8.

Yoshimi

Nem akartam itt kikötni, de megint olthatatlan vágyat érzek Raktari iránt. Egyszerűen imádom mindenhogy, de nem azért ülünk egy kádban, hogy most rámásszak. Tartóztatom magam és csak gyengéden cirógatom, elvagyok vele, ölelem és élvezem a jelenlétét. Persze őt sem hagyja azért hidegen a jelenlétem, mikor feláll, látom a jeleket, de nem akarok nekiugrani, pedig vágyom rá, arra, hogy birtokba vegyen megint és hogy megbolondítson. Az ágyig bírom, de aztán eluralkodik rajtam az érzés, hogy ez kell, muszáj. Szinte nekiugrom, de nem akarom leteperni, így nagyon kicsit, de hagyom magam szabályozni, majd magam fölé húzom. Veszi a lapot és átadom neki az irányítást.


Nem bánom meg, olyan élményt ad nekem, amit még soha senki. Vigyáz rám és figyel minden mozdulatra, ugyanakkor szenvedélyes és forró, amit együtt csinálunk. Jólesik, élvezem és hagyom, hogy elragadjon a hév, eltűnjön a józan ész és mindent az élvezet, az ösztön irányítson. Valamennyire ő is átadja magát az őrületnek, mert a finom hullámzás, amit néha produkál, most is megjelenik. Imádom, mikor ezt érzem rajta, de most telhetetlen vagyok. Nem akarom bántani, sem belekényszeríteni semmibe, de ha ő is... Kérlelve csókolom, kérlelve nézek fel rá. Szeretem, nagyon, mélyen és nem számít, hogy ilyenkor mit csinálunk, nem ezen múlik, amit érzek. Furcsán természetes neki adnom magam, sosem tettem meg és nem engedtem senkinek, most mégis őszintén, szívből jön és minden félelem nélkül hagyom, hogy hozzám érjen. Megőrjít és megbolondít, hagyom eluralkodni rajtam az érzéseket, az érintések varázsát és mindent, amit Raktari ad nekem. Csak remélni tudom, hogy ez neki is jó, hogy nem kényszer.


Mikor végre bennem van, megszűnik a világ. Csak Tari van és minden egyéb elmúlik, nincs semmi félelem, gátlás. Kapaszkodom belé, miközben próbálom nézni őt, figyelni, de nem megy, mert nehéz nyitva tartani a szemem. Imádnivaló, gyönyörű ilyenkor is, csodaszép és annyira Raktari. Nem bírom már sokáig, elragad a gyönyör és olyan hévvel jár át, hogy szinte beleráng az egész testem. Intenzív és hosszú az érzés, majd érzem, ahogy Raktari is követ. Remegve, reszketve élvezem a zsibbadást mindenemben, és végre a srác is hozzám bújik, ezért hozzásimulok, picit törleszkedem és elpihenek a karjában. Elmosolyodom, mikor meghallom egyenletes szuszogását, ezek szerint el is aludt. Boldog vagyok, tisztán és melegen, de ennek csakis a srác jelenléte az oka. Szeretem. Átjár az illata, az érintése, az együttlétünk emléke az izmaimban és mosolyogva túrom a takarót, majd magunkra húzva én is átadom magam az álmoknak.


Reggel teljesen nyugodtan és boldogan ébredek fel. Raktari még szuszog mellettem és ez valahogy annyira békés. Ma nem is kell korán kelnünk, így kiélvezhetjük a pillanatokat. Apró csókot lehelek a mellkasára, de még mindig nem nyitom ki a szemem, csak bújva élvezem a közelségét, hogy itt vagyunk egymásnak. Megsimogatja a fejem és ujjait a hajamba gabalyítja, de nem húzza meg. Halkan morogva bújok hozzá még mindig. Kapok egy csókot is homlokomra, de aztán Raktari megpróbál kikászálódni az ágyból. Engedem neki, és eltűnik a fürdőben. Elmosolyodom és a hátamra fekszem, úgy várom vissza. Nekem még nagyon nincs kedvem felkelni és remélem, neki se. Jó lenne még egy picit összebújni és csak csendben feküdni, vagy beszélgetni egy picit. Fogat mosva, megmosakodva, kicsit megfésülködve tér vissza. Szó nélkül fekszik vissza mellém, majd hozzám bújik és lehunyja a szemét. Magamhoz ölelem és finoman cirógatni kezdem. Kicsit tartok tőle, hogy valami nem oké, vagy valami nyomasztja, de nem tudom, megkérdezzem-e vagy inkább hagyjam, majd magától elmondja. Aztán végül nem bírom tovább.

