11.

Asame

Shinji behozza nekem a kölyköt, aki levegőt venni is fél, és láthatóan össze van zavarodva. Rágyújtok, s miután a testőr távozik, felállok helyemről, hogy közelebbről is megnézzem magamnak őt. Ehime nem egy érdekes kölyök, noha határozottan az lehetne, ha kicsit merészebben öltözne és viselkedne. Bár lehet, már csak én vagyok túl igényes és Deon mellett hozzászoktam ahhoz, hogy csak a vagányabb példányokra bukjak. Közelebb lépek hozzá és álla alá nyúlok, hogy megemelve leszegett fejét megnézhessem. Összerezzen, amin halványan elmosolyodom, de akkor is kényszerítem arra, hogy a szemembe nézzen. Halálra van rémülve. Elengedem állát és az asztalomnak támaszkodva dohányzom tovább csendesen.

- Hogy hívnak? - kérdezem meg végül ridegen tőle, szigorú pillantást vetve rá.

- Ehime - feleli félénken, remegő hangon. Körbesétálom őt, mint a dögkeselyű az elhullott állatot és alaposan szemügyre veszem a kölyköt. Tényleg nem lenne rossz, ha ennél kicsit több önbizalma lenne. Ez a kölyök itt nemhogy zárkózott, de nem akar szuka lenni. Kényszer? Balszerencse? Teljesen mindegy, mi, adják-veszik, mint egy tárgyat, használják.


Az életét mindenki maga alakítja, de van, ami ellen hiába küzdesz, nem tudod megváltoztatni. Ezek a kölykök mind ilyenek. Küzdenek az ellen, amilyen sorsot nekik szánnak, egészen addig, míg vagy bele nem törődnek, vagy bele nem keserednek az egészbe, míg meg nem törik őket. Láttam fiatal suhancokat meghalni, mert képtelenek voltak elfogadni a helyzetet és gazdáik inkább agyonlőtték őket, mert szervdonorként még mindig értek valamit, mint elmeháborodott kölykökként.

- Mióta vagy szajha? - kérdezem meg tőle, miközben előhalászom zsebemből a telefonomat és kikeresem Ryuu számát a híváslistából, ám egyelőre még várom a válaszát.

- Három éve - vallja be lesütött szemekkel. Fülemre emelem a telefont, miközben Ryuut hívom már.

- Küldj ide két testőrt, vigyék a kölyköt egy külön szobába és őrizzék! Nem, nem bízzuk a véletlenre a dolgot. Rendben. - teszem le. Nem kívánok többet szólni hozzá egyelőre, érezze egy kicsit, hogy nem egy állat és nem is tárgy, akit csak úgy ide-oda rakosgatnak, használnak. Visszalépek hozzá és leszedem nyakáról a nyakörvet a pórázzal, majd az asztalomra dobom azt. A két testőr is befut végül, én pedig intek nekik, hogy vihetik a kölyköt.


Kipróbálnám? A Deon előtti Asame mindenképpen megtenné és a mostani sem ágálna túl sokat a dolog ellen, de egyszerűen nincs hozzá kedvem. Nem vonz, sem a látványa, sem ez a félénkség, ami benne van, holott ezt bírtam az összes hozzá hasonlóban. Rettegtek tőlem, holott sosem bántam egyikkel sem durván. Nálam sokkal kegyetlenebb yakuzákhoz is kerülhettek, akiknek nem számított, hogy érték, mert egy szajha az, olyan áru, aminek értéke van, ha nagyszerűen törik be.


Leülök újra az asztalomhoz rágyújtva, s megint eszembe jut Eiya. Az a kis szuka... Bánom, hogy akkoriban haragomban kibasztam őt innen és túladtam rajta. Ha akkor ismerem Deont, talán másképp döntök a sorsa felől. Vajon mi lehet a kölyökkel? Emlékszem, mikor idekerült, játszotta a szende szüzet, holott egy vérbeli ribanc volt már akkor is, ám engem nem sikerült átvernie ezzel. Az első éjszaka úgy megkeféltem, hogy másnap nem bírt felkelni az ágyból, majd ez szép lassan állandósult, végül ő maga jött éjszakánként. Istenien szopott!


Elveszem telefonom az asztalról, majd fülemhez emelem a készüléket.

- Állítsd rá két embered Eiya megtalálására! - adom ki az utasítást.

- Gondolod, él még ennyi idő után?

- Remélem - felelem kurtán.

- Minek neked Eiya?

- Helyre akarom hozni az egyik rég elkövetett hibám... - felelem tömören, azzal kinyomom a telefont. Nem kívánom megmagyarázni Akinak ennél jobban, elég, ha ezt tudja. Ha él a kölyök, visszahozatom Japánba. Gőzöm sincs, mit kezdek vele ennyi idő után, főleg, hogy nekem itt van Deon, de ezen talán ráérek akkor agyalni, ha megtudom, hogy él. Egyelőre végtére is mindegy, ahogy az is, hogy hogyan adagolom be mindezt majd Deonnak, hogy vissza akarom hozatni egykori szajhámat, ráadásul azt, aki miatt Naotot is megkínoztam annak idején. Van egy sanda gyanúm, hogy a kölyök nem fog lelkesedni a dologért, bár nincs oka arra, hogy hisztizzen miatta. Ha nem tudja és érzi még mindig, hogy tényleg csak őt szeretem, akkor felesleges is vitatkoznunk.


Eiya... csak egy hülye kölyök volt, akiben lehettek volna lehetőségek, ha nem szajhaságra adja a fejét. Kíváncsi vagyok, Akihito emberei milyen gyorsan dolgoznak és ássák elő nekem őt. Még jól is jöhet... Ha Kawano és Zakura eltüntetésre kerül, a terület yakuza nélkül marad. Takuya yakuzává való megtételét én magam fogom eszközölni és kérvényezni, mert megérdemli és tudom, hogy remek tulaja lenne Kawano területeinek. Sokkal jobb, mint a gazdája maga. Mellé adnám Eiyát, hogy nevelje ki yakuzának, hogy méltó utóda lehessen Zakurának majd. Erős szövetségesei lehetnének Tokiónak és a Szindikátus is elégedett lehetne.