10.

Yoshimi

Egyre érdekesebb kezd lenni ez a nap. A reggeli furcsa viselkedés után még furcsább, ahogy változik szinte óránként a helyzet. Látom, hogy Jeremy igyekszik továbblépni, túljutni a dolgon és normális viszonyt kialakítani velünk, ha lassan megy is. Akkor én is így állok hozzá, hátha az segít. A konyhai jelenet után a délután sokkal gördülékenyebben megy. Az edzés nagyszerű és Jeremy okosan, ügyesen kezd el irányítani a harc során kicsit engem is. Hát legyen, egyszer úgyis így kell lennie. Nem ellenkezem, veszem a lapot és ő is. Hasonlóan gondolkodhat, mint én, mert nem engem akar elgyepálni, hanem a kölyköket és hagyja, hogy engem is ők püföljenek. Ez érdekes, egyszersmind valahol hatalmas kihívás is. Egész barátságos a játék addig, míg körbe nem fognak minket, innentől vérre megy. Kidolgozottan működünk együtt, legalább ez megvan. Nem is érzékelem, mi történik, de mikor megfordulok, Jeremy sokkal keményebben tesz földre egy srácot. Baja nem lesz belőle, így meg nincs értelme beleszólni. A végére persze a kölykök a földön kötnek ki, ez nem volt kérdés, ahogy az sem, hogy meg fogjuk nyerni, ha ellenünk fordulnak.


Az egyik srác nekiugrik Jeremynek. A kölyök hárít ugyan, de végül Raktari ér oda megint a leghamarabb, és úgy teszi le a földre, hogy csak nyekken. Jön a rendreutasítás, amit végül én is megkapok, de csak vigyorgok belül. Imádom ezt a férfit, mindenestül. Meglepő, hogy tud ennyire dühös is lenni, de közben meg szép is. Gyönyörű ilyenkor. Meg máskor is, mindig.


Ki lettem dobva a teremből, ugyanakkor nem tudok ezen kiakadni, hiszen nem történik semmi, tudom, hogy összeereszthetem Tarit és Jeremyt, mert nem fogják megnyúzni egymást, így pedig semmi gáz nem lehet. Elmegyek vacsorát kérni magunknak a konyhára, majd bevágom magam a zuhany alá. Kicsit hosszan állok a tus alatt, így nem lep meg, hogy Raktari rám ront. Mondjuk azt egyáltalán nem értem, miért somfordál el, de inkább sietek végezni, hogy mehessen ő is. Mikor eltűnik az ajtó mögött, felöltözöm és ledobom magam az ágyra várni őt. Kézbe veszem a PSP-t és nyomkodni kezdem.


Végre Tari is végez és elindulunk enni. Jeremy már ott ül és vár minket. Lassan kisül, miért is kellett távoznom a teremből. Nem tudom, mennyire jó ötlet, mert kicsit ideges lennék, meg szerintem ő is, ha velünk jönne. Nem attól tartok, hogy a srácok kiutálják, mert nem hiszem, sokkal inkább, hogy hogyan viselné, ha megérintem Raktarit, összebújunk, csókolózunk. Ezek meg olyanok, amiket nem szívesen dobnék el akkor sem, ha ott van. Mindegy, ezt majd megoldjuk akkor, ha odakerülünk. Érdekes este lesz, de remélem, nem okoz gondot.


Végre megint kettesben maradunk Raktarival és összebújva áll neki játszani. Szeretem ezeket a vidám, békés és kedves pillanatokat. Nyomok egy puszit a homlokára és csak csendben figyelem egy darabig az ügyködését. Boldog vagyok mellette, remélem, Jeremy is bele fog tudni végül törődni ebbe, mert nem szeretném, ha ő boldogtalan lenne, ugyanakkor holnap vigyáznék is rá, mert nem akarom, hogy baja essen. Inkább nem tudom... Majd holnap kisül minden.

- Érdekes nap volt - morgom halkan, csak mellékesen dumálva, mert azért nagyon nem akarom megzavarni Tarit a koncentrálásban. - Nagyon élveztem - vallom be végül.

