11.

Raktari

Most szükségem van egy cigire. Ritkán dohányzom, nagy kedv vagy nagy lelki görcs kell hozzá, s azt hiszem, most mindkettő megvan. A ruhám kissé vizes lett, a kezeim remegnek, de nem érdekel most semmi, Masao kabátzsebében túrok cigarettáért és öngyújtóért. Nem sokat kell, megtalálom mindkettőt és bár kicsit nehezen, mégis rágyújtok. Leülök a földre, guggolásból már igazán nincs messze és hol a szétszórt ruhákat, hol pedig az ágyban fekvő szőke kölyköt nézve emésztem a mai nap főbb eseményeit. Kezdem mindjárt azzal, hogy Masao úgy szakított velem hat éve, hogy mindketten szerettük a másikat. Akkor sem értettem, most sem, tudni pedig, hogy azóta is engem szeret, fáj. Ijeszt is, hiszen a vége után párszor bekönyörögtem magam az ágyába. Nem kellett nagyon kérlelnem, főleg azután nem, hogy itt kezdtem szolgálni testőrként, ám most ezek az alkalmak szégyennel verődnek rám vissza emlékeimben. Pontosan tudom, milyen érzés úgy a szerelmed mellett lenni, hogy nem vagy együtt vele, de kívánod, vágysz rá, én pedig ugyanezt éreztettem Masaoval, ráadásul oda is adtam magam neki arra a rövid időre, míg lefeküdtem vele. Szánalmas és kegyetlen balfék vagyok... Miért nem vettem észre?


Sírnék, de nem tehetem. Bármelyik percben kijöhet a fürdőből, bár a hangokból ítélve egyelőre még élvezi és kínlódja a hidegvizet. Nem akarom, hogy ennyire ramaty helyzetben találjon az önvád posványában süllyedve, a saját mocskomban heverve, ezért elszívom a cigi utolsó kortyát is, megrovom magam, mert összehamuztam mindent, azzal felkelek nagy nehezen a földről és egy hamutartóban elnyomom a csikket. Szívnék még egyet, de megállom. Rövid kopogás után Teruki jelenik meg, amitől alaposan meglepődöm, ám az utána érkező Takashi mindent megmagyaráz: Asame-sama orvost hivatott. Meghajolok előtte.

- A fürdőben van - szólalok meg -, lőtt sebe van a bal oldalán, de a golyó nem maradt benne, egyébként különféle égési sérülés, meg a csuklóinál lenyúzta a bőrét. Teru, te ugye nem maradsz bent? - kérdezem célzatosan, mert nem akarom, hogy olyan állapotban lássa Masaot.

- Mennék, de nem tehetem. A fiú? - biccent ő a szőkeségre.

- Ki volt nagyon bukva, Masao pedig nyugtatót rendelt el neki.

- Hozzátok ki a férfit a fürdőből - kér minket Takashi, ő pedig odalép, hogy megvizsgálja a kölyköt. Biccentek, Teruki pedig követ, az ajtóban megállítom mégis és egyedül megyek be Masahoz.

- Asame-sama hívott orvost - kezdem bátortalanul. Soha nem kiabált velem, mindig nyugodt maradt, megtartotta a hidegvérét a legrizikósabb helyzetben is és nem küldött el egyszer sem. Ha nem bírt megmaradni mellettem, időt kérve távozott, aztán mihamarabb visszatért mintha mi sem történt volna, a durvaság azonban egyáltalán nem jellemezte sosem. Tisztában vagyok vele, ahogy mindig tisztában is voltam, hogy alvilági, tehát megfelelően kegyetlen, brutális, erőszakos és vad tud lenni, velem azonban sosem volt az. Most először lökött kis híján fel és fenyegetett meg azzal, hogy megüt. Megijedtem és most ez is fáj. - Látni akar - teszem hozzá most már határozottabban. Lassan felém fordítja a fejét, azzal elzárja a csapokat és kilép a zuhanyzóból. Nem kér segítséget, furcsa járással, nehézkesen mozogva, a fogát szívva indul el, ám mikor hátat fordít nekem, összerándulok. Láttam a hátát, most már vörös, hólyagos, vérvörös csíkokkal szabdalt, bal lábán mintha erezetet rajzoltak volna rá valami forróval és néhány helyen alaposan belemártották a testébe, ám most valami új dolog szúr szemet. Vér. Nem is az, hogy vérzik, mert kimosta a lőtt sebét is, hanem a honnan.


Riadtan utána kapok, szinte belemarok a bicepszébe, ő pedig összerándul és majdnem megüt. Nem Teruki állítja meg, aki ugrik, hanem Masao saját magát. Én ledermedtem, elismerem, szóval ha nincs önkontrollja, nem lenne már észnél, most lehet, hogy a mellettem lévő falról csurognék le, mint a rávert takony. Most újra közel kerülök a síráshoz és a kiboruláshoz.

