17.

Jeremy

A rémálom folytatódik. Ha az első herélést meg is úsztam, ezt már nem hiszem, hogy fogom. Nem érdekel, ki mit mond rólam, azt is elviselem, ha a yakuzája leszajház, talán még azt is, ha eladna, mert ezek után már azt is el tudom képzelni. Jár az agyam és keresem a megoldást, de az első, hogy Deon rendben legyen, a többi egyelőre nem számít. Felkészülök, hogy pakolnom kell, még arra is, hogy ezek után Teru nem jön velem. Fogalmam sincs, akkor hol keresek helyet, vagy kihez megyek, de majd megoldom. Az lenne a legkevesebb.


Merengésemből kopogás húz ki, mikor is Teru bekíséri Takahasit. Remélem, minden helyrehozható. Bár amit ma megtanultam, hogy Deont nem szabad harapni hagyni. Megtanultam a leckét és ezt sosem hagyom többet. A doki megvizsgálja a srác ujját, fertőtleníti a sebet, majd összevarja és beköti. Figyelem, hogyan ügyködik, de félek, egyre jobban. Közben Deon arca is egyre zöldebb, nem viseli ő sem könnyen, ami történik. Mi lesz itt még és hogyan fogunk ebből a szarból kikeveredni, azt még nem tudom, de szeretném, hogy ne legyen nagyon nagy gáz. A kis gáz még túléltúlélhető, ahogy a bűntetés is, de ha Deonnak baja esik, abba belebetegszem. Megkapjuk a szokott eligazítást a fertőtlenítésről és átkötözésről, mielőtt elfertőződne a seb, de ennél több nem nagyon hangzik el a szobában. Mikor a doki távozik, a srácra nézek.

- Akkor?

- Indulás.

- Oké. - Felkelek, de nagyon figyelek Deonra, hogyha megszédül esetleg, akkor el tudjam kapni. Akkor most lehet kezdeni parázni igazán. Elindulunk a házban és végigjárunk minden helyet, amit Deon el tud képzelni, a dolgozószoba, a dojo és a medence után azonban stratégiát vált a kölyök és telefont kerít. Gondolom, Ryuut hívhatja, hátha tud mondani valami támpontot. Nem úgy tűnik, mintha vele dűlőre jutna, mert Asamét kéri a telefonon, de azt hiszem, ez sem sikerül, legalábbis a Deon arcán átrohanó grimaszból arra következtetek. Végül csak megköszöni és leteszi a telefont. Kérdőn nézek rá, hogy most mi is történik igazából.

- Ryuu csak annyit mondott, hogy vele van, de többet nem árulhatott el, Asamét meg nem tudta adni. - Alighogy ezt kimondja, újból megszólal a telefonja, ő pedig felveszi. - Hella. Hátte? - Megrángatom az ép kezét. Már megint elvesztettem a fonalat, Deon meg kihangosítja a telefont és tátogva mondja: Yoru. Jaaaaa! Okés.

- Hát én. A yakuzád most tartotta esedékesnek a havi egy családlátogatást megejteni, én meg dekkolhatok a fenébe az iroda előtt. Miért nem alszik? - morogja a kérdést. Deon először megkönnyebbül, aztán grimaszolni kezd. Közben valami zenefélét is hallok, ami kicsit furi.

- Mondjuk úgy, hogy nem volt sikere a mai napnak, de nem most és nem telefonon szeretném megbeszélni.

- Nagy gáz van? - kérdezi meg őszinte aggodalommal.

- Hát lehet, hogy nem kicsi - ismeri el.

- Holnap átugrok, ha gondolod. Shinjire sem ártana már ránézni. Hogy viselitek amúgy?

- Nem tudom, mi lesz holnap, egyelőre szeretném, ha Asame hazajönne és lehetne vele beszélni, aztán felhívlak holnap, hogy tudsz-e jönni. Szarul, de büszkén - válaszol. - Megyünk előre.

- Rendben. Ha bármire szükségetek van, szólj, akkor is, ha csak beszélgetni kell valaki - kéri komolyan a kölyköt. Yoru kifejezetten jófej, bár ezzel gyűlik azok listája, akik megölnek, ha miattam történik valami Deonnal. Kezdek félni úgy igazán a következményektől. Igazából most esik le, mennyi ellenséget sikerülhet szereznem és Tatsuki is megfojt, mikor előkerül, ha előtte nem teszi meg Shinji. Remek kilátások.

