11.

Shinji

A testőrszoba felé veszem az utamat. Hát akkor játsszunk úgy, ahogy Asame szeretné. A szándékai teljesen világosak, talán nem a legtisztábbak, de egyelőre igenis az egyik legjobb módja annak, hogy a yakuza közelébe férkőzzünk. A szekrényhez lépek. Előveszek belőle egy fekete, hosszú ujjú garbót és egy másik, szintén fekete öltönynadrágot, majd átöltözöm. Bár nem mondta, tisztában vagyok azzal, hogy most nekem kell képviselni a yakuzát, aki szajhát akar magának fogni és gondosan elhinteni, hogy Asame-sama kérésére járok ott. Nem lesz nehéz. Legalább meglátjuk, mennyire ragadt rám Tatsuki ellenállhatatlan stílusából valami. Amint megvagyok az öltözködéssel, felveszem a pisztolytáskát is magamra, melyet megint úgy hordok, mint egy mellényt, s belecsúsztatom a kilencest.


Míg öltözködöm, Ryuuichi is befut, s a páncélhoz lépve pötyögi be rajta a kódot, majd nyitja ki azt, s egy fekete aktatáskát elővéve kezd el belepakolni pár millió yent... Aprópénzek Asaménak az ilyen összegek, nagyon jól tudom, engem meg hidegen hagy, mert mindenem megvan, amit csak akarhatok magamnak egy valamit, illetve valakit kivéve. Tatsuki kurvára hiányzik. Rengetegszer gondoltam arra, hogy ha vége ennek az egésznek, hogyan tovább. Szívesen vettem volna, ha rengeteg időt töltünk együtt akár a lakásomon is, ám ezek lassan kezdenek csak álmokká válni, mint a közös kiruccanások, melyekről már nem egyszer beszéltünk. Ember tervez, a kamik meg beintenek nekünk bőszen. Remélem, életben van még, csak nem akar visszajönni. Ez sem érdekelne, csak tudjam, jól van.

- Nyolcszázmillió jen - szólal meg végül Ryuu és lecsukja az aktatáskát. - Kit adjak melléd?

- Terukit vinném legszívesebben, bár kétlem, hogy el lehetne most mozdítani Raktari mellől. Nem tudom, két ember kell, akik kussolnak, de jók a képességeik is, hogy felmérjék, ha gázos a szitu - veszem elő hosszú bőrkabátom a szekrényemből. - A rendszámok még megvannak?

- A szekrény aljában megtalálod őket - válaszolja, miközben előveszi a telefonját. - Megpróbálom leszervezni neked Terukit, de nem ígérem meg.

- Kösz. Mellé kérek még két testőrt, ők az egyik BMW-vel jönnek majd terveim szerint. Adjuk meg a módját az üzletelésnek - húzom ajkaim halvány mosolyra. - Nem számítok könnyű győzelemre, de túl nagy menetre sem. Ha ez az Ehime ennyire értéktelen, nyolcszázmilla bőven nyomós érv lesz, hogy túladjon rajta a tulaj, még ha Sheon visszatartó erő is lehet - fejtem ki véleményem a testőrnek, miközben felveszem a kabátom, mely így eltakarja a fegyvert. Még előtúrok pár dolgot. A Tatsukival töltött idő rászoktatott arra, hogy ne csak a pisztolyom legyen nálam, így ha megyek valahova mostanában, felfegyverkezem olyan eszközökkel is, melyekkel testőrök nem igazán szoktak: tőr, shuriken és senbonok, s amit a legjobban kedvelek mind közül, a kusarigamát is az oldalamra kötöm. Ez utóbbinál leszarom, hogy látják-e nálam vagy sem, mert bár nem vagyok alvilági, közöttük mozgok akkor is, ha Tatsukival vagyok és akkor is, ha Deon parancsait teljesítem.

- Teruki mindjárt jön - teszi az asztalra a telefont. - Vidd magaddal Hisaot és Kangot. Kussolnak és értik a dolgukat - veszi elő az egyik X6-os kulcsait és dobja nekem oda. - Shinji! - szól még utánam, mielőtt távozhatnék. - Vigyázz azért, egyik yakuza sem egy kispályás senki! - kér őszintén, mire csak biccentek.

- Küldd utánam Terut a táskával, ha elmondtál neki mindent! A kocsinál várom - közlöm még, majd kezemben a rendszámtáblákkal elindulok előkeríteni a két testőrt és felszerelni a Nissanra őket.


