11.

Shinji

Leparkolok a Nissannal a ház előtt, majd átveszem Terukitól az aktatáskát, míg Kango és Hisao kiszedik a kölyköt az autóból, s útjára engedem a testőrt. Szegény srác még mindig össze van zavarodva, talán fel sem fogja, mi folyik körülötte. Csak intek a két férfinak, hogy távozzanak, miközben elveszem Kango kezéből a pórázt. Ezzel a kölyökkel nem lesz gond, nem kell hozzá díszkíséret, így magam előtt terelgetve őt indulok meg Asame dolgozószobájához. Nincs más vágyam, csak egy forró zuhany jelen pillanatban. A ma este ráébresztett arra, hogy már az ilyen kölykök sem tudnak lázba hozni, mint Ehime. Egyenesen undorodtam tőlük, ahogy ott vonaglottak és kellették magukat, holott annak idején rengeteg ilyen suhancot keféltem meg, most egyáltalán nem vonzanak.


Rövid kopogás után belépek a dolgozószobába, majd egy apró meghajlást követően a yakuza elé vezetem a kölyköt, s az aktatáskát az íróasztalra teszem. Deon sehol nincs, ami egyszerre nyugtat és aggaszt is. Nagyon remélem, hogy megbeszélték Asaméval a dolgot és a kölyök nem azért van távol, mert még mindig dühöng, hanem mert egyelőre jobb, ha nincs jelen a dolgozószobában. Nem tartok attól, hogy Asame bármit is tenne Ehimével, mert nem azért kell neki a kölyök, hogy eljátszadozzon vele, csak egy egyszerű csali.

- Engedelmével - szólalok meg végül újra meghajolva, így kérve engedélyt a távozásra, s amint a yakuza biccent, elhagyom a szobát, s egyenesen sajátom felé veszem az irányt. Jó lenne beszélni Deonnal, de mindenképpen meg akarom ejteni azt a zuhanyt előtte. Amint bezárom magam mögött az ajtót, írok egy sms-t a kölyöknek, hogy ha ráér, fél óra múlva keressen meg, majd az ágyra dobom mobilom és nekiállok levetkőzni és lefegyverkezni, végül belépek a fürdőbe és magamra zárva az ajtót nyitom meg a zuhanyfülkében a csapokat, majd beállok a kellemesen forró víz alá, s hagyom, hogy a permet ellazítson. Lehunyom szemem és kiélvezem ezt a nyugalmat. Hosszú percekig ázom, majd kinyúlok a tusfürdőért és tenyerembe nyomva egy keveset elkezdem vele bedörgölni a testem. Eszembe jutnak azok a pillanatok, mikor Tatsuki fürdetett, s most minden szégyenérzet nélkül kezdem el simogatni magam, miközben kezem farkamra csúszik és lassú ütemben kényeztetni kezd. Úgy játszadozom magammal, ahogy azt Tatsuki tette velem, s élvezem, képzeletemben pedig már a tetováló játszik érzékeimmel.


Ajkaimba harapva fojtom el feltörő nyögésem, s pihegve dőlök neki a hideg csempének, míg végre összeszedem magam annyira, hogy befejezzem a fürdést, majd hajam is megmosva zárom el a csapokat. Törülközőt kerítek, áttörlöm hajam, majd testem, és derekamra kötve az anyagot lépek ki a fürdőből. Ráfogok az oldalamat díszítő tigrisre. Lehet, hülye vagyok, hogy csak a nyugtató szórakozik velem, vagy egyszerűen beképzelem magamnak az egészet, de mióta Tatsuki eltűnt, a heg néha elviselhetetlenül sajog. Épp csak eljutok szekrényemig, hogy valami ruhát vadásszak magamnak, mikor apró kopogást követően kinyílik szobám ajtaja és egy Deon dugja be rajta a fejét.

- Pont időben, nem maradtam le a műsorról - nyit vigyorogva.

- Akkor helyezd magad kényelembe, de pattogatott kukoricával nem szolgálhatok - veszek elő egy bokszert és egy melegítő alsót, majd az ágyra dobom őket, aztán én is odasétálok, ám balom még mindig a tigrisen pihen.