- Én is. Ha már testőrként nem bírom az igát húzni, szívesen vezetnék dojot - árulja el, mire elmosolyodom. Azt hiszem, nagyon tudnám támogatni az ötletet. - Addig van időm mester szintre fejleszteni magam, megszerezni hozzá a szükséges anyagiakat és tapasztalatokat, meg ilyesmi.

- Ez remekül hangzik - vallom be. - El is tudom képzelni, hogy ezzel foglalkozz. Én támogatlak az ilyen tervekben. Meg gondolom, a többiek is. - Raktari csak kuncog, aztán csókot nyom az állkapcsomra. Hát lehet nem odalenni érte?

- Kis létszámot befogadó dojora gondoltam és mivel nekem nem lesz fiam, én így adnám tovább a tudásom, meg úgymond a nevemet - osztja meg ezt is velem. - Neked vannak ilyen hosszútávú terveid? - érdeklődik.

- Voltak, de megváltoztak. Most az elsődleges cél, hogy tökéletes segítője lehessek Jeremynek. Most már nem fogom feladni ezt és minél jobb szeretnék lenni benne. Aztán még elválik. Egy idő után, azt hiszem, ezt itt fel kell adnom, de majd lesz másik lehetőség. Meg jó sokáig szeretnék élni - vallom be végül mosolyogva. Remélem, érezhető belőle, hogy Raktarival együtt. A srác nagyokat csodálkozik, pausét nyom a játéknak, majd leteszi maga mellé a PSP-t. Kérdően nézek rá. Ezt most miért?

- Milyen másik lehetőségre gondolsz? - kérdez rá. - Milyen terveid voltak és miért nem tarthatóak?

- Régen úgy gondoltam, hogy harminc-harmincöt éves koromig csinálom ezt, utána nyugdíjaztatom magam és a zenével fogok kicsit foglalkozni. A nagy zongorista karrieremet apám már letörte, ahhoz nagyon korán kellett volna tudatosan arra készülni, de ettől még foglalkozhattam volna vele. Bárzongorista, zeneszerző, ilyenek. De szerintem ez már nem kivitelezhető.

- Jeremy mellett Terukival együtt szerintem lesz lehetőségetek élni a saját életeteket, legalábbis ha a kölyök nem akar olyan balhés életet élni, mint Tatsuki.

- Egyelőre fogalmam sincs, a kölyök mit akar, ennek ellenére akkor már inkább tölteném veled a szabadidőmet, mint a zongorámmal, de ez még nagyon a jövő zenéje - mosolyodom el. - Apám így is a plafonon lesz, ha itt hagyom a testőrséget, majd figyeld meg, hogy megint jönni fog papolni nekem, pedig rohadtul semmi köze hozzá, hogy mit csinálok.

- Szerintem nem kell úgy tudnia, hogy itt hagytad. Kiküldetésben vagy, megváltoztak a munkakörülményeid... - ad tippeket. - A zongora és én pedig egy helyen is megférünk - teszi hozzá elvigyorodva.

- Én nem fogok szólni apámnak a dologról, de úgyis megtudja, sajnos... de majd megoldom. - Mosolygok rá kedvesen, aztán lopok egy csókot tőle. - De akkor be kéne ruházni egy rendes zongorára - vallom be.

- Használd fel a kapcsolataid - mondja könnyedén. - Nem látom különösebb akadályát annak.

- De az eléggé drága, sőt, nagyon - vonom meg a vállam. - Majd meglátjuk, belefér-e vagy sem.

- Egy kocsinál is drágább? - kérdezi meg. - De ha csak ezen múlik, a pénz nem akadály.

- Egy rendes, tökéletes és szép példány olyan négymillió jenbe kerül - vallom be végül. - De erre sosem kérnék kölcsön, mert... mert ezt a pénzt az én dolgom előkeríteni.

- Ha ez így gondolod, akkor legyen úgy, de ha korábban jól értettem, a későbbiekben szeretnél velem élni, vagyis szó sincs kölcsönről.

