3.

Raktari

Fáradtan, nyúzottan ballagok a szobánk felé. Le akarok dőlni és aludni, mégis bennem van az, hogy nyomkodnám egy kicsit a PSP-met Yoshi vállára fekve és beszélgetnék vele. Szeretem az ilyeneket, bár Teruki miatt ritkán jut rá időnk igazán. Mégis elvigyorodom, mikor az ajtóhoz érek, mert most, hogy ő éjszakai szolgálatos, nem kell visszafognunk magunk, aludhatunk egymás mellett, összebújva. Úgy gondolok erre, mint az angyalok a mennyei mannára. Benyitok, ám a látvány elképeszt. Félhomály van, csak gyertyák világítanak, kellemes illat lengi be a szobát, az asztal terítve, három szál rózsa díszeleg étellel együtt rajta, Yoshimi pedig izgatottan a két szoba közti ajtóban áll és engem bámul. Feszengve csukom be magam mögött az ajtót és azt se tudom, hova nézzek, vagy mit csináljak, mit mondjak. Zavart mosolyra húzódik a szám, ujjaim közt megforgatom a kulcsomat, aztán az a szűk fekete farmer, amit a testőr visel, csak visszavonzza a tekintetemet. Most figyelmesebben mérem őt végig, és bárhogy ások az emlékeimben, még sosem láttam Yoshit ennyire... kívánatosnak. Hülye szó, de az, a póló, amit visel, kellemesen a testére simul, így kiemeli az izmait, ráadásul szőke hajához passzol a tintakék szín.


Erősen slamposnak, lestrapáltnak és elhanyagoltnak érzem magam, ezért továbbra is az ajtóban ácsorogva gyötrődöm. Azt hiszem, el kéne mennem lefürdeni és átöltözni, ha már Yoshimi ennyire kitett magáért. Nagy levegőt veszek, a markomba fogom a kulcsomat és elindulok befelé. A srácot nézem, bár nem tudom folyamatosan, néha muszáj lesütnöm a szemem és újra erőt venni magamon.

- Megünnepeljük, hogy végre Teruki nélkül vagyunk? - kérdezem meg ügyetlenül, de el-elvigyorodva. Nem igazán tudom, merjek-e poénkodni egy ennyire komolynak látszó helyzetben, mert nem akarom véletlenül sem megbántani Yoshit. Nagyon szép gesztus tőle ez az egész, jólesik, tetszik, de hogy nagyon bénán érzem magam jelen helyzetben, az biztos és megváltoztathatatlan.

- Úgy gondoltam, igen, néha ilyen kis dolgoknak sem árt örülni - válaszol mosolyogva és hozzám lép, hogy megöleljen és kérjen egy csókot. Szégyellősen átfogom a derekát, s kuncogva szájon csókolom, majd hozzábújok.

- Frappáns ötlet és szép - motyogom. Yoshimi szorosan átölel és megsimogatja a hátamat, nekem meg megint az jut eszembe, hogy esetleg oroszlánszagom lehet. - Lefürdenék vacsi előtt - jelentem be.

- Szerintem felesleges, ráadásul kihűl a vacsora is. Majd inkább utána, rendben? - kérdezi kedvesen. Nem akarom elrontani a terveit, ezért rábólintok arra, amit szeretne. Kitett magáért, hagyom learatni a babérokat, ami első körben azon áll vagy bukik, hogy én elfogadom-e, amit szeretne nekem adni. Most nagyon igyekszem tényleg mindenbe könnyebben belemenni a szokottnál, hogy meglegyen az öröme. Jól áll neki a boldogság. Legalább olyan jól, mint ez a szerelés. Le sem bírom venni róla a szemeimet, pedig kéne. Átadom Yoshinak az irányítást, ő pedig az asztalhoz vezet, ám a földre tett párnákon kínál hellyel. Úgy fest, mintha feszengne, biztos izgul, hogy mihez mit szólok, vagy mikor állítom le, mert ez vagy az már nekem sok, azonban nem akarom ezt tenni. Nagyon aranyos tőle ez az est, semmi esetre sem szeretném elrontani. Örülök is neki, elmúlt a fáradtságom is. Leülök, majd elvigyorodom az étel láttán. Az egyik nagy kedvencem, zöldséges tészta főzött szósszal.

- Igazad van, tényleg éhesebb vagyok - jelentem ki és már csorog is a nyálam, nem győzöm nyalni a szám.

- Akkor jó étvágyat - mosolyog hatalmasat Yoshi és várja, hogy nekilássak az evésnek. Mindig bámul, mintha valami különkiadás lenne a tévében az, ahogy falok, de ráhagyom, ha ez esik neki jól, én nem zavartatom magam. Kézbe veszem a tányért és az evőeszközt.

- Neked is jó étvágyat - jegyzem meg egy apró kis vigyorral célzatosan, azzal elkezdem a kaja elpusztítását. Nagyon finom, Ayako megint istennői mivoltával készítette. - Egész délután ezen ügyködtél? - érdeklődöm.

- Egész délután nem - mondja, s ő is nekilát enni. - Igazából egész héten, de... - Te jó ég...! Yoshi, basszus... Elképesztő vagy! - Tetszik? - kérdezi szemlesütve, picit elpirulva.

- Persze. Nagyon. - Csak nem tudom megmondani, hogy fantaszikusan nézel ki, meg hogy ez nagyon bejön, mert rohadtul zavarba hoz és egyébként sem menne. Inkább somolyogva kajálok.

- Örülök. - Felragyog a szeme is, ahogy ezt mondja. - Végre kicsit együtt lehetünk, már annyira hiányzott - árulja el ezt is.

- Azért néhány perc mindig jutott nekünk, Teru is odafigyelt rá - igazítom ki kicsit a mondandóját, bár inkább heccelem csak. - Azt hiszem, elég jól viseli, bár igaz, hogy előtte szinte teljesen semlegesek maradunk.

- De az nem ugyanaz - ellenkezik játékosan. - Akkor nem lehet úgy összebújni, meg mondjuk együtt aludni sem. Pedig az annyira jó.

