16.

Jeremy

Igyekszem ügyesen bejutni, de végül Raktari siet a segítségünkre és beenged minket. Mosolyogva lépek be, de lefagy az arcomról, mikor meglátom benn Yoshit. Remek... Nagyon örülök... Igyekszem nyugodt maradni és bár menekülni lenne kedvem, inkább nem teszem.

- Sziasztok! Hoztunk enni. Mi a helyzet? - kérdezem, de egy picit megremeg a hangom. Na jó, Jeremy, szedd össze magad, nincsen semmi gáz! Raktari elveszi a tálcát tőlem és az íróasztalra rakja.

- Kösz. - Ezután a kissé megszeppenő Akemitől is elveszi, ami nála van. - Ti még szerintem nem ismeritek egymást - mondja és biccent a kölyöknek a másik testőr felé. - Akemi, Yoshimi, Yoshimi, Akemi. - Gyorsan rendezi ezt le, a fiú csak biccent Yoshinak, aztán követi Raktarit az ágyhoz. Yoshi alaposan megnézi a srácot magának, de ennyire foglalkozik vele, aztán rám mosolyog. Nem tudok visszamosolyogni, képtelen vagyok, helyette bocsánatkérően rázom meg a fejem, hogy inkább hagyjuk egymást, mire Yoshi biccent és visszatér a papírjaihoz. - Ébren vagy még? - kérdezi meg csendesebben a férfit. - Hoztak enni.

- És mindenki mozizni fog? - kérdezi halk, morgó hangon Masao. Akemi szélesen elmosolyodik az örömtől, aztán már ugrik is fel, hogy hagyjon helyet az alviláginak felkelni. Lassan, néha a fogát szívva, óvatosan teszi meg ezt. Csak figyelem és pillanatok alatt sodródom síráshatárra. Hirtelen minden egy légtérbe került és kicsit sok kezd lenni.

- Bocsánat - hadarom és bevágtatok a fürdőbe, majd halkan magamra zárom az ajtót. Ez is menekülés, bár nem annyira sok, mint ahogy terveztem. Nem akarom megbántani Yoshit, de ez a "haverkodjunk" nekem még korai. A tény, hogy itt dolgozik, kicsit szíven vágott most és megint erősebben sajog. Muszáj voltam kicsit eltűnni, de majdcsak jobb lesz. Pláne, hogy Akeminek semmit nem kéne felfognia ebből, ha meg így viselkedem, nehéz lesz. Szerencsére nem jön be senki, így van időm kicsit lenyugodni. Pár perc alatt összeszedem magam és visszaballagok a szobába, majd szokott módon helyet foglalok a földön. Raktari eszik végre, ahogy Akemi is Masaot eteti. Most egy kicsit le vagyok törve, mert ilyenekre nem gondoltam, csak féltem, hogy elbőgöm magam, akkor meg mindennek oda. Aztán csak nyílik az ajtó megint és Deon fut be. Nem lep meg, hogy itt kötött ki, bár remélem, nem ment végig a fél házon utánunk.

- Üdv - szólal meg elmosolyodva. Raktari int a srácnak, mert tele a szája, Yoshi mosolyogva biccent neki, Akemi kicsit összébb húzza magát, Masao viszont pipul, ezt felismerem. Nem tetszik, de nincs mit tenni, inkább integetek némán a srácnak. Kezdünk túl sokan lenni. - Jó étvágyat! - mondja és persze ügyet sem vet a férfi indulataira. - A nevem Deon - mutatkozik be, miközben egyenesen a férfi felé tart. Megtalálta a kulcsmondatot, mert az alvilági lehiggad. - Azon kívül hogy pocsékul, hogy érzed magad?

- Pont úgy. - Elutasítja a következő falatot, méregeti Deont, a tartása is lassan megváltozik, kihúzza magát. Na ez most mi? Erőharc várható.

- Csodálom, hogy ébren vagy. Nem csalódtam - teszi hozzá elvigyorodva. Miben nem? Érdeklődve pillantok Deonra, de nem szólok bele. Elvileg Masao is kíváncsi volt rá, hát tessék! Vajon Akemi már panaszkodott? A yakuzanövendék is alaposan megnézte magának Masaot, a tetoválásaira több időt is fordított, s mindketten elégedettnek tűnnek. Ha volt is köztük valami, az pár másodperc alatt, pusztán pillantások formájában lezajlott.

