7.

Masao

Még... Még... Még... Annyit hajtogatta, míg már maga sem tudta, igazából mit akart. Felejteni, elnyomni, megszabadulni mindentől, ami fáj, amiről tudta, hogy elrontotta, ami összetörte és a következményeit sem akarta figyelembe venni mindannak, amit tett. A szülei kitagadnák, megvetnék, ha tudnák, micsoda, vagy azt, hogy kilépett a yakuza testőrségéből. Én is komolyan elgondolkodtam, hogy megverjem, vagy mi a faszt csináljak vele, ahogy megtaláltam a régi lakásom ajtaja mellett félholtan a fáradtságtól és szomjúságtól, de aztán győzött a józan ész: belehalna. És persze a szív: szeretem. Felkapartam, hogy végignézzem, ahogy megmaradt maradványait is mind szilánkosra tapossa, röhögve táncol rajtuk, miközben zokog és már az öntudatlanságig ki van bukva. Ez a pár nap ijesztő volt. Őszintén. Raktari totálisan kifordult magából, nem is tudom, mihez tudnám hasonlítani. Bélhez, amiből szétömlött a híg salak? Valahogy úgy... Elképzelhetetlen mennyiségű bánat, keserűség, fájdalom, kétség, félelem, nyomorúság és harag került a szemem láttára elő belőle. Pusztító volt az önvád, az, ahogy lealázta magát, kegyetlen bírálatai és mocskolódó kritikái, amikkel önmagát pocskondiázta, megrémítettek. Felkészült a halálra, miközben továbbra is görcsösen kapaszkodott az életbe. Mert élni akar, még most is élni akar, csak már nem tudja, hogy és miért. Ha nem így lenne, tisztában van vele, hányféle módon megölhette volna magát. De nem tette, segélykiáltást adott le, amit szerencsére még időben meghallottam. Improvizálok, igen, és nem jószívvel teszem, mert aggódom ezért a bolondért és bánt, amit művel magával, ahogy egyre jobban csúszik szét. Össze kellene kaparnom, ez azonban egyedül nem megy, kell hozzá ő is. Tartom, amennyire lehet, teszem a dolgom, amit Yoshimi nem értett valószínűleg meg, de nem baj. Ha csak kicsit többet tudna a világról, az életről, tisztában lenne vele, hogy Tari helyzetében a pszichiátrián kellene kezelni, tömnék antidepresszánsokkal, mérgekkel, drogokkal, amikre bizony rászokik és nélkülük már nem bír élni, aztán mehet a drogelvonóra vagy a detoxba, ha pedig ez sem segít, bezárják egy gumifalú szobába, szétsokkolják az agyát, megfosztják az érzelmeitől és emberi roncsot, élő tetemet faragnak belőle azt hazudva még maguknak is, hogy ezzel jót tettek vele. Pedig nem.


Én sem teszek jót. Én sem. Nem tudok jót tenni, mert nem tudom, mi lenne a jó. Adtam neki egy kis felejtőszert, amitől jobban érzi magát, de ez nem állapot, ezt nem lehet élethosszig folytatni. Állandó gondoskodásra szorulna, nem lenne sokkal több, mintha gépek tartanák életben, ráadásul egy olyanban, amire nincs szüksége, amiben csalódott és amit gyűlöl. Igen, gyűlöl... Taszító volt mindaz, amikkel illette, amiből gondja származott, aztán az egész elmúlt és vissza csak az elgyötörtség utáni kimerült, fájó, béna állapot maradt. Felüdülés volt mindkettőnk számára, mikor végre hatni kezdett az ecstasy, nem is bírtuk sokáig visszafogni magunkat. Az évek alatt tapasztalt, érzéki szerető lett, a ragaszkodása és a szeretetéhsége pedig elviselhetetlenül kívánatossá tették. Nem biztos, hogy életem legjobb döntése volt megfektetni őt ebben a helyzetben, ez majd csak később derül ki, amikor már a befolyásoltság is elmúlik maximálisan. Napok kérdése. Újra és újra megkapni azonban őt olyan sok idő után maga volt a mámor, amelyből annak ellenére is kértem, hogy a szerelme nem sokkal távolabb tőlünk azt várta, hogy beszélhessen vele. Cseppet sem csodálkozom azon, hogy Yoshimi a jelek szerint felejthetetlennek és mindenkinél jobbnak találja őt, hogy a vele való szex után ébredt annak tudatára, hogy ez a férfitestbe bújtatott vidám kölyök kell neki. Őszintén azt akarom, hogy újra az legyen. Hiányzik a mosolya és idegen ez a megtört, elveszett, csapzott, önmagát elhagyott Tari az ágyamban.


