fiával lehet mozgásra bírni, az azonban, hogy hazudott annak a féregnek, hogy minket a kölyökkel megszerezzen, már elárul valamit. Egy keveset gondolkodtam azon, vajon Jeremy vagy Raktari nyalt-e segget ezért a fordulatért, ám kétségtelen és hamar igazolásra is kerül, hogy a testőr volt az, aki most nagyokat tett le az asztalra. Meg vagyok lepve. Még akár hasznos is lehet, hogy kiborult Tari, mert most könnyebben tesz meg olyasmiket, amiket normál esetben szinte biztosan nem tenne meg.


Egy folyosóra érve a két fegyveresnek gyorsan lelépési parancsot ad, aztán amint elmaradnak mögöttünk, már olvad is le az arcáról az érzelemmentesség, szemeiben megjelennek a fények, csillogások, üvölteni kezd róla az aggódás és vizslat. Szarul vagyok, igen. Ráz a hideg, fázom, úgy érzem, megvadulok, olyan fájdalmak gyötörnek, le bírnám nyúzni a bőrömet, csak tudom, hogy attól sem lesz jobb. Most már csak Akemi miatt kell tartanom magam, aki még mindig részben sokkos, potyogó könnyekkel kapaszkodik a kezembe, reszket, tekintete félig réveteg. Látom Raktarin, hogy méregeti őt, ám ennek köze sincs az ismerkedéshez, nem az érdekli, milyen az egyik kedvenc szeretőm, kiért vállaltam ekkora veszélyt félredobva szinte mindent, hanem az, hogy egyedül mi lesz vele. Jelzem a testőrnek, hogy eszébe se jusson megpróbálni elválasztani tőlem, különben nem állok jót magamért.


Egy szobába poroszkálunk, ami kényelmes, szimpatikus hely, vélhetőleg vendégek számára van fenntartva és készültek a fogadásunkra, mert az ágy be van vetve. Amint becsukódik mögöttünk az ajtó, Akemit a fekhelyhez kísérem és lenyomom rá. Riadtan néz fel rám, apró kezei közül úgy kell kitépnem a mancsomat, de mielőtt felugorhatna, a testőr mellé ülve, határozottan visszanyomja az ágyra.

- Nyugodj meg! - kéri némi utasítással is a hangjában. - A nevem Raktari, Masao barátja vagyok - mutatkozik be, amivel sikerül felkeltenie a fiú figyelmét, lopva rápillant, azzal újra engem bámul, míg a nyakánál megfogva a pólómat óvatosan letépem felsőtestemről. Most kurvára semmi sem érdekel, mert ha sokáig kell még a ruhák dörzsölő, melegítő kínzásban lennem, nem fogok tudni uralkodni magamon. - Itt biztonságban vagy, senki sem fog bántani - folytatja a szövegelést, ám az elé táruló látványtól rosszul lesz, aprót összerándul, Akemi pedig felzokog.

- Érintetlen, csak idegileg van paffon. Keríts neki nyugtatót! - kérem Tarit, mire biccent és elszakítja tekintetét tőlem. Már rúgom is le a cipőm, bontom le magamról a nadrágot, ám ezekkel nem annyira könnyű megküzdeni, mint a pólóval. Lehuppanok az ágyra és ügyetlenül, morogva és nyögve a mozgás okozta nyúzó érzés miatt, mivel hátamon izzik és feszül a bőr, a seggembe égető, görcsös fájdalom áll, a textil érintése pedig továbbra sem egy kellemes élmény, de szabadítom meg magam a cuccaimtól. Közben Raktari megküzd a fiúval, szelíd erőszakkal elfekteti, lefogja és nyugtatót injekcióz belé, meg semleges gyengédséggel megsimogatja a fejét, hogy csillapítsa. A kölyök nincs egészen magánál, ezzel ő is tisztában van, ezért lefejti róla a cipőjét és feljebb tornázza az ágyon. Akemi nem fogadja szívesen a ténykedését, elhúzódik tőle, eltolja, ám vékony karjaiban csepp erő sincs, a kapott szer pedig szerencsére gyorsan hat, mire megszabadulok a bakancsoktól és a nadrágtól, már ki is üti.