- Én sem - jelenti ki az alvilági. - Most is biztosra ment az a szemét.

- Mindig jobb lesz önmagánál, ez a védjegye. Később ütközünk, most egyél, aztán pihenj, az itteniekkel szemben pedig legyél békés - mondja hirtelen kimértté váló, valamennyire utasító hangon -, mert senki sem azért jön be, mert te vagy az új látványosság a házban, hanem mert dolga van itt - közli. - Tudom! - vágja rá, mielőtt Masao megszólalhatna. - Amíg azonban a ház vendége vagy, azt csinálod, amit Asame és én mondunk - jelenti ki. - Egyelőre nincs több elvárásunk veled szemben - teszi hozzá. - Kint hagytam - mondja újra megenyhülő hangon - Ehimét, úgyhogy én megyek. - És megy is.

- Várjatok meg, pár perc és megyek - szólok még utána, aztán mikor kimegy, várom, hogy mi következik itt benn. Nem tudok sokáig itt maradni, ebben biztos vagyok, de ha Masaonak van valami közölnivalója, akkor inkább most hallgassam meg.

- Tényleg jó a kölyök - jegyzi meg Masao, majd jelentőségteljesen rám vigyorog. Ez az! Reméltem, hogy tetszeni fog neki. Ezután folytatja az evést, Akemi szorgalmasan eteti.

- Olyan taslit lenyomott nekem a dojoban... - szólal meg a szőkeség, mire elkuncogom magam.

- Ért a nyelveden? - kérdezi meg tőle elmosolyodva Masao.

- Nagyon szellemes... - morogja a fiú. Közben Raktari befejezi az evést és nagyot nyújtózik.

- Ez életmentő volt, köszönöm! - mondja nekem.

- Nagyon szívesen, gondoltuk, már éhesek vagytok. Egyébként Akemi a legjobbat kihagyta, mert előtte Deon lazán bepakolta a hideg zuhany alá, mikor hisztizett - mosolygok a srácra, aki persze nem veszi jó néven, hogy ezt elmesélem. - De Akemi meg nagyon ügyes volt - teszem hozzá. - Kipróbálta a rope dartot és egészen jól ment már a végére, nem igaz? - kérdezem kedvesen tőle, mire zavartan és durcásan elfordítja a fejét.

- Tetszett? - böki oda neki Masao.

- Nem volt rossz. Miért?

- Kíváncsiságból kérdeztem.

- Persze... - morogja, mire a férfi összeborzolja a haját.

- Szerintem jó volt - vonom meg a vállam. - Meg sok mindent látott, még Asamét is edzeni, ami csodaszámba megy a házban, elég keveseknek adatik meg - újságolom a srác helyett. Masao csak biccent, majd az utolsó pár falatot már visszautasítja és talán fel akar kelni, mire Raktari már ugrik is segíteni neki.

- Nem kell! - mordul rá az alvilági. - Minden megy, csak kevesebbet és lassabban - teszi hozzá nyomatékosításul, azzal visszavonul a fürdőbe.

- Mi a baja? - kérdezem meg komolyan. - Megint dúl benne az indulat.

- Kábult a gyógyszertől, amit kap és még így is fájdalmai vannak, ráadásul sokan vagyunk körülötte - válaszol Raktari -, ez mind pedig egyesével is dühítené, hát még együtt.

- Most még nagyon nem is volt ideges, láttad volna, mikor én jelentem meg, csak Raktari elintézte a dolgot - szól bele Yoshi is.

- Pedig muszáj lesz megszoknia, szerintem Deon is jön még - mondom csendesen. - Viszont én most lelépek, mert dolgunk van Deonnal. Akemi?

- Megyek! - És már ott is van mellettem, mire felkászálódom én is.

- Masaonak kevés dolgot muszáj - mondja Raktari egy félmosollyal. - Nem lesz gond, ezzel ne fáraszd magad.