Még egyszer utoljára megsimogatom meztelen mellkasát, miközben szempillái rezdülését, ajkai csábító ívét nézem, elnyomom a csikkemet, azzal felöltözöm. A pihenés jót fog tenni neki, remélem, amíg nem ürül ki a szervezetéből a drog, nem óhajt felébredni, Yoshit meg majd besuvasztom a szekrénybe, vagy befogom cselédnek, vagy a faszom se tudja, mi a picsát csinálok vele, hogy ne legyen láb alatt. Kibaszhatnám innen, de nem tudom, Tari mit szólna hozzá, nekem meg nem kell még több balhé. Ha nem kér a fazonból, elküldi a halálba, ha meg igen, elverem és Yoshimit is megfenyegetem, hogy ha nem becsüli meg, levágom a tökeit és felnyomom az orrába őket.


A konyhában fura, meglepő látvány fogad, a srác az asztalra borulva durmol. Láttam rajta, hogy fáradt, val'szeg azért nem volt túlzottan képben, s amíg szunyál, legalább nem faggat, mint valami szabadnapos vallatótiszt. Komolyan idegesített már és eljátszottam a gondolattal, hogy betakarom a száját a tenyeremmel. Otthagyom, kimegyek a nappaliba és levágom magam a fotelba, meztelen tappancsaimat a kicsi asztalra pakolom keresztbe, aztán előkutatom megint Jeremy számát és hívást kezdeményezek. Csörgetem, míg automatikusan nem bontja a vonalat, aztán döbbenten nézem meg, mi a franc van a telefonommal, de azzal semmi. Nem elérhető? Vagy nem mentette el a számom és fél, hogy valami geci keresi? Hát a jó ég tudja. Hagyok neki pár percet, amit kissé idegesen töltök el, mert nem túlzottan a kedvenc elfoglaltságom a várakozás, aztán újra hívom. Végre fel is veszi.

- Már azt hittem, estig kell hívogatnom, mire észreveszed - morgok bele elégedetlenül a készülékbe, hogy érezze, még mindig türelmetlenné tud tenni, ha sokáig húz vagy tököl. Nem mintha számítana. - Remélem, még mond az a név neked valamit, hogy Masao - teszem azért hozzá, hátha, pedig tudom, hogy azok után, amiket itt megélt, nem felejti el a nevem.

- Sajnálom, aludtam - kér bocsánatot kásás, álmos hangon. Jól van, ő sem kevésbé fáradt, mint az asztalomon szuszogó szerencsétlenség, az ágyamban fekvő szétcsúszott mafla, vagy én. Jól alakul az élet... - Adj még két percet - kéri csendesen. Kap, én sem díjaznám, ha egy jó szunyából kirázva folyékonyan kéne visszaidéznem valamelyik régi szexpartneremről, amit csak lehet. - Rég kerestél... - szólal meg valamivel később. - Mi a helyzet? - kérdezi barátságosan és talán némi örömmel is a hangjában.

- Az sokkal jobban érdekelne, veled mi a helyzet - közlöm határozottan. - Egy régi barátom szájából hallottam a neved egy kalap alatt említve egy bizonyos Yoshimivel, Terukival, Tatsukival, Deonnal, Asaméval... A többit nem bírtam megjegyezni. Felettébb kíváncsivá tett, hogy a picsába került köréd ennyi ember.

- Ne telefonon beszéljük ezt meg - kéri komolyan. Mi baja van a telefonnal? Most más lehetőségem amúgy sincs. - Raktari van nálad? - kérdezi meg némi szünet után.

- Három napja dekkol nálam, Yoshimit meg ma gyűjtöttem be. Ezek szerint nem tudsz róla, hogy téged is meginvitáltalak.

- Ezt elfelejtette említeni - mondja kimérten. - Mostanában valahogy minden mást is, de nem számít. Nem hangzik szívélyes meghívásnak - teszi hozzá végül. - Mennyi időd van rám most?

- Amíg valamelyik fel nem ébred. Amilyen fáradtak, szerintem ez még beletelik egy kis időbe - teszem hozzá. - Akkor még nem is volt szívélyes, alaposan megvertelek volna téged is, ha eljössz vele, de már lenyugodtam.

- Harcoltam volna - jelenti ki komolyan, de mellékesen, én pedig elkuncogom magam, pedig nem szokásom túlzottan az ilyesmi, azonban ez a kijelentés tetszik, kíváncsivá tesz, s valahol meg is lep. Úgy fest, Tatsuki tényleg nevelgeti és valóban alvilágiasodik. - Ezek szerint Tari nincs valami jól, igaz? - Kicseng a hangjából a megbánás. - Mit akarsz tudni és miért?

