11.

Yoshimi

Hosszú volt ez a kapuszolgálat is, így elgémberedve, nyújtózkodva indulok meg a szobánk felé. Éhes vagyok, meg jólesne egy kis alvás, de meglátjuk, mit lehet tenni. Szerencsére Teru alszik, rá is fér valószínűleg, ha Raktari rögtön ágyba dugta. Jó érzés átölelni Tarit végre, kap egy puszit is, aztán persze nem bírjuk ki duma nélkül. Csak a pocim jelzi, hogy most már aztán nagyon éhes, enni kéne valamit. Raktari egy tündér, mire megfürdök, megérkezik az ebéd, vagy uzsonna, vagy valami hasonló. Élvezettel eszem vele, de persze aztán elönt a kajakóma és legszívesebben szunyálnék egyet. Mielőtt feldobhatnám a témát, befut Jeremy is. Aggódik a kölyök Terukiért, ami nem lep meg, szívén viseli az ő dolgait is, ráadásul szerintem nem tetszik neki, hogy nem mondunk többet, csak elfogadja, hogy így van. Nagyon meglep, mikor öleléssel búcsúzik, annyira aranyos tud lenni néha. Ezek után biztosan kitesz magáért estére, szerintem már alig várja, hogy mehessünk. Ahogy ismerem, már most tűkön ül és pattog össze-vissza, kapkodja szét a szekrényét, pedig annyi ruhája van. Vagy pont ezért nem tud választani. Ezen még sosem gondolkodtam el. Ahogy érzem, most sem fogok, mert amint elfekszem Tari mellett, győz a kaja meg a kimerültség és lassan bekómálok. Még érzem, hogy a srác felhúz és átkerülünk valahova máshova, de a többit már nem igazán érzékelem, mert behúz a sötétség.


Nem tudom, mennyit sikerül aludni, de arra kelek, hogy Raktari finoman ráz. Elmosolyodom a félálmos képzelgésben. De furcsa azzal kelni, akivel álmodik az ember, ugyanakkor mennyire jó is. Automatikusan emelem meg a fejem, hogy kérjek egy jó reggelt-puszit, amit meg is kapok. Most már sokkal könnyebb lesz felkelni innen. Felülök és áttúrom a hajam. Hm... Mégsem reggel van? Persze! Lassan tisztul a kép és kicsit zavarban kezdek lenni. Felnézek Tarira, de már pattanok is fel, mert ezek szerint itt az ideje készülni. Pillanatok alatt leszek izgatott és várom a folytatását a napnak, az alvásból elég volt, majd hajnalban folytatom. Belekarolok a srácba és elkezdem kifelé húzni, hogy Terukit se zavarjuk meg, hadd pihenjen.

- Mennyire vagyunk késésben? - kérdezem meg suttogva, de vidáman.

- Egy óránk van összekészülni - válaszol ugyanúgy suttogva, mire nyomok egy izgatott puszit az arcára.

- Az bőven elég, nem? Kezded a fürdést?

- Aha - kuncogja. Ezek szerint tetszik neki a dolog. - Nagyon izgatott lettél.

- Igen, mert megyünk és leszünk, bulizunk és megint találkozom a barátaiddal és csúcs - hadarom el. - Meg veled álmodtam és szuper volt. Szóval most olyan minden jó és jó is lesz hangulatom van. - Persze Raktari nevetgél rajtam, de nem gáz, végül beveti magát a fürdőbe, én meg csendesen elkezdek készülődni, néhány perccel később azonban Teruki lelöki magáról a takarót. Halványan elmosolyodom és az ágy mellé lépve igyekszem nagyon óvatosan betakarni, nehogy felébresszem. Azt hiszem, ezzel elkéstem, mert ébren van már, csak felnéz rám, aztán fel is ül. Elgondolkodom, hogy várjak inkább, vagy csináljak valamit, végül a második mellett döntök. - Kérsz valamit? - kérdezem meg kedvesen.

