7.

Yoshimi

Öt nap telt el azóta, hogy Raktari elment. Hiányzik, de rohadtul. Jeremy is átalakult, szinte hullaként járkál néha, ha egyáltalán kijön a szobájából. Remek a hangulat és marhára nem tudok segíteni neki. Ez bánt, mert nem akarom így látni, de ennek így kellett lennie, azt hiszem. A szobánkban ülök az ágyon és azon agyalok, vajon hol lehet Tari. Teru nem taláta meg őt ott, ahol gondolta, aztán Ryuu lecseszte, ráadásul elhalmozta munkával is. Ekkor megszólal a mobilom és egy sms-t jelez. Megnézem a számot, de nem ismerős, azonban amint meglátom a szöveget, nagyot dobban a szívem. "Sajnálom, hogy minden nélkül leléptem. Ha akarsz beszélni, találkozhatunk részemről. Jeremy is jöhet, ha akar." Tari! Ez hihetetlen, ugyanakkor gyorsan pötyögöm a választ: “Szeretnék. Mikor, hol? Jól vagy?”. Gyorsan érkezik a válasz: "Egy óra múlva Tatsuki szalonja előtt. Egy barátom megy érted motorral.". Rendben van, abban a pillanatban pattanok is fel és elkezdek ruhát túrni. A franc, de én ma szolgálatos vagyok! Na most mi legyen? Meg kell keresnem Ryuut. Azonnal! Val'szeg kiakad, de nekem ennyit megér most ez a dolog, így csak megírom a választ: “Megoldom, ott leszek.”. Talán szólnom kéne Jeremynek is, de most inkább hagyom, ha már biztosat tudok, akkor ráér. Az iroda elé érve lecsendesedem egy kicsit, meg kell nyugodnom valamennyire, különben az életben nem tudom elmondani, mi a helyzet. Így kopogok be és remélem, Ryuu itt van.

- Gyere! - szól ki. Benyitok. Ryuuichi az asztalnál ül és számlázásokkal foglalkozik.

- Írt Raktari - nyitok ezzel, aztán rájövök, hogy ez elég bunkó volt tőlem, így hirtelen kisebbre húzom össze magam. - Izé... jó reggelt! - Mennyi is az idő? Nagyon jó vagyok, azt hiszem. Félrerakja a papírokat és felnéz rám.

- A reggel már jócskán elmúlt. Gondolom, engedélyt akarsz kérni, hogy leléphess. - Zavartan vakarom meg a tarkómat. Azt hiszem, egy icipicit szét vagyok szórva.

- Igen - vallom be végül. Teljesen mindegy, hogyan csomagolom, Ryuu úgyis átlát rajtam. - De bármikor vállalom a pótlást - teszem hozzá komolyan. Csak most engedjen el!

- Nem is lesz más választásod - feleli. - Nagyon ajánlom, hogy rendbe hozzátok, amit szétbarmoltatok Raktariban - közli szigorúan. - Leléphetsz!

- Azon leszek - mondom nagyon komolyan. - Köszönöm - teszem hozzá még, de már húzok is kifelé. Nem tudom, mennyi időm maradt, de pontos akarok lenni. Tari!


Pontban egy óra múlva ott állok a szalon előtt. Nem szóltam Jeremynek, jobb, ha egyelőre semmit nem tud, amíg biztos nem leszek a dolgokban. Vissza akarom kapni Tarit, jöjjön vissza, beszéljünk, de kettesben, komolyan, ez most nem Jeremy köre, hanem az enyém. Majd később talán jöhet ő is, de ezt most úgy érzem, nekem kell.


Egy nagyobb motornak dőlve áll egy középkorú, zord fickó. Dohányzik, karja félkeresztbe, lazán áll. Haja csak a skalpján van, sötétbarna, a tarkóján copfba kötött. Szemöldökei dúsak, erősek, szemei kávészínűek, amivel ridegen nézi az érkezőket. Erős arccsont és markáns állív jellemzi az arcát, meg egy apró, fekete kígyó, ami a bal oldalán, a nyakáról kúszik fel. Asame magasságú lehet, talán picit magasabb, ám testalkata Tatsukiét idézi, kigyúrt, kissé zömök. Fekete bőrdzseki van rajta, kopott farmer, acélbetétes bakancs. A dzseki nyitva, alatta fekete, testhez simuló, fekete póló fedi felsőtestét. Vajon ő lehet az illető, akit keresek? A motor stimmel, veszteni meg talán nem sokat veszthetek, ha megszólítom. Kicsit ijesztő, talán bátor tett, amit csinálok, de látnom kell Tarit, muszáj. Lassan lépdelek oda hozzá, komolyan a szemébe nézve, de csak követi a mozdulataimat.

- Hello! - szólítom meg. Hirtelen nem jut eszembe jobb, de ha őt keresem, akkor talán nem is kell.

- Te vagy Yoshimi? - veti oda mély, morgó hangon, aztán amint bólintok, ellövi a csikkét, még egy utolsó pillantást vet a tetoválószalon felé, és felül a motorjára. - Pattanj fel! - utasít. Anyám! Gyűlölök motorozni, de most teszem, amit mond és felülök mögé.

