7.

Yoshimi

Megébredek, de hirtelen azt sem tudom, hol vagyok, így hatalmasat ugrom hátra, amivel majdnem felborítom a széket, amin ülök. Aztán szépen eszembe jut minden, és pillanatok alatt leszek teljesen éber. Átmozgatom magam, de ekkor Tari hangja üti meg a fülem. Felállok és már indulok is a hang felé, de azonnal lemerevedem, amint meglátom. Az alsónadrág csak lóg rajta, biztosan nem az övé, lazán lecsúszik, ha úgy mozdul meg. Elönt egy érzés, ami összehúz belül és tudom, hogy igazam van. Féltékenység rohan meg és értetlenség. Akkor most én mit keresek itt? Miért akart elkalapálni, ha közben meg ez van...? Ráadásul nem igazán értem, most min veszekszenek, Tari úgy viselkedik, mint egy óvodás, de szó szerint.


Aztán megborul a világ, mikor nekem jön és elesek. A reakciója furcsa, azonnal ideges lesz, a roham előtör rajta, bár annyira nem erős, mint mondjuk öt napja. Csak nézem őt, nem merem megérinteni, nem merek megszólalni sem. Nem tudom leolvasni az arcáról, hogy mit gondol, hogy mit érez, mit hisz és ez megijeszt. Végül Masao rángatja el mellőlem és küldi el fürdeni, aztán egy perc alatt pakol helyre engem is. Nincs jobb ötletem, minthogy beszélek Tarival, ha hajlandó előjönni bentről. Talán ezzel tudok a legtöbbet segíteni. Vagy nem tudom. De legalább megpróbálhatom.


Hirtelen egy cigisdoboz landol az asztal közepén, mire felnézek és biccentve köszönöm meg azt neki. Ilyet még sosem szívtam, elveszek egy szálat és rágyújtok, de az első slukk után köhögőrohamot kapok. Méregerős, de finom, a második slukk már jobban esik belőle, aztán már csak lassan fogyasztom, hogy tovább élvezhessem.

- Mi vagy te Tari életében? - kérdezem meg végül csendesen, de nem nézek fel rá.

- Barátféle. Talán - teszi hozzá. A válaszából úgy ítélhető, hogy még sosem akasztott címkét a Raktarival ápolt kapcsolatára. Átsuhan egy fintor az arcomon, de igyekszem elfedni azonnal.

- Te és ő... ti... Inkább hagyjuk - fejezem be a gondolatot is, nem akarom tudni, mert megint a féltékenység lángol bennem. - Mit érzel iránta? - Masao egy hitetlen pillantást vet rám, aztán csak fúj egyet és ennyiben hagyja a kérdést. Ettől most könnyebb? Nem hiszem... Akkor viszont bekérdezem a másik témát, amin még agyaltam. - Ugye nem azért akarod felhívni Jeremyt, hogy őt is megleckéztesd? - kérdezem meg kicsit talán aggódva.

- Míg te az igazak álmát aludtad a konyhaasztalomon, lezavartam már vele egy beszélgetést - közli lazán elvigyorodva.

- Tessék? - kapom fel a fejem a hallottakon. - De mégis mit akarsz tőle?

- Semmi szokatlant - válaszol vállat vonva. - Sokat változott a kölyök az elmúlt fél évben, kíváncsi vagyok rá. Tetszik, mert bátrabb lett, kicsit megtanult taktikázni, bár még mindig szörnyen naiv, de valószínűleg ez is kell ahhoz, hogy olyan lelkes bírjon maradni, mint amennyire az volt mindig.

- Tényleg sokat változott - hagyom rá végül. - Tudja, hogy nálad van Raktari? Meg én?

- Tudja.

- És azt is, hogy alvilági vagy?

- Persze. Most már - teszi hozzá. Ezek szerint korábban nem. Talán jobb is.

- Hogy van? - kérdezem meg önkéntelenül is, mert valahogy kicsúszik a számon a kérdés.

- Megmarad. Miért nem kérdezed meg tőle te? - Elhúzom a szám.

- Próbáltam, de azt kérte, hogy ne érintkezzünk egyáltalán most, én meg nem ellenkeztem, mert látom, hogy nem tesz neki jót.

- Jól van, akkor a kölyök tökéletesen nem tudja, mit akar - neveti örömtelenül, majd elnyomja a cigicsikkjét. Nagyot nézek. Mi van?

- Lehúzlak ruhával! - szól be komoly hangon a konyhába Raktari. Az alvilági megélénkülve, apró, őszinte mosollyal kapja az ajtó felé a fejét és lesi meg a törölközőben flangáló srácot, majd elégedetten helyezi magát kényelembe a széken. Megint dühös leszek, de lenyelem.

- Rendben! - szól azért neki hangos, morgó hangon.

- Mit értettél ez alatt? - kérdezek inkább vissza, mielőtt meggondolatlan leszek. Most nem kéne kihúzni a gyufát.

- Morgott, hogy nem tájékoztatod semmiről, te meg azt mondod, ő kérte, hogy hagyd békén. Van nála ilyen - közli vállat vonva, lazán.

- Azt hiszem, azt várta, hogy időnként küldök neki üzenetet valakivel - vallom be. - De már én sem tudom, mi lenne jó. Rendesen megszenvedi ezt a dolgot most.

- Nyilván. Érzékeny, érzelmes, impulzív, szenvedélyes és még csak egy naiv kölyök. Majd rendbe jön, csak figyelj rá, ha már olyan nagy elánnal hangoztattad, hogy megvéded.

- Figyelek, ha én nem, akkor meg Teru. Ő is a szívén hordja a kölyök sorsát.

- Ennek örülök. - A kijelentés után az ajtóban újból megjelenő Raktarira néz. A srác már alaposan megtörölte a haját, ami így apró tincsekre bomolva szanaszét áll, lábait könnyű szövetnadrágba bújtatta, amelyet felhajtott, hogy ne járjon a szárán, meg egy kissé nagy pólót vett és egy hatalmas, világosszürke, kapucnis, cipzáros, vékony pulcsival.

- Zavarok? - kérdezi szemlesütve, a kapucniból kilógó madzaggal babrálva, lábujjait behúzva-kiengedve. Tessék? Rosszul hallottam?

- Dehogy! Eszel rendeset is, kérsz még egy tányér tejbegrízt? Valamit inni? - kínálja azonnal Masao. Mennyivel másképp bánik vele...

- Gríz és kávé - dönt, azzal mezítlábas talpával, mint egy szeppent gyerek, az asztalhoz sétál és leül egy székre. A férfi elé rak egy adag tejbegrízt, majd feltesz főni kávét.

- Teru nagyon aggódik érted, ahogy én is - mondom csendesen. Valahogy nyitni kell ezt a beszélgetést, azt hiszem. Raktari kínosan hallgat, nem néz semerre, csak enni kezd. - Kérlek, Tari, mondj valamit! - próbálkozok újra, de hirtelen kétségbe is esem.

- Valami. Mit akarsz, mit mondjak? - kérdezi pár pillanattal később. Legalább beszél. - Nem akarom még azért is szarul érezni magam, mert aggódtok miattam.

- Nem is kell szarul érezned magad - mondom csendesen, békülékenyen. - Csak örülök, hogy egészben vagy.

- Kösz. Amúgy hogy vagytok?

- Furcsán - vallom be neki. - Valahogy semmi sem olyan, mint volt. Hiányzol - teszem hozzá csendesen. - Üres a szoba nélküled, meg nincs akivel versenyezzek a gépen.

- Bazz, tudom, mi hiányzik! - bukik ki belőle és megelevenedik. - Fent van a gépeden a Need for Speed? - fordul Masao felé, aki szinte rémült tekintettel fordul vissza a kávéfőzőtől.

- Felejtsd el, hogy álló nap a gépemen lógsz! - szól rá. - Volt fasza kis fizetésed, veszel magadnak egy laposgépet és nyomatod azon, amíg meg nem unom. Három nap alatt nagyobb költségbe vertél, mint egy jó bár - veti a szemére könnyedén. Nagyot nézek most, de tudom, hogy csak hecceli Tarit, aki mintha magához is térne.

- És a PSP-m is a lakásomra küldettem, ami val'szeg már landolt apáméknál... - motyogja csalódottan.

- Azt nem hiszem - mondom csendesen -, ugyanis Teru megtalálta valamelyik nap a szobánkban. Szerintem nem raktad be, vagy valami hasonló - vallom be neki.

- Én nem pakoltam, benyomtam egy farmert, két pólót, egy kabátot, alsóneműt és húztam, mint a vadliba. Ha ott maradt valami, az Ryuuichi hibája, vagy akit megbízott a pakolással. Nincs véletlenül nálad? - kérdezi meg. Felnézek Masaora.

- Hát... ha a kabátom egyben van, akkor de - mosolyodom el. Na jó, ez talán durva, de én magamnál hordtam, csak mert jólesett.

- Úúúú, kééééééééreeeeeeeeeeeeem! - Masao mosollyal az arcán tesz le kávét neki is, nekem is, meg magának is, aztán cukrot és tejet is rak az asztalra.

- Legyen neked gyereknap - állok fel és kimegyek az előszobába, majd kiszedem a belső zsebemből a kütyüt tokostól, mindenestől. Fel is van töltve maxra, szóval még ezzel sem lehet hiba. Visszaballagok a konyhába és Tari kezébe nyomom, majd mosolyogva ülök le a kávé mellé, megcsinálom magamnak és csak csendben figyelem a srácot. Persze azonnal csapot-papot otthagy és nekiesik a játéknak. Mit is vártam? Megforgatom a szemeimet, de azért Masaora nézek. Remélem, nem haragszik, de ha jól látom, inkább örül annak, hogy Tari kimozdult valamerre. Csendben iszogatom a kávém. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni, mikor rájön, hogy minden rekordját megdöntöttem az öt nap alatt.

- Látom, sok felesleges szabadidőd volt és mesterszintre fejlesztetted magad. Legalább én sem fogok unatkozni.

- El is mehetsz ám - szól rá Masao.

- Nem. Még maradnék - teszi hozzá, mikor vált egy pillantást a férfivel. Furcsa érzés cikázik át rajtam, de nem mutatom ki.

- Meddig? - kérdezem meg végül csendesen, de élek nélkül. - Tudod, vár egy csomó munka otthon.

- Kiléptem.

- Tudom, de te meg azt, hogy várnak vissza - válaszolok csendese. Raktari kikapcsolja a gépet és az asztalra teszi, majd komolyan rám néz.

- Még fel sem álltam, de menjek vissza térdelni? Mit szólnál hozzá, ha most fognád a batyudat és elmennél megmondani Terukinak, hogy jó helyen vagyok?

- Ha ezt akarod, akkor elmegyek - állok is fel rögtön, bár rendesen hasogat belül most ez.

- Azt hagytam meg Ryuunak, hogy jelentkezem, ha kell és engem is kereshet ő meg Deon. A kölyök hívott is, tegnap beszéltem vele. - Tari hideg és elutasító velem, annyira nem hasonlít önmagára.

- Beszéltél Deonnal? - fut ki a kérdés a számon. Már nem tudom visszatartani magam.

- Aha. A srác mindig szereti kézben tartani a szálakat, tudni, kivel mi van. Kiharcolta Ryuuichitől a számom, aztán addig hívogatott, míg már nem bírtam.

- Mit mondott? - kérdezem meg halkan. Nem akarom, hogy tudja és talán mégis, hogy mekkora őrültekháza van.

- Kérdezett inkább, aztán megbeszéltem vele, hogy majd felhívom én.

- Nem is mondtad, hogy beszéltél vele - szólal meg Masao.

- Nem tudtam, hogy ismered.

- Jeremy felhomályosított, ha már te elfelejtettél beszámolni bizonyos információkról, amikről nekem igenis tudnom illene.

- Nem szándékoztalak beavatni. Jó neked a semlegesség - mondja kissé rendre utasítóan, amin láthatólag jól szórakozik a férfi.

- Te tudtad, hogy ő tudja, hogy mi... és ők tudják, hogy ő... - De nagyon értelmesre sikerült ez. Úgy látom, őket is sikerült meglepni, de ami tuti, hogy Masao olyan képet vág, hogy huhúúúú... na újabb kör. - Szóval, te tudtad, hogy ő micsoda, és tudtad, hogy mi micsodák vagyunk és ez kimaradt a körből? Vagy most mi van? - kérdezek rá, de finoman.

- Én tök, te tök, öntök... - vicceli el a helyzetet Raktari, mire halványan elmosolyodom. Szeretem, mikor ilyen. - Az érdekel, mióta tudom, hogy Masao alvilági és miért nem beszéltem róla soha?

- Valami ilyesmi - árulom el végül.

- Az öregem se tudja és ez jó így - ráz le ennyivel.

- Hihetetlen, hogy itt mindenki mindenkivel kapcsolatban van - állapítom meg komolyan. Kezdem unni, hogy mindig kiderül valami, meg most már egyre hülyébben érzem magam, hogy az asztal mellett állok. Most mi legyen?

- Ez nehéz téma, nem akarok róla beszélni továbbra sem. Mi van Jeremyvel? - kérdezi tématerelőnek. - Gondolom, megviselte, hogy leléptem, bár szerintem őt nem lepte meg, mintha sejtette volna, úgy váltunk el.

- Nem hülye a kölyök, sejtette, vagy talán tudta is - válaszolok Tarira nézve. - Eléggé megviseli ez az időszak most. Pontosan nem tudom, már lassan négy napja egy szót sem beszélünk. Szerintem Masao többet tud neked mondani - teszem hozzá a férfire nézve és lassan, de visszaülök.

- Mi az, hogy nem beszéltek?! - támad le egy pillantást sem vetve az alvilágira.

