13.

Jeremy

Már nem nagyon tudok mit kezdeni magammal, mocorgok, fel-alá sétálok a szobában és azon agyalok, mivel bántottam meg Raktarit. Nem akartam, nem volt szándékos, csak így azt sem tudom, miért kéne bocsánatot kérnem. Elsuhanok Akemi oldalán is, betakarom jobban, mert azt hiszem, fázósan remegett meg, megsimogatom az arcát, de hagyom pihenni. Figyelem Masaot és várok, csak azt nem tudom, mire.


Olyan húsz perc múlva nyílik csak az ajtó. Akkor már a falnak vetett háttal próbálom kitalálni, mi a helyzet. Felnézek és Teru lép be, amitől végigcikázik bennem a félelem. Raktari ennyire dühös rám, már azért sem jött vissza, hogy kitegye a szűröm innen? Ez fáj... azt hiszem. Kérdően nézek fel rá és várom, hogy kiparancsoljon a szobából.

- Mi baj van? - kérdezi meg aggódva, miközben közeledik felém.

- Várom, hogy kiparancsolj innen - vallom be. - Azt hiszem, megbántottam Raktarit, pedig nem akartam - ered el a könnyem. Basszus! Ebből is kezd elegem lenni, mindenen sírok lassan.

- Nem bántottad meg és nem azért jöttem, hogy kirakjalak innen - mondja a vállamra fogva. - Raktari nagyon nehezen kezel dolgokat, az intimitás, szex, szexualitás, másokkal való érintkezés például ilyen. Hülye példa, de csak ez jutott eszembe. Yoshi meg tudja emészteni az ilyesmit, rajtam átszalad érintetlenül szinte, Raktarinak viszont megfekszi a gyomrát - magyarázza el csendesen. - Kicsit kiakadt, mert valami olyasmit mutattál meg neki, ami akkor is kiakasztotta volna, ha nem róluk készült képek lennének, de így olyan gólt rúgtál neki, amit még egy kicsit emésztgetnie kell. Nincs semmi baj, mindenki belefut nála ebbe - közli szelíden. - Volt, akinek majdnem betörte az orrát egy gusztustalan szexviccért, így a testőrök megtanulták, hogy az ő füle hallatára ezek kerülendők. Én sem szeretem a nyílt szexualitást, régimódinak nevezhetsz érte, de szerintem ez nem való. Ugye én láttam a képeidet... Szerintem jók. Van pár, amit nem szeretnék másodszor látni és ezt véletlen se vedd személyesnek, mert nem ellened irányul, egyszerűen csak sem a férfiakat nem akarom együtt látni semmilyen formában, sem a legjobb barátaimat.

- Pont ezért adtam neki, én nem akarom megtartani őket, nem kell - mondom még mindig könnyezve. - De megsemmisíteni sem tudom őket, mert próbáltam, de nem ment. Azt akartam, hogy döntse el ő, hogy mi legyen, vagy tartsa meg, vagy pusztítsa el, vagy akármi, csak ne maradjon meg nekem.

- Hasonlattal élve ez olyan próbálkozás volt a részedről, mint mikor a gyertyát házasítani akarod a jéggel. Raktari rettentően igyekszik fenntartani látszatokat és ha majd Masaoval elsimulnak a dolgok, szerintem sikerülni is fog neki. Remekül tusolt el sokáig rengeteg mindent, mesteri szinten. Most nem megy neki és bajlódik.

- Nem akartam bántani - mondom meg komolyan. - Sajnálom. Megmondod majd neki? Én meg inkább eltűnök, mire ideér.

- Ne menekülj el - kér komolyan és nem is enged elmenni, én meg feleslegesnek tartom az ellenkezést. - Raktarinak ez egy borzasztóan nehéz időszak. Korábban sosem akadt ki ilyen formán és most könnyen megtörténik. Majd ha leülepszik benne ez az egész, megnyugszik, nem lesz ennyire szeszélyes. Remélem - teszi hozzá komolyan.

- Az teljesen mindegy, mert engem ma kíván a pokolba, én meg nem szeretném ezt hallani is - vallom be. - Azt már nem viselném el és nem akarok balhét sem.

- Nem olyan típus. Persze, ha menni akarsz... - És elenged, mire lendületből visszafordulok és átölelem, ő meg átkarol.

- Nem tudom, mit akarok - vallom be. - Itt jó, mert látom őket, ez segít. Csak ha Tari rosszul érzi magát, ha itt vagyok, akkor inkább megyek.

- Én ilyen miatt nem izgatnám magam a helyedben. Raktarinak sokkal fontosabb Masao, minthogy azért távol maradjon tőle, mert itt vagy. Egyébként is, ha jól gondolom, elintézte, hogy Yoshi kiszabaduljon egy kicsit a szolgálatból. Légy Tarival elnéző, Jeremy, ez a hét szétverte belülről - kéri komolyan.

- Én csak... félek, hogy valamit jobban elrontok - vallom be csendesen. - Az sem izgatna, ha üvöltve dobna ki, de az, ahogy megborul... és eddig mindet én idéztem elő.

- Zaklatott. Nehogy azt gondolod, Akemi jobb állapotban lesz, ha magához tér. Lehet, hogy Masaoból is kibújik az állat - találgat.

- Az más, Masao nem hiszem, hogy Tatsukinál rosszabb lehet, nem olyannak ismerem, Akemi meg csak egy lesokkolt gyerek, neki segíteni kell, de akármit teszek, azzal rontok a helyzeten Raktarival kapcsolatban.

- Hány évvel is fiatalabb nálad? - kérdezi némi játékossággal, miközben az ágy felé pillant. - Raktarinak te vagy a legnagyobb falat, mert szinte tökéletes ellentéte vagy. Nem tudom, ezen miért csodálkozol.

- Kettővel, de még annál is sokkal többnek tűnik - mosolyodom el végül. - Tudom, azt hiszem, túlságosan is elfogadó vagyok, vagy nem tudom, hogyan fogalmazzam meg... de túl sok neki.

- Raktari rajtam is túltesz néhány dologban, méghozzá jócskán. Gyanítom, hogy nem véletlenül nem beszél dolgokról, tusol el és kerül el másokat. De nem kérdezgetem, mert mondta, hogy nem akar beszélni róluk. El kell fogadni, nincs mit tenni.

- Már próbáltam szelektálni, nem mondani el neki mindent, amit nem volt muszáj. Kiakadt, hogy elmondtam Deonnak... de... kellett...

- Tudom és Yoshi is megmondta neki.

- Yoshi? - kapom fel a fejem a mondatot hallva.

- Aha.

- Honnan tud ő ezekről? - kérdezek vissza. Kezdem egyre kevésbé érteni, ami van.

- Beletoppant a beszélgetésünkbe. Raktari ugye kimenekítette az őrszolgálat alól, és valószínűleg megfeledkezett róla, hogy én melózom, úgyhogy én kérdeztem, ő válaszolt, aztán kiakadt és megjelent Yoshi - magyarázza el. - Ő egyből tudta, mi a helyzet, ezért hagytam őket, hogy megbeszéljék, amit akarnak, meg jöttem, hogy ne legyél egyedül.

- Köszi, Teru - mondom tényleg hálásan. Ilyenkor még jobban szeretem, de tényleg. - De Yoshi honnan tudott a rajzokról?

- Ismer téged - válaszol egyszerűen. - Nem tud róluk, vagy legalábbis Raktari olyasmit mondott, amiből azt szűrtem le, hogy nem tud semmiről, csak tisztában van vele, hogy kibeszéled és kirajzolod magadból a gondjaidat.

- Azt hiszem, tényleg ismer - válaszolok csendesen. - Hiányzik - vallom be. - Az ölelése, ahogy becézett, hogy hozzábújjak, az illata... most pedig valahogy még erősebben, mint eddig.

- Gondolom, nem, mint barát.

- Nem - rázom is meg a fejem, de aztán elrejtem Teru mellkasához az arcom. - Nem akarom ezt érezni. Tényleg nem.

- Sajnos ez nem kívánságműsor - sóhajtja.

- Majd elmúlik, főleg, ha betartjuk, hogy távol legyünk egymástól. Olyan hülyén érzem magam, Teru, csak azt nem tudom, mitől - árulom el komolyan. Azt hiszem, érteni fogja. Remélem...

- Én sem - mondja kissé talán kínosan. Az arckifejezéséből ítélve nem értette meg, mit szeretnék. Halkan felsóhajtok, de még mindig nem húzódok el tőle.

- Csak mert hiányzik, miközben ő már továbblépett. Hülyén érzem magam, mert ezen szenvedek ahelyett, hogy nem tudom... mert nem tudom, mi lenne a megoldás. Közben meg itt van Masao, rendesen megkínozták, és úgy ugrott Akemiért... Nem is értem magam - adom fel végül a magyarázást, hiszen ma nem megy ez nekem. Fogalmam sincs, ezzel mit akartam kifejezni. Teru összekócolja a hajam, de tudom, hogy ez inkább simogatás, talán éppen nyugtatás a részéről.


- Hagyd elülni magadban a vihart. Ne gondolkodj ezeken, mert a gondolat nem éri el az érzelmeket.

- Nem tudok nem gondolkodni rajta. Még mindig azon agyalok, hogy hol kellett volna mást csinálnom, hogy ne itt kössünk ki. Mit rontottam el ennyire? - kérdezem meg csendesen, de tudom, hogy erre nincs válasz, nem is várom, hogy Teru bármit mondjon.

- Ha rá is jössz, már nem csinálhatod vissza - mondja meg őszintén, csendesen. Tudom, még akkor sem, ha nagyon-nagyon szeretném. - Persze fontos tanulni a hibákból, de ha csak gyötröd magad, nincs értelme az agyalásnak.

- Nagyon mást nem tudok csinálni - vallom be. - Ha nem ezen agyalok, akkor Tatsukin, vagy most már van újabb személy a listán, Masaon. Olyan nincs, hogy nem gondolkodom.

- Te olyan vagy, aki nem tud úgy boldog lenni, hogy körülötte valakinek valami gondja van - feltételezi óvatosan kijelentve. Hát... ebben van valami. - Masao megmarad, elég rémesen fest, de felgyógyul, ne aggódj érte túlságosan - kéri. - Le kéne feküdnöd aludni, pihenni. Ettél az elmúlt fél napban? - kérdezi meg szigorúbban. Ezen el kell gondolkodnom.

- Valamikor tegnap délután, estefelé igen - vallom be végül. - De nem kívánom. Aludni meg... Végigaludtam az éjszakát, vagyis a felét biztosan.

- Menj enni valamit! - parancsol rám komolyan. Esküszöm, mintha az apám lenne. Elhúzom a szám, de bólintok. - Pár falat elég, de legyen valami benned - teszi hozzá szigorúan. Akármennyire is nem tetszik, azért jólesik, hogy törődik velem. - Jó lenne, ha lefeküdnél - jegyzi meg ezt már visszafogottabban.

- Rendben van, megpróbálom - egyezek bele kicsit kelletlenül. - De megvárom, míg Raktari visszajön, addig nem megyek el - teszem hozzá csendesen. - Te ma... szóval mára van munkád?

- Maradok felügyelni, míg eszel - ajánlja fel, mire hálásan bólintok. - Mindig van munkám. Ha más nem, akkor edzés, gyakorlás.

- Okés - mondom meg végül. - Akkor várjuk meg Tarit, aztán menjünk. De ugye a tegnapiért sem haragszol rám? - kérdezem meg végül bátortalanul.

- Miért is kéne haragudnom? - kérdez vissza felvont szemöldökkel. Közben odamegy a két ágyban fekvőhöz és ellenőrzi az állapotukat.



- Mert nem hallgattam rád és vitatkoztam veled, miközben tudom, hogy csak azt tetted, ami a feladatod. Ne haragudj! Egyébként Masao észrevett, csak nem foglalkozott veled - árulom el végül neki, miközben figyelem a tevékenykedését.



- Nem ez volt az utolsó - jegyzi meg könnyedén. - Nem haragszom, amit be akarok tartani, azt be fogom, akkor is, ha ezért később nem fogom megdicsérni magamat - közli komolyan. - Tudom. Csalódtam volna - teszi hozzá, azzal elhúzódik a vizsgálódásból. - Kezd belázasodni - mondja elhúzva a száját.

- Szólj Raktarinak, hogy jöjjön vissza, ő beszélt az orvossal, szóval ő tudja, mi hol van és mikor mihez kell nyúlni - kérem végül komolyan, némi hezitálás után. - Vagy nem ezt kéne tenni?

- Nem tudom, hogy őszinte legyek.


A kérdést az oldja meg, hogy a nevezett srác visszatér. Rám pillant, Terura, aztán Masaon állapodik meg a pillantása és elindul felé. Szerintem ösztönösen érzi, hogy valami nincsen rendben, vagy ennyire ránk van írva a gond.

- Kezd belázasodni - jelenti neki a testőr. Raktari ettől aggódni kezd, tenyerét a férfi homlokára teszi. Tényleg fontos neki Masao és figyel is rá eléggé.

- Tudok segíteni? - kérdezem meg bátortalanul.

- Aha - válaszol, miközben a Takashi által itt hagyott dolgok közül egy fecskendőt kerít. - Hozz, kérlek, egy lavór vizet és pár törölközőt.

- A sebeit nem...

- Tudom - szakítja félbe barátját komolyan. Szerintem Raktari ugyanannyira tisztában van ezekkel, mint mi.



Közben már pattanok is a fürdőbe és előkerítem, amit Raktari kért, majd óvatosan viszem be a szobába, hiszen mégsem kéne mindent összelocsolni vele. Leteszem az ágy mellé a törölközőkkel együtt. Már nincs kedvem menni, sem pihenni, sem semmi egyebet, baj van, és ez egyáltalán nem tetszik. A testőr már a fecskendőt dobja ki, aztán odatelepszik Masao mellé és benedvesíti a törölközőket. Egyet-egyet a karjaira fektet, miután kicsavarta, a harmadikkal pedig megtörölgeti az arcát.

- Nyugi, ez normális - szólal meg csendesen. Tudom, csak megijedtem tőle, de nagyon... - Csak duplán oda kell figyelni, mert az égett sebeinek nem jó a meleg.

- Maradok - közlöm a döntésem Teruval, felkészülve, hogy csúnyán fog nézni. - Ha Raktarinak segíteni kell, akkor legyen itt valaki.

- Mit ennél? - kérdezi meg válaszul a férfi, Raktari pedig elkuncogja magát. Akkor mégsem haragszik? Nem tudom, de most megint mintha mi sem történt volna.

- Elmehetsz enni nyugodtan - mondja kedvesen nekem. Elmosolyodom, de Terunak válaszolom.

- Rántotthúst - vallom be mosolyogva, aztán visszafordulok Raktari felé. - Ha jól tudom, te sem ettél ma még semmit, nem igaz? Yoshit is mi küldtük el enni. Szóval, Teru, hozol Raktarinak is valamit, ugye? - Raktari elgondolkodik, látszik, hogy a fején találtam a szöget, aztán biccent barátjának, hogy hozhat neki is enni. Halványan elmosolyodom.

- Másegyéb?

- Valami rostos gyümölcslevet kérek - válaszol Tari. Teru biccent és mikor leadtuk a teljes rendelést, megy is beszerezni az ételt. Rendes tőle azért. Visszaülök a földre, de az ágy közelébe, hogyha kell valami, tudjak pattani. Nem tudom, hogy van-e értelme felhozni a dolgot, így nem teszem.

- Mennyi idő, míg hat a gyógyszer? - kérdezem meg végül.

- Pár perc. Az injekcióval adott szerek gyorsabban szívódnak fel - teszi hozzá, mire aprót bólintok. - Kényelmes ott? - kérdezi meg halvány mosollyal, majd átmossa a vízben Masao karjait hűtő törölközőket. - Idehúzhatsz valami ülőalkalmatosságot, ha akarsz, de ha az ágyra ülsz, sem foglak megenni - folytatja a beszédet némileg bátrabb mosollyal.

- Nem akartam odaülni, hogy ne legyek útban - mosolyodom el, de felállok és közelebb húzok egy fotelt, majd abba huppanok bele. - De így valóban jobb - kuncogom el magam végül.



