5.

Yoshimi

Reggel ébredek csak meg, legalábbis az alapján, hogy a nap süt már be az ablakon, de amit először megértek, az az, hogy tök egyedül vagyok. Hirtelen ülök fel, amitől megszédülök, így visszahanyatlok az ágyra. Álmodtam volna? De... ez Jeremy szobája, ebben biztos vagyok, hiszen a falakon ott vannak a mostani képei, amiket Tatsuki eltűnése óta készített. Akkor meg? Felkelek és kimászom az ágyból, de már biztos vagyok benne, hogy nem álmodtam, mert bár nem rossz, de van egy furcsa érzésem a fenekemben. Akkor meg mi az isten van most? Idegesen mászom el az asztalig, ahol Jeremy sorai várnak. Meglepődöm, de abban a pillanatban indulok is, hogy összekapjak valami ruhát, de csak a tegnapiak vannak itt. Mikor összevesztünk, Jeremy mindent kipakoltatott velem. Megijedek, de komolyan, mivel egyikük sincs itt, sem Jeremy, sem Raktari. A kurva életbe! Ideges vagyok, ezért nem is sietek, hanem egyenesen rohanok. Kivágódok az ajtón és a pihenő felé veszem az irányt. Jeremy... ő tuti itt van valahol. És Raktari? Látnom kell, mit váltottam ki ezzel belőle. Mint az őrült rontok be, de nincs benn Raktari, úgyhogy a szobánk felé veszem az irányt, és csak berobogok az ajtón. Abban a percben lefagyok, ahogy meglátom Terukit, csak ül és bámulja Tari ágyát. Nem tudok megszólalni, csak állok az ajtóban és nézek. Teru felpattan, miközben düh ég a szemeiben, és nekem ugrik. Erővel ken fel a falra és tudom, hogyha most ellenkezem, akkor nekem esik gondolkodás nélkül és nem fogja visszafogni magát.

- Mi a franc történt tegnap?! - torkol le a kérdéssel, amit épp csak nem sziszeg, annyira indulatos.

- Hol van Tari? - kérdezek vissza azonnal, de megremeg a hangom.

- Magán jellegű problémára hivatkozva kérte az áthelyezését máshova - válaszol.

- Tessék? - Fennakad a szemem. Ez nem lehet, most nem! - Mikor?

- Tegnap. Mire végeztem a szolgálattal, már sehol se volt.

- Ez lehetetlen! - tör ki belőlem és képtelen vagyok uralkodni magamon. Ellököm Terukit, legalábbis megpróbálom. Nem mehetett el! Nem! Szó nélkül nem! - Jeremy hol van? - kérdezem meg azonnal. Még az kell, hogy ő is eltűnjön! Azt már tényleg nem élem túl!

- Honnan a faszomból tudjam?! Mondd el, hogy mit műveltetek! - követeli. Még mindig a falra vagyok kenve, nem hagy mozdulni. Nem szokott így beszélni, és ha most megmondom, megöl. Lesütöm a szemem és hagyom, hogy végigfolyjon arcomon a könnyem.

- Lefeküdtünk vele - nyögöm ki végül. Felkészülök a legrosszabbra, szerintem a minimum, hogy Teru most nekem jön valóban. Nem tévedek, az első ütés abban a pillanatban csattan és Teruki valami olyan hangon üvölt velem, ahogy még sohasem. Sosem volt még ennyire dühös, én pedig bár menekülnék legszívesebben, mégsem teszem. Igaza van. Mindenben, amit a fejemhez vág, mindenben, amit mond, aminek elhord. Újabb és újabb ütések, de negyed annyira nem fájnak, mint azok, amiket mond. A francba, elbasztam, nagyon, tudom. Az ikszedik gyomros után végül a szoba közepén találom magam, és tudom, hogy nem sok választja el attól, hogy nekem jöjjön megint, de akkor nem biztos, hogy túlélem. Pláne, hogy nem is nagyon védekezem, mert igaza van. Remegve nézek fel rá és várom, hogy tegyen valamit, vagy hagyjon itt, vagy akármi. Legalább annyira remeg Teru is, mint én, csak ő a dühtől és az indulatoktól.

