9.

Masao

Még levetem a nadrágom és zoknim, az utákat elrejtem, azzal benyel a fáradtság. Délután aludtam valamennyit, de az bakfitty volt, Jeremy leszívott teljesen. Jól bírja még mindig a kölyök...


Ismerős dallam kelt fel. Morogva, a számat vonogatva kutatok a telefonomért, ám végül ki kell nyitnom a szemem és letolnom magamról a srácot, hogy meg is találjam.

- Neked is jó reggelt - köszönök bele álmosan, morcosan.

- Ne haragudj! Nagyon sajnálok és bánok mindent! - bizonygatja a drága törpeszőkém, én pedig lapos pislogással mérek végig másik alkalmi szeretőmön és megeresztek egy állatias ásítást is. A könnyködön keresztül, amit az iménti idéz elő, látom Jeremyt, amint a hátára fordul és érdeklődő pislogással figyel engem. - Nem mehetnék át hozzád? Jobban szeretném személyesen megbeszélni a dolgokat. Tudom, hogy azt mondtad, majd te felhívsz, de nem bírom kivárni - folytatja megállíthatatlanul Akemi, én pedig újabbat ásítok. Kell egy kávé. Rohadt gyorsan. - Végiggondoltam néhány dolgot és...

- Fogd. Be - tagolom rezignáltan, mire a túlsó végen lévő gyerek elnémul. Helyes, ezt már szeretem. - Mennyi az idő?

- Hét óra negyven.

- Nem iskolába kéne menned? - kérdezek rá. Most bezzeg hallgat! - Szépen elmész az iskolába, odafigyelsz az órákon, hazamész, eszel, tanulsz, utána beszélünk a továbbiakról - osztom ki számára a menettervet komolyan.

- Kérlek... - Elcsuklik a hangja. Ez a gyerek vagy sír, vagy semmit se aludt az éjjel. Vagy mindkettő. Esélyes.

- Pótvizsgára köteleznek, ha túl sokat lógsz, hiába igazolom a hiányzásaidat - közlöm vele megrovóan. - Még alig kezdődött el az iskola, de már kezded ütni az éves szinten megengedett hiányzásszámot. Kicsapnak az iskolából, Akemi! - szólok rá. Erre már Jeremy is felébred, mert a szemei kikerekednek.

- Nem mentem haza, nincs nálam semmi. - Na ne! Rákönyökölök a mellettem álldogáló asztalra és megtámasztom a fejem. Ez már súlyos.

- Tudod, mivel szórakozz? Azzal, ami a lábad közt van - morgom mérgesen. Ha most engedek neki, rászokik erre, ha nem, egész nap az utcán csámborog és megint valami szarba keveri magát. Sőt, nagyobb probléma, hogy ha engedek neki, találkoznak Raktarival, azt pedig el akarom kerülni. Persze Akemi most is sír, de már nem tudom, mikor őszinték a könnyei és mikor csak eszközök, hogy magához próbáljon láncolni. Ilyenkor gondolkodom el, milyen könnyű lenne egyszerűen csak visszautasítani és eltűnni a szeme elől, az aggódás azonban bennem maradna és rosszabb lenne, mint elfogadni a tökmag ragaszkodását és szerelmét. Ez is egy kibaszott játszma, amiben nem vagyok hajlandó szerepet vállalni. Én semleges vagyok, nem tartozom senkihez és hozzám sem senki. - Hívd fel Shoujit! - utasítom színtelen hangon.

- Ne-ne-ne! Kérlek, Masao!

- Ha ő sem hajlandó támogatni a züllésben, menj haza, pakold össze a mai napra szükséges könyveidet és ülj be a fennmaradó óráidra! - Három másodpercet várok, míg lereagálja, de csak felzokog, úgyhogy kinyomom. Rögtön tárcsázok egy másik számot. - Most kéne visszaadnod a kölcsönt.

- Pedig már azt hittem, megfeledkeztél róla - válaszolja nyeglén a túlvégről Mochi. - Mi kéne?

- Küldök egy frekvenciakódot. Keress rá, figyeld a telefon tulajdonosát! Ha be kell avatkoznod, ne tudjon róla! - adom parancsba határozottan.

