14.

Deon

Elégedett vagyok magunkkal. Szép kis bemutatót tartottunk Akeminek is, Asaménak is és egymásnak is. Most már jöhet az a csibebox, ha már a rosszfiúm annyira kíváncsi rá. Azonnal indítom a támadást Jeremy ellen, mellkasa felé lendítem a kezem, mintha tőr lenne benne, mellyel leszúrni igyekszem, s a mozdulattal ellentétesen kirúgni a lábait alóla. Már megtanult összetetten mozogni, ráérzett a dinamika előnyeire, így tompítja a kezem, a lábait felkapja, aztán ellökve engem magától hátrál. Ravasz vigyorra szaladnak ajkaim.

- A bokszot nem ilyen távolról művelik - tájékoztatom húzva őt és elindulok felé.

- De ahhoz jár ring, bokszkesztyű és fogvédő is - szól vissza, de figyeli minden mozdulatomat.

- Fakszni - vetem oda játékosan, majd rárohanok. Mozdul együtt velem, talán ki akarja találni, mivel készülök előrukkolni, de az én harcmodoromban az a szép, hogy nem mindig tudom én sem. Lesem, merre tér ki, s a levegőben oldalba rúgom, persze kontroll alatt tartva végig a mozdulatot, mert nem az a célom, hogy lesérüljön, csak harcra akarom bírni. Meg is történik, az oldalához kap, de már gáncsol is el, ellenem használja a lendületemet. Puffanok a tatamin, s mindenféle aggodalom nélkül lábaimmal átfogva az övéit lerántom a srácot is rá. Meglepődik, de már pattan is fel. Imádom, hogy az érzelmei kiülnek az arcára, felemelő így küzdeni vele. Én is kigurulva, lendületet véve kerülök vissza talpra, majd magamhoz hívom őt pár apró intéssel. Nekirugaszkodik, de az utolsó pillanatban irányt vált, jobb helyett balról jön a támadás, méghozzá ugyanaz, amivel én indítottam, csakhogy én hagyom bevinni mellkasra az ütést és Jeremy lendületét kihasználva lendítem tovább őt magam mellett, így a gáncsolása nem sikerül. Remekül cselez, visszafordul és már indít is egy rúgást. Befeszítek és hagyom betalálni, hogy a testemhez foghassam a lábát. Mivel kicsi, ha egészen a hónom aljáig húzom, elveszti az egyensúlyát. - Na hogy megy a spárga? - kérdezem be elvigyorodva.

- Simán - közli vigyorogva, és minden gond nélkül araszol hozzám közelebb egy kicsit. Elfelejtettem, hogy neki nem gond a spárga, na mindegy. Viszont amit csinál, azzal hirtelen kell mentenem, mert lendületet véve elrugaszkodik a másik lábával is, így próbál megrúgni, helyette azonban felfelé vezetem a lábát és dobok rajta egyet, hogy szaltózni tudjon.

- Te figyu... a piruett és a K1-es küzdelem elég vicces összekeverve - szólok be neki. Azért kíváncsi vagyok, Asame milyen képet vág az eddig látottakhoz, így hát vetek rá egy futó pillantást. Komoly, nyugodt mesterként figyel minket, amivel még most is képes zavarba hozni egy kicsit, ezért inkább kizárom őt a figyelmemből ilyen szinten. Ha mozdul, látni fogom, egyébként majd később kivesézi a gondolatait, ha akarja.

- Mondd, hogy nem tetszetős - vigyorog vissza rám Jeremy. Nem mondok neki semmit, támadok. Az elmúlt hónapok alatt jó ellenféllé kupálódott, olyanná, aki ugyanúgy bármit be mer vetni a harcban, mint én. A "hivatalos" küzdelem marad Asaméval, minden mást most lehet a sráccal. Az általam szeretett stílust alkalmazom gördülékeny, összekapcsolt mozdulatokkal, dinamikus rendszerben, amelyet néha megszakítok egy-egy váratlan kicsapással, vagy bevetek olyasmiket, amiket Asame és Akihito tanított nekem. Már tanulja el tőlem Jeremy, ezt azonban cseppet sem bánom. A tudás fontos, továbbadni pedig úgyszintén, különben elvész. Alvilágihoz méltón cselez, alkalmaz meglepetésszerű fogásokat, kihasználja, hogy kicsi, hajlékony és gyors, így a játékos, bemutatószerű kezdés után egy viszonylag komoly harc lesz, amiben az erőnket kontrolláljuk, mert nem célunk kicsinálni teljesen a másikat, technikázunk és logikázunk, kihasználjuk a tér adta lehetőségeket. Persze ez nem olyan, mint az alvilág elhagyatott, sötét, szemetes utcáin való játék, de azzal a mozgáskultúrával, amivel rendelkezünk, szép küzdelmet produkálunk.


