7.

Jeremy

Sokat nem sikerül aludni, kavarognak a képek, az álmok, az érzések. Dobálom magam az ágyon, miközben igyekszem felébredni. Végül felnyitom a szemem és zihálva ülök fel. Teru már mellettem ül és talán csitítani próbált, vagy ő ébresztett fel, már magam sem tudom. Belé kapaszkodom, de nem tudok felnézni rá, mert most nagyon szét vagyok csúszva megint. Lassan kezdek megnyugodni és elengedem őt.

- Jól vagyok - dadogom, miközben kimászom az ágyból és elindulok a mosdó felé. Nem, nem vagyok jól, de talán a látszatát még fenn tudom tartani. Könnyítek magamon és iszom, hátha vissza tudom gyűrni a hányingerem, majd visszamászom az ágyra, de ebből már nem nagyon lesz alvás most sem. Pedig már nagyon rám férne a dolog. Teru megint visszaül a fotelbe és onnan figyel engem. Nem tudom, de ki kéne találni valamit. - Aludni már nem nagyon fogok tudni - árulom el csendesen. - Mennyi időt sikerült? - kérdezek rá végül. Jó lenne tudni azért, hogy legalább a minimum megvolt-e.

- Nem igazán tudom, mikor sikerült beesnem, már aludtál, de egy másfél órája vagyok én itt körülbelül - válaszol. Elhúzom a szám, akkor maximum két óra lehet. Közben valami hiányzik, érzem és keresem, aztán rájövök, mikor meglátom az asztalon a rajzom.

- Megnézted? - remeg meg a hangom, de aztán pillanatok alatt ugrom ki az ágyból. - Megyek, lezuhanyzom. - Béna menekülés, de szükséges most.


Teruki nem szól semmit, csak biccent. Hagy elmenekülni, de megfejthetetlen a pillantása. Egyértelmű, hogy megnézte, de nem derül ki, mit gondol. Megnyitom a csapot, hogy melegedjen a víz, majd elkezdek levetkőzni. Beállok a zuhanyrózsa alá, jólesik a permet, így a hajam is megmosom. Legalább van időm gondolkodni, bár megint csak kínzom magam. Nem tudom, mire gondol Teru, de tudni akarom. Meg fogom kérdezni, ha végzem; döntöm el végül. Mikor végzek, elzárom a csapot és törölközőt kerítek, egyet külön a hajamnak. Lassan törölközöm meg, de mikor meglátom magam a tükörben, inkább elfordulok. Kislattyogok a szekrényhez és keresek valami kellemesebb viseletet. A szekrényben még mindig ott van Tatsuki pólója, amit tegnap nyúltam be. Azt veszem ki, meg egy alsót és megint eltűnök a fürdőszobaajtó mögött. Felöltözöm és csak nagyjából, de megszárítom a hajam. Végül nagyot sóhajtok és visszamegyek a testőrhöz, majd felülök az ágy szélére.

- Megfejthetetlen vagy nekem, így könnyebb, ha megkérdezem. Mit szóltál hozzá? - kérdezem meg halkan, de nem nézek rá.

- Szép, de furcsa így látni a két barátomat - válaszol őszintén. Neki meg pláne az lehet, hiszen nem valami jól érinti a téma. - Jól rajzolsz, nagyon jól.

- Muszáj volt - vallom be neki. - Kísértett és nem tudom... Ki kellett adnom, most talán egy kicsit jobb. Tudom, hogy ez nagyon húzós és megértem, ha nemet mondasz, de aludnál velem? - kérdezem meg csendesen. - Semmit nem akarok, csak így nem megy, ha meg van ott valaki, akkor hátha. - Eszemben sincs rámászni, csak... talán ha valaki átölel, akkor könnyebben megy és nem álmodok megint ilyen baromságokat. Teruki elhűl és gyorsan körülnéz. Látszik, hogy pánikba esik és végiggondol néhány lehetőséget, de végül felsóhajt. Nekem az is jó, ha nemet mond, csak ne akadjon ki nagyon.

