5.

Yoshimi

Teruki hangjára ébredek meg, de nem nyitom ki a szemem, inkább megpróbálom minél kisebbre húzni magam. Miéééért? Legalább ma hagyjanak aludni, légy szíves...! De a hang csak nem csökken, így muszáj leszek kinyitni a szemem. Felsandítok, ám még nem látok semmit igazán, csak foltokat.

- Ébredjetek fel, hétalvók! - szól ránk. - Irány az edzőterem, vagy a munka, elég a lustálkodásból! Így is kaptatok két órát pluszban - teszi hozzá szigorúan. Mihez képest? Tari álmos képpel sandít rá fel, az idősebb testőr meg igyekszik ki is kelteni minket az ágyból és gyorsan lelépni, ami úgy nyilvánul meg, hogy hátrafelé araszol. Akaratlanul is elmosolyodom, és lassan mocorogni kezdek, de azért még a takaró alatt simogatom meg Tarit. Jó itt, meleg van és ez az összebújás... Tökéletes reggel lenne, ha nem ennyire korán jött volna el.

- Fenn vagyok - közlöm félálomban, de tényleg ébredezve már. Remélem, Teru most le szeretne lépni, mert én vágyom egy apró reggeli puszira még mielőtt nekiugrunk ennek a napnak.

- Vissza ne kelljen jönnöm értetek! - Azzal Teru elhúz, Raktari meg nevetve ül fel. Elkuncogom magam én is.

- Szegény... Tiszta hülye - mondja vigyorogva. - El sem akarom képzelni, mit hitt, vagy mitől tartott, de vicces volt.

- Szerintem nem akarta tudni, mi van a takaró alatt, pedig csak mi voltunk - mosolygok fel rá, mire elröhögi magát, aztán kérek egy reggeli csókot, ha már legalább most még szabad, de egyelőre fuldoklik a nevetéstől, így szépen kivárom a sorom. Legalább még édesebb a jutalom. - Ma mit is csinálsz?

- Tetszik ez az edzőterem-dolog - árulja el vidáman. - Neked mik a terveid mára?

- Azt hiszem, ma éjszakázom, de mindjárt megnézem, már magam sem tudom - kuncogom el magam. - Addig meg gondolom, csinálom a dolgom, meg menjünk edzeni, ránk fér, még a végén elpuhulunk - kacsintok rá.

- Ja! - ért egyet nevetve, de már kel ki az ágyból, hogy felöltözhessen.

- Szerinted Teru tényleg beváltja a fenyegetést, hogy visszajön, ha nem megyünk ki? - kérdezem kíváncsian. - Vagy megfutamodik már a gondolattól is?

- Tuti, hogy visszajön! - neveti. - És abban is biztos vagyok, hogy nem járnánk jól, ha kénytelen lenne megtenni - teszi hozzá jókedvűen. - De akkor bejátszunk neki valamit, nem? - heccel.

- Mire gondolsz? - vigyorodok el kajánul.

- Áh, semmi - legyint játékosan, majd leveti a pólóját és reflexből az ágyamba dobja. Utóbb rájön, hogy a sajátjába kellett volna, de szégyenlős mosoly kíséretében vállat von, aztán inget húz. Elmosolyodom, nekem jólesett ezt látni.

- Vajon attól is kiakad, ha együtt alszunk? - kérdezem meg végül. Sokkal jobban kipihentem magam, mint eddig, pedig sokkal többet nem alhattunk, csak ez így mégis más.

- Aha - válaszol újra elnevetve magát, miközben a gombjaival bajlódik.

- Franc! - nevetem el magam végül, mikor felé fordulok. - Ugye tudod, hogy most gombolod félre az inged? - kérdezem kedvesen és hozzá lépve elkezdem kigombolni újra.

- Persze-persze, én is ezt mondanám, hogy még egy percig húzzuk az időt! - vág vissza vigyorogva, de készségesen átengedi a terepet.

- Jó, akkor még egy kicsit szeretnék kettesben lenni veled - kuncogom el magam, pedig tényleg félregombolta. Mindegy. Kap egy gyors csókot a nyakába, mikor végzek és mosolyogva lépek el tőle tovább öltözni. - Na és holnap hogy dolgozol?

- Kutyázom este, egyébként szabad vagyok.