- Nem. Mondta, hogy mi van, ugye? - kérdezi komoran, Raktari után biccentve. Most két dolgot tehetek: Teru szemébe hazudok, aminek nincs nagy értelme, vagy bevallom, hogy elmondta nekem a srác. Talán az őszinteség a nyerőbb.

- El. - Leülök mellé és várok. Nem tudom, most mire számítsak tőle, szerintem csak tudomásul veszi a helyzetet. - Hogy vagy? - kérdezek tovább, bár elég hülyén hangzik, az biztos.

- Mint akit áttoltak a körfűrészen.

- Tudok valamit segíteni?

- Nem. A kölyök keresett?

- Járt itt megnézni, hogy mi van veled. Neki nem mondtunk semmit, csak hogy nem vagy jól. Aggódik érted.

- Sejtettem, hogy nem marad titok előtte - mondja karcos, halk hangon.

- Nem hülye a srác, tudta, hogy szolgálatos vagy, ebből meg levonta a következtetéseit. Nem fog kérdezni szerintem, de ha akarsz vele beszélni, akkor igen.

- Teljesen mindegy az én szempontomból, csak nem akarok nagyon ezen tépelődni. Az élet megy tovább, meg sem állt, csak egy kicsit pofára estem. Túlélem. - Nem bírom tovább és kinyúlok, majd rászorítok a vállára. Azt hiszem, érzi, hogy mellette állok, mert komor hálával a szemében pillant fel rám.

- Döntöttél már? - kérdezem meg csendesen.

- Nem. Kellene beszélnem Mayuval, de egyelőre nem menne.

- Adj egy kis időt magadnak - kérem halkan. - Tudom, hogy jól fogsz dönteni - teszem hozzá komolyan.

- Szerinted van jó döntés? Ha most szakítok Mayuval, magára marad a gyerekkel, ha viszont nem, nekem lesz ott az érzés, hogy egy hűtlen nő szül nekem egy idegen gyereket. Egyik rosszabb, mint a másik - mondja halkan, komoran.

- Előbb hallgasd meg, hogy mi történt és aztán mérlegelj.

- Jeremy mellett neked is volt részed pár pofonban, ezért tudod, hogy amikor sikeresen bezsebelsz egyet, amire aztán végképp nem számítottál, az milyen.

- Tisztában vagyok vele, milyen - mondom meg komolyan. A második Tatsukis dolog úgy képen törölt, mint még semmi, pláne mikor pontosításként kiderült, hogy mikor is történt. - Szerintem most várj pár napot, amíg elcsitul benned, aztán beszélj Mayuval és utána még mindig agyalhatsz eleget.

- Ja.

- Mit érzel most a káoszon kívül? - A földre teszi lábait és könyökeivel ránehezedik a térdeire, majd felsóhajt. Közben Raktari is befut, a haját törölgeti, derekán törölköző, de csak figyel.

- Becsapva érzem magam. Hülyére vettnek. Szerencsétlennek és bénának. Odavert ez rendesen az önbecsülésemnek. Keresem, hogy én hol rontottam el, miért fordult máshoz, mi az, amit tőlem nem kapott meg, ami velem nem volt jó. Azon még nem gondolkodom annyira, hogy miképp döntsek, mert nem megy... Még el vagyok akadva azon, hogy megcsaltak - vallja be őszintén.

- Teru, ez egyáltalán nem biztos, hogy a te hibád, nem azt jelenti feltétlen, hogy te nem adtál meg mindent. Nem ismered a körülményeket, hogy mi történt, mikor, miért, addig pedig csak magadat fogod rágni rajta. Tudom, mennyire szar érzés, kezelni is nagyon nehéz, de ha ezen indulsz el, akkor eljutsz oda, hogy vagy magad, vagy Mayut fogod meggyűlölni.