- Hova megyünk? - kérdezem azért meg. Nem árt tudni, igazából nem valami barátságos a fazon sem. Jó lenne tudni, mégis merre van Tari. Közelről egyre érdekesebb a férfi, vastag ajkában vastagabb ajakpirszing díszeleg közepén golyóval, jobb szemöldökén szöges pirszing, az arcán lévő vékony kígyó meglehetősen veszélyesnek tűnik, mérete ellenére is szépen kidolgozott, szeme sárga. Mikor akadt össze ilyenekkel Raktari?


Válasz nélkül hagy, csak egy rideg, megvető pillantást küld nekem. Nagyjából húsz perc múlva leparkol egy kisebb ház előtt. Egy emeletes, modern épület, leállítja a motort a garázsában, ahol egy metálfényű, méregzöld BMW parkol, mordul nekem, hogy szálljak le, azzal ő is megteszi, és elindul befelé. Odabent a fogasra dobja kabátját, így, mivel pólója rövid ujjú, láthatóvá válik jobb alkarja belső felén az égetett tetoválása, ami egy nonfiguratív szárnyaskígyó, a másik karján viszont rendes tetoválás, hatalmas kígyó bukkan elő pólójának rövid ujja alól, mely végigtekereg az egész, izmoktól duzzadó karján és a kézfején ér véget. Ez az állat világoszöld hassal és sötétzöld pikkelyekkel rendelkezik, méregfoga már kibukkant tátott szájából és épp támad. Mesteri munka. Egyre jobban félek ettől a fazontól. Mit keres itt Tari?


Leveti bakancsát, s egy mordulással kísérve rámutat cipőmre, jelezve, ez alól én sem leszek kivétel, úgyhogy ledobom a csukám, mire elindul befele. Kinyit egy szobaajtót előttem, megvárja, míg elindulok, ám odabent ablaktalan, szigetelt falakkal rendelkező helyiség van egyetlen súlyos fémasztallal és két székkel, s hogy ne fordulhassak ki, belök és utánam jön, maga mögött pedig becsukja az ajtót. A kurva élet! Most durván megijedek, mert ha ez az, aminek hiszem, akkor rohadt nagy bajban vagyok. Mindegy, meglátjuk. Hogy én nem fogok megszólalni, az tuti. Be vagyok szarva egy kicsit, de tartom magam és visszanézek a férfire. Na most mi van?

- Igen, péppé leszel ütve - közli elégedetten, s ahogy közelebb lépdel hozzám, az asztalhoz terel. A fracba! Éreztem én, hogy ez nem tetszik nekem, de helyre akarom hozni és ha ez is kell hozzá, akkor tessék. - Mesélj csak egy kicsit, hogyan is gondoltad Raktarival! - szólít fel. Úgy játszik velem, mint macska az egérrel, a mozgása lassú, magabiztos, de az látható rajta, hogy tud olyan gyors lenni, mint az odamaró kígyó. Nekitámaszkodom az asztalnak, hiszen nagyon menekülni így se, úgy se tudok.

- Elölről kezdeni, tiszta lappal - közlöm komolyan. Tök mindegy nagyjából, mit mondok, de akkor már őszinte leszek. - Szeretem. Döntöttem mellette, ha visszajön, ha nem... - A férfi ugrik és düh rohan át az arcán, majd azzal a lendülettel küld gyomorszájba és felvág az asztalra, hogy csak úgy döng bele a fém. Bassza meg, mintha csak Tatsukit látnám! Az ereje, a temperamentuma, mindene azonos, még talán a kora is.

- Furcsán értelmezed a szeretetet... - morogja, de ez nem azonos azzal, ahogy mások morognak, neki mintha ilyen lenne a hangja. - Nagyon furcsán... - Ettől megijedek most és kiszalad az első kérdés a számon.

- Valami baj van Raktarival? Ugye jól van? - nyögöm ki, pedig a fájdalom hullámzik a testemben, de most kicsit sem érdekel. Elönt a rémület, hogy történt Tarival valami. Nem tudom, miért szűrtem le ezt ebből a két mondatból, de ez jött le.

- A legkevésbé sincs jól, ennyire szétcsúszva még sosem láttam - árulja megélénkülő dühvel, miközben közelebb hajol, erős kezei pedig megremegnek az indulatoktól a felsőmet markolva. - Szoktál te gondolkodni néha? Csak egy kicsit? Vagy törődni mással? - von morogva kérdőre.

- Szoktam - válaszolok, de a rémület nem neki szól, hanem a ténynek, hogy Tari nincs jól. Ezt szépen elcsesztük, de... de bármit elviselek, hogy viszont láthassam, most semmi sem érdekel. - Mi az, hogy szét van csúszva? - kérdezek tovább. Tudom, hogy el fog szakadni a férfinél a húr, felkészültem rá, de muszáj többet tudnom. Ahogy hátrarándul rólam, ránt magával. Kapok két hatalmas pofont, majd a falnak rúg. Összegörnyedve igyekszem levegőhöz jutni.

- Most én kérdezek! - dörren a hangja, majd odalép hozzám és a ruhám megragadva csap neki megint a falnak. - Miféle testőr vagy te?! Magadat sem tudod megvédeni, nemhogy mást!