- Ha Raktarinak baja esik, az elsősorban a te hibád lesz, Yoshimi! Az önzőséged és a töketlenséged eredménye! - vágja hozzám most már némileg visszafogva magát. - Éveken át voltál a barátja... hogy a picsába bírtátok rávenni erre? - kérdezi elcsukló hangon. Aggódik, félti Tarit. Én is. Hova mehetett? Meg kell tudnom!

- Nem tudom, fogalmam sincs. - Nem márthatom be Jeremyt. Nem is fogom megtenni, annál sokkal fontosabb ő is nekem. - Valahogy ide sodródott a dolog, már nem tudom pontosan.

- Mindig tiszteltem Raktari tartását, azt, ahogy viseli annak súlyát, hogy a szerelme viszonzatlan, ő pedig mindenben melletted állt mégis. A jókedvét, a kitartását, az erejét, az elveit... Voltak hülyeségei, de akkor aggódtam volna, ha nincsenek...

- Teru, én ezt nem akartam... nem így... - nyögöm ki. Hova mehetett? Hol lehet? Vissza akarom kapni! Most először érzem azt, hogyha Jeremy itt lenne, akkor neki tudnék menni. Pedig nem az ő hibája, vagyis inkább nem csak az övé.

- Mondogatta az utóbbi egy-másfél-két hétben, hogy egyszer elege lesz és nem fog szarakodni, de sose csinálta meg, mert nem akart egy kapcsolatba belefurakodni, bárhogy is álltak a felek egymással és a kapcsolathoz. Nem akarta, hogy miatta menjetek szét, nem akart bezavarni, nem akart harmadik, vagy második lenni, neki te egyedül kellettél, de nem akart döntéshelyzet elé állítani - ered meg a testőr nyelve. - Baszd meg, Yoshi...

- Hova ment? - tudnom kell, muszáj tudnom.

- Tippem van, de Ryuuichi arra utasított, hogy hagyjak időt neki megnyugodni.

- Vissza kell jönnie - nyögöm ki megint. Nem bírok gondolkodni, csak az villog az agyamban, hogy nincs itt Raktari.

- Megtörted őt, Yoshi - mondja ki komolyan. - Ryuunak azt mondta, ha nem engedi el, főbe lövi magát és Ryuu látta rajta, hogy ezt holt komolyan gondolja.

- Nem...! - Nem tudok megszólalni. A francba! És a legrosszabb, hogy most gyűlölöm Jeremyt és magamat is egyszerre. Mindent, a világot. Raktari!

- Mindenen átgázolt, amit vallott, amikor belement abba... mindent. Az egész gerincét kihúzta... És nem értem, miért, egyszerűen nem látom be. Ez az egész számomra egy érthetetlen káosz. Ha piáltatok volna, azt mondom, megesik az ilyen, de nem szólt sosem arról a fáma, hogy ittatok. Hogy a francba törtétek le az önkontrollját? Mi történt tegnap, Yoshi? Azt is leszarom, ha elmeséled, hogy dugtatok, de tudni akarom. Raktari is olyan, mint egy nagy gyerek és kibaszottul féltem.

- Teru! - Na jó, már tök mindegy, nem? - Beszélgettünk Jeremyvel és bevallottam neki, hogy Raktarit is szeretem. Erre odahívta, hogy akkor döntsünk hármasban. Nagyjából azt ajánlotta fel neki, hogy legyünk hárman együtt, de komoly módon. Köpni-nyelni nem tudtam, de Tari sem... Megint kapott egy olyan epilepsziás rohamszerű dolgot, de most elég komoly volt, bár sikerült megnyugtatni belőle. Aztán felült és megkérdezte, hogy én hiszek-e ebben. Nem tudtam válaszolni, mire megcsókolt, majd Jeremyt is. Aztán már alakult minden. Részletezzem? De a végén nem tudom, úgy aludtam be, hogy már semmire sem emlékszem. - Terukit láthatóan megrángatja, amit most bevallottam neki, remegve botorkál el az ágyhoz és lezuttyan rá. Felülök törökülésbe vele szemben és várom, hogy mit fog hozzám vágni. Már elviselem, mert igaza van. Mindenben...

- Nem lehet ugyanúgy szeretni két embert - szólal meg. - Hasonlóan, hasonlóan nagyon igen, de ugyanúgy nem. Rohadtul el kéne döntened, hogy kit szeretsz igazából.

- Ha az olyan kurva könnyű lenne - szalad ki a számon. - A francba! Nem tudom. Fogalmam sincs. Nem értem magam, én sem értem.