- Majd rágom a körmöm az izgalomtól - mondja játékosan, ám ahelyett, hogy helyet foglalna, óvatosan hozzám lépked és a kezem nézi. - Ugye nincs bajod? Tudom, hogy a vakbél csak egyszer durran be, aztán kiveszik, de azt a parát nem fogom elfelejteni. - Miközben beszél, bátortalanul rácsúsztatja a mancsát enyémre.

- Ne aggódj, jól vagyok. Megerőltettem - válaszolok ennyivel, halványan elmosolyodva, majd tényleg nekiállok felöltözni végre. Pólót nem veszek, büszkén vállalom az oldalamra varrt nagymacskát és Tatsuki mellett már túlzottan megszokottá vált, hogy semmi nincs rajtam, így amint a melegítőbe is belebújok, nekiállok elpakolni a levetett ruháim és a fegyvereket is. Deon csak ekkor fordul vissza felém. - Nem sokra emlékszem, mi volt aznap este - vonom meg vállam.

- Jobb is - jelenti ki. - Vigyázz magadra lécives!

- Ne izgulj, vigyázok - veszek elő cigit és megkínálom Deont is, miközben rágyújtok. Ő most nem kér. - Néha azért borzalmasak vagytok - közlöm be. - Engem szabdaltak fel, ti paráztatok és még azt sem közlitek, miért.

- Olvastuk az aktáidat, emlékszel? - kérdezi. - Egy rizsszem nem fért volna be senkinek, olyan idegesek voltunk, míg magadhoz nem tértél.

- Ja, igen. El is felejtettem, hogy velem ellentétben itt mindenki perfektül tolja a latint - heccelem a kölyköt. - Oké, rohadtul nem ástam bele magam az aktáimba akkoriban. Átfutottam - vonom meg vállam.

- Én csak simán használtam az eszem és megkérdeztem Bakarit, aztán Takashit, hogy amit nem sikerült összeszótárazni, az mi, vagy úgy amúgy - meséli el lazán. - Én még most is le tudom neked írni az egészet. Nem felejtem el - mondja.

- Azóta már én is kifaggattam Bakarit - árulom el neki. - Na de nem azért hívtalak ide, hogy rólam fecsegjünk. Megbékéltél Asaméval?

- Nem tudok rá sokáig haragudni - árulja el. - Képes órákig ülni és figyelni csendben, engem meg agyonver, hogy közben hány szál cigit szív el és csendben kell maradnom.

- Na igen, bár amilyen látványosan távoztál a dolgozószobából, bennem volt a para, hogy ez nem lesz egy gyors menet köztetek - árulom el neki elmosolyodva. - Néha aggódom azért az ajtóért - közlöm vele komolyan, mire elröhögi magát.

- Sokszor vágtam már rá Asaméra - ismeri el -, néha én is aggódtam utólag, hogy kibírta-e. Akkor eszembe sem jutott, de utólag... - zárja le kuncogással a mondatot. - Rohadt nagy szerencsém van, hogy Asame türelmes, mint semmi és senki más.

- Ezzel egyet kell értenem - jelentem ki komolyan. - Bár akit szeret az ember, attól sok mindent elvisel - nyomom el csikkemet, majd elnyúlok az ágyon bal térdem felhúzva. - Helyezd magad kényelembe - ajánlom fel Deonnak is. Odaül a lábamhoz, aztán csak hátradől és úgy helyezkedik, hogy a mellkasomra tudjon feküdni. Ehhez sokat mocorog, fészkelődik, de végül csak megtalálja a kényelmes pozíciót.

- Asame elmondta, milyen körutat tettél ma... - szólal meg óvatosan. - Akarsz róla beszélni?

- Csak egy munka volt - sóhajtom. Valójában igen, akarok róla beszélni, ezért hívtam ide, ugyanakkor nem tudom, hogy menne-e bármit is elmondani az egészből. Munka volt, de nem életem egyik legkönnyebb munkája. Val'szeg normális esetben nem foglalkoztatna a dolog, de most... nem vagyok büszke magamra.

- Rohadtul kiakadtam rajta - vallja be -, még neki is ugrottam Asaménak miatta.

- Felesleges volt - felelem őszintén.

- Nem jutottam vele előrébb, csak kicsit levezettem a feszültséget, Asame meg önként vállalta a bokszzsák szerepét.

- Kezdek gyanakodni, hogy még élvezi is.