Lihegve, elégedetten mosolyogva nézek a srácra. Azt hiszem, ma sem lesz gondunk az alvással.

- Meg vagy elégedve? - kérdezem meg Asamét.

- Ha azt mondanám, igen, elbíznád magad. A diplomatikus hallgatás ez esetben bölcs dolog és van mit még csiszolni a technikádon - jelenti ki könnyedén, majd feláll, hogy bemelegítsen.

- Hát köszi - mondom neki elvigyorodva, azzal Akemihez indulok. - Persze, hogy van mit csiszolni a technikáimon, máskülönben csak a kispadon jutna neked hely - szólok azért be a yakuzámnak, s leülök törökülésbe a szöszike mellé. A másik oldalát Jeremy foglalja el, ezért összehúzza magát. Úgy látom, sikerült lenyűgözni és még jobban elrettenteni, pedig ami még hátra van, sem lesz kevésbé látványos, sőőt. Asame katanát vesz magához és nekikezd az edzésnek. Dinamikus, folyamatos, könnyed mozgással ejt meg mindent, amit én speciel nagyon imádok. Akemit is elképeszti, én pedig mögötte átslisszolok Jeremy mellé, hogy ne kelljen rajta keresztül csevegnünk. Persze a szőkeség riadtan néz rám hátra, csak épp nem törődöm vele. - Néha elgondolkodom - suttogom a fülébe a számat is eltakarva -, hogy komolyan gondoljuk-e azt, ami miatt féltékeny akarnál lenni.

- Mármint ti a yakuzáddal? - kérdez vissza meglepetten, de nagyon halkan súgva. - Mert azt neked kell tudni, vagyis nektek.

- A trióra gondolok - súgom továbbra is úgy, s csak néha lopva Asaméra pillantok. - Persze, nekem meg neki kell tudnia, de te... szeretnéd? - kérdezek rá konkrétan.

- Igen - válaszol viszonylag határozottan hosszabb szünet után. - Nem mondom, hogy nem paráznék, meg minden, de... nemet sem mondanék - vallja be végül.

- Gondolhatod, hogy én is eléggé paráznék, de bazzeg, annyit beszéltünk már erről itt is, ott is, hogy most már bedobom magunkat a mélyvízbe - árulom el játékosan.

- Rendben - egyezik bele talán egy kicsit izgatottan. - A többit meg szerintem meg tudjuk oldani, ügyes kölykök vagyunk - húz ezzel egy kicsit, de közben időnként Asaméra pillant, aki lecseréli a katanát kusarigamára. Akemi is szinte lélegzetvisszafojtva figyeli őt, amit meg is értek, lenyűgöző, ahogy a fegyverekkel bánik az én perverz rókám.

- Kíváncsi vagyok, milyen képet vág majd hozzá, vagy hogy húz vele csőbe megint minket - árulom el vigyorogva Jeremynek.

- Gondolod, nem ússzuk meg csőbe húzás nélkül? - kérdezi mosolyogva, mire elkuncogom magam. - Ezt olyan jól csinálja - sóhajt fel közben. Csak túl ne dagaszd a dög máját! - Egyébként téged nem zavarna, hogy ő is hozzám, nem csak hozzád... szóval érted? - kérdezi kicsit furcsán. Odahajolok megint a füléhez.

- Sőt, te is hozzá - súgom a fülébe. - Egyébként nem tudom - vallom be őszintén -, lehet, hat perc múlva kitennénk a szobából, mert ezt mégse... - Simán belefér.

- Ezt hogy lehet megtanulni? - kérdezi meg a hangját megtalálva Akemi, bár nem tudom, hogy kinek szánja a kérdést, de meglepően elszántnak fest.

- Sok gyakorlással - von vállat Jeremy. Szegény srác gyorsan le lett rázva. - Nekem is ez a kedvencem - vallja be, de aztán felém fordul. - Nem sértődnék meg rajta, ez nem egy egyszerű kérdés - súgja még gyorsan, én pedig felállok.