- Négy éves kora óta ismerem, ami idestova húsz évet számlál - közlöm -, tálalt mindent, amit tudott, amit lehetett. Az, hogy nincs valami jól, nem kifejezés. Ha pszichiátrián kötött volna ki, a zárt osztályon kezelnék - árulom el neki, mire egy döbbent nyögés a válasz. - Nem emiatt hívtalak, ezt intézem, ahogy Yoshimivel is rendeztetem a viszonyát, hátha az helyre kalapálja egy kicsit. Ha nem, még mindig szakemberre bízhatom - teszem hozzá, noha biztos vagyok benne, hogy akármilyenre nem fogom rábízni és a lakásomból nem viszik el. - Az jobban izgat, hogy a faszba ragadtál meg Tatsukinál, vagy mit keresel Asaménál - tárom elé körítés nélkül az igazat.

- Ha ez neked mind mond valamit, márpedig mond, mert hallom és érzem, akkor előbb tudni akarom, te mi is vagy ebben, hol helyezkedsz el, mi a feladatod és kinél - közli nyíltan az igényeit, kicsit követelőzve. Nevetek. Hát ilyen nincs! És mégis van. A kis Jeremy vérbeli alvilági lett. Beszarás. Úgy vágja a témát, mint forró kés a vajat és ez kibaszottul tetszik. Lesz legalább egy köre megint az ágyamban, ebben biztos vagyok.

- Semleges, független eltakarító vagyok - mondom meg neki. - Tatsuki varrta a hátam és a combom, harcoltam mellette és voltam ellene is, ahhoz pedig elég jól ismerem, hogy ne értsem, hogy a faszomba bírsz ragaszkodni hozzá. Na dalolj, kis pacsirta! - szólítom fel komolyan.

- Akartam egy tetoválást - kezd bele a legelejéről. Be kell látnom, hogy én basztam el, a daloknak van felvezetésük, meg levezetésük; elejük meg végük, én pedig egy szóval nem említettem, hogy igazából csak a lényeg érdekel. -, mégpedig úgy, ahogy én rajzoltam, teljesen olyannak. - Meg kell néznem megint meztelenül ezt a kölyköt. Kíváncsi vagyok, hol van az a tetoválás és milyen. - Egy rózsát. Hallottam, hogy ő jó és ezért kerestem fel a szalonban. - Tény, hogy a jónak híre van, de hogy még Tatsuki műveinek is... Most meglepem magam, mert ilyen orbitális faszságon elmélkedem, míg Jeremy hallgat? Meg. - Nem akarta, sőt, ki akart hajítani, egészen addig, míg meg nem mutattam neki a mintát. - Hö? Nem jártam jól, hogy innen meséli, ez éjszaka is egy fél életet jelentene, de telefonban lassan egy egészet követel. Míg dumál a kis szexkazán, rágyújtok és kerítek egy hamutartót. - Ott fordultunk először valamerre. Aztán előadtam neki, ki vagyok meg mit akarok. Meghallgatott, értékelte, meg rajzoltatott is velem közben, aztán felajánlotta, hogy tanít rajzolni, meg ad helyet nekem. - Aranyhal legyek, ha ezt a sztorit értem. - Tudod, hogy ez bőven sok is ahhoz, hogy megtegyek bármit. De nem várt semmit, sőt, még a tetoválásom is megkaptam. Közben valahogy alakult a helyzet és a végén már ott tartottunk, hogy megtanít megvédeni magam, segít helyet csinálni az alvilágban, tanít rajzolni és végül tetoválni is, ez meg bőven elég ahhoz, hogy tanuljak, igyekezzek, szorgalmas legyek. Hagytam magam sodorni, ennyi. Lucas halott, átvágtam a torkát - közli hideg nyugalommal, én pedig hálát adok annak, hogy csak cigarettázom, mert ha valami folyékony, esetleg szilárd anyag lett volna a számban, beterítem vele az előttem nyugvó, minden szarral megpakolt asztalt. Újra kell gondolnom, dugok-e ezzel a gyerekkel, mert Tatsuki valahogy megváltoztatta úgy, hogy közben megmaradt Jeremynek is. Én hiába mondtam neki, hogy vágja pofán Lucast, védje meg magát, ne legyen megadó, lepattant róla, az a velejéig rohadt görény meg elintézte, hogy gyilkossá váljon. Le a kalappal! - Bár nem én bántam el vele, de enyém lett a halála. Akkor már kicsit gyorsan zajlottak az események és mivel voltak problémák, Tatsuki megpróbált kimenekíteni. - Probléma alatt mit értesz, babám? Netán azt, hogy az a barom összeugrott Kitamurával? Bár inkább tűnik annak, hogy magára haragította, de ez a lényegen nem változtat. - Így kerültem Deonhoz, meg Asame házába. - Hát ezzel most rohadtul nem lett megmagyarázva semmi. Asaménak voltak alvilági ügyei, megvan a híre is, az is keringett a szőnyeg alatt, hogy ő meg Tatsuki összefogtak, de ez akkora botrányt képez, annyira nem érti senki, nem tud vele mit kezdeni, hogy az valami fantasztikus. A kettejük szövetsége egy bazi nagy kérdőjel. - Deon a barátom, így ad helyet, van egy szobám, foglalkozik velem, segít edzeni és beszélgetünk, játszunk, hülyéskedünk, elvagyunk. - Ezen elgondolkodom. Deon... Deon... Na faszom, még egy kérdőjel! Asame házicicája lehet, de a yakuza nem az a fajta, amelyik elhalmozza a szajháit. Ő az, aki eljátszik velük, aztán amikor rájuk un, repülnek jó pénzért. - Most meg igyekszem behozni a lemaradást, tanulok, gyakorlok, erősödöm éppen, minden nap edzek nem is keveset. Mindenképpen tartani akarom azt, amit Tatsukinak ígértem, ezért küzdök. Megéri szerintem, pláne, hogyha nem marad más, akkor nekünk kell az örökébe lépni, ha nem is rögtön, de később mindenképp. - Nekünk? Mi ez a királyi többes? Baszd meg, Jeremy, a dalocskád több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt! - Én ezt akarom, ennyi. - Micsoda akaratos szuka lett... Tetszik, de Tatsuki visszajön egyszer és vele aztán kurvára nincs kedvem egy újabb keresztútra! - Elég kielégítő volt a válasz? - kérdezi meg a hangsúlyból ítélve vigyorogva. - Vélemény?

