12.

Raktari

Remek volt Taoval táncolni, de Dayki azért hiányzott. Meglep, hogy Jeremy társaságában tér vissza, ráadásul a haja is át lett boronálva, ahogy látom. Ezek szerint kölcsönös volt a vonzalom kettejük közt, ám a dobos nem veszi komolyan ezt sem, hiszen csak hátravitte a srácot, ellátta, majd visszatért, s most Tao mellé ülve visszacseni tőlem a sörét. Látom, elégedettséggel fogadja, hogy ráfanyalodtam erre a vacakra, ám mivel a szomjam nem oldotta, összeszedem a kiürült poharakat, már amit bírok, majd szó nélkül a pulthoz megyek. Nakani áthajol a pulton és egy pár dolgot átvesz tőlem, pedig ha már megfogtam, nem ejtem el. Mindegy. Kérek tőle egy pohár ásványvizet, amin kicsit elcsodálkozik, ám Hatame kiszolgál. Közben mellém lép egy iszonyúan ideges srác, akinek sötétbarna szemei, szőke melírcsíkos, barna haja van, passzos farmert és sötétkék inget visel. Kérdőn rámosolygok.

- Szia... izé... szóval... Ichiro vagyok - próbál valami értelmeset motyogni, aztán csak elmosolyodik és megtúrja a haját.

- Üdv! - köszönök rá megörülve neki. - Reméltem, hogy lesz bátorságod megkeresni - árulom el neki. - Mióta vagy itt? - érdeklődöm.

- Egy fél órával nyitás utántól - árulja el a srác. - Csak kellett némi idő, hogy összeszedjem a bátorságom. Ha nem tévedek, veled beszéltem telefonon.

- Ja persze, bocsánat! - Azt hittem, pontosan tudja, kihez lépett, de ezek szerint nem. Akkor most nagyon tiszteletlen voltam, pedig nem akartam. - Yuusuke Raktari vagyok! - mutatkozom be immár személyesen is neki egy apró főhajtással. - Ki voltál hangosítva amúgy, szóval az asztalunknál - biccentek is közben a srácok felé - ülő szőke, akinek a zsebébe nyomtad a számod, mindent hallott - árulom el.

- Hú! Akkor ketten hallgattátok meg a bénázásomat? - kérdezi egy kicsit zavarban. - De legalább már értem, miért foglalt - mosolyodik el. - Jól mutattok együtt. Meg ha jól látom, most más is csatlakozott hozzátok.

- Igen, Jeremy is új a csapatnak. Mi már régebb óta ismerjük... - A mondatot nem fejezem be, mert egy kéz csúszik a csípőmre és mielőtt agyonütném, azért megnézem, ki az. Dayki. Hozza a tipikus mentőövet, úgy tesz, mintha együtt lennénk és épp marha féltékeny lenne, hogy mással beszélgetek. Szélesen elvigyorodom. - Nyugi, Ichiroval beszéltem már telefonon korábban, én hívtam meg a bandához - osztom meg vele.

- Ja, jól van. - Nyugtázza, kezét visszahúzza, visszavonul. - Akkor már ő is velünk van? - kérdezi, én pedig bólintok. - Dayki vagyok - mutatkozik be hanyagul, majd Hatamétól újabb sört kér.

- Hello, Ichiro - köszön neki a srác is talán egy kicsit felszabadultabban, mint eddig. - Azért az asztalnál nem mertelek betámadni titeket - árulja el. - Bár kerestem az alkalmat, jártam arra párszor.

- Miért hiszi mindenki, hogy nyárson sütjük meg az újakat? - kérdezi tőlem a dobos, mire elnevetem magam.

- Szerintem azért, mert veszélyesnek tűnsz. Olyan tipikus emberevőnek.

- Még nem kóstoltam az emberhúst, de ha azt mondod, finom, talán benevezek a következő vacsorádba. Yoshi lesz a főfogás? - Nem jutok szóhoz, csak nevetek rajta.

- Inkább csak sokan voltatok és a cetlizés nem egy életbiztosítás - von vállat a srác, de vigyorog.

- Két testőr csak megvéd.

- Igen, mert különben kitiltanak a helyről - értek egyet Daykival.

- Nem hiszem, hogy a verekedés ilyenekre megoldás lenne, ellenben ha Dayki csúnyán néz, lehet szívrohamot kapni - kuncogja el magát.

- Áh, a legveszélyesebb köztünk Raktari. Mosolyog, nevet, dumál, aztán bepöccen és agyő szép világ.

- Ú, Dayki, ne igyál többet! - nevetem, azzal elkobzom tőle a sörét.

- Ne már! Négy sör az átlag, ez még csak a harmadik! De vigyázhatsz rá, míg én elmegyek hugyozni - teszi hozzá engedékenyen, azzal magunkra hagy Ichiroval. Valami nem stimmel vele.

- Hm... látom, tényleg létezik a védelmi rendszeretek. Mindig ennyire vigyáztok egymásra, igaz?

- Igen. Te egyedül vagy?