- Akkor holnap csak ebédelni tudunk együtt - mosolygok rá, de tudom, hogy ezt szereti csinálni, így nem szólok be. Én mondjuk pont ezt utálom a legjobban, de egyéni szociális probléma. - Már ha ki tudsz robbantani az ágyból.

- Van, aki kirobbantson, nem? - vág vissza és előszedi a kulcsát pörgetni.

- Aki, vagy ami? - kérdezek vissza azonnal, miközben nadrágot húzok.

- Ami? Mire gondolsz?

- Hát mint Csipkerózsikát vagy Hófehérkét - tolom be vigyorogva, de Tari úgy néz rám, mintha minimum kínaiul beszélnék. - Te nem néztél gyerekkorodban meséket? - kérdezem végül meglepetten. - Bár nekem is Jeremy mutatta őket - teszem hozzá mosolyogva.

- Anyám olvasott fel nekem... de nem néztem meséket - árulja el csendesen. - Masao néha hagyta, de amikor vele voltam, nem érdekeltek, otthon meg nem lehetett.

- Akkor ezt be kell pótolnod - válaszolok komolyságot erőltetve magamra. - Volt, amelyik tényleg tetszett - teszem hozzá. - De azért nem a lányoknak való rúzsos mesék. Akkor az Oroszlánkirályt sem ismered?

- Nem, de a címéből ítélve oroszlánokról szól - motyogja kínosan mosolyogva. - Olyasmi, mint a Kimba?

- Nagyon hasonló, csak valamivel több benne a grafika, vagy nem tudom, hogyan fogalmazzam meg. De érdekes mese szerintem - teszem hozzá. - A kölyök sok ilyet nézett gyerekként az anyjával meg a tesóival, szóval egy csomót ismer.

- Elég poénos lesz, ha két lassan huszonöt éves pasi leül a mesék elé és könnyesre hatódik rajtuk - jelenti ki kuncogva. - Ha ezt a srácok tudnák, lefilmeznék és menne a YouTube-ra, de minimum fűnek-fának mesélnék és életünk végéig szívatnának vele.

- Senkinek nem kell tudnia - nevetem el magam. - Van lakásunk is, emlékszel? - kuncogok még mindig, mert ezt nagyon is el tudom képzelni. - Mindenesetre én egy csókra gondoltam - utalok végül vissza az elejére.

- Minek csók, ha Teru ilyen hatásos ébresztőt is tud? - kérdezi röhögve.

- Mert jobban szeretem a finom módszereket - vörösödöm el -, mint a "kelljetek már fel, de várjátok meg, míg elmenekülök" akciókat.

- Szerintem jó poén volt, de feltétlen a tudtára kell adnunk, hogy nem kell ennyire kellemetlen helyzetbe hoznia magát - állapítja meg komolyabban, majd hozzám lép és kezét az arcomra csúsztatja, hogy így vonjon csókba. Rövid, őszinte szájra puszit kapok, aztán ellép tőlem. - Egyébként az is egy érdekes eset lett volna, ha csókkal kelt minket - fordítja ki a szavakat és a helyzetet vidáman, mire félrenyelem a nyálam és fuldokolni kezdek, miközben röhögök is -, de azt hiszem, akkor kerítenék egy másik szobát.

- Úristen! - kapok levegő után még mindig. - Ezt el ne mondjuk neki, mert megfojt minket! - találom meg végre a hangom.

- Az biztos! - ért egyet röhögve. - De azért ne fulladj meg, jó?

- Fiúúúk! - morog be az ajtón túlról Teruki kopogtatva, Raktari meg nyugodtan odamegy és kinyitja.

- Bátor vagy, de azért még egy tigris ellen ne állj ki - hecceli könnyedén. - Megbeszéltük, hogy nem sokkolunk téged, nem? Na, akkor megnyugodhatsz, nincs semmi kompromittáló sehol. Egyébként jó reggelt neked is - köszön neki, majd hátba veregeti és ott hagyja, Teru meg döbbenten néz rám.

- Úgy nézel rám, mint aki szellemet látott - közlöm be vigyorogva, miközben átgereblyézek a hajamon egy fésűvel, aztán visszadobom a szekrényre. - Valami gáz van? - Indulok el én is kifelé.

- Nem - válaszol a fejét is rázva és lerí róla, hogy nem igazán tud napirendre térni, de lassan már maga is kezd nevetni a dolgon.