Raktari hosszan hallgat, ugyanakkor gondoskodóan bánik Masaoval, gyengéden, szeretettel törli le az arcát, miközben azért Akemire is rá-rápislog. Sokféle érzelmet látok rajta, szeretetet, szomorúságot, sajnálatot... Mindez pedig az alviláginak szól. Tényleg fontos lehet Raktarinak, elég mély kapcsolatot feltételez, amit most látok. Csendben, de készenlétben figyelem a tevékenységét, hogyha bármire szüksége van, azonnal ugorjak. Megint megfogan bennem egy kép, de igyekszem eltusolni, mert gondolom, Tari nem örülne neki túlzottan.

- Mennyire ismered Akemit? - kérdezi meg pár perc múlva. Felsóhajtok, mert nem tudom, mennyire kíváncsi erre tényleg.

- Masao mesélt róla, meg tegnap este átmentünk a bárba és ott találkoztam vele, ennyire ismerem. De... látott minket verekedni - vallom be végül. - Vagy mire vagy kíváncsi?

- Normál értelemben vett ismertségre. Én nem tudok róla semmit, nekem ő teljesen idegen és én is a számára az vagyok. Fogalmam sincs, hogy reagál majd, ha magához tér - árulja el az okát, miért kérdezte az iméntit. - Masao nem tudom, mikor ébred fel, talán jobb lenne, ha egy pár napig altatnánk a fájdalom miatt, de erről majd Takashi-sensei dönt holnap - mondja meg őszintén. - Addig is kezdeni kellene valamit a kölyökkel...

- Ki lesz borulva és félni fog. Nem nagyon tudja szerintem felmérni, hogy pontosan mi is történt vele, meg... mi sem tudjuk. Azt mondtad, fizikailag nem bántották, de gondolom, Kawano felmérte valamilyen szinten, szóval... érted... Ez biztosan trauma volt neki. Sírni fog, talán hisztizni is, de ebben nem vagyok teljesen biztos, annyira nem ismerem. Csalt ki magából műkönnyeket is tegnap este, de ez nem hiszem, hogy olyan lenne. Én... minden hátsószándék nélkül, de elválasztanám Masaotól, mert ha ilyen állapotban fogja látni, az egyikőjüknek sem segítene - mondom meg komolyan. - Nem ismer itt senkit, én tervezek neki békejobbot nyújtani, remélem, hajlandó lesz elfogadni, ezen kívül ha ez működik, alhat a szobámban, amíg itt van.

- Én is arra számítok, hogy zavart és rémült lesz - ismeri el komolyan. - Nem tudom, mi okosabb, másik szobába vinni, külön felügyeletet kérni neki és remélni, hogy nem lesz rosszabb a helyzet attól, mert nincs mellette Masao, vagy itt tartani - vallja be. - Nem muszáj a szobádban elszállásolnod, van elég másik szoba, de ha úgy akarod, nekem megfelel. Mi az, hogy hajlandó vagy neki békejobbot nyújtani? - kérdez rá végül.

- Én csak azért ajánlottam fel, mert nekem is furcsa volt, hogy egyedül legyek egy szobában, pedig én akkor már ismertem pár embert mondjuk - válaszolok erre. - Könnyebb egy ismerős közelében, azt hiszem. - Aztán felsóhajtok és elgondolkodom, hogyan is mondjam el. - Tegnap egy kicsit összekaptunk. Masaon - vallom be végül, mire Raktari meglepetten pislant rám. - Illetve nem is tudom, nekem csak játék volt, de a lényeg, hogy volt egy kis sírás, egy fél beszélgetés, csak utána engem elkaptak és ugye Masao nekem segített, Akemi meg végignézte és akkor küldte Masao haza, hogy aludjon erre egyet, csak a kölyök nem oda ment.

- Érdekes lesz... - hagyja ennyiben nagyokat lesve.

- Nem lesz gáz, megoldjuk - mondom komolyan. - Asame mit akar velük kezdeni? - kérdezem meg végül. - Miért ment bele ebbe?

- Szerintem semmit és legfőképp azért, mert Kawano az útjában van, tehát neki kapóra jött ez az eset.

- Majd megkérdezem Deont is, ő biztosan tudni fogja - döntök végül. - Teljesen rendbe fog jönni?

- Masa? Nem - mondja meg őszintén. - Ezek a sebek megmaradnak, túl súlyosak és még az is lehet, hogy fél évig is elhúzódik a teljes felépülése.

- Ez fogja akadályozni bármiben? Mármint... én láttam tegnap, hogyan mozdul, mint a kígyó, gyorsan, lecsapva. Ez fog változni? - kérdezem meg aggódva.

- Eleinte mindenképp, aztán meglátjuk. Ha a bőrszövet mélyen sérült és elveszti a rugalmasságát, az elég nagy baj, de Takashi mindent meg fog tenni azért, hogy Masao rendbe jöjjön.

- Értem - válaszolok megszeppenve. Nem nagyon tudom, mit kellene mondanom. - Kár volt ez az egész, valahol én is tehetek róla - nyögöm ki végül, mi zavar.

- Ne kezdd el magadat hibáztatni, mert beszuszakollak a zuhany alá és jegesre hűtöm a fejedet! - fenyeget meg tettetett komolysággal.

- Csak azt ne! - nyögöm rémületet tettetve. - Az borzasztó - teszem hozzá komolyan.

- Pont annyira, mint hogy ezzel kapcsolatban hibáztatnád magad.

- De... oké... agyalok a "mi lett volna, ha nem"-eken - vallom be végül. - Képtelen vagyok leállítani az agyam.

- Feleslegesnek tartom az ilyenek boncolgatását. Már megtörtént minden, tehát lényegtelen, hogy mi lett volna, ha - osztja meg velem a véleményét egyenesen.

- Tudom, de fel vagyok pörögve és a gondolataim is csaponganak jobbra-balra - próbálom értelmesen megfogalmazni. - Olyan, mint mikor bolyongsz egy erdőben, amit nem ismersz, csak részben. Vagy valami hasonló.

- A felpörgésről van fogalmam és akkor nekem is legtöbbször az a megoldás, hogy túráztatom magam, csak nálam ez elsősorban fizikális - árulja el.

- Nekem az nem megy, én olyankor rágódom és rajzolnék, de most nem segített.

- Hogyhogy nem? - kérdezi meglepetten. - Yoshi mondta, hogy ki kell beszélned és rajzolnod magadból dolgokat, én meg úgy láttam, sokat foglalkoztál azokkal a képekkel - habogja ügyetlenül, miközben a felém fordul. - Nem értek hozzá, azt sem tudom, mennyi idő megrajzolni valamit, csak... elég jók voltak - böki ki nehézkesen.

- Volt, ami egy óra alatt készült, volt, ami több, mint két napig - árulom el végül csendesen. - Attól függ, mennyire hagynak, mennyire van hangulatom és mennyire inspirál valami. Az elsőt a sorban - Elharapom, mielőtt kimondanám, hogy azt, amelyik az éjszakáról készült. -, húúúú... hát nagyjából tizenkettedszerre sikerült úgy megcsinálni, ahogy ott van. A többit elégettem - teszem hozzá nem tudom, miért. - De most is próbálkoztam, csak nem segített, ugyanúgy ideges maradtam és csapongtak a gondolataim. Egyetlen téma sem volt, amibe bele tudtam volna élni magam.

- Igazán kitartó vagy - mondja elismerően. - Mi idegesít, azt tudod?

- Egy újabb hülyeség - vallom be, de azért folytatom. - Úgy érzem, hogy akit kedvelek kicsit jobban, azt baj éri.

- Akkor most nem tudom, miben reménykedjek, hogy nem kedvelsz, vagy hogy engem nem ér baj - válaszol halvány, játékos mosollyal, mire nem tudom elfojtani a mosolyom azért.

- Inkább a második - mondom meg őszintén. - De... nem teljesen erre gondoltam. Csak furcsa, hogy valahogy eltűnnek az emberek folyamatosan. Sosem miattam, vagyis nagyrészben nem, csak mégis valahogy... - Nem tudom, hogyan akarjam megfogalmazni. - Nem tudom... El akartam menni, mármint nem megszökni, meg eltűnni, csak máshol lenni egy kicsit - árulom el Raktarinak.

- A civil világban - kezd bele csendesen - kevesebb baj éri az embert. Nincsenek pisztollyal vagy különféle más fegyverekkel felvértezett, mindenre kész, hidegvérű ellenfelek, a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy megvernek, elbánnak az emberrel valahogy. Persze nem dőlhet hátra senki a legnagyobb nyugalommal, ahhoz valószínűleg egy lakatlan sziget, egy kényelmes gumiszoba, vagy valami hasonló kellene, de a mi világunkban normális, hogy ilyesmik történnek. Nem azt mondom, hogy nekem könnyű ezt elfogadni, mert nem az, nagyon nem, csak azt, hogy erre fel kell készülni lelkiekben. Mindig féltem tőle, hogy Masa egyszer ilyesmi állapotba kerül, de mellette akartam volna lenni, ápolni, segíteni neki, talpra állítani, amit kell - vallja be őszintén. - Rossz így látni, fáj, mégis maradok, mert szeretem és itt akarok lenni.

- Tudod, akkor nyugodtam meg valamelyest, mikor beengedtél - mesélem el csendesen. - Tíz perce még azon hisztiztem Terunak, hogy biztosan ki fogsz dobni és hogy én nem akarok elmenni.

- Valaki megpróbálna innen kidobni engem, valószínűleg pisztolyt szorítanék a fejéhez - árulja el és biztos vagyok abban, hogy ezt halálosan komolyan gondolja. Meglep, hogy ezt mondja, talán sosem hallottam így beszélni. Pedig engem biztosan kívánt már a pokolba is. - Deonnak, vagy Tatsukinak, nem tudom, kitől ered ez az elgondolás, de nagyon igaza volt abban, hogy a rosszat biztosra tudni még mindig jobb, mint a bizonytalanságban őrlődni.

- Mert akkor tudsz tenni ellene, szerintem - gondolkodom el. - Ezért borzasztó, hogy nem tudunk semmit Tatsukiról. Ha tudnánk, hogy halott, akkor tovább lehetne lépni, így pedig reménykedünk, bár én hiszem, hogy él. Ha lenne holttest, maradvány, bármi, akkor el lehetne indulni valamerre, de így csak ülünk és várunk. Vissza akartam költözni a szalonba, de nem mertem felhozni senkinek sem.

- Nem igazán tudok tenni most sem semmit. Figyelem, vele vagyok, de ezek csak nagyon alapok. Inkább az van ebben, hogy ebbe a helyzetbe bele lehet törődni, az őrlődésbe nem, abba belehülyül az ember. Ne maradj egyedül - kéri a szemembe nézve. - Egyelőre túl sok mindent nem tudni, ezért itt biztonságosabb neked, no meg itt tudunk rád vigyázni. Nem kerülünk előrébb semmivel, ha elpattan nálad a húr és hülyeséget csinálsz, a szalon meg ahhoz elég távol van, hogy idejében odaérjen valaki hozzád, ha baj van.

- Pont ezért nem hoztam fel Terunak sem, mert ő is ezt mondta volna. Csak haszontalannak érzem magam és tehernek. Deon összetörte miattam a kocsiját, leselejtezem a testőröket, csupa baj van velem.

- Hagyd már! Miért jó neked az áldozat szerepében? - kérdez rá komolyan.

- Rosszak a tapasztalatok. Eddig ha meguntak, repültem mindenhonnan, innen nem akarok.

- Nem tartalak unalmasnak és nyilván mások sem.

- Addig nincs is gond, míg a yakuzátok sem - sütöm le a szememet.

- Nem szórakoztatni vagy itt Asamét - jelenti ki egyszerűen.

- Ez igaz - állapítom meg végül. - Deon is valami hasonlót mondott.

- Asamét addig nem érdeklik dolgok, míg gondja nincs belőle. Te nem okozol gondot, vagy legalábbis nem akkorát, ami miatt megorroljon rád - javítja ki magát felkuncogva. Elmosolyodom, de azért görcs áll a gyomromba. Aha...

- Merem remélni és igyekszem is - mondom félig játékosan. - Mindig elbújok, mikor arra jár - kuncogom el magam halkan. - Na jóóó, annyira nem, de azért nem sokat érintkezem vele, az biztos.

- Azt nem csodálom - ért egyet elvigyorodva. - Van egy aurája.

- Mikor első körben voltam itt és vacsora volt, attól féltem, engem akar elfogyasztani - mosolygok Tarira. - De túléltem, sőt, még a cigijéből is megkínált. Majdnem leesett az állam.

- Azt hiszem, vagyunk néhányan, akik Deon megjelenése előtt laposkúszásban közlekedtünk, ha Asame feltűnt - meséli somolyogva. - Azóta viszont néha látható az emberi oldala is. Én néha rájuk néztem és nagyon reméltem mindig, hogy nem vettek észre. Szerintem halálosak, ahogy a macskával elvannak, vagy szócsatát vívnak. Deon teljesen megváltoztatta, a jó irányba terelte a yakuzát. Azelőtt sosem láttam mosolyogni, nevetni, de még csak melegséget sem a szemeiben, mindig rideg mindenkivel. Nem mondom, hogy kevésbé képes hatni az emberekre, de már nem ugrik görcsbe a gyomrom, ha szembe találom magam vele és nem gondolok arra, mi van, ha egyszerűen lelő. Ehhez képest a cigiből való kínálás elég kedves gesztus - jelenti ki elmosolyodva.

- Deon mesélte, mi volt első nap, mikor ide került, vagy második. - Elgondolkodom, erre már nem emlékszem teljesen. - Mármint hogy simán lelőtte a testőröket, akiknek vigyázniuk kellett rá. Nekem félelmetes, mármint hogy mekkora hatalma van, emberei, ereje és ehhez még hatalmas sütnivalója is. De amit Deon mesél róla, meg ahogy, abból teljesen emberinek tűnik, bár el kell ismernem, tud úgy nézni, hogy menten felnyársaljon.

- Első nap - mondja meg Raktari, mire bólintok. - Senki mással nem olyan, csak Deonnal. Ryuuichinek, Akihitonak vagy Nishidának talán megereszt egy-egy mosolyt, de egyedül a kölyök érdemli ki tőle a kedvességet.

- Val'szeg nem ok nélkül - mondom csendesen. - Végülis ha kedves lenne, akkor nem ott tartana, ahol, vagy nem? Meg ti sem úgy szolgálnátok.

- Én mindenképp szolgálnám, ha kedves lenne, ha nem, mert tisztelem a tudásáért, de tény, hogy sokat nyom a latba a távolságtartása, hidegsége és komolysága. Igazán megtisztelő az ő testőrei közé tartozni, dörzsölt, céltudatos, megfontolt, magabiztos és ügyes ember, kemény főnök és férfiként sem lehet rá panaszkodni szerintem.

- Olyan... megfejthetetlen - próbálok valami értelmeset kinyögni. - De mindenképpen figyelemre méltó a személyisége. Mindig távolságtartó velem szemben, de nem bántóan, csak mint akit nem nagyon érdekel a másik. Ez nekem így elfogadható.

- A megfejthetetlenség jó kifejezés - jelenti ki -, Asame-sama tényleg kiszámíthatatlan tud lenni. Nem szeszélyes, de hogy képes váratlan dolgokra, az biztos. Nem gondoltam volna, hogy így jár el Masao ügyében - árulja el.

- Én reméltem, ezért próbáltam rábeszélni Terut, hogy engedjen beszélni vele, de azt hiszem, ez így jobb volt - vonok vállat.

- Ha azokat a kérdéseket kapod, amiket én kaptam, eléggé szívtál volna. Nyomós okokat, megfelelő alátámasztást akart Ryuuichi is és Asame is, ebből pedig nekem van több, azt hiszem.

- Ez így igaz, utólag már én is belátom, hogy elég kevéssé állta volna meg a helyét a dolog az én számból, csak tenni akartam valamit.