- Édes vagy - mondom nagyon komolyan, mert elönt az a meleg szeretet, amit annyira szeretek érezni Tari mellett. - Majd meglátjuk még, hogy hogyan alakul a helyzet, de megfontolom. - Annyira jó lenne, de Raktarinak is megvan a célja, ez meg nem kis pénz, ahogy az övé sem az. Meglátjuk, messze van ez még. - Te sosem akartál gyereket? - kérdezem meg csendesen.

- Nem mondanám, hogy sosem, de ahhoz nőre van szükség, nálam meg itt megbukott a projekt.

- Elég sok módon lehet még megoldani ezt a kérdést - mosolyodom el. - Én egy kisfiút szerettem volna - vallom be ezt is. - Egy szőke, cserfes kis mitugrászt.

- Szerintem semmilyen más módon, mivel egy gyereknek fontos a szülői példa, ami anya nélkül nem teljes - jelenti ki komolyan, mire aprót bólintok. Valahol teljes mértékben igaza van.

- Ebben igazad van valamennyire - adok helyt az állításának. - Én mondjuk jól elvagyok a tesóim gyerekeivel. Időnként csak ezért járok össze velük és ezért találkozunk - mosolyodom el. - A kicsik nem tehetnek a vitákról, meg semmiről. Régebben néha aludtak nálam párszor, mostanában már nem. - Raktari újra a PSP-t veszi a kezébe és játszani kezd, amin csak elmosolyodom.

- Ellennék valószínűleg a gyerekekkel - jegyzi azért meg.

- Mit szólnál, ha valamelyik hétvégén levennénk a bátyáim nyakáról a terhet és elvinnénk a kölyköket valahova? Hárman vannak, de nagyon édesek, két hat éves, meg egy négy. Mind fiúk, de nagyon tudnak bolondozni és imádják a tengerpartot.

- Nem meredek ez egy kicsit?

- Mire gondolsz? Korábban is vittem őket, akkor is mindig kísért valaki, semmi feltűnő nem lenne benne, ha most te jönnél velem, a többit meg nem kell tudniuk.

- Ja értem. Akkor benne vagyok, szerintem jól szórakoznánk.

- Okés, akkor majd beszélek velük. Tudod, a három lurkót sosem mertem egyedül elvinni sehova sem, mert féltem, hogy nem tudok rájuk odafigyelni, így inkább kértem segítséget. Gyakran a dadájuk jött, vagy onnan egy másik testőr, meg néha innen valaki, ha éppen volt kedve - mesélem tűnődve. - De szerintem jó lenne.

- Remek kikapcsolódás lehetett - mondja elmosolyodva. - Engem Masao pesztrált és imádtam. Rengeteg programötletem lenne - árulja el izgatottan.

- Szerintem a tesóim odalennének az örömtől, ha néha megszabadítanánk őket a kölyköktől szabadidőben - nevetem el magam. - Régen is nagyon hálásak voltak érte. Elmehettek, meg nem kellett játszani, hogy minden rendben van, mikor nincs, ez pedig elég nagy segítség volt.

- Mesélj a srácokról - kéri.

