12.

Jeremy

Amint becsukódik Yoshimi mögött az ajtó, halkan felsóhajtok és zavartan nézek fel Terura, de most jobb lenne inkább nem is látni. Akkora rombolást végeztem és olyan hisztit vágtam le, amit még talán sohasem. Kicsit zavarban vagyok tőle és csak remélem, hogy nem kapok fejmosást még, mert abba belebolondulok. Végül újabb sóhajtás kíséretében feltápászkodom és kisétálok a fürdőbe. Mindenhol tükörszilánkok hevernek a földön, ami talán a kisebbik probléma, ha nem gyaloglok beléjük. Igyekszem erre odafigyelni. A mobilomat keresem a kupacban, valahol tuti itt kell lennie, de mikor meglátom, elhúzom a szám. A franc! Azt hiszem, nem ez volt a legjobb ötletem a világon. Ha csak karcos lenne, az hagyján, de a hátulja ripityára tört, szerintem azzal találkozott a fallal. Ezzel együtt, ahogy felemelem, leesik az előlap is. A kurva...! Most mi a szart fogok csinálni? Vagy a "majd megoldjuk" elv lép érvénybe...


Megunom a kesergést és visszamegyek Teruhoz vörösödve mutatva be neki az eredményt. Fogalmam sincs, mit kéne csinálnom, vagy hogyan hozhatnám rendbe, de telefon nélkül meg vagyok lőve. Azt hiszem, majd kuncsorognom kell egyet, vagy valami hasonló. Lepakolom a maradványokat az asztalra és visszahuppanok az ágyra. Na most már el tudom viselni a fejmosást, jöhet.

- Hát igen... - mondja egy félmosollyal, ennyivel nyugtázva a telefon halálát. - Még annyit tennék hozzá a beszélgetéshez, hogy dönteni csak akkor döntök helyetted, ha beszámíthatatlan vagy, egyébként a lényegre rájöttél. Az alvilágiak valahol mind kiszámíthatatlanok és mind állatok, úgyhogy amikor az egyik sérült, nem kell mellette pattogni, mert lecsap. Ezt Tatsuki mellett megtanultuk, azt hiszem. Masaohoz orvos lett hívva, a fogadására Asame-sama pedig engem kért, úgyhogy nekem most mennem kell. Nem biztos, hogy tanácsos velem jönnöd, de tiltani nem fogom. Sanszos, hogy Raktari és Akemi is vele van - teszi hozzá.

- Nem megyek - döntök végül némileg hezitálva. - Akkor keressetek meg, ha Akeminek van szüksége segítségre, mert val'szeg Deon vagy én tudjuk a legjobban, hogy milyen beleesni ebbe egy hatalmas fejessel. Talán neki tudok segíteni. Ha bármi van, visszajössz, ugye? Most, hogy a telefon kifújt - mormolom a végét.

- A helyzettől függ. Ha Masao megvadul, értelemszerűen maradok, de jövök, ha kellesz a kölyöknek. Telefont kapsz újat, de nem azért, hogy lezúzd. - Teru az ajtó felé tart és a végét olyan szigorúan mondja, hogy elmosolyodok.

- Ezt sem terveztem, fel sem fogtam, csak mikor becsapódott - vallom be. - Elfelejtettem gondolkodni. Teru, köszönöm és... szeretlek - mondom ki végül, ami a nyelvemen van. Azt mondtam, gyűlölöm és talán... tudom, hogy nem hitte el, de azért... mindegy. Bólint, tehát tudja, vagy tudomásul vette, nekem végülis mindegy. Csak... akartam, hogy tudja és csak remélem, hogy ő is. Még nem tudom eldönteni, kimondani meg talán sosem fogja.

- Vigyázz magadra - kér egy félmosollyal.

- Te is - nézem, ahogy kilép az ajtón.