- A kusarigama súlyos fegyver - szólalok meg komolyan -, nem javaslom, hogy azzal kezdj, viszont van valami, ami meg az én kedvencem és nem olyan nehéz vele bánni. Gyere! - intek a szöszinek, de az rémülten mered csak rám. - Mozgasd be magad, nem azért hoztalak le, hogy élő csendéletet nézz! - mondom neki, Akemi viszont picire összehúzza magát. Nem erőszak a disznótor, de kiakaszt ezzel a viselkedéssel, úgyhogy lenyúlok érte, megragadom a csuklóját és álló helyzetbe húzom. Mindjárt úgy visít, mintha égetné a markom, ezért eleresztem és másik kézzel lenyomok neki egy tockost. Elhallgat és kővé dermedve bámul rám. - Nem mindenki jöhet le ide, szóval kapsz öt másodpercet, hogy eldöntsd, élsz-e a kínált lehetőséggel, vagy kiváglak. - Imádok terrorkodni rajta, főleg, mert most is katonásan haptákba vágja magát. Elvigyorodom és összeborzolom a haját. Még látom, mikor elfordulok tőle, hogy előkerítsem a lándzsás eszközt, ahogy Jeremyre néz azzal a "Most mi a fasz van?!" kifejezéssel az arcán, amin újabbat vigyorgok és vetek egy pillantást megint Asaméra. Kérdőn néz rám vissza, hogy mi van, miközben elpakolja a kusarigamát. Szívesen átölelném, hozzábújnék és csókot lopnék tőle, ám csak megrázom a fejem, jelezve nincs semmi. Előszedem a rope dartot, hogy megmutathassam azt Akeminek, aki már bemelegít Jeremy kíváncsi pillantásait gondosan elkerülve.


Asame leül meditálni, én pedig stoptáblát jelzek a szöszikének.

- Az elv hasonló, amivel a két fegyver működik - mondom, azzal forgatni kezdem. Minél többféle technikát mutatok meg a srácnak, miközben a fabábúhoz megyek, majd azon bemutatom, hogyan is működik ez az eszköz. Kerekre nyílnak a szemei, aztán visszakozna, mikor a kezébe nyomom. - Rá fogsz érezni, milyen hossz a kellemes, nyugodtan próbáld ki - mondom neki, azzal elhátrálok tőle. Egy pár pillanatig bámul még rám, azzal csak belekezd. - Magabiztosabban! - biztatom. - Adj neki lendületet, ívet, különben képen töröl, az meg nem lesz kellemes - tanácsolom. Persze először inkább beijed, ám legyőzi a kíváncsiság. Közben Jeremy is mellém araszol, s biccentek neki, hogy álljon elő vele bátran, hogy mit akar. Úgy fest, csak kíváncsi Akemire. Egy kicsit én is. Kétlem, hogy Masao ne tudná kimenteni az alvilágból és a yakuzavilágból, de nem vagyok biztos benne, hogy meg is tenné. Sajnos még nem sikerült megismernem, csak ránéztem.

- Egészen bele tudna jönni - szólal meg végül halkan a mellettem álló.

- Egy szinten mindenki tud mindenféle fegyvert forgatni, hiszen minden tanulható - jelentem ki őszintén. Akemit inkább érdekli ez, mint tudná, hogyan működik, s ott is hagyom Jeremyt, hogy a kölyök mögé beállva korrigáljam, mert nem mer elég lendületet belevinni a fémdarab forgatásába, ami nélkül nem ér az egész semmit. Persze csettintek hármat, míg mögé kerülök, mert úgy érzem, az érzékélesítésre most szükségem lesz. - Erő nélkül nem fog menni. A lendülethez erő kell, amivel ez az eszköz működik. Bátran!

- És ha képen törlöm magam? - kérdezi meg. Érzem, hogy frusztrálja, hogy mögötte állok, de nem törődöm vele, ahogy hajdanán Asame sem törődött azzal, hogy én éreztem magam így miatta.

- Hívunk orvost, aki összefércel.

- Annyira biztató tudsz lenni! - csattan fel elégedetten, mire elnevetem magam.

- A félelem nem ment meg attól, hogy bajod essen, csak előrébb hozza azt. Elkerülhetetlen, hogy időnként odaverd magad, de ha nem akarod szétverni a képed, akkor vigyázz rá! - tanácsolom könnyedén. Halkan fúj mérgében, mire megfogom irányító kezét és egyszerű forgásra bírom benne a fegyvert. - Veszélytelenebb, ha lendülete van. A lendület kiszámítható, ha viszont azt megtöröd... - A mondatot nem fejezem be, szándékosan megtöröm, ami miatt Akemi is menekülne, csakhogy átkarolom a testét, mire összerezzen az egész testében, mégis megtartom, s elvezetem a fémdarabot jobb híján kézzel. Hagyom túlélni a frászt, hogy majdnem leszúrtuk, azzal állítok a kötél hosszúságán és ellépdelek tőle. - Csak egy eszköz. Nincs tudata, akarata, ezért könnyen uralható. Érezz rá a működésére, ne félj és menni fog. Na, gyerünk! - biztatom, miközben visszaérek Jeremy mellé. Akemi nem lett bátrabb, ami azt illeti, mert most kiskutya szemekkel bámul rám, pedig nem fogom hagyni csak úgy feladni. Túl könnyű lenne.

- Nincs mitől tartanod, mert a te kezedben van, szóval te irányítod - csatlakozik be Jeremy -, ennek megfelelően a saját kezedben tartod a biztonságod, ennél nagyobb meg már nem is lehetne. Hidd el, hagyd, hogy megérezd. Mikor először volt a kezemben, majdnem fejbe nyomtam vele magam, de egyszerűen csak ki kell térned.