Hisaot és Kangot a testőrpihenőben találom meg, s intek nekik, hogy kövessenek. Nem fecsérlek sok időt a magyarázkodással, annyit kérek tőlük, hogy ha lehet, tartsák a szájukat és viselkedjenek úgy, mintha nem engem, hanem Asamét kísérnék, majd a kezükbe nyomom a BMW kulcsait, én pedig saját autómhoz megyek, s nekidőlve gyújtok rá, míg Teru megérkezik. Ráérünk voltaképpen, hiszen alig múlt hét, az ilyen helyek pedig általában kilenc magasságában nyitnak. Az már cseppet sem zavar, ha korán ott leszünk, legalább nem kell átverekedni magunkat a tömegen és kevesebben bámulják meg négyesünket. Így is lesz híre annak, hogy valaki egy rahedli pénzt adott ki egy értéktelen szajháért, nekünk meg bőven elég lesz ez is, hogy előcsalogassuk Sheont, felkeltsük Zakura érdeklődését és kiugrasszuk azt a nyulat a bokorból végre.


Már a második cigim végefelé járok, mikor megjelenik Teruki is, így még egy utolsót slukkolok belőle, majd eldobom a csikket. Nem csalódtam benne, ő is mint a másik kettő, testőrhöz mérten, öltönyben, nyakkendőben jön, így az egyetlen, aki kitűnik közülük, én vagyok. Tökéletes lesz így.

- Mindent sikerült tisztázni Ryuuval? - kérdezem meg tőle, amint közelebb ér. Hangom semlegesen cseng megint némi ridegséggel, mint mostanában mindig, ha valakivel beszélek. Talán az egyetlen ember, akivel továbbra is képes vagyok még normálisan beszélni, az Deon.

- Természetesen - válaszol biccentve.

- Akkor menjünk - lököm el magam az autótól, aminek eddig támaszkodtam, majd átmegyek a vezetőoldalra, miközben intek a másik két testőrnek is, hogy indulunk. Miután Teruki is beül, indítok, s kigurulva a kapun a gázba taposok, de gondosan ügyelve arra, hogy Hisao ne maradjon le túlságosan a Nissan mögött.

- Egyéb tudnivaló? - kérdezi meg.

- Nem kaptam több utasítást én sem, majd improvizálunk, ha gáz lesz - mondom vállam megvonva, mire Teruki csak biccent. Na igen, én nem fogok magamtól hamletti monológokba kezdeni semmiről, Teru meg nem fog faggatni, ha nem óhajtok megszólalni. Tökéletes párosítás vagyunk, igazi csendestársak. Cigit kotrok elő zsebemből és rágyújtok megint. Ritkán teszem ezt meg a Nissanban, mert figyelek az autómra, de most kell a nikotin. Ebben a két hétben sokat füstöltem, de ez legalább lekötött egy időre, ha nem éppen dolgoztam vagy az edzőteremben vertem szét valamelyik bokszzsákot. - Mi a véleményed erről? - kérdezem meg végül, utalva az akciónkra. Valahogy most feszélyez a csend és a motor dorombolása sem nyugtat meg annyira, hogy ne próbáljak inkább mégis beszélni Terukival.

- Hirtelen ugrunk fejest ebbe az egészbe - mondja meg körítés és cukormáz nélkül a véleményét. - Szántam volna rá pár napot, hogy az informátorok többet derítsenek ki, jobban fel legyen mérve a terep. Nem hajt senki, ellenben komoly hátrányunk származhat a felkészületlenségünkből. Zakura keményebb dió lesz és nem biztos, hogy Sheonon keresztül meg lehet fogni, bár tény, hogy valami összefogja őket a nézeteltéréseik ellenére is. Az viszont egyértelmű, hogy ha Kawanot meg akarjuk csípni, akkor előbb Takuya fiát kell biztonságba helyezni, hogy aztán a testőr segítségével beletapossuk a földbe azt a férget.

- Sheon inkább csak információforrásnak kell. Akihito emberei sem tudtak túl sok mindennel szolgálni Zakuráról, ami azért valljuk be, ránk nézve nem kecsegtető. Ráadásul Aki informátorhálózata... - hagyom félbe. Nem tudok igazán jó szót arra, hogy ezt leírjam, és nem is nagyon kínlódok meg most a körülírásával sem. Tudom, hogy ez a nyugtató hatása, de néha kell, még ha csak a leggyengébből is szedek be, különben cseszhetem az éjszakai alvásomat.

- Kíváncsi vagyok, mire megyünk azzal a fiúval. Nem jósolok nagy sikert, bár könnyen lehet, hogy az ő és Zakura ellenségeskedése is színjáték.

- Ismerve Deont ő lesz az első, aki beszélni akar majd Sheonnal, a kölyök meg... a sziklává száradt tengerisünt is szóra bírja, ha egyszer belekezd.

- Pont ez az, ami kapóra fog jönni, nem? - kérdezi meg elmosolyodva.

- Erre játszik Asame is - vallom be. Legalábbis nekem ez jött le az egészből.

- Pedig mintha hatalmas ajtóbecsapással és zenebömböltetéssel végződött volna a megbeszélés... - kockáztatja be ezt megjegyezni.

- Deonnak nem tetszett, hogy Asame kínaiul kért pár infót Sheon választottjáról, majd velem is kínaiul közölte, hogy vegyek magam mellé testőröket és menjek el megvenni azt a kölyköt. Majd lenyugodnak a kedélyek köztük.