- Befejeztük Jeremyvel. - Mire Raktari elhűl, Masao meg készenlétbe helyezkedik. - Közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy csak gyengítjük egymást és ez így nem lesz jó a továbbiakban egyikünknek sem. Így lesz a legjobb. - Raktari ujjai járni kezdenek, egyre gyorsabban és egyre idegesebben. Nem tetszik ez nekem, de minden pillanatban őt figyelem, ahogy az alvilági is.

- És közös megegyezéssel nem beszéltek? - kérdezi sértő módon élesen. Remek.

- Azt kérte, hogy adjak neki egy kis időt, amíg összeszedi magát. Így a legkönnyebb, ha össze sem futunk. Ennyi - mondom komolyan.

- Mi az, hogy közös megegyezés?! - csattan fel és olyan erővel ugrik meg, hogy a szék hátracsapódik mögötte. Masao is talpon van, noha ő hangtalanul állt fel. Én sem maradok ülve. - Milyen szar kifogás ez, hogy közös megegyezés?! Nem mered a szemembe mondani, hogy miattam?! Hogy elbasztam?!

- Tari, fejezd ezt be! - kérem szelíden. - Ennek semmi köze nincsen hozzád, vagy ahhoz, ami történt. Mostanában nagyon sokat vitáztunk, tele voltunk problémákkal és most is ahelyett, hogy mellette álltam volna, csak gyengítettem, így meg nem volt már igazán értelme, csak szenvedtünk egymás mellett. Ha nem történik meg, akkor is ide jutunk még némi szenvedés után, de szerintem két héten belül - közlöm teljesen nyugodtan.

- Szerintem hülyeséget csinálsz, az a srác szeret téged!

- Tudom, de... ez ennyire nem egyszerű. Most meg már pláne nem...

- Mit akarsz ezzel?

- Már annyit martuk egymást és annyi sebet ejtettünk, hogy sosem lenne a régi, ezzel pedig mindketten tisztában vagyunk. Ez így lesz a helyes. Még mindig szeretem, hűséges kutyája leszek, mindent megteszek érte, mert így tudjuk erősíteni egymást, de a kapcsolatban már nem.

- Ez nem indok - közli egyszerűen. Hanem? Akkor mi?

- Ami nem működik, azt nem kell erőltetni, ezt te is tudod - figyelmezteti Masao komolyan. Most ki kinek az oldalán áll? - Nem helyes és nem jogos, amit csinálsz, úgyhogy ne is folytasd!

- Ez aljas volt.

- Nem, a legkevésbé sem - vet ellent nyugodtan a férfi. - Van, hogy két ember közé kell valamennyi távolság, hogy remekül működjön a kapcsolat közöttük, míg a közelség miatt állandóan marakodnak. - Szó szerint ezt csináltuk Jeremyvel. Szerintem ezt Raktari is tudja, még ha nem akarja beismerni magának sem.

- Ezt most fejezzük be! - szól rá villanó szemekkel. Hoppá!

- Rendben. - Masao nem firtatja tovább a témát, egyszerűen visszalép, mintha tiszteletben tartaná azt a határt, amit Raktari húzott meg pillanatnyilag. Szembenézek vele és nem tudom, mit kéne mondani, mert ami eszembe jut, azt egyáltalán nem kéne kimondani.

- Ha kiakadsz, akkor is tudod, hogy az elmúlt három hónapban körülbelül hetente tartottunk egy-két napos, vagy hetes mosolyszünetet, így pedig Jeremyt is csak felőrölte az egész. Most megnyugodtak az indulatok, nem veszekszünk és majd lassan elcsitul minden - fejezném be én is a témát ennyivel. Raktari idegesen toporog, ujjai szorgalmasan babrálnak a pulcsi aljával, zavartnak és idegesnek tűnik. Masao lassan közelíti meg, majd nagy mancsait a vállára teszi. Tari összerezzen, nem lesz sokkal nyugodtabb, de hagyja magát terelni, visszaültetni a székre.

- Ha Jeremy miatt aggódsz, nem kell - szólal meg. - Megmarad, túllesz rajta. - Ezt ő már csak tudja... Mindegy. Bár ha jól értem, akkor kölyök beszélt vele, márpedig viszonylag hosszan, ha nem tévedek. Nem tudom, mit kéne mondanom most, furcsán érzem magam, ugyanakkor talán jobb, ha én is leülök. Figyelem Raktarit, az idegességét, a mozgását.

- Pontosan mi idegesít ennyire ebben? - kérdezem meg végül szelíden. Ha jól értem, ezt Masao sem tudja, mert akkor nem így válaszolt volna.

- Az, hogy... tök kiszámíthatatlan, megbízhatatlan, bizonytalan vagy - mondja el őszintén, az előtte heverő kávét, megcsócsált tejbegrízt és PSP-t figyelve. Na ez most pofán vág rendesen, de valamennyire igaza van.

- Ebben igazad van - válaszolok elfogadóan. - Ugyanakkor az oka is megvolt és -van - vonom meg a vállam. - Bár a megbízhatatlannal nem értek egyet - teszem hozzá, de csak kedvesen. Sosem szegtem meg egyetlen szavam sem.

- Nem azt mondtam, hogy mindenben, de már egyáltalán nem vagy olyan elszánt. Mintha nem tudnád, mit akarsz... - próbálja elmagyarázni. - Én rohadtul ki vagyok rád akadva.

- Ezt úgy mondod, mintha te tudnád - közlöm nyugodtan, élek nélkül. Mekkora két hülye vagyunk. Legalábbis én így érzem jelen pillanatban. - Elárulod, melyik része miatt vagy kiakadva?

- Mintha én tudnám, mit akarok? - kérdez rá. - Vannak terveim. Még kiélvezem egy kicsit a szabadságom, aztán jelentkezem testőrnek valahova - jelenti ki. Nagyot nyelek, én szeretném, ha visszajönne. - Azon vagyok kiakadva, hogy amikor összevesztetek Jeremyvel, se láttál, se hallottál, annyira csak azon kattogtál, mi lesz a sráccal, meg hogy mellette akarsz lenni, meg akarod vigasztalni, aztán most meg azt mondod, közös megegyezés alapján szakítottatok. Kábé egy kráternyi szakadék van a két helyzet között és ebben a kráterben az is ott van. Hogy mégis mi miatt vagyok kiakadva rád? Mert az előtt meg voltál veszve Jeremy miatt, most meg nem is beszélsz vele, azt mondod, vége van - mondja a szemembe komolyan. Nem hangzik így valami jól, de... mindegy már az egész, nem?

- Tari, változott a helyzet, ennyi. Utólag visszagondolva kényelmes volt nekem Jeremyvel, mert voltunk, elvoltunk, együtt voltunk. Szeretem, de már régen nem úgy, mint az elején, szépen leszelídült és elcsendesült ez a dolog. Azt hittem, ha visszaszerzem, minden jobb lesz, de nagyjából a beszélgetésünk második kérdésénél tisztába tettük, hogy nem, és már tudtuk mindketten, csak akkor még nem tudtuk kimondani. Az pedig... Megtörtént, vissza nem törölhetjük, akkor pedig számolni kell a következményeivel.

- Meg a jó édes anyádat, azt! - szakad ki belőle. Masao meglepetésében elvigyorodik és teljes nyugalommal nézi, ahogy Raktari felugrik és leborít a székről. Hoppá! Erre nem számítottam, de már mindegy. Landolok a földön, de még mindig Tarit figyelem. - Hogy lehetsz ekkora fasz?! Jeremy csak egy kölyök, neked pedig az csak megtörtént, mi meg bekaphatjuk!

- Ha így lenne, akkor esélyes, hogy első szóra ugrom, hülyét csinálok magamból Ryuu előtt, kikérem a szabimat már, hogy itt lehessek, meg gondolkodás nélkül, minden kérdést félredobva eljövök egy kétes alakkal, mi? - kérdezek vissza, de csak picit ingerülten. - Jeremy kölyök, igen, de ennek semmi köze a mostani állapothoz. Én sosem tudtam őt teljesen elfogadni olyannak, amilyen, ezt is megbeszéltük, nem? Hogy nehezen viselem, mikor fűvel-fával... mindegy. Az eszedbe sem jutott, hogy miattad voltam féltékeny akkor? - szalad ki végül a számon a kérdés, de ebben a pillanatban jobbnak látom be is fogni. Rémülten nézek fel Tarira és várom, hogy robbanni fog.

- Lehet, én vagyok hülye, de én ezt egy barátomért megcsinálnám - szólal meg csendes hangon. Én is erre gondoltam. A rohadt életbe, hogy elbeszélünk egymás mellett. - Beszéltük, igen és helytelenítettem is, hogy egy ilyen kölyökkel vagy, de neked nem lehetett beszélni és én nem is akartam beleszólni az életedbe. És pont ezért olvastam a fejedre, amit, hogy ha nem tudtad elfogadni, minek hülyítetted - mondja komolyan, határozottan. Ez igaz, én hagytam figyelmen kívül. De nem akartam hülyíteni, csak így alakult. - Egy tök érzékeny gyerek, akivel az elején tisztázni kellett volna, amikor megtudtad, hogy mi a helyzet vele, hogy vagy A verzió, hűséges és minden szép jó, vagy B verzió, nincs hűség, nincs kötöttség, nincs kapcsolat, csak szex - közli. - Ezt a féltékenység dolgot meg nem értem - teszi hozzá. Remek... ha megmagyarázom, még ki is akad, de már nem számít.

- Ez a gyerek, azt ígérte, hogy igyekszik hűséges lenni, hogy majd minden szép és jó lesz, ennek ellenére ő ezt nem tudta betartani, nekem meg sok lett. Hallgatnom kellett volna rátok, mert Teru is ezt hajtotta nekem, de tudjátok, hogy egy hülye fasz vagyok. Akkor meg?! - csattanok fel egy kicsit, de aztán lenyugszom. - Én... Nekem... - Na szedjem már össze magam! - Konkrétan fájt, mikor megdugtad Jeremyt - vallom be végül halkan. - És nem a kölyök miatt.

- Még te nyavalyogsz?! Koppintsd már magad fejbe! - ugat velem dühösen, újra villogó szemekkel, kivörösödve. - Ti kértétek a folytatást! Sőt! Ti rángattatok bele, magamtól soha a büdös életben nem csináltam volna ilyet! - kiabálja fulladva. Karjai kissé ránganak, de markába szorítja a pulcsi ujját. - Három éve sündörögtem körülötted! Három éve! - üvölti mérgesen. - Mindig ellenálltam a kísértésnek, kihagytam egy csomó lehetőséget, azt már nem bírtam! Vess meg, de ez az igazság, a végtelenségig én sem bírom!

- Fogd már fel, hogy nem vet meg senki! Értsd már meg, hogy senki nem utál, gyűlöl vagy van kiakadva rád! - Most már én is kiabálok, mindkettőnkből kijön az indulat, azt hiszem. - Miért olyan hihetetlen, hogy Jeremy sincs kiakadva rád, ahogy Teru sem, csak aggódik miattad? Te csinálod magadnak a problémát ebből! Igen, akartam és tudod, csak azt bánom, hogy téged megtörtelek vele, semmi mást. Mert rohadt jó volt és felnyitottál bennem egy csomó mindent, meg Jeremyben is, akárhogy is nézzük. Még mindig azzal vagy elfoglalva, ki mit szól hozzá, holott senki nem bántott vele, senki nem haragszik, senki nem hibáztat. Bárcsak hamarabb elszakadt volna benned a cérna, még Jeremy előtt, mert akkor rohadtul nem lenne ez a cirkusz! - Legalább olyan hevesen reagálok, ahogy ő is. Masao nem tudom, mikor fog közbeavatkozni, vagy hagy minket ízekre szedni a másikat. Nem tudom... de most nem is érdekel.

- Ki beszélt Teruról vagy Jeremyről?! - Elcsuklik a hangja, ahogy üvölt, s ahhoz, hogy folytatni tudja a beszédet, meg kell köszörülnie a torkát. - Nekem nem volt túl jó - vallja be csendesen. Megdöbbenek és fáj. Én ezt nem akartam. - Legszívesebben kitettem volna Jeremyt, máshogy intézem az egészet, mert így csak fájdalmat okoztam neki is és magamnak is. - Megdöbbenek, pedig valahol számítottam erre.

- Jeremy is ott akart hagyni minket, csak sajnos megfogtuk - vallom be. Legalábbis Teru valami ilyesmit mondott. - Sajnálom! - tör ki belőlem. - Sajnálom! Hiba volt, tudom, de nem az, hogy megtettük, hanem a körülmények. Öt napja azon agyalok, hogy mi legyen, ha visszajössz, hogy hogyan fogsz viszonyulni hozzám, hogy gyűlölsz, vagy sem. Féltem, hogy elveszítelek véglegesen, hogy sosem látlak többé. Hiányoztál! Nagyon durván. Ha kell, megharcolok azért, hogy láthassalak, de nem akarlak elveszíteni. - A végét már szinte csak suttogom, mert másra képtelen vagyok. Végigfolynak a könnyek az arcomon, amit makacsul törlök le, mert nem szabad, nekem nem. Mielőtt Tari megszólalhatna, Masao a szájára teszi hatalmas kezét, s füléhez hajol.

- Három éve epekedsz ezért a fatális baromért - suttogja neki. - A szívedre hallgass! Nem számít, mit mond az eszed, sosem fogod helyesnek gondolni semelyik részét ennek az egésznek, de mindig marcangolni fog, ha megpróbálsz alkalmazkodni egy olyan szabályrendszerhez, amit mindigis utáltál. A félelem sem számít, ennél már nem sokkal mélyebb a földi pokol, amit el bírsz viselni. - Gyorsan beszél, aztán lassan felém tolja, majd elveszi a szájától a kezét. Raktari azonnal megcsókol, most puhán, őszintén, szívből, annyira megnyílva, hogy elsírja magát közben, de nem ereszt el, átkarolja a nyakam. Gyengéden csókolom vissza, ugyanolyan nyíltan és beletéve mindent, amit érzek iránta. Remegő kezekkel húzom magamhoz, karolom át és fogom őt szorosan. Nem akarom elengedni soha többé. Ragaszkodom hozzá, annyira hiányzott és most itt van.