- Csak jó kedve van, végre megint a régi - mondom komolyan. - Ellenben neked nem ártana aludni, mert olyan fekete karikáid vannak, hogy apám... Megyek, eltakarítom a vacsora maradványait.

- Reggelizni menj, a másikon már túlestem - jelenti semleges arckifejezéssel, mintha nem tudná eldönteni, hogy somolyogjon, vagy mit csináljon. - Lefekszem, nyugi - teszi hozzá és engedelmesen az ajtó felé araszol.

- Egy mosolyba még senki sem halt bele - közlöm végül vállat vonva és elindulok beszerezni a reggelit, bár szerintem Teru nem értette, mit akarok. Mindegy, majd elmagyarázom neki alvás után. Meg sem lep, hogy Raktarit is a konyhában találom. Elkérem a reggelimet és leülök mellé. - Teru úgy nézett utánad, mint aki szellemet lát - tájékoztatom kuncogva.

- Ja. Szerintem azt várta, hogy szemlesütve elhúzunk mind a ketten, vagy valami hasonlót. Jó étvágyat - jegyzi meg újabb falat lekváros kenyeret harapva.

- Ja, igaz, jó étvágyat - vörösödöm el. - Akkor nagyon rosszul gondolta. Egyébként olyan volt, mintha nem tudná eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen - teszem hozzá, majd nekiállok a pirítósnak, amit frissen kaptam.

- Erről lehet szó, hiszen örül az örömünknek és nem érinti azért túl jól a kapcsolatunk.

- Pedig szerintem tekintettel vagyunk rá és semmi olyat nem csinálunk előtte, amit ne lehetne - mondom csendesen. - Azért remélem, később beleszokunk ebbe mindannyian.

- Szerintem is, de kell még neki idő, az biztos.

- Akkor addig mi meg nagyon vigyázunk - mondom komolyan. - Nem kell ebből vita meg fennakadás köztünk, ettől még jó lenne barátoknak maradni.

- Mi az, hogy addig?

- Ne értsd félre, jó? Addig tökéletesen el kell tüntetni minden nyomot, ennyi - mondom meg komolyan. - De utána sem gondoltam, hogy bármit is előtte.

- Én sem. Meg azt sem, hogy bármit elöl hagyunk. Azért az letűnt, mennyire be van tojva, hogy beletenyerel valamibe, amibe egyikünk se venné jó néven.

- Azt hittem, letisztáztuk ezeket és nem gondolja, hogy nem figyelünk oda - vallom be. - Mindegy, túlvagyunk rajta most már.

- Ne húzd fel magad rajta, majd ha bizonyítunk, megnyugszik ő is - mondja szelíden.

- Nem húztam fel magam - veszek vissza egy kicsit. - Csak nem értem, miért hiszi, hogy meggondolatlanok leszünk.

- Volt már szerelmes - válaszolja meg könnyedén, vállat vonva, és a mosolyát egy újabb falat harapásával rejti el.

- Meggyőztél - vigyorodom el belekortyolva a tejbe. - Amit tegnap elfelejtettem. Hogy van Masao?

- Még eléggé nehézkesen, mert húzódik a bőre, fájnak a mélyebben égett területek, de alakul. Kiíratta az iskolából Akemit, telefonon beszélt az anyjával, hogy a pártfogásába vette és most vele él a srác. Ő ápolja, Masao meg nagyon panaszkodik rá - árulja el elmosolyodva.

- Panaszkodik? - kérdezem meglepetten. Ezt most nem értem. - Tudom, hogy nem nagyon kéne felhoznom, de Jeremyvel beszéltél mostanában? Velem még mindig nem áll szóba.

- Nem igazi panaszkodás, csak olyasmik, hogy fél órát áll legalább a zuhany alatt egy egyszerű tusolás miatt, tetvészkedik a tükör előtt, állandóan azt bújja a neten, milyen leárazások vagy új trendek vannak. Masa azt mondta, egyelőre elviseli a kölyköt, mert mindenben segít neki, meg kedveli, de hosszútávon meg fog tőle bolondulni, meg Akemi nyafog, hogy új kígyót akar magának, még sérülten is intézi az ügyeit, ezért szerintem kerít neki hamarosan egy igazi pártfogót - magyarázza. - Nincs azzal semmi baj, ha Jeremyről kérdezel, én szoktam vele néha beszélni, de aki tud is róla tényleg, az Teruki - jelenti ki természetesen.