- Semmi baj, a szándék a fontos. Örülök, hogy nem csak én látom jó embernek Masaot - mondja őszintén, miközben a férfire néz egy rövid időre. Ezen elmosolyodom, tényleg fontos neki az alvilági.

- Én csak pár éve ismerem, de mindig nagyon rendes volt velem, sosem bántott, tegnap is megvédett. Bízom benne és ezt kevesen mondhatják el magukról, mármint hogy ilyen mértékben - pontosítok. - De a lelke jó, csak a foglalkozása nem.

- Mindig azt mondod, sosem bántott... Mintha... mintha mások... megtették volna és Masao azon kevesek egyike lenne, aki nem - makogja el többször is lendületet véve. Na ezt érdekes lesz elmondani, de ha már belekezdtünk... - Jólelkű, kedves, figyelmes, odaadó ember, nagyon kitartó és türelmes, rengeteg érzelem lakozik a szívében és elég ragaszkodó is. Az, hogy alvilági és takarító, nem jelent sokat.

- Mert mások bántottak is. Két ember volt Yoshi előtt, akivel huzamosabban kapcsolatban álltam. Az egyiküket nagyon szerettem, de meghalt, a másik volt Masao. Szerintem ez mindent elmond. Én csak abból jöttem rá, hogy mi a helyzet, mert rögtön azzal indított, hogy mi közöm van Tatsukihoz és hogy kerülök Asaméhoz. Ez egy kicsit gyanús volt, de nem tagadta, elismerte, hogy ez van, ráadásul a játékszabályok is elhangzottak és az alvilági dolog felejtős köztünk. Egyébként nagyon kedvelem őt, meg tényleg próbált segíteni mindenben.

- Gyerekkoromban rájöttem, hogy Masao nem lehet egyszerű ember. Szerzett magának papírt, hogy bejusson a suliba, ahova jártam és tartott nekünk egy epikus órát, amit végigröhögtünk és imádtunk, valahogy bejutott az edzésemre is, aztán kámforrá vált, amikor melegedni kezdett a helyzet, meg olyan mozdulatokat tanított, amit még az apám sem ismert - meséli. - Ezek után nem volt kétségem, hogy nem véletlenül nem beszél soha arról, hogy mi a munkája, mit dolgozik, mivel foglalkozik. Elmondta nagyvonalakban, hogy mit csinál, mikor megkérdeztem és megbeszéltük, hogy erről többet nem is óhajt mondani, úgyhogy sosem feszegettem. Ha rákérdezett Tatsukira és Asaméra, akkor valószínűleg nem is akarta tagadni, hogy alvilági.

- Szerintem sem, mert nem olyan volt az egész beszélgetés. Aggódott, azt hiszem, meg nem akarta elhinni nekem, hogy Tatsuki tényleg nem ver laposra minden nap és nem kihasznál. Ez iránt érdeklődött, meg utána meghallgatott egy csomó mindent, amit még úgy előadtam neki. Azt is elmondta, hogy dühös volt rám, szóval tényleg mindent átbeszéltünk, mint régen.

- Nem egy kertelős típus - mondja egy félmosollyal, mire aprót bólintok. Valóban nem, sem az életben, sem az ágyban, ez már biztos.


Közben megjön Teru is tálcán egyensúlyozva a... hát nem is tudom, minek nevezzem, talán estebédünket. Megkapjuk a porciónkat mindketten. Nagyon jól néz ki, fenséges az illata és tűz forró. Hálásan nézek fel a testőrre.

- Köszönöm. - Már esek is neki, de csak óvatosan, nehogy megégessem magam. Imádom... Ehhez bezzeg van étvágyam még most is, bár azért annyira nem erős, mint amilyen lenni szokott.

- Köszke - szólal meg Raktari is a saját első falatját fújva.

- Nincs mit - válaszol az idősebb testőr, azzal elveszi a tálcáról a saját adagját és a fennmaradó fotelbe telepedve nekilát. Elmosolyodom ezen és tömni kezdem a fejem erősen fújva az adagokat. Mégis csak jólesik, pedig még tíz perce nem is kívántam igazán, de a rántotthús nálam mindent visz.

- Ez isteni - közlöm be csak úgy, mert nagy volt a csend és azt még mindig nem szeretem.

- Ayako nagyságát dicséri - jegyzi meg egy félmosollyal Teruki. Bőszen fal ő is, bár Raktari kissé talán kedvetlenebbül tömi magát.

- Majd neki is megköszönöm - közlöm tele szájjal, de kérdően nézek fel Tarira. Nem tetszik, amit az arcán látok, de csak egy hasonló hangvételű biccentést kapok. Na jó... - Ne aggódj, most már rendben lesznek a dolgok - mondom meggyőződéssel.

- Tudom.

- Akkor mi a gond?

- Semmi.

- Zavarok? - kérdez közbe Teru.

- Dehogy!

- De megmondanád, ugye?

- Persze. - Félmosolyra húzódik a szája és megcsóválja a fejét, de nekem is hasonló a reakcióm. - Mióta kérdezel te hülyeségeket?

- Nem volt az, de mindegy - passzolja vissza Teruki.

- Hahó! Még én is itt vagyok - közlöm óvatosan.

- Hagyunk szóhoz jutni - biztosít róla az idősebb testőr, erre elröhögöm magam.

- Ne haragudjatok, de ez akkor is olyan volt, mint az öt évesek nem haragszol játéka - mondom meg komolyan. - Miért zavarnál?

- Erre mondta nekem Masao azt, hogy a felnőttség nem azt jelenti, hogy az ember nem viselkedik öt évesként, hanem azt, hogy nem mindig - jelenti be Raktari egy elszélesedő mosollyal. Teru felnevet, nekem pedig int, hogy lényegtelen.

- Akkor ennek a kritériumnak én is megfelelek - állapítom meg nagy komolyan, aztán elmosolyodom.

- Láttad volna, amiket művelt... Az állam leesett, pedig tudhattam volna, hogy ha gyerekként játszott velem, akkor a kamaszkoromban sem úszom meg a bolondságait.

- Mint például? - húzom meg a végét kíváncsian.

- Valahogy tud vizet lőni. - És ahogy ezt mondja, mutatja a kezével a mozdulatot, de egyértelmű, hogy neki nem sikerül. - Vagy a párnacsata, a katonafalat... Áh, nem is tudom! Rengeteget bolondoztunk mindig. Bár a legjobb, azt hiszem, még mindig az volt, amikor sült tésztából kirakott képet az asztalra. Tíz voltam, vagy mennyi, de úgy röhögtem, hogy potyogtak a könnyeim a végén.

- Azta... Mondjuk fogócskázni velem is fogócskázott egyszer - ismerem el. Bár az az ágy körül volt, meg a lakásban, de nem számít, mert jól szórakoztunk és hatalmasat szexeltünk utána. - Mondjuk ezt sosem hittem volna róla.

- Masao úgy nevelt fel, mintha az apám vagy a bátyám lett volna - magyarázza ennyivel.

- Akkor sem néznéd ki belőle, mert olyan nagy és nem tudom... Bár félelmetesnek nem mondanám, akkor tuti nem követem. - Raktari kuncogni kezd.

- Én anno a nyakában is ültem és imádtam. Ő már azt annyira nem, mikor a fülébe vagy az orrába kapaszkodtam - teszi hozzá büszkén. Teruki tűnődő mosollyal figyel minket.

- És nem volt tériszonyod? - kérdezek rá kuncogva.

- Nem. Masao amúgy is viszonyítás kérdése, hogy magas-e. Ryuu magasabb nála például, Tatsuki mellett pedig egyenesen eltörpülne. Bár... a te magasságoddal... - böki ki, majd újabb falatot töm a szájába.

- Tudom, kicsi vagyok - kuncogom el magam, mert eszembe jut a tegnap. - Most gondold el, mikor Tatsuki falra kent, elmondta a mondandóját, majd elengedett, akkor majdnem egy métert estem.

- Fura lehet. Akemi is pici és az egyik barátom is száznegyvenkét centi.

- De megvannak az előnyei is. Pici vagy, gyors, el tudsz tűnni, könnyebb menekülni és elbújni is. - Na meg a kocsiban sem vered be a fejed.

- Mindennek megvannak az előnyei és hátrányai - jelenti ki, miután eltüntette az utolsó falat ételt.

- Igazából ezt pont tegnap fejtette ki nekem Masao - árulom el. - Ő is ugyanezt mondta - mosolyodom el és fejezem be az evést.

- Alvilágiként nagyon jól kell érteni a hátrányok és előnyök kihasználásához - jelenti ki komolyan. Félrerakja a tányérját és evőeszközét, megissza a kért gyümölcslevét, majd ellenőrzi a férfi állapotát, aztán leveszi róla a törölközőket és a vízbe dobja őket, majd a fürdőbe viszi az egészet. Teruki összeszedi a nem kellő dolgokat a tálcára, a tányéromat is neki adom, aztán feljebb vackolom magam a fotelban.

- Teru, köszi - köszönöm meg még egyszer az ételt, meg mindent, amit ma értem tett. Nagyon hálás vagyok neki.

- Semmiség - mondja a férfi, azzal visszaviszi a tálcát.


Tari visszatér, rápillant Akemire, majd újabb cigarettát nyúl Masaoéból és az ablakot résnyire nyitva rágyújt. Talán még sosem láttam dohányozni a mai nap előtt, ahogy Teru is csak nagyon ritkán teszi, ma mégis nem tudom, hanyadik szálat szívja el, így végül felkelek és közelebb megyek hozzá, előkotorva a zsebemből az enyémet és én is rágyújtok mellette.

- Nem szoktál dohányozni - jegyzem meg egyszerűen, nem bántásból.

- Valóban - ismeri el. - Pótcselekvés - mondja vállat vonva, de az ablakon túli tájat nézve.

- Én élvezetből fogyasztom, néha kell egy-egy szál. Mostanában mondjuk elég keveset szívtam, de ez nem számít - mondom én is vállat vonva, aztán finoman megsimogatom a karját. - Még mindig ideges vagy? - Lassan emeli tekintetét a simogatás folytán rám és aprót bólint.

- Majd megnyugszom, ha Masao felébredt és hasonlít önmagára. Nyúzott vagy ám te is - jegyzi meg barátságosan, s összeborzolja a hajam. Aprót mosolygok.

- Kicsit megvisel ez az egész és az a pár óra nyugi Masaoval nem pótol lassan három heti nem alvást - vonom meg a vállam. - Furcsa időszak ez mindannyiunknak, azt hiszem.

- Mindenképpen. Pihenj le, ígérem, értesítelek, ha van valami - kér, mire megrázom a fejem.

- Jó lesz nekem itt, betelepszem az egyik fotelbe, meg kapok egy takarót és már mindjárt jó is - kérek ezzel engedélyfélét maradni. - Igazából máshol és egyedül nem tudnék aludni, itt van rá esély és legalább kéznél is vagyok.


Rakati ebbe pár apró biccentéssel beleegyezik, húz is elő egy pokrócot és egy párnát a ruhásszekrény aljából. Utóbbit egy félmosollyal hozzám vágja, a pokrócot azonban már csak a kezembe adja. Hát, ha így, akkor így... Elmosolyodom, de inkább befészkelem magam a fotelba és beburkolózom a takaróba.

- Neked sem ártana majd pihenni, szóval kelts fel és cseréljünk, rendben? - kérem kicsit szigorúan, de nem parancsolva.

- Persze - mondja mosolyogva. Egyértelmű, hogy eszében sincs teljesíteni a kérést, mire csak megcsóválom a fejem. Ejnye! De inkább nem szállok vitába, csak elhelyezkedem és lehunyom a szemem, és ahogy vártam, pár perc múlva be is alszom.


Valamikor jóval később ébredek csak meg. Először az tűnik fel, hogy Raktari az íróasztalhoz tartozó széken ül az ágyra borulva és alszik. Halvány mosolyra szalad a szám, mert be van takarva ő is. Lassan felülök és széjjelnézek. Meg sem lepődöm, hogy Shiro a fotelben ül és a kisasztalon lévő aktába ír valamit.

- Szia! Mennyi az idő? - kérdezem meg suttogva, nyújtózkodva egyet.

- Négy múlt valamennyivel. Pihenj még - kér. - Figyelem a fiút, az alvilágit és titeket is.


Aprót bólintok és visszafekszem még. Fáradt vagyok, most olyan alvás utáni fáradtságban szenvedek. Visszavackolom magam a melegbe, de aludni már nem fogok tudni, csak maximum a szememet pihentetni.

- Mióta vagy itt? - kérdezem még meg csendesen. - Történt valami, vagy Teru szolgálatos? - Shiro felkel és idejön, majd leül a fotel karfájára, így felé fordulok és felnézek rá.

- Terut befogták, engem kért meg, hogy figyeljek rátok. Órák óta.

- Rendes tőled - tornázom magam ülésbe végül, csak mert úgy kényelmesebb. - Történt még valami, amiről nem árt tudni? - kérdezem meg végül.

- Csak a munkámat végzem - jelenti ki halvány mosollyal. - A fiúból megy ki a nyugtató, már álmodik és néha fordul egyet - válaszol könnyedén. - A pasi ki van ütve, szerintem nem tud magáról, néha ellenőrzöm, él-e még, annyira mozdulatlan. Azon kívül, hogy borzasztó látvány, nincs vele gond, de reggel szüksége lesz fájdalomcsillapítóra, mert különben bekattan a kíntól.

- Szerinted meddig fog aludni Akemi, szóval a srác? - kérdezek rá komolyan. Még mindig tartom, hogy nem tenne neki jót, ha így látná Masaot, de ezt Raktarival kellene megvitatni. - A másikkal meg ne... szóval ne is mondj olyat kérlek, hogy nem él - kérem komolyan, de csak óvatosan, mert nem akarom megbántani, de ezt nem szeretem. - Azt hiszem, van fájdalomcsillapító, csak azt is Tari tudja, melyik az - teszem hozzá még.

- Ha kell, felébresztem, ezen nem múlik. Ő is őrjöngene ellenkező esetben - teszi hozzá egyszerűen. - Szerintem nyolc-tíz között ébred fel a fiú, a másik miatt meg bocsánatot kérek, nem úgy értettem.

- Amíg lehet, hagyjuk aludni, de ha már olyan a helyzet, akkor felébresztjük - döntök végül. - Tudom, hogy gondoltad és nincs baj, csak ezt most kerüljük - mosolyodom el végül. - Nincs véletlenül üres papírod meg egy ceruzád? - kérdezem meg végül. Jó lenne rajzolni, most kedvem is van hozzá és késztetésem is.

- Az asztalban biztos van, de ehhez még sötét van - válaszol komolyan.

- Te is dolgozol - világítok rá nyugodtan, de mosolyogva. - Meg fürdeni sem ártana és átöltözni. Lehet, hogy eltűnnék egy fél órára - gondolkodom el.

- Nem tartalak vissza - közli, azzal feláll a karfáról és nyújtózik egyet. Erre már csak kuncogni tudok.

- Na és ha visszajövök, hajlandó vagy mesélni? - kérdezem meg vigyorogva, aztán kikászálódom a fotelből. Még egy kicsit átrázom a végtagjaim, mert eléggé elgémberedtem a fotelben. Shiro nagyot les, mire halkan elnevetem magam.

- Nem specialitásom, de addig kitalálok valami altatót - válaszolja végül. Kész! Nem fogok tudni eljutni a szobámig a röhögéstől.

- Hm... Isten tudja, mikor hallottam utoljára estimesét - gondolkodom el látványosan. - Igazából én arra gondoltam, hogy mesélhetnél magadról - teszem hozzá, miközben felkaparom a rajzkupacot a szekrényről.

- Menjél fürdeni, átöltözni, enni! - küld el inkább kedvesen Shiro, már visszahelyezkedve a munkája fölé. Nyelvet nyújtok rá, de még az ajtóból visszafordulok.

- Azért ennyire nem lehetek büdös - vigyorgok rá, de aztán már lépek is.