- Szeretem én is - árulom el. Annyira bensőséges az, ahogy átfog, vagy én őt és együtt szuszogunk... Szinte lehetetlen pózokban fekszünk, múltkor felébredtem, hogy álmában sem ereszt el, de boldogsággal töltött el, hogy ennyire ragaszkodik hozzám. Az indulásnál féltem, csak múló szeszély lesz az egész a részéről, hogy pont annyira biztos benne, mint abban, hogy képes Jeremy kutyája lenni és arra gondoltam, azért akar egy kicsit velem lenni, mert tetszett neki az új felállás a szexben, de ha valaki még alvás közben is fogja a másikat, az nem lehet véletlen. - Gondolom, ma éjjel nem eresztesz - tippelem meg felvéve a játékos hangszínt.

- Hát... nem terveztem - ismeri el, de most csak a fülei vörösek, így alig látszik a zavara. De látszik. Megnyugtató, hogy nem csak én érzem magam főlésben lévő paradicsomnak. - Persze, ha nem szeretnéd... - teszi hozzá húzva engem.

- Szeretném - mondom ki komolyan. Szórakozhatnék, de nem akarok, ezzel nem. Ha már sok mindent nem tudok a tudtára adni, legalább azt magabiztosan tegyem meg, amit képes vagyok. Ez ilyen. Tudja jól, hogy fontos nekem is az összebújás, az érintés, az ölelés, hogy remekül érzem magam a vállán fekve PSP-zés közben.

- Akkor ezt nyélbe is ütjük majd - válaszol ugyanolyan komolyan, de aztán újra mosoly kúszik az arcára. - Kérsz inni? Hoztam gyümölcslevet.

- Jöhet - felelek vidáman. - Mit terveztél még? - kíváncsiskodom.

- Hm... Úgyis fürdeni akartál, nem? - kérdezi kacsintva, de ennél többet nem árul el, csak poharakat kerít és önt a léből, majd az egyiket nekem adja. Lenyelem az utolsó falatot, elveszem tőle a poharat és amögé rejtem zavart mosolyom. Szóval együtt fürdés... Meredek. Masaval ezekből szinte mindig az lett végül, hogy az ágyon kötöttünk ki és szeretkeztünk. Kész vagyok én erre?


Szeretem Yoshimit és el tudom fogadni a közeledését. Jól érzem vele magam, bízom benne, jól meg is értjük egymást, megvan a közös hang, talán mondhatom, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Egyszer már megtörtént közöttünk, akármilyen is volt, ezért nem igazán kellene ellenállnom, mégis...

- De igen - válaszolok csendesen, azzal iszom egy keveset.

- Semmi sem kötelező - mondja meg komolyan, de minden megbántottság nélkül. - Csak, amit szeretnél, ez most a mi esténk, úgy alakítjuk, ahogy szeretnénk.

- Tudom, Yoshi - biztosítom róla. Leteszem a poharamat, majd közel húzódom hozzá és a vállára teszem az állam. - Viszont ha a mi esténk, akkor kettőnkről kell szólnia, mégis úgy érzem, hogy mindenben a kedvemre akarsz tenni.

- Mert akkor leszek igazán boldog, ha te is - mondja, miközben megsimogatja az arcomat. Közelebb fészkelődöm hozzá, testét félig átkarolom és elmosolyodom. Nagyon-nagyon tetszik ebben a cuccban.

- Engem szerintem nem nehéz boldoggá tenni - jelentem ki. - Akkor most irány a fürdő? - kérdezem meg.

- Még nem - kuncogja el magát. - Nézd csak meg, mi van még az asztalon! - Kihúzom magam és kukkolni kezdek.

- Tejbegríííz! - ujjongok fel. - Mondtam, hogy könnyű boldoggá tenni - kontrázok rá a korábbi megjegyzésemre széles vigyorral, és már nyúlok is az édességért, amit elkezdek beszórni kakaóporral. Mivel egy nagy tányér van, mielőtt az egészet behintem, megkérdezem Yoshit, hogy ő is így szereti-e egyáltalán. - Ugye mehet az egészre kakaópor?

- Mehet, imádom - felel, s nyom egy puszit az arcomra. Az első kanál tejbegríz az ő szájába kerül, megetetem vele, aztán a másodikkal magamat is. Így marad a felállás, egy neki, egy nekem. Vicces és igazságos egyszerre. Yoshimi is kuncogva fogadja el a falatokat, s noha van egy másik kanál is, nem veszi el, hagyja, hogy kiszolgáljam őt és magamat is. Nekem megfelel ez így, bár én nagyjából negyed tálnyi után kidőlök.

- Megteltem - jelentem be nevetve.

- Én is. - Vigyorog ő is. - Eltehetjük ám későbbre is. - Azzal előre hajol egy csókot kérve. Utánzom, odahajolok hozzá ugyanúgy, ahogy ő hozzám és rámosolygok.

- Szeretem a megdermedt tejbegrízt.

- Csak pár órát kell rá várni - kuncogja el magát, aztán megcsókol. Gondoltam, hogy nem sokáig fogja tudni megállni ezt, de nem is akartam. Forrón, mélyen csókolózunk, mígnem visszavonulok és vállára hajtom fejem. Szeretek a közelében lenni, hozzábújni, átölelni. Az a pár év, míg vártam ezekre, pokolinak tűnt sokszor és az is volt, ám most úgy érzem, megérte. Nincs is bennem az az ösztönös ellenállás, nem olyan erős a félelem és a visszahúzódás iránti kényszerféle.

- És most? - kérdezem húzva az agyát.

- Hm... Szerintem várj itt pár percet és mindjárt elárulom. Mit szólsz? - vág vissza ezzel.

- Rendben van - egyezek bele könnyedén. Kíváncsi vagyok, mit talált ki, milyen programot hozott össze kettőnknek és mi jön még. A rózsákra téved a pillantásom, és megint egyszerre érzek félszet és vágyat.