- Mert jobb lenne, ha neked mennék? - kérdezem meg most már dühösen. - Nem tök mindegy? Erősebb vagy és esélyem sincs, ellenben akkor még ennyit sem tudhatok meg, mint így. - Igyekszem szabadulni, de esélyem sem nagyon van, vasmarokkal tart meg.

- Okosnak hiszed magad, mi? - morog, s megint a falhoz csap. - Asszed, ha megadod magad...

- Masao, ne! - szól rá Raktari fátyolos hangon. Meztelen karja átkarolja a férfi alhasát, meztelen lába megtámaszkodik mellette a falon, majd elrúgja magát, így eltávolítva a tetovált alakot rólam. Mindketten megtántorodnak, végül egymás lábában megakadva esnek hátra.

- Ostoba kölyök! Aludnod kéne még! - kiabál fojtott hangon, dühösen, mialatt leszáll róla, én meg képtelen vagyok levenni a szemem Tariról.

- Persze, mert a rohadt motorod hangja felér egy altatódallal! - Raktari támad, bár csak szavakkal, pedig nincs a helyzet magaslatán. Egy szürke, hatalmas, lógó póló és egy idegen alsónadrág van rajta, haja kócos, szanaszét áll, látszik, hogy nemrég mászott ki az ágyból. Arca fáradt, nyúzott, pupillái tágak, mozgása meglehetősen bizonytalan. - Utolsó rohadék vagy! Baszd meg! - Azzal visszahanyatlik a földre kezeit és lábait szétvetve, mint egy kilapított béka. Kézujjai szorgalmasan járnak a földön, ideges, stresszes, vagyis enyhe rohama van. Még sosem láttam őt így, mintha egy tizenéves kölyök lenne a férfi mellett, mintha vékony, kicsi suhanc lenne, nem pedig az az erős, izmos srác, aki eljött a házból. Felé mozdulok, de kapok egy elég komoly rúgást, Masao nem enged a közelébe sem menni. A vállára veszi Tarit és így cipeli a hálóba. Leszarom, ha beszerzek még néhány pofont, de hogy utánuk megyek, az tuti.


A férfi visszafekteti a srácot az ágyba, amiből valószínűleg kikelt. Nem egy átlagos szoba, ugyanaz a vadság, erő és sajátosság uralja, mint magát Masaot, aki Raktarival meglepően figyelmes, kezébe pedig egy ezüstláncot ad, amin kisebb medál fityeg, hogy azzal foglalja el magát a testőr. A szokott módon forgatja, ujjai közt játszik a tárggyal, amitől kicsit megnyugszik, noha szemeiből könnyek kezdenek patakzani, tekintete pedig a plafonra tapad. Felnyögök és meg kell támaszkodnom a falnál, mert a lábaim feladták. Lassan csúszom le mellette, miközben le sem veszem a szemem róla. Remegő kézzel veszem ki a kulcsát a zsebemből és Masao felé dobom, amit reflexből kap el, csak azután fogja fel, hogy a markában mit tart, miután megnézi. Mást nem tudok most jelenleg tenni, észre sem veszem, de ugyanúgy sírok, mint Tari.

- Takarodj innen kifelé! - morog rám indulatosan. Megmozdulni sem tudok, nemhogy kitakarodni, de pillanatok múlva megoldja helyettem az izomagy, mert felmar a földről és kivág a szobából. Nekicsapódom egy újabb falnak, de már nem érdekel. Újra a földön kötök ki és csak nézem az ajtót, ahonnan kivágott. Tari! Ez nem lehet igaz! Csak meredek magam elé, de ekkor megint egy rúgás ér és felnézek Masaora.

- Befejeznéd, amit elkezdtél? - nézek fel rá, de már nem nagyon van bennem semmi sem. Már tök mindegy, nem? A válasz egy jókora ütés, aminek következtében felszakad az ajkam. Odakapok és letörlöm a vérem.

- Arra sem vagy méltó, hogy megöljelek - veti oda nekem undorodva. - Négyéves totyogós kora óta ismerem, de soha nem engedett el így a tartása. Így... Mintha bárhogy engedett volna! - csattan fel. - Ne merd még egyszer azt mondani, hogy szereted, mert felmetszem a hasad, kihúzom a beleidet, aztán tűt és cérnát kapsz, hogy megmutasd, mennyire tudsz szeretni! - fenyegeti dühösen, sötéten, villogó kávészín szemekkel. Már tök mindegy minden, felugrom és nekirontok. Leszarok mindent, a fájdalmat, a félelmem, minden egyebet, csak azért nem kezdek el azonmód kiabálni is, mert fontos nekem Tari és az, hogy pihenjen ebben a helyzetben.

- Szerinted ezt akartam? Szerinted ez nekem jó? - sziszegem a szavakat, miközben nekiugrom. Hárít, védekezik, aztán elkapja a kezeim és maga felé ránt, miközben beletérdel a gyomromba.

- Nehogy már még azt lesse most is, hogy neked mi lenne jó! - mordul rám. Ledarál a földre és visszafeszíti az ízületeim, hogy moccanni se bírjak. Bejön neki, kibaszottul kiakadok, hogy nem tudok mozdulni, de olyan elánnal küzdök most, mint még soha senki ellen.