- Mint mindig.

- Furcsa lenne, ha nem lenne ennyire szenvedélyes a kapcsolatuk, mint amilyen.

- Ez jó kifejezés - ismeri el őszintén. - Azt hiszem, egy olyasmi nőt, mint Deon, nem bírnék elviselni - vallja be. - Csodálom, hogy Asame nem megy falnak a kölyöktől.

- Asame a szigora mellett a birkatürelméről is híres volt mindigis és tényleg szereti a kölyköt, ahogy Deon is rajong a yakuzáért, akit pedig szeretsz, attól sok mindent eltűrsz és elviselsz... - mondom a végét egy apró sóhajjal, majd kihajítom a csikkem az ablakon.

- Tudom - mondja komolyan. - Szeretet nélkül nem hiszem, hogy Deon hosszútávon elviselhető - jegyzi meg elvigyorodva.

- Sokan nem vagyunk azok, de tény, hogy a kölyökhöz kell plusz. Deon az a típus, akit vagy nagyon kedvelsz, szeretsz és elviselsz tőle mindent, vagy egyáltalán nem bírod el magad mellett és utálod, elkerülöd messzire.

- Utóbbiba ki is tartozik bele? - kérdez rá elnevetve magát.

- Val'szeg él ilyen ember is a Földön, csak még nem találkozott Deonnal, hogy ezt tudja magáról.

- Erről van szó. - Újabb cigit gyújtok. - Mit pótolsz vagy vezetsz le a dohányzással? - kérdez rá nyugodtan Teruki.

- Semmit - vallom be őszintén, mert semmire nem jó tényleg. Néha segít abban, hogy ne gondolkodjak, hogy ne járjon az agyam Tatsukin, de többször inkább csak azért kell, hogy lekössön valami, különben megbolondulok a semmittevésben és még a feszültséget sem oldja. - Néha segít elterelni a gondolataimat.

- Most épp miről?

- Tatsukiról - jelentem ki minden kertelés nélkül. Már rég nincs kedvem tagadni, hogy mióta nyoma veszett, képtelen vagyok elfogadni azt a tényt, hogy nincs többé. Nem érdekel, ki mit gondol erről. Nap mint nap megszállottként végzem a dolgomat, edzek, tanulok, hogy lekössön valami, de ez is kevés. Teru nem szól semmit, csak barátilag megdörgöli vállam és karom, ezzel pedig ha csak rövid időre és nagyon aprót, de halványan elmosolyodom. - Teru, ti utáltatok azért, mert - Hogy a francba fogalmazzam meg jól? - Ryuu maga mellé vett?

- Nem, dehogy. Szerintem jó vezető leszel, mást nem is tudnék elképzelni Ryuuichi helyére.

- Nem erre gondoltam. Folyamatosan kerültetek... - egészítem ki az előbbit. Persze tudom, hogy nagyrészt az én hibám, hiszen nem hagytam, hogy bárki megkörnyékezzen, de sosem próbálták meg, az első éjszaka után inkább elkerült mindenki. Yoshi próbálkozott, de mindig munka közben talált meg, nekem pedig az fontos volt, belemerültem, és mikor felfogtam, mi van, már mindegy volt.

- Nekünk erősen úgy tűnt, hogy senkire se vagy kíváncsi, jobban szeretnéd, ha mindenki békén hagyna, ráerőszakolni magát pedig senki nem fogja a másikra - válaszol megint egyenesen. - Még Yoshi és Raktari is leszegett fejjel jött vissza tőled, pedig mindkettőben bízott a csapat. Yoshimi rettentő kitartó, Tari meg talán rajtad kívül mindenkivel megtalálta a hangot - magyarázza is meg, hogy miért -, szóval amikor ők ketten is lapátra kerültek, és továbbra is úgy viselkedtél, mint egy ketrecbe zárt vadállat, egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy békén hagyunk vállalt magányodban. Voltak és vannak irigyeid, ez tény - ismeri el. - Idejöttél az utcáról, a testőrség főnöke és kisfőnöke bekarolt a szárnya alá, aztán alakult szépen sorban minden. Ne csodálkozz, hogy néhányan szúrós pillantást mérnek rád, neked sikerült az, ami nekik nem, pedig pedigré és nagy családi múlt, meg évek szolgálása. - Erősen érezhető az irónia a szavaiban és az, hogy nem szívleli ezeket az érveket a helybitorlás miatt. - A főnök nem barát, Shinji, ezért nem is baj, hogy senkivel nem haverkodtál össze, így sokkal könnyebb lesz mindent átvenni, kézben tartani és irányítani.

- Sosem akartam ezt a helyet. Nem érzem magam sem többnek, sem jobbnak a többieknél és ez mindigis így volt. El akartam tűnni csak akkoriban. Talán ha nem úgy kerülök ide, ahogy... Tény, hogy a főnök nem barát, de ha a saját embereim nem hallgatnak rám, akkor az egészet megette a fene ott, ahol van.