Furcsa érzéseim vannak, kavarog bennem sok minden, szóval a szokott módon papírt és ceruzát kaparok magamnak, az majd megnyugtat talán. Hagyom, hogy vigyen a kezem, nem nagyon foglalkozom vele, mi születik. Megint valami erdőféle lesz, de most nem tetszik feketén. Előkotrom a színeseket is a fiókból. Úgy tovább fog tartani, így van mivel pepecselni, amíg senki nem kerül elő. Bár remélem, azért valaki csak mond majd valamit, mert elég szar így várakozni. Pláne, hogy azt sem tudom, hova kéne elindulnom esetleg. Mindegy, akár órákig is el tudok lenni ezzel, csak az idegességem nem akar csillapodni rendesen. Próbálom kiadni, de csak a káosz jön ki, ami bennem van. Ma még semmit nem ettem, ezért olyan pici a gyomrom, hogy el sem tudom mondani. Szenvedek magammal, meg minden egyébbel és egyedül egyre nehezebb. Nehezen fogom ezt elviselni. Kirakom a kész erdőt és megint csak firkálni kezdek. Masaon jár az agyam, ennek megfelelően a kígyók kerülnek előtérbe és lassan a hátán lévő tetoválást látom meg a vonalakban. Szeretem azt a mintát, még ha keveset is láttam. De szép, nagyon szép és alig várom, hogy én is olyanokat tudjak csinálni. Mióta ülhetek itt? A két rajz alapján legalább másfél órája, de mivel a mobilom tropa, így ez nem fog még egy ideig kiderülni. Végül arra kapom fel a fejem, hogy nyílik az ajtó és kicsit megkapaszkodom a rajztáblámban. Most jó, vagy rossz hír következik? Teruki lép be az ajtón, de egyelőre nem tudok róla leolvasni semmit sem. Várok, talán kicsit megszeppenve nézve fel rá.

- Akemi nyugtatót kapott, mielőtt odaértem, Masaot pedig összeégették, de nem életveszélyes a helyzet. Tessék - mondja, mire kifújom a levegőt, amit eddig benn tartottam. Észre sem vettem... Egy mobilt vesz elő a zsebéből meg a töltőjét. - Csak bele kell tenned a kártyád és használható.

- Köszönöm - mosolyodom el halványan. - Raktari hogy viseli? Deonról valami hír?

- Deonról semmit nem tudok, ám gyanítom, hogy Asaméval van, méghozzá valószínűleg megbeszélésen, mert Ryuuichi sem volt a helyén. Raktari... - Elhúzza a száját. - Még én is erőszakkal tartottam a gyomromban a tartalmat a látványtól, úgyhogy képzelheted. Ahhoz képest jól van, de szerintem történt valami, mert zaklatott volt. - Hm... így kapásból elég sok jut az eszembe kezdve Akemi létezésével, folytatva a sebekkel és még elég sok egyéb.

- Nem tudok nekik valahogyan segíteni? - kérdezek rá végül. - Igazából megöl a tehetetlenség - vallom be végül.

- Masao ki fog dőlni, ha már nem tette meg - jelenti nemlegesen csóválva a fejét. Összeszorul a torkom és még kisebbre zsugorodik a gyomrom. - Iszonyatos fájdalmai lehetnek, amire nyugtatós fájdalomcsillapítót kapott, Raktari meg nem tudom, mit akar, de úgy tűnt, egyelőre jobb neki egyedül.

- Teru, én ezt így nem fogom kibírni - mondom meg komolyan. - Semmit nem tudok és ez borzasztó érzés. Ideges vagyok, feszült és most még a rajzolás sem segít. Valamit ki kell találnom, mert megpattanok belül.

- Ha az segít, megkérdezem Tarit, bemehetsz-e Masaohoz, de készülj fel rá, hogy még nem állították fel a paravánt, tehát kegyetlen látvány lesz.

- Nem tudom, hogy segít-e - árulom el. - Fogalmam sincs, mi segít. Egyébként azt ne felejtsd el, hogy a bátyám engem is megégetett időnként, még ha nem is vészesen és csak a hátamon van nyoma kis foltokban - kérem Terut komolyan. A szagára is emlékszem, ha nem is volt éppen erős annyira, vagy nem voltam magamnál eléggé.