- Biztos? - kérdezem kicsit azért aggódva. - Ha ilyen ideges marad... nem biztos, hogy jót tesz, sem neki, sem nekünk.

- Még úgy tíz percig lesz ébren, aztán megint kidől legalább fél napra aludni.

- Nem is árt, jobb, ha pihen. Majd visszajövünk valamikor. Hozzunk nektek majd valamit?

- Nem, kösz - mondja Raktari -, szerintem megoldjuk.

- Okés. Amit majdnem elfelejtettem... Deon szerez ruhát Masaonak is, ha összeírjátok, mi kell, meg mekkora - fordulok vissza még az ajtóból.

- Az elkövetkezendő egy-két hétben nem hiszem, hogy szükségét fogja érezni ilyesminek, de majd leadok mindent.

- Rendben - mosolygok vissza rá, azzal távozom, Akemi meg követ. Deonék az ajtóhoz közel várakoznak Ehimével. - Mehetünk? - kérdezem.

- Rátok vártunk - vág vissza kapásból Deon, azzal csapatvezetőként elindul előre a szobája felé. - Alig várom, hogy begyógyuljanak Masao sebei, hogy rendesen megnézhessem a tetoválásait. Van köztük, amit Tatsuki csinált, emlékszem az albumból - árulja el.

- Van - válaszolok mosolyogva. - Ő is mondta nekem, még talán a telefonban. Na kitaláltad már, mihez kezdesz velem?

- Aha! Megkötözlek, beragasztom a szád és beteszlek a szekrénybe, hogy beszélgess a legutóbbi bújócska győztesével is egy kicsit. Csendes társ, ne aggódj! - teszi hozzá röhögve, mire felnevetek én is.

- Miért akarsz ilyen drasztikus eszközökhöz folyamodni? Ma nem voltam rendes? - kérdezem kuncogva.

- Hepp - felel vállat vonva. - Tudod, hogy úgyis kiszednélek! - ugrat vigyorogva. A szobában előkeresi a fésűit, ollókat, hajszárítót. - Át kéne vizezned egy kicsit a fejed.

- Aha... A kérdés az, hogy mikor - vigyorgok rá, azzal ledobom a pólómat az ágyra és elvonulok a fürdőbe, majd átnedvesítem a friszkóm és úgy megyek vissza hozzájuk. Ehime bátortalanul ül az ágyon, miközben Akemi le sem veszi róla a szemét, de a közelébe sem megy, bár azért az ágyon foglal helyet. Deon csak int, hogy üljek le a tükör elé, de aztán ellép törölközőért a fürdőbe. Kicsit izgatott vagyok, alig várom, hogy kisüljön ebből valami. Megtörli a hajam egy kicsit, majd fésülget, rendezget, tanakodik és tervez, miközben engem figyel a tükörből.

- Frufru?

- Ha nem lóg a szemembe, lehet, de nem ragaszkodom hozzá - válaszolok elgondolkodva. - Eddig mindig volt. - Figyelem, ahogy Deon az egészet átkotorja balra a fésűvel.

- Tépett, szabálytalan, extrásabb, felül sok, alul kevesebb formára gondoltam - árulja el.

- Legyen. Bízom benned - válaszolok komolyan. Elképzelem a dolgot és nekem tetszik, de majd meglátjuk, készen milyen lesz.

- Ezt lehet vasalni, tupírozni, ugyanúgy jól néz ki - teszi hozzá.

- Jól hangzik, vágjunk bele - vigyorgok rá, Deon meg neki is kezd a munkának, a vállamra teríti a törölközőt, aztán nekiáll szabálytalan, tépettre igazítani a frizurámat, megigazítja a frufrum is. Ahogy halad, nekem egyre jobban tetszik, amit látok. Bírom, hogy megváltozik az egész fejem és Deon is belead mindent. Nagyjából fél óra múlva már egész emberi kinézetem kezd lenni és már nemsokára kész. Legalábbis merem remélni, mert egyre nehezebb megülni a fenekemen. Izgatottan várom az összhatást. A srác nekiáll beszárítani a hajam, ráadásul igyekszik egyenesre. Frucsa mód neki megáll a hajam úgy, ahogy szeretné. Ezentúl vele fogom megcsináltatni. Vigyorba kúszik a szám, egyre jobban tetszik a helyzet. Amikor befejezi, lerakja a masinát és egy tupírfésűt vesz a kezébe.