- Szerény vagy és úgy fest, fogalmad sincs az értékeidről. Félig alvilági vagy, nem? Hogy csinálnak rendet az alvilágiak? Szarrá verik azt, aki nem hajt fejet. Nem hiszem, hogy akad olyan a gárdában, aki el tudná látni a bajod, a tiszta küzdelem felől pedig szívesen gondoskodom - közli komolyan. - Egyébként sem hiszem, hogy Ryuu, Asame vagy Deon szava ellen bárki bármit merne mondani - teszi hozzá elvigyorodva. - Ha ők téged akarnak, mindenkinek el kell fogadnia. Te vétózhatod meg a döntésüket, de miért tennéd? Nem léphetsz meg mindig, mikor minden összedől körülötted, valamit rendbe is kell tenned.

- Ha menekülnék mindig, már évekkel ezelőtt elhúztam volna innen is - közlöm vele komolyan, miközben lehajtok az autópályáról. - Nem futamodtam meg a gondok elől sosem, ha így lett volna, val'szeg nem beszélgetnénk most itt, hanem egyszerűen továbbállok hónapokkal ezelőtt és azt is elfelejtem, hogy valaha is közöm volt bármihez akár a yakuzavilágból, akár az alvilágból. Tisztában vagyok az értékeimmel, volt, aki nyomatékosítsa bennem ezt, de a miértekre ez rohadtul nem válasz, Teruki. Évek óta figyelem a házban élő testőröket, szinte mindenkiről oldalakat tudnék írni, miben jó, miben gyenge, hol mit kellene változnia és ezáltal nagyon is tudom, hogy rajtam kívül van még olyan személy itt, aki megkaphatta volna ezt a lehetőséget, amit elém toltak és ez te vagy - mondom ki őszintén a véleményem.

- És mit gondolsz, miért én lettem alvilági és kaptad meg te ezt a posztot? - kérdez rá egyszerűen.

- Hogy legyen min agyalnom, míg felépülök és véletlenül se jusson eszembe olyan baromság, hogy meglépek a házból, még ha csak kis időre is, mielőtt elunom az életemet - vonom meg vállam, de újra elmosolyodva.

- Menthetetlen vagy - jegyzi meg elnevetve magát. - Kicsit gondolkodj el rajta mélyebben, ha már annyira szeretsz gondolkodni - kéri egy félmosollyal.

- Mostanában kifejezetten utálok gondolkodni - jegyzem meg csendesen.

- Jól van, akkor megkönnyítem a helyzeted. Az utcáról jöttél, nem? Null képesítéssel volt képed megjelenni és addig erősködni Ryuuichinél meg Naotonál, míg el nem fogadták a jelentkezésedet - kezdi magyarázni. - Gyorsan tanultál tudtommal és sokfélét, a szorgalmad és a kitartásod elképesztő volt. Minden képességed és tudásod megvan ahhoz, hogy átvedd Ryuu helyét. Büszke rád, Asame-sama is elégedett veled, az pedig már csak hab a tortán, hogy Deon imád téged, remekül kijöttök. Ismered a srácot, ki is bírod, tőled elfogadja a fejmosást. Bízik benned és nem csak mint emberben, hanem testőrként is. Kell ezeknél több, Shinji?

- Azokról akarsz felvilágosítani, amikkel tisztában vagyok - válaszolok neki. - Pontosan azért van bennem a miért, amivel kezdted, Teru. Az utcáról jött senki vagyok. Számomra az, hogy beverekedtem ide magam, egyet jelentett és jelent azzal, hogy mindig többet és jobban kell teljesítenem, mert különben nem szolgálok rá arra a bizalomra, amit kaptam. Az már más kérdés, hogy imádom is ezt csinálni és a kölyök kedvel.

- A mentalitásod tesz azzá, ami vagy és ami miatt téged akarnak. Mindig többet, jobban, pontosabban, keményebben... Úgy hajtasz, mint egy sportoló az utolsó versenyén. Ezzel szemben nem is érdemes ringbe szállni, mert az elszántságod leverhetetlen - magyarázza komolyan. - Te meg vagy győződve róla, hogy jelent bármit a gyökérzet, de nem. Ha jelentene, Yoshimi vagy alulról szagolná a gyepet, vagy valamelyik harmadrendű yakuzánál mosná a konyhát nap nap után, Raktari halott lenne, nekem pedig folyamatosan az élő pajzsot kéne alakítanom, de köszönöm, egyszer elég volt. Felejtsd el, hogy jelent bármit, ki az apád, honnan jöttél és miért. Itt vagy, tepersz előre, fejlődsz, nem adod fel, gyűröd le az akadályokat. Hol a lendületed, hol az akaratod visz előre. Mégis mi a fenét akarsz hallani, Shinji? - kérdezi meg most már majdnem morogva. - A huszonkilenc felé haladok erősen, Deon tempója nekem nem tartható, főleg nem sérült gerinccel. Sosem voltam közel ahhoz, hogy Ryuuichi utódja legyek. Soha! - erősíti meg indulatosan. - Körülbelül úgy dőlhetett el, hogy te leszel az utódja, mint Asaménak Deon, már egészen korán, csak neked nem szóltak róla. Miért te? Miért Deon? - válaszol kérdéssel a saját kérdésére. - Volt és van valamid, ami senki másnak nem volt és nincs is.