- Okés, akkor lesni nem ér és szólok - mondja mosolyogva, azzal nyom még egy puszit a számra, feláll és eltűnik a szobák felé. Nem szándékoztam kilesni a meglepetést, szerintem borzasztó lehangoló előre tudni, mire számítson az ember, mert utána marha nehéz őszintén meglepődni és örülni. Szándékosan nem fülelek, inkább elmerengek a már megbontott asztalt figyelve. El akar csábítani. Tudom, hogy nem kötelező bármiben is engednem, egy kapcsolat azonban kompromisszumokra és összeköttetésekre épül, így mérlegelnem kell, megadom-e magam, megpróbálkozom félrerakni minden szart, vagy sem.


A srác nagyjából öt perc múlva szól, én pedig feltápászkodom, nyújtózom egyet, megigazítom a ruhámat és a hang irányába megyek. A fürdőben találok rá és zavartan elmosolyodom. A fényt megint csak gyertyák adják, a kád tele vízzel, a tetején habbal, Yoshi pedig várakozva figyel engem. Oldalra fordítom a fejem és hol őt nézem lopva, hol a fürdőt, amit készített. Most mi legyen? Együtt fürdünk? Belemenjek? Vacillálok. Nem tudom, szeretném-e. Valahol igen, valahol pedig iszonyúan irtózom tőle. Nem mennek ki a fejemből apám szavai... Több, mint tíz éve hangzottak el, mégis még mindig élnek bennem és fájdalmat okoznak, megnyomorítanak.


Szeretem Yoshit, a fenébe is! Masaoval rengeteg problémánk volt a szexből, neki is fontosabb volt, mint nekem, jobban akarta nálam, többet, sokféleképpen, és ahogy korábban végiggondoltam, lehetséges, hogy ez volt az oka, amiért végül kiadta az utam. Nem voltam neki elég, hiába szerettem és szeretett ő is engem. Odalépek a testőrhöz, átfogom a derekát és vállára hajtom a fejemet. A srác csak átölel, s hátamat kezdi simogatni. Gondolom, tudja, hogy nehéz helyzetbe hozott és megvárja, míg eldöntöm, hogyan tovább, mit akarok. Megremegnek a kezeim és nehezül a légzésem is hezitálás közben.

- Tari, semmi baj - mondja csendesen. Szörnyen ostobának érzem magam attól, hogy nyugtatni próbál. - Nem fogok megharagudni, bárhogy is döntesz - bizonygatja nagyon komolyan. Hallgatok. Akarni valamit, félni tőle, vágyni rá és undorodva gondolni ugyanarra meglehetősen problémás.


Végülis túlreagálom, nem? Fürdésről volt szó, amit akár vissza is utasíthatnék. Eszemben sincs, csupán meg kell találnom magamban a bátorságot és elszánni rá magam. Teljesen mindegy, mit csinálok, vállalnom kell azt, amilyen vagyok és ha nem akarom, is megtörténik, mert nyilvánvaló, hogy én nem tudok egy bizonyos szint után fesztelen lenni a testiséggel kapcsolatban. Simán megveregetem bármelyik haveromnak a vállát, de amint megpróbál megölelni, úgy húzódom vissza, mintha forró lenne, akár a felmelegített fém. Nem tudom megmondani, miért, ahogy azt sem, apám szavai jó tíz évvel később is miért visszhangoznak a fejemben.


Szeretni valakit valóban undorító lenne, ha az éppenséggel egynemű velünk? Beteges, visszataszító, nyomorult dolog? A homoszexualitás kezelendő, vagy született? Változtatni lehet rajta, vagy csak elnyomni, lehazudni azt? Én tudom, hogy nem bírnám ki, ha feleségül kéne vennem egy nőt és hozzá kellene érnem. Ez sokkal jobban taszít, mint annak a részletes tudata, hogy seggbe rakjuk egymást egy másik férfivel szex címén. Inkább ezerszer ez, mint egy nővel lefeküdni. Nem érzek irántuk vonzalmat, sőt... valami furcsa, mély taszítás jelenik meg bennem feléjük, ha arra gondolok, teljesítenem kellene apám, a nagybátyám és a családom elvárását, s tovább kellene örökítenem a Yuusuke nevet. Rémiszt a tudat, hogy képtelen vagyok rá, mégsem annyira, hogy belehajtsam a fejem a giotinba. Nekem a házasság az lenne, biztos vagyok benne.


Még mindig ott tartok, ahol a part szakad: Selejtes vagyok, amiért egy férfit szeretek? Lelkileg jobban vágyom rá, mint testileg, de ha maga alá gyűrne, imádnám érte, kéjesen nyögnék és vonaglanék, ahogy korábban is tettem. Szánalmas, ha mikor leomlanak bennem a gátlások falai, a korlátok, szabadnak érzem magam, akkor éppen ezt csinálom? Abnormális, hogy szeretném...? Torz vagyok? Elkódolt, aberrált, vagy perverz? Valóban természetellenes és elfajult lenne, hogy én egy férfire vágyom? Rendellenes, hogy az ellentétes nem cseppet sem izgat?


Sosem kérdeztem meg senkitől és noha nem én vagyok az egyetlen, mégis meg kell küzdenem újra és újra ezekkel a kérdésekkel, mert amikor nem fejvesztve kerülök bele ebbe a helyzetbe, hanem van időm dönteni, az apám ordítását hallom, ahogy Masaot elhordja minden szemétnek, förtelmes szörnyetegnek, gyomorforgató kéjencnek, aki megront. Tisztában vagyok vele, hogy ha apám tudta volna, hogy mi később valóban összejöttünk, beváltotta volna a fenyegetéseit és megpróbálja megölni Masaot, ám abban sem kételkedem, hogy engem kitagad, miután ronggyá vert a nagybátyámmal karöltve, vagy én is kivégzésre kerültem volna, mint a család szégyene.