- Vegyes - vállalja be őszintén. - Nem örül annak, ha sírva akadok ki, de azt nagyon bírja, amikor megsértődöm rá. Már az elején feltűnt, hogy bejön neki, ha pofákat vágok, flegmázok, beszólok, megsértődöm, satöbbi. Időnként persze kiosztott érte, de jó volt az úgy. Szerinted... ki más lett volna alkalmas a feladatra? Nekem kattog az agyam, de nem ismerem azért annyira az egész bandát, hogy tudjam.

- A testőrség jó kilencven százaléka hetero, Deon, a fennmaradó tíz meg... Őszintén szólva vegyes a felhozatal. Nem tudom, ki lett volna erre alkalmas.

- Ez a bajom nekem is. - Ezután az oldalára fordul, arcát a mellkasomnak nyomja és megkapaszkodik vállamban. - Ezért vagyok iszonyú pipa...

- Ne legyél - kérem őt komolyan. - Túlvagyunk rajta.

- Én nem.

- Akkor meséld el, mi az, ami nem enged túllendülni.

- Bakker! Mégis mi?! Te hűséges típus vagy, Asame meg megmondta, hogy az árut ki kell próbálni megvétel előtt. Ezen én tökre kivagyok, mert kurva egyértelmű, hogy miért ez a szabály, csak hogy nem volt más, akit el lehetett volna küldeni, mert ez veled szemben nem egyszerű kicseszés, hanem...! Ez nagyon durva volt szerintem, vagy legalábbis én így fogom fel - mondja el szokásához híven hevesen.

- Vess meg érte, de nekem ez nem jelentett többet munkánál. Nem voltam felhőtlenül boldog miatta, hazudnék, ha azt mondanám, könnyen ment leküzdeni azt az undort, amit kiváltott belőlem a szajhák közeledése. Nem vagyok büszke arra, hogy szó szerint szájba kellett kefélnem egy tizenhat éves kölyköt, hogy hatásos legyen a színjáték. Kicseszés lenne? Jelen helyzetben talán igen, a hűségem azonban nem szenvedett csorbát. Ha akartam és élveztem volna, most lenne miért szembe köpnöm magam a tükörben, mert alig két héttel annak az embernek az eltűnése utána félrekeféltem, akit szerettem, de... egyáltalán nem élveztem - árulom el végül csendesen Deonnak burkoltan bevallva ezzel, hogy rohadtul nem mozdított az sem, hogy a kölyök az esetem, hogy évekig ilyen típusú fiúkat vadásztam magamnak, s most egyszerűen még a farkam sem állt fel, hiába kezdett el kényeztetni. - Nem érzem úgy, hogy megcsaltam volna ezáltal - teszem még hozzá felbámulva a plafonra, s ahogy ezt kimondom, fájdalom nyilall a hegemet takaró tigrisbe, így kezem újra rácsúsztatom, s egy pillanatra összeszorítom szemem. Érzem, hogy szemeim megtelnek könnyekkel, de nem hagyom elszabadulni őket, csak bámulom egy darabig a mennyezetet. Nem csaltam meg ezzel! Legalábbis mindennél jobban hinni akarom ezt, bár a tigrisbe továbbra is tompán lüktető fájdalmat nem tudom hova tenni. Talán ez a büntetésem...

- Shinji...? - Kicseng a kölyök hangjából az ijedtség. Hirtelen felül, helyezkedik megint, ami alatt a homlokát az enyémhez nyomja, megpróbál átkarolni, hozzám bújik, lábát átveti balomon. Minél közelebb akar lenni, még belém is kapaszkodik, s tudom, hogy puszta ragaszkodásból. - Annyira aggódom érted! - motyogja hevesen, mégis csendesen. - Nagyon szeretlek és ha tudnám, hogy mit tehetnék, amivel csak egy kicsit is jobb lenne neked...! - A mondat végén elcsuklik a hangja és a befejezés könnyek, amik a arcomra peregnek. - Sosem vetnélek meg, sosem! Én örülök, ha így tudod kezelni ezt, mert ennek semmi köze nem volt a megcsaláshoz! Engem az bánt, hogy neked kellett és most. Elmentem volna helyetted. - Tudom. Tenyereim közé fogom Deon fejét és vállamra húzom, átkarolva a kölyköt.

- Semmi baj - mondom csendesen, még mindig ölelve Deont. - Idővel könnyebb lesz.