- Mondtam, hogy mostanában kifejezetten utálok gondolkodni - mondom csendesen, egy halvány félmosoly kíséretében. - Tudom, hogy igazad van, ahogy igaza volt Tatsukinak is, csak kicsit rohadtul nem egyszerű a jelen helyzetben bármit is feldolgozni. Az elmúlt pár hónapban annyi minden történt, ami az elmúlt tíz évben nem. Ehhez nekem kell idő, hogy rendezzem.

- Deon mellett, gyanítom, még ilyenebb lesz - mondja egy átfutó félmosollyal.

- Nem a Deon mellett történő dolgokra gondoltam, azokkal nincs gond, a saját életem az, ami romokban van egy ideje és az, aki segített eddig szépen összerakosgatni és túllendülni ezeken, most nincs.

- Nem csak te vagy meglőve Tatsuki nélkül, a magánéleted azonban azzal osztod meg, akivel akarod. Ryuuichi lesi, hogy miben tud támogatni például - emlékeztet komolyan -, de ha őt nem tartod ideális segítségnek, akkor keríts mást - tanácsolja. - Még nem telt el olyan sok idő, hogy bármiről is lemondj, de hülyeségekbe se lovald bele magad. Sokkal egyszerűbb lenne, ha néha te is őrjöngenél, mint a két kölyök, mert akkor lehetne veled valamit kezdeni, kitörne belőled a feszültség - jegyzi meg őszintén.

- Ennél ez valamivel bonyolultabb - sóhajtom egy félmosollyal. - A feszültség meg... Kérdezd a két szétszakadt bokszzsákot a szertárban - teszem hozzá.

- Egyszerűsítsd. Jeremytől se megy el, hogy bonyolít mindent, de az ő dolga, én meg igyekszem kibogozni a szálakat, mikor ő már tökéletesen beléjük kavarodott, ám ezt nem tartom működő módszernek.

- Nincsenek emlékeim a tizenhat éves korom előtti időszakról. Érzetek, foszlányok akadnak, semmi más, az idekerülésem előtti időszakban is vannak hiányzó dolgok, de az átlátható, azzal tisztában vagyok, arra viszont nem emlékszem, mi volt abban a két napban, ami az idekerülésem utáni estét követte. Tatsuki ebben segített rendet tenni, hogy lassan helyre kerüljenek dolgok, hogy kezdjek el újra emlékezni... - mondom komolyan. Teruki nem válaszol azonnal, előbb végiggondolja a mondanivalóját, de nem könnyen jut dűlőre magával.

- Más nem tud?

- Ironikus, de másban nem bízom meg annyira, mint benne - jelentem ki őszintén.

- Nem látom benne az iróniát. Így viszont hogyan tovább?

- Ahogy eddig is. Túlleszek rajta lassan, lesz, ami lekösse a figyelmem és szép csendben beletörődök ebbe az egész helyzetbe, mert az élet nem áll meg. Továbbra is Deon kutyája vagyok, és ezt semmi miatt nem dobhatom félre. Megfordult a fejemben, hogy ha elrendezek mindent, amit Tatsukinak még nem sikerült - gondolok itt Jeremyre és Deonra is -, akkor egyszerűen feladok mindent és... - Nem fejezem be. - Nem ringatom magam hiú ábrándokba, de igenis kapaszkodom abba a reménybe, hogy Tatsuki még él, csak én vagyok olyan vak, hogy nem jövök rá semmire. Az ember mindig bizakodik valami jobban, azt pedig másodjára is feldolgozni, hogy megint elvesztettél valakit, aki fontos, nehezebb.

- Hogy vak vagy és nem jössz rá semmire? Ez valami olyasmit jelent, hogy ejtett és ennyi volt? - kérdezi meg ügyetlenül.

- Megkockáztatható ez is, ahogy az is, hogy tényleg nem él, ám ez utóbbit nem vagyok hajlandó elfogadni, amíg nem láttam a testét. Egy olyan nagykutya halála, mint ő... Ez így túl egyszerű lenne...