- Könnyű azt mondani - ágál a kölyök.

- És könnyű kibújni a teher alól, vagy csak ledobni azt, de megerősödni alatta sokkal célszerűbb - közlöm vele. Sikerül felpiszkálnunk a büszkeségét és sokkal ügyesebben kezd neki. - Erről van szó - jelentem ki elégedetten, azzal hármat tapsolok, mert már nincs szükségem kiélesedett érzékekre. - Merj közben mozogni - mondom Akeminek. Figyelek rá, de hagyom érvényesülni, s ha lassan is, de megérzi, amiről beszéltünk neki.

- Érezd meg, szerintem az a legnehezebb, utána már szinte csak játék.

- Szerintem ez a legkönnyebb - mondom meglepetten Jeremynek. - Technikákat tanulni, korlátok közé zárni, az nehéz, vagy önkontrollt alkalmazni, mikor legszívesebben robbannál bele az egészbe fék nélkül.

- Szerintem meg pont az a könnyebb, mert ha nem jössz ki a fegyverrel, akkor akármilyen precízen tudod a technikát, sosem fog menni. Az elmélet a könnyebb, a gyakorlat a neheze, mikor elő is kell adnod, amit már elvben tudsz - válaszol nagyon komolyan.

- Tök jó - jelentem ki elvigyorodva -, fordítva működünk. Én előbb érzek, gyakorlok, utána jön a tanulás és a technika.

- Nekem előbb jön az elmélet, utána a kivitelezés. Rajzban is legelőször a technikát tanulmányozni kell, aztán lehet nekivágni és kipróbálni.

- Jól csinálom? - szól közbe bizonytalanul Akemi.

- Élvezed? - kérdezek könnyedén vissza.

- Ühüm...

- Akkor igen. Szerintem ez az első - felelek ezzel mindkét srácnak -, hogy tetsszen, amit akarsz, élvezd csinálni és akard csiszolni a tudásod. Nekem azért szimpatikusabb, hogy előbb az érzés van, mert az határtalan, befoghatatlan, korlátolhatatlan, viszont ha már valamit valahogy megtanultál, nehezen csinálod másképp.

- Ennek van alapja, ugyanakkor gyakorlat közben csiszolod a magadénak. Bár mondjuk... jó az is igaz, hogy ha nem próbálom ki, mert tetszik, akkor lehet, sosem próbálkozom vele, most meg imádom - mosolyodik el végül.

- Szerintem tanulni kell azt, hogy másképp tudd csinálni, mint ahogy te magad csinálnád - jelentem ki. Akemi befejezi a próbálkozást és felém nyújtja az eszközt. Érte megyek, hogy elpakoljam. Bizonytalanul követ a szekrényhez, majd miután a rope dartot a helyére tettem, odaengedem, hogy megnézze a fegyvertárat.

- Ez már filozófia - kuncogja el magát. - Szerintem meg a tanultat is tudod a saját képedre formálni.

- Szerintem ezen felesleges vitáznunk, mert parttalan, mindkettőnknek igaza van, ha saját magára vetít - jelentem ki elmosolyodva. Akemi néhány dolgot kézbe vesz, de semmit sem csinál vele, csak azt akarja valószínűleg tudni, milyen érzés fogni, aztán visszateszi ugyanoda. Hagyom felfedezni a szekrény tartalmát, én addig helyet foglalok szorosan Asame mellett. Fejem kicsit a vállának döntöm, ezzel visszahívva őt a mélységekből. - Tartanék egy táncos edzést is - jelentem be neki. Úgy látom, tudomásul veszi, ezért felkelek mellőle és megvárom, míg elbúcsúzva a dojo szellemétől is elhagyta a termet. Nem elzavartam, csak tájékoztattam róla, hogy ha végzett, mi következik. Ezután beizzítom a hangfalakat és beállítom a zenét. Látom, hogy Akemi nem igazán tudja ezt hova tenni, de én imádom ezt csinálni, a ritmus máris magával ragad. Az ilyen edzések nem szólnak másról, csak a mozgásról, a táncról, a mozdulatokról, a folyamatosságról, a tombolásról. Ha nem csinálnám, valószínűleg bekattannék. Persze bevonom Jeremyt és igyekszem a szöszikét is. Utóbbi vonakodik, ám mivel ezt cseppet sem erőltetem, inkább Jeremyvel elvagyunk, megjön a kedve. Kiderül, hogy egész jó mozgása van, csak bátortalan és nem preferálja, ha a közelébe megyünk. Nekem mindegy, a lényeg, hogy jól érezzem magam és mire elfáradok, le kívánjon folyni rólam a gi. Ez pedig meglesz, tudom.