- Baszd meg! - tör ki belőlem, mert jobbat hirtelen nem tudok, ráadásul a düh szépen önt el. Ez így nem lesz jó, le kell nyugodnom, mert erővel semmire sem megyek. - Sosem akartam bántani, így meg pláne nem.

- Ha valaki sosem akart bántani, akkor az Raktari - vet ellent könnyen, nyugodtan, miközben továbbra is dühösen villognak a szemei.

- Tudom - nyögöm végül. Elhal a lendületem és a dühöm, kezdek megnyugodni, de rendesen tudnám marni magam. - Elcsesztem, tisztában vagyok vele, de jóvá akarom tenni.

- És mégis hogy?! Három napja hullámzik az állapota a rossz és a szörnyű közt!

- Nem tudom - nyögöm ki. - De mégis mit mondott? Mi miatt van ennyire rosszul?

- Akkora hülye vagy... - mondja lemondóan, azzal elereszt és a konyhába megy, ahol narancsszínű gyümölcslevet tölt magának. Követem oda, de mindenhol meg kell támaszkodnom, hogy meg tudjak állni. - Évekig viszonzatlanul volt szerelmes. Először a barátotokba, aztán meg beléd. Terukitól kikapott, a csávó korrektül leosztotta a játszható lapokat és a csalásért járó szankciókat, te meg sem nem adtál jeleket, sem nem utasítottad egyértelműen vissza. Ez a hülye végig reménykedett, hogy észreveszed, de persze mindig visszavonult a rohadt csigaházába, amikor neked bejött valaki a képbe, főleg, ha az komolynak tűnt. Elmondta, miért lépett meg a házból és mivel anyuci-apuci kitagadná, ha tudná, szépen eltűnt. Még jó, hogy az utamba akadt, különben már lehet, hogy nem élne.

- Pedig már akkor is szerettem - mondom csendesen, bűnbánóan. - És én hülye azt hittem, hogy a másik térfélen játszik. Pedig ha akkor figyelek... - Elhallgatok, de folytatni kell, így ráveszem magam. - Talán hiba volt, ami történt, de... Nem tudom... - Egyre határozottabb vagyok, ezért inkább abbahagyom.

- Kiábrándító veled találkozni - közli őszintén, s újra iszik a léből. - Azt mindig gondoltam, hogy elfogult veled, de hogy ennyire... Szánalmas vagy.

- Örülök - nevetek fel hangosan. - Tudod, most már én is így érzem. De mindegy... Ezt már jól elbasztam, nincs mese. Ráadásul Jeremyt is sikerült kikészíteni. Jobb lenne visszacsinálni mindent, de nem lehet, szóval most már csak a jövővel lehet foglalkozni.

- Azt a kölyköt is megruháznám, ha eljött volna, zokszó nélkül megcsinálom, szarok Tatsukira, majd ráérek akkor szívni a fogam, ha kikel a sírból - közli nyersen. - A nyavalygásod nem érdekel, hidegen hagy, ott az ajtó - mutatja is határozottan -, a viszont nem látásra. Talpra állítom Tarit, pályára állítom, te meg felejtsd el őt, mert csak fájdalmat vagy képes okozni az embereknek.

- Te honnan tudsz Tatsukiról és ki vagy egyáltalán? - Kicsit megint kezd forrni a vérem. - Nem hagyom itt - közlöm nyíltan. - Ha kidobsz, akkor is visszajövök. Maximum megölsz.

- Éppenséggel tudhatnék Tatsukiról Raktaritól, de ha nem jöttél volna még rá, én is alvilági vagyok - közli lazán, majd leteszi a poharat az asztalra. Erre rájöttem egyedül is. - Tényleg megöllek, ha nem hagyod őt békén. Láttad, hova juttattad. Azt akarod, hogy meghaljon?

- Rájöttem egyedül is, de ettől még fogalmam sincs, hol állsz - közlöm nyugodtan. - Akkor kezdd el most, mert nem megyek el addig, amíg nem beszélhetek vele - mondom ki nagyon komolyan. - Nem akarom, hogy meghaljon, eszemben sincs. Ha miattam hal meg, sosem bocsátok meg magamnak.

- Ehhez speciel nagyon közel állt, mikor megtaláltam az előző lakásom ajtajában kuporogva, mint egy kihajított macskát. - Direkt kínoz, tudom... Nagyon jól be is talál ezekkel, de leszarom.

- De még él, ha szét is van csúszva - közlöm komolyan. Most vagy kiharcolom tényleg, hogy megöljön, vagy hogy láthassam.

- Lemaradtál róla - veti oda.

- Az lehet, de így nem fogom itt hagyni - makacskodom tovább. Masao szembe fordul velem, könnyedén nekidől az asztalnak kihívó, férfias pózban, felvonja szemöldökeit és kétkedően végigmér.

- Mintha te döntenéd el. Gyenge fos vagy és úgy is húzlak le a klozeton, ha megunlak.

- A nagy szart - közlöm komolyan és most kihúzom magam. - Ha van miért, meg tudok harcolni magammal is. És Tari az, akiért bármire hajlandó vagyok.