Visszamasírozom a szobámba és gondosan visszahelyezem a rajzaimat a fiókba. Majd megmutatom Yoshinak is, vagy elpostázom őket, még eldöntöm. Egyelőre ráér... Nagyot sóhajtva kezdek neki vetkőzni, de a zuhany alatt már sokkal jobban érzem magam. Majd’ húsz percig ázom a melegvízben Raktarin gondolkodva. Kiborítom, összeveszünk, kiakadunk, de valahogy mégis mindig kedves és a segítségét is felajánlotta. Én ezeket a dolgokat olyan nehezen tudom kezelni, most sem igazán tudom hova tenni. Jólesik, ezen nincs mit tagadni, csak nem akarok már ebből sem balhét. Elzárom a vizet és megtörölközöm, aztán megszárítom a hajamat is és túrni kezdek a szekrényben. Egy kényelmes pólót kapok magamra végül, meg melegítőt, mert elegem van a farmerből most már. Így tökéletes lesz! Elgondolkodom, hogy éhes vagyok-e, de szerintem még nem, majd pár óra múlva talán, most inkább egy kávéra vágyom, így azt próbálom felkutatni a konyhában. Természetesen van és kapok is belőle, s viszonylag boldogan fogyasztom, aztán gondolok egyet és csináltatok Shironak is, hátha értékelni fogja a gesztust, meg ennyit legalább, ha már vigyázott ránk. A szerzeményemmel indulok vissza a szobába és halkan lépek be, majd leteszem a testőr elé a csészét, mire álmos képpel elmosolyodik és bólint párat, mintha azt mondaná szótlanul, "Tudsz valamit.", azzal érte nyúl.

- Még nem is láttalak ilyen lazán öltözni - jegyzi meg óvatosan. - Nem mintha sokat láttalak volna - teszi hozzá önmagát oltva. Elmosolyodom és közelebb húzom a fotelt, majd lehuppanok és felhúzom a lábaimat.

- Szép mentés lenne, de már lebuktál - közlöm somolyogva. - Elegem van a farmerből, ez meg kényelmes. Meg azt hiszem, most már tényleg kezdem normálisan otthon érezni magam - vonom meg a vállam. - Szóval hogy is van ez a figyelősdi? - kötözködöm kedvesen.

- Sehogy, egy testőrnek mindenre és mindenkire figyelnie kell mindig - mondja könnyedén, egyszerűen. - Te is jól megbámultál, mikor először szúrtál ki - közli barátságosan. - Nyugi, kevesen bírják ki - teszi hozzá vállvonva.

- Nem csak megbámultalak, hanem meg is rajzoltalak - mosolyodom el. - Nekem tetszett a különlegességed és tény, hogy nem olyan vagy, mint mások. Ilyenkor bevések, amit sokan úgy vesznek, hogy megbámulom őket, de ahhoz, hogy utána vissza tudjam idézni, minden kis dolgot meg kell jegyezni. Vonatkozik ez tájra, emberre, állatra, bármire - mesélem el mosolyogva. - Te is testőrdinasztiából jöttél?

- Nem volt vészes, rosszabb is megesett - rázza le magáról ezt. - Nem teljesen. Kábé négy voltam, mikor árvaházba adtak, két évvel később meg kiadtak egy párnak, akik végül magukhoz vettek és így jutottam el a testőrséghez. A nevelőapám szolgált itt - teszi hozzá, mire nagyot nézek, de inkább csak a meglepetéstől.

- De... miért hagytak el a szüleid? - bukik ki belőlem a kérdés, aztán rájövök, hogy ez mennyire bunkó is volt. - Ne haragudj, ezt nem illett volna megkérdeznem és nem így - mondom csendesen, lesütve a szemem. Nem értem, miért mondanak le a szülők a gyerekeikről. Apám is elhagyott minket, pedig biztos vagyok benne, hogy szeretett, hiszen emlékszem azokra az időkre, mégis...

- Sosem kerestem őket, nem tudom. Valószínűleg azért, mert ciki voltam nekik, de ez csak tipp. - Vállat von, nem tűnik úgy, mintha bántaná ez a téma.

- Pedig szerintem szép vagy... - harapom el megint a mondat végét, mielőtt valami hülyeséget is sikerülne kinyögnöm. - Sajnálom, engem is elhagyott apám, tudom, mennyire szar, bár akkor én már idősebb voltam, mint te.

- Ha szép nem is, mindenképpen egzotikus - jegyzi meg könnyedén. - Nem emlékszem a szüleimre, ezért nem fáj a hiányuk. Az árvaház nem egy víg dolog, utáltam teljes mértékben, a nevelőszüleim viszont gondosan bántak velem és sajátjukként, vagy még jobban szerettek.

- És... hány éves is vagy most? - kérdezek rá erre is végül, bár van némi hezitálás benne. Nem tudom, mennyire nyílt a srác, meg mennyire akar velem tárgyalni ilyenekről.

- Huszonhárom. Egy éve vagyok itt, szóval nem régóta - teszi hozzá.

- Húúúú... Akkor pont belecsöppentél Deonba, mármint a Deonos időszakba? - kérdezem izgatottan. - És miért ide jöttél? Mármint ez úgy megy, hogy követni kell az apukádat?

- Olyasmi, de én kimaradtam belőle, a betanulásom miatt távol estem a fiútól. - Mivel érzi, hogy ez hosszú beszélgetés lesz, lerakja a már üres csészét, s elkényelmesedik ültében. - Nem kell, de szokás. Egy testőr az után tud még a gazdája, főnöke kedvére tenni, vagy szolgálni őt, ha a fiát kitanítja az utódjának. Egy testőr számára örökség a fiú, amit odaad a főnökének. Ez nagy tiszteletet kifejező gesztus. Persze Ryuu szebben el tudná magyarázni - teszi hozzá.

- Valami ilyesmiről már beszélgettem vele is, meg ugye neki is fiai vannak - mosolyodom el. - És te vagy a nevelőszüleid egyetlen gyereke, vagy van tesód? Na meg egy kérdés kimaradt, vagy direkt volt? - emlékeztetem játékosan.

- Nem, nem direkt volt, csak annyira lefoglalt a fogalmazás, hogy elfelejtettem, mi volt az - vallja be egy apró mosollyal kísérve. - Egyetlen gyermek vagyok, igen, így is nagy harcok árán lett gyerekük, ezért nem küzdöttek tovább egy másodikért. Nálunk kutyából van sok.

- Kutyából? Vaóóó! Én mindig nagyon szerettem volna, de hát nem úgy alakult a helyzet, most meg már nem is lehetne - árulom el azért kicsit lelkesedve. - Az volt a kérdésem, hogy miért ide jöttél? Na meg akkor meg is toldom. Mit jelent a betanítási időszak?

- Az apám ide szánt, nekem pedig nem volt okom ezt kifogásolni. Bár azért elbizonytalanodtam kicsit, mert Asame-sama rettentő ember, de belegondolva pont ezért képes mindenki felnézni rá és követni az utasításait. A betanulás a ház szabályainak elsajátítását jelenti röviden.

- Ezek lehetnek azok a szabályok, amiket én nem ismerek - kuncogom el magam halkan. - És szeretsz itt lenni? Meg... kiheverted a kocsikázást? - Ezen Shiro szégyenlősen elmosolyodik, pedig nem bántásnak szántam.

- Az ég adja, hogy többet ne kelljen beülnöm Deonhoz, mikor vezet! A srác valószínűleg nem gondolt rá, hogy meghalhatunk, nekem viszont csak ez a félsz létezett abban a pillanatban. Túlvagyok rajta és Ryuuichi még ki is nevetett rendesen, de ha lehet, megspórolnám magamnak a következő alkalmat - válaszolja végül. - Szeretek itt lenni - teszi hozzá.

- Deon néha csinál hülyeségeket. Én nagyon megijedtem, de összességében élveztem - vallom be. - De azért valld be, hogy a tengerpart jó volt. Oda vissza is kéne menni... majd egyszer... De akkor te most már teljes testőr vagy? Úgy értem, túlvagy a betanulási dolgokon?

- Néha? Néha sokszor - helyesbít elnéző félmosollyal. - A tengerpart jó volt, bár elég érdekes a kapcsolatotok, vagyis inkább amit ott műveltetek. Túlvagyok a nagyján, teljes értékű testőr vagyok, csak a kezdő szintű.

- Mire gondolsz azzal, hogy érdekes? - kérdezem meg némi gondolkodás után. - Igazából... nekem fogalmam sincs, mit csinálnak a barátok, mert sosem volt, Deon az első. De azt hittem, az ilyenek természetesek - vallom be végül. - És hogy lehetsz magasabb szintű?

- Hát... - kezdi, de végül még ráhúz egy kicsit a gondolkodási időre. - Nekem nem igazán vannak barátaim, a legtöbben ijesztőnek találnak, de Raktarit és Yoshimit például soha nem láttam annyira... közel lenni a másikhoz, mint amennyire ti voltatok. Minden gátlás és... korlát nélkül. - Na, basszus! Ezt talán hagyjuk, mármint... mindegy... túlélem.

- Deon is, én is olyanok vagyunk, akik gyakran érintéssel jobban ki tudják fejezni magukat, mármint semmi rosszra ne gondolj, de egy ölelés, egy érintés, akár egy csikizés kifejezi azt, amit nem tudunk kimondani. De szerintem vannak gátlások és korlátok is köztünk - állapítom meg komolyan. - Nagyon sok mindenben ismerjük a másikat és sok kínos témát meg tudunk vitatni teljesen természetes módon, de ennyi. Ilyen furcsák vagyunk kívülről?

- Nekem igen.

- Őszinte leszek, de azt sem tudom, mi az, amit csinálunk és nem kéne - vallom be komolyan. - Sosem gondolkodtam ezen, mert valahogy jön és kész.

- Oké - védekezik a kezeit is feltartva, mintha pisztolyt szegeznének rá és ő a megadásáról adna jelt. - Nem az én dolgom. Egy testőr mindent lát és hall, de mindenről gondosan hallgat, ha úgy kell.

- Ne értsd félre, nem támadni akartam, vagy ilyesmi, csak nem te vagy az első, aki mondja, én meg tartok tőle, hogy ebből gáz lehet, ennyi - mondom ki végül és ezzel lezártnak tekintem a kérdést, de majd még megvitatom Deonnal is. - És hogyan van ez a ranglétra dolog nálatok? - térek át új helyre.

- Ryuuichi az illetékes, az ilyen jellegű kérdésekkel őt tessék zaklatni - válaszol így kibújva a kérdés alól.

- Szegény... biztosan értékelni fogja - kuncogom el magam. - Ne aggódj, csak kicsit köplek be, hogy te voltál a felbújtó - vigyorgok rá gyerekesen. - Akkor kérdezek mást. Mondjuuuuk... mi a kedvenc testőri feladatod?

- Nagyon rá vagy állva erre a témára - heccel halvány félmosollyal. - Hát nem az, amikor éjjel kivágnak az ágyból és különféle kínzásnak vetnek alá, mint a ház tisztára nyalása, a terepezés, meg az éld túl kiképzések.

- Ez csak a bemelegítés, mégsem kezdhetek azzal, hogy "és figyelj, te tulajdonképpen a lányokra, vagy a pasikra buksz...?" - vigyorodom el és várom a reakciót.

- A lányokra és buknék, ha ők is buknának rám.

- De... ezt nem értem. Mármint kedves vagy és rendes, gondolom, nem csak velünk, meg ez nem egy színjáték. Akkor miért nem figyelnek fel rád? - kérdezem őszinte értetlenséggel.

- Kedves csak ahhoz tudsz lenni, aki egyáltalán figyelemre méltat, illetve hagy szóhoz jutni, nem? - kérdez vissza semlegesen. - Albínónak lenni nem egyszerű, az emberek ijesztőnek, bizarrnak találnak, vagy van a másik csoport, a perverzek, akik mind pasik.

- Értem, ne haragudj - kérek bocsánatot a faggatózásért. Na most legyek őszinte, vagy kibuktatom vele? Háááát... Jobb tisztán. - Ami azt illeti nekem is megfordult a fejemben a dolog, csak én éppen a kivel nem állapotba csöppentem bele akkor.

- Ezt attól tartok, nem értem.

- Én is elgondolkodtam azon, milyen lehetsz, úgy mindenhol - fogalmazok nagyon visszafogottan. - Nem rámászás szintjén, inkább kíváncsiságból.

- Fehér - válaszol egyszerűen, kissé talán szégyenlősen. - Pont olyan vagyok, mint egy átlagos srác, csak nincs színanyag a szőrzetemben, szememben és bőrömben. Én odasülök a napozóágyra, ha kifekszem húsz percre, és sosem leszek napbarnított, vagy akár egészséges színű.

- Én kiütéses leszek a naptól, pláne, ha víz is éri előtte a bőrömet - árulom el neki. - Egyébként szerintem a tekinteted sokkal kifejezőbb ezáltal, mert vonzza a szemet, így pedig könnyebb felmérni az érzéseket is. Bár ez egyéni vélemény. - Majd elkuncogom magam. - Az elején a kocsiban végig azon agyaltam, hogy vajon elgyepálsz, ha megtúrom a hajad. Minden hátsószándék nélkül, csak mert tetszik.

- Az emberek nem igazán szoktak megérinteni - mondja. - Bár pozitívan sem vélekednek a piros szemekről - teszi hozzá.

- De ez hülyeség, most attól, mert más vagy, miért lennél rögtön rossz? Ez hülye társadalmi bevésődés - fejtem ki a véleményem. - És azért nem érintenek meg, mert nem hagyod, vagy mert nem merik?

- Ez nem társadalmi bevésődés, hanem valami olyasmit sugall a kinézetem a legtöbb embernek, hogy beteg vagyok. Éppen ezért nem érintenek meg. Én hagynám, mert ez fontos dolog a kapcsolatokban, csak nagyon kevesen vállalkoznak rá - magyarázza. Hááát... ha csak ezen múlna a dolog... - Volt, aki azt mondta, fél, hogy már ezzel összetör, pedig nem vagyok sérülékenyebb egy átlagos embernél.

- Akkor gondolom, testőr sem lehetnél - teszem hozzá komolyan. - Egyébként nekem megengednéd? - kérdezek rá, de nem húzva, meg semmi szándékom nincs vele, inkább csak... na jó... én vágyom ölelésre. - Vannak még ilyen barátaid? - próbálkozom meg ezzel.

- Ilyen? Milyen? - kérdezi, azzal kinyúl, megragadja a kezem és a fejére teszi. Húúúú! Nekem ez tetszik. Megsimogatom az arcát is akkor már, mert miért ne. - Csak kinézetre vagyok más, meg a genetikai képletem nem szokványos, de azt ne tőlem tudakold, én aztán nem értek az olyasmihez.

- Albínó. Gondolom, jobban megértene egy ilyen társaság. Bár lehet, ezt csak én gondolom így - teszem hozzá visszahúzva a kezem. - Nem tudom, nekem eszembe sem jutott, hogy ez betegség lenne, inkább különlegesség és az jó.

- Kevés albínó születik, ezért nincs társaságuk.

- Na de mire való az internet? - kérdezem meg komolyan. - Pont ilyesféle kapcsolatokat lehet teremteni és segíteni egymást. Már persze, ha szeretnéd.

- Nem vagyok híve a netes ismerkedésnek.

- Értem. Én sem - teszem hozzá azért. - Csak mivel kevesen vagytok, felmerült bennem a dolog. Na és mit csinálsz kimenőben?

- Leginkább kirándulok, császkálok, meg persze a szüleimmel vagyok. Együtt rengeteget jövünk-megyünk. Jófejek, fiatalosak, és nagyon szeretjük egymást, ezért ha lehet, velük töltöm a szabadidőm. Te miket csinálsz?

- Hááát... - Ebbe belevörösödöm egy kicsi, de nem vészesen. - Főleg rajzolok, festek, alkotok. Mostanában ennyi, a régit meg inkább hagyjuk, mert arról nem szeretek beszélni, meg már vége van. Nincs kedved modell lenni? - kérdezem meg végül komolyan. - Néha testfestek, mostanában viszont elhanyagolódott a dolog és neked szép nagy hátad van. Meg hófehér bőröd... Ez sem hátrány.

- Az utóbbit inkább érzem igaznak és ha van időm, vállalhatom is akár.