- Most igen, a haverok - mutat közben macskakörmöket - már hátul vannak és szerintem lassan a negyedik körnél járnak, ahogy ismerem őket. Nekem ez nem jön be annyira, így maradtam. Meg mindenképpen beszélni akartam veletek.

- Jól bírják - mondom elismerően. - Kérj valamit, aztán gyere - javaslom. - Nekem jöhet egy Long Island Ice Tea - jelentem ki Nakaninak.

- Reméltem, hogy nem a szokásosat iszod megint.

- Miért?

- Áh, csak a változatosság gyönyörködtet, Raktari. Sok mindent tudok, szeretem ezt kihasználni.

- Vagyis felvágsz a tudásoddal? - ugratom, ő pedig elneveti magát.

- Természetesen.

- Én egy Orgazmust kérnék - vigyorog Ichiro a mixerre.

- Jó választás. Hátrajössz érte, vagy kivigyem? - kérdezi játékosan Nakani, mire a mellettem álló srác nevetve válaszol.

- Hm... csábító mindkét ajánlat, nem is tudok dönteni.

- Most még nagy a forgalom, majd kettő környékén beszélhetünk arról a jégkeresésről hátul, addig érd be kérlek a koktéllal - ugratja továbbra is őt a mixer.

- A franc! Akkor muszáj leszek egyelőre csak iszogatni - tettet nagy elkeseredettséget Ichiro, majd újabb vigyort küld a pulton túlra.

- Én meg melózom, na? - próbálja játékosan túllicitálni őt Nakani.

- Ez igaz, de itt a munka szórakozás, nem?

- Többnyire. - Megkapom az italom, majd nekiáll gyorsan megcsinálni az Orgazmust is. Közben Dayki is visszatér, majd elveszi a sörét előlem.

- És ti mit dolgoztok? - kérdezi felénk fordulva az újfiú. Átadom a kezdést Daykinak.

- Nemrég sikerült szerződnünk a bandával valami kiadóval, úgyhogy most főállású dobos vagyok.

- Én testőrködöm.

- Úh, akkor te tényleg kemény vagy - jegyzi meg rám vigyorogva, de nem reagálok rá különösképpen, csupán visszamosolygok rá. - És melyik bandában játszol?

- Rózsaszín amulett.

- Egy rockbanda - jegyzem meg, mert ezen nem jutok túl.

- Hm... érdekes névválasztás, de mondd, hogy azért nem rózsaszínben léptek fel - kuncogja el magát. - Ne haragudj, nem akarlak megbántani! - teszi hozzá gyorsan.

- Pedig jól néznénk ki - állapítja meg nagy komolyan Dayki, nekem meg a hideg borsózik a hátamon, mikor elképzelem őt rózsaszínben. Szerintem a fekete határozottan jól áll neki.

- Hát ez a szerelés jobban áll - jelenti ki Ichiro, aztán biccentve megköszöni a mixernek az italát. Természetesen most is a dísz két koktélcseresznye közé zárt rövid szívószál. Nagyon kedvelem ezt a megoldást, ám mivel tudom, hogy a srácok cikiznének miatta, inkább nem kérek Orgazmus koktélt. Nem beszélve róla, hogy Nakani általában viccelődik fűszerezésnek hozzá, amit nem vagyok benne biztos, hogy minden esetben jól tudnék kezelni.


Természetesen a dobos nem felel, fogja a sörét és megindul az asztalunk felé, mi pedig követjük őt.

- Ugye nem sértettem meg? - kérdezi kicsit aggódva a mellettem maradó.

- Nem, Dayki nem túl kommunikatív, csak ha nagyon jó vagy nagyon rossz kedve van - árulom el, majd megállunk, s mikor mindenki felnéz, bemutatom az új srácot. - Ő itt Ichiro.

- A telefonosod? - kérdezi be vigyorogva Tao.

- Igen. Tao, Yoshimi, Jeremy, Yajiro - mutatom be a fiúkat. - Chiaki és Yuu?

- Még nem jöttek vissza hátulról - válaszol az állatbarátunk. - Üdv.

- Sziasztok - köszön hihetetlen zavarban és nehezen tud mit kezdeni magával egyelőre. Én persze a kedvesem mellett foglalok helyet, másik oldalról meg Tao és Dayki zár, Yoshi oldalán meg Yajiro és Jeremy ül, így a "telefonosom" csak szemben velem tudja letenni magát, de nem hiszem, hogy ez hosszú ideig fogja zavarni.

- Te Raktari! - szólal meg már messziről Chiaki. - Kezdesz egészen jó padavan lenni. Féltsem a posztom? - kérdezi vidáman.

- Miért is?

- Egyre több srácot hozol. Chiaki vagyok - mutatkozik be az újoncnak. A középponti figura továbbra is ő marad szerintem, de a vérfrissítés nem árt a bandának. A kölyköt nem terveztem, hogy hozom, Ichiroban meg nem voltam biztos, hogy jön.

- Hello. Ichiro. - Próbál mosolyogni is hozzá, de láthatóan zavarja a tömeg. Chiaki lazán ledobja magát mellé, majd elmarja a vizemet és meghúzza. Ja, hogy ez csak így megy?