- Szeretlek, Tari! - suttogom halkan, tele érzelemmel, igazi szerelemmel a hangomban. Nem tudok mást tenni, csak így tudom kimutatni. Még mindig remegek egész testemben, de már ez sem érdekel, csak Raktari és az, hogy mi lesz ezután. Felnézek, Masao már sehol, és ennek most még örülni is tudok.

- Ne csapj be! - könyörög nekem. Oh, Tari! - Megdöglöm, ha két-három hónap múlva elbizonytalanodsz - vallja be. Alaposan kapaszkodik belém és zokog. Még szorosabban ölelem át, gyengéden simogatom a hátát nyugtatva őt.

- Nem csaplak be, ígérem! - ígérek neki komolyan. - Nem fogok elbizonytalanodni, ennyire még sosem tudtam, mi akarok - vallom be csendesen. - Tari...! - Nem tudom, mit akarok mondani, már nem is számít, csak csitítom, simogatom, ölelem magamhoz és hagyom, hogy kiadjon magából mindent.


Vigasztalhatatlanul sír, mint egy gyerek, de még így is annyira szép és aranyos. Kapaszkodik belém és bugyborékolva ömlik kifelé belőle minden, ki tudja, mennyi ideje gyűjtögetett fájdalom. Szegény Tarim, annyira sajnálom ezt az egészet. De most már minden rendbe jön. Időnként nagyokat szipog, hogy ne taknyozza össze a ruhámat, de lassanként megnyugszik, aztán zsepit keres a ruhái zsebében, de azokat a szekrényből szedte ki, nem talál bennük, ezért az enyémben is körülkutat. Hagyom neki, aztán végül megtalálja, amit keres, nálam mindig van zsepi, mostanában meg pláne. Megvárom, hogy kifújja az orrát, aztán gyengéden simogatni kezdem az arcát, letörölve a kósza könnycseppeket róla. Nem tudok megszólalni, pedig talán kéne mondani valamit, de képtelen vagyok rá. Inkább visszahúzom magamhoz és megint megcsókolom gyengéden, lassan, élvezettel. Beleolvad szinte a csókba, annyira átadja magát az érzésnek és nekem. Most, hogy kisírta magát, már talán tud boldog is lenni. Remélem, nagyon remélem. Gyengén kapaszkodik belém, de így is minden ragaszkodás benne van, s szelíden bújik is hozzám. Hagyom neki és boldogan ölelem továbbra is.

- Gyere velem haza - kérem szelíden, csendesen. - Mármint hozzám haza - teszem hozzá. - Lakj ott, amíg eldöntöd, hogy hogyan tovább. Rendben?

- Máris költözzünk össze, ezt mondod? - kérdezi. Hm... így nem gondoltam végig, mármint hogy ezt jelenti, amit kérek, csak ösztönös volt. De aztán elmosolyodom és bólintok.

- Végülis nagy részben évek óta együtt élünk, ismerjük egymás szokásait, mint a rossz pénzt - mondom kedvesen. - Akkor meg miért ne léphetnénk előrébb? De csak ha te is ezt szeretnéd.

- Nem - válaszol a fel nem tett, de levegőben lógó kérdésre őszintén. Rendben van, én ezt el tudom fogadni így. Talán még tényleg korai lenne. - Barátként más, mint párként. Egyébként is testőr vagy Asaménál, én pedig egyelőre semmiképp sem megyek vissza oda. Majd találkozgatunk.

- Rendben van - válaszolok csendesen, mosolyogva, még mindig szorosan ölelve őt. - Minden rendben lesz most már. Ígérem. - Határozott és komoly vagyok. Szeretem. Nagyon szeretem és nem akarom elengedni többet.

- Ne ígérj hülyeséget - kéri megkomolyodva. Rendben van. -, főleg annak tudtában ne, hogy hamarosan a Yuusuke családnál kitör a harmadik világháború. Vagy...? - Elenged félig és körülnéz, Masaot keresi, aztán ijedtség ül ki az arcára és elereszt. Ezt most nem igazán értem.

- Mi a baj? - kérdezem meg komolyan. - Tari! - szólítom megint csendesen.

- Masao... - válaszol halkan. - Masao! - szólítja a férfit, azzal otthagy a konyhában, de követem. A hálóba rohan, aztán a hangszigetelt szobába, majd a fürdőbe, végül a bejárati ajtón talál meg egy cetlit, amin a férfi üzenetet hagyott neki: "Éjfél környékén vagyok várható haza. A hárman egy ágyban nem támogatott felállás, ágyazz meg a vendégszobában magatoknak! A hűtőben van kaja, Yoshi tukmáljon beléd valamit a tejbegrízen kívül! Ételt!" Elmosolyodom és átkarolom hátulról Tarit. Nem tudom, pontosan mit jelent ez most neki, de itt vagyok, nincsen semmi probléma.

- Akkor mi lenne, ha ezt be is tartanád? - kérdezem csendesen, de nem kezdem el terelni, ha akar jön, ha nem még állhatunk itt egy darabig.

- Mármint melyiket, az ágyazást vagy a kajálást? - kérdezi meg. Mondjuk mindkettőt. - Nem vagyok éhes, de egy kicsit rendet rakok Masaonak, mert mióta itt vagyok, mást se csinál, csak pesztrál, mint egy gyereket, meg takarít utánam - mondja bűnbánóan, a cetlit pedig zsebre nyomja. Nem igazán értem, de rendben. - Olyan kínosan érzem magam - árulja el óvatosan kibontakozva a karjaimból, majd a vendégszobába megy, hogy ágyneműt kerítsen. - Szólj nyugodtan Ryuunak, hogy megvagyok, meg tájékoztasd, hogy mész, vagy maradsz.

- Te mit szeretnél? Maradjak vagy menjek? - kérdezem meg csendesen, de megyek segíteni neki. Én maradnék, ez egyértelmű, de ha ez neki nem pálya, akkor most elmegyek. - Miért érzed kínosnak a helyzete?

- Nem tudom... - kezd válaszolni, miközben ágyruhát pakol elő. - Masao itt hagyott bennünket a saját otthonában... Hülyén érzem magam, mert kitúrtuk, akaratlanul arra késztettük, hogy lelépjen, ha nem akar gyertyatartó lenni. Márpedig nem akarna, azt tudom. - Miközben beszél, előszedi az ágyneműtartóból a takarókat és párnákat, aztán automatikusan áll neki a lepedőt az ágyra igazgatni. Mellé lépek és segítek neki. - Írni kellene neki, hogy jöjjön vissza, de kellemetlen lenne mindkét részről, főleg, mert nekem nincs kocsim, te meg motoron érkeztél, tehát még elmenni se nagyon tudnánk.

- Tari - fogom meg a kezét, hogy rám nézzen, amit meg is tesz. - Mi lenne, ha egyszer nem azon idegeskednél, hogy mit gondolnak mások, mit tettek, vagy mit nem, hanem azzal foglalkoznál, hogy te mit szeretnél tenni? - kérdezem meg komolyan, de nem bántóan. Szomorúan néz rám, miközben összeszedi a gondolatait.

- Nem teljesen Masao miatt... Magam miatt. Engem zavarnak ezek a dolog, Yoshi. Én úgy gondolom, hogy ez úgy van rendben, hogy, és ha nem úgy van, akkor rosszul érzem magam, mert olyan, mintha én nem tettem volna fel a mérlegre a másik oldalt - próbálja elmagyarázni. Bólintok és közelebb lépve hozzá magamhoz ölelem.

- Semmi baj nincsen - mondom csendesen. - Ha szeretnéd és úgy jobb lenne most, akkor elmegyek. Nem tudom, mi lenne a helyes, vagy mi nem. Amiben biztos vagyok, hogy már elment.

- Semmi sem helyes... - válaszol őszintén, arcán áthullámzó keserűséggel, azzal folytatja a lepedő eligazgatását. - Nem szeretném, ha elmennél, de ez nekem most nagyon sok és gyors és hirtelen - vallja be végül némi hallgatás után.

- Tari - kérem csendesen. -, húzd meg a határokat. Maradhatok úgy is, hogy csak egy szobában alszunk, mint mindig. Amit te szeretnél, ameddig és ahogy. Nem kell belerepülnünk a közepébe.

- Tudom. - Újabb csend következik, azalatt szorgalmasan a párnákat is a huzatba tuszkolja. Nem lesz könnyű vele, már látom. Nagyot sóhajtok. - Nem is menne.

- Mégis mit szeretnél? - próbálom újra.

- Rábízhatjuk arra, hogy majd alakul? - kérdezi. Odadobja a párnákat, majd nekiáll az egyik takarót a huzatba burkolni. Elmosolyodom.

- Rá. De akkor beszélek Ryuuval - teszem hozzá. - Nem akarod felhívni Terut? - kérdezem meg végül.

- Nem.

- Rendben - figyelem, ahogy befejezi a takaróhuzatok felhúzását, aztán elindul a másik szobába, gondolom, Masaoéba. Hadd tegye, amit jónak érez.


Előhalászom a mobilom és felhívom Ryuut. Gondolom, odalesz az örömtől.

- Mondd!

- Maradnék éjszakára, ha lehet - közlöm csendesen. - Tari jól van - teszem hozzá.

- Tarinak örülök, a többit meg majd leverem rajtad később.

- Rendben - mondom komolyan. Vállalok bármit ezért. - Köszönöm. Holnap délelőtt visszamegyek, a délutáni szolgálatot már tuti felveszem - teszem még hozzá.

- Ajánlom is. - Bontja a vonalat. Szerintem lassan kihúzom a gyufát nála rendesen, de mindegy. Nagyot sóhajtok újfent és megkeresem Tarit, akit a mosógépnél találok be, éppen a lehúzott ágyneműt pakolja bele. Mögé lépek és finoman megérintem a hátát.

- Beszéltem Ryuuval, holnap reggel kell visszamennem - közlöm vele is, mit intéztem. Raktari csak felles rám, én meg nem tudom mire vélni egyelőre.

- Korán? - kérdezi sután, majd becsukja a gép ajtaját, s ellépve onnan mosóport kerít.

- A délutáni szolgálatot kell felvennem, meg gondolom, van papírmunkám is - válaszolok nekidőlve a falnak. - Legkésőbb tízkor le kell lépnem.

- Majd megkérem Masaot, hogy vigyen vissza a találkozásotok helyszínére - ajánlja. A mosópor után az öblítőből is rak a gépbe, majd becsukja a kihúzott tálcát és beállítja a programot. - Zabos volt?

- Rendben van - mosolyodom el halványan. - Azt nem mondanám, csak annyit mondott, hogy még leveri rajtam. De nem baj, megérte.

- Komolynak szánta, vagy csak húzta az agyad? - kérdezősködik tovább. Elindítja a gépet, utána Masao szobájába megy, ahol elkezdi felhúzni a frisset.

- Nem tudom - vallom be. - Szerintem most komolyan, de majd kiderül. Segítsek valamit? - kérdezem most már meg, mert zavar, hogy csak támasztom a falat.

- Mi a fene van ott, hogy Ryuu így szigorkodik? - kérdezi meg csodálkozva. - Még ezt befejezem, aztán kész vagyok. Utána mit csináljunk?

- Lehet, csak én veszem túl komolyan - kuncogom el magam végül. - Ehetnénk valamit. Mit szólsz?

- Én nem vagyok éhes, de kiülök veled a konyhába, állítólag van kaja. Basszus, ez is mekkora ciki már?! Tutira szívózni akart velem, amit nagyon jól meg is tett...!

- Most miről beszélsz? - kérdezem meg mosolyogva. Nem vagyok ehhez a Tarihoz szokva és az ingert is érzem erősen, hogy átöleljem.

- Erről - mondja a zsebét megpaskolva, ezzel utalva Masao üzenetére.

- Ami azt illeti, szerintem finom volt és nőies - mondom komolyan. - Másképpen is közölhette volna a dolgokat. Ellenben igaza van, enned kell.

- Sosem lenne semmiben nőies - jelenti ki komolyan. - Majd eszem, most még nem megy.

- Tari - kérem csendesen. - Megijeszt, mennyire nem te vagy most itt - vallom be. - Nem kötelező enned, tudom, hogy étvágytalan vagy. Csak felajánlottam. Egyébként te mit szeretnél csinálni?

- Itt vagyok teljesen, maximum csak... nem tudom kezelni ezt a helyzetet - makogja. Na nekem itt elszakad valami és mellé lépek megint, hogy megérintsem.

- Mit nem tudsz rajta kezelni? - simogatom meg a hátát, a vállát.

- Még egy kicsit össze vagyok zavarodva - feleli őszintén, nézve engem, a takarót leengedve az ágyra.

- Azt nem csodálom - lépek egészen közel és megint megpróbálom átölelni, hátha most engedi. Átkarolom és dereka köré fonom a karjaimat, így húzom közelebb. A többit rábízom, mert most nem tudom, nem érzem, hogy mit szabad. Ledobja a takarót és félénken fordul felém, miközben keze az oldalamra meg a hátamra csúszik. Megint az a gyengéd, ragaszkodó érintés... Halványan rámosolygok.

- Min mosolyogsz?

- Rajtunk - vallom be. - Mint két tizennégy éves, aki először randizik. - Raktari elfordítja a tekintetét, mire átrohan egy grimasz az arcomon.

- Bocs... Az ilyesmiben sosem voltam valami jó. - Elengedem fél kézzel és az arcát magam felé fordítom.

- Tari, kérlek! Szerintem ez így is csodálatos - vallom be. - Ne láss mindenben rosszat! Hol az a Raktari, akit ismerek, aki mindenen mosolyog, nevet, aki a pozitívat keresi mindenhol?