- Neked vagy nekem?

- Mindenkinek - sóhajtom. Deon ezután csendben marad, s nagyon lassan kezd csak megnyugodni, de továbbra is engem simogat, mintha csitítani, vigasztalni akarna. Bolond kölyök! De pont ezért szereti mindenki, ahogy én is.

- Asame csalinak akarja a szajhát Sheon számára, akire majd én leszek ráuszítva, mint kérdező - kezd mesélni. - Mondtam én, hogy imádja, ha patáliázom, mert kizártnak tartom, hogy amikor bejelentettem a dolgozószobájában, hogy érdekelne az a srác, még nem tudta, mit akar, ahhoz ő túlságosan előre gondolkodik. - Elmosolyodom.

- Szerintem mindenki számára egyértelmű, hogy odavan azért, ha patáliázol - mondom komolyságot erőltetve magamra. - Olyankor tényleg elbűvölő vagy - fejezem így ki magam, hogy hecceljem kicsit a kölyköt.

- Elbűvölő - jelenti ki erős kérdő hangsúllyal, felemelkedve és szemembe nézve, mintha a látottak alapján akarná megbecsülni, komolyan mondtam-e. - Egy lolita lehet elbűvölő, simán, de én, mikor eldurran az agyam... Fura ízlésetek van - jegyzi meg játékosabban. - De ez nekem csak jó, legalább szerettek - teszi hozzá büszkén.

- Téged ki ne szeretne, kölyök? - kérdezek vissza és ravaszul megcsiklandozom az oldalát.

- Vannak, akik utálnak - mondja röhögve, ficánkolva, de persze nem ő lenne, ha nem támadna vissza, de egy határozott mozdulattal megragadom őt és magam alá fordítva folytatom ellene a játékos harcot, ám mielőtt túlságosan elfajulna a dolog és Deon újabb fuldoklásba torkolló röhögőgörcsöt produkálna, eleresztem és karbafont kezekkel fölötte térdelve várom meg, hogy kicsit csillapodjon.

- Azok nem tudják, mit veszítenek - jelentem ki komolyan, majd leszállok róla és mellé ülve veszem el dobozom és gyújtok rá újra.

- Néha úgy bennem vannak dolgok - árulja el most már magához véve a cigarettát és követi példámat. Közel ül hozzám és vállamra hajtja a fejét.

- Mint például? - kérdezem meg rápillantva egy újabb slukk kíséretében.

- Heccelések. Provokatív dolgok. Tudod, a hatásvadászat... - magyarázza könnyedén, elmosolyodva, és még a vállát is megvonja.

- Ezekkel együtt vagy Deon és akiket megnyersz magadnak, azok pont emiatt szeretnek.

- Azért megnéztem volna a fejed, amikor végignyalok a hasadon - árulja el széles vigyorral. Na erre még én is befizettem volna. Elnevetem magam és megcsóválom a fejem.

- Deon, ha le akarnék lépni innen, még ha csak egy kis időre is... elengednél? - kérdezem be végül. Ahogy Terukinak is mondtam, számtalanszor fordult már meg a fejemben az, hogy lelépjek innen, de Deon miatt nem tettem meg. Visszajönnék, ebben biztos vagyok, mert rajtuk kívül számomra nincs más. A szüleim élnek, a húgaim jól vannak, miattuk nem kell aggódnom. Talán meg is látogatnám őket, aztán nem tudom. Visszamennék Kiotóba kicsit, abba a szállodába, hol együtt voltunk a tetoválóval. Csak egy kicsit elszakadni innen. Ő és Jeremy meglesznek, a két kölyök támogatja egymást, de nekem talán jót tenne eltűnni. Csak egy testőr vagyok, megvan a magam munkája, feladata, s ahogy azt említettem Terunak is, nincs más, akinek olyan könnyen beszélnék a dolgaimról, mint beszéltem róluk Tatsukinak. Deon nyomban eloltja a cigarettáját és átölel, arcát pedig a vállam és nyakam közé temeti. Magamhoz karolom és aprót sóhajtok.

- Visszajönnél? - kérdezi meg ijedten, sírós hangon. Ezek után, ha el is engedne, nem hagynám itt. A ragaszkodása... Elég neki megküzdeni azzal, hogy Tatsuki nincs, nem hiányzik még az is, hogy lelépjek tőle.