- Amikor megkínoznak valakit, főleg ha egy yakuza vagy alvilági teszi, kicsit csúnyábban fest... - mondja erősen igyekezve finoman fogalmazni.

- Tudom, tisztában vagyok vele, bár engem csak Bakari kínzott és viszonylag finoman. Ennek ellenére valahol vágyom arra, hogy lássam, hogyha szörnyű állapotba is, de megvan - árulom el csendesen. - De csak akkor, ha Raktarit nem zavarja.

- Felhívom - ajánlja, azzal előhúzza a telefonját. Amíg beszél, én is nekiállok az enyémnek. Kimentem a kártyám és belevarázsolom az újba, majd bekapcsolom. Csodás, működik. Elmosolyodom, de ez elég hamar el is tűnik az arcomról. - Jeremy látni szeretné Masaot. Lehet? - kérdezi meg. - Igen, mondtam neki. Tudja azt is, de talán megnyugtatná. - Ezután zsebre teszi a készüléket. - Raktari is annyit mondott, hogy alszik és ronda látvány, de azt mondta, ha nem rókázol, mehetsz.

- Nem fogok - mondom meg komolyan utána fordulva. - Mivel most még annyit sincs, mint egyébként.

- Megértem - hagyja ennyiben, azzal átkísér. Masao a hasán fekszik, nyugodtan hortyog, ám egyedül a feneke van eltakarva, a háta viszont szörnyű látvány. Megremek, de tartom magam, nem adom fel és közelebb araszolva nézem meg, hogy tényleg csak alszik és vesz levegőt. Megnyugtat, hogy él, a sebek pedig elmúlnak, ahogy a fájdalom is. Meg szeretném érinteni, de nem teszem. Raktari sem fest jobban, csak gubbaszt az ágyon. Mellé lépek végül és megfogom a vállát. Nem tudok mit mondani neki, csupán szeretném, ha tudná, hogy itt vagyok. Elhúzódik és értetlenül bámul fel rám. Ennél többet nem tudok most adni, csak figyelem a vonásait és próbálom kitalálni, miért tört össze ennyire. Masao tényleg borzasztó látvány és fontos is neki, de nem magyarázza azt a furcsa csillogást a szemében. Nem akarok itt kérdezni, talán jogom sincs hozzá, ellenben leülök az ágy elé Raktarival szembe és figyelem az alvilágit is így. Nem akarok elmenni, mert itt megnyugodtam.

- Azt mondtad... - kezd bele Raktari nagyon nehézkesen -, te csak az egyik vagy és Akemi a másik... Jól bánik veled? Etet, itat, figyel rád, szórakoztat? - kérdezgeti meg szemlesütve, mégis komolyan, noha a hangja szokatlanul cseng. Mi lehet a baj?

- Nagyjából öt éve akadtam össze először vele, akkor még bőven a bátyám elnyomása alatt éltem. A megállapodás úgy szólt, hogy kapok enni, inni, meg egy ágyat, meg zuhanyt, ha arra van szükségem és ellehetek nála, amíg nem tudok továbbállni reggel. Sosem bántott, nem kényszerített semmire, ellenben meghallgatott, ha úgy látta, tanácsot adott, ellátta a sérüléseket, ha olyanok voltak. - Nem tudom, Raktari miért kíváncsi erre, de akkor legyen, nem részletezve, komolyan beszélek. - Akkor egy kicsit más volt a viszony, mint most, azt hiszem, de most is megvan ugyanaz a figyelem, azért hívott fel, hogy megtudja, milyen a sorom Tatsuki mellett, hogy megkérdezze, miért vagyok mellette. Ez volt az elsődleges. De ez miért fontos?

- Egyszerű kérdés volt - hárít ezzel, kicsit nyugodtabban. Aha, én meg hülye vagyok, de inkább hagyjuk. - Sosem beszéltük meg ezeket Masaoval, ezért képen törölt az is, hogy ti ketten, meg az is, hogy Akemi miatt ilyesminek kitette magát - vallja be. Meg ha tudnád, hogy valójában négyen vagyunk... De azt hiszem, ezt nem nekem kell elmondanom. - Sikerült beszélnetek Yoshival? - kérdezi meg.