- Mondtam már, hogy menj a picsába? Több kérdést vetettél fel, mint amennyire válaszoltál. Először is kezdjük azzal, hogy halványlila fingom nincs, ki az a Deon, mert én nem dolgozom yakuzáknak. Másodszor, az alvilágban egy kurva nagy kérdőjel Tatsuki és Asame kapcsolata. Nincs olyan érdek vagy indok, amivel magyarázható, hogy két olyan ember, mint ők, valamiféle szövetséget kössenek. Tatsukit nem érdekel semmi, csak tapos előre, a yakuzák néhány kivételtől eltekintve inkább elkerülik, Asame pedig egy külön világ, tökéletesen megvolt korábban is mindenki nélkül. Harmadszor - darálom tovább, közben pedig elnyomom a csikkemet -, semmivel nem magyaráztad, mégis hogy a pokolba sikerült elérned, hogy egy akkora gennyláda, mint Tatsuki, tápoljon! Semmivel! Tudom, hogy te ilyen kis naiv vagy, de ő nem valami szeretetszolgálat, hogy ingyen segítsen. Mit akar tőled? Tudtommal nincs semmid, ami érdekelhetné. Az köztudott róla, hogy imádja a te kaliberű suhancokat, de ennyire nem. Dugni is szeret, jó is vagy benne, de Tatsukit nem lehet ezzel sem megfogni. És mi az a királyi többes, hogy az örökébe lépjetek? Te?! És még ki? - bombázom a kérdéseimmel.

- Lassíts! - kéri kuncogva, miközben elhelyezkedik, kicsit motoz, aztán nagyot sóhajt. - Előbb én kérdezek. Mi a garancia arra, hogy amit megosztok veled, az nem kerül ki máshoz? - kérdezi komolyan, s ezzel érezhetően nem viccel. - Addig egy kukkot nem magyarázok tovább.

- Garanciát akarsz, vagy váltságdíjat? - kérdezem meg most már mérgesen. - Én eddig nem tárgyaltam veled, hanem kérdezgettelek, de ha te ragaszkodsz ehhez, akkor játszhatunk az alvilág szabályai szerint és mondhatom azt, hogy a drága exed csinos darabokban lesz visszaszállítva a yakuza kapuja elé, ha nem válaszolsz kielégítőeket a kérdéseimre, vagy rám baszod a telefont - közlöm hidegvérrel. - De szerintem sokkal többre megyünk egymással - szelídítem vissza a hangom -, ha kihagyjuk azt a csepp részletet, hogy alvilágiak vagyunk és beszélgetünk normálisan. Te kérdezel, én válaszolok, én kérdezek, te válaszolsz - ajánlom meg higgadtan. - Garancia? Sosem kellett kételkednünk egymásban, te megkaptad, amire szükséged volt és én beígértem neked, én megkaptam azt, amit kerestem. Tulajdonképpen semmit sem muszáj elmondanod, mert leszarom Tatsuki ügyeit, csupán érdekelt, mi van veled és mivel az alvilág legnagyobb gennyládája mellett kötöttél ki, gondoltam, megérdeklődöm, jó-e neked ott, akkor is vállalnád-e, ha nem függne a családod élete a döntésedtől, de ha nem akarsz beszélgetni, búcsúzom, aztán baszd meg magad.