- Nincsenek olyan nagy érzelmeim, mint a gyűlölet. Szeretni sem tudok olyan forrón, ez igaz, de... azt hittem, ennyi elég.

- Mennyit hallgattál meg Mayutól? - kérdezem csendesen, de barátságosan. Felpillantok Raktarira egy percre. Szépen csendesen készülődik. Mondjuk én meg alvás előtt fürödtem, szóval nem gáz, ha most nem fogok.

- Képzeld el a szituációt! - kér felindulva. - Férfivel nem tudom elmondani, úgyhogy most neked kell elképzelned, hogy heteró vagy - teszi hozzá nyomatékosan. Aprót bólintok, ez egyértelmű. - Szóval képzeld el, hogy ott vagy a nővel, akit szeretsz, órák óta beszélgettek, nevettetek, aztán rosszul lesz és otthagy az asztalnál a kifőzdében. Nem érted, mi baja van, elsápadva tér vissza a mosdóból. Hazaviszed, körbeugrálod, rendbe jön, majd megkívánjátok egymást és valahogy arra ébredsz rá, hogy mintha gömbölyűbb lenne. Persze nem gond, mert még jobban tetszik így, aztán mindennek a közepén bevallja, hogy gyereket vár. Elönt a pánik, lebénulsz, majd hogy nehogy magadhoz tudj térni, még hozzáteszi, hogy nem tőled. Te mit csinálnál? - kérdezi meg. Uh! Még sosem hallottam Terut így beszélni, főleg nem ilyen témában. Azt hiszem, Raktari sem, mert aggódva lépdel közelebb kezében a kiválasztott ruhákkal.

- Nem tudom, valószínűleg lelépnék - vallom be végül, ami először eszembe jut.

- És te? - vonja kérdőre Tarit is.

- Hát... én... ugyanúgy éreznék, ahogy te... valószínűleg... és otthagytam volna.

- Az is nagyon meredek lett volna, ha az én gyerekemet várná, de így... Pár órával később felhívott telefonon, beszéltem vele. Sírt, én meg megnyugtattam, amennyire tudtam - vallja be.

- Ezt pontosan hogy érted? - kérdezek rá finoman.

- Mit és hogyhogy hogy?

- Mivel nyugtattad meg?

- Nem tudom, csak beszélgettem vele.

- Ígértél neki valamit? - kérdezem meg most már kicsit kínban érezve magam.

- Nem, nem igazán. Csak olyasmit, hogy nem tűnök el nyomtalanul, meg leülök vele megbeszélni. Nem akarom teljesen cserbenhagyni, de ezt nem mondtam meg neki.

- Értem - válaszolok csendesen. - És akkor hogyan érezted magad, mikor vele beszéltél?

- Leginkább aggódtam.

- Miért? - csúszik ki a számon a kérdés. Ezt most lehet, nem kellett volna.

- Mert a szeretet nem múlik el ilyen könnyen - válaszol Raktari. - Mert a csalódás valakiben nem jelenti törvényszerűen, hogy végleg elhagyod, vagy rosszat akarj neki.

- Mert egy várandós nő végsősoron, és akárkié is az a gyerek, attól még egy élet, ami nem tehet arról, hogy ki az apja vagy az anyja - egészíti ki Teruki. - Öltözzetek és menjetek! - kéri aztán.

- Igazad lehet - mondom csendesen. - Biztosan ne maradjunk? - kérdezek azért rá.

- Mégis minek? - kérdez vissza komolyan. - Nekem is jobb lenne, ha nem a kuncogásotokat, csókolózásotokat és sustorgásotokat kéne hallgatnom, hanem a csendet és gondolkodhatnék a magányomban. - Fel sem kell néznem Raktarira, de azért megteszem, és amire gondolok, az rá is van írva az arcára. Nagyon szégyelli magát, ugyanakkor akármennyire is maga alatt van Teru, nem volt fair. Mindegy, szóvá tenni nem fogom, Tari meg elfordul és a fürdőbe megy felöltözni.