- Ez csak az egyik része a feladatnak. Mit csináljak azzal a személlyel?

- Figyeld és vigyázz rá!

- Meddig?

- Amíg nem mondom azt, hogy elég lesz.

- Értve. - A vonal bontásra kerül, ezért átküldöm neki Akemi telefonjának kódjait, előhúzom az utákat, majd öltözni kezdek.

- Kapd össze magad! - utasítom morogva Jeremyt. - Reggelizni a vendéglátódnál fogsz, vagy ahova Yoshimi elvisz, mert kirakom az otthonomból - teszem hozzá, majd eszembe jut, hogy a szalonig muszáj lesz elvinnem őket. - Ó, hogy az a...! - dühöngök. Míg ezt kitalálom, elszívok egy cigit, mert anélkül meggyulladok, olyan ideges vagyok. Hátrahagyom az értetlen, magát rendbe szedő kölyköt és a pulthoz megyek. Erőteljesen csengetek, hogy Tia biztosan meghallja, s máris előkerül hátulról. - Nincs időm rendet vágni, de köszönöm - mondom, miközben leteszem a szokásos árat a hozzászámolt borravalóval. Még szemem sarkából látom, hogy meghajol, azzal kicsörtetek a cipőmhöz, belelépek és már megyek is ki a levegőre, hogy rágyújtsak.


Tele a faszom a problémás emberekkel. Egyedül Tokuval nincsen gond, tiszta, korrekt partner, aki nem akar többet annál, mint amit nyújtani akarok neki. Szarik a többi ágyasomra, az egész életemre, neki csak a jó szex fontos, amit kölcsönösen meg is kapunk egymástól. Hívjam fel Hiroshit... Mégis miért?! Nem szerződtem csősznek! Nem kötelességem támogatni a kurva bandáját, vagy a szórakozását, ahogy nem tartozom neki azzal sem, hogy felmosom a padlóról, ha esetleg oda jutott. Semmi közöm hozzá. Egyébként is, ha nő lenne, fapinának nevezném, olyan érzéketlen.


Észreveszem Jeremyt. A kocsinak támaszkodva néz rám, most még ő is meghúzza magát, pedig nem vele van bajom, csak áthúzták a számításaimat és kurvára nem úgy sikerült a reggel, ahogy akartam. Még eljátszottam volna vele a zugban, de a rohadt lelkiismeretem... Kell nekem ilyen fasznak lenni! Raktarit is hat éve ki kellett volna pucolnom maradéktalanul az életemből és akkor nem érezném egy nagy szopásnak az egészet. Durván elpöccintem a csikkem, majd felsóhajtok. Nem nyugodtam meg teljesen, de már képes vagyok emberi hangot megütni.

- Ülj be - kérem a srácot, s én is bevágódom a volán mögé. Engedelmesen beül, bekötjük magunkat, azzal már indítok is. - Nem így terveztem, ne haragudj - vetem oda neki. A hanghordozás nem megfelelő, de a mondat őszinte.

- Semmi gond - mondja egy apró mosollyal, vagyis vette a lapot. - Majd legközelebb másképp lesz. Hova hívjam Terut? - kérdezi meg nyíltan.

- Az otthonom környékére. Yoshimit is ki akarom rakni otthonról - osztom meg a sráccal.

- Rendben. - Előveszi a telefont és már tárcsáz is. Már csak az a pici probléma van, hogy ilyenkor kegyetlenül sok a dugó, meg mintha minden ember az utakra özönlene, alig lehet haladni. Így beletelhet másfél órába is elkeverednie annak a testőrnek a lakásomhoz, ugyanakkor nekem se negyed óra-húsz perc lesz az út, hanem legalább negyven. Na ezért utálok reggel autóba ülni többek közt. Meg az sem javít a helyzeten, hogy jólesne egy kávé. Persze az most luxus, minél előbb egyedül akarok maradni és kidühöngeni magam. - Jön. Ha gondolod, rakd ki Yoshit, amíg odaér, elmegyek vele reggelizni, gondolom, ő is éhes lesz.