- Ugyan már! Kit akarsz hülyére venni? Mert engem nem fogsz. Akarsz még egy mutatós kant magadnak? Keress máshol, Raktarival nem lehet úgy cicázni, mint azzal a kis selyemfiúval!

- Szállj le Jeremyről! - közlöm komolyan. - Van elég baja, nem kell neki még egy. Elvesztette Tatsukit, véglegesen elhagytam, nem tartozik éppen senkihez, furdalja a lelkiismeret Tari miatt, neki ez már bőven elég. A kutyája vagyok és megvédem, ha kell, bárkivel szemben - mondom nagyon komolyan, szinte morogva, Masao azonban elröhögi magát. - Nem cicázom Raktarival, sosem tettem.

- Egy nagy szart nem - közli hirtelen megkomolyodva -, állandóan húzgáltad a bajszát, vagy előtte a mézesmadzagot. Nem fogom sajnálni azt a kölyköt, megéri a pénzét. Szépen beszopta magát a jó helyekre, de ezt vártam tőle.

- Tessék? - kapom fel a fejem most erre. Mi van? Ez a faszkalap ismeri Jeremyt? - Egyébként leszarom, hogy sajnálod, vagy sem, csak hagyd békén! És sosem volt mézesmadzag, sem semmi egyéb. Sosem tettem olyat, amivel csak utaltam is volna arra, hogy mit szeretnék vele. Sosem! Mert nem akartam elveszíteni a legjobb barátom és a titkos szerelmem.

- Ugatni már tudsz - veti oda könnyedén. Mondana még valamit, Raktari azonban megjelenik az ajtóban és csak nagyokat, laposakat pislogva, lassan markolászva a kezében tartott ezüstláncot, álmos, nyúzott képpel, még mindig tág pupillájú szemekkel nézi az előtte álló Masaot. - Mi az?

- Még.

- Felejtsd el - passzolja le őt könnyedén a férfi. Raktari észre sem vesz, bágyadt és képtelen figyelni. Nem tudom, de valami lehet benne, azt hiszem. Ha megszólalok, vajon mi történik? - Én megértem, hogy ez így könnyebb, de nem azért nyaláboltalak fel onnan, hogy asszisztáljak a kimúlásodhoz. Ülj le, kapsz enni!

- Nem kell. - Lefagyok teljesen, de tenni akarok valamit, a szemem Masaora villan, hogy meg merjem-e lépni, vagy csak rontok a helyzeten. Remélem, válaszolni fog, mert rontani semmiképpen nem akarok. Masao semmi jelet nem ad nekem, miközben Raktari a száját rágja, harapdálja, sápadtan áll még. A teste izzadt, én meg nem értem, mitől.

- Rosszul vagy? - Hülye kérdés, hát nem látja?!

- Nem.

- Gyere ide - kéri és int is neki. Raktari bizonytalan, lassú léptekkel belépked a konyhába. Olyan rossz így látni őt. Nem bírom tovább, képtelen vagyok visszafogni magam.

- Tari... - mondom csendesen. Több nem megy, azt sem tudom, hogy mit fog tenni erre, meg ha meglát. Raktari rám néz és elmosolyodik. Elindulna felém, de Masao mögé lép és átkarolja. Nem érdekel, akkor én lépek előre, leszarom, s azt is, hogy mit fog ezért a faszi tenni, ám komolyan jelzi nekem, hogy ne tegyem és megtorpanok. Ez most nem olyan, amit maga miatt kér, bár nem értem, de valami azt súgja, hogy ne tegyem. Inkább visszalépek, miközben ő az asztal felé húzza Raktarit és határozott mozdulattal ülteti le egy székre, majd a léből kínálja egészen addig, míg el nem fogadja. Segít neki inni, de közben megméri a pulzusát is. Mi folyik itt? Nagyon szeretném tudni, de egyelőre nem merem megkérdezni.

- Fúj - fintorog, miután jó pár kortyot lehúzott már a léből -, fokhagymás?

- Dehogy. Répa, őszilé és nektarin.

- Miért nem engedtél oda Yoshihoz? - A hangja bágyadt, mintha napok óta nem aludt volna.

- Majd ha kijózanodsz.

- Nincsen semmi bajom - állítja magabiztosan.

- Mondhatjuk így is - hagyja rá. - Kérsz még?

- Nem. - Csak figyelem őket inkább a hátamat a falnak vetve. Tényleg nem értek semmit, pedig szeretnék. - Mást kérek.

- Felejtsd el, mondtam.

- Megkeresem.

- Odabilincselve az ágyhoz nehéz lesz és nem érdekel a nyafogásod - közli vele Masao teljesen nyugodtan, miközben felsegíti és újból a vállára véve cipeli vissza a hálóba. Míg halad, Raktari a hátsóját markolássza és nevet. Mi az a más? Mi történt Tarival? Azt hiszem, erre csak Masao tud nekem választ adni, de most nem követem, mert nem hiszem, hogy jót tenne. Megvárom, míg visszajön, ha visszajön... Nagyjából tíz perc után megtörténik ez és követem a tekintetemmel, de kitör belőlem a kérdés.

- Mi az a más, amit akar? Mi van vele? - kérdezem aggódva.

- Ecstasy.

- Miért? - nyögöm ki.