- Sikerült, ha nehezen is, de sikerült - válaszolok végül erre. - Kicsit romboltam előtte - sütöm le a szemem szégyenkezve. - De majd nekünk is kell - nézek fel rá megint. - Legalábbis én úgy gondolom.

- Én is úgy gondolom és felőlem lehet most - mondja most már felnézve rám. Halványan, bátorítón rám mosolyog, ujjai közt forog a vékony ezüstlánc rajta az apró medállal. Visszamosolygok, nem hiszem, hogy ebből most már probléma lehet.

- Kezd te! - kérem csendesen, de élek nélkül. Valahogy nem tudom, mit akarok mondani, de hátha ez segít elindulni valamerre.

- Yoshimi mondta, hogy nem szeretnéd, ha előtted összebújnánk, vagy valami hasonló. Ettől nem kell tartanod, mert nem csak a minimális empátiával rendelkezünk, de én továbbra is szeretném megtartani azt, ami miatt még ő sem tudta, melyik térfélen játszom, ahogy ő fogalmazott - jelenti ki. - Továbbá szeretném, ha emberi módon beszélnél vele, emberhez méltóan, hiszen ember, nem állat - folytatja. - Én nem akarok veled haragban lenni, nincs okom rá. Egy srác vagy számomra, akivel jól el tudok beszélgetni, aki szimpatikus nekem. Nem számít, hogy együtt voltatok Yoshimivel, legyetek barátok, ha akartok, nem vagyok féltékeny típus sem.

- Nem akartam vele úgy beszélni, csak ideges voltam - mondom meg komolyan. - Nem is lenne miért féltékenynek lenned, én ezt véglegesen lezárom, de még kell idő. Addig nem nagyon akarom látni, jobb egy kicsit egymástól távol. Szeretném, ha barátok maradnánk, mert kedvelem és fontos nekem, de ennyi. Egyelőre viszont nagyon fáj, most még szar. Jó volt beszélni vele, meg hogy letisztáztuk a mit miért kérdéskört, de még egy ideig inkább Terura fogok támaszkodni, azt hiszem.

- Rendben - mondja újabb halvány mosollyal. - Ha kell segítség és Teru nem ér rá, én meg tudok segíteni, szólj nyugodtan nekem is - ajánlja fel, mire hálásan elmosolyodom. Talán utálnom kéne, de nem tudom, nincs miért. - Viszont nekem cseppet sem kötelességem azt tenni, amit mondasz, tehát nekem légyszíves ne parancsolj - kér meg komolyan, mire bólintok. - Értettem a szándékaitokat Masao otthonában, de az érzelmi zsarolás és a parancsolás nálam nem működik.

- Köszönöm - felelek mosolyogva. - Néha... néha kell a társaság, különben bekattanok - árulom el csendesen. - Azért bocsánatot akartam kérni, azaz de hülye vagyok.... Szóval ne haragudj! - Anyám! Bénázásból ötös. - Ideges voltam, feszült, féltem és ezt hozta ki belőlem. Egyébként nem szoktam és nem is szeretem, csak nem tudom, olyan "ha még valami történik, akkor túl sok lesz" érzésem volt és így jött elő.