- Natúrban ilyen - szólal meg. - Egyszerű megcsinálni, mutat is. Tetszik? - kérdezi meg azért.

- Nagyon - vigyorgok tovább, mint a vadalma. Ahogy nézem, a srácnak is bejön a végeredmény. Kíváncsi leszek a többiekre is. - Szuper lett.

- Akkor megmutatom, milyen egyszerűen csinálhatsz belőle egy kicsit mást - ajánlja, azzal nekiáll feltupírozni egy kicsit a hajam. Kíváncsian várom, mivel rukkol elő.

- Elég nagy csendben vagytok ott hátul - szólalok meg végül. - Valami nem okés?

- Minden rendben van, csak nézzük a mestert munka közben - válaszol Akemi, amin Deon felkuncog, Ehime meg csendben figyel minket.

- Irigyled, mi? - vetek rá egy pillantást a tükörből.

- Ingyen fodrász, naná


- Na-na, azért nem ingyen! - szól rá játékosan Deon, azzal visszavonul a fejemtől, hogy megnézhessem a végeredményt.

- Hm? - kérdezek vissza erre, miközben forgatom a fejem, hogy lássam mindenhol.

- Nyugi, veled már rendeztük a piszkos anyagiakat - nyugtat meg a vállam is megveregetve, mire elnevetem magam.

- Szuper lett, így is nagyon tetszik. Köszönöm - fordulok felé, felmosolyogva rá.

- Örülök és szívesen.

- Azért én vittem volna bele az aljába némi világos színt - jegyzi meg Akemi.

- Na gyere ide, hadd boronáljam át a fejed a nullás géppel! - röhögi válaszul neki Deon.

- Majd a tiedet!

- Elég volt! - kuncogok én is. - Nem kell hajfestés, nem szeretem. Sokkal jobb a természetes szerintem és nekem jól is áll - mondom meg végül komolyan Akeminek. - Ráadásul rontja az ijesztő kinézetem és nem vennének komolyan - villantok egy mosolyt. Persze mindenki felnevet, kivéve Ehimét, aki még mindig szemlélődve figyel minket.

- Deonnál nem vagy ijesztőbb - állítja magabiztosan a szöszi. - Tele van szöggel a feje. Tényleg! Nem fájt a betételük?

- De - válaszol a vállát megvonva, egy aprót vigyorogva.

- Ja bocs...

- A fájdalom nem tart vissza egy bizonyos szintig. Egy bizonyos szint után meg már nem tart vissza - teszi hozzá komolyan.

- Van, akit még ösztönöz is. Nekem például kifejezetten jólesett a fájdalom, mikor a rózsám varrták, mert tudtam, miért készül az oda és érezhettem, hogy valóban megkapom. Majd ha kitanulom a csínját-bínját a dolgoknak, neked is lövünk egyet. Mit szólsz?

- Túróst az orrod alá, maximum azt! - válaszol hevesen Akemi. - Elásom magam egy pirszinggel vagy tetkóval, mint fotómodell. Retusálni kell - magyarázza meg grimaszolva. - Egyébként sem szeretnék. Nem is értem ezt a... Lehet szubkultúrának nevezni?