- Ezért jött és még mindig jobb, mint amit elsőre kért - felel, s nekiáll a szennyes tányérokat, poharakat belepakolni a mosogatógépbe.

- Tessék? - kérdezek vissza azonnal. - Ezen kívül befejeznéd a mondatot, hogy honnan ismered te Jeremyt?

- Nem ártana treníroznod az agyad. Jeremy megfordult nálam párszor. Hazahoztam, dugtunk, reggel megint, aztán kiraktam és mentem a dolgomra. - Hirtelen köpni-nyelni nem tudok, de persze mire számítottam, Jeremy végülis ezzel élt, márpedig ha alhatott valahol, akkor elment az illetővel. De ez most akkor is nagyot ütött. Mindegy.

- Mit akart Tari először?

- Hogy tüntessem el. Végleg. - Lesápadok és megremegek. Nem lehet! Ez nem!

- Segítenem kell rajta - bukik ki belőlem a mondat.

- Nem tudsz, ezt magának kell megoldania - morogja. - Miattad jutott ide, a kutyaharapást szőrével meg jól hangzik, csak nem szokott működni. Azt hiszed, beéri azzal, hogy hirtelen az ölébe pottyansz? Nem fogja elfogadni, mert neked ott van Jeremy. Ha meg már nincs, azért nem. Fog találni kifogást.

- Jeremyvel befejeztük, de nem Raktari miatt. Jobb ez így nekünk, de ez nem erre a lapra tartozik. Nem az ölébe akarok pottyanni, eszemben sincs, de ez az állapot nem maradhat így. És igenis meg fogok érte küzdeni.

- Akkor mégis mi a faszt akarsz Raktaritól?! - csattan fel dühösen. - Foglalkozz a magad dolgával, ő nem kért belőled, azért is jött el hozzám!

- Nincs igazad - közlöm vele ridegen. - Nem azért jött el, mert nem kér belőlem, hanem azért, amit tettünk, meg mert sosem akarta, hogy miatta menjen szét bármi is. Ő eldöntötte mindenki helyett, hogy mi lesz, miközben megadta a lehetőséget, hogy mégis döntsünk. Szeretem. - Leszarom, ha nekem jön, de ezt komolyan mondtam és fogom mondani. - A minimum, hogy mellette vagyok, amíg kijön ebből és ha utána sem kér belőlem, akkor lelépek, véglegesen kilépek az életéből.

- És ha csak rontasz vele? Gondolod, hagyom, hogy még mélyebbre süllyedjen? Egyébként is kurvára utálom, mikor valaki csak akkor jön rá, hogy kell neki a másik, mikor az már minden zsigerét kiirtotta és mégse bírja mellette. A faszom az ilyen drámázók fülébe! - mérgelődik. - Az a nagy szerencséd, hogy én se jöttem még rá, az a bolond mit akar, egyébként már hulla lennél.

- Ha rontok vele, akkor azonnal pattanok - közlöm még mindig nyugodtan. - Nem fogok neki ártani, többet nem. Ellenben elérni nála dolgokat talán el tudok. Val'szeg jobban is, mint te - közlöm be ezt is, mire kétkedően és lesajnálva néz rám. Nem tudom, mit gondol, de egy próbát megér.

- Elkeserítelek, de az a pár év, amióta ismered, annyi se, mint amennyi idős volt, amikor én megismertem Tarit. Tipegő kora óta mellette vagyok, szóval kétlem, hogy jobban tudnál rá hatni, mint én.

- És mégis hogyan akarod kihozni ebből? - kérdezek rá komolyan, él nélkül. Ha hajlandó elárulni, talán tudok segíteni benne. Szeretnék. Ha meg nem árulja el, akkor nem tudom, idetelepszem, vagy valami hasonló.

- Volt olyan szitu, amibe még nem kerültél és el sem tudtad képzelni? Akkor biztosan tudod, hogy oldódik meg. Rögtönöz az ember.

- Voltam - mondom csendesen. - Egyébként mit akartál megoldani azzal, hogy péppé versz, vagy megölsz? - kérdezek be most, de még mindig indulatok nélkül. - És miért akartad, hogy Jeremy is jöjjön?

- Az csak feszültséglevezető volt - közli lazán, mély, morgó hangján. Edényt vesz elő, majd tejet önt bele és a gázra rakja. - A kölyköt is megruháztam volna.

- Már ha egyáltalán nem rohan el azonnal - mondom csendesen. - Elárulsz legalább annyit, hogy mégis melyik oldalon állsz és mennyire van közöd Tatsukihoz? - kérdezem meg egyszerűen. Jobb tudni az ilyeneket. Már ha egyáltalán van. Nehéz így, hogy el sem tudom helyezni, ki ő és hova tartozik.

- Nem rohant volna el, ismer - közli könnyedén. Vagy pont azért... Kinyitja a konyha egyetlen ajtóját, ami egy belső szekrényt rejt, majd elővesz egy tasak valamit. - Semleges vagyok - közli. - Semmi közöm Tatsukihoz, volt közös ügyünk és álltunk szemben is egymással, meg ő is varrt rám. Azt hittem, többet tanított neked, nem vall rá a nyugodt tempó, szóval tudnod kéne, hogy az eltakarítók függetlenek - morogja elégedetlenül. Beszéd közben a tasakból egy pohárba grízt tölt, majd cukrot és kanalat kerít.