- Vissza - válaszolok azért neki őszintén.

- Egy hét? Kettő? Több? Mennyi időre? - kérdezgeti.

- Egy-két hétre, de... inkább maradok - mondom ki végül a saját döntésemet. Nem lehetek önző, nem számítanak a saját nyűgjeim, tartanom kell a lelket a két kölyökben, ezért nem adhatom fel csak így végül.

- Nem kötlek láncra, nekem az is elég, ha néha felhívsz, hogy megvagy, merre jársz! - mondja gyorsan.

- Ha elég lenne, nem ijedtél volna meg ennyire. Nem kötsz ezzel láncra. Sokszor eszembe jut, hogy el kéne innen menni egy kicsit, kiszakadni ebből az egészből, de... ha ezt megtenném, nem tudnék Tatsuki elé állni, mert megfutamodtam a gondok elől és magammal sem tudnék elszámolni, mert sosem menekültem semmi miatt és ez az lenne. Nekem itt a helyem melletted.

- Féltelek, te marha! - szól rám hevesen.

- Tudom.

- Miért akarnál menni és miért mondasz le róla? Miért menekülnél? Miért lenne jobb máshol? - Eloltom cigarettámat és teljesen magamhoz ölelem a kölyköt nyugtatóan a hátát simogatva.

- Egyszerűen csak néha úgy érzem, muszáj innen elmennem, hogy egy kicsit kiszakadjak ebből. Felkeresném a szüleimet, elmennék azokra a helyekre, ahol Tatsukival jártunk, nem tudom. Nincs semmi, amibe kapaszkodhatnék, ami ő, ugyanakkor sehol nincs helyem igazából, csak itt. Nem lenne jobb máshol, erről szó sincs...

- De elmehetsz... tényleg - bizonygatja. - Én visszavárlak és a többiek is, itt meglesz a helyed mindig, ha meg erre van szükséged, akkor menj nyugodtan.

- A legnagyobb szükségem arra lenne, ha Tatsuki visszajönne és vigyorogva közölné, hogy bocs, csak dolgom volt. - Deon pedig elsírja magát. Szorosabban ölelem magamhoz őt, de már én is sírok. - Sajnálom - mondom neki csendesen. Deon is szorít rendesen.

- Én is azt akarom, Shinji - mondja meg zokogva. - Jól laposra verném, hogy egy kibaszott telefont, vagy sms-t, vagy bármit nem bírt szolgáltatni nekünk - osztja meg velem őszintén -, aztán csak azért engedném ki az ölelésemből, hogy te is jól megverhesd, aztán megöleld.


Halványan elmosolyodom, egyelőre azonban nem vagyok képes bármit is mondani. Megtörlöm arcom, majd újra magamhoz fogom a kölyköt. És ezek után hagyjam itt? Nem lennék rá képes és nekem is szükségem van Deonra.

- Nem megyek el - ígérem meg neki végül csendesen.

- Én nem akarlak visszafogni attól, amit szeretnél - mormolja a könnyeit fél kézzel törölgetve, de el nem engedve. Megrázom fejem, hogy erről szó sincs. Így döntöttem. - A barátom vagy, Shinji. Nem a kutyám, a testőröm, hanem a barátom elsődlegesen.

- Így lesz a legjobb nekem is. Rajtatok kívül senkim nincs, és nektek is szükségetek van itt rám. Ki mosná meg a fejed, ha lelépnék? - kérdezem meg elmosolyodva.

- Asame. Csak ő nem mindig beszél, vagy nem mindig mondja ki konkrétan, hogy hülye vagyok, hanem körbejárja és hagyja, hogy én verjem a falba a fejem - teszi hozzá ügyetlenül, kicsit elnevetve magát, amitől megrázkódik és újabb könnycseppek potyognak ki a szemeiből.

- Puszta együttérzésből mondhattad volna legalább azt, hogy senki - rovom meg játékosan. - Ne haragudj, nem akartalak felzaklatni.

- Nem az a különleges, hogy megmosod a fejem, hanem a hogyan - jelenti ki határozottan, bár erősen hallatszik a hangján, hogy sírt. - Haragszik a rossz nyavalya, ne kérj már hülyeségért bocsánatot! - szól rám komolyan, de kicsit dörgölőzve, mint egy macska.