- Testőrként kicsit jobban ismerem a yakuzák világát, mint te vagy Masao - kezdi nyugodtan. Bólintok, ebben igaza van. - Tudom, mivel harcol és azt is, hogy a yakuzák, illetve testőreik mivel állnak elő. Masao fegyverei cselfegyverek és közelharci eszközök főként, főleg, ha nincs harcra felszerelkezve, noha tisztában vagyok azzal is, hogy az autójában miket rejteget, ahogy az otthonában is. Ennek ellenére ha hátulról tudtam volna fedezni, jobb esélyekkel indul és könnyen lehet, hogy Kawano már nem élne, mert én zokszó nélkül lelőttem volna, Masao meg vállalta volna a teljes gárda eltüntetését és az ügy eltusolását. Mivel akkor éppen nem számítottam Asame testőrségéhez tartozónak, simán bevállaltam volna egy ilyen balhét, bár igaz, hogy problémákat jelenthetett volna a későbbiekben, de tudom, hogy Masao remekül dolgozik és nem hagyja, hogy folt essen a nevemen - magyarázza el komoly képpel. - Látszólag meggondolatlan voltam, valójában nagyon is végigjátszottam a fejemben, hogy mit akarok tenni, mit veszélyeztetek, mit nyerhetek. Nem vagyok felelőtlen és éles helyzetekben megállom a helyem. Az érzelmi stresszt, nyomást nem bírom, hiperaktív vagyok, tehát állandóan mocorognom kell és ejtek hibákat írásban, de ezek aligha befolyásolnak. Ha Asame-sama és Ryuuichi annyira jó testőrnek tart, hogy a közelmúlt fényében is hajlandó legyen alkalmazni, akkor nem hiszem, hogy lenne miért aggódnunk engem illetően. Egy testőr feladata a védelem - jelenti ki határozottan, új lendülettel. - Nem számít, hogy a gazdád, a barátod, a párod, csak egy ártatlan, egy gyerek, egy nő, mindig védeni fogod az illetőt testőrként. Ez a feladatunk, Terunak is, Yoshinak is, nekem is. Gyerekkorunk óta ezt nevelik belénk, erre tanítanak, erre készültünk, ezért nem kérdéses, hogy amikor ott az alkalom, mi bele fogunk ugrani.

- Tudom, ezzel tisztában vagyok, ugyanakkor én meg azt tudom, hogy az érzelmek hogyan hatnak, ennek fényében pedig ha odaállítasz, azzal az ellenkezőjét is kiválthattad volna. Ha pont olyan helyzetben érsz oda, vagy olyan dolog történik, akkor Masao téged védett volna. Így sem járt jól, ne érts félre - teszem hozzá elhúzva a szám. Nagyon ramatyul fest, ezt nem tagadhatom. - Összezavarhatod, elvesztheti az előnyét, ilyenek. Meg... ha elfognak téged is, akkor meg lehetett volna törni percek alatt veled. Gondolom, ezzel tisztában vagy. Ezeket is számításba vetted?

- Ne oktass ki, jó? - kérdezi kifejezve a nemtetszését. Nem oktattalak ki, akkor más hangnemet használok. Én csak kérdeztem. - Természetesen számoltam azzal, hogy gyengíthetem Masaot, de a stratégiám erre volt kiélezve, hogy ne kapjanak el, őt pedig hátulról védjem. A véletlennel nem lehet nagyon számolni, a váratlan az váratlan, kész, nincs mit tenni, de ne akarj engem kioktatni, mert azt tőled nem viselem el! - mondja meg komolyan. - Ha megnézed, kínzási sérülései vannak elsősorban, a harcban jól megállta így is a helyét. Több, mint négy éve szolgálok itt, ezért már van tapasztalatom néhány dologban, tehát kikérem magamnak, hogy rendre utasíts, Jeremy.

- Nem volt szándékomban kioktatni, elmondtam, én miért harcoltam ellened úgy, ahogy. Bennem ez járt, val'szeg nem véletlenül, mert Yoshival belefutottunk ebbe a kérdéskörbe jó mélyen. Nekem akkor, abban a pillanatban úgy tűnt, hogy nem mérlegelsz igazán, csak ösztönösen lépsz valamerre. Lehet, hogy ezt én mértem fel hibásan, sőt, ezek szerint így van, akkor ne haragudj.

- Én nem vagyok Yoshimi - köti ki egyenesen. - Sokat mosolygok, vidám embernek ismernek az emberek, de rohadtul sokat gondolkodom, mérlegelek, szinte mindig megfontolt vagyok. Az egész életem egy jól felépített menetterv szerint haladt egy héttel ezelőttig, amikor is minden borult. De tényleg minden. Félredobtam, amit csak lehetett és fejest ugrottam valamibe, amiről tudtam, hogy nem jó ötlet, de az vessen meg érte, aki évek vágyakozása után kisétál! - mondja némi hevességgel telve. Erre tudnék mondani valamit, és fogok is, amint befejezi. - Én nem csak tudok, de úgy is fogok viselkedni, mintha Yoshimi egyszerűen csak a barátom lenne, a barátaimért pedig majdnem mérlegelés nélkül tűzbe megyek.