- Jobban kellene ismernünk az alvilág szokásait - sóhajtja. - Arról van tudomásunk, hogy Kitamura teste ki lett függesztve a saját területe központján, így megmutatva mindenkinek, hogy aki Tatsuki klánjával húz ujjat, az karóba húzva végzi, de hogy mit csinálnának abban az esetben, ha a sérüléseibe a győztes fél vezetője meghalna... - Megcsóválja a fejét, jelezve, hogy nem tudja, mi lenne ebben az esetben. - Vagy új vezetőt kellene választani, vagy szétszéledne mindenki, ám mivel Tatsuki igazán sosem fogta így össze még a csapatot, az élet nélküle is ugyanúgy folyna, mint korábban. Bosszant, hogy sem test, sem maradvány, sem hír, sem semmi nincs róla - árulja el.

- Ezért nem tudok hinni abban, hogy már nem él.

- Valahol mindenki abban hisz, hogy él, de mivel biztos senki sem lehet benne, őrlődik, hogy miért nem ad jelt már végre, ha életben van.

- Őszintén nem tudom, Teru, így meg, hogy Bakari is eltűnt... Mindegy. Előbb-utóbb csak kiderül, mi van.

- Jó, nyilván, de ha utóbb, addig veled mi lesz? Te sem maradhatsz így - világít rá egyenesen, komolyan.

- Ugyan mi lenne? Folytatom a munkát, végzem a dolgom, vigyázok Deonra.

- Nem vagy gép.

- És nem is készülök azzá válni, ne aggódj.

- Ne is, mert a lényeg veszne el belőled. - Erre már nem felelek neki.


Kilenc magasságában érünk ahhoz a klubhoz, ahol Ehime dolgozik, s amint Hisao és Kango kiszállnak a BMW-ből, mi is követjük a példájukat Terukival. Kezdődjön a színjáték. A forgatókönyv a megszokott: a két testőr kint marad az ajtót őrizve, míg Teru és én belépünk a klubba. Kevesen vannak még szerencsére, de rendesen megbámulják kettősünket és akiknek a tekintete túlságosan elidőzik rajtunk, csak egy szúrós pillantást nyernek tőlem. Egyenesen a bárpulthoz sétálok, s felülve az egyik székre nézek körbe a helyiségben. Modern, minden igényt kielégítő hely, cseppet sem különbözik azoktól a bároktól, amiket Tokióban már megszokott az ember. Cigit veszek elő és rágyújtok. Teruki közel hozzám áll meg és igazi testőrhöz méltóan pásztázza végig a helyet lehetséges veszélyforrásokat keresve. Végül a csapos is megjelenik.

- Mit adhatok? - kérdezi meg tisztelettudóan, s látszik rajta, hogy számára már nem újdonság, hogy néha befut ide egy-egy olyan nagykutya is, mint amilyet most én nekem kell eljátszanom.

- Whiskyt jéggel - felelem rideg nyugodtsággal és a közben a terembe belibegő szajhákra szegezem tekintetem, akik elfoglalva helyüket egy-egy rúdnál kezdenek el vonaglani a felszólaló zenére. Sosem vonzottak az ilyen szukák. Minek fizessek olyan dologért, amit ingyen is megkaphatnék, ha nagyon akarnám? Mindenesetre tovább figyelem őket, miközben az italom is megérkezik.

- Ha bármi egyébre szüksége lenne... - mondja a srác. Történetesen lenne, de nem kapkodom el a dolgokat. A tulajt ráérek még előrángattatni vele, ha megvan, amiért jöttünk. Kezembe veszem a poharam és elindulok befelé. Az egyik félreeső boxot választom magunknak Terukival, s intek neki, hogy üljön le, majd én is így teszek. Nem csalódom, amint helyet foglalok, máris újabb két szajha jelenik meg, s az egyikük Terut, a másikuk pedig engem vesz célba. Kicsit most sajnálom testőrtársamat, éppen ezért mielőtt túlságosan rámászhatna a srác, magamhoz intem a kölyköt. Alig múlt talán tizennyolc, s a rajta lévő feszülős cuccok sem teszik őt igazán vonzóvá. Egyikük sem az esetem, mindkettő közel egymagas velem, ráadásul nekem túl vékonyak. Sosem szerettem az ilyen csontkollekciókat, de egyelőre hagyom őket kicsit szórakozni.


Mellém telepednek a fotel karfájára, s szemérmetlenül játszadozni kezdenek velem, ám mielőtt bármelyikük is a farkamra simíthatná tenyerét, rendre utasítom őket. Elhúzzák szájukat.

- Nem vagy az esetem - közlöm a feketehajúval, mire az sértődötten odébb áll. Már csak a csontvázat kellene lekoptatnom és erre szerencsére meg is adja a lehetőséget, mert ölembe telepszik velem szembe és vállaimon megtámaszkodva akar lesmárolni. Belemarok hajába és hátrafeszítem fejét, miközben az ajkaira sziszegem a szavakat. - Te sem - közlöm vele lazán, azzal elengedem.

- Egyáltalán feláll még a farkad? - morog vissza sértődötten. Rideg, gyilkos pillantással válaszolok kérdésére, mire jobbnak látja inkább lelécelni, a csapos pedig már ott is van, hogy elnézést kérjen a szajha viselkedése miatt.