Jelen pillanatban egyáltalán nem érdekel semmi, csak az, hogy minden ruhaneműtől megszabaduljak és víz alá kerüljek, ezért gondolkodás nélkül letolom alsónadrágom és betámadom a fürdőszobát. Tarit otthagyom a szobában, mivel a riadtság és a döbbenet miatt megdermed. Beállok a tusba, a kezemnek hűvösre állítom a vizet és locsolni kezdem a hátam. Fáj, őrjítően fáj, muszáj vagyok belekapaszkodni a felszerelt, ilyen felhasználásra létesített fogantyúba és remélem, hogy a karom még elbír, illetve ez a szar sem szakad le olyan könnyen. Már nem bírom lelkileg tartani magam, morogva, nyögve-nyüszítve, fejemmel is a csempének támaszkodva, rángva reagálok. Hamarosan Raktari megjelenik mellettem, felfigyelek a mezítlábas tappancsára a zuhanytálcában és kezemből is kitépi a zuhanyrózsát, mivel görcsösen markolom. Segít, ezért én már két kézzel kapaszkodhatok legalább.

- Hogy a jó francba jutott eszedbe ekkora sületlenség?! - szólal meg elcsukló hangom, mégis hangosan.

- Ne merj számon kérni vagy leszúrni, Tari! - mordulok rá kapásból. Egyébként sem viselem jól a kioktatást, de jelen helyzetben valószínűleg rövid úton elveszteném a béketűrésemet és megütném őt, pedig erre soha nem volt példa ezelőtt.

- Mi neked ez a fiú, hogy érte mindent félredobtál és majdnem meghaltál?!

- Csak egy szerető.

- Ne etess már zöldséggel, Masa! - csattan fel reflexből. Nem elég, hogy elvárja, valami olyasminek nevezzem Akemit, ami nem is, de az általam utált becenéven szólít. Tőle sem fogadom el, mert egy olyan kreténre emlékeztet, akit gyűlölök. - Egy szexpartnerért nem ugrik az ember fejest a halálba!

- Hallgass! Nem vagyok szerelmes a kölyökbe, hiszen azóta is töretlenül téged szeretlek, te bolond kölyök! Tünés innen! - üvöltözöm vele, s félrerántva a kabin ajtaját kilököm rajta. Ugyan döbbent, de nem annyira, hogy elvágódjon. - Takarodj innen, mielőtt agyonütlek! Nyugtatós fájdalomcsillapítóval visszatérhetsz, de ha megszólalsz, nem állok jót magamért! Kifelé, ne mondjam még egyszer! - Már rég hátrál rémülettel a szemeiben, belőlem azonban csak dőlnek a szavak. Menekül tőlem, még sosem láthatott ilyen állapotban, de legalább végre magamra maradok a kínjaimmal.


Noha a Napnál is világosabb, nem akartam megmondani, hogy még mindig őt szeretem. Tartok tőle, hogy gátat vetne a kapcsolatunkban és attól, hogy kérdezősködni kezd, miért szakítottam vele, ha imádom. Kellett. Szüksége volt rá. Tönkrement volna a stressztől és lelkiterrortól. Nem tudtam őt megóvni másképp. De ezzel ő nem lesz elégedett, a szememre veti majd az egészet és nem lehet majd neki megmagyarázni semmit, mert csak azt fogja látni az egészben, hogy hiába szerettük egymást, működött a kapcsolatunk, ahogy működött, ajtót mutattam neki a semmiért. És ha tudná, hogy nekem volt ez a legfájdalmasabb... Ő is szenvedett, persze, ám az ő visszafogottságával szemben én folyamatosan kívántam, érinteni, csókolni akartam, a közelében lenni, bújtatni őt magamhoz, ölelni, szeretni. Neki elég volt, ha havonta egyszer engedtem a kérésének és megdugtam, engem minden pillanat őrjített. Egymilliárdszor kérdeztem meg magamtól legalább, hogy megéri-e ez nekem, hogy miért csinálok ekkora szerencsétlen hülyét magamtól, tizennégy évet azonban nem tud csak úgy kidobni az ember az ablakon. Yuusuke Raktari tökéletes és felejthetetlen a számomra. Megpróbáltam mindent, azonban négy év sem volt elég semmihez. Ugyanúgy kínoz a vágy a közelében, imádom és akarom őt, az egész csupán szelídült. Huszonnégy év... ennyit töltöttem vele... és a maradék ennyit is vele fogom, akkor is, ha soha többé nem lesz az enyém.