- Jól van, állj le! - kéri szelíden, kissé megadóan. Tudtam én, hogy még mindig hamar szót lehet vele érteni. - Deon Asame pártfogoltja - kezd bele a mesélésbe. Hmmm... szóval nem házicica, hanem annál azért egy kicsit több. - Ezen kívül kapcsolatban van Tatsukival is, de ez már régebbi történet. - Tyűű! Mindjárt meg is lesz a kapocs a két nagykutya közt? Érdekel ez a Deon-gyerek, mert ha össze bírt kötni két ilyen embert, akkor tud valamit, ilyenre pedig még nemigen volt példa. - Ő is csak bekeveredett a szalonba, mert a bőrébe akart lövetni egy ékszert és addig pattogott, míg meg nem kapta. Csak aztán az valahogy másképp alakult és a yakuza mellett kötött ki. - Kurvára másképp alakult... - Tatsuki és Asame között valami törékeny békeféleség van, szerintem egyértelmű, hogy Deon miatt. Ebbe cseppentem bele én, és mivel Deon megkedvelt, így vigyáz rám, meg segít, Asame meg hagyja neki, hogy tegye, ami tetszik, amíg baj nincsen belőle. A harmadik kérdésed jó... Magam sem tudom a választ rá. Először tuti azzal fogtam meg, hogy tud tanítani rajzolni, talán tetoválni is. Ez neki fontos, mert erre is utódot keres magának. Egyébként meg csak kétszer feküdtem le vele - Ez, azt hiszem, mindkettejük részéről rekord, hiszen Tatsuki is egy szexgép, meg a kölyök is. -, szóval nem ezért tart maga mellett, ez tuti. Aztán meg alakult minden a maga medrében. Érdekeltek a dolgok, bele akartam folyni, ő meg esélyt adott rá. Először úgy volt, hogy csak megtanít megvédeni magam, aztán ez is fejlődött tovább, most meg valahol ott járunk, hogyha úgy gondolom, akkor sok mindent megkaphatok, de ha nem, akkor sincsen baj, az én döntésem. Én bízom benne, hajt előre, kedvelem, teljes mértékben a kezében vagyok, de vigyáz rám, méghozzá egészen addig, amíg el nem árulom, szóval jó sokáig. - Na ne! Még a végén kiderül, hogy az a barom is emberből van? Vagy az, hogy Jeremy még sokkal naivabb lett, mint volt. - Nem félek tőle, már az elején sem féltem. Nem bántott, sosem ütött meg, a fejmosások meg kijártak, mert tanultam belőlük. Akármilyen rohadék is, valami miatt kellek neki és nekem ez így jó is. Az örökébe meg Deonnal lépünk, ha lépni kell - fejezi be a monológot és ahogy ismerem, várja a kérdéseket. Felnevetek.

- Mi a fasz ütött abba a baromba, szívátültetésen esett át? - kérdezem jókedélyűen. - Nézd, öcsi - leszek komoly hirtelen -, a legrosszabb helyen vagy. Nem tudom, mennyit tudsz Tatsukiról, baromi sokat tanulhatsz tőle és nagyon komoly árat fizethetsz érte, de ha az örökébe akarsz lépni, már most találd ki, milyen emlékhelyet szeretnél magadnak, mert a vérszerinti gyerekeitől kezdve egészen néhány súlyos nehézfiúig elég sokan fogják akarni a fejedet, ha kisül, hogy az a marha megdöglött. Az a Deon-gyerek a yakuza által biztosítva van, de ha neked nincs hadsereged, hiába szorítod minden erőddel a segged, szétmarcangolják. Él még Tatsuki?

- Ilyen hihetetlen, hogy van olyan, ami fontos neki? - kérdez vissza értetlenül. - Mondta nekem ő is, meg Bakari is, hogy mindenki retteg tőle, de nem akartam elhinni - vallja be a hangjából érezhetően zavarban. Valszeg, te sem lennél olyan nyugodt, ha láttad volna, hogyan csinál ki embereket. Nem mintha félnék Tatsukitól, de csak azért vagyok marha nyugodt, mert nincs okom tartani tőle. - Mindegy. Nem tudjuk, hogy él-e, de az biztos, hogy a holtteste nem került elő. - Üm, fincsi, Jeremy pedig még mindig bízik bennem, ha ezt ilyen lazán elárulja. - Ellenben Kitamuráé igen és meg is hurcolták, szóval gondolom, ha halott lenne, már tudnánk. - Arról értesültem, hogy Kitamura a múlté, méghozzá elvarratlan szál nélkül, tovább nem érdekelt az ügy. - Meg Bakari is eltűnt vele, nincs mozgolódás sem a helyéért egyelőre. Ebből úgy hisszük, hogy él - zárja le. Meglep, mennyire színtelen a hangja, nem vall rá ez. - Tudom, hogy nem lesz könnyű, ráadásul rohadtul nem vagyok erre felkészülve, de meg akarom oldani. Nem fogom hagyni, hogy minden, amiért küzdött, amit akart, amit felépített, a semmié legyen pár barom miatt. - Most viszont indulatosan beszél, tele elszántsággal, erővel és szenvedéllyel. Mindenképpen el kell csábítanom ide a közeljövőben! - Ha kell, hadsereget szervezek, vagy nem tudom... de ezért komoly harcot fogok vívni, ha szükséges.