- Jeremy is jön - mondom meg végül, mikor már kezd kínos lenni a csend.

- Akkor teszek nála egy kört, hogy ne aggódjon - jelenti ki Teruki, azzal feláll és megy is. Egyre jobb lesz a műsor, azt hiszem. Felállok és az ajtóhoz baktatok, majd bekopogok.

- Öltözöm - szól ki Raktari.

- Akkor bemehetek? Teru elment - teszem hozzá gyorsan.

- Gyere. - Benyitok, de megállok az ajtóban. Jólesően mérem végig a srácot, tetszik a farmer, amit visel. Feszes, elegáns, sötétkék darab, ami a lábszáránál bővebb fazonú. A pólója egészen rövid ujjú, szürke, nagyobb kivágással és rásimul a testére. Kifejezetten kedvemre van, pláne mikor meglátom a hátán a sötétkék ábrát. Mosolyogva figyelem őt, miközben fésülködik éppen.

- Minden rendben?

- Igen, csak nem akartam ott öltözködni.

- Akkor nekem sem ártana - kuncogom el magam. - Keresel nekem ruhát? - kérdem meg csendesen. Nekem ez nem ment, pláne, hogy össze kéne valamennyire öltözni.

- Dobd az ágyra, amit felvennél - válaszolja könnyedén, majd leteszi a fésűt és hajszárítót vesz a kezébe.

- Okés - fordulok vissza és előhalászok pár rejtett kincset a szekrényből. Az biztos, hogy a fekete farmerom veszem fel, amire még Jeremy festett valami ábrát, végigfut az oldalán és nekem nagyon tetszik, bár virágot azt nem látok benne. Egy-két vagányabb pólót választok, amiket még szinte sosem hordtam, köztük egy feketét ezüst csíkozással, egy sötétkéket, aminek furcsán ferde kivágása van, de szerintem jól áll, egy zöldet, de az nem is tetszik igazán, meg egy sötétszürke izompólót, amin elöl pici szegecsek vannak. Raktari elégedetlen képpel jön elő, miközben a haját túrja. Már megint nem tetszik neki, hogy rakoncátlanok a tincsei. Bezzeg én imádom őket, így mikor mellém ér, megpróbálom összeborzolni a haját, ami sikerül is, tekintve, hogy a srác a pólókkal van elfoglalva.

- Yoshiii! - szól rám újra rendezgetve a haját. - Sehogy se akar állni, te meg elrontod húsz percnyi munkám - veti a szememre, de már mosolyog.

- Tudod, hogy én így szeretem, mikor sehogy sem áll - kuncogom el magam és kap egy puszit az arcára. - Na melyiket?

- Ezt - mondja odaadva azt, aminek ferde V kivágása van.

- Okés - bújok is bele, majd felveszem a farmert hozzá. - Mi a véleményed?

- Megint lesz pár telefonszámod - jelenti ki elvigyorodva, azzal összeborzolja a saját haját. Ennyi erővel már nekem is hagyhatta volna.

- Hidd el, hogy Jeremy meg Tao benyúlja mindet - vigyorgok rá. - Mennyit késtünk már? - A kérdést hallva ránéz a telefonjára.

- Ha kész vagy, szedjük fel Jeremyt és induljunk - javasolja. - Talán nem késünk, ha öt percen belül el tudunk indulni és jó is a forgalom. Azzal pedig nem értek egyet, hogy a két kölyök minden számot beszed, Ichiro is rád pályázott például - érvel vidáman.

- A kivétel erősíti a szabályt - nevetem el magam, majd befutok a fürdőbe és átgereblyézem a fejem. Tökéletes! - Felőlem mehetünk.

- Taot nagyon szeretem, de Jeremy szinte egyáltalán nem az esetem - jelenti ki nagy komolyan, majd elindul a srácért. Vigyorogva csóválom meg a fejem és így indulok utána. Bekopogok a srác ajtaján, de mivel nem jön válasz, végül benyitok. Sehol senki.