- A nagyobbik bátyámé a hat évesek. Egypetéjű ikrek, ugyanakkor csak kívülről hasonlítanak egymásra, de mint két tojás. Ayato kis csendes, visszahúzódó kölyök, de nem azért, mert nincs bátorsága, sokkal inkább mert nem szeret a középpontban lenni. De ha belendül, ő is ördögfióka tud lenni. Etsuonak mindene a figyelem, ha csak egy kicsit is nem vele foglalkozol, már jön a hiszti, a nyafi. Persze ha továbbra sem adsz neki teret, akkor elmúlik és normálisan is tud viselkedni. Bezzeg, ha összefognak, akkor rombolnak mindent maguk körül. Kinyírnak, lenyírnak, birkóznak, szétszednek, összeraknak, kikutatnak, összetúrnak bármit. De imádnivalóak. Pláne, mikor este nyugiban olvasol nekik egy mesét, mert azt egyformán szeretik. Jó testvérek lesznek szerintem, ha így nőnek föl. Gakuto négy éves, ő a fiatalabbik bátyám kisfia. Imád játszani, bármit és bárkit be tud fogni rá. Ha egyedül van, úgy is megoldja. Hatalmas a fantáziája és mindig jó mókákat eszelünk ki. Eleven kölyök, nagyon tud fogócskázni és nagyon sokat játszottunk így együtt. Ami nekem a legjobban esik, hogy hárman is megvannak együtt. Nálam mindig egy ágyban aludtak, még kicsik és elférnek, de a két nagyobb mindig közrefogta a kisebbet, hogy majd ők vigyáznak rá éjjel. Elég sokat vannak együtt a bátyáim miatt. Imádják az apjukat mind, őket tekintik példaképnek, ugyanakkor a bátyáim nem követelnek annyit, mint apám, nem akarják, hogy annyira meg akarjanak felelni, mert a házasságaik nem túl jók, mivel kényszeresek. Ez elég hülyén veszi ki magát és nem akarják ezt a gyerekeknek, így ugyan a szellemiségre nevelik őket, meg hűségre, bátorságra, de nem kell mindenáron megfelelni. Aya például nem szereti annyira az edzéseket, ő sokkal inkább zenei irányú, mint én, a tesóm meg engedi neki, elhordja tanárhoz és segít neki, támogatja és büszke rá. Ennek ellenére vannak kompromisszumok, mint például a tanulás, mert azt tökéletesen kell, de a fiúk szeretik is, így ezzel nincs gond. Gaku is hasonló elvek szerint nevelkedik, bár velük már nincs ott az anyuka, mert lelépett, nem bírta elviselni a kényszerességet. Apánk úgy tudja, eltűnt, valójában tartja a kapcsolatot a bátyámmal és a gyerekkel is, csak nem bírt már ebben élni tovább. Szereti a picit és foglalkozik is vele, de apámat nem tudja elviselni, amin mondjuk nem csodálkozom. Elvben most válnak el, mindkettejüknek alakulóban egy új kapcsolat, de erről nem számolt be senki a szüleimnek, így nem is szólhatnak bele - mesélem csendesen.

- Jó lehet... - mondja csendesen, álmodozva. Leteszi a kikapcsolt PSP-t, majd úgy nyúlik el az ágyon, hogy fejét az ölembe tegye. Beletúrok a hajába és finoman masszírozni kezdem a bőrét. - Mennyi időre szoktad megkapni a fiúkat? Miket etetsz velük? Miket csináltok általában? - kérdezget engem nézve.

- Általában egy hétvégére jöttek hozzám. Pénteken este elhoztam őket, szombaton csináltunk valami programot, este bolondoztunk valameddig, aztán meg vasárnap délelőtt, vagy délután értük jöttek és hazafuvarozták őket. Persze akkor még kisebbek voltak, van már jó egy éve, hogy utoljára ilyen alkalom volt. Enni bármit megesznek nagyjából. Vannak dolgok, amiket nagyon nem, de azokat én sem szeretem - vallom be kuncogva -, ezért ez nem okozott problémát. Sokszor volt úgy, hogy ha vidámparkba mentünk, vagy a strandra, vagy éppen a városba, esetleg kirándulni, akkor étteremben ettünk, vagy csomagoltunk enni. Szeretnek kirándulni is nagyon. A két nagyobb odavan a hegyekért, a kisebb meg a tavakat, barlangokat szerette, így sokszor ötvöztem a helyeket, hogy mindenkinek jó legyen. Általában olyan ötre értünk haza szombatonként, meg még péntek este is társasoztunk egyet, vagy tévéztünk összebújva, birkóztunk, szórakoztunk. Ilyeneket csináltunk. Jah, meg persze jó időben mindig voltunk fagyizni, mert az kiemelkedő a kicsiknél.

- Beütemezhetnénk egy ilyen programot is, nekem lenne kedvem hozzá.