- Én örülnék neki, de ez tudod, hogy négy és nyolc óra közötti elfoglaltságot jelent időtartamban? Meg egy helyben kell lenni nagyon sokat. Meg el kell viselni engem - teszem hozzá kuncogva -, ugyanis nem bírom a csendet.

- Most már tudom. Őrszolgálatszagú - jegyzi meg könnyedén. - Kicsit keményebb, de vidámabb is, szóval szerintem vállalható. De miért akarsz rám festeni? Oké, hogy színtelen vagyok, nem veszem sértésnek, nyugi, csak érdekel, mert ez a legképtelenebb dolog, amivel eddig találkoztam.

- Inkább miért ne? - kérdezek vissza. - Nem tudom, már a kocsis eset óta gondolkodom rajta. Meg nagyjából mindenkit megpróbáltam már befűzni, de Deonon és Yoshin kívül nem sokakat sikerült, márpedig most mindenki rohadt elfoglalt, így új prédát kell kerítenem, aki hajlandó nekem adni a hátát pár órácskára.

- Ne csodálkozz, húzósabb ez az időszak.

- Tudom, ezzel nincs is gond, de ha egyedül vagyok, megőrülök - vallom be ezt is. - Muszáj, hogy valaki vagy valami lekössön, ez meg olyan dolog. Meg... hiába edzek néha napi tíz órát is, ha nincs senki, ezt nem tudom hosszú távon művelni.

- Pedig... ha jól vettem észre... az alvilágiak többnyire... egyedül vannak, jönnek-mennek.

- Ez attól függ, vannak kutyáik, ők néha mennek velük, néha nem. Én nem hiszem, hogy valaha is el tudnám viselni, ha teljesen egyedül vagyok, de addig biztosan nem, amíg nincs meg a biztos alapom. Lehet, hogyha kitanultam és felfejlődtem, akkor ez már nem fog gondot okozni, de most még igen, így keresem a társaságot - fejezem be csendesen.

- Én megtanultam egyedül lenni - mondja vállat vonva. - Néha az fura, amikor társaságban vagyok, érdeklődnek utánam. Tesóid vannak, ugye? Ők hol vannak, milyenek?

- Ühüm, vannak - mosolyodom el, aztán elkomorodom, de végül megint csak mosolyogni kezdek. - Deon anyukájánál vannak. Két húgom van, tíz és tizenkét évesek. Szép kislányok, nagyon érdeklődőek és nyitottak, igazi kis királylányok, nagyon szeretem őket. Az öcsém tizennégy, komoly, rendesen tanul, és nagyon vigyáz a lányokra. Viszonylag sokat beszélünk, néha el is megyek megnézni, mi van velük. Nagyon jó soruk van, végre normálisan élhetnek és nem elnyomásban. Persze a húgaim, főleg a nagyobbik most lett tinédzser, ennek megfelelően minden nap másba szerelmes, még Tatsukiba is belezúgott pár órára - mesélem mosolyogva. - Nagyon hiányoznak és imádom őket.

- Tatsukiba? Érdekes ízlése van a húgodnak - mondja őszintén, majd észbe kap. - Vagy... más szemmel ő... vonzó? - kérdezi meg zavartan.

- Hát... számomra például igen - vallom be végül. - De akkor teljesen másképpen viselkedett. Még rajzolt is neki, meg hagyta, hogy az ölébe üljön. Ráadásul rávette a húgomat, hogy japán kaját egyen, pedig eddig sosem volt rá hajlandó, azóta meg megkóstol mindent - mosolyodom el. - Tud normális is lenni, a húgomat meg sosem érdekelte, ha valaki furcsa, szerintem téged is imádna.

- Hát köszi - neveti. Hupsz! - Tatsukit nem találom vonzónak, a szögei és karikái nem tetszenek, azt meg gondoltam, hogy tudhat valamit, mert Deon, Shinji és te nagyon szeretitek, úgy látom.

- Bocsi, nem úgy gondoltam - mentegetőzöm. - Egyszer eljöhetnél velem, mit szólsz? Úgyis kijár oda is lassan egy kirándulás és mindig Terut rángatom mindenhova. Nekem... olyan mint egy apa, csak ezt neki sosem mondom, mert biztosan kinevetne. Csak hazakerülhetne végre - sóhajtok nagyot.

- Semmi gáz, ne aggódj. Elviszlek, nem gond az sem. Teruki? - Bólintok. - Itthon van már, alszik. Elment Shinjivel, aztán tudomásom szerint hazajöttek egy kölyökkel, ő meg lement az edzőterembe, kitombolta magát, utána zuhany és alvás.

- Shinjivel? Kölyköt? - Nem nagyon értem a helyzetet, de ha Teru az edzőteremben tombolt utána, akkor jó nem lehet. Miért érzem, hogy köze van Masaoékhoz is ennek, ha csak kicsit érintve is? Valami kirobbant. - Amint lehet, beszélnem kell Deonnal, azt hiszem - szalad ki a számon. - Teru félig-meddig az enyém - teszem hozzá csendesen. - Csak azt sem akarom, hogy állandóan nekem ugráljon, meg velem foglalkozzon, így is már annyi mindent tett értem. De ha végre pihen, akkor az csak jó.

- A reggeli edzése után ráérős lesz Deon szerintem - mondja. - Nem nagyon tudok sokat, csak azt, hogy hoztak egy tizenhat év körüli, csendes fiút. Szerintem szajha lehet, de ez tipp, én kiestem abból az időszakból, hogy Asame ilyenekkel múlassa az időt.

- Akkor muszáj leszek tényleg megkeresni, aztán majdcsak kiderül, miről van szó. Azért kíváncsi is vagyok, ha ide szajha érkezik, akkor annak oka van - állapítom meg csendesen. - Egyébként neked melyik a szobád a házban? Vagyis szobátok, gondolom, ti is többen vagytok.

- Raktariéktól öt ajtóra vagyok egy Onoo nevű idősebb testőrrel, egy Tsuchi és egy Zoel nevű korombelivel.

- Okés... és mennyire bírod, ha rád törik az ajtót, meeeeg... esetleg elkérhetem a számod? - kérdezem meg vigyorogva.

- Azt hiszem, mindent meg kell szoknom, ha a háznál akarok hosszútávon maradni - viccelődik. - Kérd. - Azzal előveszi a telefonját és kikeresi a névjegyzékből és odatartja az orrom elé. Elvigyorodom és kicsit bénázva az új készüléken elmentem a számot, majd megcsörgetem, hogy tudja, melyik az enyém.

- Azért nem mindegy, hogy egy örjöngő kölyök, vagy egy csinibaba töri rád az ajtót, nem? - kérdezem kuncogva. - Köszi, lassan az egész testőrség telószámát begyűjtöm.

- Nagyon nem, de utóbbira itt nagyon kevés az esély. Laza vagy - jegyzi meg. Raktari morocogni kezd, automatikusan Masaoért nyúl, aztán lassan felkel fekvésből és ellenőrzi a férfit.

- Nem laza, csak vakmerő - kuncogom el magam, de egy mosollyal felkelek és Raktari mellé lépek. - Hozzak neked valamit? - kérdezem meg kedvesen. Álmos képpel, laposakat pislogva néz rám fel, aztán elmosolyodik.

- Túlbuzgó - mondja rekedtes hangon, s felkel a helyéről. Ééééén? Miért? Csak előzékeny és természetesen cuki. Kinyújtózkodik, megmozgatja a gerincét, közben apró, ösztönös hangok szabadulnak ki belőle, majd ásít egy nagyot. - Egy kávét elfogadok - válaszol végül. Bólintok és picit megsimogatom a karját.

- Reggelit is kérj! - mondom meg komolyan. - Muszáj enned néha, mert elfogysz még jobban - kuncogom el magam. Lassan hat felé járhat az idő, szóval bele is fér a dolog. - Tehát? Meg te is, Shiro - teszem hozzá az albínó testőr felé fordulva.

- Oké, kérek - egyezik bele Raktari. - Omlettet sajttal és paradicsommal.

- Én köszönöm, de átvirrasztottam az éjszakát, úgyhogy lefeküdni fogok, nem enni. Hozzam a kért dolgokat? - kérdezi készségesen, mire csak megrázom a fejem.

- Nem, menj csak pihenni, ha már itt voltál velünk - mosolygok rá kedvesen. - A reggelit elintézem én, már megtanultam hol a konyha - kacsintok rá. - Akkor mindjárt jövök, szóval kávé és omlett sajttal, paradicsommal, rendben van - mosolygok fel Tarira is és elindulok az ajtó felé.


Mire visszaérek, Shiro már sehol, de Akemit sem látom az ágyban. Raktarira nézek és leteszem a reggelinket az asztalra. Neki nem tudok segíteni, láthatóan ő is tanácstalan, talán ijedt is, hogy mit tegyen Masaoval, aki nyögve, küszködve tápászkodik fel az ágyról. Rájövök, hogy Akemi hol lehet, mert a fürdőből sírás szűrődik ki. Inkább hagyom Tariékat békén, gondolom, Masao sem lenne boldog, ha leállnék nézelődni, így egyenesen az ajtóhoz megyek és bekopogok. Nem válaszol ki a kölyök, az alvilági meg egyre elszántabban helyezkedik. Raktari annyiban szedi össze magát, hogy mikor a férfi ülésbe keveredik, a derekára köti a lepedőt, amivel takarták a fenekét.

- Orvos ellátott, majd jön még hozzád, de pihenned kell - tájékoztatja a hangjából jól hallható ijedtséggel. Nem fordulok feléjük, újra kopogok.

- Végignézte... Nyugtassák meg - kéri kábán. Megfagy bennem a vér is.

- Akemi, Jeremy vagyok, bejöhetek? - kérdezem meg végül és harmadszorra is kopogok. Ha nem enged be, betöröm az ajtót, ezen nem fog múlni, de szerintem nyitva van, csak még nem mertem megpróbálni. Továbbra sincs válasz, így nem gondolkodom tovább, hanem benyitok. Akemi a mosdó alatt kuporog, zokogva bújik. Visszacsukom az ajtót és lassan elindulok felé. - Semmi baj nincsen, itt biztonságban vagy, nem fognak bántani - próbálom nyugtatni, miközben egyre közelebb araszolok hozzá, de nem akarom jobban megijeszteni. Ő csak vigasztalanul sír tovább, így nem finomkodom most már, hanem mikor odaérek, letérdelek és közelebb mászom, majd leülök és simogatni kezdem, a fiú azonban elhúzódik. - Semmi baj nincsen, Akemi - veszem elő a legmegnyugtatóbb hangomat. - Gyere ki onnan - kérem csendesen. Beférnék, de elég szarul lennénk ott, jobb lenne, ha ezt a kartávot megtenné kifelé. Fogalmam sincs, mit kéne csinálnom, megbukik minden, amit eddig tudtam, meg akartam. - Akemi, ígérem, senki nem fog bántani, jó helyre kerültél. Segítünk, rendben? De ahhoz elő kell jönnöd onnan.

- Masao... - Ennyit bír kinyögni, de nem moccan, hanem továbbra is zokog. Nagyot sóhajtok és lassan elindulok be mellé négykézláb.

- Nem lesz semmi baja, fel fog épülni - nyugtatom halk hangon. - Hívtunk hozzá orvost, kapott gyógyszert és folyamatos megfigyelés alatt lesz, ápolást kap és mindent, amire szüksége van. Ne aggódj, rendbe hozzák - mondom mély meggyőződéssel, őszintén. - Semmi baj nem lehet most már, Akemi. - Elérek hozzá és megpróbálom átölelni, ám nem hagyja, félve tol el magától.

- Ne nyúlj hozzám! - kéri remegő hangon. Aprót bólintok és csak leülök mellé.

- Semmi baj nincsen - mondom barátságosan. - Ha nem szeretnéd, nem nyúlok hozzád - teszem hozzá és egy papírzsepit nyújtok felé, amit el is fogad, hogy kifújja az orrát. - Akarsz beszélni róla? - kérdezem meg csendesen. Sűrűn rázza a fejét. Gondoltam, hogy így lesz. - Itt tényleg biztonságban vagy, barátok között. Senki nem fog bántani, ezért kezeskedem.

- Nekem nincsenek barátaim itt, csak Masao.

- Ezért segítettek neked első kérésre? - kérdezek vissza él nélkül, de komolynak szánva azt.

- Segítség? Miféle segítség?! Csak átvett egy másik yakuza! - kiabálja.

- Tévedsz - közlöm nagyon komolyan, de nem emelem meg a hangomat. - Asame nem átvett, esze ágában sincs veled bármit is tenni, szabadon távozhatsz majd Masaoval együtt. Ő nem olyan, mint a másik, nem tart szajhákat, nincsenek ágyasai, így szüksége sincsen rád, vagy bárki másra. Egyébként Raktari, a srác, aki kint volt az ágy mellett, Masao legjobb barátja és sosem tenne olyat, amivel bánthatja. Az ő kérésére mentett ki benneteket a főnöke, méghozzá mindenféle ellenszolgáltatás nélkül - közlöm a tényeket Akemivel. Legalábbis merem remélni, hogy így van, vagy ha nem, majd lemeccselem Deonnal, hogy győzze meg a yakuzáját.

- Masao sosem mesélt róla! - védekezik. A felét sem hiszi annak, amit mondok neki. Egyre nagyobb gázban vagyok, valahogy el kell érnem Deont, már ha ráér, mert ő tudna nekem ebben segíteni, de ha most nekiállok sms-t írni, akkor azzal nem segítek magamnak.

- Én sem tudtam, pedig én már három éve ismerem Masaot - árulom el csendesen. - Akemi, figyelj rám! Itt nincsenek ellenségeid, senki nem akar tőled semmit, maximum segíteni szeretne. Megengeded, hogy idehívjam az egyik barátomat? Ő a yakuza pártfogoltja és el tudja neked mondani a helyzetet kicsit értelmesebben. Én sem vagyok itt régóta, de azt tudom, hogy sosem bántana senki sem.

- Nem csináltam semmit... én csak bóklásztam... - sírja. Zaklatott és zavarodott, valahogy meg kellene nyugtatni.

- Tudom, ez nem a te hibád. Nem tehetsz róla, rosszkor voltál rossz helyen, ráadásul annak a baromnak nem is lett volna szabad itt lenni, mert ez Asame területe, ha jól értettem. Bántottak, Akemi? - kérdezek rá végül finoman.

- De miért én? Mit ártottam neki?

- Semmit, ez a lényeg, hogy nem csináltál semmit. Egyszerűen csak meglátott és akart. De ez nem a te hibád - ismétlem makacsul. - Már nem bánthat és nem jöhet a közeledbe sem, itt biztonságban vagy tőle és mindenki mástól is. Mi történt? Hol futottál belé? - kérdezem meg újra. Kéne valamennyi információ, mert így nehéz valakinek segíteni, ha azt sem tudom, mi is történt pontosan.

- Az utcán. A plázából tarottam haza - teszi hozzá kicsit talán csillapodva. - Azt hittem, eltévedtek és segíteni akartam, de berántottak...

- Kihasználták a kedvességedet - állapítom meg teljesen feleslegesen, miközben újabb zsepit túrok a zsebemből és adom neki. - Sajnos ezek ellen nehéz védekezni, de még időben megtalált Masao, mi meg őt. Most már tényleg rendben lesznek a dolgok és esküszöm, hogy teljesen szabad vagy itt, senki nem tart rád semmiféle igényt. Nem vagy éhes? - dobom be a következő kérdést.

- Bántották őt miattam! - vádolja magát potyogó könnyekkel, ezt a zsebkendőt is telefújva. Sakk-matt! Erre most mégis mit kellene mondanom?

- Fel fog épülni, nincsenek olyan sebei, amik ne gyógyulnának be. Ez nem a te hibád, Akemi, nem tehetsz róla - mondom komolyan. - Emlékszel a tegnapelőtt estére, arra, amit láttál? - kérdezek rá. - Abból kitalálhattad, hogy Masao nem egyszerű és hétköznapi, márpedig aki ebben benne van, azt érik ilyen esetek. De Masao erős és felépül belőle, ahogy korábban is tette. - Ezt inkább csak tippelem. Bár ő eltakarító, de biztos került már gázba. Ez az alvilág! Na meg láttam is pár heget és sebhelyet, amik nem ajándékként keletkeztek a testén. Közelében sincs Tatsukinak, de azért van eredménye ennek az életnek.