- Nyomaszt valami? - kérdezem meg csendesen.

- Nem. Téged igen? - kérdez vissza felnézve rám. Elmosolyodom és megsimogatom az arcát.

- Nem, én csak élvezem, hogy itt vagyunk egymásnak - vallom be őszintén. - Meg semmi kedvem felkelni.

- Akkor amíg az éhség ki nem rángat innen minket, maradhatnánk - jegyzi meg lazán, halvány mosollyal. Elnevetem magam és megint elönt az a meleg boldogság.

- Semmi akadálya, szerintem nagyon vonzó ez a lehetőség. El tudnék viselni pár napot így, minden munka és gond nélkül kettesben - ismerem el Tarinak. Imádnám, ha nem kéne semmit sem csinálni, csak egymásra figyelni.

- Én is. Mondjuk egy kis halászfaluban - kezd mesélni álmodozva -, vagy tenger közeli kisebb városban. Reggel nagyokat durmolnánk, aztán a napunkat láblógatással, sétával, biciklizéssel, lubickolással, kirándulással és egyéb kellemes dolgokkal töltenénk, este pedig összegyűlnénk a barátokkal. Hm?

- Csodás lenne. Mikor megyünk? - kérdezem meg teljesen komolyan. Felőlem tíz perc múlva indulhatunk is, bár tudom, hogy nem ilyen egyszerű a kérdés, de annyira szuper lenne. Persze erre csak felnevet és megcsóválja a fejét. - Szerinted ha nagyon szépen nézünk Ryuura, nem kaphatunk pár nap szabit? - kérdezem meg vágyakozva.

- A két szép szemünkért biztosan nem. Ha kidolgozzuk érte a belünket és nem hagyunk másra munkát, viszont elenged minket. Nekem most nincs sok dolgom, Shirot kell tanítgatnom, meg az újoncokat beszoktatni, de utóbbi nem pont az én feladatom, Shirot meg önkéntes alapon, szívességből vállaltam el és amíg azt se tudja mellettem, melyik a jobb keze, mert hülyén érzi magát, nem sokra megyek vele.

- Így is kidolgozzuk a belünket, nem? - kérdezek rá kuncogva. - Ha gondolod Shironak én is tudok segíteni, amíg túl nem lendül ezen. Nem kell tudnia, hogy tudom és akkor nincs belőle gáz sem - folytatom némi gondolkodás után. - Nekem csak jelentéseim vannak, bár most az sem, meg a szolgálat. Meg hát ugye tanulni az alvilági cumókat, de lassan az az érzésem, hogy választanom is kell majd.

- Nem - utasítja el határozottan a felajánlásomat. - Shiro szépen feldolgozza ezt és túllép rajta, amíg nem, addig nem tanítom. Ha ő mást felkér, az az ő dolga, nekem nincs okom másra testálni a feladatomat, magamat hazudtolom meg, ha mégis megteszem, mert az azt jelenti, hogy mégsem léptem túl azon, amit kért.

- Rendben van, tudod, hogy nem akartam rosszat - felelek csendesen, megsimogatva a srác hátát. - Szóval melyik nap akarsz nálam aludni? - kérdezem vigyorogva, ezzel terelve a témát.