- Bocs, majd igyekszem visszafogni magam - heccelem őt már csak azért is alapon. Válaszul a kölyök megböködi az oldalam, majd csikizni kezd egészen addig, míg el nem nevetem magam. Ennyivel megelégszik, inkább visszabújik az ölelésembe.

- Semmiben nem kell visszafognod magad - mondja komolyan, bár csendesen.

- Megbánod te még ezt a kijelentést - jegyzem meg neki játékosan.

- Adj rá okot - kéri kuncogva.

- Oké, te akartad, akkor most... - ragadom meg őt és gyűröm magam alá, majd csikizni kezdem. Deon kiabálni és ficánkolni kezd, miközben röhög, s igyekszik szabadulni, ami egész jól sikerül neki, mégha csak fél kézzel is, és azonnal visszatámad. Nem kegyelmezek neki olyan könnyen, folytatom kínzását, miközben próbálom védeni magam az ő támadásai elől. Persze Deont sem kell félteni, mert addig tekereg és ficánkol, míg végül már én sem tudom, hogy a francba fogunk szétgabalyodni lassan, ráadásul előre hajolva igyekszik beleharapni orromba. Na nem, nem reggeli! Visszatámadok és mivel csak pólóját sikerül elcsípnem, azt fogom fogaim közé és morogva megrángatom széles vigyorral a képemen. A kölyöknek bejön a dolog, villant egy széles vigyort ő is és tovább küzd ellenem. Össze-vissza forgatja a kezeit, egész testével tekereg, mozgásban van és néha összecsattintja a fogait is, jelezve, hogy kész harapni. Rendben, de én is harapok! S hogy ezt nyomatékosítsam benne, megint morogva megrángatom a rajta lévő pólót. Deon viszonozza a morgást és hirtelen bevet egy csípődobást. Ügyes! Elröhögöm magam megint. Lábaival igyekszik levetni magáról, csak arról elfeledkezik, hogy az nem olyan könnyű, hiszen nem egyszer fogtam már le, mikor épp dühöngött, kezeit azonban addig tekergeti, míg rá nem bír fogni az enyémre, hogy lefeszítse mancsaim a sajátjáról. Nem könnyű lent tartani Deont, mivel folyamatosan és egész testében mozog, ám tudom jól, hogy emiatt hamar el is fárad, persze ez még így is hosszabb idő. Szuszogva, elszántan küzd ellenem, s már csak néha vigyorodik el. Igyekszik taktikázni és ehhez erősen koncentrál is. A kölyök nem jut eredményre, így egy kis pihenőt tart szemembe nézve, el-elvigyorodva és lihegve. Én is elvigyorodom.

- Jó vagy... még mindig - mondja elégedetten.

- Csak rettegek a beígért seggbe rúgástól - vigyorgok rá.

- Retteghetsz is, a rúgásom csak kicsit veszélytelenebb a harapásomnál - válaszol nevetve. - Egyelőre azonban kivitelezhetetlen.

- Persze, a jobb kezed meg halálos, a baltól pedig magad is félsz... tudom. - Ettől Deon röhögni kezd, amitől szinte az egész teste az ütemre össze-összerándul.

- Imádom a hülyeségeidet - jelenti ki. - És most? Megeszel, te vadállat? - kérdezi meg komolyságot erőltetve magára.

- Még nem döntöttem el - nyalok végig számon éhesen.

- Én sem, hogy könyörögjek az életemért, vagy inkább küzdjek tovább, esetleg beletörődjek a sorsomba - heccel.

- Törődj bele - közlöm vele egyszerűen.

- Oké. Várj, felkészülök! - szól rám gyorsan, azzal becsukja a szemeit és mélyet sóhajt. - Leszámoltam a nagyjával, mehet - mondja újra rám nézve. Elröhögöm magam és eldőlök mellette.

- Kiütéssel győztél - nevetem még mindig.

- Jól kiegészítjük egymást - mondja a fejét felém fordítva -, te harcban vagy szinte verhetetlen, én beszédben.

- Rettegj, Tokió! Jövünk! - vigyorgom.

- Túrót, már rég itt vagyunk! Azok rettegjenek, akik gyanútlanul ide jönnek! - javít ki játékosan.

- Én kérek elnézést, ó nagy tudású Deon-sama - röhögöm el a végét.