- Félreértés ne essék, nem rettegek Tatsukitól, de azt is készséggel elismerem, a nyugalmam alapja, hogy tiszta a lapom nála. Én harcoltam mellette és kerültem szembe is vele... Ha valamit megtanultam, akkor az az, hogy mindig alaposan fel kell mérnem, ő hol helyezkedik el, mert ellene másodjára nem akarok harcba vonulni - árulom el őszintén a fiúnak. Nekem törte el puszta kézzel az alkarom, pedig nem vagyok egy vékony gyerek, és a kibaszott szerencsén múlott, hogy kereket tudtam oldani. - Miért kötődsz hozzá ennyire?

- Amikor beléptem hozzá a szalonba, nagyjából hónapjaim voltak hátra maximum, ahogy Lucas egyre jobban elborult, egyre többet szívott és egyre inkább használt. - Üresség jellemzi a hangját, ami idegen és rossz értelemben meglepő Jeremytől. - Tatsuki látott bennem valamit, talán elsőként. - Most viszont megélénkül. - Nem kezelt le, nem dobott félre, hanem megígérte, hogy foglalkozik velem, teljesítette a kérésemet, segített biztonságba juttatni a tesóimat, megadta a lehetőséget a bosszúra is Lucas ellen. Tudod, hogy csinálok faszságokat, hülyeségeket, ennyire már ismersz. - Látom mosolyogni, ahogy ezt mondja. - Leckéket, fejmosást, tanítást ad csak nekem, de nem bánt, elviseli a baromságaimat, van, amelyikből még előnyt is kovácsol nekem. Segít és támogat szóban, tettben, mindenben. Kiáll mellettem. Mikor lógott a dolog és veszélyben voltam, neki meg nem volt ideje foglalkozni velem, akkor elpaterolt délre, hogy legyen kinél tanulnom, erősödnöm, edződnöm erre. Sosem akart bántani, összetörni, kirobbantani. Segített helyrerakni a dilijeimet, a pánikolásomat, tudja kezelni a kitöréseimet és úgy teszi, hogy ne okozzon nekem fájdalmat, csak jófélét. - Jófélét?! Ezt vagy nem értem, vagy nem értem. - Legalábbis igyekszik. Aztán ott van Yoshi is... - Most kéne betömni a száját, mert a szerelmi életére nem vagyok kíváncsi, de ez telefonon keresztül elég nehézkes. - Hatalmas hibákat követett el, de mikor azt kértem, életben hagyta a kedvemért, pedig tudom, hogy halál járt volna neki. És alig telt bele két hét, megint hibázott, megint hatalmasat és most ott van nálad, szóval... Figyel rám, és foglalkozik velem - zárja le a monológját. Szerencsére nem ment bele részletekbe, megúsztam, ellenben megint lelkesen mesélt és jó volt hallani. Nyújtózom egyet és mélyet sóhajtok.

- Találd be a lakásom közeljövőben - kérem tőle komolyan. - Nem tudom, mi a faszt csinálok Raktarival, Yoshimivel meg aztán pláne, de kerítsünk rá egy kis időt, mert ezt folytatnám a képedet bámulva.

- Örülnék, ha életben hagynád Yoshit - mondja meg komolyan. - Eleget szenvedtünk vele mindannyian, hogy ott tartson, ahol tart, elölről kezdeni meg most rohadtul nincs hangulatom - morgolódik a végén egy kicsit. - Mikor találjalak be? - kérdez rá azért, de inkább csak a miheztartás végett. - Úgy értem, holnap, a jövő héten, ebben a hónapban, vagy ebben a félévben? - kérdezi immár játékosabban. - És csak a képemet akarod bámulni? - kérdezi meg ezt is, amivel egy halvány mosolyt csal a számra.

- Nem tudom - válaszolom fáradt sóhajjal. - Egyelőre Raktarival foglalkozom, Yoshimi a legkevésbé sem érdekel, aztán ha a srác visszatalált önmagához, meglátom. Nekem már ma este jó lenne, de okulva az előző kettőből egyelőre ez felejtős. Mennyire vagy mobil? Ha csörgök, el bírsz szabadulni?

- Val'szeg el - válaszol gondolkodva. - Mondjuk minimum szólnom kell itt valakinek, meg egy darabon tuti kapok kíséretet, ahogy Deont ismerem, de ezen túl szerintem nem lesz gond. Még mindig ugyanott laksz, ahol legutóbb, ugye?

- Ja, ezt a kecót nem cserélném el - felelek széles mosollyal. - Ide egyedül gyere, majd legközelebb hozhatod azt a Deon-gyereket, mást azonban nem.

- Eszemben sem volt - közli és még a telefonon keresztül is érezhető, hogy vigyorog. - Majd valahol kirakatom magam a közelben. Mekkora kimaradásra tervezzek? - kérdezi meg azért. - Csak mert a "majd jövök" itt nem játszik.