- Hogy viszonyulsz Jeremyhez és hogy Raktarihoz? Yoshi, ezt nem halogathatod tovább. Lehet, hogy Tari már döntött helyetted, de ha esetleg előkerül, neked tudnod kell, mi a saját álláspontod és annak megfelelően hozzáállni ahhoz a bolondhoz!

- Őszintén... most meg tudnám fojtani Jeremyt azért, mert Raktari elment és ha akkor a legelején hallgat rám, ha nem ír neki, akkor kibékülünk és minden maradt volna a régiben. Most meg nem tudom... Olyan volt Tarival, olyan megmagyarázhatatlanul jó. Most vagyok csak igazán összezavarodva. Fogalmam sincs, hogy mit akarok, de azt igen, hogy Tarit nem akarom elveszíteni. - Szinte hadarom a mondandómat. - Miért nem beszéltük meg? Miért döntötte el ő, hogy lelép és kész?

- Tőlem ne kérdezd! - védekezik azonnal. - Nem kell megfojtani, abban pedig biztos lehetsz, hogy tőlem ő is kap - közli. Durva de... nincs emiatt lelkiismeret-furdalásom. Dühös vagyok rá, még mindig, ahogy magamra is. - Sosem értettem, Tarival te miért nem - makogja ügyetlenül, mert ebben a témában nem túl járatos. - Nem tudom eldönteni, hogy vonzó-e, de hogy nagyon szerethető, azt aláírom. Megbízható, hűséges, mindenben lehet rá számítani, talán egy kicsit túl odaadó és bolondos, ugyanakkor lehet, hogy gondok lettek volna az elején az elvei és hülyeségei miatt, de nem látom be, hogy lyukadtatok ki ide... Raktari évek óta epekedett érted, te meg eljártál másokkal, őt észre se vetted, ezt meg az a bolond elfogadta és nem firtatta...

- Pedig odavoltam érte végig - vallom be Teruki szemébe nézve. - Csak azt hittem, a te térfeleden játszik. Végig azt gondoltam, hogyha megpróbálnám, akkor ellökne, kidobna, merthogy ő nem ilyen. Annyira elrontottam ezt az egészet. Pedig szeretném, hogy itt legyen, hogy hozzábújhassak, hogy ugyanúgy legyünk, mint tegnap éjjel, csak Jeremy nélkül. - Amint kiszalad a számon a mondat, már kapom is el a tekintetem róla. Ezt nem hiszem el, hogy kimondtam. Lehetetlen! És mégis...

- Elég szégyenletes, hogy a saját csapattársad nem ismered fel - közli a megragadott hasonlatokkal élve. - Nekem elég gyorsan feltűnt, hogy a hátsókat lesi és kínosan kerüli a nősülést, mint témát. Neked is mondta szerintem, hogy a szülei nővel akarják viszontlátni és szinte kötelezték rá, hogy gondoskodjon az utódlástól. Ennyi nem elég? - kérdezi értetlenül. - Raktari és az ellökés... Jaj, Yoshi, akkora hülye vagy, amekkora nincs még egy a Földön! Kiosztottam őt is, téged is, hogy tisztában legyetek vele, mi a házirend. Tudod, ebben a szobában maximum akkor, ha esélyem sincs idetévedni és nyoma sem marad, különben repültök, meg az én farkam, seggem tabu, ne is stíröljétek - emlékeztet. - Még nem is ismertelek titeket, mégse hajítottalak ki, ti meg évek óta barátok vagytok, bizalmasai, bajtársai egymásnak, amit ennyivel kétlem, hogy el lehet vágni, főleg nem Tarinál. Tény, hogy nem publikálta, melyik térfélen játszik, a házbélieket gondolkodás nélkül visszautasította, de azért igenis látható volt rajta, hogy... az - zárja némi bizonytalankodás, szókeresés után ennyivel rövidre a mondatot.

- Nem tudom, hülye voltam, erre nincs jobb szó. Elsiklottam minden jel felett, minden mellett, ami erre utalt. Elég komolyan küzdöttem is magammal, hogy ne környékezzem meg, hogy ne menjek oda hozzá, hogy ne támadjam le. Most pedig elment. - Elcsuklik a hangom a végén.