- Ne aggódj, nem esznek meg - mondja elmosolyodva Yoshimi. Barátságosan néz az új srácra, régi barátomnak meg most tűnik fel, mi van előttem és kikerekednek a szemei.

- Még én is élek, pedig most jöttem először - kontráz rá Jeremy is.

- Ez neked túl kemény lesz - állapítja meg játékosan, s megpróbálja elvenni a koktélomat is, ám megfogom a csuklóját és egy lime-ot nyomok a markába.

- Ennyit kapsz belőle. Ha több kell, Nakani szívesen csinál neked - közlöm vele elvigyorodva, majd magamhoz veszem az innivalót. - Kérsz? - kínálom meg Yoshimit. - Yuut hol hagytad?

- Nem, köszi, emlékszel, no alkohol. - Ő mosolyog, a többiek meg röhögnek rajtam. Még jó, hogy legalább az egyikünknek van még esze. Azt hiszem, egy kicsit most ég a fejem.

- Még meg sem ittad, de már megártott! - neveti Chiaki. - Amúgy Yuura ráakasztottam valakit. Majd jön. Vagy nem. - Szegény srác. Ez most azt jelenti, hogy bepörgetett valakit neki, pedig Yuu tipikus vadász. Inkább csendesen iszogatom az alkoholos kólámat és igyekszem elfelejteni, hogy majdnem hazavágtam a hazautunkat, csak Yoshi kapcsolt. Tao még mindig kuncog, pedig ez cseppet sem vicces. Tudom, akkor miért röhög mindenki? Na jó, Jeremy és a szőkém nem nevetett ki.

- Mit lehet rólad tudni? - kezdi vallatni Ichirot Yajiro.

- Ügyvéd vagyok - kezd bele a srác. Hű, ezen én is meglepődöm. - Ezen kívül nagyon sok minden nincsen. Néha eljárok bulizni, de erre elég kevés időm van, meg hát eddig a társaság sem volt éppen megnyerő. Meg szeretek úszni, szinte minden nap azzal indítom a reggelt - meséli mosolyogva, aztán kérdőn néz a srácra, mert nem tudja, mit kellene mondania.

- Nem rossz. A törvény nem bünteti, hogy ilyen helyekre járj? - hecceli őt Chiaki.

- Amit az emberek nem tudnak, az nem fáj nekik - válaszol egy vállvonással. - Ha meg igen, azért vagyok ügyvéd, hogy eltusoljam legalább azokat a dolgokat, amik nem jogosak.

- Miért léptél erre a pályára? - kérdezem meg tőle.

- Mert a szüleim orvost, jogászt vagy üzletembert akartak belőlem faragni, nekem meg ez tetszett a legjobban. A biológiát nem szeretem és nem hiszem, hogy jó lenne sok embert ugráltatni és mindig a tőzsdét figyelni, ebben pedig van kihívás, minden ügy más.

- Mindenkinek ez a szaros szülői nyomás - morogja be Dayki. - De ha szereted, az legalább jó.

- A tradíciók és a szülők ilyen mértékű tisztelete igenis fontos - állok ki az ellenoldal mellett, amit ugyan a dobos nem fog díjazni, azonban tőlem már megszokta az ilyesmit. - A nevemmel örököltem a családom és őseim múltját, amit nem tehettem meg, hogy megalázok azzal, hogy mást választok.

- És ha nem akartál volna testőr lenni?! - veti fel harciasan. Szeretek vele vitázni, mert szinte teljesen más életpályát járt be, mint én.

- Tudjuk jól, hogy olyan vagyok, aki számára a kötelesség az kötelesség és nem próbálok meg kibújni alóla. Én nem gondolkodtam volna, hogy mit akarok és mit nem, mert engem úgy neveltek, hogy amíg Yuusuke vagyok, addig az apám akarata szerint testőr leszek és nem hozok szégyent a nevemre. Nem az riasztott, hogy kitagadnak, ha nem fogadom el a sorsom, hanem az, hogy ez borzasztó nagy szégyen. Hogy ez azt jelentette volna, hogy megbuktam. Hogy felneveltek és hálátlan módon nem váltom be a hozzám fűzött reményeket - sorolom tagoltan az érveimet. - Hogy csalódást okozok azoknak, akik mindent megadtak nekem, szerettek, neveltek, tanítottak. - Daykinál elszakad a cérna, felpattan, az asztalra csapja a sörösüvegét, lerántja a kabátját a fogasról, azzal kicsörtet a Ritsukuból. Nem ugrunk utána, mi tudjuk, hogy jobb, ha most magára marad és megnyugszik. Én azt is tudom, mi dühítette fel és annak ellenére, hogy a legrosszabb ötlet utánamenni, játszom a lehetőséggel. Inkább a többieket figyelem, az aggodalmat Tao arcán, az értetlenséget a többiekén. Chiaki biccent nekem, hogy mi van, Yoshimi meg az asztal alatt combomra teszi a kezét, én azonban lopva Jeremyt kémlelem. Ráncolja a homlokát, nagyon gondolkodik, talán Dayki után is menne, azonban ezt végül én teszem meg, elnézést kérek a társaságtól, aztán kimegyek a dobosunk után.