- Tudom, persze, de gondolkodj, mielőtt kinyitod a szád, ez nagyon fontos - kér és figyelmeztet is egyszerre. - Mindig, bármi légy az életben, ez elengedhetetlen. Ha csak egy barátoddal beszélgetsz, is végig kell gondolnod, mit és hogyan mondasz meg neki, de ha dolgozol, is maximálisan körültekintőnek kell lenned. Te már több vagy, mint egy egyszerű testőr, aki legfőképp azt teszi, amire utasítják, neked többet kell majd saját döntéseket hozni, nő rajtad a felelősség és ha rosszul fogalmazol, rosszul lépsz, nem csak magadat, de Jeremyt is rossz helyzetbe hozod. Az alvilágban különösen fontos az, hogy rafinált, visszafogott és gyors légy. Vigyázz magadra légy szíves! - kér nagyon komolyan. - Bármelyik, mindegyik nap jó, meg tudom oldani - felel sietve.

- Vigyázni fogok, ígérem - válaszolok nagyon komolyan. - Figyelni fogok erre, rendben? - Őszintén kérdezem, mert igaza van. Tari is tudja, mert csak egy aprót bólint. Nem babra fog menni a játék és nincs kedvem túl hamar elhalálozni, pláne, hogy van kiért élni. - Mit szólnál a holnaputánhoz? Reggeles vagyok aznap, másnap meg éjszakás.

- Tökéletes. Bulizzunk is?

- Nekem simán belefér, szívesen - kuncogom el magam. - Persze ha ráérnek a többiek is.

- Ha végre kidob az ágy, írok nekik. Szerintem mindenki megint ott lesz, de ha nem, Dayki, Tao és Chiaki akkor is tutira.

- Szuperül hangzik, úgyis meg akartam ismerni Daykit is jobban - vallom be. - Vele nem igazán sikerült beszélgetni. - Meglepődöm, mert Raktari elkuncogja magát.

- Mit akarsz róla megtudni? - kérdezi játékosan.

- Hogy milyen srác, milyen a kapcsolata veled és hogy csak képzelem-e, hogy csúnyán néz rám - kuncogok fel én is.

- Dayki mindenkire csúnyán néz - neveti. - Jó kapcsolatban vagyunk. Vagy nekem nem hiszed el? - kérdezi játékosan, s megcsikiz, mire felnevetek és igyekszem visszaadni neki.

- De elhiszem, csak a srácok olyan érdekeseket mesélnek - vallom be. - Mármint nem mintha nem tudnám, de jó hallani másoktól is. Felhívod a srácot is, akitől a cefni volt?

- Aha. Adok neki esélyt - teszi hozzá.

- A többieket nem fogja zavarni? - kérdezem meg kíváncsian. - Egyébként... a többiek azt mondták, hogy mindenki azt hitte, hogy Dayki és közted van valami. Sosem volt? - Félénk a hangom és nem biztos, hogy ezt szabad lett volna kimondanom most. A kérdést meghallva Raktari azonnal lesüti a szemét, arca pedig elsápad. Most bánom meg, hogy feltettem.

- Erről nem beszéltünk... - motyogja. - Dayki eleve azért csatlakozott hozzánk, mert velem akart lenni... aztán... nem tudom... alig egy éve... - Leszegett fejjel picit megrántja a vállát.

- Alig egy éve, mi? - kérdezem csendesen, de nem bántóan, csak egyszerűen kíváncsi vagyok. Sejtem a választ, mert tudom, Raktari mire reagál így, de szeretném tőle hallani. Cseppet sem lep meg és nem vagyok egy picit sem kiakadva rajta.

- Kavartunk - böki ki kínosan.

- És ezzel mi a gond? - kérdezem meg végül. Nem értem, mitől ennyire kínos ez neki. - Miért nem lett komolyabb a dolog?

- Egyoldalú lett volna, én téged szerettelek és úgy nekem nem fért bele - mondja meg őszintén, még mindig leszegett fejjel. Álla alá nyúlok és megemelem, hogy rám nézzen. - Dayki a barátom. Ismerem az érzéseit és nem akarom bántani.