- Megírod nekem, hogy ha megtudsz valamit arról, Asame mit csinált ott, vagy milyen ábrázattal hagyta el a helyet? - kérdezi a feketepárducot.

- Persze, kérned sem kell - biztosítja. Rendes srác, az egyszer biztos.

- Kösz. Ne mondj senkinek semmit, jó? - kérdezi picit később, kérve a srácot.

- Úgy lesz.

- Pá. - Kinyomja ezután.

- Ez most mit jelent? - kérdezem meg, bár magam sem tudom, hogy erre van-e válasz egyelőre. - Menjünk vissza valahova.

- Yoru sejti, hogy kurva nagy gebasz van, egyelőre csak ennyiben vagyok biztos. Megírja, ha Asame elindul haza, szóval addig üljünk meg valahol. Én innék egy pohár cherryt.

- Abban én is benne vagyok - mondom végül. - A szobám vagy a szobád? - kérdezek rá. Remélem, nem akar visszamenni Asame szobájába. Az most... nem tudom. - Miért oda ment?

- Sejtésem sincs, de az biztos, hogy Asahitoval beszélt. Majd rákérdezek. Legyen a tied - dönt, azzal a konyhába megy.

- Meglátjuk - sóhajtok hatalmasat, miközben mellette maradok. - Félek - vallom be végül, hiszen ezen nincs mit tagadni.

- Hát én sem vagyok nyugodt - ismeri el. Tölt egy-egy pohár cherryt, de utána elteszi az üveget. Hát... valószínűleg nem érne meg berúgni most, az nem sokat segítene, bár jóval könnyebb lenne.

- Eladhat minket? - Képtelen vagyok azt kérdezni, hogy őt. Muszáj, hogy többesben beszéljek, mert ezt már kimondani is nehéz.

- Engem igen, téged valószínűleg nem. - Megdöbbenek és még jobban megijedek. Szóval nem hülyéskedtek, mikor erről beszéltek nekem. Bár ezek szerint a betonozás is...

- De nem fog - mondom kicsit határozottabban és beleiszom a pohárba. Annyira nem szeretem, de most kifejezetten jólesik. Deon két korttyal eltünteti a sajátját.

- Nem lenne egyszerű dolga - jelenti ki fanyar mosollyal.

- Te... elmondtad valakinek?

- Nem. Valószínűleg letépték volna a fejem érte. Illetve egy valakinek mégis. Tatsukinak elmondtam. Jól kiosztott, az úgy eléggé helyre tett, aztán nem hoztuk szóba.

- Tatsuki? - Ez szuper, akkor hogyhogy még élek és nem is szólt? Ezt nem igazán értem. Nagyra kerekednek a szemeim és inkább lehúzom a piát, minthogy beszélni kelljen. Ezt most fel kell dolgozni.

- Volt vele egy második köröm, azután kiborult a bili és minden szart a nyakába öntöttem, ami csak eszembe jutott.

- Nekem egy szót sem szólt és megfojtani sem próbált - nyökögöm ki.

- Nem értem, miért gondolod, hogy téged kéne megfojtani ezért. Még meg is mondtam, hogy még sok mindenkivel lefeküdnék, csak nem - jelenti ki egyszerűen, azzal feláll az asztaltól, hogy a szobámba menjen. Utánaindulok én is, mert most egy percre sem akarom egyedül hagyni.

- Mert én is mondhattam volna nemet.

- Neked nincs rá okod.

- De van, mert tudom, hogy neked ez mivel járhat és nekem is kellett volna gondolkodnom.

- Hagyjuk már ezt! - passzolja, s közben lehuppan az ágyra. Mellé telepszem, aztán elfekszem mögötte. - Úgy vonzódtunk egymáshoz, hogy azt nem lehetett épp ésszel kibírni - jelenti ki hangsúlyosan -, egyszerűen nem bírtam magammal a közeledben. Ezt lehet szépíteni, sminkelgetni, takargatni, de attól még így van. Próbáltam megbeszélni Asaméval azt, hogy szeretnék seme is lenni vele, kérdeztem arról, hogy ő vágyik-e másra, el akartam neki mondani, hogy kétszer félredugtam, de utóbbit persze egy szóval sem mondtam, Tatsuki meg valószínűleg tolmácsolt neki valamennyit abból, amit én majdnem odahánytam neki azon a napon, mert sok minden javult, jó irányba változott, de az nem változott meg, hogy vágyom másokra. Nem azért, mert Asame nekem nem jó, mert szeretem, imádom, azt is elfogadtam, hogy mellette maradok uke, hanem egyszerűen... Nem tudom. Ezt az egyet cseppet sem értem magamban és nem tudom, hogy így vagyok-e kitalálva, vagy csupán egy kibaszottul önző vakarcs vagyok. Ha rájött, hogy mi ketten nem először feküdtünk le egymással, rábízom ennek eldöntését, mert nekem valószínűleg nem sikerült rátapintom ezen kérdéskör lényegére.