- Felőlem rendben, én nagyon szeretem őket és jó velük lenni. Egyébként csak hogy tudd, a bátyáim tudják, hogy meleg vagyok és megbarátkoztak vele. A kissrácokat is olyan szellemben nevelik, hogy ezt elfogadják, ne akadjanak fenn rajta. Ők nem ítélik el, csak apám. - Elmosolyodom. - Amúgy még jössz nekem egy jutalommal - heccelem.

- Remélem, hogy ezt nem azért árultad el, mert szeretnéd elmondani a kölyköknek, hogy a párod vagyok, mert nem szeretném - jelenti ki határozottan. - A gyerekszáj szabad, a Yuusuke család neve pedig ismert ahhoz, hogy botrány legyen belőle - magyarázza is meg, miért ennyire fontos ez neki. - Miféle jutalmat szeretnél?

- Nem, ezt azért árultam el, hogy emiatt ne szorongj és ne érezd úgy, hogy már csak azért elítélnének, merthogy ez vagy az vagy. Megígértem, hogy nem áruljuk el, elfogadtam, hogy nem akarod, ehhez tartom is magam - válaszolok komolyan, mert tudom, hogy ez Tarinak fontos kérdés. - Azt, ami a gyorsan végzett papírmunkáért járt, és amit csak futólag érvényesítettél.

- Én nem szorongok, egyszerűen csak nem osztom meg túl sokakkal, hogy homoszexuális vagyok - közli, majd felkel, odacsúszik mellém, az arcomra csúsztatja a kezét és közel hajol hozzám, de csak lassan csókol meg. Átkarolom és közelebb húzom, de nem erőszakosan. Ugyanígy csókolok vissza, hagyom, hogy Raktari irányítson most. Szeretek vele csókolózni, van benne valami különleges és vágyom erre is. Néha csak jó, hogy együtt vagyunk, elcsattan egy-egy puszi és fekszünk összebújva, de most Raktari érezhetően sokáig akarja ezt folytatni, nekem meg semmi kifogásom ellene. Csókol, miközben az arcom, nyakam, mellkasom, vállam és karom simogatja. Én sem maradok le mögötte, a hátát, oldalát cirógatom, miközben lehunyt szemmel élvezem a helyzetet. Még közelebb húzódik hozzám, de nem szakítja meg a játékot. Halványan elmosolyodom és egészen magamhoz vonom őt. Szeretem érezni, érinteni, tudni, hogy velem van. Megnyugtató érzés. Kicsit nagyobb hévvel tapadok a szájára, de továbbra sem erőszakosan, csak meg akarom mutatni, amit érzek. Tari is viszonozza ezt a szenvedélyt, szinte falja az ajkaimat, ahogy én is az övét. Egészen magához fog, nekem meg semmi kedvem ellenkezni, így hozzásimulok. Hagyom, hogy vezessen, mert nekem lassan fogy a levegőm, ugyanakkor ő még túl jól bírja. Edződnöm kell, azt hiszem.


Raktari bátran játszik velem, hol pici csókokkal, apró szívásokkal ostromolja az ajkaim, hol finoman húzgálja őket a fogával, szájával, hol pedig a nyelvem után kutat. Igyekszem viszonozni neki, de ebben ő az irányító, mert nekem még tanulni kell. Megadom magam a srácnak mindenestül és hagyom, hogy belevezessen ebbe. Kimondhatatlanul élvezem, nem tudtam, hogy ez ennyire jó is lehet. Tari is kiélvezi, amit művelünk, szenvedélyesen, de nem kapkodón csókol, miközben nagy kortyokban nyeli a levegőt. Érzem, ahogy belemarkol a combomba, a másik kezével meg a hátamba, mintha megkapaszkodna. Ez így nem lesz annyira találó, mert lassan elborít a vágy, ha ezt így folytatjuk. Nem akarok nekiesni, de kilépni sem ebből. Igyekszem kordában tartani az agyam, hogy ne lépjek elhamarkodottan meg akaratlanul. Rá is hatással van ez az egész, mert érzem, ahogy lassan hullámozni kezd a teste. Ezt imádom, annyira ösztönösen jön belőle és tudom, hogy azt mutatja, mennyire élvezi. Tovább simogatom az oldalát, de jobb lenne vízszintesbe kerülni, így finoman elkezdek lejjebb csúszni az ágyon, miközben magamra húzom őt. Csak részben hagyja magát lehúzni, inkább megtámaszkodik felettem és szuszogva figyel. Vajon ilyenkor mi járhat a fejében?