- Akkor ezek szerint nem Akemi lesz a nagy befutó? - kérdezem meg finoman, hiszen semmibe nem akarok belenyúlni ezzel. - Nem mertem megkérdezni Terut - árulom el. - Pedig tudom, hogy nincs okom erre.

- Nem, ő biztosan nem lesz - válaszol csendesen. - Miért nem mersz Jeremyről kérdezni?

- Mert még mindig nem akar látni és egy kicsit tartok attól, hogy lassan meggyűlöl - vallom be.

- Miért gyűlölne meg? - kérdezi szemöldökét ráncolva.

- Nem tudom. Mert a fájdalom gyakran vált át abba, nem?

- Jobban szeret az a fiú téged annál, minthogy meggyűlöljön - jelenti ki komolyan, mire elmosolyodom. - Azt akarja, hogy boldog légy, amihez tudja, hogy ő is részben hozzátartozik. Kell neki idő, most Tatsuki is visszatért, megbeszéléseket tartanak Bakarival, Terukival és a többi alvilágival, tehát elfoglalt egy kissé.

- A végén tényleg rendes alvilági lesz belőle, ha így halad - sóhajtok fel. - De ráfért már egy kis öröm, meg Tatsuki jelenléte. Biztos nem viseli könnyen.

- Masao meg volt vele elégedve, így szerintem kétségtelen, hogy remek alvilági lesz. Bánt valami Jeremyvel kapcsolatban? - kérdez rá kicsit közelebb hajolva hozzám.

- Csak a tény, hogy egyáltalán nem kommunikál velem - vallom be. - Rendben, nem akar találkozni, ezért kerül, az is rendben, hogy nem veszi fel a telefont, ha hívom, de SMS-re sem válaszol. Semmi, mintha elvágott volna mindent.

- Miért akarsz vele kapcsolatot már most? - kérdezi meg egyszerűen. - Nem olyan rég szakítottál vele.

- Csak szeretném tudni, jól van-e, ennyi. Tényleg semmi többet.

- Sokkal jobban szerintem.

- Rendben - bólintok pár aprót, majd elmosolyodom. - Ma találd ki, hova akarsz majd menni, mert annak megfelelően kérjünk szabit minél előbb.

- De be vagy sózva! Ma este szabad vagy? - kérdezi meg.

- Ühüm, benéztem, holnap éjszakázom, ma csak papírmunkán vagyok, irodázom délután - kuncogom el magam.

- Meglépünk estére?

- Hova? Mehetünk - teszem hozzá kicsit izgatottan.

- Szerinted? - És elvigyorodik.

- A Ritsukuba? - kérdezem meg egy félmosollyal.

- Ühüm. A srácok most már aztán végképp nyúznak, hogy mikor mutatlak már be végre - árulja el szégyellős mosollyal. - Múltkor jól elhordtak, mert egyedül jelentem meg. Közölték is, hogy nélküled be ne tegyem a lábam. Szép, mi?

- Zavarban leszek. - Sőt, inkább már vagyok, Tari meg csak kuncog. - Még a végén elpáholnak téged, ezt nem engedhetem, szóval menjünk - egyezem bele mosolyogva.

- Arra befizetek! Jól van, akkor beszélek velük. - Gyorsan felissza az utolsó korty kakaóját is, azzal feláll az asztaltól. - Majd később találkozunk, most halaszthatatlan dolgom van - búcsúzik, majd lelép. Mint akit a tatárok kergetnek... Megcsóválom a fejem és befejezem az evést, megiszom a gyümölcslevem is.



Nem kapkodok semmivel, egykor kell csak elkezdenem a műszakot, addig visszanézek Terura is, hogy tényleg lefeküdt-e, meg ahogy ismerem, megint csak bedőlt és szunyál, szóval nem árt betakarni sem. Igazából mi hárman akkora lükék tudunk lenni, mint senki más, de ez a jó a barátságunkban. A mai reggel is... Kész káosz és mégis hatalmas volt. Szeretem az ilyeneket. Végül nagy sóhajjal kelek fel, megköszönöm a reggelit, aztán elindulok a szobánk felé. Lehetne már bőven este, mert irtó kíváncsi vagyok, noha tartok is az egésztől. De majd meglátjuk, mi sül ki ebből.