- Lehet róla szó, de szigorú kereteken belül. Pólóban, alsónadrágban és ha hozzám nyúlsz, elkalapállak, kerítek nyugtatót számodra, aztán találkozunk, amikor felébredsz - köti ki nagyon komolyan. Elröhögöm magam. Ekkora hisztit csinálni belőle... Szerintem most hülyének néz.

- Hiszed, vagy sem, még ahhoz is fáradt vagyok, hogy rendesen lábra álljak, nemhogy szexeljek - válaszolok komolyan. - Csak aludni szeretnék, de így nem megy. Letisztáztuk a helyzetet már egy párszor, én ezt tiszteletben tartom. Eszemben se jutott átlépni a határokat, de már lassan két napja egy percet sem aludtam, illetve ezt a két órát és azért bőven történnek dolgok ez alatt. A tegnap éjjelt a medencénél töltöttem végig, ma meg Deonnal voltam szinte egész nap, szóval tényleg csak pihenni szeretnék. Ez így működőképes? De ha nem, bárki más is megfelel, csak viselje el, hogy szeretném, ha átölelne, ennyi.

- Ne nevess ki, kérlek! - szól rám. Nem akartam, csak most kezdek kicsit őrültté válni. - A legnagyobb kicseszés, amikor homofób vagy, és kapsz egy meleg főnököt, aki fiatal suhancokat kefél, vagy keféltet meg, meg két meleg barátot. A szexig nem lenne esélyed eljutni, egyetlen kétes simítás elég lenne - közli komolyan. Bólintok, hogy megértettem.

- Ne haragudj, csak kezdek kicsit kontroll nélkül lenni - vallom be. - Nem nagyon tudom szabályozni a reakcióimat. De nem másznék rád, ígérem. Ezt nem kockáztatom, pláne, hogy fontos nekem, hogy néha vigasztalj, megölelj és érezzem, hogy velem vagy. Tekintsük ezt a báty-dolognak és akkor nincs belőle probléma, rendben? Legyen ez olyan, mint mikor a tesóimmal alszom, mert rosszat álmodnak néha. Így jó? - kérdezek rá szelíden.

- Én is így gondolok rá - mondja. Kikapcsolja a notebookot, majd tétován készenlétbe helyezkedik azzal, hogy testőrösen kissé kihúzva magát megáll a szoba közepén és vár.


Nagyot sóhajtok és felmászva az ágyra elhelyezkedem. Legalább annyira feszült vagyok, mint ő, de ez abból ered, hogy nem ismerem a határaimat rendesen. Nem akarok olyat tenni, ami neki durva lesz, mert nem akarok semmi problémát ebből. Tényleg csak a valaki kell, aki mellettem lesz, hogy érezzem, nem vagyok egyedül, mert ezt álmodom mindig, hogy elhagynak, ott hagynak, mindenki eltűnik, ez meg hátha segít. Felkönyöklök és felnézek rá. Most neki kéne lépnie, azt hiszem. Remélem, képesek vagyunk rá, mert nekem fontos lenne. Teruki levetkőzik pólóra és alsónadrágra, majd az ágyhoz lépdel és nyugodtan fekszik le mellém. Hát hozzám nem bújik, az tuti, de nem is a másik végébe. Felsóhajtok és nagyon finoman, de folyamatosan figyelve az arcát közelebb fészkelődöm hozzá, aztán mikor már csak centik választanak el minket, magunkra húzom a takarót, majd leteszem a fejem és lehunyom a szemem. Már a tudat, hogy itt van velem valaki, kissé megnyugtat, így hagyom, hogy a fáradtság elragadjon és szinte azonnal be is alszom Teru mellett.