- Ha hazamentem volna, aztán meg iskolába, ahogy kérte, nem történt volna ez - zokogja. Annyira érzem a késztetést, hogy magamhoz öleljem, de nem merem addig, amíg ő maga nem közeledik.

- A mesterem mindig azt mondta nekem, hogy felesleges ha-kban gondolkodni. Már elmúlt, Akemi, megtörtént, boncolgathatod, hogy mi lett volna, ha ezt vagy azt csinálod, de értelmetlen. Inkább koncentrálj a jövőre, arra, ami most van, mert már csak ezen tudsz uralkodni. Masao sem haragszik, vagy ha igen, csak azért, mert sokkal rosszabbul is végződhetett volna, ha nem jön rá, hogy hol vagy. Ne hibáztasd magad, azzal sem kerülsz előrébb.

- Láttam mindent... hogy mit csináltak vele... - Kawano egy hatalmas pöcs. Hogy tehetett ilyet?! Bár megtörésnek jó technika, ebben van valami, de azért egy gyereken alkalmazni... Mekkora rohadék állatnak kell ehhez lenni?

- Sajnálom - mondom meg őszintén. - Tudom, milyen érzés ez, de Masao a legjobb kezekben van, a doki ismeri az ilyen sebeket és nagyon jól kezeli is. Segítünk neki és ápoljuk, amíg fel nem épül. Szerintem te is itt maradsz addig, míg ő rendben nem lesz, senki nem fog bántani benneteket.

- Most jó alkalmad van kigolyózni Masao mellől... miért segítesz mégis? - kérdezi némileg tisztább fejjel, most felnézve végre rám.

- Én is az utcáról csöppentem bele mindenbe, ráadásul a közepébe a dolgoknak. Tudom, hogy mennyire nehéz és segítség kell feldolgozni. Nekem volt, ahogy most is van. Meg... miért akarnálak kigolyózni mellőle? Nincs értelme versenyezni, nekem ez nem erről szól - mondom meg komolyan. - Én is hülyén viselkedtem a bárban, nem lett volna szabad és nem akartalak megbántani sem, de úgy gondolom, hogy kibékülhetnénk, induljunk tiszta lappal. Szeretnék neked segíteni - mondom meg nagyon komolyan.

- Borzasztóan utáltalak. El sem tudod képzelni, mennyire - vallja be őszintén.

- Most is utálsz még? - kérdezem meg csendesen.

- Nem. Csak fáj, hogy Masao téged választott - teszi hozzá ezt később, tekintetét lesütve, motyogva, szomorúan.

- Tessék? - szakad ki belőlem a kérdés és értetlenül nézek le a srácra. Nem utánam rohant egy yakuza karjai közé, a biztos halálba. Miről is társalgunk tulajdonképpen?

- Szeretem őt - mondja meg a követ nézve és tovább potyogtatva rá kövér könnycseppjeit. Tessék? - Nekem ő az egyetlen és én próbáltam mindent megtenni, hogy neki se kelljen más - teszi hozzá szégyenkezve. Akarom tudni, mi van a mondat mögött? Nagyon nem... De most mégis mit kezdjek ezzel a helyzettel? A francba már! Megint egy fasza szituáció egy tökéletes becsöppenéssel. Cölibátust kéne fogadnom, csak a rohadt életbe, hogy szeretem a szexet!

- Akemi, ez a kérdés nem közted meg köztem dől el - mondom csendesen. - Masao már rég mást választott, még jóval azelőtt, hogy bekerültem volna akár én, akár te a képbe. Sosem kérdeztem tőle, de éreztem rajta.

- Én is. Egyszerűen tudtam, hogy szeret valakit, mert bármennyire is közel éreztem magamhoz, igazából sosem lépett át egy határt - meséli keserűen. - Nem mesélt magáról, volt, amit meg sem mertem kérdezni, mint azokat a fegyvereket... De volt, amire kért, hogy többet ne kérdezzek rá és nem árulta el a választ sem. Nem nyílt meg előttem, bármennyire is szerettem volna. De ettől ő még Masao...

- Nem túl egyszerű ez a helyzet - válaszolok komolyan. Most már nagyjából mindegy is, mit tud és mit nem, mert úgyis rájött dolgokra. - Az alvilág nem szép hely és azt bántják először, aki fontos neked, ezt a saját bőrömön sikerült megtapasztalni. Ha valakit szeretsz és kiderül, az komoly bajba kerül, és rajta keresztül próbálnak megfogni. Gátlástalanok és még a legjobb és legkényelmesebb verzió a halál. Masao senkit nem engedett magához közel, legalábbis én így érzem. Nekem muszáj volt mesélni, de ez más lapra tartozik, ugyanakkor nekem sem mondott el nagyon sok mindent. Akemi, hidd el, ő tudja, miért döntött így és ez a te védelmedet is szolgálja.

- Nem vágyom sokkal többre, mint amennyi volt... - ismeri be potyogó könnyekkel. - Nekem elég lenne, hogy amikor mással lenne, akkor velem legyen.

- Ezt elmondtad neki? - kérdezem meg bátortalanul.

- Nem. Akartam... de sosem tudtam... és amikor épp csak eldöntöttem, akkor berántottak egy fekete kocsiba. - Azt hiszem, értem, szóval én voltam az utolsó lökés. Remek... Vajon gáz, hogy azért van bennem egy kis csalódottság? Most elmondhatja Masaonak és valahol megint elhagynak... Furcsa. De majd megbékélek vele.

- Ezt megértem - vallom be csendesen. - Bántottak? - kérdezem meg újra, komolyabban.

- Nem, nem igazán - válaszol a száját is megvonva.

- Ez mit jelent pontosan? - kérdezek tovább, mert nem volt valami meggyőző. - Ígérem, minden, amit elmondasz, köztünk marad - teszem még hozzá.

- Berángattak a kocsiba, letepertek, összetaperoltak, nem akarok róla beszélni! - hadarja.

- Rendben van, nyugodj meg, kérlek - mondom csendesen és kijjebb mászok, majd felállva keresek egy poharat és engedek bele vizet, aztán a srácnak nyújtom, amit el is fogad. Hamarabb is eszembe juthatott volna. - Senki nem tesz veled ilyet többet, nem fognak hozzád nyúlni, csak ha engeded.

- Túl szép vagyok hozzá, hogy megússzam - jelenti ki komolyan. - Te is egyből letapiztál - közli nyíltan.

- Na egy dolgot kössünk ki azonnal! - mondom kicsit könnyedebben, mint szeretném. - Nem vagyok a nyomulós típus, nem vágyom arra, hogy alattam legyen valaki, kifejezetten én szeretem ezt a szerepet betölteni - írom körül. - Igazából... csak arra voltam kíváncsi, mit engedsz és mit nem, meg... azon a helyen korábban velem sokkal durvábban kezdtek és eszembe sem jutott, hogy ezt esetleg annak fogod értelmezni - vallom be. - Az én tapasztalataim szerint ez még nagyon-nagyon lightos volt.

- Engem már Masao vitt oda, ezért engem békén hagytak. Nem szívesen húznak ujjat egy olyan emberrel, mint ő - teszi hozzá. - Nekem nem volt lightos - jelenti ki határozottan, kicsit talán élesen.

- Ne haragudj! - kérek őszintén bocsánatot. - Kicsit máshonnan jöttünk és máshoz vagyunk szokva. Nem akartalak megsérteni vele, sem pedig megbántani.

- Tudod... a legtöbb modell elkurvul, különben nem jut előrébb. "Mutasd magad! Mutasd magad jobban! Még jobban!" És ha a végén nem szexelsz a kamerával vagy a fotóssal, esetleg a menedzsereddel, elbúcsúzhatsz az álmaidtól - mondja szégyenkezve. - Rohadt szar, amikor kikezdenek veled és tudod, hogy ha visszautasítod a közeledést, buktad a projektet. Ezért utálom, amikor idegenek nyúlnak hozzám. - Ha ő nyitott, nyissak én is? Na most mi legyen? Mindegy, végülis az már a múlt.

- Tudod, én azért szedtem fel pasikat egy éjszakára, hogy legyen kinél aludni, kapjak kaját, meg lefürödhessek - vonom meg a vállam. - Undorodtam magamtól egy-két esetet kivéve. Ilyen kivétel volt például Masao is.

- Ő nagyon rendes... - ért egyet még mindig a tekintetét lesütve.

- Akemi, mi a baj? - kérdezek rá végül, komolyan.

- Semmi.

- Akkor nézz rám, kérlek - kérem meg kedvesen. Ezek szerint csak kellemetlenül érzi magát. - Mi lenne, ha ezt a beszélgetést reggeli mellett folytatnánk? - kérdezek rá erre is. - Aztán ha gondolod, le is fürödhetsz, akár az én szobámban is, meg kerítünk neked tiszta holmit.

- Hányingerem van és összement a gyomrom - vallja be felpillantva rám.

- Akkor is kéne enned pár falatot, mert ha nem tévedek, már jó egy napja nem tetted. Nem sokat, de kicsit igen, különben kiütöd magad. - Mintha csak Terut hallanám az összecsapás utáni napokban. - Akármit választhatsz - teszem hozzá. - Meg szerintem nem a legkényelmesebb a csap alatt kuksolni egész nap.

- Egy édes tea talán bennem marad, a kő meg hideg, de... - Nem fejezi be a mondatot, bánatosan, félve néz az ajtóra.

- Ha nem szeretnél itt maradni, átjöhetsz az én szobámba is - mondom meg komolyan. - Masao biztosan nem haragszik rád, ezt tudom. Szerintem nincs mitől félned odakinn - teszem hozzá.

- A sebei... az emlékek... - motyogja továbbra is az ajtót bámulva.

- Rá sem kell nézned, ha most nem megy, beszélek vele, ha egyáltalán még ébren van - teszem hozzá. - Nem maradhatsz ma egész nap itt, azzal nem oldódik meg semmi, egyszer szembe kell nézned vele. Nem maradunk itt, elmegyünk a konyhába és kérünk neked egy finom teát, mit szólsz?

- Én csak meg akarom ölelni és sírni - vallja be. - De csupa égés...

- Egyelőre ezt tuti nem lehet - mondom meg komolyan. - Egyrészt, mert pihennie kell és val'szeg a hasán fekszik, másrészt meg, mert nem tudom, hol férnél hozzá. Kicsit most legyél te erős, Akemi, most azzal tudsz a legtöbbet segíteni neki.

- Az erős az Masao... - motyogja szomorúan.

- De néha neki is kell gyengének lennie - mondom meg komolyan -, ahogy neked is erősnek. Most pár napig te jössz és utána visszatér minden a régibe, én meg segítek neked addig.

- Masao nem gyenge - jelenti ki dacosan, azzal felpattan, ám a feje feletti mosdókagylón koppan. Fájdalmasan nyögve, elvörösödve, kínos képpel mászik ki alóla, majd felegyenesedik és megsimogatja az ütés helyét. Precízen kerüli a tekintetem, mert ég, mint a száraz gaz, én meg még véletlenül sem mosolyodom el, nem akarom megbántani ezzel.

- Akkor nincs mitől tartanod és kimehetünk innen, ugye? - kérdezek rá élek nélkül. Vonakodik továbbra is, tekintetét lesüti.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Nem tudom, mit kéne csinálni... - motyogja.

- Nem maradhatsz egy fürdőben egész nap. Ráadásul mindenki ide fog befutkorászni, ha kell valami - mondom meg őszintén -, márpedig várható, hogy Masao újra belázasodik - árulom el ezt is. - Kinn jobb lesz, hidd el. Szembe kell nézned ezzel, nem bujkálhatsz és futamodhatsz meg. - Akemi ezen megsértődik, abbahagyja a feje pátyolgatását, majd odacsörtet az ajtóhoz. Nekem így is jó, de lassan nem ártott kirobbantani innen. Azalatt a pár lépés alatt elfogy a bátorsága persze, mégis kimerészkedik a szobába. Kinézek mögötte, de megállok az ajtóban. Masao az ágy szélén ül, val'szeg tele van fájdalomcsillapítóval, mert úgy néz ki, mint aki beszívott, ezenkívül némi dühösség is látszik rajta. Akemi is megtorpan, szerintem ő sem érti a helyzetet. Raktari az íróasztal szélén ül és komoly képpel vizsgálja az alvilágit.

- Beszédem van vele - közli határozottan Masao.

- Így nem... Mozogni alig tudsz! Feküdnöd, pihenned kell! - próbálja meggyőzni.

- Majd utána.

- Basszus, ez nem így működik, hogy te kitalálsz valamit és megtörténik!

- Ha félted a fejed, csak mondd meg, merre keressem! - követeli nyugodtan, amitől Raktari egyre feszültebb lesz.

- Elég volt! - szólok közbe kicsit erélyesebben. - Mire készülsz? - kérdezem meg Masaot, de nem parancsolóan, hanem komoly kíváncsisággal. Meg vegyék már észre magukat, erre Akeminek nincs szüksége! Közben nyugodtan elindulok befelé, a férfi viszont lassan, minden mozdulatot megfontolva áll fel az ágyról. Ez nekem egyre kevésbé tetszik, pláne, amit Raktarin látok. Már megint mit vett a fejébe az alvilágink? Tari kezei ránganak és levegőért kap néha. - Masao, mire készülsz? - kérdezem meg újra.


Szerencsére Akemihez lépdel, aki dermedten, potyogó könnyekkel várja, hogy mi következik. Azért most bennem is megreked a levegő, egészen addig, míg meg nem simogatja a kölyök fejét. Hangosan sóhajtva engedem ki, nem is értve, miért gondoltam, hogy más következik. Akemi láthatóan megnyugszik valamelyest és már bújna is Masaohoz, csak nem meri meglépni. Inkább meg se mozdulok, ami azt illeti, most én érzem a vágyat a menekülésre, de inkább Tarihoz sétálok és innen nézem őket. Végül a férfi a jobb mellére vonja a kölyök fejét, ő meg talál két olyan ép foltot, ahol hozzányomhatja a tenyerét is, és végre zokogva könnyebbülhet meg. Hagyom a képet és inkább Raktarira nézek.

- Hozok egy teát Akeminek - suttogom neki. - Neked vagy Masaonak kell valami?

- Még nem jelentett be egyebet - válaszol a hangjában mérhetetlen feszültséggel -, minthogy beszélni akar Asaméval, ami miatt percek óta veszekszem vele. Egyelőre, kérlek, ne menj sehova - teszi hozzá.

- Oké, akkor maradok. Mégis mit akar Asamétól? - kérdezek tovább még mindig a párost figyelve.

- Nem árulta el. - Megrázom a fejem, ezt egyáltalán nem értem.

- Megkérlek valamire - szólal meg keményebben Masao, amitől a hangja még mélyebbnek és morgósabbnak hat. - Ne utasíts engem semmire, amíg azt nem mondtam, hogy időlegesen elfogadom ezt tőled! - kéri nagyon komolyan, szavait egyértelműen nekem címezve. - Nem tartozom neked engedelmességgel, ahogy magyarázattal sem. A saját szabályaim szerint élek, független vagyok.

- Azt hittem, barátként megkérdezhetem, hogy mit szeretnél csinálni, aztán eldöntöd, hogy válaszolsz, vagy sem - mondom meg komolyan. - Megijesztettél - teszem hozzá még csendesebben. Tényleg így van, féltem és aggódom érte és nem tetszett ez az előző mutatvány.

- Beszélni akarok Asaméval.

- Nem ér rá - közli nyugodtan Raktari.

- Elkísér hozzá valamelyikőtök, vagy magam kell, hogy megkeressem?

- Beszélek Deonnal - döntök végül én. - Ő meg tudja mondani, ráér-e és ha igen, akkor hol, hogyan. Ez így jó? - kérdezem meg Masaot. - De utána lefekszel és pihensz.