- Ahogy akarod - veszi át a szót Deon, miközben kiveszi a nyakamból a törölközőt és az asztalra teszi belehajtva a hajszálakat. - A legtöbben azért szúratják át vagy tetováltatják a bőrüket, hogy egy emléket ilyen formában anyagiasítsanak - folytatja komolyan. Cigarettát kerít, most Asaméét és felhuppan a törölköző mellé. - Vagy egy érzést. A köldököm átszúratása nekem arról szólt, hogy elég bátor vagyok-e, hogy vállaljam a véleményem, az ízlésem, a karakterem, vagyis röviden önmagam. Elég bátor vagyok-e ahhoz, hogy vállaljam a fájdalmat, a közutálat kockázatát, vagy azt, amit otthon ezért kapni fogok. Igen, elég bátor voltam. A fájdalom csak egy dolog, elmúlik, azt már nem felejted el, amikor a saját apád nevez buzinak és a kortársaid gúnyolnak ki. Az első lépés afelé, hogy megtudd, mersz-e önmagad lenni. Én mertem - jelenti ki könnyedén. - Tök szőke volt a hajam, rendelkeztem egy köldökpirszinggel és elkezdtem nemet mondani bizonyos dolgokra. Aztán megvertek érte, aminek következtében mindkét kulcscsontom szarrá tört és nem folytathattam az úszást, amit versenyzőként műveltem addig. Kiváltam mindenből és mentem tovább a saját fejem után, mert ezt akartam csinálni. Kiszúrattam a nyelvem, mert az nagyon tetszett, akartam egy nyelvbogyót és legalább volt okom egy hétig kussolni, így nem szóltam vissza senkinek, nem beszélgettem senkivel. Elhatárolódtam. Igen, merek magam lenni, akár egymagam is - jelenti ki határozottan. - Az más kérdés, hogy ezután a korcsoportom egy része smárolni akart velem - teszi hozzá egy laza félmosollyal, vállat vonva. - A Tatsukinál végzett sikeres feladatokért cserébe lett a két ajakpirszing, amik úgyszintén egy állomást jelölnek az életemben. Igen, merek rossz dolgokat csinálni. Ezt üzentem magamnak vele, akkor kerültem bele talán először az alvilágba. Tanítottak, de az volt az első megmozdulásom, magam számára legalábbis mindenképp. A legkomolyabb parámat ezzel zártam le - mondja az orrnyergén végigsimítva. - Az első nagy feladatom elbuktam, majdnem meghaltam és utána két hétig nem voltam magamnál, annyira kibuktam. Ezt akkor csináltattam, amikor megemésztettem az esetet. Aztán jött ez - mondja a fülében megmozgatva a karikát. - Egy újabb szakasz lezárását jelképezi számomra. Egy keményebbet. Egy sokkal keményebbet az elsőnél - teszi hozzá átszellemülten. A másik két srác úgy csüng Deon szavain, mintha éppen most mesélte volna el, hogyan kell elkészíteni a mannát. Elmosolyodom, mert Deon még ebben is különleges tud lenni.

- Sosem kérdezted meg Masaot, mit jelentenek neki a tetoválásai? - kérdezem meg csendesen Akemit. Nekem régen ez volt az első, a második alkalommal már ezt firtattam nála.

- Nem. Eszembe sem jutott, hogy jelenthet valamit - vallja be.

- Az enyém is jelent, legalábbis nekem. A remény szimbóluma, hogy még nem vesztettem el mindent, hogy vannak értékeim és képes vagyok velük élni. Akkor, amikor betévedtem Tatsukihoz, ezek nem voltak meg és kezdtem elveszni. Most megvannak és tényleg képes vagyok nagyon sokra. Ezek fontos dolgok. Ráadásul szerintem egy szép tetoválás fényképen is jól mutat, nem értem, miért kéne egy fotómodellről eltüntetni? Jó, most nem azt mondom, hogy halálfejek, meg hasonlók, hanem valami hozzá illő kis apróság. Kipróbálhatnád - mosolyodom el. - Nem tetoválásként rögtön.

- Márkás ruhákban pózolok. - Ahogy ezt kimondja, érződik, hogy ő azt nem érti, miért nem egyértelmű, hogy számára felejtős a testékszer vagy a tetkó. - Az ilyeneket nem adják tetovált vagy pirszingelt modellnek, azokat másmilyen jellegű fotózásokra invitálják. Egy modellnek makulátlannak, tökéletesnek kell lennie, egy ideálnak, amihez a célközönség hasonlítani akar. A divat kis része csak a pirszing és tetoválás, ezért kevés olyanra van szükség, akik ilyesmivel rendelkeznek - magyarázza. - Engem ez nem vonz, nem érdekel - mondja meg végül.

- Ezt neked kell tudni végülis - vonom meg a vállam. - És mi van, ha abba kell majd hagynod? - kérdezem meg kíváncsian.

- Olyan nincs! - bukik ki belőle, ám láthatóan rémülettel tölti ez a lehetőség el. Az remek lesz. Deonra nézek, hogy vajon erről mi a véleménye.