- Én nem vetlek meg érte, sosem tettem volna, pláne, hogy valahol én löktelek át a határon - mondom meg őszintén, mit gondolok. - Az a helyzet, hogy azt reméltem, maga a helyzet elég lesz. Mármint hogy Yoshi el tudja dönteni, mit nem akar, azt, hogy te megkefélj mást, vagy hogy engem dugjon meg valaki. Hát nem jött be. - Ezt sajnálom a legjobban. - Nagyon megijesztettél, amikor elmentél, mert féltem a következményektől. Akkor az járt az agyamban, hogy lehet, hogy ezzel megöltelek, mert öngyilkos leszel. Na ezt nem akartam, semmiképpen sem, csak hogy legyen már vége az őrlődésnek. Sosem gondoltam volna, hogy ezt Yoshi hagyni fogja, csak már nem tudtam kiszállni, pedig akartam, az elejétől - vallom be. - Vártam, vártam, de mire kapcsoltam, már késő volt. Magamnak sem könnyű parancsolni, ezt tudom.

- Kóboroltam... - szólal meg újra a földet bámulva. Sejtésem van erről, mert Masao azért mesélt kicsit. - Nem is tudom, hol jártam, csak mentem, meg sem álltam szinte, ahogy a gondolataim is kergették egymást a fejemben. Aztán kikötöttem Masao régi lakásán és arra gondoltam, tényleg az a megoldás, hogy véget vetni az egésznek. Nem azért, mert úgy éreztem, hiába szerettem és kaptam meg valakit, semmi köze nem volt a szerelemhez annak, ami miatt így vélekedtem - köti ki komolyan. - Elfogadhatatlannak ítéltem a viselkedésemet, a döntésemet, az egészet, ezért.

- Szerintem nem volt elfogadhatatlan. Én azon csodálkozom, hogy eddig bírtad. Majd... azt hiszem, adok neked néhány rajzot, mert az jobb lesz nálatok - gondolkodom el végül ezen. Nem hiszem, hogy jogom lenne megtartani őket, pláne ismerve Raktarit, legalábbis az ehhez való hozzáállását. - Tudom, hogy néha bunkó vagyok és talán leszek is, de tényleg szeretném, hogyha boldogok lennétek - teszem hozzá komolyan. - Nem foglak akadályozni benneteket, meg semmi hasonló, rendben?

- Sejtettem - mondja könnyedén, s felpillant egy halvány mosolyt küldeni nekem. - Nem tartalak bunkónak, nem is hibáztatlak semmiért, de igenis elfogadhatatlannak tartom, hogy félredobtam mindent, amitől én vagyok én.

- Néha elveszítjük a kontrollt, nézz meg engem! - kuncogom el magam nagyon halkan, de nem bántóan. - Sosem akartam kiadni magamból az érzéseimet és tessék, egy tükör és egy telefon mínusz a mai számla - árulom el komolyan. - Kijött, túlvagy rajta, de nem maradtál ebben benne. Ez a lényeg, hogy megint az vagy, aki voltál, még ha szerinted hibáztál is.

- Kicsit más témakör vagyunk - zárja le ennyivel a témát gyorsan.

- Szép is lenne, ha egyformák lennénk - közlöm mosolyogva. - De akkor tuti nem haragszol rám?

- Tuti. Nem vagyok haragtartó amúgy sem - teszi hozzá elmosolyodva. - Akivel bajom van, annak megmondom, vagy megszakítok vele minden kapcsolatot.