- Döntsd el, mit akarsz. Hely van, kaja lesz, a többit kilátásba és függőbe helyezheted. - Körbekerüli, meg akarom-e dugni, mintha ez kétséges lenne.

- Na, akkor ebből sem lesz a délelőttnél hamarabb hazakerülés - közli be vidáman. Remek! - Yoshit meddig viseled el? Mondjak valamit a főnökének azért? Tudom, hogy nem érdekel, engem viszont igen - teszi hozzá komolyan.

- Ha Raktari kijózanodik, többet fogok tudni mondani, egyelőre alszik, vagy legalábbis mielőtt felhívtalak, aludt, ahogy Yoshi is. Ha Tari látni se akarja, kiborul, kihajítom, aztán hazajut, ahogy tud, szarom le, ha beszélgetni akar vele, akkor még idő - fejtem ki. - Jól bele vagy gabalyodva?

- Igen - vallja be némi csend után. - De jobb lesz így, idővel meg elmúlik a dolog - sóhajt fel.

- Legyen úgy - kívánom őszintén. - Akkor számíts rám, majd hívlak, ha esedékes lesz!

- Rendben. Meg... majd tájékoztass, mi a helyzet Raktarival, kérlek - kéri aggódva. Nem is ő lenne... és nem is Tariról lenne szó, ha nem lenne olyan szeretnivaló, mint amilyen. - Várom, hogy hívj! - teszi hozzá kicsit izgatottan.

- Nagyon haragudtam rád - osztom meg vele -, mikor rájöttem, hogy rólad beszél. Tudnod kellett volna, hogy ha átlépi a saját korlátait, az neki nem lesz jó.

- Hiba volt, ugyanakkor kellett valami, hogy végre rájöjjenek arra, hogy mi is a helyzet. Nem így kellett volna, tisztában vagyok vele és nem számoltam a következményekkel sem. Tudom, hogy ezt a részét elbaltáztam - Finoman fogalmazva. -, de én hiszem, hogy együtt fel tudnak állni ebből - árulja el komolyan. - Yoshi is csupaszív srác, hidd el! Csinál baromságokat, de akit szeret, azt nagyon. És Raktarit szereti minden ellenére. Adj neki egy esélyt! - kéri csendesen.

- Engem csak az érdekel, Tarinak jó-e, ha ez a hülye vele van, ő szeretné-e még - mondom, s folytatnám, de egy kócos üstökű fej fúródik hátulról a nyakamhoz. Beletúrok barna hajába és a fürtjeit jobban egymásba kuszálva simogatom meg őt. - Leteszlek, az úr felébredt - búcsúzom sietve, s meg sem várom Jeremy reakcióját, bontom a vonalat, azzal az ölembe ejtem a készüléket és a srác felé fordulok, már amennyire tudok. Átkarolja nyakam és így rám borulva sírni kezd. Megint nem tudok vele mit kezdeni, mint vigasztalni. Ez a helyzet rosszabb, mint mikor még csak tizenhét volt, pedig azt hittem, annál nem lehet rosszabb semmi. Tévedtem.


Csitítom, pedig azt sem tudom, mi baja van igazából. Szerintem már ő sem. Erősen kapaszkodik belém, majd forró könnyei mellett ajkai puhatolózását érzem meg. Vigasztalódni akar, mintha nem tudná, hogy a bánatra az idő gyógyír. Belepuszilok a szanaszét álló kócba, aztán finoman eltolom magamtól. Azt hiszi, máshogy akarom, mert gyorsan megkerüli a fotelt és beül az ölembe, mielőtt azonban folytathatná, háttal fordítom magamnak őt, kezeit a testéhez fogom.

- Tari... - szólítom meg.

- Így nem kellek? - Hö? Erre nem felelek. Hogy a viharba ne kéne? Ő? Bármikor. Mindig. Pedig nagyon jól tudom, hogy nem működik. - Mi baj velem, Masao? - kérdezi meg. Újabb megválaszolatlan kérdés, mert nem tudom, mit mondhatnék neki. - Annyira nem akar nekem ez összejönni...

- Micsoda?

- Ez a szerelem-dolog...

- Yoshi a konyhaasztalon horpaszt. - Amint elárulom, a karjai görcsös szorításba kezdenek. Úgy sejtem, most fogja fel, hogy nem hallucinálta a srácot és tényleg utolsó rohadéknak nevezett. - Kihajítom, ha nem akarsz vele beszélni se - ajánlom fel.

- Hogy került ide?! - kérdezi rémülten.

- Tőrbe csaltam, hogy elverhessem, csak nem hagytad laposra klopfolni.