- Nem hiszem, hogy ez önzőség lenne, az sokkal inkább illik rám. Nekem benne van az is, tudom. Vagyis inkább úgy foglamaznék, hogy mikor úgy nyúlnak hozzám, az jó érzés és boldog vagyok, ha mást ki tudok elégíteni, de ez persze nekem is jó. Meg akkor fontosnak érzem magam és nem elhanyagolható, eldobható senkinek. Ez sokkal inkább hajaz az önzőségre, mint az, ami te vagy. Akkor lennél az, ha azért fektettél volna meg, hogy bántsd a yakuzád, hogy megbosszuld, hogy nem engedte, amit akartál. De nem ez hajtott, legalábbis remélem.

- Persze, hogy nem! Köze sem volt hozzá! - mondja hevesen. - Vágytam rád, kívántalak, akartalak. Nem szólt semmi másról, csak arról, hogy megveszek, ha nem dughatlak meg. Ha visszautasítottál volna, otthagylak a picsába, beállok a zuhany alá, kiverem magamnak és nem próbálkozom többet, de az elejétől kezdve tudtam, hogy ugyanúgy bejövök neked, mint te nekem és biztos voltam benne, hogy csak az első lépést kell megtennem, aztán zúdul is le a lavina velünk. Láttam és éreztem, hogy ugyanaz van benned, mint bennem és így még gerjesztett is, mindig egyre vadabbul akartalak - jelenti ki ezeket teljesen őszintén. - Nekem fáj az, ami Asaménak - vallja be csendesen. - Valószínűleg vériszonyom van, de ha megsérül, nem bírom magára hagyni. Nem számít, hogy hányingerem van, szédülök, az ájulás vagy a rókázás kerülget, leküzdöm. Kibaszottul mazochista tudok lenni, ha róla van szó és csak egyetlen dolgot nem bírok elviselni, amikor lázálma van. Azt sem azért, mert hánykódik, kínlódik, satöbbi, hanem mert kibeszéli magából a titkait, amit én nem akarok úgy kihallgatni, hogy annak ő nincs tudatában - ismeri el reszketve és a könnyeit nyelve. - Ezt nem értem, Jeremy... Bármit megtennék érte vagy neki, meghalnék, ölnék miatta és... és mégis vágyom másra. Nem tudom ezt hova tenni, nem tudok vele mit kezdeni, nem tudom elnyomni és lassan már titkolni sem. Pedig kurvára féltem attól, hogy Asame rájön és arra is, hogy a srácok rájönnek. Nem akarok mindent elveszíteni, mert boldog vagyok, szeretek mindenkit... és mégis elbaszom ezzel az életem - mondja elsírva magát. Felülök és mellé mászva magamhoz húzom és szorosan átkarolom. Nem baj, ha sír, hagyom, hogy kiadja ezt is magából. Már az elején ezt vártam és talán könnyebb lett volna, mint átharapni az ujját.

- Semmi baj nem lesz - próbálom megnyugtatni, bár tisztában vagyok azzal, hogy ez szinte lehetetlen. - Nem lehet... nem lehet, hogy ez nálad természetes? - kérdezem meg nagyon finoman. - Egyrészt a libidód az egekben, de ez csak egy dolog. Mi van, ha te olyan vagy, aki megkíván sok mindenkit, de ettől még őt szereted, vele akarsz lenni? Ő is szeret, nem? Akkor nem lehet gáz. Meg fog bocsátani, megbeszélitek, túlléptek rajta. Én... láttam, mi van köztetek. Az igazi, ütős szerelem. Nem lehet gond. Dühös, talán csalódott, de majd túllendül ezen, ahogy te is.

- Teljesen mindegy, hogy csak önző vagy elkódolt vagyok, számára nem elfogadható, ez lejött abból, ahogy beszélt nekem a témában - mondja a könnyeit törölgetve -, de ha ezt még le is nyeli, ahhoz van elég büszke, hogy a megcsalását ne.

- Sosem tudhatod, lehet, hogy büszke, de a szerelem sok mindent lenyel. Meglásd, nem lesz semmi gond, nem fog bántani és elhagyni sem. Megoldjuk, kitalálunk valamit, lehet, nem is tudja azt, csak ez volt neki túl sok. Ha így van, akkor nincs mitől félned, mert ő adott rá engedélyt.