- Ne haragudjon, uram! Még túl zabolátlan - mentegetőzik a srác. - Hozhatok még egy italt?

- Vannak itt használható szajhák is? - kérdezem meg tőle ridegen.

- Milyet óhajt?

- Az alacsonyabb, formásabb darabokra bukom, ezek a csontkukacok nem hoznak lázba - közlöm egyszerűen, mire a srác meghajol, majd távozik. Terura pillantok egy rövid időre, aki úgy látszik, egész jól bírja még a dolgokat. Szerencsére.


Újabb két szajha jelenik meg végül, én pedig csak egy pillantással jelzem Terukinak, hogy a szőkésbarna hajú, alig egyhatvan magas srác lesz talán az, aki miatt itt vagyunk. Félénken közelít meg minket, míg társa bátran vesz engem célba, s telepedik mellém a fotelre. A kölyök láthatólag gondban van, ám mielőtt túlságosan sokat kezdene el azon agyalni, melyikünkhöz jöjjön közelebb, magamhoz intem. Már nem figyelek az időközben combjaim közé térdelő szajhára, aki úgy látszik, elhatározta, hogy itt és most fog kielégíteni.

- Hogy hívnak? - ragadom meg a kölyök állát és húzom őt egészen közel magamhoz, mint aki épp le akarná őt smárolni, míg a másik kölyök már övemet kapcsolja kifele, hogy amint kiszabadítja farkam, nekikezdhessen lenyűgözni. Ennyit is ér az ilyen ribanc; megrakják, kifizetik, aztán mehet a fenébe. Az ilyenek pontosan egy bárban fognak megrohadni, mert nem érnek annyit, hogy bárki felfigyeljen rájuk.

- Ehime - makogja, én pedig apró mosolyra húzom ajkaim és megcsókolom őt. A srác tényleg olyan, mint amilyennek leírta Akihito: félénk, zárkózott, visszahúzódó. Bátortalanul hagyja magát csókolni, ám kénytelen vagyok megszakítani nyelvjátékunk, mert a lábaim között térdelő kicsike túl rámenős. Még éppen időben nyúlok le és ragadom meg haját, hogy felhúzva magamhoz őt adjam ki az útját. Sok mindenre vevő vagyok, ha nem munkáról van szó és nem olyan társaságában ülök egy ilyen bárban, mint Teruki. Nem akarom őt kínos és kellemetlen helyzetbe hozni. Én pont leszarom, hányan és kik bámulnak, míg valaki éppen leszop, de nem hiszem, hogy ő díjazná a műsort. Miután a srác távozik, kinyúlok Ehiméért és az ölembe húzom őt nem foglalkozva jelenleg azzal, hogy nadrágomat visszagomboljam.

- Hány éves vagy? - kérdezem tőle állát megragadva, miközben intek Terukinak, hogy kerítse elő a csapost vagy a tulajt. A srác meglehetősen zavarban van, ami elégedetté tesz. Amint Teruki távozik, kiemelem őt az ölemből, s fordítva a felálláson belelököm a bőrfotelba, majd megtámaszkodom a karfán és a szemébe nézek egészen közel hajolva ajkaihoz. - Mutasd, mit tudsz! - utasítom őt, s elhajolva tőle egyenesedek fel. Így legalább látom, Teru mikor jut dűlőre a csapossal vagy a tulajjal és azt is, ha elindulnak felénk. A kölyök, ha bátortalanul is, de lejjebb csúszik a fotelban és elvörösödve veszi elő farkamat, majd kezd el kényeztetni. Lemondóan sóhajtok egyet, majd beletúrok Ehime hajába és erősen megmarkolva fürtjeit kezdem el őt irányítani, mert ezzel a technikával maximum egy nyalókát izgat fel, de nem engem. Nem mintha annyira fel akarnék izgulni, val'szeg nem is fogok, de a műsor kedvéért muszáj vagyok valamit tenni, hogy nyélbe üthessem a tulajjal az üzletet és hazavigyem a suhancot Asaménak.


Eszembe jutnak Tatsuki szavai, mikor az egyik beszélgetésünk alkalmával megkérdezte, mi értelme van a szexnek, ha az ember nem élvezi. Azt hiszem, most már tudom, mire gondolt. Ez a tizenhat éves kölyök itt kurvára nem élvezi ezt az egészet, ahogy én sem, és ez meg is látszódik a technikáján és az én lelkesedésemen is.


Végül Teruki a tulajjal az oldalán tér vissza hozzánk, ám intek neki, hogy egy bizonyos távnál eszébe se jusson közelebb jönni, mert kurvára nincs kedvem megosztani vele voltaképpen azt, hogy épp csak nem kefélek szájba egy gyereket, mert ez a srác még az...