- Egy perc! - kiabál ki a fürdőből és valamin nagyon szorgoskodhat benn. Tarira nézek, hogy ő mit szól ehhez. Persze legalább annyira izgatott, mint én, mégsem leskelődünk, csak várjuk, hogy megjelenjen a kölyök. Megéri szerintem, mert mikor kijön a fürdőből és megáll előttünk, hirtelen le sem tudom róla venni a szemem. Egy szimpla sötétkék farmerben feszít, amit viszont oldalt felvágott térdig és kimetszett belőle egy háromszöget, így kilátszik a lábszára, azon felül pedig tapad rá az anyag, felülre meg egy világosbarna pólót választott elöl hatalmas fekete halálfejjel. A vállából szalagok lógnak, amiket végigtekert a kezén és a csuklójánál végződnek. A haját feltupírozta, de a végét bezselézte, így művészi pontossággal áll minden szál más irányba, ahogy valódi már nem is lehetne. A szemét tényleg kihúzta, de csak lágyan, kicsit füstösen, ami kifejezetten jól áll neki, a szeme meg úgy csillog, mint az óvodásoké, mikor jól laknak. Vár valami választ, vagy jelzést, ahogy nézem, főleg Raktariéra kíváncsi, ő meg csak hitetlenkedve vigyorog.

- Egy dzsekit vagy pulcsit minimum még kapj magadhoz, aztán menjünk, mert elkésünk - mondja végül.

- A felső nem sok? - kérdezi meg bátortalanul, miközben túr magának egy dzsekit a szekrényből.

- Én csak a koponyát nem tudom hova tenni, egyébként tetszik - válaszol őszintén.

- És ez? - fordul ki a szekrényből, mutatva egy tök ugyanolyan darabot, amin valamiféle ábra van, de inkább olyan összevissza. - A kocsiban is át tudom venni - teszi hozzá gyorsan.

- Ha ebben érzed jól magad, akkor ebben, de ha át akarod venni, átveheted. - válaszol zavartan mosolyogva Raktari, mire a fiú ránéz, végigméri, majd engem is, bólint párat magában.

- Átveszem - közli végül. - Itt vagy a kocsiban?

- Itt. Egyszerűbb - magyarázza Raktari ennyivel a döntését, Jeremy meg kilő és beveszi magát a fürdőbe. Alig két perc múlva már kinn is van, rajta az új póló.

- Segítetek? - nyújtja ki felénk a kezét. - Nekem sokáig tart. - Tari is, meg én is nekikezdünk és viszonylag egyformára sikerül kötnünk a kölyök szalagjait. Kis hülye, de most ő is be van sózva rendesen.

- Ez jobban tetszik - vallja be Raktari, mire elmosolyodom. Előre nem mondta volna meg azért. Ez igazán rá vall.

- Akkor jó, kicsit túlzás volt a másik. Jah, beszéltem Shiroval, azt mondta, ha hívom, jön értem. Megyünk? - néz fel ránk kiskutyaszemekkel.

- Megyünk - mosolyodom el, de nem merek a hajába túrni most. Művészi alkotás lett az is. - Mindened van?

- Persze - kapja fel a telefonját és csúsztatja zsebre, a másikban már ott van a cigije. A zsebemhez kapok, de benne van a kulcs is, szóval nekem sem kell visszamennem. Tarira pislogok, aki szintén a zsebeit túrja. Ezek szerint megvan mindene, mert elindulunk kifelé, miközben egy pulcsit kanyarít magára, Jeremy is felveszi a dzsekit, így én is a bőrkabátot, aztán beülünk a kocsiba és indulunk. Kicsit késésben vagyunk, ezért kihasználom a lehetőséget és kicsit gyorsabban megyek. Persze nem vészesen, csak hogy időben odaérjünk.