- Az megvan, nem veszett el, csak... ez nekem nem túl könnyű. - Gyengéden simogatom meg az arcát.

- Mi lenne, ha elmondanád, mit gondolsz, mit érzel, mitől nem könnyű, mit tegyünk, mit szeretnél? - kérdezem meg kedvesen. Raktari válaszul eltol magától, kibontakozik az ölelésből, majd kézen fog és visszavisz a magunknak beágyazott ágyú szobába. Nagyot nézek, de megyek vele, kíváncsian arra, mit szeretne most. Leül az ágyra és kényelmesen elhelyezkedik. Kérdőn nézek rá, ugyanakkor mellé telepszem, remélve, hogy valami ilyesmire számít.

- Hogy tanultál meg úszni? Uszodában úszómesterrel? - kérdezi meg. Na most az államat a földről kell összekaparni.

- Hát nem... apám belökött a tó közepén egy csónakból és tessék, ííz perc után már úgy úsztam, mintha egész életemben ezt csináltam volna - vallom be, de még mindig nem értem igazán.

- Helyben vagyunk. Nekem ez ilyen. Akartam, vágytam valamit hosszú ideje, aztán most bele lettem lökve a közepébe - árulja el. Azt hiszem, már értem. - Kell az a tíz perc, amíg rájövök, hogy kell úszni.

- Akkor várjuk ki azt a tíz percet együtt - mondom meg neki komolyan. - Itt vagyok, együtt minden könnyebb.

- Eszembe sem jutott, hogy egyedül. Az megfordult a fejemben, hogy milyen lenne, ha visszamennék mégis Asaméhoz, ahol ott vagy te is, meg Teruki is, de mivel ő nem nagyon viselné ezt jól, meg sok kellemetlenségünk lenne belőle, inkább ez is ellene szól - mondja. - Sok mindenről nem beszéltem nagyon. - Ebben igaza van. Sosem beszélt a családjáról, amit tudok, azt főleg apámtól. Tari családja réges-régi testőrdinasztia, szigorú, kemény neveltetést kapott, az apja is Asaménál dolgozott, meg a bátyja is, de végül mindkettejük kiesett a testőrségből, az apja olyan sebet kapott, ami lehetetlenné tette a munkát, a bátyja belehalt a lövésbe, ez pedig már önmagában is sok szerintem. Sosem beszélt a kapcsolatairól, az exeiről... És a gondjairól sem. - Ilyen az is, hogy nekem kell idő, míg beleoldódom egy helyzetbe.

- Időből sok van még - válaszolok kedvesen. - Szerintem itt az ideje, hogy pont ezeket a ki nem mondott dolgokat megbeszéljük - teszem hozzá. - Hogy ténylegesen megismerjük egymást, mélyen, minden téren. - Fejem finoman a vállára döntöm, igazából engem zavar, ha távolság van köztünk, de tiszteletben tartom, hogy neki idő kell, így csak pici dolgokat teszek, hogy azért mégse legyek teljesen távol tőle.

- Szerintem ismerjük egymást... - védekezik tétován.

- Szerintem te ismersz engem, ez igaz, de én nagyon sok mindent nem tudok rólad. Sosem beszéltél a családodról, magadról. Sosem meséltél semmit, ami csak egy kicsit is húzós volt neked, így pedig nehéz lesz később. - Közben nyomok egy puszit a vállára. Eszemben sincs bántani, csak van pár megválaszolatlan kérdés.

- A fontos dolgokat tudod, de ha úgy érzed, hogy nem... akkor kérdezz. - Hát ez sem lesz könnyű menet, de rendben, akkor kérdezek.

- Mesélhetnél a családodról, a szüleidről. Arról, hogy miért beszéltél olyan lemondóan arról, hogy haza kell menned - mondom meg, mi az, amire kíváncsi lennék. Ha Tari nem akarja, nem fogom rákényszeríteni, hogy beszéljen ezekről.

- A családom szemében, amit csináltam, elmondhatatlanul szörnyű tett - mondja csendesen, lehajtott fejjel. - Apám elevenen megnyúzna, ha tudná, márpedig mivel én nem kötöttem ki a lakásomon, a cuccaimat viszont oda küldettem Ryuuval, azok már valószínűleg a családi háznál vannak, a telefonomon pedig nem lehet elérni, vagyis apám őrjöngeni fog, ha egyszer eljutok haza, főleg, mert a családom ősidők óta a Seichirou család szolgálatában áll. - Tisztelettel beszél róluk, de valahogy távolságtartó a témától. - Nálunk a hagyományok, a szabályok, az erkölcs nagyon fontos - mesél egybefüggően, közben pedig az ezüstlánccal babrál -, ebből adódóan szerintem érthető, miért nem akarok hazamenni túlzottan. Apám szigorú ember, nehéz neki megfelelni, anyám csendes, visszafogott. - Tehát lehetetlen megfelelni. Remek lesz ez az időszak, már látom. - A nagybátyám, apám bátyja volt velünk anyámmal, mikor még otthon laktam és apám Asaménál szolgált. Ő egy másik yakuzánál testőrködött, de elvesztette az egyik lábát, ezért ő volt az ügyeletes apa, amikor az enyém nem ért rá, nem volt elérhető. Ő is szigorú, kemény férfi, rengeteget tanultam tőle. A felesége elvált tőle, anyámmal ketten gondoztuk, aztán apám is lesérült, hazajött és nagybátyámnak mennie kellett, különben kinyírták volna egymást. Nem azért, mert nem szeretik a másikat, csak mind a ketten vezető személyiségek. Testvérem már nincs, a barátaimról már rengeteget meséltem, állatot nem tartottam... - Igen, ezeket tudom, ahogy a barátairól tényleg szívesen mesélt. Talán ez az egyetlen téma, ami szóba került. - Van valami, amit nem tudsz még, de szeretnél?

- Tari, huszonnégy éves vagy. Nem gondolod, hogy most már egyedül is dönthetsz dolgokban? Tudod, hogy engem is azért elég szigorúan neveltek, ugyanakkor más a helyzet, ezt is tudom. De talán már te dönthetnél arról, hogy kinél akarsz szolgálni, mikor akarod abbahagyni, vagy másnál elkezdeni. Ez már a te életed, nem apádé. Jó, én könnyen beszélek, négy éve nem is társalogtam apámmal, de ha lehetetlen megfelelni neki, akkor miért akarsz ennyire görcsösen ragaszkodni ehhez? - kérdezem barátságosan, teljesen felé fordulva, a tekintetét keresve, de mivel nem néz rám, így álla alá nyúlva fordítom el a fejét. - Mitől tartasz ennyire?

- Mi lenne, ha hanyagolnánk ezt a témát? A családi ügyeim csak rám és a családomra tartoznak. - Valami furcsa fájdalmat érzek belül, de csak bólintok. Legyen, ha neki úgy könnyebb, majd később, vagy sosem. Meglátjuk.

- Ne haragudj! - hagyom ennyiben a dolgot. Tudom, hogy Tari zárkózott, lehet, még ehhez is idő kell. - De ha úgy érzed, bármikor meghallgatlak - biztosítom csendesen, de én itt meg is akadtam, mert akkor fogalmam sincs, mit kéne még kérdeznem. Abban biztos vagyok, hogy az exeiről nem akarok hallani sosem, az nem az én dolgom, akkor meg nagyon nem tudok mit kérdezni. A családja tabu... még nem tudja, mit akar és hol... Még sosem éreztem ezt, de meg vagyok lőve a kérdésekben.

- Ha nem muszáj, nem fogok beszélni a családomról - mondja meg őszintén. - Nem a kedvenc témám, nem érzem szükségét, hogy kiteregessem a szennyest, jó az ott a tartóban. Azt mondtad korábban, hogy éhes vagy - emlékeztet némi hallgatás után. Elmosolyodom, hiszen már megint terel, de hagyom neki. Joga van hozzá.

- Igen, az vagyok, de csak akkor eszem, ha te is - próbálom sarkallni, hogyha csak keveset is, de egyen velem. - Nem kell sokat, csak pár falatot - kérem csendesen.

- Attól függ, Masa mit hagyott itt - egyezik bele némi hezitálás után, azzal elhúzódik és már pattan is ki az ágyból. A konyhába slattyog és kinyitja a hűtőt. Tavaszi tésztát vesz elő sok zöldséggel, a reakciója azonban nem tetszik. Tari imádja a tésztát, mindig nyálcsorgatva várja, hogy végre ehessen belőle, de most csak elmosolyodik. Remélem, azért enni fog belőle valamennyit. Tányérokat szed elő fehér porcelánból, négyzet alakúakat. Elég elegáns egy étkészlet, de ami biztos, hogy Masao megadja a módját a dolgoknak. Olyan furcsa nekem, hogy ennyire otthonosan mozog itt. Biztos vagyok benne, hogy nem ez az első eset, hogy itt van. Csak figyelem, ahogy tesz-vesz, majd elénk rakja a kaját. Megvárom, hogy ő is leüljön.

- Jó étvágyat! - Lassan állok neki az enyémnek, nem kapkodok, inkább figyelem Tarit, hogy ő is egyen valamennyit.

- Neked is - kívánja, azzal egy zavart fintor kíséretében, amit valószínűleg a megfigyelése vált ki belőle, enni kezd. Nem olyan kelletlen, de most nem eszik szívesen, és lassan, keveset csak. Leveszem róla a tekintetem, hátha akkor kevésbé lesz zavarban és én is a kajának szentelem a figyelmem. Most kifejezetten jólesik, így be is burkolom az adagot, amit kiszedett nekem.

- Hol találok poharat? - kérdezem. Kicsit zavarban vagyok, de majd elmúlik. - Meg mit szólnál egy kávéhoz is?

- Pohár szem magasságban van ott - mutat rá az egyik szekrényre. - Díszpoharak fent, bögrék alatta - teszi hozzá. Látszik, hogy csukott szemmel megtalálna mindent. Kinyitom szekrényt és tényleg minden a helyén, szóval csak kicsórok egyet és iszom egy pohár vizet, meg azért töltök Tarinak is, hátha. - Megnézem, maradt-e még - ajánlja és már áll is fel. Elhúzom a szám, mivel nem ezért kérdeztem, de rendben. - Nem kell lefőzni, csak melegíteni. - Miután bejelenti, bögréket keres és tölt ki kávét mindkettőnknek, s amint az asztalra tette, tejet és cukrot is kerít.

- Mennyi időt töltöttél itt korábban? - szalad ki belőlem a kérdés, miközben visszaülök és összepakolom a kávém az egyik bögrébe. - Annyira otthonosan mozogsz, mintha mindigis itt laktál volna - magyarázom is meg a kérdés okát.

- Amennyit lehetett - válaszolja. - Nem laktam itt, de sokat foglaltam a kérót, kulcsom is van hozzá - mondja meg, ami kicsit meglep, de igyekszem leplezni, mert nem akarok emiatt gondot.

- Mi ő neked? - kérdezem meg csendesen.

- Sosem mondtuk ki, hogy barátok vagyunk, de olyasmi. Féltékeny vagy? - Na ez betalált, inkább nem is nézek fel rá, csak kavargatom tovább a kávémat.

- Ha igen, az baj? - kérdezem meg végül.

- Igen - válaszol őszintén. - Masao húsz éve biztos pont az életemben. Tudom, hogy Jeremy miatt lehet benned bizalmatlanság vagy félsz, de nekem van önuralmam, a szabályaim nekem fontosak, én holt biztos, hogy nem fogok mással lefeküdni.

- Tudom, hülyeség és majd elmúlik. Bízom benned, ez inkább a körülményeknek szól. Meg láttam, hogyan viszonyul hozzád, hogy fontos vagy neki és vigyáz rád - mondom elmosolyodva. - El fog múlni, tényleg, csak nekem meg ehhez kell egy kis idő. - Raktari mélyet sóhajt a kezére akasztott láncot bámulva.

- Még akarod, hogy meséljek?

- Szeretném, de nem kényszer - mondom meg komolyan.