- Megegyeztünk. - Bólintok és egy bocsánatkérő pillantást küldök Tarinak, de így még mindig humánusabb a dolog. Ő persze nem örül ennek annyira, de ha most Masao elindul, tuti nem fogjuk vissza.

- Jeremy szerint ez a yakuza más, mint a másik...

- Igen, erősen kihúzott minket a szarból - válaszol a kölyök motyogására Masao komolyan, visszafogottabban.


Előveszem telefonom és tárcsázom Deont. Remélhetőleg elérhető közelségben van a telója és fel is tudja venni nekem. Nem várok sokat és már hallom is a hangját.

- He? - szól bele álmosan.

- Szia! Van egy yakuzád a közelben? - kérdezem meg rögtön ezt.

- Aha... a fürdőben... Az elég közel van?

- Nekem igen. Masao felébredt és szeretne vele beszélni - térek rá a lényegre. - Szerinted van erre lehetőség?

- Nem akar aludni még? Alig múlt hét... - morog Deon.

- Alvilági, tudod, hogy megy ez - kuncogom el magam. - Amúgy az az alig pontosan huszonhárom perc.

- Jeremy. Kapd be! - mondja lazán. Ha csak ezen múlik...! De elfojtom a vigyorgást. Közben elcsattan egy apróbb csók is. Nofene! - Masao felébredt és beszélni akar veled. Megejted edzés előtt? - A háttérből Asame hangja szűrődik be. - Dolgozószoba? Oké. Na! Jusson el a dolgozószobába, ott beszél vele Asame. Nyertél nekem egy fél óra szunyát. Szeretlek - közli kuncogva.

- Lehet engem nem szeretni? - kérdezek vissza, de aztán Masaora nézek. - Eljutsz velem a dolgozószobáig? - kérdezem meg nagyon komolyan. - Aaaaz... - Sandítok le Tarira, hogy segítsen ki. Tudom, hol van, csak nem tudom, mennyire messze.

- El - mordul a válasz.

- Elkísérlek titeket - teszi hozzá a testőr.

- Lehet - mondja közben lazán Deon és bontja a vonalat. Heeee? És mi lesz velem? Se puszi, se pá? Na ezért még számolunk, pedig meg akartam vele beszélni egy hármas randit edzés utánra.

- Akkor dolgozó - teszem el zsebre a készüléket.


Aztán Akemire nézek. Én tuti nem maradok itt. Visszük a srácot is, vagy mi? A kérdés hamar megoldódik, mert egy szó nélkül jön velünk. Biztosan fél, de mivel azt kérte, ne érintsem meg, most sem teszem. Masao kínlódik, ezt érzem, csak nem tudom, miért olyan fontos neki most azonnal ez a beszélgetés. Tari is ideges, tudom, hogy segítene az alviláginak, de nem meri megérinteni sem, nehogy valami rosszul süljön el. Valamitől én is egyre idegesebb kezdek lenni, val'szeg az övék ragad rám is, mindenesetre egyenesen az ajtóhoz megyek és kopogok.


- Szabad. - Akkor lássuk! Benyitok, de beengedem magam előtt a társaságot és csak utána csukom be az ajtót.

- Jó reggelt! - köszönök azért illendően. Van bennem egy feszélyezettség, az tuti. Raktari meghajol, ahogy szokás, Masao egy biccentést küld a yakuzának, Akemi meg elbújik szinte Masao mögé és félősen tekinget fel Asaméra. Kicsit furcsán festhet a csapat, pláne Masao az egy szál lepedőben, miközben a tekintete ködös, mint egy keményebb drog után, s láthatóan szenved is. Kicsit féltem, szóval jó lenne mielőbb végezni.

- Beszélni akartál velem - szólal meg, miközben feláll helyéről és az íróasztal oldalához sétálva nekitámaszkodik. Int Masaonak, hogy üjön le. Van bent valami komódféle, aminek nincs háttámlája és akkor nem kéne állnia, valami viszont nekem azt súgja, hogy ezt figyelmen kívül hagyja majd az alvilágink. De meglátjuk.

- Állva kényelmesebb - utasítja ezzel vissza az ajánlatot. Így legyen ötösöm a lottón! - Van terved Kawanoval? - Minden felvezetés nélkül, szép bekérdezés. Mondjuk erre én is kíváncsi vagyok.

- Kawano olyan tüske, amit ideje kihúzni, mert az általa okozott gyulladás egyre nagyobb lesz csak.

- Segítek az eltávolításában, de megölni én akarom - jelenti ki határozottan. Raktari most ül le és kapaszkodik meg két kézzel a Masaonak felkínált komódban, míg Akemi fal fehérre sápad a rémülettől. Nem mondhatják komolyan, hogy nem gondoltak arra, hogy Masao majd bosszút akar állni. Legalábbis Tarinak kellett volna. - Egy független, semleges alvilágit általában nem érdekel túl sok minden, egy valamit azonban soha, semmilyen mértékben nem tűr. A semlegessége és függetlensége döntögetési kísérleteit. Az a köcsög megjelölt, megölni őt pedig sokkal kellemesebb, mint átalakítani ezt a szart - morogja, s közben a bal mellére égetett, most még undorító sebnek látszó madárféleségre biccent. Hoppá! Ez fel sem tűnt nekem igazán, de már értem az indíttatást.

- Kawano eltávolítása beérett, megvannak hozzá a szükséges anyagok - jelenti ki határozottan és rágyújt. És ez most jó vagy rossz? Illetve biztosan jó, a kérdés, hogy Masao ezzel megelégszik-e. - Egyetlen akadálya van annak, hogy tálcán nyújtsam át neked azt a rohadékot, a yakuzatársa, Zakura. - Ezek szerint ez engedély a bosszúra, ha megfelelően értelmeztem. Kicsit furcsa, hogy Asame ilyen könnyen hagyja ezt a dolgot, bár lehet, csak én értelmezem félre.

- Nem vagyok képben igazán a yakuzákkal kapcsolatban, de minden csak idő és egy jó orrú kopó kérdése - ismeri el. - Mi a gond ezzel a Zakurával és hogyhogy ilyen könnyen átadod nekem Kawanot?

- Nem érdekel, ki intézi el őt, te, a Szindikátus, vagy én, ez már csak részletkérdés, vesznie kell. Zakura látszólag patyolat tiszta, tökéletesen alakítja azt a szerepet, hogy megveti Kawanot, a valóság ennél azonban összetettebb. Ha nem lenne Kawanonak Takuya, aki mindent eltakarít utána, már halott lenne. Szégyent hoz a Szindikátusra, ezt pedig nem veszi be egykönnyen az oyabun gyomra sem. Takuya hajlandó lenne segíteni eltüntetni a yakuzáját véglegesen, azonban Zakura fogva tartja a fiát, így biztosítva be Kawanot. Ha valami mégis kiszivárogna, a testőrre terelődne a gyanú kapásból, az pedig a fia halálát eredményezi - vázolja fel tömören a dolgot. Elkerekedik a szemem. Már megint egy kurva bonyolult helyzet, egy összetett probléma. Miért nem lehet egyszerűen csak az, hogy xy hibás, kinyírjuk, aztán csá?

- Takuya... Az a véreb lehet, amelyik lelőtt... Az, aki idehozott minket, ugye? - kérdez rá erősen elgondolkodva. Egyre jobb! - Nem tudom, nálatok hogy intézik az ügyeket, mi csak kerítünk egy indokot, vagy nagy egyszerűséggel megöljük, aki útban van - közli semlegesen. Ilyenkor nagyon elgondolkodom, hogy ez nekem menni fog-e... - Ügyes fiú és értékes kutya is - nyilatkozik elismerően róla Masao, ami egy kicsit megnyugtat. Ezek szerint rá annyira nem dühös. - Kawano egy perverz tetű, de tudnia kell valamit, ha ez a Zakura támogatja. Az én tapasztalataim szerint Kawano csak a tüzeskedéshez ért, majdnem összerosálta magát, amikor feltéptem a valaha volt csinos kocsija ajtaját. Mi a titka? Miért támogatja őt Zakura? Hiszen egy szánalmas fasz.

- Igen, Takuya hozott ide titeket. A yakuzavilágban ez kicsit összetettebb, de hatalmiharcok itt is vannak, ürügynek jók, aztán a Szindikátus eldönti, hogy szemet huny a dolog felett vagy szankcionál. Kawano egy állat - jelenti ki egyetértően. Szerintem ezzel most már mindenki tisztában van. - Azt viszont én is szeretném tudni, mi az, amiért Zakura segíti azt a férget. Annyi biztos, hogy Kawano előszeretettel selejtez le szajhákat a perverziója miatt, akik Kínában landolnak végül jó pénzért, ezzel pedig támogatja a Triádokat és a szervkereskedelmet is. Utóbbi nem gond, mindenhonnan kerülnek ki kurvák az országból, akik donorként végzik be sorsuk, az előbbi viszont már neccesebb. A Triádokkal hadilábon állunk amúgy is.

- És mit tud Zakura, amiért nem nyírható ki egy általad nevezett hatalmi harcban például?

- Zakura jó pénzforrás a Szindikátusnak. Azok a területek, ami hozzá és Kawanohoz tartoznak, kevés lehetőséget biztosítanak pénzforgalom szempontjából, Zakura azonban egész szépen felvirágoztatta azt a területet az innen-onnan összevásárolt szajhákkal. Ha kinyírnám, azt még az én két szép szememért sem emésztenék meg egykönnyen. - Hűűű! Megint változtatnom kell a beállásomon. Ezek szerint Asame sem egy isten a yakuzavilágban, ahogy Tatsuki sem halhatatlan. Görcsbe szalad a gyomrom megint, de kitartóan nézek egy pontot a szőnyegen, míg el nem múlik a sírhatnékom.

- Valamivel mindenki megfogható.

- Ezt a valamit szeretném én is kideríteni.

- Yakuza körökben nem mozgok és azok sem, akikkel főként kapcsolatban állok, de Tatsuki remek munkákat szokott végezni. - Azt hiszem, ez továbbra sem az én napom... Muszáj leszek megint lemenni edzeni a dojoba vagy a medencéhez. Bár ha Deon is edzéssel kezd, akkor nekem megint a víz jut. Nem gáz, szeretem.

- Jelenleg ő nem elérhető opció. - Remek megfogalmazás és mégis nehezen viselem. - Zakura az én gondom, Kawanot pedig megkapod, amint kiiktatható lesz.

- Ennyi nekem elég - jelenti ki, azzal sarkon fordul és elindul kifele. Raktari felpattan, meghajol és megy is utána, Akemi pedig ugyancsak a férfi nyomában marad. Nem is számítottam másra.

- Masao - szól még a férfi után, aki a válla felett visszanéz rá. - Ha felépültél, szabadon távozhattok a házból - jelenti ki, mire lassabban biccent. Most nyugszom meg teljesen. Ezt akartam hallani és remélem, ez Akeminek is elég. Elindulok az ajtó felé én is, de aztán még visszafordulok.

- Szólnál Deonnak, hogy ha ráér, keressen meg? - kérdezek rá. Nem akarom mindig én zaklatni, ráadásul megint kapott egy csavart a történet és kezd nagyon elegem lenni belőle. Pláne a beszélgetés után. Asame egy biccentéssel felel nekem. - Köszönöm - mosolyodom el végül. - Szép napot! - teszem hozzá már csak udvariasságból is, aztán távozom a többiek után.


Remélem, Masao komolyan mondta, hogy ezek után lepihen, mert ha nem, akkor viszont tényleg tombolni fogok. Támogatom a felelőtlenségben, ha betartja a szabályokat, és így talán Raktari sem fog megnyúzni. Visszaérünk a szobához és megint kinyitom az ajtót, hogy mindenki szépen besétáljon rajta. Kicsit kellemetlenül érzem most magam, talán mondani kéne valamit, de mindegy is. Figyelem az alvilágit és azért várom, hogy ha másra van igénye, akkor azt is benyújtsa.

- Akkor hozok egy teát Akeminek - jelentem be végül. - Még valamit?

- Ayakonak mondd meg, kérlek, hogy gyógynövényteát küldjön Masaonak - kér Raktari, majd az ágy mellett megállítja a férfit és int neki, hogy maradjon ott, azzal a fürdőbe megy. Elgondolkodom, majd a kölyökhöz fordulok.

- Mi lenne, ha elkísérnél, akkor könnyebben boldogulnánk és nem kéne segítséget kérni? - mosolygok rá kedvesen, miközben Raktari is előjön, gondolom, kezet mosott, majd nekiáll bekenni Masao testén az égett részeket.

- Jó... - egyezik bele, de kullogva indul utánam. Tudom, hogy nem örül ennek, de szerintem nem kéne ezt végignéznie, Masaonak is könnyebb, bár Tari előtt sem fogja kiadni magát.

- Látod, mondtam, hogy Asame rendes ember - térek rá erre a részre. - Itt nincs mitől félned, szabadon járhatsz a házban. Mondjuk testőrökkel összefut az ember, de nagyon mással nem. Van egy-két tiltott hely, mint a dolgozó, vagy egyes hálószobák, de van medence, dojo, moziszoba - teszem hozzá. Próbálok valami komolyabb kedvet csinálni neki ehhez, mert egyelőre fél és így nehezen fog itt boldogulni. - Deonnak is bemutatlak majd, rendben? Szerintem bírni fogod.

- Rendes ember Masao - jelenti ki határozottan.

- Ezen elkezdhetünk vitatkozni - közlöm nagyon komolyan. Bár szerintem nem kéne. - Attól függ, honnan nézzük. Velünk rendes. - Sikerült elérni, hogy a kölyök megsértődjön. Vállat vonok. Nekem mindegy, de szerintem abból, amit látott azon az estén, elég egyértelmű volt, hogy Masao nem az a jó ember. Oké, segített, ez rendben van, csak éppen... mindegy. - Most duzzogni fogsz?

- Mit szólnál hozzá, ha ejtenénk a témát?

- Felőlem lehet. Ha elintéztem mindent, én lemegyek a medencéhez. Jössz?

- Nem.

- Rendben - hagyom rá a dolgot. - Masao szerintem aludni fog - teszem hozzá teljesen nyugodtan. - Kell valami, amivel le tudod kötni magad?

- Megpróbálom megismerni a legjobb barátját, ha már ő egy mukkot nem mesélt róla.

- Szerintem ez nem a legjobb ötlet, de megpróbálhatod. Raktari nem igazán nyitott személyiség, szóval ha elutasít, ne vedd magadra, ő ilyen - készítem fel erre is.

- Megszoktam már az ilyesmit - morogja, mire meglepetten nézek le rá.

- Ezt hogy érted?

- Masao sem valami nyílt figura, ha bizonyos témákról kérdezel nála.

- Azokat jobb is hanyagolni, ebbe én is belefutottam. De ezt szorozd be még tízzel és akkor kapod meg Tarit - vallom be kicsit elhúzva a szám. Bár nekem első percben nyitott valamennyire, dehát... Mindegy. Azt hiszem, nem akarta megismerni Akemit, akkor nem tudom, ezt hogyan fogja értékelni.

- Majd meglátjuk - passzolja ezzel.

- Rendben. - Közben kiérünk a konyhába és leadom a rendelést Ayakonak. Most már nekem sem ártana megejteni a reggelit, de a pirítósom már val'szeg nyúlós az állástól, így kérek még egy adagot, meg gyógyteát is. Amíg készülnek a dolgok, leülök az asztalhoz és felpillantok Akemire. - Pár perc és minden kész, addig ülj le. - Előkaparom a cigit is a zsebemből és rágyújtok. Már hiányzott az íze. Kirakom az asztalra a dobozt, hogy ha kér a srác, akkor tudjon venni ő is. Bátortalanul nyúl a dobozért, mire csak biccentek neki, hogy nyugodtan, nem sajnálom, pláne, hogy Deontól kapom az ellátmányt. Végül kihúz egy szálat.

- Kérek tüzet - szólal meg félénken. Ezt most nem igazán tudom hova tenni.

- Tessék - nyújtom felé az öngyújtómat. - Egyébként... dohányzol? - kérdezem meg bizonytalanul.

- Néha. Csak titokban - teszi hozzá, mire aprót bólintok erre.