- Akkor jó. - Kicsit tényleg megnyugtat a válasza és felmosolygok rá. - Arra gondoltam, persze lehet, hogy ez hülyeség, de szerintem Akeminek nem kéne ilyen állapotban látnia Masaot - térek át erre is. - Eléggé kilehet így is, ez már lehet, hogy túl sok lenne. Ha gondolod, vigyázok én rá, hogy te Masaoval tudj foglalkozni.

- Egyelőre mindketten órákig aludni fognak - jelenti ki és hátrapillant a fiúra. - Nehéz helyzet, mert mindenki idegen számára, esetleg te nem, ráadásul nagyon ki volt bukva. Valószínűleg megkérlek, hogy majd figyelj rá, de amennyi nyugtatót kapott, reggelig nem lesz vele gond.

- Rendben van, ezzel nem lesz probléma. Szegény rendesen belezuhant ebbe az egészbe, márpedig adagolva sem könnyű elfogyasztani. - Nekem sem volt az, hát még akkor neki. - Deon is szívesen segít benne, ha tud.

- Azt mindjárt gondoltam! - mondja elnevetve magát. - Az a kölyök mindenhol ott van - folytatja a fejét csóválva, de szélesen mosolyogva.

- Ami azt illeti... én... - Eléggé zavarban vagyok, az tuti. - elmondtam neki, ami történt - nyökögöm ki végül és csak remélem, hogy nem haragszik meg Raktari ezért sem.

- Mivel kapcsolatban? - kérdezi meg.

- Azzal az estével, Yoshival, Masaoval... Tényleg mindent - vallom be őszintén. Raktari erre zavartan megvakarja a fejét és inkább sóhajtva feláll az ágyról és elkezdi felszedegetni Masao ruháit a földről. Nem pepecsel az összehajtásukkal, az egészet egy kupacban ledobja a fotelba, csak a bőrkabátot teríti ki rendesen, s annak zsebéből előszedi a férfi cigijét, majd rágyújt. Raktai dohányziiiik? Elkerekednek a szemeim.

- Hogy is szokta mondani? No comment? - kérdezi meg kínos félmosollyal.

- Valahogy fel kellett dolgozni, én meg kibeszélem magamból - mondom csendesen. - De ez nem ellened irányult, vagy Yoshi ellen, semmi ilyesmi, Deon sem haragszik, meg nem gondol semmi rosszat, csak aggódott ő is érted.

- Már értem, miért kérdezett olyan furákat - jegyzi meg elhúzva a száját, miután kifújta a füstöt. Újabbat slukkol, mélyet, hosszút, azzal bent tartva a levegőt a hamutálért megy. - Amiről én szépen hallgatok, azt te elmeséled... Rémes vagy - mondja ki a homlokát dörgölve. Remélem, hogy jól érzem, hogy nem gondolja komolyan, inkább csak hülyén érzi magát.

- De pont ezért vagyok szerethető - kötöm ki nagyon komolyan. - Egyébként nem csak elmesélem, le is rajzolom - teszem hozzá. - Bár azt nem mutattam meg Deonnak. - Ennek hallatán a testőr elhűl.

- Ugye nem olyan képekről beszéltél?!

- Elhozom, az a legegyszerűbb - mondom végül ki felsóhajtva és már pattanok is fel. Nem akarom elárulni előre, csak egy olyan nagyon durva van, azt hiszem, de majd előtúrom a fiókból mindet. Nagyjából tíz perc kell, hogy visszaérjek és a kezébe nyomjam az egész pakkot. Vagy húsz-huszonöt rajz van benne, minden, amit az öt nap termelt ki. Tévedtem, három olyan van benne, amit tuti nem akar látni Raktari, de azért beletettem, mert joga van hozzá. Tudnia kell, hogyan is áll ez a dolog. Persze azt a hármat gyorsan átlapozza, mire elmosolyodom. Nem értem, miért nem akar szembenézni vele, hogy igenis szépek voltak, mert azok, gyönyörűek, de inkább ennyiben hagyom. Figyelem az arcát és egyre nagyobb zavarba jön, ráadásul nem nagyon értem, miért. Még nem akarok kérdezni, hátha magától is mond majd valamit, mikor végzett velük. Mindet végignézi, de nem időzik el rajtuk, végül az egész stócot visszaadja nekem, de elfordítja a fejét. Kínosan érezheti magát, legalábbis én így értelmezem. - A tieitek - közlöm komolyan. - Ezeket nem akarom megtartani, azt csináltok vele, amit akartok - teszem hozzá. Raktari erősen rázza a fejét, azt hiszem, felkavartam ezzel és nem akarja elfogadni őket. Akkor viszont... - Én ki fogom őket dobni - mondom el neki. - Nem akartam megtartani őket egy percig sem, mert nem engem illetnek. Áruld el, mi zavart meg ennyire - kérem meg rá végül csendesen.