- Van, de szerintem Masao is azon lesz, hogy visszatelepítsen az emberek közé, a megszokott világba - válaszol ezzel mindkettőnknek. Elmosolyodom és előveszek egy szálat a cigimből. Most jólesne rágyújtani.

- Masaonak bejött a stílusod - tájékoztatom végül Deont is. - Fordítva?

- Tudom és ő is, hogy nekem is az övé - jelenti ki lazán, elvigyorodva.

- Helyes, ennek örülök.

- Imádom az alvilágiakat - közli váratlanul. - Azt, hogy mennyire pillanatok döntenek mindenről, amikor az ember szembe néz velük...

- Nekem mondod? - kuncogom el magam. - De legalább sosem unalmas az élet. Mennyit láttál amúgy a bárnál? - kérdezem meg végül a szöszit.

- Eleget. Követtem Masaot, úgyhogy az elejétől kezdve - válaszol őszintén.

- Mit gondoltál? - Ez nagyon érdekel, mármint hogy kívülről mit lehetett ebből látni, gondolni.

- Majdnem beszartam, szerinted? - Deon elröhögi magát ezt hallva.

- Bocs - szabadkozik a csikkét elnyomva -, de annyira jól hangzott...

- Te mit éreznél, amikor kicsit több, mint egy éve a szeretője lennél valakinek, aki egyszer csak a szemed láttára eltesz pár idősebb srácot láb alól? - kérdezi meg, mire Deon vállat von.

- Nálunk fordítva volt, Asame előbb kinyírt előttem két embert, aztán lettünk szeretők.

- Uh...

- Mondjuk azt te harcoltad ki - mondom csendesen. Bár... Na mindegy, inkább hagyjuk.

- Egy nagy szart - ellenkezik nyugodtan Deon. - Én csak enni akartam és körülnézni a házban, aztán mivel nem engedtek ki és nem kaptam kaját sem, begyújtottam a falon lógó képekkel.

- Mondom én, hogy rossz helyre kerültem... - mormolja Akemi.

- Ugyan már, ez a világ legjobb háza. Na jó, amit eddig láttam. Az mondjuk nem túl sok, de érted. - Kuncogom el magam. - Miben érzed azt, hogy itt nem okés?

- Ne viccelj már! - szól rám a szöszi a fejét fogva. - A legjobb ház Masaoé. Csendes, békés, nyugodt, minden van, ami kell... Oké, a vallatószobát átalakítanám fényképezéshez alkalmas teremnek, de ez az én dilim.

- A vallatószoba marad, mert az tök jó hely. Csupa fém minden benne és bár kicsit hideg, de nekem tetszik. Egyébként régen a kígyóját is ott tartotta. - Deon elröhögi magát, miközben Akeminek majdnem kiesik a szeme.

- Charlie-ról tudok - makogja a hangját keresve -, volt szerencsém hozzá, majdnem haza is rohantam, mikor előkerült vele Masao... Azt hittem, hülyéskedik, amikor közölte, hogy az övé és mindig a házban volt... Engem megfenyített, hogy odaad neki vacsorára - osztja meg játékosan affektálva. Hát... engem meg... Talán nem kéne Akemivel közölni, hogy én szexeltem is egy ágyban a kígyóval. Amúgy cuki állat volt. Vetek egy jelentőségteljes pillantást Deonra közben, aki csak kuncog.

- Én tök bírtam azt a dögöt - vallom be. - Néha az én kedvemért vette elő Masao, mikor nála voltam. Mondta, hogy elpusztult, pedig nagyon szerette.

- A bőrén lévőkkel semmi bajom, de egy élő kígyó azért nekem már sok.

- De amúgy sosem akartad megsimogatni, megérinteni? Mármint annyit látsz rávarrva Masaora, nem akartál egy igazival is megismerkedni?

- Megsimogattam, aztán ennyi nekem elég is volt. - Úgy fest, kirázza a hideg is.

- Más állattal sem vagy kibékülve, vagy csak a kígyók nem jönnek be? - kérdezem kíváncsian.