- Menjetek ki! - parancsol nyugodtan ránk az alvilági.

- Nem tehetjük - közli mindjárt vele Teruki.

- Ne akard, hogy kirugdossalak azon az ajtón, mert nem jársz vele jól. Szarul nézek ki, úgy is érzem magam, de még meg tudom tenni.

- Már nem vagy teljesen magadnál, Takashi-senseit pedig megvédem. Indíts! - Egyetlen embert hallottam parancsolni Masaonak. Az apám meglehetősen sokszor tette meg, ő pedig csupán azért volt engedelmes, mert nem akart nekem még rosszabb helyzetet teremteni, egyébként magasról tett az utasításokra. Függetlenként ez érthető is, márpedig Masa mindigis az volt.


Teruki eláll az útból engem is magával húzva, a férfi meg kivánszorog a szobába. Látom a szemében, hogy feszült és azt hiszem, még sosem volt előttem ilyen. Olyan, akár egy sarokba szorított vadállat, mégis mivel tudja, hogy át kell esnie azon, ami következik, fejet hajt némileg a sors akarata előtt. Furcsa, paradox pillanat, ahogy meztelenül, vizesen, megalázva, mégis sugallva azt az erőt, amiről beszélt Terunak, Takashi elé áll, jelezve, hogy elfogadja a vizsgálatokat és a segítséget. Mi persze nem maradunk távol, mert ha elveszti a kontrollt, támad, akkor nekünk meg kell állítanunk. Nehéz lesz, a gyomrom borsószemnyi, de muszáj, Masao érdeke is, hogy ellássák.


Takashi előpakol, miután szemügyre vette őt, majd valószínűleg fájdalomcsillapítót ad be neki és először a lőtt sebet kezdi ellátni. Mi Teruval készenlétbe helyezkedünk, főleg, mert Masao néha összerezzen, méretes kezei ökölbe szorulnak. Tartok tőle, hogy megüti Takashit. Rettentően gyors, kicsit sem vagyok biztos benne, hogy el tudjuk kapni idejében, egy akkora mancs, mint az övé, meg igen nagyot oszt. Egyelőre tartja magát, elfojtott, fájdalmas nyögésekkel, grimaszolva viseli az orvos ténykedését, pedig összevarrja. Lelkileg mindig megedzett kellett, hogy legyek és el is viselem az ilyesmit, csak ne a szeretteimet lássam így! Teruki miatt is halálra vált az arckifejezésem, Masaot viszont szabályosan elsápadva, vagy talán elzöldülve nézem, de nem megyek ki Takashi erős utasítása ellenére sem. A másik testőr is ellenkezik ezzel, figyelmen kívül hagyja a magyarázatot, hogy a doki hozzá van szokva az ilyesmihez, s továbbra is azt a pillanatot lesi, amikor közbe kell avatkoznia - akár nálam is.


Hűsítő krémmel kezdi aztán bekenni a férfi testét. Ezt Masa már nehezebben tűri, oda-odakap, ám aztán visszarántja idejében a kezét. Takashi nyugodt marad, meg se rezzen, ellenben mi egyre közelebb kerülünk hozzájuk, mert tényleg elszántuk rá magunkat, hogy megvédjük az orvost. Masao aztán önállósítja magát, vesz a krémből és lassan, odafigyelve kezdi bekenni a mellébe nyomott, talán főnixet ábrázoló billogot. Erősen fárad, szemeiben kábulat köde jelenik meg, talán hat a nyugtató, vagy gyűri le a kín, ám tovább áll, mert ez az egyetlen póz, ahogy meg bír lenni. Közben Teruki is észreveszi, amit én. Megdöbben és iszonyat ül ki az arcára pár pillanatra, aztán visszanyeri az önuralmát. Beharapom a szám, észre sem veszem, hogy időközben a láncot a kezemre kötöttem és babrálok vele, csak most, hogy az apró hangok közt, ami a csendet megtöri, kiszűröm a halk fémes zizegést.


Takashi végül ellátja a férfi felnyúzott bőrét is a csuklóin, aztán kiküld bennünket. Nem akarunk menni, ám túl nyilvánvalóvá válik, mi következik, így egyöntetűen megszavazzuk magunkban Teruval a távozást. Kint aztán a vállaimra teszi a kezeit, én pedig nem bírok a szemébe nézni. Vigasztal? Nyugtat? Magam sem tudom. Megvárja, míg Takashi kijön, aztán magunkra hagy.

- Kérem, mondja el, hogyan kell őt ápolni! - kérem tisztelettel és aggodalommal teli hangon az orvost. - Rettenetesen súlyosan tűnnek a sebei... - makogom ügyetlenül, aztán inkább elhallgatok, mert nem akarok még nagyobb hülyét csinálni magamból.