- Tudom, de nem akarom, hogy félreérts valamit. A családommal ápolt viszonyom és Masaval a kapcsolatom eléggé összefügg egymással... Masao apja alvilági - kezd is bele a mesélésbe és ezzel egyidőben a babrálásba. Ez már sokkal inkább Taris. -, az enyém testőr. Az alvilágiak egy része szeret jó viszonyt ápolni valamelyik yakuza emberével, ha érdekelt infók vagy valaminek a kapcsán. Masao apja ilyen okból jó barátja lett apámnak, de mindvégig titkolta a kilétét. Már nem él - teszi hozzá. - Innen az ismertségünk és ezért olyan régi. Masa napra pontosan húsz évvel idősebb nálam és mióta az eszemet tudom, gondoskodó, rendes velem. Sosem volt másmilyen és nem is tudom elképzelni, hogy egyszer megváltozzon. Nem is akarom - vallja be. - Az apám kő keményen tud ragaszkodni dolgokhoz. Ilyen volt az, hogy legyek nyugodt, engedelmes, csendes gyerek. Nem voltam. Eleven, harsány, vidám kölyök voltam némi hiperaktivitással, ezért rengetegszer szidott. Szerencsére ő nem sokat volt otthon, anyám pedig ha épp nem engem pesztrált, akkor a barátnőivel ült össze teázni, járt el színházba, hasonlók. Rengeteget voltam kettesben a tolószékbe kényszerült nagybátyámmal, aki rosszabb volt az apámnál is makacsság és szigorúság terén. Masao viszont maga volt a lazaság, a könnyedség, játszott velem, kivitt a parkba, nagyokat sétáltunk, szóval olyan volt számomra, mint egy báty, akivel imádtam együtt lenni - árulja el. Képtelen vagyok elfojtani egy halvány mosolyt. Masaoról szeretettel beszél, kedvesen, ugyanakkor megint kikerüljük a család témát. - Később, amikor iskolás lettem, sok gondom volt a japánnal. - Igen, ezt tudom, a mai napig előfordul, hogy elír dolgokat. - Nem tudtam megtanulni a nyelvtant, az írást, amiért elégedetlenek voltak velem otthon. Ugyanígy problémás volt, hogy nem tudtam rendesen odafigyelni az órákon, megülni a fenekemen, ezért a tanulmányi eredményeim sem voltak kiválóak. Minden évben egyre több gördült ilyenekből a számlámra és mindig keményebb szankciókat, szidásokat osztottak ki rám, Masao meg hiába mondta apámnak és a nagybátyámnak, hogy nem hülye vagyok, nem lusta, csak másmilyen rendszerre van szükségem, hajthatatlanok voltak. Egyébként imádtam iskolába járni, csak hosszúak voltak az órák - teszi hozzá. Érzem, hogy ez belé van nevelve, hogy ne mondjon rosszat semmiről, vagy ha igen, akkor kompenzáljon valamivel. Elhúzom a szám. Én sem szerettem otthon lenni, engem is csesztetett apám, de azért ez már több, mint amit el tudok fogadni. - Masao volt az egyetlen, aki ha leült velem tanulni, akkor hagyta, hogy tíz-húsz percenként felálljak, vagy közben babráljak. Őt nem zavarta, ha firkálok, gyűrögetem a lapok sarkát, kis adagokban kérdezett ki, nem szólt rám minden apróságért, míg anyám, nagybátyám és apám folyamatosan osztotta a fejem a hiperaktivitásomból eredő dolgokért. - Határozottan szomorúnak látszik, automatikusan nyúlok előre és fogom meg a kezét. Csak ilyenkor azt nem értem, hogy ezek a szülők semmire nem gondolnak? Egy pillanatig hagyja, hogy érintsem, aztán visszahúzódik. - Nem kell megvigasztalni. Igen, bánt, hogy nem tudtam sosem elég jó lenni, de amit tudtam, megtettem, a lelkiismeretem tiszta - mondja ki. Meglep ezzel a fél kitöréssel, mert eddig ilyet sosem láttam tőle, de visszahúzom a kezem inkább, ha ez zavarja. - A családom számára a hiperaktivitás nem létezik, szerintük én nem voltam elég szófogadó, Masao viszont tudta, hogy ez rajtam kívüláll, én egyszerűen nem bírok sokáig nyugiban ücsörögni, ezért sokkal jobban húztam én is mindig hozzá. Ez meg persze apám és nagybátyám szemét iszonyúan csípte, szerintük ő elrontott engem.

- Azt hiszem, értem, honnan gyökerezik a bizalmad benne - mondom komolyan, megértően. - Én csak azt láttam, ahogy hozzád viszonyult, hogy milyen puhán, barátian, kedvesen kezelt minden percben. Ez nekem elég is volt, hogy tudjam, jó helyen vagy.

- Masa nagyon sokat tett értem. Tudom, hogy hülyeség ilyesmiket komolyan kimondani, de ez nagyon fontos momentum az életemben - kezd bele a folytatásba. Látszik rajta, hogy kissé szorong, nem néz a szemembe, az ujjai remegnek, nehezebben veszi a levegőt, de nem vészes az állapota. - A suliban kitört a gameboy őrület... Szörnyen akartam egyet, de mivel nem voltam elég jó tanuló, gondok voltak velem, apám és nagybátyám tiltotta, hogy kaphassak. Masaot ez nem érdekelte, meglepett eggyel, mikor elárultam sóvárgásom tárgyát. Voltam vagy kilenc éves... talán tíz... Apám meg elvette tőlem és kiabált miatta vele. Nem mintha Masaot meghatotta volna, de rémesen éreztem magam miatta. Kaptam egy újat, megtanított rá, hogyan rejtsem el, én pedig ittam a szavait és betartottam azokat a dolgokat, amik segítségével megóvhattam az elkobzástól a kis cuccot. - Előbújik a nagy gyerek Tariból és szinte újraéli az időszakot. Lelkesen mesél nekem, és érzem, hogy valóban szerette Masaot már akkor is. Érdekes, mennyire megtalálta vele a férfi a közös nevezőt. - Alig egy évvel később már engedett az óvatosságom, a suliban elvették tőlem, mivel rengeteg játékom volt hozzá és még ennyi idő után is remek állapotban volt, jó gépnek számított. Nem tudtam visszaszerezni, pedig akkor először verekedtem is. Otthon meg azért is kikaptam, mert eldugtam a gameboyt, meg azért is, mert verekedtem az iskolában. - Sejtem, hogy ez a “kikaptam” elég durva büntetést takar. Raktari a szokott módon eltakar, elfed, de ebből már számomra is egyértelműen következik, hogy verték is. Ráadásul szerintem mindkét férfi. - Azután is Masaohoz fordultam - Vagy menekültél. -, aki megint csak nem esett kétségbe, megmutatott pár olyan fogást, amivel kicsavarhatok más kezéből valamit, ráadásul úgy, hogy annak a valaminek nem esik baja. Három napig bírtam elviselni, hogy előttem játszanak az én gameboyommal, aztán visszaszereztem. A győzelmem öröme persze sokáig megint nem tartott, apám hazajött és nekiugrott Masaonak. Eltiltott tőle engem is, mire Masao random megjelent nap közben ott, ahol voltam. Szerzett valami papírt, hogy bejusson a suliba, tartott nekünk egy nagyon szuper órát, amit végigröhögtünk, ebédszünetekben kilógtam hozzá, ha tudtunk előtte egyeztetni, meg bejutott a klubba vendégedzőnek, ahol harcművészeteket tanultam. Majdnem le is bukott akkor, de mivel kámforrá vált apám érkezése előtt, elkezdtem gyanítani, hogy ő nem valami egyszerű fickó. Én innen tudom, hogy alvilági, felfedte magát előttem - árulja el. - Megkérdeztem, hogy csinálja ezeket az akciókat és egyszerűen nem próbált hülyére venni, hanem megmondta, hogy törvényen kívüli, sok olyasmit tud, amit átlagos ember nem, de ne akarjak róla sokat tudni és senkinek se beszéljek arról, hogy ismerem, vagy ha ezt már buktuk, akkor arról semmiképp, hogy ő nem az, aminek mutatja magát épp. Hát én nem beszéltem ezután senkinek Masaoról, mert nem akartam, hogy apám újra bántsa, meg el tudjon tiltani tőle teljesen. Titkosak voltak a találkozóink, elém jött a sulihoz, ő vitt haza, de persze úgy, hogy erről senki se tudjon, értett hozzá, én pedig izgalmasnak találtam, hogy bujkálunk - árulja el. - Középiskolában már nem volt ilyen egyszerű a helyzet, rengeteg különórám, edzésem volt, állandóan fáradt voltam, nem tudott olyan könnyen belógni, én meg ki, a tanáraim meg ellenőrizték, mit csinálok. - Már kezdem érteni, honnan gyökerezik a titkolózása a férfivel kapcsolatban. Talán ő az egyetlen barátja, akiről sosem hallottunk egy szót sem, így meg is lepett, hogy vele találkoztam.

- És a gimi után? Vagy akkor már könnyebb volt megoldani? - kérdezem figyelve rá. Furcsa ezeket meghallgatni tőle, de valahol talán szükséges. Kezd teljesen feloldódni a féltékenységem Masaoval szemben.

- A gimi volt a legnehezebb, mert szekáltak a tanulmányi eredményeim miatt a tanárok, a hiperaktivitásom miatt szinte mindenki, meg ugye a nyakamba szakadt egy csomó kötelező program, nem tudtunk túl sokszor találkozni, pedig szükségem volt Masaora. Ő volt az egyetlen, aki feltételek nélkül elfogadott és úgy terelgetett, hogy soha ne bántson meg. Például, ha kikavartam a teát, csak annyit mellékelt hozzá, hogy nem folyik el, várjak vele egy kicsit, mert az asztalról nehezebb felinni. Viccesen szólt be és ez tetszett. Csak hiányzott, mert volt, hogy hetek teltek el két találka közt. Egyszer aztán, amikor apám is hazajött, vagy húsz pasas tört ránk a családi házba. Tizennégy voltam és még soha nem féltem annyira. Hiába szántak születésem óta testőrnek, amit az a húsz ember művelt... Különféle fegyverek kerültek elő a semmiből, harciasan, durván estek neki az apámnak és nagyapámnak, de a szórásból anyám sem maradt ki. Álltam a nappalink közepén, körülöttem felfordulás volt - meséli teljes átéléssel -, fulladtam és zokogtam, majd az egyik felkapott, a kezembe nyomta a páncélszekrényünkből kilopott gameboyt és kicipelt a házból. Bevágtak egy kocsiba, ami a közelben parkolt, ott meg egy nagy mancs megragadott és szorosan a hozzá tartozó testhez fogott, én pedig úgy röhögtem, mintha meghülyültem volna.

- Masao kimentett? - kérdezek rá meglepetten. - Vagy a támadást is ő szervezte? - kíváncsiskodom tovább. - És ez után mi történt?

- Ő szervezte le az egészet - mondja zavartan. Masao az a figura, akivel célszerű jóban lenni. Azt hiszem, már sejtem, Jeremy miért nem menekült tőle, vagy jött el többször is. A módszer adja magát rendesen. - Elege lett abból, hogy nem tud velem fél óránál több időt együtt tölteni, úgyhogy elraboltatott a családi vagyon nagy részével együtt. Rémes bűntudatom volt miatta sokáig, de őszintén röhögtem a kocsiban és utána is, mikor Masa beavatott a részletekbe - vallja be. Talán valami elégtételféle is lehetett ez. - Három nap múlva kerültem meg, jól összekoszoltunk, hogy úgy tűnjön, meglógtam és átverekedtem magam egy fél világon, hogy hazajussak. Azt a három napot itt töltöttem, a visszakapott gameboy is azóta valahol itt kell legyen, mert azt beszéltük meg, hogy nem viszem haza, nehogy véletlenül kiderüljön, hogy az egészet ő rendezte, mert akkor apámnak egyértelmű lesz, hogy alvilági és meg fogja öletni. Gimi második évében már talán egy kicsit könnyebben vettem az akadályokat, heti egyszer általában össze tudtunk futni egy kis időre, de alapvetően nyáron volt a legjobb, meg a szünetekben. Mivel rengeteg barátom volt, könnyen tudtam otthon azt mondani, hogy egyikkel-másikkal találkozom, pizsiparti lesz, elmegyünk valahova, én meg rendszerint megbeszéltem a fiúkkal, hogy falaznak nekem, egyeztettük, mi volt a kamuprogram, ők megbeszélték a szüleikkel is, hogy ha a családom túl rámenős, akkor egy felnőtt is igazolja az igaztalant, aztán jöttem ide. A suli után megint nehéz volt minden, de az a két év gyorsan eltelt ahhoz képest, hogy mennyire lassúnak éreztem az idő múlását, utána meg beköltöztem Asame házába és hamarosan jöttél te is, vagyis már ismered a történet további részét.

- Úgy látom, téged sem kellett sajnálni - mosolyodom el. - De hogy vetted rá a többiek szüleit, hogy segítsenek? - kérdezem meg azért. Valahogy a mi körünkben ez nem működött volna. - Egyébként nem tudom a további részt, mert róla sosem meséltél. Egy percet sem. Meg... Masao azt mondta nekem, hogy a régi lakása ajtajában talált rád. De akkor ez hogy van? - kérdezek rá erre is.

- Két lakása van. Vagyis volt - javítja ki magát. - A régi fémjelzésűbe ritkán mentünk, oda a szeretőit hordta, míg mi össze nem jöttünk, utána csak azért tartotta fenn, hogy az otthonát, vagyis ezt a házat ne bombázzák a mindenféle ügye miatt. Most már amolyan tárgyalónak használja, meglehetősen átalakította. - Aha! Szóval kínzókamrát csinált belőle. Értem én...! Egy elég erőteljes kérdés vibrál az agyamban, de nem tudom, érdemes-e feltennem, vagy sem.

- Neked és neki... szóval kapcsolatban is voltatok? - kérdezek rá végül.

- Négy évig voltunk együtt - feleli. - Nekem egy gyerekszerelemnek indult, csak nem múlt el, ért velem együtt tovább és addig tartott körülbelül, míg testőr nem lettem.

- Miért lett vége? - kérdezek tovább. Tudom, hogyha nem akar, akkor nem fog válaszolni, hanem majd terel.

- Hát... - Szorongva összébb húzza magát a széken, markába fogja az ezüstláncot medálostól. - Nem igazán tudom... Nem akartam, hogy vége legyen, de valahogy nem lehetett folytatni...

- Tari - kérem csendesen -, olyan nincs, hogy valahogy nem lehet folytatni, annak mindig van oka. - Figyelek rá azért, hogyha úgy reagál, akkor abbahagyjam.

- Nem tudom, Yoshi... Nagyon szerettük egymást, de sokat veszekedtünk és minden csak azután lett jobb, hogy kimondtuk a végét és hagytunk időt lenyugodni. - Oké! Most leesik az állam. Akkor miért nem akarta elhinni nekem, hogy nekünk is távolság kell Jeremyvel? Ellenben már értem a felcsattanást Masaoval szemben.

- Sosem akartad újrakezdeni?

- Én a végét sem akartam! - vágja rá, de aztán megvonja a szája szegletét. Na ez most gyomorszájon vágott, de nem engedem, hogy ezt ő is lássa. - Masao nem hagyta. Ha újra akartam kezdeni, elutasító lett velem, úgyhogy lemondtam róla és inkább beértem azzal, ami volt.

- És mi volt? - kérdezek tovább figyelve, hogy ne remegjen meg a hangom közben.

- Valószínűleg az, amit sejtesz.