- Én csak azt szeretném, ha végre hazajönne.

- Haza fog. - Ebben valamiért biztos vagyok. Ha ebből botrány lesz, akkor az még ma. - Semmi értelme nincs nem jönnie és ezt ő is tudja.

- Tudom, nem is kételkedek abban, hogy megteszi, csak már lenne itt! - mormolja. Megnyugszik, aztán zsebkednőt kerít, hogy orrot fújhasson. Ösztönösen simogatom a hátát, masszírozom a vállát kicsit.

- Nemsokára itt lesz, gondolom, nem ezt beszéli meg vele. Vagy de? - kérdezem meg kicsit feszengve.

- Kétlem, de kizártnak sem tartom. Fogalmam sincs.

- Ez is kiderül - hajtom a fejem a vállára. - Hogy van az ujjad?

- Hasogat.

- Fájdalomcsillapító?

- Nem kérek - utasítja csendesen vissza. - A fájdalom az élethez tartozik, noha csak egy okozat.

- Rendben - válaszolok csendesen. Fogalmam sincs, mit tegyek. Ideges vagyok és továbbra sem tartom jó ötletnek, hogy együtt megyünk. Nem tudom, de... majd minden kiderül. Deon elnyúlik az ágyon és a plafont kezdi el bámulni. Mellé fekszem és csak nézem őt. Hogyan tudnék segíteni neki? - Beszélj! - kérem szelíden.

- Nincs miről. Üres a fejem, csak várom, hogy Asame visszajöjjön.

- Mit vársz, mi lesz? - kérdezek tovább.

- Miért akarsz beszélni róla?

- Hogy lássam, mire számíthatunk és eldöntsem, hogy nem megyek-e mégis egyedül először - vallom be végül komolyan.

- Engem le kéne hozzá ütnöd minimum, de hogy utána nem állnék jót magamért, az teljesen biztos - mondja.

- Akkor már mindegy lenne.

- Nem.

- Miért nem engednél? - kérdezem végül.

- Kattant vagy? Mit akarsz te az én yakuzámmal? - bukik ki belőle.

- Hagyni, hogy bosszút álljon, ha akar. Aztán hátha veled normális tud lenni.

- Nem fog változni semmit ettől a helyzet - jelenti ki határozottan. - Ha mérges rám, akkor te nem fogod tudni lenyugtatni. És egyébként is! - csattan most már fel. - Asame az én párom és ez a mi dolgunk!

- Nyugodj meg! - kérem határozottan. - Már nem csak a ti dolgotok, akárhogy is ágálsz ellene. Velem csaltad meg, ez pedig határozottan bevon ebbe az egészbe. Persze én is hülye vagyok, mert valóban nem érdemes nem együtt intézni, de féltelek.

- Mitől, basszus?! Meg tudom védeni magam! - kiabálja.

- Ezt nem kétlem - próbálom csitítani. Remek lesz, ha még össze is veszünk. - Kérlek, ne vesszünk össze. Kérlek.

- Nem akarok veszekedni, csak én meg téged féltelek.

- Nincs miért, megölni nem fog, a többi kiheverhető.

- Ha Asaméról van szó, nem annyira biztos.

- Mert mi a legrosszabb, amit tehet? - kérdezem, de előbb megrágom, hogy fel akarom-e ezt tenni.

- A yakuzám elég kreatív - jegyzi meg elmosolyodva. - Nem akarok rémeket festeni a falra, Jeremy. Majd hazajön, letámadjuk és meghallgatjuk, mire jutott.

- Vagy ő támad le minket - jegyzem meg csendesen. - Nem félek ettől, ha ez, akkor ez.

- Attól nem tartok, maximum magához rendel egyikünket vagy mindkettőnket.

- Lezuhanyzom - hagyom itt abba a gondolatfolyamot, mert ha elszabadul, akkor mindketten megbolondulunk. - Vagy... Elleszel egyedül?

- Menj már! - szól rám kínjában már röhögve.

- Most mi van? - nézek rá értetlenül, de a szekrényhez megyek és szerzek másik ruhát magamnak.

- Semmi, csak ezt úgy kérdezted, mintha önveszélyes lennék.

- Hülye vagy - kuncogom el magam. - Csak valamit hiányzónak éreztem a végéről. Mármint a bejelnetés után.

- Menjek veled, vagy mi? - kérdezi röhögve.