- Megnézted a telómban a számát és kihasználtad, hogy még sosem hívtam arról fel! Hogy lehetsz ekkora szemét?! - Már szemét is vagyok... Éljen. Mi lesz ma még? Elereszt és mint egy kamasz kölyök, olyan dühösen néz rám. Még mindig halál édes az alsónadrágomban, ami lóg rajta, az indulataitól meg csak még kívánatosabb. Állom a tekintetét, elismerem, hogy úgy volt, ahogy állítja, hiszen pont ezt használtam ki Yoshimi kézre kerítéséhez.

- Tulajdonképpen miért is vagy mérges? - kérdezek rá.

- Mindenért!

- Jó, de úgy mégis - feszítem tovább a húrt. Yoshimi is befut, megjelenik a srác mögött, de nem zavartatom különösebben magam, hiába kövül meg és sápad el, mikor felfogja, mi van. - Most rám haragszol, mert egy csődtömeg lettél az elmúlt napokban? Vagy mert nem szolgáltam szépen csengő tanácsokkal, amikkel sorra pofára estél volna, mint a jégen? Vagy magadra, hogy eddig süllyedtél?

- Nem, baszd meg, az a bajom, hogy megszegted az egyezségünket! - kiabálja, engem pedig felbosszant ezzel az állításával.

- Egy nagy lófasz a seggedbe! - mordulok rá mérgesen, s most már felemelkedem a fotelből. - Nem szegem meg! Érted?! - vágom az arcába dühösen. - Fürödj meg, moss hajat...

- Büdös vagyok? - vág közbe. Jó, nálam itt állt meg a tudomány. Ha közlöm vele, hogy nem, nem megy el zuhanyozni, pedig ráférne, a haja csapzott, három napja fetreng a saját izzadtságában, ennek ellenére én nem érzem őt büdösnek. Valószínűleg az, másnak az lenne. Yoshimi értetlenül bámul hol rá, hol rám, én pedig nem tudom, mihez kezdjek a helyzettel.

- Tizenhárom-négy éves korodban még elfogadható volt tőled ez a viselkedés, azóta viszont eltelt jó tíz év...

- Fogtam, szóval igen - veti oda nekem, azzal sarkon fordul és frontálisan beleütközik Yoshimibe, akkora lendülettel igyekezett elhúzni. Nevetséges... komolyan mondom, Tari, nevetséges vagy. És elviselhetetlen.


Fellöki a meglepődött Yoshimit, visszahőköl és ujjai hirtelen kezdenek el nagyon gyorsan rángani, légzése megváltozik. Gyorsan mögé lépek és egy vastag befőttes gumit nyomok a kezébe. A rohamon nem segít, mégis automatikusan játszani kezd vele, ami majd egy kicsit megnyugtatja.

- Menj el fürdeni, hajat mosni! - utasítom most már határozottan. Nem moccan, ezért vállaira fogva vezetem a fürdőig. Elhaladunk a levegőt kapkodó, őt bámuló Yoshi mellett, aztán kinyitom előtte az ajtót. - Szedd végre össze magad! - parancsolok rá, azzal betolom a fürdőbe és rácsukom az ajtót. Fülelek. Várok. Szerencsére nem kell utána mennem, megtalálja a zuhanyzót és a víz folyásának hangjából ítélve kapar magának annyi józanságot össze, amivel beállítja a hőfokot. Húsz perc múlva ránézek, hátha. Sarkon fordulok és visszatérek a másik szerencsétlenhez. - Ugye nem kell téged is pesztrálni, mint egy gyereket, mert mindkettőtöket rögtön beadom a legközelebbi pszichiátriára. - Igen, kezd a faszom tele lenni.

- Nem kell - mondja és össze is szedi magát, feltápászkodik. - Bocs - teszi hozzá kicsit sután, majd elindul vissza a konyhába. Én is így teszek, bepakolom csurig a mosogatógépet, azzal elindítom.

- Halvány sejtésem sincs, mitől találna vissza önmagához - árulom el a művelet után, majd egy cigire gyújtva levágom magam az asztalnál lévő egyik székre. - Te mit tippelsz? Azon kívül, hogy már attól cselekvőképtelenségig kiakad, hogy tényleg itt vagy.

- Megpróbálhatok beszélni vele? - kérdezi meg bátortalanul.

- Végülis még elég hosszú a lejtő... - egyezek bele. - Próbálj meg a barátja lenni és ne merj hozzá közeledni, mert elevenen megnyúzlak. - Nem a féltékenység beszél belőlem, vagy hogy nem bírnám elviselni, ha más érne hozzá, még csak az se érdekel, ha más dugja meg, noha kétlem, hogy rajtam kívül valaki is járt volna Tariban, az ilyesmiken már régen túlvagyok, hanem a féltés késztet arra, hogy befenyítsem Yoshit.

- Nem is terveztem most - mondja meg komolyan. -, csak beszélgetni, szigorúan. Hátha megnyílik valamennyire, vagy ad valami kiindulási alapot.

- Akkor várunk. Negyed óra múlva megnézem, jutott-e valamire a zuhannyal.