- A Deon-sama nem is hangzik olyan rosszul, mint a Deon-san - jelenti ki meglepetten.

- Kezdj hozzászokni, pár év és sokat fogod hallani így a neved.

- Nem tervezem hamar átvenni Asame helyét - jelenti ki komolyan.

- Nem erre gondoltam, kölyök. Amint elkezdesz te is razziázni a klubokban, ez általánossá válik.

- Ez eszembe sem jutott - vallja be szégyenlős mosollyal. - De te csak akkor használd, ha nagyon muszáj - kéri ezzel is ugratva engem.

- Ahogy óhajtja, Deon-sama - heccelem válaszképpen.

- Óhajtsak mást is? - kérdezi meg ravaszul.

- Sóhajtson, hallgatom. - És mélyet sóhajt.

- Na, most lehet békaügetésben körbeugrálni az ágyat. Ez az óhajom - teszi hozzá fojtott vigyorral.

- Ahogy sóhajtja, Deon-sama - mondom neki teljesen komolyan és már kelek is fel mellőle, hogy megtegyem neki, amit kért. Kimászok az ágyból, leguggolok, majd nekikezdek a békaügetésnek és a hatás kedvéért még el is brekegem magam hozzá. Nem ugrálok sokat, két-három szökkenés után felállok végül és leülök az ágyra megtámaszkodva bal combomon, így csúsztatva rá kezem a hegre, amely megint lüktetni kezdett. - Megfelel, uram? - vigyorgok rá.

- Olyan bolond vagy - mondja, majd odacsúszik mögém és átkarol. - A sóhajtáshoz viszont ez nem elég - teszi hozzá elkuncogva magát.

- Mit szeretnél még? - Válaszul vállat von és homlokát a vállamra fekteti. - Ennyi mindent nem tudok teljesíteni - mosolyodom el.

- Semmit, csak húzlak, ahogy te engem.

- Nem is te lennél.

- Na ja. Shinji... én komolyan gondoltam, hogy nem vonok meg tőled semmit, vagyis elmehetsz, ha erre van szükséged. Miattam nem kell itt lenned, én tényleg megmaradok, ha legalább két-három naponta felhívsz. Már rég eldöntöttem, hogy bármi lesz is, csak előre van út és menni kell rajta - mondja csendesen.

- Tudom, hogy komolyan mondtad, de én is, hogy nem megyek.

- De akkor... nem tudom... beszéld ki magadból... ne hagyd, hogy emésszen... - kéri talán egy kicsit ügyetlenül.

- Igyekszem, Deon, de ez másodjára már nem olyan könnyű.

- Sehányadszor nem könnyű, sosem lesz az - közli komolyan.

- Pedig az ember mindig jobban reménykedik - jegyzem meg keserűen elmosolyodva.

- Ha valamikor ez könnyű lenne, az azt jelentené, hogy nem szerettél eléggé, vagy kihaltak belőled az érzelmek.

- Ez utóbbi esetében valószínűleg könnyebb lenne minden - kelek ki az ágyból és a szekrényhez lépve kerítek magamnak egy melegítő felsőt.

- Nem, csak élettelen lenne - jelenti ki komolyan. - És minden, ami élettelen, az meghal. Érzelemmentessé akarsz válni? - kérdezi meg szemöldökeit összeráncolva.

- Nem, dehogy, csak néha jó lenne kicsit nélkülük. - Kerítek magamnak közben egy zoknit is, majd amint abba is belebújtam, előveszem pisztolyom és a derekamra csatolom.

- Hova készülsz?

- Elugrom néhány holmiért Tatsuki lakására - válaszolok egyszerűen. - Nincs túl sok ruhám itt, kellene pár darab. Talán az éjszakát ott töltöm, még nem tudom. - Deon biccent pár aprót, feláll és megsimogatja karom, ezzel búcsúzva is tőlem. Magamhoz ölelem őt. - Kösz, kölyök.

- Mit köszönsz? - kérdezi meg, miközben szorosan átfog.

- Mindent.

- Semmit sem kell megköszönnöd, mert ez természetes.

- Reggel találkozunk - köszönök el tőle végül elengedve őt, s elindulok autómhoz. A kölyök nem szól semmit, de érzem magamon tekintetét, míg el nem tűnök a látóteréből. Beülök a Nissanba és kigurulva a kapun a gázba taposok.