Visszatérek a jelen pillanatra. Furcsán meg-megremegő karokkal ölelem Yoshimit, kapaszkodom belé, és nehezen kapok levegőt. Ő nyugtat, csitít, valószínűleg nem is nagyon érti, mi játszódhat le bennem. Töprengek. Már nem azon, hogy mit csináljak, hanem hogy a döntésemet hogyan jelenítsem meg a valóságban. Leginkább úgy tudom csak, hogy megkeresem Yoshi pólójának alját és lassan elkezdem feltűrni, majd egészet lehúzni a testéről. Rémesen érzem magam a zavartól, ám céltudatosan fordítom vissza a színére a ruhadarabot és fektetem a székre, majd kezdem el magamról legombolni az inget. Yoshi mögém lép és segít, de nem ér hozzám, csak a ruhadarabhoz. Így is furcsán érzem magam, hátra sem pillantok, csupán a kezeit nézem, ahogy a gombokon cirkálnak. Sokkal gyorsabban halad nálam, ez azonban nem csoda. Miután lekerül rólam az ing, megszabadítja magát a nadrágjától és egyelőre mintha várna. Átrohan egy kínos mosoly az arcomon, azzal teljesen levetkőzöm és inkább beülök a kádba. A habok eltakarnak legalább. Fel-fellesegetek Yoshira, végül inkább megelégszem annyival, hogy ujjaimat a fehér buborékrengetegben mozgatom és hallgatom, ahogy kipukkannak.


Szőkém mosolyogva megcsóválja a fejét, aztán ő is levetkőzik és bemászik mellém. Szinte rögtön hozzám hajol és puszit nyom az arcomra, de látom rajta, hogy csak kivár, meghagyja nekem, hogy kezdeményezzek bármit, vagy valamilyen jelet adjak arra, hogy ő megtegye. Csak én vagyok zavarban? Észre sem veszem, de lábam ütemesen jár, ezzel mozgatva az egész kád vizet, aminek nagyon kellemes illata van. Inkább Yoshimihez csúszom, átölelem és vállára fekszem. Nem lesz könnyebb a közelsége miatt számomra a helyzet, de legalább nem csinálok hülyeségeket, vagy azok annyira nem látványosak. Lefoglal az, hogy öleljem, érezzem, talán nem idegeskedem annyit. Persze, ahogy vártam, megölel, gyengéden simogatja a hátamat, ami azért mégis megnyugtat egy kicsit annak ellenére, hogy a meztelenség és hajszálak attól, hogy akár orgiába fulladjon a fürdő, meglehetősen feszélyez.

- És milyen napod volt ma? Nagyon megdolgoztattak? - kérdezi szelíden. Gondolom, megpróbál kicsit feloldani. Sikerül is, elkuncogom magam.

- Csak a szokásos - felelek -, reggel tízig aludtam majdnem, aztán Teruki kiparancsolt az ágyból, lerakott elém kaját, mintha alapból nem az lenne az első, hogy benyomok egy adag lekváros kenyeret kakaóval - mesélem vidáman, még most is röhögve barátunkon - és úgy mustrált, míg el nem tűnt az utolsó falat is, mintha éhségsztrájkoltam volna. Utána papírmunka, aztán irány a kapu. - Yoshi tudja, hogy utálok kapuzni, mert nagyrészt nyugton kell maradni, az meg nem az erősségem. Figyelek mindenre, csak túlpörgök. - Neked milyen napod volt? - passzolom vissza a kérdést játékosan.

- Érdekes - mondja és csókot nyom a homlokomra. Összeugrik a gyomrom egy hirtelen támadt félsztől és mégis jólesik ez az apró gesztus. - A hajnal ötös kelést még mindig nem szeretem - kuncogja. Hát azt meg is értem, én sem. Még a tíz órás kelés is korainak tűnt ma. - Szokásos menet, aztán meg a tripla adag papírmunka. Ryuu tényleg beváltja, hogy lever rajtam minden lógást. De még így is sikerült minden, amit terveztem - teszi hozzá hallhatóan boldogan. Most megint hülyén érzem magam, mert meglehetősen tehetek róla, hogy szív. - Teru ma annyira rendes volt, lelépett vagy másfél órával korábban. Azt mondta, inkább máshol készül fel az estére. Azt hiszem, kicsit be voltam zsongva - árulja el és elvörösödik. Kicsit szorosabban karolom őt.

- Azt hiszem, egyikünk sincs kímélve - állapítom meg. - Teru is gürizik rendesen, te is, én sem érzem magam elkényeztetve... Kéne beszélni Deonnal? - kérdezem heccelve Yoshit. A kölyök mindent el tud intézni, amit akar, amiért lehet rá irigykedni. Elengedem a testőrt, most már képes vagyok rá, azzal elkezdem bevizezni a testem, mert komolyan gondoltam, hogy le akarok fürdeni.

- Hát, ha még háromszor ennyi munkát szeretnél... - Elkuncogom magam és meglep, hogy Yoshi mosolyogva figyeli a ténykedésemet, miközben lejjebb csúszik a kádban és szinte elfekszik. Na szép... Ezt én is szívesen csinálnám, de azért nem üdülőkád ez, hogy ketten fekve elférjünk benne, pláne, hogy már így is eléggé összeérünk a víz alatt. Zavarban vagyok, ő meg le sem veszi rólam a szemeit. - Szerintem Ryuu kitekeri a nyakunkat, ha Deonnak panaszkodunk - kuncogja. Ezzel sajnos egyet kell értenem. - De meg lehet próbálni. Gondolkodtam azon is, hogy majd pár hét múlva kivehetnénk egy szabadnapot is. - Te jó ég, miken gondolkodhat...!

- És mit csinálnánk? - kérdezem meg, miközben mosdok, majd gondolok egyet és ráfröcskölök, hogy ne bámuljon rám lélegzetvisszafojtva.

- Hát gondoltam, elmehetnénk valahova kettesben. Le a tengerpartra, vagy valami falucskába, esetleg egy másik városba. Igazából ez mindegy is, meg az is, hogy mit csinálunk, ha egy kicsit nyugiban lehetünk - osztja meg velem, aztán elvigyorodik és visszafröcsköl. Épp kinyitom a szemem, mikor egy adag habot fúj a képembe. - Meg a barátaiddal való találkozót is megejthetnénk, ha már eddig ennyire el voltunk havazva. Persze, csak ha még mindig áll a meghívás - teszi hozzá, de érződik, hogy ő sem gondolja komolyan.