- Miért titokban? - kérdezem azért meg, de csak kíváncsiság van a hangomban. - Egyébként levendulás, de ha nem ízlik, tudok keríteni másmilyet is.

- Masao nem rajong érte, meg nem is előnyös semmilyen szempontból sem.

- Ha jól tudom, ő is dohányzik - jegyzem meg csendesen, újabbat slukkolva a cigimből. - Marha jó feszültséglevezető, én arra használom. Meg élvezeti cikként néha rágyújtok, csak mert jó.

- Valószínűleg azért nem örül neki, mert mellette szoktam rá én is - motyogja. - Én csak szeretek dohányozni néha.

- Nincsen abban semmi gond - mondom békítően. - Sokkal jobb, mintha egyéb dolgokhoz akarnál nyúlni. Egy-egy szál befér néha.

- Drogozni nem akarok, az alkoholt meg ugyancsak nem vetem meg, csak nem bírom túlzottan jól.

- Én sem - kuncogom el magam. - Bár én annyira nem is szeretem. Drogot... hááát... na jó. Szóval a mesteremtől kaptam kipróbálás szintjén elég sokfélét. Nem mind volt jó érzés, sőt... a legtöbb baromira nem tetszett, de a tanuláshoz nélkülözhetetlen volt. - Nem igazán örültem neki, hogy ezt kellett, de Tatsuki tudja. Ő így döntött, én hagytam neki. Továbbra sem vágyom huzamosabban használni egyiket sem.

- Te is olyan leszel, mint Masao? - kérdezi meg némi hallgatás után.

- Hasonló, csak nem eltakarító, vagy semleges - válaszolok őszintén, elnyomva a cigim. Közben megérkezik a reggelim is, így nekilátok a pirítósnak és megkínálom belőle a srácot, hátha eszik pár falatot. Nem ártana, pláne, hogy a teája is az asztalra kerül, ám a gyógyteára még várnunk kell egy kicsit.

- Hanem? - kérdezi meg. Némi vonakodás után tör az egyik pirítósból és megeszi azt a kis sarkot, amit sikerült megkaparintania. Közelebb tolom a tányért, hogy nyugodtan tudjon falatozni.

- Nekem máshol lesz a helyem, ha kiharcolom magamnak. Sokkal szervezettebb, nagyobb láncban, kutyákkal, mármint szóval... a kutyák ők a segítők, testőrök, a legmegbízhatóbb emberek egy alvilági életében. Nekem már van kettő. Ezen kívül teljesen más az indíttatásom, más a területem és nem lesz viszonylag sem béke az életemben. Nekem lesznek ellenségeim, nem leszek semleges sosem.

- Ez miért jó?

- Nekem ezzel életet adtak. Pár hónapom volt csak hátra, mert a bátyám egyre jobban eldurvult mellettem és lassan megölt volna. Mikor bekerültem a szalonba és lehetőséget ajánlottak nekem, kérdés sem volt, hogy elfogadom. Ő látott bennem valamit, és ezt próbálom beigazolni. - Miért nem tudom kimondani Tatsuki nevét? Nem tudom, de képtelen vagyok rá, csak utalok. - A tesóim is jó helyre kerültek, nagyon jóra. Van helyem, nem kell félnem, megvédenek és tanítanak. Ennél többet nem is remélhettem volna. Ráadásul imádok rajzolni, festeni és megtanít tetoválni is, fejleszti ezt az oldalam, ami nekem nagyon fontos.

- Hát jó - hagyja ennyiben, azzal maga elé húzza a tányért és felveszi róla azt a pirítóst, amiből már tört korábban.

- Nem győztelek meg, igaz? - kuncogom el magam, de örülök, hogy eszik, ha csak kicsit is.

- Nem volt miről. Én csak annyit tudok Masaoról, hogy furcsa fegyverei vannak, titkolja az élete jelentős vagy jelentőségteljes részét, ölt már embert és veszélyes tud lenni, meg olyan kapcsolatai vannak, amikkel akárki nem rendelkezik. Fogalmam sincs erről az alvilágról, vagy a yakuzákról, meg semmiről - mondja meg komolyan.

- Nekem sem volt, még bele nem csöppentem ebbe - vallom be. - De szerintem most már nem fogod megúszni - mondom meg komolyan. - Mármint nem azt, hogy ilyen legyél, hanem hogy megtudd, mi ez. Vagy nem is érdekel?

- Jobb nekem, ha nem tudom, nem? - kérdez vissza felpillantva rám.

- Már nem teljesen mindegy? Jó, persze mindent nem kell tudnod, de valahol már benne vagy ebben nyakig.

- Nem lehet egyszerűen csak kiszállni?

- Hát... nem - vallom be őszintén. - Legalábbis nem hiszem. Mikor az ember elér egy tudásszintet, akkor vagy befogják valamire, vagy megölik. - Tudtam, hogy ezzel kiborítom a srácot. Leeszi a pirítóst, eltolja a tányért, aztán az asztalra borulva sírni kezd. Felállok és mellé ülök le. - Akemi, nem lesz gond. Masao meg fog védeni, és ugyan már benne vagy ebben az egészben, de lehet ezt úgy is, hogy ne kelljen ölnöd, vagy a közelében lenni ilyeneknek. Egyébként a te érdeked is, hogy ne engedjen el, mert ha egyszer rájönnek, hogy kikről rendelkezel információval, akkor nagyobb gázban leszel - mondom meg komolyan és őszintén a tényállást. Tétován megsimogatom a hátát, bár tudom, hogy nem szereti, de talán kicsit segíthet, azonban Akemi elüti a kezem, így nem is próbálkozom tovább ezzel. - Hogyan terveztél kiszállni ebből? - kérdezem meg azért, hátha ki lehet találni valamit.

- Hogyhogy hogy? - kérdezi értetlenül. - Szépen hazamegyek majd és élem tovább az életemet, ahogy eddig. Régóta tudom, hogy Masao valami gengszter, sose szóltam róla még neki sem, nemhogy másnak. Senki sem tudja, hogy ismerem, mert arra kért, ne meséljek róla senkinek semmit és én ehhez tartottam is magam, mert éreztem, hogy emiatt megszakíthatja velem a kapcsolatot, vagy kellemetlen helyzetbe kerülhetek.

- Hidd el, a kapcsolat megszakítsa a legenyhébb. Ha rosszkor rossz helyen rossz ember hallja meg, amit mondasz, akkor gátlástalanul felhasznál Masao ellen, márpedig ez neked sem lenne kellemes. Ez odalenn úgy megy, hogy ha van egy célod, akkor azért bármit felhasználsz, minden eszközt bevetsz és azzal tartod sakkban a másikat, vagy esetleg zsarolod, amivel tudod. Ezt érted?

- Nem vagyok hülye, persze, hogy értem, de nagyjából egy éve vagyok Masaoval és sosem említette, hogy bajom lehet belőle. Nem beszéltem róla, sem semmiről, ami vele kapcsolatos, nem kerestem akármikor, meg ilyenek. Nem tudok róla semmit, ő pedig abból, amit mondtál, úgy tűnt, nem rendelkezik ellenségekkel.

- Ha ez ennyire egyszerű lenne... Egyébként éppen most van, ráadásul egy yakuza... - mondom meg komolyan. - Egyrészt ne ringasd magad abba a hitbe, hogy még mindig nem tudsz semmit, ahogy nekem se próbáld beadni. Nem vagy hülye, össze tudsz rakni dolgokat, ha mindent nem is, ráadásul marhára nem kell, hogy te tudj bármit is ahhoz, hogy csalivá válj, ha úgy alakulna. Persze ezt pontosan Masaotól kell megkérdezni, de én úgy vélem, hogy ez már pont elég ahhoz, hogy potenciálisan veszélyben légy.

- Majd vele megbeszélem! - vág vissza dacosan.

- Jah... azt még hozzáteszem, hogy val'szeg Zakura és Kawano szajhának hisz, szóval már ebben is benne vagy valamelyest - mondom meg csendesen. - Természetesen Masao a szószóló az ügyben. - Akemi nekem esik és igyekszik lelökni a székről. Meglep ez a fordulat, így sikerül is neki, de rántom magammal, aztán simán átfordítom magunkat és lenyomom a földre. - Most mit csinálsz? - A kérdéssel nem törődve, sikítozva próbál magáról leütni, lerúgni, lelökni a szemeiben halálos félelemmel. Mi van? Ez most olyan, mint az én hisztim? Vagy egészen más? Most mi legyen? Bár ahogy kiabál, val'szeg valaki csak jön és tudja kezelni is a helyzetet. Végül elengedem, de továbbra is én vagyok jobban meglepődve szerintem, aztán már csak arra eszmélek, hogy a levegőben lógok és meglepetten pislogok Asaméra, aki szigorúan néz ránk. Hopp! Izééééé... Elvörösödöm és egy mukkot sem tudok kinyögni, bezzeg Akemi még mindig üvölt, mint akit nyúznak. Lazán tart meg minket és nem sokkal később landolunk a konyhával szemben lévő szoba ágyán. Na ebből botrány lesz! Pedig nem akartam. A yakuza a fülére emeli a telefont és már csak a mondatot hallom:

- Mássz át a konyhával szemben lévő szobába! - Ajaj! Ez nem hangzik jól. Leszegett fejjel vizsgálom a takarót. Ezt én nem így terveztem. Akemi azonban nem marad ülve, rögtön iszkolni kezd. Nem hiszem, hogy kijut innen, ha Asamén múlik, én meg jobb, ha meghúzom magam, így is elég cinkes a helyzet. Természetesen a kölyök megint visszakerül mellém, hót felesleges, amit csinál. A yakuza leteszi a telefont, Akemi meg az ágyon mászik egyre messzebb, végül befut Deon is alsónadrágban, pólóban. Egyre jobb lesz a csapat. Meglepetten néz fel Asaméra, szerintem nem igazán érti, mi is történik éppen.

- Szép csendélet - jegyzi meg elvigyorodva, mire még mélyebbre próbálok süllyedni és már a fülem is ég.

- Rajtuk verd le a kávédat! - szólal meg nyugodt, de rideg, kemény hangon.

- Mert? - kérdezi röhögve.

- Nem is nyúltunk Deon kávéjához - közlöm be motyogva. - Amúgy is... izé... - Eddig tartott a lendület.

- Attól tartok, cseppet sem értem a helyzetet. Te vagy Akemi? - kérdezi, de a kölyök csak bebújik mögém, hogy ne láthassák őt, ám persze hozzám sem érve, távol tőlem. - Jó ég, Asame, még mindig frenetikus a morcosságod! - dicséri vidáman.

- Főleg, ha nem jutok a reggeli kávéhoz, mert két kölyök tataminak nézi a konyha kövét - zárja le ennyivel magyarázva a dolgot. De nem is én kezdtem...

- Megcsinálom neked én, te mufurc - mondja játékosan. - Vagy kötözzem ki és verjem el őket rendesen? - kérdezi széles vigyorral.

- Nyithatunk vitát arról, hogy alig tíz perce még ki morgott azért a kávéért, idézem, "fel nem kelek addig" alapon.

- Megcsinálom én - ajánlkozom menekülési lehetőséget keresve.

- Itt maradsz! - szól rám Asame szigorúan. Hát igen... ettől még a levegő is bennem reked. Nem félek tőle, csak gondot sem akarok.

- Oké, főnök úr, akkor mi legyen? - kérdezi meg kicsit most már komolyabban Deon.

- Mindenek előtt nem lehetne, hogy valahogy lenyugtassuk Akemit? - kérdezem meg nagyon komolyan. Nem tetszik a reakciója, ahogy viselkedik. - Érezhetően pánikol és retteg.

- Nem zavar - jelenti ki Deon könnyedén. De engem igen. Ráadásul most nem tudom, hogy ki mennyire haragszik és miért. -, majd megnyugszik.

- Jeremy a te felelősséged, döntsd el te! - Tessék? Nagyra kerekedik a szemem. Mióta vagyok én az ő felelőssége, meg úgy alapvetően is, miért? Aztán lekoppan, hogy miről van szó és most kezdek el megint süllyedni. Basszus!

- Én simán kiröhögtem volna őket, aztán átlépek felettük kávét csinálni, szóval részemről ez túl van tárgyalva - mondja immár komolyan a srác. Igen, ebben biztos voltam.

- Hideg a kő - közli be, azzal elindul végre, gondolom, azért a kávéért. Újabb meglepetésroham húz át felettem és amint kiteszi a lábát az ajtón, röhögésben török ki. Ez mégis mi volt?

- Hülyék vagytok - jelenti ki Deon vigyorogva. Én nem is csináltam semmit. - Majd később dumálunk - teszi hozzá, azzal a férfi után megy. Na most már tényleg duzzogni fogok. - Akkor majd jól megfáznak és... - hallatszik ennyi abból, amit Asaménak mond.

- Jól vagy? - kérdezem meg végül a kölyköt mögöttem.

- Nem.

- Elárulnád, ez mi volt?

- Ne nyúlj még egyszer hozzám! - vágja rá. - És ne titulálj kurvának! - teszi hozzá dühösebben.

- Te jöttél nekem, én csak védekeztem, ez már reflex - mondom meg neki nagyon komolyan, mert tényleg így van. - A franc se titulált kurvának. Ismered a hiszik szó jelentését? Mert akkor talán értetted volna, amit mondtam - közlöm, de nincs él a hangomban, csak düh. A francba már! Ráadásul megint nem tudom, mit mondott Asame komolyan és mit nem, mert ez a felelősség-dolog rohadtul nem tetszett.

- Minden modellről azt hiszik, hogy ribanc, és ezzel meg is bélyegzik őket - közli dacosan.

- Ez elég durva általánosítás, egyébként meg rájöhettél volna, hogy rohadtul nem tekintelek annak, pláne az előéletemmel - tolom a képébe. - Valahogy elmúltak az előítéleteim.

- Akkor ne is említsd velem egy lapon ezt! - követeli. Megrázom a fejem és már csak mosolyogni tudok rajta.

- Tudod, rendben van, de ez nem változtat a tényeken, sem azon, hogy Kawano miért akart téged - vonom meg a a vállam. - Amúgy amíg tombolsz, nem viszlek vissza Masaohoz.

- Milyen tényeken?! Attól, mert jól nézek ki, még nem kell könnyűvérű cafkaként kezelni! Az a Kawano egy őssegg volt, oké?! - kiabálja villogó szemekkel.

- Lenyugodnál? - kérem meg komolyan. - Akkor mesélek neked erről egy kicsit. A yakuzák egy része azzal foglalkozik, hogy szajhákat keressen fel, kölyköket rabol el, satöbbi. A helyzet az, hogy alvilágiak is foglalkoznak ezzel. Aki csinos és úgy tűnik, hogy elrabolható, vagy megtetszik nekik, azt viszik, és akkor nincs választásod és mindegy, mennyire vagy könnyűvérű, mert megkínoznak és ezt addig folytatják, amíg meg nem törsz.

- Masao megvéd... - mondja vékonyka hangon, láthatóan megrettenve azoktól, amiket hallott.

- Most már nem csak ő, és egyébként tényleg megvédett. Azért azt tisztázzuk le gyorsan, hogy Asame nem ez a fajta, rendben? Szóval tőle nem kell tartanod ilyen tekintetben, sőt, a vele kapcsolatban állók is ilyenek - mondom meg kissé visszább véve. - Ettől függetlenül én továbbra sem hiszem rólad, hogy az lennél, sem Deon, sem senki más az épületben.

- Vigyél vissza Masaohoz! - kéri határozottan.

- Ha megnyugodtál - mondom meg ezt én nagyon komolyan. - Meg ha visszamentünk a gyógyteáért.

- Még maradjunk akkor - kéri. - Nem akarok velük lenni - motyogja el. Megesik rajta a szívem, hiszen nem volt könnyű neki.

- Egyezzünk ki. Itt megvársz, míg átmegyek a teáért és aztán együtt visszamegyünk. Így oké? - kérdezem meg végül, ő pedig csak bólogat. Remek kör lesz, mindenesetre elindulok az ajtó felé. Egy élmény lesz belopakodni a konyhába és valahogy úgy érzem, nagyon nem akarom.