- Ha visszajönne, dobnád Jeremyt és vele lennél? - Tudtam, hogy el fog jönni ez a kérdés, vártam.

- Igen - közlöm csendesen, de most nem tudok felnézni már. Tegnap éjjel egy csomó minden megváltozott bennem. Ez is...

- Ez az, amit ő nem akart. Hogy ő tegyen valamit, ami miatt mellette döntesz, hanem rajta kívülálló okok miatt, mint mondjuk az elhidegülés, vagy a tarthatatlan állapotok - mondja meg Teruki őszintén. - És ha nem jön vissza?

- Akkor is befejezem Jeremyvel - mondom ki végül komolyan. - Nekünk ez nem megy, már látom, akkor meg felesleges egymás idegeit húzni. Remek kölyök, maradok a kutyája, de ennyi. - Ezt viszont már Teru szemébe tudom mondani.

- Miért?

- Ő is megcsalt engem, én is vágyom másra. Ezen kívül végiggyilkoltuk egymást ezen a pár hónapon, de nagyon nem léptünk előre semmit. Szeretem őt, de ez nem elég. Már nem. Idegölő volt, amit eddig csináltunk egymással, hol ő, hol én viselkedtem úgy, ahogy sosem lett volna szabad, ezt folytatni pedig nincs értelme. Ő is gyengül, én is, így pedig felelőtlenség is.

- Azt, hogy megcsalt, meg lehet bocsátani. Nehéz, de ha bánja, meg lehet próbálni. Az is természetes, hogy vágyunk másra, az ember sem monogám, csak ezt szoktuk meg, ezt tartjuk erkölcsösnek - mondja nyugodtan. - Az összes többit viszont aláírom, már régóta azt láttam, hogy csak szenvedtek egymással, de nem gondoltam, hogy jogom lenne beleszólni az életetekbe. Mindegy, beszéljétek meg, hogy hogyan tovább és rendezzétek el magatokat, én meg igyekszem megkeresni és összeszedni Raktarit. Rendben?

- Rendben - válaszolok komolyan, de nyugodtan. Nagyon vidám nap lesz ez is, már látom, de nincs hová nyújtani ezt a döntést, muszáj meghozni mihamarabb és túlesni rajta. Nincs tovább rágódni és törni magunkat ezen. Felsóhajtok. - Szerinted visszajön? - kérdezem azért meg csendesen, alig hallhatóan.

- Fogalmam sincs. Az sem biztos, hogy bejön a tippem, vagy Ryuuichi nem nyúz meg, ha nem bírok napokig ülni és várni.

- Ryuuval elrendezem én akkor - mondom meg komolyan. - Végülis az én felelősségem, hogy ez történt, akkor vállalom is. Csak... csak próbáld meg megtudni, hol van, tudni, hogy jól van, vagy akármi.

- A parancsszegés saját felelősség még a szent cél érdekében is - jelenti ki. - Te csak azzal törődj, hogy rendben legyenek az érzéseid, Raktarival majd foglalkozom én és ha kell, akkor Jeremyvel is.

- Rendben van - zárom most már le ezt. - Gondolkodom egy kicsit, aztán megkeresem Jemet és tisztázunk mindent. Azt hiszem, bőven itt van már az ideje.

- Nagyon bőven - ért egyet. Bólintok, de már nincs mit mondanom, csak figyelem őt, aztán legnagyobb döbbenetemre kábé ülve alszik el, majd eldől, de meg sem ébred. El is felejtettem, hogy mennyi ideje van fenn. A franc! Gyorsan mellé lépek és bepakolom rendesen az ágyba, betakarom és hagyom pihenni. Ráfért már az alvás. Figyelem őt és hagyom, hogy elragadjanak a gondolatok. Nem tudom, mennyi idő múlva állok fel, de meg kell keresnem Jeremyt. Nincs mese, itt az ideje annak a beszélgetésnek, akár tetszik, akár nem.


Valami isteni szikrától vezérelve a szobája felé veszem az irányt, hátha ott van. Mikor benyitok, valami furcsát érzek, ahogy figyelem a kölyköt, aki az ágyon gubbaszt. Kezében szorongat valamit és mikor rájövök, hogy Raktari kulcsa az, valahogy még furábban érzem magam. Az ágyhoz sétálok, de valamiért nem tudok megszólalni, ahogy hozzáérni sem. Végül erőt veszek magamon.

- Raktari elment.