- Ezt megtanította - mondom kicsit lemondóan. Már megint sikerült óriási hülyét csinálni magamból. Nem baj! Egyszer megtanulom, hogyan ne tegyem. - És honnan ismered Raktarit? Azt mondod, egész kicsi gyerekkora óta. De hogy került kapcsolatba veled?

- Az alvilág és a yakuzavilág élesen elhatárolódik egymástól, a kapcsolatuk azonban vitathatatlan. A suhancok nem elég fizetőképesek sokszor, némely yakuzák viszont egy-egy alkalommal milliókat ölnek egy adag jó minőségű drogba. Az emberkereskedelem is könnyen lebonyolítható a két réteg közt, nem beszélve a fegyverek, műkincsek, információk és munkaerő szempontjából - osztja meg. Amint felforr a tej, kevergetve a grízt beleönti, majd pakol bele négy lapos kanál cukrot. - Az apámnak hajdanán előnyös volt Raktari apjával lepaktálni, aztán az idővel gördült ez tovább, csak a kölyök kíváncsibb és élelmesebb volt az öregénél, nekem meg nem volt kedvem hülyére venni.

- Miért téged keresett meg? - bukik ki belőlem a világ leghülyébb kérdése, de már mindegy. - Mióta van ilyen állapotban? - teszem fel a következő kérdést.

- Szoktál figyelni is arra, amit mondanak neked? - kérdez rá mérgesebben. Tudom, rájöttem. Közben kész lesz a tejbegríz, lehúzza a gázról, amit elzárt. - El akart tűnni, én pedig könnyedén meg tudnám tenni, hogy véglegesen eltüntetem - közli morogva. - Három napja, az előző kettőt az utcán kódorogva töltötte.

- Mennyi drogot szedett be ez alatt? - kérdezem meg nyíltan. - És miért jó ez neki? Mióta ismerem, sosem menekült el semmi elől, ez mégis annak tűnik, menekülésnek.

- Azt hát! - csattan fel dühösen. - Raktari sosem menekült, még akkor se állt odébb, mikor mindenki más már megtette volna. Idővel mindenki kiakad, nála ez most jött el. - Elegáns üvegtálakat vesz elő. - Kérsz? - biccent közben az édességre. - Nem hiszem, hogy sokat mondana neked bármi is, elég annyit tudnod, hogy odafigyelek rá. Nagyon keveset kap, ellenőrzöm, vigyázok rá.

- Egy kicsit - válaszolok csendesen, igazából most érzem meg, hogy kicsit éhes vagyok. Bár mindegy... - Miért ezt adod neki? - tudakolom tovább. Masao bevizezi a tálkákat, de mindből kicsöpögteti az utolsó cseppig, majd az első kiszedett adagot leteszi az asztalra val'szeg nekem, szóval leülök. - Köszönöm.

- Normális kaját esélytelen, hogy megegyen, ezt szereti és majd így is tömnöm kell - árulja el, miközben kakaóport és kanalat tesz az asztalra. Elveszem és halványan megszórom az enyém tetejét, aztán egy kis adagot veszek a kanálra és elkezdem megfújni. - Az ecstasy étvágytalanná teszi az embert - teszi hozzá. Magának is elvesz egy adagot, majd leül és nekilát, nem tesz rá kakaóport, csak szed egy kanállal és fújni kezdi ő is. Figyelem, ahogy a kakaó ráolvad a fehér anyag tetejére és hosszabb idő után szólalok meg.

- Rá fog szokni? - kérdezem meg komolyan, majd megkóstolom az első adagot. Nem rossz, sőt...! - Vagy mit vársz ettől?

- Nem fog. Pszichikailag függő, míg menekül, de ez nem tart örökké, ma kapott utoljára. Nem várok tőle semmit, csak kellett egy kis idő.

- Mi történt ebben a három napban? - Tudom, hogyha megunja a kérdéseimet, akkor egyszerűen kivág innen, nem is nagyon értem, miért nem tette meg eddig, de hálás vagyok érte. Vállat von, ezzel le is tudta a kérdést. Na ezzel ki vagyok segítve, de akkor inkább nem feszegetem a kérdést. - És mi a terved velem?

- Annak függvényében eldöntöm, hogy Raktari józanul hogy reagál.

- Rendben - válaszolok csendesen, ennyiben hagyva ezt a kérdést is. Én is kíváncsi vagyok, Tari hogyan reagál majd. Nem tudom... - És addig?

- Áruld el, neked mik a terveid Raktarival.

- Terveim nincsenek - mondom meg komolyan. - Szeretnék vele beszélni, ezt az egész hülye helyzetet rendbe rakni. Attól függ, ő mit akar, de elveszíteni semmiképpen nem szeretném, mert fontos nekem. Az sokkal fontosabb, hogy helyre jöjjön, a többi nem számít, ahogy és amit ő szeretne.

- Totál kifordult magából és elvesztette a talajt. Össze van zavarodva, ezért kétlem, hogy tudná, mit akar.

- Pontosan miért vesztette el a talajt? - kérdezem meg aggódva.