- Meglátjuk. - Előkotrom a telefonomat, beállok a dugóba és felhívom Raktarit.

- Sztrájkolsz az alvás ellen? - kérdezi. Én keltem fel, a hangja édesen rekedt, a kedve morgós.

- Nem, semmi bajom az alvással, én is aludnék összefüggően mondjuk nyolcat, lehetőleg fél tízkor megkezdve - válaszolok kedvetlenül.

- Szar került a palacsintába?

- Igen, úgyhogy fél órád van körülbelül eldönteni, hogy mész Yoshimivel vissza a yakuzához, vagy átköltözöl a lakásodra, mert az enyémet én akarom foglalni ma. - Nem szoktam ultimátumot adni, főleg nem neki, s a halk hangból, ami átszűrődik még így is a készüléken, hogy a motorok és dudák morajában ücsörgök, arra következtetek, hogy őt is meglepi a mostani viselkedésem. Közben araszolok fél métert és Jeremyre pillantok, aki valósággal elsápadt, de igyekszik palástolni abbéli aggályait, hogy Raktarival kell együtt utaznia. Pech.

- Elmondod, mi baj van?

- Most semmit. Készítsetek egy kávét nekünk - kérem visszafogottabban.

- Nekünk?

- Jeremyvel vagyok.

- Oké, szerintem Yoshi tudja, hogy issza az ébresztőt. Akkor fél óra múlva - búcsúzik, s kinyom.

- Mitől parázol? - kérdezem meg a mellettem ülő kölyköt, mert túlságosan erőltetetten bámul kifelé az ablakon.

- Raktaritól. - Így tippelném be az eheti nyerőszámokat...! Nem mintha szükségem lenne rá, csak maga az érzés, hogy ennyire tudok... - Attól, ami fogad, vagy ami nem, magam sem tudom - vallja be, de lassan visszaszerzi az önuralmát és rám néz. - Mindegy, nem lesz gond - jelenti ki nem túl magabiztosan és elmosolyodik. - Csak megrágtam a dolgot.

- Csinálnak neked kávét, ahogy szereted. Azt lehúzod, aztán mind mentek, addigra Teruki is odaér.

- Még egy fürdőszobát megejthetek? - kérdezi ártatlanul felpislogva rám. - Tényleg nem lesz gáz, tudom - vált komolyra. Nem tudom, engem akar-e meggyőzni, vagy magát, de én hiszek neki.

- Ha nem foglalt... - mondom engedékenyen. Figyelem a várost és az előttem-utánam kígyózó hosszú autósort. Na ezért van motorom, azzal kevésbé képezne akadályt a forgalom. Tény, hogy nem olyan biztonságos, mint egy kocsi, de az élet nem arra lett kitalálva, hogy túléljük.

- Más ölébe nem pisilek - közli be Jeremy nagyon komolyan, én meg elröhögöm magam. Nem hittem volna, hogy képes olyasmit mondani, amivel javíthat a kedvemen, de ez a benyögés most nagyon jól eltalált volt. - Jah meg másra sem vagyok kíváncsi - teszi hozzá őszintén mosolyogva. Viccelődhetnék azzal, hogy már mindkét testőrt látta meztelenül, ez már igazán nem lenne eget rengető mutatvány az előzmények árnyékában, ám nem venné ki jól magát, ezért inkább hallgatok. Aztán felveszem az épp csak megszólaló telefonomat.

- Van két rossz hírem. Melyikkel kezdjem?

- A rosszabbal - választok Mochi felajánlásából.

- Oké, akkor a másik felejtős. A kölyködre szemet vetett egy yakuza. - Mond még valamit, de azt nem értem, mert fordul velem a kocsi. Tudtam, hogy ha egyszer valamelyik szeme elé kerül, egy olyan kicsi, törékeny, szép és vidám fiú, mint Akemi, célpont lesz, ám reméltem, hogy csak én vagyok paranoid. Hát nem.

- Melyik?! - Azt hiszem, a hangom és az arckifejezésem tükrözi, amit érzek. Ijedtséget és indulatokat.