- Mutattad Yoshinak? - böki ki fulladva, karjait pedig szorosan összefogja, hogy ne legyen annyira szembetűnő, hogy remegni kezdenek. Megijedek ettől, de nem tudom, mit kéne tenni.

- Nem, úgy gondoltam, hogy te döntsd el, akarod-e, hogy lássa őket. Így megvan a lehetőséged arra, hogy mindet eltüntesd, mielőtt látná - mondom meg komolyan.

- Miért én?! - kérdezi most már egy lépést hátrálva is. - Mutasd meg neki, ha akarod, rajtam nem múljon!

- Pont azért, mert így reagálsz - nézek fel rá. - Nem akartam azt, hogy Yoshi esetleg olyat mondjon vagy tegyen, amit te nem akarsz. Lehet, hogy jobb, ha nem is tud róluk.

- Mi van?! Mi az, hogy Yoshi olyat tenne vagy mondana, amit én nem akarok? - kérdez rá értetlenül. - Ez hogy jön össze a rajzaiddal?

- Nem tudom, csak valami azt súgta belül, hogy ne tegyem. Ezt nem tudom megmagyarázni igazán - vallom be. - Csak amint láttad, van olyan, ami még nagyon a jövő és nem tudom. Yoshi hajlamos beleélni magát dolgokba és akkor belelovalódik és nem gondolkodik. Azt hiszem, ezt akartam elkerülni.

- Láthatja őket, én nem bánom - mondja. Kezd megnyugodni, bár nagy kortyokban veszi a levegőt.

- Rendben - bólintok egy aprót. - Ennek ellenére akkor is nektek adom őket - mondom meg komolyan. - De még mindig nem árultad el, mi kavart fel ennyire.

- Nem tudom elmagyarázni. Te láttad már magad így? - kérdezi meg.

- Akton még nem, egyébként igen - vonom meg a vállam. - Ezek csak képek, nincs jelentőségük. Feszültséglevezetés.

- Hagyjuk, oké? Sétálok egyet - ajánlja, de már megy is, menekül. - Addig, kérlek, figyelj rájuk! - teszi hozzá sietősen és el is tűnik. Bólintok, de már nagyjából mindegy is.


Lezuttyanok az ágyra, de csak finoman és figyelem Akemit meg Masaot. Most felmérem a sebeket, amik a hátán vannak, meg a lábán. Borzasztóak, félelmetesek és egyre biztosabb vagyok abban, hogy ezt a srácnak nem szabad látnia. Ez az egész helyzet kicsit bosszant, pláne, hogy mindig ezt váltom ki Raktariból. Megint elmenekült, pedig semmi rosszat nem akartam, de ezek szerint mi nem férünk meg így együtt. Azt hiszem, túl nyitott vagyok neki, vagy valami ilyesmi. Átlapozom a rajzokat, szerintem nincs min kiborulni, de persze Tarit lehetetlen kiismerni ilyen téren. Mindenesetre ha szabad, akkor megmutatom Yoshiminek ezeket majd. Nem most, majd... Kíváncsi vagyok, neki mi lesz a véleménye. Meg nem tudom... Még mindig nem vagyok felkészülve az ilyen reakciókra. Kicsit azért szarul esett, egy icipicit. Nem tudom, azért reméltem, hogy lesz olyan része, ami tetszeni fog neki, amit megkedvel, vagy amit el tud képzelni. De mindegy, inkább nem agyalok rajta tovább.