- Szerinted? Félredobta az elveit egy olyan kefélésért, amiről tudta, hogy csak sérülhet benne.

- Tudom - sütöm le a szemem. - De ezzel sok mindent végleg világossá tettünk, csak nem úgy, ahogy akartuk. Sosem akartuk bántani - mondom komolyan.

- Elbasztad - közli. - Jeremyvel mi van? Rég láttam.

- Az elmúlt időszak eléggé megviselte. Tatsuki eltűnése rommá törte, most meg még inkább maga alá került. De még ebből is előnyt próbál kovácsolni. Hihetetlen, mennyit edz mostanában, erősödik és ügyesedik. Vagy a medencében, vagy a dojóban tölti a nap nagy részét - mesélek végül. Nem hiszem, hogy ebből baj lenne. - Ezen kívül egyre ügyesebben rajzol, nagyon sokat gyakorol. Hiszi, hogy Tatsuki visszajön, és nem akar neki csalódást okozni. Egyre agyafúrtabb lesz, komoly fejlődésen ment keresztül, mióta a tetováló mellett van. Kezd igazi kis alvilági lenni, ugyanakkor nem veszített a lelkéből sem, ugyanolyan érzelgős és érzelmes, mint volt az elején.

- Mi a franc? - Les egyet. Tudnám, min. - Hogy a faszomba gabalyodott bele Tatsukiba?

- Tetoválást akart, bement és ott ragadt - foglalom össze valahogy a lényeget. Végülis tényleg ez történt.

- És ez az érzelmi szarság? Tatsuki egy állat, mi az, hogy az eltűnése rommá törte és azért edz, hogy büszke legyen?! - kérdezi megütközve.

- Attól, hogy Tatsuki egy rohadt szemétláda, Jeremyt tudja ösztönözni. Nem tudom, mivel fogta meg a srácot, de komoly hajtóerő és cél a számára - mondom meg vállat vonva. Azt hiszem, azt jobb lesz kihagyni, hogy Tatsuki egyáltalán nem szemét Jeremyvel, sőt... - Meg valamennyire a kezében tartja a családjával is. Mennyire ismered Jeremyt azon túl, hogy mélyen benne jártál? - kérdezem meg szenvtelenül.

- Tudok pár apróságot - közli vállat vonva. - Még mindig ez a száma? - kérdezi, miközben előkapja a mobilját, pötyög rajta, aztán odamutatja nekem.

- Aham - bólintok is egyet. - Azt nem változtatta meg, valamiért ragaszkodott hozzá.

- Talán azért, hogy a régiek közül elérjék páran - veti oda könnyedén, s elrakja a telefonját. Kikanalazza az utolsó falat tejbegrízt is a tányérjából, azzal a mosogatóban elhelyezi némi vizet engedve bele. - Ha végzetél, járj így el te is! - kér és utasít egyszerre, méretes mancsába veszi az egyik, valószínűleg már meghűlt tálkányi adagot, kakaóport szór rá, azzal elhagyja a konyhát. Furcsa, ahogy Tarival viselkedik és foglalkozik, de val'szeg csak az az oka a meglepettségemnek, hogy azt hittem, olyan, mint Tatsuki. Halkan felsóhajtok és befejezem az evést, majd úgy járok el, ahogy kérte, a tányér a mosogatóban landol, bele víz és hagyom ázni. Az is meglep, hogy megvan neki a kölyök száma, pláne, hogyha jól szűrtem le, akkor nem egyszer kapta meg. Erről sokat beszélgettünk Jeremyvel és tudom, hogy ilyen csak nagyon kevés volt, talán ha három-négy ember és ezek szerint ő volt az az egy, akivel nem is csak két alkalommal ment el. Vajon tudta a kölyök, hogy már milyen régen kapcsolatban állt az alvilággal? Nem hiszem, tuti említette volna, ha nem nekem, hát Tatsukinak. De szerintem ez kimaradt. Mindenesetre furcsa. Visszaülök az asztalhoz és lehajtom a fejem az állam a kezeim támasztva meg.


Tari! Sosem gondoltam volna, hogy valaha is láthatom így. Fáj, de a mi hibánk. Segíteni szeretnék neki, de félek, hogy csak rontanék a helyzeten. Nem tudom... majd kiderül. Megfutamodni nem fogok most már, maximum kinyír Masao. Ennél rosszabb már nem lehet. Annyira rossz érzés, amit látok. Félek, hogy már nem tudom helyrehozni, hogy végleg elrontottam. De akkor emelt fejjel viselem el, mert az én hibám. Közben belém villan, hogy minek kérdezte Masao Jeremy számát. Na erre még lehet, rá kéne kérdeznem, de lehet, nem akarom tudni a választ. Bár csak nem akarja most már kiklopfolni. Arra itt vagyok én... Felsóhajtok és elfekszem a kezemen. Nem számítok rá, de hirtelen elönt a fáradtság és percek alatt bealszom, pedig küzdök ellene. Nem lesz ez így jó... De már nem tudom visszacsinálni és álomba zuhanok. Most kijön az, hogy mennyire nem alszom az elmúlt időben, pláne, mióta Tari eltűnt, előtte meg Jeremy mellett gubbasztottam. Most, hogy lehet, meg azonnal ki is használom a helyzetet.