- Értem. - A francba, hogy ez rohan ki a számon, mert ebből le tudja szűrni, hogy érzékenyen érint a dolog! Pedig nem akartam kimutatni. - Azért durván összeérnek a szálak - hagyom végül ennyiben.

- Nekem mondod? Azt hittem, jól elbújtam a világ és mindenki elől, erre kiderült, hogy Masao ismeri Jeremyt és jóban is maradt vele. Legszívesebben elhúztam volna innen, mint a vadliba, csak nem engedte.

- Na most gondold el, mikor megláttam a szalon előtt - mosolyodom el halványan. - Majd kiderült, hogy itt vagy, meg az is, hogy ismeri Jeremyt, sőt... az egyetlen volt, akivel a kölyök kettőnél többször találkozott. Amúgy felhívta. - Nem tudom, miért mondom el, csak szerintem Tarinak sem árt tudnia ezt. Raktari megijed ettől. - Mi a baj?

- Csak el kéne innen mennünk...

- Miért? - kérdezem, de már le is koppan a válasz, azt hiszem.

- Mert ha ő az egyetlen, akivel Jeremy kapcsolatot ápolt és Masao fel is hívta, akkor nyilván tök kellemetlen, hogy nem tudja hazahozni a saját otthonába, hanem máshol kell meghúznia magát miattam - habogja.

- Tari, val'szeg ha ez probléma lenne, akkor Masao kirak minket. Nem hiszem, hogy ne tette volna meg. Elvileg csak beszélgetni akar vele - mondom kicsit sem meggyőzően, bár egyelőre gondolom, más nem lesz. - Nyugodj meg - kérem határozottan és megsimogatom az arcát. - Szerintem Jeremy tisztában van a helyzettel - teszem hozzá, bár ebben nem vagyok biztos.

- Jó, mindegy - söpri ezzel félre az egész problémát és inkább visszafordul a tésztához és makacsul enni kezd.

- Hm... féltékeny vagy? - kérdezem meg nagyon finoman, mert ezt most nem értem. Raktari ezen őszintén röhögni kezd, ami megnyugtat.

- Dehogy. Nekem Masa abszolút lezárt ilyen formán. - Legszívesebben felsóhajtanék, de nem teszem inkább.

- Akkor mi a baj? - kérdezem meg újra. Nem szeretem ezeket a tereléseket.

- Ajj már! Most mondtam el! - szól rám gyerekesen. - Nem szeretek a terhére lenni, attól meg pláne hülyén érzem magam, hogy kitúrtam innen, vagyishogy itt hagyott minket kettesben ezzel a szöveggel! - vágja rá és a zsebéből az asztalra csapja Masao üzenetét. - Ezért még tuti morgok vele.

- Akkor a problémád az, hogy azt feltételezte, hogy összefekszünk? - mondom ki akkor én a kérdést. - Mindenki magából indul ki - teszem hozzá, de nem bántásból.

- Az még belefér valamennyire, hanem inkább olvasd át újra. Nem elég, hogy megint tizenéves kölyökként lettem beállítva, de erősen azt sugallja az üzenet, hogy mást sem fogunk csinálni, mint szexelni, meg hülye vagyok teljesen.

- Nem reagálod egy kicsit túl? - kérdezem meg csendesen, de mosolyogva.

- Ha nem döntötted volna meg a rekordjaimat, most visszakérdeznék, hogy nincs-e kedved próbálkozni - vág vissza szégyellősen nevetve. - Az elmegy, hogy a barátaim falaztak nekem, de hogy Masao itt hagy bennünket, nekem nem oké. Ennyi.

- Őszinte leszek. Gondolom, Masao tisztában van azzal, hogy a békülős szex sokszor megesik egy vita után. - Remekül sikerült ez, mert Tari erősen próbál elsüllyedni, elszublimálni, vagy egyszerűen csak láthatatlanná válni. - Nem akarta végignézni. Ez az egyik lehetőség. A másik, hogy adott nekünk időt mindent megdumálni nélküle. Nem fog kirakni, annál fontosabb vagy neki. Majd ha látja, hogy jól vagy, maximum akkor enged el.

- Hát az biztos, hogy nem szívesen lenne semmiben harmadik - motyogja. Na ezt most vegyem letolásnak, vagy sem?

- Megtennéd, hogy nem akarsz most azonnal elpárologni? - kérem meg kedvesen. - Most mi a baj?

- Semmi. Én... - kezd bele nehézkesen - nem szoktam... a testiséget alkalmazni... úgy értem, nem azért csinálok valamit... Nem, ezt nem tudom elmagyarázni - mondja ki végül határozottabban. Azt hiszem, ennyiből is értem.

- Ez nem gond, csak akkor mondd, ha valami nem oké. Mármint ne hagyd, hogy dumáljak - kérem meg komolyan. - Azért ugye tudod, hogy erről sem úszhatod meg a beszélgetést?

- Mire gondolsz? - kérdez vissza értetlenül. Remek...

- Arról, hogy hol vannak a határok, mit szabad és mit nem, mit akarsz és mit nem, mit viselsz el és mit nem. Ezt nem most kell, de egyszer eljön az ideje.

- Neked nem tömték tele a fejedet ezekről? - kérdezi meg komolyan.

- Mikről? - kérdezek vissza értetlenül.

- Hát hogy... egy kapcsolat... hogy alakul ki... hogyan kell működtetni...

- De tömték, ennek ellenére tudom, hogy úgy nem működik sosem semmi, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Mindenki más, mindenki másképp akarja, szereti, tudja csinálni és nem csak a szexet, hanem ezt az egész kapcsolat-dolgot. Nincsenek bebetonozott határok, mi húzzuk meg, mi hol van.

- Én... nekem... a nagykönyves verzió... megfelel. - Elmosolyodom.

- Akkor muszáj leszel majd feleleveníteni az emlékeimet, mert elég hamar szabadultam ki otthonról, hogy ez már a feledés homályába vesszen - árulom el, de komolyan gondolom. A fene se tudja, őt mivel tömték, de ha ezt szeretné, állok elébe.

- Meglesz - mondja erőtlen mosollyal. Megissza a kávéját is, aztán minden feleslegessé vált holmit a mosogatóba pakol. Val'§szeg én vagyok az, aki nem bírja, de legszívesebben megint átölelném.

- Na és most mit csináljunk? - kérdezem mosolyogva.

- Azt nem tudom - árulja el őszintén.

- Gyere! - Megragadom a kezét és elindulok vele a vendégszobába, azzal leülök és magam mellé vonom, miközben átkarolom. - Kicsit csak legyünk - kérem csendesen. Raktari enged nekem, szóval ez talán még nem lép át határt. A kezei a hátamra csúsznak, én meg szorosan hozzábújok. Boldog vagyok most, kifejezetten boldog. Beszívom Tari illatát és nagyot sóhajtva fújom ki. Megnyugtat a közelsége, a jelenléte.

- Nekem így jó... - szólal meg csendesen hosszú idő után - de lehet azt, hogy elfekszünk, én meg megdöntöm a rekordjaid? - kérdezi meg félénken. Elnevetem magam.

- Naná, hogy lehet, csak maradjunk együtt - mosolygok rá. - Csak nem zavar, hogy elvertelek?

- Dehogy - válaszol, közben pedig feláll az ágyról -, legalább végre van egy kis kihívás - fejezi be immár vigyorogva. Kimegy a konyhába a PSP-ért, aztán miután visszajön, odafészkeli magát mellém. - Jó így neked? Nem csak kényelmes-e, hanem hogy zavar-e, hogy én elvagyok ezzel - magyarázza meg. Elkuncogom magam és nyomok egy csókot a homlokára.

- Tudod, hogy szeretem nézni, ahogy játszol - válaszolok nyugtatva őt. - Egyébként kényelmes is. Játssz nyugodtan!

- Köszi. - Kicsit még helyezkedik, miközben belép az egyik játékba, azzal nekilát a rekordöntögetésnek. - Mi a fenét csináltál ebben az öt napban, hogy így meg bírtad fektetni a rekordjaimat? - kérdezi. Elmosolyodom, de nem kuncogok fel.

- Nem sokat aludtam és minden mást. Ami rád emlékeztetett, elvittek, így maradt a játék és mivel órákat számlált a szabadidőm, így volt lehetőségem rá - vallom be őszintén.

- Teruki hogy viselte?

- Annyit dolgozott, mint a gép és Ryuu remekül támogatta ebben. Igazából elkezdett keresni téged, Ryuu meg úgy gondolta, hogy ezt nem kéne és megpakolta.

- Auu... Nagyon remélem, hogy nem jutott eszébe apámékat felhívni, hogy ott vagyok-e náluk, mert világgá megyek. - Miközben beszél, folyamatosan nyomkodja a kis gépet. Megőrjít ezzel, de igazából még ezt is imádom benne.

- Nem, a barátaidnál keresett, otthon nem - mondom komolyan. - Aztán meg mikor kiderült, nem is nagyon volt ideje tovább próbálkozni. Ugye mehetek veled? - kérdezem meg játékosan.

- Azért nem irigylem, Ryuu nagyon tud szigorkodni - mondja mosolyogva. Végreeee! - Jöhetsz, legalább nem leszek egyedül.

- És hova megyünk? - kérdezem tovább.

- Az ország lehető legtávolabbi pontjára - válaszol játékosan. - Japánban szeretnék maradni, de nincs kedvem veszekedni. Utálok veszekedni - árulja el.

- Mert kivel kéne veszekedni? - kérdezem meg komolyan.

- Hát apámmal, ha megtudja, hogy leléptem Asamétól.

- Akkor ne mondd el neki. - Teljesen komolyan gondolom ezt.

- Havi szinten szokott kérni néhány sornyi beszámolót rólam.

- Gondolom, Ryuu segít falazni.

- Miért tenné? Főleg, mert nem kértem ilyesmit.

- Ha kérnéd, tenné és azért, hogy békén hagyjanak otthon is. Végülis nem követtél el bűnt és akarsz dolgozni, csak másnál.

- Igen, de meg kellene indokolnom, miért hagytam ott a munkám, az meg nem menne, mert szerettem ott dolgozni - válaszolja sóhajtva, tekintetét a képernyőre szegezve. - Tudok kamuzni, csak ismerem apámat, kicsikarna valami választ, aztán kitörne a harmadik világháború. Úgy tudja, barátnőm van. Ez persze nem igaz, a csajokkal ugyanúgy megbeszéltük mindig, hogy falaznak nekem, cserébe meg nem is kértek hajmeresztőeket, mint a barátok. - Miközben mesél, valószínűleg eszébe juthat valami, mert nagyot mosolyog. Furcsa ez az egész nekem, bár én lazán hagytam ott az egész kócerájt. - Szegényt lassan ideje dobnom, mert két hónapja összejött valakivel, aztán ő lesz a kurva, ha ez kiderül otthon.

- Mi lenne, ha én dobbantanék onnan? - kérdezem be komolyan, mire Raktari döbbenten néz rám, még a játékot is elveszti... Ajaj! Akkor magyarázzuk meg inkább! Egy idő után úgyis abbahagyom a testőrködést véglegesen, ha már képes vagyok megvédeni Jeremyt, a pénz sem gáz, elég jól begyűjtöttem az elmúlt négy évben így, hogy csak magamra kellett költeni és a családnak nem kellett semmi. - Nekem lassan így is, úgy is abba kell majd hagynom ezt a részét, mert Jeremy most már komolyabb védelemre szorul, ha állandósul ez a szitu, márpedig a kettőt együtt nem tudom csinálni. Van tartalékom úgy két évre elég, ezzel sem lenne probléma.

- Várjál-várjál! - hadarja a szavakat, aztán hirtelen felül és félrerakja a PSP-t. - Nem gondoltam komolyan, hogy elmennék a világ végére! Vagy legalábbis nagyon komoly háttere kell legyen ennek a döntésnek - helyesbít bizonytalanul. Na most én lepődöm meg nagyon. Most miről beszél? - Nekem nincs rendben a "szökjünk meg és éljünk boldogan" verzió, nem hagyom itt a barátaimat - jelenti ki. - Az, hogy Jeremyt védened kell, ezért te onnan kilépsz, a te dolgod teljesen, de nem hiszem, hogy neked most nagyon közel kéne lenned a sráchoz, inkább hagyd egy kicsit Terura a védelmét. Én azon gondolkodom, hogy állást pályázok meg Nishidánál vagy Hirotonál, és nem azért, mert nincsenek tartalékaim, hanem mert folytatni akarom a testőrködést.

- Sikerült teljesen félreértened - kuncogom el magam végül. - Úgy gondoltam, én lépek ki, és te menj vissza. Inkább nekem kéne most távolabb lenni a háztól, mint neked. Ráadásul te imádsz ott dolgozni, akkor pedig ott a helyed, nekem meg lassan mindegy is. Ennyire gondoltam.

- Hülyén jön ki, hogy pánikszerűen eljövök onnan azzal az indokkal, hogy ha Ryuu nem ereszt, napokon belül főbe lövöm magam, aztán pár nap múlva visszatérek, hogy ha lehet, visszajönnék dolgozni - mondja végül.

- Mi lenne, ha beavatnánk? A főnökünk, meg fogja érteni, nem hiszem, hogy nagyobb gondot csinálna belőle, mint ami. És egyáltalán nem jönne ki hülyén, ha megoldódott a problémád. - Nem akarom rábeszélni, csak szeretném, ha nem egyből utasítana vissza, hanem meggondolná, amit ajánlok. Raktari erre elsápad. - Nem gondoltam az egészet, csak a végkifejletet. - Muszáj leszek pontosan fogalmazni, különben Raktari láthatóan mindent félreért.

- Eszemben sincs megosztani a magánéletem egy részét sem senkivel! - vágja rá szinte kiakadva.

- Oké! Nyugalom - kérem csendesen. - Akkor nem tudom, csak próbálkoztam. Nem akartam bajt.