- A hüllőkkel egyáltalán nem, de a rovarokat, ízelt lábúakat, bogarakat sem bírom túlzottan, a madarakat meg nem igazán tartom háziállatnak. A lovaktól meg félek - teszi hozzá. - Túl nagyok - mondja és úgy nyúl felfelé, mintha a plafont akarná elérni. Elkuncogom magam ezen, mivel nagyjából minden állatot kilőttünk. Na jó, maradt a hörcsög meg esetleg a nyúl,és a standard macska és kutya.

- És rágcsálók? - kérdezem vigyorogva.

- Nem annyira szeretem őket, kivéve a nyulat, de még mindig inkább az, mint egy pók vagy kígyó. A patkányt és az egeret leszámítva meg tudok lenni vele.

- Pedig a patkány tök okos - szólal meg Deon. - Te szereted az állatokat, Ehime? - kérdezi meg a fiút, hogy bevonja a társalgásba.

- Igen.

- Milyeneket?

- Mindent.

- Pók is, kutya is, csótány is?

- Igen.

- Hu... - mondja szinte egyszerre Akemivel.

- És melyik az az állat, amit tartanál is? - kíváncsiskodom én a srácnál.

- Patkányt - válaszol csendesen. - Dumbot. Fehéret fahéj csuklyával. - Elkapom Deon mosolyát és valahogy az én arcomon is ott van egy kedves belőle.

- Na és Deon? - vigyorgok rá. - Neked mi hiányzik még az állatkertből?

- Semmi - jelenti ki fülig érő szájjal. - Itt van nekem Asame, Shabu, a barátaim, egy kenelnyi kutya és egy falkára való véreb. Ja, és vendégségben van nálunk egy ritka faj is. Akarjak én ide még valamit? Az már tényleg durva lenne. - Ezen Akemivel jót nevetünk.

- Én gyíkot szeretnék, vagyis inkább kaméleont - vallom be végül. - Azok olyan aranyosak, ráadásul rejtőzködők és viccesek is. Vagy nem?

- Nem tudom, miért nem lepődöm meg - kuncogja Deon. - Belegondolva illik hozzád.

- Most nem tudom eldönteni, hogy bóknak vegyem vagy oltásnak - nevetem el magam.

- Semmiképpen sem az utolsónak szántam. Folyton sárkányokat rajzolsz, neked bejön a kígyó is, sz'val bírod a hüllőket, ráadásul imádod a színeket, a rejtőzködés sem áll távolt tőled...

- A sárkány nem hüllő - szólal meg csendesen Ehime.

- Hogy? - bukik ki Deonból.

- A sárkányok nem sorolhatók a hüllők közé, mert melegvérűek voltak. - Hatalmas kikerekedett szemmel nézünk rá mind. De végre megszólalt magától, ezért elmosolyodom.

- Én imádom a sárkányokat - mesélek neki. - Tényleg nagyon sokat rajzolok, sőt, Deon hátán is szerepelt egy - kuncogom el magam. - Olvastál róluk?

- Egy keveset.

- Hajlandó lennél mesélni róluk? Meg megnézni a rajzaimat, hátha mint hozzáértő, van meglátásod a dolgokhoz? - kérdezem fellelkesülten.

- Nem vagyok hozzáértő - jelenti ki komolyan, persze most is alázatos hangsúllyal beszélve. - Nem láttam igazi sárkányt, csak azt olvastam, hogy több fajtájuk létezett, vizi, földi, vagy akár hon alapján elnevezett. Nem mind tudott repülni vagy tüzet köpni, de az emberek vadászták őket a húsuk és bőrük miatt, mint minden állatot, így szép lassan kipusztultak, mivel ez egy igen hosszú életű és keveset fialó állat volt. Ma azért nem találunk sárkánymaradványokat, mert a természetes halált halt egyedek hamuvá porladtak, de emberi testben állítólag léteznek.

- Én hiszek benne, hogy léteznek, én meg is találtam az enyémet - mondom meg komolyan. Most Akemi val'szeg hülyének néz, de nem érdekel. - Szerintem van mindenkinek, és mikor szükség van a segítségére, akkor eljön.

- Úgy gondolom, másról beszélünk, de hinni valamiben nagyon fontos.