- Kicsit csituljanak le a dolgok, aztán elviszlek a Ritsukuba - mondom neki, majd megcsikizem a talpát. - Csavarogni is lenne kedvem - teszem hozzá némileg utólag.

- Hééé! - nevet fel, de csak picit mer mozdulni. Vigyáz rám, ami már csak azért is vicces, mert ugye én is testőr vagyok, de nem baj, én csak idült mosollyal fogadom ezt. - Nem ér kihasználni a gyenge pontokat - mondja felfelé görbülő szájjal. Dehogynem! Pont arra vannak. - Akkor majd találjunk egy megfelelő napot, szedjük össze magunkat, kérjünk szabit, üljünk be egy autóba és menjünk. Mit szólsz? - kérdezi és egy pici zavarral színezett mosollyal előre nyúl, hogy megsimogassa a mellkasomat. Megint nem tudok ránézni, csak egy-egy lopott pillantás erejéig, de hagyom megérinteni magam.

- Te vezetsz - passzolom le ezt a korábbi kérdésére válaszolva, ezzel elfogadva az ajánlatát.

- Szuper! - válaszolja lelkesen, mégis gyengéden cirógat közben. Szakadnak azok a hajszálak, igaz? Sejtettem, hogy Yoshi nem lesz olyan türelmes, mint Masao volt. Sőt, utólag csodálkoztam is, hogy ő annyira jól bírta mellettem. De valószínűleg neki kötélből vannak az idegei. - Viszont akkor te választasz úti célt - közli komolyan, miközben az állam alá nyúl és finoman megemeli a fejemet, így késztetve arra, hogy a szemébe nézzek. Kiráz a hideg és a forró vízben, párában is fázni kezdek. - Valami baj van?

- Nem - válaszolok nehézkesen. Így sem a szemébe nézek, szégyellős mosollyal megállapodom tekintetemmel az egyik gyertyán. Elragadnak a gondolataim egy pár pillanatra, aztán amennyire tudok, belesüllyedek a vízbe. Legszívesebben elmerülnék benne fejbúbig.

- Valami rosszat mondtam? - kérdezi meg tőlem ijedten, továbbra is engem figyelve.

- Dehogy - válaszolok szégyellős mosollyal, és hogy nyomatékosítsam ezt, végigsimítok a lábán. - Ne aggódj, tudni fogsz róla, ha valami nem oké - nyugtatom meg.

- Rendben. - Elmosolyodik végül és a kezemért nyúl. Hagyom megfogni, s megcirógatom ujjaimmal. - Szeretlek - teszi hozzá csendesen. Fellesek rá. Most igazán jó volna a fejébe látni, tudni, mire gondol, mit tervezett el, mi lesz a következő lépése. Nagyon jól tudom, hogy mit érez irántam, látom, ott ég a szemeiben valahányszor rám néz. Én is szeretem, benne van minden mozdulatomban. Most csak ujjammal cirógatom a vádliját és tekintetemmel követem válla vonalát, kulcscsontjai ívét, mellkasa izomdomborzatát, míg kilátszik a vízből, s biztos vagyok benne, tudja, most aztán rohadtul támadhatnának akár az oroszok is, maradnék vele. Jó így minden. Mosolyogva szemlél továbbra is.

- Min agyalsz? - kérdezi meg végül.

- Próbálom kitalálni, mik a terveid mára - árulom el.

- Ennyi nem volt elég? - kérdezi kuncogva, játékosan. - Miért vagy feszült, Tari? - Erre kínosan elmosolyodom. Elég? Nem elég? Kinek? Nem tudom. Egyszerre érzek olyan sok mindent... Ezért vagyok feszült.

- Nem tudtam, neked elég-e - bököm ki az őszintét, ám a vizet bámulom, melyről lassan oszlik már a hab is.

- Azt hittem, ezt már megbeszéltük - válaszol kedvesen. - Nem mondom, hogy nem hiányzik és nem vágyom rád, de ez még nem vészes. Ne miattam akarj belemenni ilyenekbe, hanem mert szeretnéd.

- Ez elég... bonyolult - makogom, majd homlokom fél tenyeremen megtámasztom. Meg kéne neki mondanom, ezért megerőltetem magam. - Szeretném és nem akarom. Akarom, de nem szeretném. - Felsóhajtok. Belekezdtem, most tovább kellene folytatnom. Újabb lendületet veszek, hogy ezt megtehessem. - Én nagyjából... tökéletesen megvagyok... nélküle...

- Tari... - szólít meg, miközben még fogalmaz magában. - Kicsit sem vágysz rám? - kérdezi meg végül, noha zavartan. Talán nem így akarta feltenni a kérdését, de az az igazság, hogy ez pontosan azt fejezi ki, amit valószínűleg érez, én pedig nem akarom, hogy azt higgye, miatta.

- Nem erről van szó - jelentem ki nyomorogva. - Nagyon tetszel mindenhogy - vallom be -, meztelenül, ruhában, főleg ma... - Elharapom a mondatot és összehúzom kicsit magam. Igen, ma különösen jól festett, vágyat éreztem iránta, most pedig izgatott vagyok mindamellett, amit érzek és valahol mélyen szeretném, ha hozzám érne egy kicsit jobban, ugyanakkor rettegek is ettől. - De... érzek vágyat... - És rosszul is érint.

- Miért baj az, hogy rám vágysz? - kérdezi meg csendesen, fixírozva engem. - Mitől bűnösebb ez, mintha egy nő lenne? Vagy nem ez a baj?

- Ilyesmi - ismerem el csendesen.

- Mi a baj azzal, hogy szeretlek és így is kívánlak? - kérdezi meg újra, de még mindig élek nélkül, kíváncsian.

- Semmi. Nem baj - jelentem ki kissé megnyomva a második szót, hogy éreztessem Yoshimivel, hogy nincs baj azzal, hogy szeret engem. - A szeretetet... szerelmet el tudom fogadni... Szeretni jó és szeretve lenni is... - A kívánalom és a szex már más...

- Akkor mivel van a baj?

- A vággyal - mondom meg őszintén.

- Ezt nem értem - mondja meg komolyan. - Ha szeretjük egymást, akkor mi a gond azzal, ha kölcsönösen örömet is okozunk egymásnak?