- Beszélni kívánt velem? - kérdezi meg végül a férfi egy apró meghajlást követően, rezzenéstelen arccal. Az ő számára ezek a jelenetek mindennaposak, elvégre egy szajhákkal teli night klub tulaja. - Kamenashi Nobu vagyok, a klub tulajdonosa - mutatkozik is be még mindig meghajolva előttem.

- Hikaru vagyok - használom ezt a nevet álcaként -, Seichirou Asame-sama megbízásából jöttem. A sama új szajhát akar maga mellé.

- Igen széles a választékunk. Van olyan, aki elnyerné gazdája tetszését? - kérdezi még mindig udvariasan, de már szemembe nézve.

- Ez a suhanc mindenképpen gazdám kedvére tenne - jelentem ki lepillantva a még mindig a farkamon dolgozó Ehimére. - Mennyit kérsz érte? - térek is rá a tárgyra, miközben a kölyköt megállítva eddigi tevékenységébe letolom farkamról és megigazítom magamon a ruhámat.

- Ez egy hasznavehetetlen kis szajha, nem járna jól vele a gazdája - mondja őszintén. Sejtettem. - Válasszon mást, ők sokkal jobban illenek egy olyan yakuzához, mint Asame-sama - mutat két másik kölyökre, akik éppen néhány új vendéggel foglalkoznak. - Ez a kölyök teljesen értéktelen - mondja komolyan.

- Ha annyira értéktelen, gondolom, ötszáz millió jen elég szép summa érte. - Intek Terukinak, hogy lépjen közelebb, s amint ez megtörténik, Teru megemeli célzásképpen a kezében lévő táskát.

- Nagy összeget kínál a semmiért. Nem áll módomban a későbbiekben visszaszolgáltatni a pénzt, ha mégsem felelne meg a fiú a gazdája igényeinek.

- Emiatt ne fájjon a fejed, én tartom a hátam, ha elbaszom az üzletet, ez legyen az én gondom. Hatszázmillió! Ez az utolsó ajánlat érte - jelentem ki komolyan, mint aki megfontolja, hogy ha tovább akadékoskodnak vele, egyszerűen távozik a bárból és a tulaj lesheti, hogy pénzhez jut, mert mást nem veszek meg.

- Ha ennyire ragaszkodik hozzá, legyen - egyezik bele végül, én pedig intek Terukinak, aki az asztalra téve az aktatáskát kinyitja azt, majd leszámolja a pénzt a férfinak. A testőr mellé lépek és kiveszem belőle a nyakörvet és a pórázt, majd intek a kölyöknek. Leszegett fejjel, megtörten lép elém, s hagyja, hogy a nyakába tegyem az örvet, majd a pórázt rácsatoljam és elinduljak vele kifelé. Teru becsukja a táskát és követ. - Öröm volt önnel üzletelni - mondja mélyen meghajolva a férfi. Csak biccentek, majd távozunk a bárból. Odakint átadom Kangonak a kölyköt.

- Két szemed rá! Menjünk! - adom ki a parancsot, de mielőtt beszállnék, még megvárom, hogy a testőr beszálljon a BMW-be maga előtt belökve a kölyköt a terepjáróba, s amint ez megtörténik, beülök a Nissanba, majd elindulunk haza.


Hosszú ideig nem szólunk egymáshoz Terukival, így az egyetlen, ami most hallatszódik, az a V8-as dorombolása. Megint rágyújtok, mint mindig, ha feszült vagyok vagy feszélyez valami. Gőzöm sincs, mit gondol a mellettem ülő testőr arról, amit bent műveltem és adott esetben rohadtul nem is érdekelne, most azonban kíváncsi lennék a véleményére.

- Ha hazaértünk, szükséged van még rám? - kérdezi meg. Tapinthatóan feszült, bár jól uralkodik magán, a kocsiba keveredés előtt nyoma sem volt annak, ami immár egyre jobban elhatalmasodik rajta.

- Nem tudom - felelek őszintén, szemem sarkából pillantva rá, majd egy aprót sóhajtok. - Inkább add ki magadból - kérem őt komolyan.

- Azért kérdeztem. Lemennék az edzőterembe - ismeri be kurtán.

- Bocs - kérek ily módon tőle elnézést a bárban történtekért. Gondolom, nem lehetett neki könnyű azt elviselni, mert bár Terunak nincs gondja a melegekkel, mindig igyekszik kimaradni az ilyen helyzetekből, Jeremy mellett viszont ezt is szoknia kell, hiszen az alvilágban is az erősebb kutya kefél és a kölyök oldalán lesznek még ilyen kínos helyzetei, nem is egy, ha jól sejtem.

- Nincs miért. Korrekt voltál te is, meg a feladat is, az más kérdés, hogy ehhez sosem fogok tudni felnőni - fejti ki kicsit jobban.

- Megszokod idővel.

- Kizárt - mondja, de nem kívánja bővebben firtatni a témát, ez lesüt róla. Rendben, ráhagyom a dolgot, majd felhajtok az autópályára és a gázba taposva indulok meg végül vissza a Seichirou-házhoz.