- Mindig kínosan ügyeltem rá, hogy senki se tudjon a szexuális irányultságomról, vagy arról, hogy azt kivel gyakorlom - jelenti ki halkabban. - A főnök nem barát és különben sem szeretném elé teríteni a szennyest.

- Rendben van - mondom komolyan, megértően. - Ennek ellenére kell valami megoldást találni. Ha neked nem gáz, akkor szerintem simán bejutsz a másik két yakuzához is, de ha visszamennél inkább, akkor is találhatunk megoldást. Ennyire gondoltam.

- Nem vagyok szárnyaszegett veréb, nem vagyok elveszett sem, a szakmai eredményeim és Ryuuichi ajánlólevele, amit kaptam tőle, teljesen nyugodttá tesz - jelenti ki. - Ő is kimondta és én is úgy gondolom, hogy bárhol kapok állást, bármelyik yakuza elfogadna testőrének, csak egyelőre jó lógni a levegőben. Nem akarom Masaot lehúzni teljesen, összekaparom magam, aztán vagy már jelentkezem is valahova, vagy átcuccolok a lakásomra és egy kicsit kiélvezem a szabadságot. - Halványan elmosolyodom.

- Rád fér egy kis pihenés. - Túrok bele finoman a hajába. - Én is biztos vagyok abban, hogy kapsz állást, ez nem volt kétséges. Csak nem tudom... csak azt szeretném, hogy jó helyed legyen.

- Testőrként jó hely? - kérdezi némi vidámsággal. - Egyébként Nishidát korrektnek vélem, Hirotonak meg biztos jól jönne egy tapasztalt ember. Nincs nagyon kedvem elmenni a negyedből, itt van mindenki a környéken, aki fontos nekem, meg nem szívesen szolgálnék olyan yakuzánál, akivel Asame nem áll szövetségi viszonyban. Már Asahitonál sem, mert nekem ő túl balhés és elfogadhatatlan, amit Yoruval művelnek - vallja be.

- Akkor válassz aszerint, hogy te mit szeretnél, és melyiküknél érzed magad fontosnak. Nem hiszem, hogy ne állnád meg a helyed bárhol. - Aztán csak hozzáteszem: - Nem örülnék neki, ha messzire mennél.

- Sokat kéne utaznom vissza - jegyzi meg egy halvány félmosollyal. Tudom, hogy nem szeret vezetni, de azért jólesik a válasza.

- Félúton is lehet találkozni, de azért jobb, mikor a közelben vagy - vigyorodom el.

- Én is így gondolom. - Ennyiben hagyja a dolgot, visszaveszi a kezébe a PSP-t és visszatelepszik mellém, a vállamra hajtja a fejét és folytatja a játékot. Meglehetősen elgondolkodó képet vág, szemeit azonban le nem veszi a kis képernyőről.

- Valami gond van? - simogatom meg, de nem zavarom a játékban.

- Nem, csak gondolkodom, mit hogyan kéne.

- És mit hogyan kéne? - kérdezem meg barátságosan, kíváncsian, továbbra is figyelve őt.

- Még nem tudom. El kéne rendeznem Teruval ezt az egészet, valahogy meg kell szereznem a batyumat anélkül, hogy hazamennék, meg néhány baráttal már igazán illene találkoznom.

- Szerintem először nézz el a lakásodra, hátha ott van. Ha nincs, még mindig kitalálhatunk valami megoldást. Teru meg... keresd fel, hívd fel, akármi. Engem rendesen meggyepált - árulom el kuncogva. - De az indulata már visszavett, nem hiszem, hogy gond lenne vele. A találkozókat meg csak te tudod megszervezni.

- Jó-jó, ezeket tudom - rázza le magáról nevetve. - Neked lenne kedved találkozni a barátaimmal? - kérdezi meg végül néhány perc hallgatás után.

- Szívesen - mosolyodom el végül. Valahol ez melegséggel tölt el. - Már persze ha te szeretnéd ezt. Nagyon szívesen megismerném őket.

- Nem, a szomszéd szeretné! - vágja rá röhögve. - Olyan hülye vagy! - folytatja rázkódva a nevetéstől. Végre, végre! Kezd olyan lenni, mint volt. - Ki más, de most komolyan?

- Nem tudom - nevetem el magam én is. - Csak nem akartam azt mondani, hogy igen, akarom, meg most azonnal - kuncogok tovább. - Kaphatok egy csókot? - kérdezem meg finoman, mert nem akarok olyat tenni, amivel átlépem a határokat.

- Nem - felel nevetve, de lepause-ézza a játékot és felém fordul, hogy megcsókolhasson. Gyengéden marok ajkaira, finoman eljátszva vele. Kiélvezem a pillanatokat, amiket még nyugiban tölthetünk most együtt. Raktari leteszi a PSP-t és a testével is felém fordul, miközben lassan, őszintén csókol vissza. Keze a mellkasomra kerül, én meg átkarolom és közelebb húzom magamhoz. Jó érzés csókolni, mellette lenni, beszívni az illatát. Végül elszakadunk egymástól és csak cirógatja a mellkasom arcát a nyakamhoz hajtva. Gyengéden simogatom én is az oldalát, hátát, de nem akarom elrontani a pillanatot szavakkal, sokkal többet mondanak ezek a pici érintések, bújások. - Sokféle barátom van... - kezd Raktari viszont beszédbe, bár csendesen. Mosolyogva hallgatom, szeretem, mikor ilyen. - Vannak meleg barátaim, akikkel együtt szoktunk bulizni, de vannak olyanok is, akik nem tudják, hogy a saját nememhez vonzódom.

- Kiknek szeretnél bemutatni? - kérdezem kedvesen. - Vagy hogyan?

- Egy szórakozóhelyen szoktunk legtöbbször találkozni az előbbi csapattal - meséli lassan, óvatosan. - Már van egy tiszteletbeli asztalunk is a nagy zsivajtól távol, ott összeülünk beszélgetni, aztán ha kifogyunk a témából, vagy nem bírunk magunkkal, táncolunk.

- Nagyon szívesen elkísérnélek - válaszolok a fel nem tett kérdésére. - Amint kapok estére kimenőt - teszem hozzá azért, de mosolyogva. - Melyik szórakozóhelyre?

- Ritsuku.

- Hallottam már róla, de még sosem jártam ott - vallom be. - És mekkora ez a társaság? - kérdezek rá végül, de előtör a szégyellős énem. Mondjuk ha kettőnél többen lesznek, már tuti zavarba jövök.

- Heten vagyunk.

- Mint a gonoszok? - kérdezem mosolyogva. - Jól hangzik, de ha megijedek, elbújhatok mögéd? - kérdezem játékosan.

- Pont úgy - ért egyet nevetve. - Nem ijesztőek, de ha akarsz, elbújhatsz.

- Akkor garantálod, hogy nem esznek meg? - kérdezem nevetve. - Mikor mennétek legközelebb?

- Félsz? - kérdezi meg komolyan.

- Inkább tudom, hogy zavarban leszek ennyi ember előtt - vallom be végül, mielőtt félreértene. - Csak nem akarom, hogy miattam kelljen szégyenkezned.

- Mi miatt kéne szégyenkeznem? - kérdezi meg meglepetten.

- Nem tudom... csak nem szoktam sokat ilyen helyekre járni. - Na most igazán kínban vagyok. - Tari, én nem tudok táncolni - vallom be végül vörösödve. Ezen Raktari kuncogni kezd, majd biztatóan megsimogatja a mellkasom.

- Mindenki ezzel kezdi, aztán van, aki belejön, van, aki inkább az asztalra vigyáz és azt lesi, ahogy a többiek mozognak. Nem kötelező, csak lehetőség.

- Oké - mosolyodom el halványan. - Kíváncsi vagyok, milyenek a barátaid, milyenek vagytok együtt, meg hogy hogyan tudsz táncolni - árulom el neki kedvesen, ő meg zavartan félrenéz.

- Jófejek. Korunkbeliek, lazák, vidámak.

- Honnan ismered őket?

- Chiakit középiskolából. Érettségi után a nyáron pár baráttal karöltve béreltünk egy nyaralót a tengerhez közel - kezd mesélni - és ott derült ki, hogy a fiúkat szereti. Szegény azt hitte, hogy ebből gáz lesz, bár én is hülyén reagáltam, úgyhogy ő idő előtt lelépett, én meg valamivel később felhívtam és megkérdeztem, hogy hajlandó-e beszélgetni velem. Nehézkesen, de rávettem, hogy találkozzunk, megmondtam neki, hogy meleg vagyok, aztán alakult. Ő vitt el a Ritsukuba hetekig tartó könyörgés után, ahol megismerkedtem Taoval, Miyuval és Yuuval. Az első találkozó eléggé félresikerült, megbombáztak a kérdéseikkel, amitől kellemetlenül éreztem magam. Ők közvetlenül, bátran, természetes módon álltak hozzá valamihez, amit én bőven nem fogadtam el magamban, majd amikor rávettek, hogy tartsak velük táncolni, bepánikoltam a közelségüktől és otthagytam őket. Chiaki jól átvert később, elhívott a Reaso Kávéházba, ahol mind a négyen vártak már rám. Majdnem visszafordultam, de aztán örülök, hogy nem tettem meg - meséli el. - Chiaki magas - kezd bele a személyleírásba, annyira belejön. Ritkán mesél, de akkor nagyon bele tudja élni magát. -, száznyolcvan centi, a haját általában tépettre vágatja és rozsdás barna színe van, a szeme világos barna és annak ellenére, hogy egyidős velünk, kinéz vagy tizennyolcnak. Tao kis pici, ő a legalacsonyabb köztünk a maga száznegyvenkét centijével és két évvel fiatalabb nálunk. A haja félhosszú, enyhén hullámos és sötétbarna, a szeme viszont zöld. Miyu pár hónappal idősebb nálam, kicsit telt, velem egymagas, a haját szőkíti, az alját pedig vörösre festi már évek óta, a szemei mélybarnák. Yuu már betöltötte a huszonötöt, majdnem százhetven centi, vállas, széles hátú, erős karú srác, a haja fekete, a szemei zöldesbarnák. Később csatlakozott hozzánk Tao révén Yajiro. Jártak egy ideig, aztán Yajiro összeszűrte a levet Yuuval. Az elég húzós időszak volt - jegyzi meg halványan grimaszolva. - Daykit egy koncerten szedtem fel. Mármint nem úgy! - javít gyorsan, én meg elkuncogom magam. - Dobos volt és az igaz, hogy nagyon tetszett, az egész koncert alatt őt bámultam, de Masa miatt esélye se volt nálam. Persze ezt nem tudta és gyanútlanul velem jött a bandához a Ritsukuba, s persze ottragadt, beszippantotta őt is a ragadós jókedv. Dayki azóta vagy a hatodik bandában dobol, Yuu, Yajiro és Tao megbékültek, Yuu úszómesterként dolgozik egy uszodában, Tao egyetemista, Yajiro pedig egy kisállat-kereskedésben eladó és a saját tenyésztésű tengerimalacait is ott árulja főként. Szinte ott él - jelenti ki elnevetve magát. Olyan édesen mesél, látszik, hogy ezek a személyek tényleg fontosak neki. - Chiaki biztonsági rendszerekkel foglalkozik, Miyu meg hangmérnök.

- Kíváncsian várom a találkozást - árulom el lelkesen. - Ők tudják, hogy te mit dolgozol?

- Aha. Nehéz volt eltitkolni, mert borzasztó kíváncsiak tudnak lenni és egyszer sor került egy pofozkodásra a Ritsuku mellett - vallja be szégyellősen, mire megcirógatom a hátát újfent.

- Fogadjunk, hogy mindenkit elpáholtál! - húzom még egy icipicit. - Túlélte mindenki?

- Hát nem köszönte meg magának az a két barom, aki rámozdult Taora. Ez két éve volt körülbelül, nem sokkal azután, hogy kiderült a dolog a hármas közt, akkor még Daykit nem ismertük.

- És... - Na ez most kínos lesz. - tudnak rólam?

- Nagyjából - válaszol, azzal újra a hátára fordul és kézbe veszi a PSP-jét, hogy folytassa a félbehagyott játékot. - Tudják, hogy szeretek valakit, mondtam nekik, hogy munkatárs, de észre sem vesz, aztán mivel nagyon belendültek, leállítottam őket és tabunak nyilvánítottam a témát - árulja el.

- Akkor nem fognak elsőre elgyepálni, ugye? - kérdezem viccelve, miközben úgy fordulok, hogy jól lássam őt és a kezem a hasára csúsztatom, de csak hogy érezzem őt.

- Nem olyanok. Szerintem megint jön a bombatámadás kérdésekben és mivel én hallgatni fogok, mint a sír, majd téged zaklatnak - árulja el nagyon halvány mosollyal.

- Ajaj! Inkvizícióról nem volt szó! - nevetem el magam. - Hogyan akarsz bemutatni? - kérdezek rá végül. Valahogy ezt nem sikerült igazán kimondanunk, talán majd most.

- Hogyhogy hogy? - kérdez vissza értetlenül. - Megmondom, hogy rólad kérdeztek annyit és együtt vagyunk. - Elmosolyodom, mivel pontosan erre voltam kíváncsi.

- Semmi, ez hülye kérdés volt - terelem el végül a dolgot. - Na sikerült már megverned?

- Nem, még nem. Lehet, most nem is fog sikerülni - teszi hozzá.

- Hogyhogy? - kérdezek vissza azonnal. Ez a hozzáállás nem vall Tarira.

- Túl sok mindennel foglalkozom közben - árulja el egy félmosollyal.

- Például? - Húzom egy kicsit az agyát.

- Hogy hol van Masao és mit csinál... hova menjek dolgozni majd... mit csináljak addig, amíg még lógni akarok a levegőben... mikorra szervezzem meg a srácokkal az összejövetelt... Ilyeneken.