Az álmok azonban nem kerülnek el. Alig két óra után megint megrohannak és sírva, nyüsszögve kezdem el dobálni magam. Tatsuki vérben fekszik megint előttem, és nem tehetek érte semmit, csak nézem, ahogy haldoklik. Aztán vált a kép, Deon ordenáré módon kiabál velem, mert... azt sem tudom, miért, de elhord mindennek és kidobat. Újabb váltás, Yoshi és Raktari, ahogy kiröhögnek, bár azt nem értem, miért. És már megint nem tudok felébredni... Hirtelen valami hideg csapódik az arcomba, én meg azzal a lendülettel felülök, de még a szememet sem tudom kinyitni. Zihálva próbálok magamhoz térni, miközben újra elsírom magam és még ültömben is egyre kisebbre megyek össze, felhúzom a térdemet, átkarolom, és próbálok elbújni, csak azt nem tudom, mi elől. Teruki mellém ül és simogatni kezdi a hátam, de nem tudok még felengedni sem.

- Mire gondolsz? Mit érzel? Mi történik most veled? - kérdezi meg csendesen, belőlem meg ömleni kezd minden.

- Láttam Tatsukit, vérben feküdt és nem hagytak odamenni hozzá. Pedig még élt és éreztem, hogy lehet rajta segíteni, de nem hagyták. Féltem, rettegtem és aztán meghalt. Olyan furcsa volt. Közben meg valaki harsányan nevetett az egészen és boldogan kiabálta, hogy a nagy Tatsuki halott, ennél jobb már nem is lehetne. - Felzokogok, de igyekszem visszanyugodni, hogy el tudjam mondani. - Aztán Deont láttam, veszekedtünk valamin és olyan furcsa volt. Azt mondta, sosem akar látni és többé már nem a barátom, aztán kidobatott innen. Megint egyedül maradtam a semmiben és aztán megint egy idegen ágyában kötöttem ki. - Azt utolsót elhallgatom inkább. Faszság, azt magamtól is tudom. Elég ennyi.

- Álmok voltak, nyugodj meg - kér ügyetlenül. Azt próbálom tenni. - Kérsz inni? - Nyújtja is a poharat, ami még azóta is a kezében volt. Félig tele van, én meg elveszem és belekortyolok párat, majd visszaadom neki.

- Tudom, csak akkor annyira valóságos és... félek, hogy talán igaz lesz - vallom be csendesen. - Ma meg akartam lépni, dobbantani, mielőtt mindenki itt hagy vagy kidob - vallom be neki csendesen, de most már nem bírom és átkarolom a nyakát, így bújva hozzá, mire magához ölel.

- Deon agybajt kapna egy ilyen helyzetben és nem valószínű, hogy könnyen megúsztad volna, ha kerestetni kezd Asaméval. Meglépni nem jó és nem megoldás - mondja komolyan.

- Tudom, ezért kértem, hogy ő vigyen el, vagy kerítsen valakit, aki kiszakít innen - válaszolok én is. - Nem akarok gondot okozni neki és még a kisebbik rossz, ha elgyepál - mosolyodom el halványan. - Csak annyival könnyebb lett volna menekülni, de hatalmas hiba is.

- Meggyőződésem, hogy menekülni nem könnyebb. Tény, hogy a problémákat megoldani nem könnyű, de mindig lesznek, és könnyebb a régieket a már ismert emberekkel, mint az újakat egy vadidegen helyen.

- Igen, ebben igazad van - mondom csendesen. - Megbántam volna, ha elmegyek, pláne, hogy nincs hova. Majd szépen rendbe jön minden, csak idő kell neki. Minden alakul az életben, nem? Holnap visszamehetünk a szalonba?

- De igen. Egyetlen állapot miatt elmenekülni egy teljes helyzetből, környezetből hülyeség. Vissza. De most alszunk tovább? - kérdezi. Bólintok. Álmos vagyok, nagyon is, most viszont már nem agyalok a dolgokon, hanem megvárom, míg lefekszik és a fejem a mellkasára hajtva bújok hozzá. Remélem, érzi, hogy nem akarok semmi olyat, csak hogy a közelemben legyen. Nagyot ásítok és lehunyom a szemem megint. Lassan megszokom ezt a zuhanást, mert pár pillanat múlva megint alszom.