- Csak nem... jó. - Ebbe az egyetlen szóba sűrítek mindent. Azt, hogy helytelen, mocskos, abnormális, természetellenes, … Hogy a jó az lenne, ha nők iránt lennénk képesek szerelmet és vágyat érezni, párkapcsolatunk lenne, családunk...

- Mégis ki szerint nem jó? - kérdez rá nyugodtan. - Miért nem mindegy, hogy kit szeretsz? Miért fontos az, hogy milyen a neme, ha meg akarod védeni, ha vele akarsz lenni, és ha vele akarod leélni az életed? Nem ez a fontos?

- Szerintem nem jó - mondom meg őszintén.

- Miért nem? Úgy értem, mi a kivetnivaló benne?

- Hogy természetellenes? - kérdezek vissza bátortalanul, mégis vállalva ezt.

- Ha természetellenes lenne, akkor nem is lenne - válaszol komolyan, de őszintén. Ezzel nem értek egyet. A műanyag is teljes mértékben természetellenes, még a neve is MŰanyag, mégis létezik, van, napi szinten használjuk, találkozunk vele. - Szerintem nem az, csak az emberek teszik azzá, mikor nem tudják elfogadni. - Szép, akaratlanul leosztott visszakezes pofon. Elismerésem. Megsemmisülten bámulom a vizet és nem tudom, sírjak-e, vagy röhögjek.

- Akkor ez számomra az - jelentem ki, ezzel megmagyarázva, miért baj az, hogy kívánalmat érzünk egymás iránt.

- Értem - hagyja ennyiben egy nagyobb sóhajjal. - Akkor ez mit jelent? - Rázni kezdem a fejem.

- Lényegében semmit.

- Akkor most már végképp nem értem - árulja el zavartan.

- Csak válaszoltam a kérdéseidre, Yoshi. Azt akartad tudni, vágyom-e rád, én pedig megmondtam, hogy igen. Ezután megkérdezted, hogy akkor miért zárkózom el például a szextől, én pedig ezt is megmondtam. De ezzel már együtt élek egy ideje - teszem hozzá.

- De hogy ha nem akarsz velem úgy együtt lenni, akkor nem kell. Nem akarom, hogy kényszernek érezd. Én... sosem kérnék olyat, amit te nem akarsz száz százalékig.

- Én pedig nem akarlak megvonni valamitől, amit szeretsz és szeretnél. Mondtad, hogy neked fontos a szex - emlékeztetem. - Nekem nem fontos, de nem érezném kényszernek.

- Fontos, mert megszoktam, hogy van, és az élvezetet nehezen engedi el az ember - mondja egy kicsit bele is pirulva. - De nem létszükséglet. Csak akkor, ha készen állsz rá és te is akarod.

- Hagyjuk ezt - kérem. - Magamon kívül nem ismerek olyan embert, aki ne kezdene meghülyülni bizonyos idő után, ha nem szexel. - Még Masa is ingerlékenyebb lett, pedig nála aztán tényleg nehéz elszakítani az idegeket. Többet dohányzott, időnként elment egy fél órás sétára, vagy bezárkózott a mosdóba könnyíteni magán.

- Meg lehet oldani másképpen is. Ennek ellenére jól érezted, volt egy olyan pici ebben a ma estében, hogy őrülten tetszeni akartam neked és elcsábítani megint - árulja el végül.

- Felismerem az ilyesmit - tájékoztatom kínos mosollyal. - Be is jött - teszem aztán hozzá némi hezitálás után.

- Tényleg? - kapja fel a fejét, és boldogság csillan a szemében. - Ellenben én kezdek fázni, te nem?

- De. - Csak ha kiszállok a vízből, teljesen egyértelművé válik, hogy ténylegesen érzek vágyat, méghozzá iránta.

- Akkor nem ártana kiszállni innen - mosolyodik el, de ő sem kapkodja magát, zavarban van. Elröhögöm magam kínomban. Úgy csinálunk, mintha most látnánk egymást először, mintha még nem kerültünk volna egymáshoz eléggé közel, vagy nem tudom. Mindenesetre eltakarom a szemeimet, hogy ha így könnyebben ki tud szállni, akkor megtehesse, Yoshi azonban lehúzza a kezeim, aztán feláll. Nem takarja el előlem, hogy kíván, ez pedig alaposan kiborít, mégis csak bámulni tudok rá fel, mint egy idióta. Vacillálok. Minek engedjek, a rémületnek vagy a vágynak?


Masaoval is mindig az ágyban kötöttünk ki a fürdőben megejtett közös időtöltés után. Teljesen mindegy volt, mit csináltunk, meddig tartott, utána szeretkeztünk. Most úgy érzem, csak rajtam áll, hogy ez következik-e, vagy Yoshiminek kell még puhítania engem. Kell? Nem tudom. Akarom őt, méghozzá egyszerre mindkét módon, de bennem van az ellenállás is. Mindig is bennem lesz, a vágy viszont nem, az mulandó. Éppen ezért könnyű legyőzni. De kell? Még mindig fogalmam sincs.


Yoshimi azonban nem nyúl le értem, nem próbálkozik semmivel, egyszerűen kiszáll a kádból, míg én lélegzetvisszafojtva ámulok és kétségbeesetten tanakodom, majd törölközőt kerít mindkettőnknek. Egyet lerak a kád szélére nekem, ő pedig elfordulva törölközni kezd. Kihúzom a dugót, kikelek a vízből, ágyékom elé fogom a törölközőt és kilépek utána. A hátához simulok, de még mindig agyalok a központi kérdéseken. Szeretnék szeretkezni vele, de nem akarok. Nem szeretném megtenni, de akarom. Mire hallgassak? A kérdést az dönti el, hogy Yoshi szeretné és akarja. Ő biztos benne, miatta aggódnom sem kell, én pedig majd elszámolok magammal, ahogy szoktam. Hozzám simul, egyebet nem tesz, megvárja, míg viszonylag magabiztosan végigsimítom hasát és mellkasát, amitől jóleső sóhaj szakad fel belőle, aztán lassan szembe fordul velem. Karjait a nyakam köré fonja, de nem csókol meg, én viszont bármennyire tudom, hogy amit teszek, az nem helyes az ajkára tapadok, majd csókolni kezdem Yoshit.