- Nem akarlak megbántani, de ha utolérte Jeremyt, akkor vele - árulom el, mit gondolok. - Dolgozni én Hirotot ajánlanám, mert neki tényleg szüksége van emberekre, ráadásul lehetőleg megbízhatóakra. Amíg lógsz a levegőben, találkozzunk sokat - teszem hozzá mosolyogva. - A bulit meg mondjuk akár szombatra is, mert akkor szabis vagyok este, hacsak nem kapok feladatot Ryuutól akkor pótolni.

- Engem nem akarsz megbántani? Ilyesmivel nem fogsz - jelenti ki, azzal menti a játékot, kikapcsolja a PSP-t és a kisszekrényre teszi, majd a jobbjára kötött lánccal kezd babrálni. - Masa nekem teljesen lezárt ügy, azzal csinál azt, amit akar, akivel neki tetszik. Ha Jeremyvel, akkor vele, nem zavar különösebben. Vagy nem ezért mondtad? - kérdez azért rá óvatosan. - A szombat szerintem a srácoknak is jó. Akkor kilátásba helyezem nekik, aztán vagy veled, vagy nélküled, de elmegyek.

- Figyelj, fogalmam sincs, hogyan viszonyulsz most Jeremyhez - vallom be -, ahogyan azt sem, hogy mit szólnál ahhoz, ha ők ketten kavarnának, így inkább vigyázok - árulom el csendesen. - Rendben, majd megtudakolom Ryuutól, hogy mikor kell pótolnom. De ha nélkülem mész, akkor is nagyon jól kell érezned magad - mosolyodom el.

- Azt nem bírnám elviselni, ha Jeremy közvetlenül viselkedne velem, de nem haragszom rá, nincs vele bajom - mondja meg őszintén. - Masao szabad ember, ahogy most már Jeremy is. Az, hogy ők mit csinálnak együtt vagy külön, nem tartozik rám.

- Jeremy tudja, hogy elvetette a sulykot, ennek ellenére minden nap érdeklődött, hogy tudunk-e már valamit rólad. Megbánta, amit tett, tudja, hogy hibázott, ennek ellenére ha nem is haragszik, de tuti fájó pont vagyunk neki, egy ideje velem sem áll szóba. Azt kérte, hagyjam békén - árulom el neki.

- Azt hiszem, elégszer figyelmeztettem dolgokra - mondja megkomolyodva. - Igyekeztem számára lefektetni a határokat, távol tartani magamtól, kifejezni számára, hogy amíg ti együtt vagytok és együtt is akartok lenni, miattam nem kell aggódnia, meg jófej lenni vele. Mind hibáztunk, mind megittuk a levét. Masao nagyon türelmes ember, ha kedveli Jeremyt és tényleg találkoznak, akkor megpróbálja rendbe rakni lelkileg szerintem.

- Szeretném, ha helyre jönne. Nem akartam neki sem rosszat, meg tudom, hogy így jobb lesz és helyesebb. Egyébként meg... valahol mind elrontottunk dolgokat, de már mindegy, változtatni nem lehet rajta. Majd egyenesbe kerül. Egyébként az sem zavar, hogy továbbra is szolgálni fogom? - kérdezem meg finoman.

- Nem. - A válasz túl gyors és nem néz rám közben, hanem a lánccal babrál. Na, akkor essünk túl ezen most!

- Akkor most az igazat, ha lehet - kérem él nélkül.

- Tényleg nem. De... ha... nem tartja tiszteletben, hogy... együtt vagyunk... tutira megverem. És... nálam csak egyetlen... esély van. - Azt hiszem, ez nekem is szól, vagy főleg nekem. Bár ami azt illeti, nem tervezem, hogy bármi legyen megint a kölyökkel, ahogy ő is elzárkózik ettől.

- Megértettem és ezt neki is el fogom mondani, de nem hiszem, hogy ettől tartanod kéne - mondom meg komolyan.

- Nekem egy kapcsolat két emberről szól. Masaval négy évig voltam együtt és bár ritkán tudtunk találkozni, sosem gondoltam arra, hogy egyáltalán megengedjem, hogy más közeledjen hozzám. Daykit is passzoltam, meg mindenki mást is, aki megkörnyékezett. Ezt viszont is elvárom. - Jönnek a szabályok és szerintem ennek itt is van az ideje.

- Rendben van, ezt én is így gondolom - mondom meg neki komolyan. - De akkor ezt fejezzük be teljesen. Mi az, amit még szeretnél, vagy elvársz?

- Sose kérd, hogy megismerkedhess a családommal és engem se akarj bemutatni a tiednek, ha egyszer mégis összebékültök. Nyilvánosan én csak egy ember vagyok, a négy falon és a Ritsukun kívül nem szeretném, ha így viszonyulnánk egymáshoz - utal arra, hogy össze vannak bújva. - Ne haragudj, de a béke érdekében hazudnom kell és meg is teszem. Nem vagyok rá büszke, de nem akarom tudni, apám mit tenne, ha megtudná, hogy eszemben sincs megházasodni és családot alapítani. Annak érdekében, hogy sose derüljön ki, milyen vagyok valójában, titkolózom és ezt ne kifogásold sose - kéri. Nem lep meg vele.

- Ez teljesíthető szerintem. Sosem kérném, hogy gyere velem - árulom el. - Ízekre szednének mindkettőnket, annak meg semmi értelme nincsen. A fordított dolgot is megértem, nem akarom, hogy ebből gond legyen. Amíg így együtt tudunk lenni, addig nem érdekel - válaszolok komolyan. - Nekem az a fontos, hogy velem legyél, a szüleid baromira nem.

- Ne legyél féltékeny sose Masaora - kéri a szemembe nézve. - Nem csak a bizalmad kérem, hanem hogy ne láss bele olyasmit a kapcsolatunkba, ami nincs, mert nekem ő olyan, hogy ha egyszer világgá mennék, neki biztosan szólnék és tudom, hogy segítene teljesen eltűnni.

- Ez lesz a legnehezebb - vallom be -, de igyekezni fogok, már tudom, mi van mögötte, nem lesz probléma. Nem fogok olyat kérni, hogy ne érintkezz vele, vagy ilyesmi, mert ez neked tudom, hogy fontos.

- Tiszteletben tartja a határokat, amiket kijelölök és nem lépné át őket sosem. Azért meséltem el mindent, hogy megértsd, miért ilyen fontos ő a számomra - mondja csendesen.

- Hiszek neked, és értem is - válaszolok komolyan. - Ebből nem lesz gond, ígérem.

- Jó. Azt hiszem, ez a legfontosabb. Neked milyen elvárásaid vagy vágyaid vannak? - kérdezi meg őszintén.

- Én szeretném, ha gyakran találkoznánk, nekem ez fontos, hogy lássalak és tudjam, hogy minden rendben. Az ilyeneket, hogy légy hűséges, felesleges elmondanom, mert tudom, hogy így lesz. Viszont... nekem fontos a szex. Nem nélkülözhetetlen, de fontos, ezért szeretném, ha tudnánk róla beszélni, ha megnyílnál nekem e tekintetben is - árulom el szelíden. Raktari nagyot nyel és megremeg a keze babrálás közben. Ez így nagyon nem lesz könnyű. - Mi a baj ezzel a kéréssel? - simogatom meg azért a karját.

- Én... nem támogatom az akrobatikus szexet... nincsenek fétiseim és perverznek sem mondanám magam semmiképpen sem... - motyogja el lassan.

- Raktari, nekem az, ahogy ott... akkor... na, az tökéletesen megfelel. Nem kell kipróbálnunk semmit sem, amit nem akarsz - közlöm finoman.

- Jó, csak... Jeremy után én... - védekezik, de aztán megakad benne. - A másik felállás is... jó nekem néha... később... - Ugyan próbál érhető lenni, de nagyon nehezen beszél.

- Eszembe nem jutna ugyanazt várni, mint Jeremytől. Te már felnőtt vagy, vagyis komolyabb, másak az elvárások, a lehetőségek. Nekem megfelel így a felállás - árulom el komolyan. - Nagyon élveztem, bízom benned és tudom, hogy vigyázol rám, nem bántanál.

- Nem azért mondtam... én... szeretem a másik felállást is... csak kell idő hozzá...

- Rendben van - mondom kedvesen. - Én tudok várni. De ugyeee... azért ilyen kívánságaid nincsenek, hogy csak sötétben meg csak takaró alatt? - kérdezek rá azért, erre kínosan elmosolyodik.

- Nem, ilyenek nincsenek.

- Mi az, ami teljesen kizárt? - kérdezek rá. Akkor is kihúzom belőle, ha harapófogó kell hozzá, ilyenen nem fogok elbukni. Raktari szó szerint megijed, még levegőt sem vesz, csak a plafont bámulja, majd megvonja a vállait. Ez nem válasz. - Tari, én nem akarok ilyenbe belefutni semmiképpen sem.

- Mi az, amit szeretnél? - kérdezi meg fojtott hangon, félve.

- Például egyszer meglovagolni téged - árulom el, de csak óvatosan, miközben simogatni kezdem a hasát, hátha meg tudom nyugtatni vele. Ez visszafelé sül el, mert megfogja a kezem.

- Jó... az rendben van... Mást? - Ha lesokkolom, akkor vajon könnyebb lesz? Nem hiszem.

- Nincsenek nagy vágyaim. Nem akarom a szabadban, sem mások előtt, sem extrém helyeken. Szeretem, ha szájjal kényeztetnek, de ez sem követelmény. Nem tudom... egyelőre nem akarok semmi durvát.

- Jó, mert azokat... én sem. És... szájjal sem - teszi hozzá őszintén, némi mélységes, kínos hallgatás után. Nem baj, el tudom viselni, hiszen ez nem fontos.

- És ha téged? - kérdezek rá azért.

- Jó érzés... de nem szeretem túlzottan - vallja be. Ez nem lesz könnyű.

- Mi az, amit a legjobban szeretsz?

- Ha összebújunk, beszélgetünk... - nyögi ki tétován.

- Tari...! - mosolyodom el. - Neked is megvannak a testi igényeid. Ha elmondod, sokkal könnyebb lesz. Nincs ellenemre az összebújás, beszélgetés, mert jó veled ezt csinálni, de gondolom, ennél azért magasabb szintre is akarsz lépni.

- Majd... - Raktari láthatóan szorong, felül és úgy csavarja tovább a láncot. Na jó, akkor mára elég volt. Mögé ülök és átkarolom, remélem, ez még nem sok. Fejem a vállára hajtom, csendben próbálva nyugtatni. - Élvezem a szexet... de nem vágyom rá kifejezetten - mondja meg végül hosszú hallgatás után, amivel kellően meglep.

- Miért nem? - kérdezek rá végül finoman.

- Csak nem. Nem tudom - válaszol csendesen, a láncot csavargatva és azt nézve. Tari nem őszinte, vagyis ezt érzem.

- Tari! Kérlek, mondd el, mi a baj - kérem szelíden.

- Miért gondolod, hogy baj kell legyen ehhez? - kérdezi meg fojtott hangon.

- Mert úgy érzem, hogy elhallgatsz valamit előlem - árulom el neki. Válaszul Raktari elengedi a láncot, felkapaszkodik a karomra és megsimogatja a hajam. Nem szólal meg, csak mélyet sóhajt. Na ezt most mire véljem? - Miért nem mondod el nekem? - kérdezem meg, de nem faggatni akarom, csak így nehéz lesz továbblépni innen.

- Nem megy. - Elfacsarodik a hangja, nehezen veszi a levegőt és pattognak az ujjai.

- Semmi baj, Tari - suttogom csendesen, csitítóan, miközben felveszem a láncot és a kezébe adom. - Nem kell, ha nem megy. Majd... - nyugtatom simogatva őt.

- Sosem... Jó? - Nem jó, de akkor elfogadom.

- Rendben - hagyom ennyiben. - Ha nem akarod, nem kell - mondom lassan, de nem akarom, hogy érezze, hogy kicsit fáj, így figyelek a hangomra.

- Köszönöm. - Érzem, ahogy megkönnyebbül és kezd megnyugodni.

- Nincs mit - mondom csendesen, simulva. - Szeretlek - teszem hozzá magam sem tudom, miért. Tari lehunyja a szemét és óvatosan simul hozzám a karjaimba kapaszkodva. Ölelem és ringatom egyszerre. Nem akarom kiborítani, de ez kellett, most már tudom, mik a határok és bár nagyon szűkek, de képes vagyok rá. Ezért a srácért mindenre. Raktari a hüvelykujjaival cirógatja a karom, amitől ugyan libabőrös leszek, de jólesik. Remek így összebújva, minden nélkül, csak lenni együtt. Lassan nyugszik meg, talán a ténytől, hogy nekem így is kell, hogy ezt is el tudom fogadni. Sokáig maradunk így, a percek összefolynak, talán órákká nőnek, de nem érdekel.

- Feküdjünk el - kéri csendesen, én pedig teljesítem a kérését. Szembe fordul velem, átkarol és a homlokát az enyémhez támasztja, miközben a lábával átkulcsolja az enyémet. A kezem a mellkasára támasztom és csak bújok hozzá. Szeretem. Boldog vagyok, hogy így vagyunk most, együtt. Lehunyom a szemem és csak élvezem ezt az intenzív élményt Tarival. - Ezt szeretem - suttogja. Kinyitom a szemem és elmosolyodom. Tari szemei csukva, de arcán ég a boldogság. Mintha megint tinédzser lenne, mintha az öt nap kicserélte volna. De nem baj, mert ilyennek is imádom.

- Ez nekem is tetszik, nagyon - suttogom én is el ezt, és visszahunyom a szemem. Az sem baj, ha így alszunk el, már nem érdekel, csak maradjunk együtt. Nem kell sok idő és Tari szuszogása egyenletessé válik. Elmosolyodom. Most már megnyugodtam én is, annyira boldog vagyok így. Hagyom, hogy engem is elnyomjon az álom, és most már végre kipihenjem magam.