- Ez is eszembe jutott, de nem mertem megkérdezni - ismerem el vállat vonva és rávigyorogva Deonra.

- Ha szeretnéd kipróbálni, a szappan milyen érzést nyújt a seggedben, jobban jársz, ha magadnak nyomod fel - válaszol gonosz kis mosollyal, mire elkerekednek a szemeim.

- Tessék? - hirtelen köpni-nyelni nem tudok.

- Lemegyek a dojoba - közli, azzal már ugrik is fel az ágyról.

- Utánad mehetek majd, vagy hagyjalak egyedül? Az ujjadra meg vigyázz! - kérem komolyan, miközben elindulok a fürdő felé.

- Ha félsz egyedül, jöhetsz, de nem kell őrizned, nem csinálok faszságot - mondja komolyan. - Kicsit most lennék egyedül - teszi hozzá szelídebben.

- Okés. Ha valamit megtudsz vagy történik, hívsz? - kérdezem meg csendesen. Attól nem félek, hogy ő hülyeséget csinál, sokkal inkább, hogy én. De majd összeszedem magam, hogy ez ne fordulhasson elő.

- Értesítelek, ha van valami.

- Kösz. Menj! - engedem útjára, én meg belépek a fürdőbe. Elég sokáig fog tartani, már érzem. Megnyitom a forró vizet és a zuhany alá állok. Először csak várom, hogy felengedjenek az izmaim, de nem történik meg. A franc! Ez így rohadtul nem lesz jó. Valamit ki kell találnom, különben ebbe beleőrülök. Végül csak nekicsapom a hátamat a falnak és lecsúszom mellette. Most mi lesz? Azt hiszem, Deon haragszik rám, valahol jogosan, hiszen az én hibám is. Elkezdenek folyni a könnyek az arcomon, aztán felzokogva várom a könnyebbülést. Azt hiszem, most elvesztettem a srácot is, ami rohadtul megráz. Fogalmam sincs, mi jön, vagy mit tehetek, de akármi lesz, val'szeg mennem kell. Azt még nem tudom, hova, de menni fogok, majd megoldom. Összeszorul mindenem, miközben elzárom a csapot és egy törölközőt tekerek magam köré, majd megtörlöm a hajam és törölközés után felöltözöm. Bevágom magam az ágyba és megpróbálok rajzolni, de annyira remeg a kezem, hogy rövid úton feladom. Akkor most? Bebújok a takaró alá és igyekszem elrejtőzni a világ elől, de nem lehet. Elsírom magam megint, pedig nem lenne szabad. Lemennék a medencéhez, de már az sem jön össze. Nincs senki sem, akivel ezt most rendezni lehetne, kibeszélni, vagy akármit. Ha még Deon is utál... Mihez fogok kezdeni? Kivel beszélhetnék? Senkivel... ez egyértelmű. Egyre durvábban remegek, így kipattanok az ágyból és beszédelgek a fürdőbe, majd úgy, ruhában állok be a zuhany alá és nyitom meg a hideg vizet. Reszketve ülök be a tálcába és semmi más nem érdekel, csakhogy elmúljon ez a szar. Fázom, remegek, de ennél van rosszabb is, inkább ülök még egy kicsit, nehogy ebből legyen baj. Maximum sikerül megfáznom, azt hiszem, ez a legkisebb, amitől félnem kell. Az arcomat fordítom a csempe felé és hagyom, hogy lehűtsön a víz. Félek és mégsem. Már a minden mindegy kategóriába tartozik ez a helyzet, ha akar, Asame el tud velem számolni, akkor meg teljesen mindegy. Ha Deonnak megbocsát, akkor meg valóban nem számít. Elzárom a vizet, de továbbra sem mozdulok a zuhanyzóból. Kocognak a fogaim, folynak a könnyeim, nagyon fázom, de legszívesebben még mindig elsüllyednék. Mire sikerül kikászálódni onnan, már szabályosan megfagyok, így lehámozom a ruháimat megint és két törölközőbe csavarom magam, majd visszamászom az ágyba. Legalább rohamom nem lesz már, ebben biztos vagyok, vagyis remélem, vagyis nem tudom. Vacogva fekszem és remélem, hogy felébredhetek, ez csak egy álom lenne, egy rossz álom. Tudom, hogy nem az, de sokkal könnyebb most ebben hinni. A fejemre húzom a paplant és hiszem, hogy ezzel elbújtam a világ elől. Mennyire szép is lenne, csak éppen lehetetlen.