- Kawano. - Kawano... Kawano... Kawano... Mind egyforma! Kawano nem itteni, abban biztos vagyok, mert nem rémlik fel azonnal egy arc is a név elhangzásakor. Jeremy keze a combomra kerül, halvány sejtésem sincs, mit akar, de kibaszottul gyorsan rakéta lesz dugva a seggébe, mert ebbe nem rántom bele. A saját életével bárki úgy játszik, ahogy akar, a másé már függvényes, hogy játékszer-e, vagy sem. Az övé nem, főleg úgy nem, hogy Tatsukihoz tartozik, aki előbb csinál belőlem kutyaeledelt, minthogy megöljön. Számára védjegy ez, még egy yakuza is újragondolja, árt-e neki, főleg, mert az a mocsadék szövetkezett Asaméval, Akemi azonban csak egy nyeszlett kis fotómodell, aki megvédeni sem tudja magát. És ő tényleg nem. Jeremy legalább valamennyire elboldogul, de Akemi...

- Avatkozz közbe! - parancsolom dühödten Mochinak. Tudom, hogy nem fogja megtenni, ezért már nyúlok is a villogóért az ülés alá.

- Nem. Bocsi, de öngyilkosságra nem vállalkozom még egy tartozás fejében sem. - Természetesen megértem, az érzelmeim azonban leuralnak. Kibaszom a kocsi tetejére a villogót és már tekerem is el a kormányt, jelezve a jónépnek, hogy bár a kocsim nem egy tank, kész vagyok félredózerolni vele akármit.

- Hol van?!

- Az ezernyolcszázhuszonkettedik és kétszázötvenhatodik utca sarkán. A nagybevásárló mögött - teszi hozzá, mivel hallgatok és lapozom fejemben a térképet.

- Avatkozz közbe! - követelem.

- Nem. - És a telefonálásnak vége szakad.

- Kiszállsz és elhúzol a lakásomra - hadarom keveregve a dugóban Jeremynek -, felnyalábolod a két marhát, ha kell, a vállatokra veszitek Raktarit és elhúztok a francba! - Ez parancs, nem kérés, nem tanács. Ezt ő is érzi, mert komoly képpel bólint. - Visszamentek a yakuzához mind a négyen - Igen, Raktarival együtt mind a négyen -, Raktarit leütitek, megkötözitek, de viszitek magatokkal! Az egyetlen ember, aki meg tudja védeni, az Seichirou Asame. Ha ezt nem fogja fel, beleveritek a fejébe, mert ő lesz az első, akit előtúrnak miattam! Fegyvered mid van?!

- Itt semmi - válaszol azonnal. - Raktarit megoldjuk. Miért vagy veszélyben? - kérdezi meg komolyan.

- Ezentúl legalább egy kibaszott tőr lesz nálad, megértetted?! - mordulok rá. Most nem érek rá kioktatni, de ha ezt túlélem, előszedem ezt a kis hülyét és belegyömöszölöm a fejébe, hogy az alvilágban az ártatlan pillantásai nem képeznek semmilyen segítséget a számára, hacsak nem egy kolosszális kefélésre vágyik, mert azzal bizonyosan tudnák honorálni. - Az ülés alól keríts magadnak valamit! - parancsolok rá. - Mert egy lelkiismeretes marha vagyok és nem hagyom, hogy szajhát csináljanak Akemiből - mondom meg őszintén. A villogóval jól haladok, már van is tervem, hol dobom ki Jeremyt, ami mindkettőnknek tökéletes lesz.

- Lesz - válaszolja komolyan, miközben keres magának két tőrt, amit remélhetőleg használni is tud, aztán visszarejti a felesleges dolgokat és elrakja a választott tőröket. - Ki?

- Kawanonak hívják. Nem tokiói - teszem hozzá. - Pattanj! - parancsolok rá, miközben megállok egy pár pillanatra a járda mellett.

- Hívj! - közli legalább annyira parancsolóan, mint ahogy az előbb én szóltam hozzá, de már kinn is van a kocsiból. Helyes. Bízom abban, hogy innen is megtalálja a kéróm és ha kell, tényleg leüti Raktarit, hogy elcipelhessék onnan.