- Fontos, hogy a sebei ne fertőződjenek el, ez a legnagyobb veszélye az égési sérüléseknek. Egyelőre kötözni nem lehet, éppen ezért fokozottan kell rá figyelni. A krém, amit adtam, fertőtlenítőt, gyulladáscsökkentőt tartalmaz, mindemellett hűti az égett területeket. Később, ha már gyógyul, varrasodik, hagyok itt pár kötszert is, amivel be lehet takarni a sebeket. Ezek nem sima kötözőanyagok, mindegyikük tartalmaz valamilyen aktív iont, jódot vagy ezüstöt, amik a gyógyulási folyamatot segítik elő. Ha beindul a hegesedés, már könnyebb lesz, de erre visszatérünk akkor. Holnap ránézek. Nem lesz könnyű aludnia, hagytam fájdalomcsillapítót bent, a fiúnak meg egy erősebb nyugtatót. Neki nincs baja a lelkieken kívül. - Nem tudok mit mondani. A kezeim remegnek, kissé fulladok, ám hálát érzek és inkább csak meghajlással köszönöm meg Takashinak, amit tett. Tisztában vagyok azzal, hogy csak a dolgát végezte, ahogy a későbbiekben is ezt fogja tenni, ettől függetlenül mégis köszönetet akarok neki nyilvánítani. - Jobb lenne, ha te is megnyugodnál kicsit és pihennél. Aludni fog most órákig és rád is rád fér a dolog. Nem tesz jót az epilepsziádnak. - Sok mindent kéne, amik most egyáltalán nem mennének: enni, pihenni, megnyugodni, aludni, ...

- Elkerülhető, hogy súlyosbodjon? - kérdezek rá inkább erre csendesen. - Nem akarok gyógyszert szedni miatta és azt sem, hogy egyszer nehéz helyzetben valami komolyabb legyen fulladáson és karrángáson túl - vallom be.

- Sajnos gyógyszerek nélkül nincs erre mód. A ketogén diétát lehetne még alkalmazni, de azt is csak maximum tizenkét éves korig és szigorú kórházi felügyelet mellett. Ha nagyrohamok jelentkeznek, elkerülhetetlen lesz a gyógyszeres kezelés és ez a te érdeked is.

- Éreztem - válaszolom lemondóan. - Köszönök mindent - búcsúzom a férfitől egy újabb meghajlással. Miután távozik, visszamegyek a szobába. Odafeküdnék szívem szerint Masao mellé, de a hely igen kicsi, hozzáérni pedig nem szeretnék. Inkább leülök az ágyára és a láncát lóbálva, pörgetve nézem őt és a fiút. Akemi már-már lehetetlenül szép, az arca csupa báj, kerek, pici orr, szép ívű száj, hosszú szempillák, és ez a szőke haj igazán figyelemre méltóvá teszik őt. Masa mellett igazán furcsán fest, a majd’ harminc év korkülönbség még többnek látszik, hiszen gyermeki bája fiatalabbnak mutatja őt tizenhétnél. Meglepő, hogy az alvilági egy ilyen kiscsirkét választott szeretőjének. Rosszul esett Teruki megszólalása is a pedofíliáról, ám ha Jeremynek igaza van, akkor ez nem húzható rá szerencsére Masaora. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy miért ennyire fiatal partnert választ magának Masa. Engem keresne másokban? Remélem, hogy nem.


Nem is tudom, mit csináljak, mert mióta a háznál szolgálok, néha találkoztunk és ritkán fordult elő, hogy nem az ágyban kötöttünk ki. Persze csináltunk baráti dolgokat, nyáron sétálni mentünk, fagylaltot ettünk, elfurikázott valamelyik tengerpartra, ahol sokáig ücsörögtünk, a csillagokat bámultuk, fűvel dobáltuk egymást, mint a gyerekek, ősszel kerteztünk, télen hócsatákat vívtunk, belehempergettük a másikat a fehér hűsítőbe, aztán visszavonultunk a házba egy forró teára, tavasszal sakuralesre mentünk, ... Mindig ketten, ami hasonlított arra, mikor együtt voltunk, ám az a töménytelen ragaszkodás és összebújás nem jelentkezett, csak az ágyban. Masa ugyanúgy gyengéd és türelmes volt velem minden alkalommal, mint a kapcsolatunk alatt, figyelemmel és odaadással fordult felém, összebújva aludtunk, mint régen, reggel megint megkívánt és sosem engedett el üres gyomorral sem. Mondhatnám, hogy szinte semmi sem változott, ám ez a kijelentés erősen rémiszt annak tudatában, hogy miért... hogy még mindig szerelmes belém.