Végül a mellkasomon köt ki, ezért mosolyogva ölelem át. Egyelőre kapkodom a levegőt rendesen, így szóhoz sem nagyon jutok, de kellemes érzések töltenek el. Raktari sem szólal meg, csak fekszik rajtam behunyt szemmel. Figyelem a légzését, simogatom a hátát és teljesen harmóniában érzem magam vele. Annyira jó lenne, ha mindig így lehetnénk, nagyon élvezném és ezek az összebújva alvások csodásak. Nincs kedvem mégsem beszélni, pedig annyi mindent akartam mondani, de inkább nem teszem, csak átfogom szorosan az én Tarimat és figyelem minden rezdülését. Picit mustrálom őt, mire bazsalyogni kezd. Na mi?

- Elárulod, mire gondolsz? - kérdezem meg nagyon csendesen, kicsit rekedten.

- Nem gondoltam semmire, csak örülök - árulja el csendesen.

- Én is - felelem őszintén, újra cirógatni kezdve a hátát. - Nagyon jó veled lenni.

- Remélem, ez így is marad.

- Miért ne maradna? - csúszik ki a döbbent kérdés a számon. Még sosem éreztem ennyire helyesnek azt, ahol vagyok és akivel, mint most. Mintha megtaláltam volna a tökéletes helyemet.

- És ha hosszútávon unalmas vagyok? - kérdez vissza apró mosollyal a száján.

- Aha... pont úgy tűnt a négy év alatt - kuncogom el magam.

- Az más - mondja csendesen.

- És ha én vagyok kibírhatatlan hosszútávon? - dobom vissza a labdát.

- Nem sok olyan dolog van, amit nem lehet kibírni, de akár lehet igazad is - válaszol heccelve engem.

- Uh... Most megijedtem. Mi ilyen? - kérdezem meg kicsit komolyabban, de még mindig játékosan.

- Hogy? Arra gondolsz, mi az, amit nem bírnék?

- Aham - bólintok is lassan.

- A kényszert - kezdi sorolni. - Azt, ha valaki rám akarja erőltetni az akaratát. Vagy a szélhámoskodást. Ha az, akiben megbízom, becsap, átver. De távol áll tőlem a durvaság és az agresszió, kegyetlenség és az ingerültség.

- Még szerencse, hogy ezek nem jellemzőek rám - sóhajtok fel, pedig nem akarom kimondani a szavakat, szóval el is vörösödöm rögtön. - Mondd, hogy ezt nem mondtam ki hangosan! - kérem kuncogva zavaromban.

- Sóhajtottad - neveti a szót.

- Remek - nevetem el magam én is. - Remélem, az egoizmust bírod.

- Egy egészséges mértékig biztos. Bár Deont is nagyon kedvelem - jegyzi meg játékosan.

- Azt hiszem, azt a szintet még edzéssel sem tudnám megütni, szerintem Jeremyét sem - nevetem el magam. - Horkolás nem zavar? Bár eddig elaludtál mellettem. Most vagy nem horkoltam, vagy nem zavar.

- Hány éve is alszunk egy szobában? - kérdez vissza nevetve. - Jeremy egoista? - csodálkozik. - Nem tűnt fel.

- Néha teljesen komolyan gondolja, mikor ilyen kijelentéseket tesz - árulom el mindenféle bántás nélkül. - Időnként nem csak szórakozik a tökéletességén. Holnap is készülj fel, hogy ki fog tenni magáért rendesen. - Erre Raktari elkuncogja magát.