Számítottam rá, hogy ennyi bőven elég, és nem is csalódom, forrón, élvezettel csókol vissza, egyik kezét a hátamra lógatja, másikkal a tarkómra markol. Félek a szenvedélytől, megmagyarázhatatlanul rettegek tőle, mégis eleresztem a törölközőmet, hozzásimulok és ujjaimat a bőrébe nyomva kapaszkodom meg benne, vagyis húzom még közelebb magamhoz. Rövidesen a szoba felé kezd terelni, noha abba sem hagyja a csókolásomat. Nem tudom, így hogy jutunk el az ágyig, valószínűleg sehogy, mert felbukunk valamiben, ezért én megszakítom ezt az egészet, kézen fogom és magam után húzom. Csak az ágyhoz érve, szembe fordulva vele látom meg, hogy mosolyog, amitől újra zavart leszek.

- Mi van? - kérdezem.

- Gyönyörű vagy - közli egyszerűen és újabb csókba von. Hát ezt még soha nem hallottam senkitől. Kicsit furcsán is érzem magam miatta, de gyorsan elsöpri az egészet a sodrás, ami hajt. A testét simogatva, izmait tapintva engedem át magam a vágynak, amit nagyon is érzek. Forró, vibráló, majdnem fájdalmas érzés. Yoshi elereszt, egészen addig távol húzódik tőlem, míg maga után nem von az ágyra. Ügyetlenül helyezkedem felette, ám nem sokáig hagy, újra a számra tapad. Így, hogy magára húzott, teljesen összesimulunk, ami merőben más érzést nyújt, mint korábban. Pezsgéssel tölt el, alig bírok magammal és menekülnék, hátrálnék ki a helyzetből, Yoshimi azonban derekamnál megkapaszkodik bennem és a hátamat cirógatja. A testem hullámzásba kezd, a vágy mozgatja, amit nem szeretek, ezért hamar lefordulok róla, s elnyúlva mellette, lehunyt szemekkel, kissé szaporán véve a levegőt igyekszem megnyugodni. Érzem, ahogy a mellettem fekvő az oldalára heveredik, aztán a mellkasom kezdi cirógatni. Anélkül, hogy rápillantanék, a fejem felé fordítom és az érzetek alapján megkeresem számmal az övét és reszketeg csókot lehelek rá. Válaszul finoman, puhatolózva csókol meg, szinte tudakolva, hogyan folytassuk az estét. Ujjaim a lepedőben keresnek fogódzót, ám az egyelőre túl feszes ahhoz, hogy bele bírjak markolni, így markomba kapaszkodva hagyom, hogy Yoshi a testemen kalandozva engedje szabadjára a vágyait. Nem akarom, hogy azért szakítson velem, mert nem adom meg számára azt, amire vágyik. Engem ma teljesen elkápráztatott, amit szeretnék viszonozni. Nem vagyok biztos benne, hogy tudom is, de megpróbálom.


Libabőrös leszek és megint az ösztön mozdít, ahogy Yoshimi végigsimít rajtam. Ismerkedik a testemmel, talán játszik az érzékeimmel. Végighullámzom és szűkölve felszuszogok. Mit csináljak? Minden perccel egyre jobban át fogok változni tüzelő szukává, amelyik csak arra vágyik, hogy egy fasz mozogjon benne. Igen, pontosan az az undorító, mocskos buzi vagyok én is, amilyennek apám hajdanán Masaot nevezte, csak azzal a különbséggel, hogy ő soha... de soha nem viselkedett úgy, ahogy én most is.


A testőr fölém fordul, ami miatt azt hiszem, kijelenthetem, elvesztem. Pontosan tudom, mi következik, ami ellen tenni akarok, mert én nem akarok abba a táborba tartozni, a vágy azonban erősebb, s Yoshi is a nyakam csókolja már. Megérdemli, hogy megkapjon, szeretjük egymást... De akkor miért ilyen nehéz mégis megadnom magam? Nem lennék képes rámászni és azt tenni vele, amit ő velem, még elfogadni is küzdelmes számomra ezt, de akarom, már eldöntöttem. Csókjai végigkövetik a nyakam, míg a mellkasomra nem tud áttérni. Lélegzetem visszafojtom, s meg-megremegek, ám mikor mellbimbómra téved, azonnal félrevezetem a száját, jelezve, hogy azt ne csinálja. Egy józanabb pillanat is elég ahhoz, hogy ujjaim szőke hajába fúrjam, s azokon keresztül cirógassak végig tarkóján, nyakán, lapockáján és vállán. Jólesően felmorran, ami meglep, egy pillanatra ránézek, az a látvány pedig, ahogy lefelé haladva csókol rajtam végig, majdnem megőrjít. Nagyon tetszik, újabb fájdalmas lüktetést kelt az ágyékomban. Ritkán érzek ilyet, de akkor mintha dupla erejű lenne, vagy én nem tudom. Az viszont feszélyez, hogy csak kúszik lejjebb és lejjebb rajtam a srác, combjaimban is lassan megkeményednek az izmok, s vagy ezért, vagy azért, mert emlékszik rá, hogy megbeszéltük, nem rajongom az orális kielégítésért, végül a hasamon visszafordul.