- Te miben hiszel még?

- Nem hiszek semmiben - válaszol őszintén.

- Akemi? - fordulok a srác felé. A kérdés ugyanaz, kíváncsi vagyok, ő mit mond erre.

- Hátööö... Ezen még nem igazán gondolkodtam... valahogy a hit nem igazán volt fontos a számomra. Végülis hiszek az istenekben, a sorsban, de nem teljesen... - Ez aztán igazán meggyőző volt.

- Tehát nem hiszel valójában egyikben sem - foglalom össze a dolgot.

- Inkább csak nem tudom, miben higgyek.

- Szerintem egyszerű, magadban. A többi meg majd jön. Vagy nem?

- De! - vágja rá Deon. - Ezt a választ vártam - árulja el vigyorogva.

- Ti hisztek magatokban? - kérdezem meg a másik két srácot, bár Ehime válaszát borítékolni tudom szerintem, de hátha nem.

- Mint mondtam, én semmiben - felel a fiú, miután Akemi megrántotta a vállát. A szőkeség láthatóan nem talált otthonra a témában, ezért kellemetlenül érzi magát egy kicsit.

- Úgy látom, ez annyira nem jön be neked - kacsintok Akemire. - Te miről dumálnál szívesen?

- Nem tudok hozzászólni - vallja be kelletlenül. - Bármiről, csak ne legyen ennyire komoly téma. A politikát se szeretem - teszi hozzá elmosolyodva.

- Azt én is kerülöm, ha lehet - vigyorodom el. - Deon meg kábé benne van. Vagy a yakuzák nem szólnak bele?

- Hogy a viharba ne?! A yakuzák mindenbe beleszólnak, ami Japáné, mivel minden visszavezethető a gazdasághoz, amit nekik virágoztatniuk kell.

- Na a kis politikus-sama - nevetem el magam. - Szerencse, hogy ebbe majd csak finoman kell beleszólni nekem.

- Nem nehéz - mondja vállat vonva. - Mindig csak az ország érdekeit kell szem előtt tartani és ráerőszakolni azokra, akik mást akarnak, ebben meg azért van tapasztalatom.

- Jah, tapasztaltuk - röhögöm el magam.

- Nagyon vicces... - mormogja Akemi.

- Ne hidd, hogy csak te kaptad meg tőle a magadét, igaz? - kuncogok még mindig.

- Tőlem mindenki megkapja. Én kurvára leszarom, hány éves, milyen magas, mi a rangja, felettem mennyivel áll, a véleményemhez jogom van és neki is jogot formálok rá - közli röhögve.

- És ezt imádjuk benned - vigyorodom el és gyors mozdulattal áttúrom a haját, mert tudom, hogy erre kiakad. Naná, hogy nem úszom meg. Két kézzel, morogva esik neki az enyémnek, hogy azt is összekócolja. - Naaaaaa! - Próbálom elkapni a kezét, miközben nem tudom abbahagyni a nevetést.

- Na most már érted, én miért nem bírom! - vágja oda nekem, de nem haragszik, csak még nem nyugodott le. Közben persze igyekszik rendbe tenni az ujjaival a séróját. - Egyébként is csak Asame nyúlhat a hajamhoz - teszi hozzá szúrós pillantással. Háááát... erre nem esküdnék meg.

- Jól van na - affektálok, mint egy gyerek. - Megjegyeztem, nem fogok - morcizom. - Helyrerakod az enyémet is? - küldök neki a kedvenc, "angyal vagyok" pillantásomból, mire elröhögi magát.

- Úgy utállak - mondja nevetve. - Nem elég, hogy tönkrecseszed a frizurám, de még ráveszel arra is, hogy elbasszam a saját kreálmányom, aztán még van képed megkérni, hogy rakjam rendbe. Igazi alvilági vagy - közli elégedetten, némi hatásszünet után. Büszkén kihúzom magam és csak vigyorgok az egészen.

- Jók a mestereim, ennyi.

- Te galád. - De azért nekiáll rendbe pakolni a hajam, megfésüli, aztán újratupírozza. Jobb, mint újkorában. Egyre jobban tetszik ez a nap, bár még mindig nincs vége.