- Ha tényleg zöld tütüben jön, nem fogom túlságosan komolyan venni és a többiek se. Elkönyveljük, hogy kattant és kész - árulja el vidáman. - Ha viszont olyasmiket csinál, mint Deon, mondjuk kihúzza a szemét, beállítja a haját és valami feszülős cuccot vesz fel, a fél esténk azzal fog telni, hogy őrizzük - mondja újra kuncogva.

- A második lehetőség a valószínűbb - nevetem el magam. - Ahogy ismerem, biztos, hogy feszülőset választ minden tekintetben, ami kiemeli az alakját. Szeret tetszeni. A hajával is elbizgerál egy darabig, mondjuk úgy jó egy órát minimum. A festés viszont hangulati nála, pláne, hogy Deontól tanulta és nem mindig szereti alkalmazni. Lehet ebből gáz? Ugye vigyázunk rá azért?

- Nem, ha nem megy át a másik terembe, nem fognak jobban nyomulni rá, mint amennyire alapból, amit tapasztalhattál is. Vigyázunk rá, bár meg tudja védeni magát és az, amit tud, ott, ahol leszünk, elég. Ha átmegy a másik helyiségbe, vagy hátra a boxokhoz, sötétszobába, az meg saját felelősség. Bántani, erőszakolni ott sem fogják, de nem megyek utána, ha megnyúznak érte, sem - jelenti ki komolyan.

- Hát oda én sem, az tuti - mondom meg komolyan. - Bár nem hiszem, hogy erre vágyna, azért van magához való esze még ilyenkor is, noha eddig csak akkor láttam, amikor velem volt, de ügyesen rázott le mindenkit. - Közben már az agyam továbbpörgött, így nagy levegőt veszek. - Van arra esély, hogy Yuu őt is bepróbálja?

- Vaaan!

- Hm... - nyugtázom ennyivel. Ez érdekes lehet, ha így lesz. De még kiderül majd.

- Szerintem Jeremy könnyebben pattintja őt - jegyzi meg lazán.

- Ha akarja, akkor igen - vonom meg a vállam. - Amúgy is te mondtad, hogy ne pattintsam - kuncogom el magam.

- Hm?

- Te mondtad, hogy hagyjam rád az akciót, én már rég lefejeltettem volna vele az asztalt addigra - vallom be mosolyogva.

- Ja. Na igen, pont ezért kértem, hogy bízd rám.

- Na most Jeremy ezt lazán megteszi, akár szabad, akár nem. Öntött szembe srácot, rúgott tökön és hasonlóak, mikor nem akartak kopni.

- Jeremy alvilági, tőle elvárható, azt hiszem, ez a viselkedés, de nyilván moderálni fogja magát, tekintve, hogy egy barátomról van szó, ha pedig nem, akkor majd megoldjuk valahogy.

- Azért nem ezzel szokta kezdeni, szépen jelét adja annak, mit nem akar, egyszer, kétszer, háromszor, akkor már konkrétan és hangsúlyosan, utána viszont ugrik.

- Még mindig jobb, mint Deon, aki legkésőbb a másodikra már ugrik - érvel vidáman, mire elnevetem magam.

- Meglátjuk, mi lesz, ha mást nem, közbelépünk - vigyorgok még mindig. - Ezek szerint még a végén kiderül a kölyökről, hogy türelmes - kockáztatom meg, mire persze nevetésben törünk ki.

- Mindenképpen.

- Változnak a játékszabályok?

- Mire gondolsz pontosan?

- Köztünk.

- Nem, én nem gondoltam rá, hogy változtatni kéne. Jeremy nekem azt mondta, már nem éri áramütésként, ha egymáshoz érünk előtte, vagy te őhozzá.

- Tényleg? - szalad ki a számon a kérdés. Ez egy kicsit könnyebbé teszi a dolgokat.

- Tényleg. Lassan, de biztosan le fognak csitulni az érzései szerintem.

- Remélem, mert még mindig elég furcsa a szituáció. Bár ma tök spontán jött az az ölelés, és furcsán elengedte végül magát.

- Mi furcsa benne? - kérdezi kíváncsian.

- Olyan belenyugvást sugárzott, vagy nem tudom jobban megfogalmazni.

- Valószínűleg erről van szó.