Visszakúszik a számig, majd gyengéden megcsókol, de úgy érzem, nem túl magabiztos abban, hogy mit akarhat, vagy én mit akarok, pedig nem bírok egyértelműbb lenni. Tudom, mit kellene tennem, de képtelen vagyok rá. Ha ennyiből nem érti, hogy lehetőséget kapott, akkor... Fenébe, Yoshi nem az az ember, aki az apró jelekből ért! Ha tényleg akarom, muszáj leszek tenni valamit, csak az a baj, hogy én sem vagyok benne biztos, hogy akarom. Szeretnék az övé lenni, ami valószínűleg csak így megy, de elutasítás is van bennem. Azt sem akarom, hogy elhagyjon, vagy hiányát érezze valaminek mellettem, ám nem szeretnék vérbeli tüzelő szukává változni. Most akkor mi legyen? Még adok neki egy pár percet... Ennyi idő elég is neki, elveszti a türelmét, s az éjjeliszekrényből síkosítót és óvszert varázsol elő, de mintha kérdő lenne a tekintete, hogy akarom-e. Bólintok pár aprót, majd újra becsukom a szemeim és rábízom magam. Még annyit megteszek, hogy felhúzom a lábaimat és szétteszem őket, aztán minden erőmmel ráfekszem arra, hogy kizárjam a gondolataimat, a félelmeimet elűzzem, az ellenállásomat pedig letörjem, máskülönben nem fogom tudni engedni, hogy ezt tegye velem.


Yoshimi elhelyezkedik a lábaim közt, majd síkosítós ujjal felkészít a várhatóra. Újra megkísérlem azt a lepedőbe kapaszkodást, de most sem járok sikerrel, ezért inkább a saját bőrömbe markolok. Nagyon lassan tolja belém az ujját, miközben a hasam halmozza el csókokkal, én pedig a fogaim és szemeim összeszorítva, a fejem megemelve lapulok bele a matracba, a szuszogásom visszafojtom, s úgy fest, mindketten várunk, méghozzá valószínűleg ugyanarra. Nem történik meg, csak azután engedek egy kicsit fel, hogy kihúzza belőlem az ujját, ám valahogy ez is görcsössé tesz, mert attól tartok, nem sikerült elégedetté tennem őt. Ez így nem jó és nem is lesz az. Nehézkesen mozdulok, lassan, esetlenül. Felülök, apró csókot lopok Yoshitól, majd addig ügyeskedem, míg négykézlábra nem kerülök. Letámaszkodom a könyökeimre, a fenekem pedig kitolom, viszont a szemeim szorosan becsukom, mert rohadtul kínosan érzem magam. Sokáig várok az első simogatásra, amit a leterítésem követ. Nem értem, miért csinálta ezt, ám annyira hülyén festhetek, hogy inkább csak megkapaszkodom a srác kezében és ennyi.


Elrontottam? Valamit rosszul csináltam? Ezt nevezik felsülésnek? Nem vagyok túl ügyes a szexben, legalábbis azt hiszem. Masa mindig irányított, rávezetett dolgokra, passzív pedig mással rajta kívül nem voltam, csak Yoshival lennék, ha elfogadná. Nem tudom, hogy az iméntivel mit váltottam ki belőle, mindenesetre mögém telepszik és szorosan hozzám bújik. Ezt szeretem, megnyugtat, így amit csak elérek belőle, azt cirógatni kezdem.

- Tari - kezd bele feszengve. Ez nagyon rosszul kezdődik, még a gyomromba is görcs áll. - Ezt soha többet ne, így ne - kéri komolyan. - Ez nem te voltál - állapítja meg a mellkasomra kúszó kézzel és magához ölel. - Én nem dugni akarok veled, szeretni akarlak és így nem lehet. Ez egy gyors menetnek oké, de azt nem akarom. - Köpni-nyelni nem tudok. Nem értek egyet Yoshival, csak ezt nem tudom, hogy mondhatnám meg neki. Egy pár percig válogatok a szavak közt, végül mégis feladom. - Őrülten kívánlak - vallja be percekkel később, mivel én hallgattam, mint a sír. - Minden vágyam együtt lenni veled most. De még tudok várni, kibírom. - Nekem ez sosem lesz egyszerű és könnyű dolog. Addig legalábbis nem, míg nem felejtem el azt a napot... Márpedig ez tíz év után sem sikerült, így kevés esélyt látok rá, hogy valaha is felszabadultan viselkedjek szexuális helyzetben és ne érezzem magam visszataszítónak a vágyamért.

- Felesleges várnod bármennyit is - szólalok meg csendesen. - Könnyíteni szerettem volna, nem gyors menetet, de ha úgy nem jó, akkor irányíts - kérem meg őt.

- Biztos vagy abban, hogy akarod? - kérdezi meg csendesen. Erre mit válaszoljak? Habozok. - Tehát nem - állapítja meg komolyan.

- Nem, nem vagyok biztos benne, de abban sem, hogy nem - mondom meg végül.

- Megbánhatod?

- Igen. - Nem látom értelmét kertelni, Yoshimi úgyis ráérez, ismer ahhoz már eléggé. - Nem kell ennyire óvatosnak lenned, mert ha nem akarom, akkor el foglak utasítani, akkor is, ha ez számodra bántó. Ha meg nem áll fenn az előbbi, akkor... ez van...

- De... hogyan tegyek olyat, aminek a tested ennyire ellenáll?

- Nem csak az. Szeretném, de nem akarom. Akarom, de nem szeretném. Idővel elcsitul, elmúlik - mondom el őszintén.

- Akkor várjunk még ezzel, ha úgy alakul megpróbáljuk, és hátha feloldódsz valamennyire, rendben?

- Mondtam, felesleges - jelentem ki komolyan. - Ez mindig így volt és valószínűleg lesz is.

- Miért mentél ma bele ebbe? - kérdezi meg kényelmesebben fészkelve el magát. - Fordulj felém, kérlek. - Megteszem.

- Mi az, hogy miért mentem bele ebbe? - kérdezek vissza. - Az, hogy vágyom rád, nem elég?

- Nekem igen, több is mint elég, de csak ennyi volt ebben?

- Mire gondolsz? - Furcsán nézek rá fel.

- Nem csak azért mentél bele, mert tudtad, hogy akarom?

- Nem csak azért, de ha ez érdekel, ez fontos szempont volt. Mint korábban mondtam, én nem fogom valószínűleg fixírozni a szexet, mert tudom élvezni, de megvagyok nélküle.

- Azt tudtam, hogy nem könnyű veled... - kuncogja el magát végül és gyengéden megcsókol, mintha ezzel jobban esne, amit mond. - Majd még alakulunk, rendben?

- Vagyis most csak aludjunk és ennyi? - kérdezek rá.

- Nem tudom - válaszol csendesen.