- Neked nem volt furcsa, hogy veled simán fenntartotta a kapcsolatot, sőt, valamennyivel közelebb is került hozzád? - kíváncsiskodom most én.

- Nem. Ebben mi a furcsa? - kérdezi meg őszintén. Nagyot sóhajtok, ezt nem lesz könnyű megmagyarázni.

- Mert te vagy mellettem most. Úgy értem, hogy akármennyire is nem mutatjuk ki, ő tudja, hogy szeretjük egymást. Igazából, azt hittem, téged is gyűlölni fog ezért.

- Gyűlölhet, ettől semmi sem változik, én ugyanúgy kedvelni fogom, veled leszek és élem tovább az életem - jelenti ki könnyedén Raktari, mire megsimogatom megint.

- Ha ez ennyire könnyen menne. Meg... sokáig nem tudtam eldönteni, mit hagyott benne az az éjszaka - ismerem el csendesen.

- Arról én sem tudok semmit! - passzolja gyorsan a témát.

- És nem is akarsz? - kérdezem meg komolyan. Mélyet sóhajt és lefordul rólam. Válaszolás helyett a plafont kezdi bámulni és elgondolkodik, csak ujjaival dobol a combjain. - Na most min agyalsz? - fordulok az oldalamra őt figyelve.

- Nem szívesen emlékszem arra... - vallja be csendesen. - Ha a srác akarna róla beszélni, akkor beszélnék, de én magamtól sosem hoznám fel és leginkább szeretném elfelejteni.

- Szerintem azért számíts rá, hogy egyszer előjön vele - válaszolok csendesen, miközben én igyekszem hozzábújni.

- Jöjjön, csak ne mások előtt!

- Azt szerintem ő sem szeretné, azért ennyire lojális, ebben biztos vagyok. Csak én azt hittem, már túlestetek ezen - ismerem el.

- Gondolom, ez neki sem a szíve csücske téma.

- Jeremynek a szex semmilyen formában nem tabu, még így sem.

- Én sem azt mondtam, hogy tabu csak... Gondolj bele, Yoshi! - kér kínosan. - Lefeküdt a szerelme szerelmével, ami alatt ráébredt, hogy neki már nem terem a szívedben babér. Szerinted mennyire akar erről beszélgetni velem? Azon kívül pontosan tudja, hogy mennyire közel jártam ahhoz, hogy ez az esemény sírba tegyen. Mint mondtad, a kölyök lojális és nem akar szerintem nagyon zargatni ezzel. Kell még ennél több indok, hogy ne beszélgessünk róla? - kérdezi meg meg-megkapaszkodva a nadrágjában.

- Ebben igazad van és pont ezért gondoltam, hogy fog veled beszélni erről. Túl sok volt benne a negatív? Hát nem, ezt nem mondanám. Inkább a furcsa körülmény. Ennek ellenére lehet, hogy nem fog sosem előjönni vele.

- Rábízom. Ha beszélni akar róla, nem fogok a kelleténél jobban tartózkodni a témától - egyezik bele határozottan.

- Okés - mosolyodom el és félig ráfekszem a srácra. - Álmos vagy már?

- Olyasmi. Tudnék aludni - vallja be. - Miért?

- Mert én is - kuncogom el magam. - Csak a nadrágomtól szabadulnék meg most már. - Raktari erre csak zavartan nevetgél, majd felkel átöltözni az alvós pólójába. Nekem sem ártana levetkőzni, így ledobálom a nadrágom meg a pólóm Teru ágyára, majd reggel elpakolom és egy szál alsóban bemászom az ágyunkba, oda várva Tarit is. Persze befészkeli magát mellém, csak előbb kimenti a PSP-t az éjjeliszekrényre. Na ma ki alszik felül? Végül döntök és átkarolom a mellkasát, meg a lábammal az övét, így vonva közelebb, a fejem meg a nyakához fúrom. Átölel és boldogan sóhajt fel, mire elmosolyodom és kap egy csókot a nyakába, aztán lehunyom a szemem és élvezve a közelségét alszom el percek alatt.