- Miért szégyelled ezt? - kérdezem meg tőle. Nem értem, miért nem néz rám, hogy mitől olyan nehéz ezt kimondani, vagy mit kéne gondolnom ettől.

- Ha kavartál volna a saját barátoddal, tudnád. Ráadásul mindenki tényleg ezzel jött nekünk... Nyaggattak, hogy jó páros lennénk, összeillünk, csak épp úgy összebalhéztunk, hogy az nem igaz. Volt ordítozás és pofozkodás is - árulja el.

- Hogy mi? - bukik ki belőlem a kérdés, most már tényleg semmit sem értek.

- Most mi van? Mit nem értesz?

- Daykival balhéztatok össze? Vagy kivel? És ki pofozkodott? - kérdezem meg végül.

- Vele mindkettőt.

- De miért?

- Kifogásolta, hogy indulni akarok. Veszekedtünk, nekinyomott az ajtónak, ellöktem és kiosztottunk pár pofont egymásnak.

- És akkor most hogyhogy jóban vagytok? Vagy ez utána hogyan alakult tovább? - kérdezem döbbenten.

- Szétkentük egymás képét, otthagytam, aztán végiggondoltuk az egészet. Beláttuk, hogy hülyék voltunk, fátylat borítottunk rá és ugyanúgy nem beszéltünk róla senkinek, mint az előzményeiről.

- De... mennyire kavartatok? - kérdezek még. Már nem tudom abbahagyni, pedig helyesebb lenne.

- Hogyhogy mennyire? - kérdez vissza értetlenül. - Az érdekel, lefeküdtünk-e egymással?

- Az - vallom be végül és most én sütöm le a szemem. Hiszen nem számít, tényleg nem, csak mégis tudni szeretném. De akár igen, akár nem a válasz, nem változik semmi.

- Igen - mondja ki némi hallgatás után. Felnézek rá és gyengéden simogatni kezdem megint. Nem tudom, mi ütött belém, de félek, hogy ezzel az állandó kíváncsisággal elrontok majd valamit.

- Ne haragudj! - kérem csendesen. - Nem akartalak faggatni és nem számít, csak hülye barom vagyok - őszintén bánom már, hogy belementem ebbe a kérdéskörbe, ugyanakkor tudom, hogy Tari szeret és ezen nincs mit ragozni. Ez nekem bőven elég. Kicsit jobban magához is von, mire aprót mosolygok. - Dayki... akkor ezek szerint nem kedvel engem, igaz?

- Nem függ össze a kettő. Nem igazán tudom behatárolni Dayki irántam érzett érzéseit... Olyan, mint a hullámzás, néha erős, néha nincs. Azóta nem volt köztünk semmi. Szerintem... meggondolta magát velem kapcsolatban - motyogja szemlesütve.

- Nem lehet, hogy csak tiszteletben tartja, hogy neked mások az érzéseid? - kérdezem meg finoman.

- Nem tudom, nem kérdeztem ilyesmit tőle sosem.

- Nem is érdekel, vagy csak nem akartad?

- Csupán nem szaladtam bele ebbe a témába.

- Értem - felelek csendesen, és lejjebb küzdöm magam alatta, majd szerelmesen csókot kérek tőle. Nem akartam felzaklatni, sem megbolygatni benne semmit. Végül meg is kapom a várva várt csókomat, lassan, kedvesen, ahogy csak Tari tud. Néha elgondolkodom azon, milyen lenne csak feküdni és órákig mást sem csinálni, csak ezt. Majd lehet, felvetem egyszer neki, talán még ma este, bár lehet, annyira nem díjazná. Még eldöntöm. Mikor elszakadnak az ajkaink egymástól, csak ölel tovább, ahogy én is őt. Szeretek így lenni, mikor csak mi vagyunk ketten, azonban hamar vége szakad az idillnek, mert a gyomrom hangos korgással adja tudtomra, hogy üres. Vigyorogva vörösödöm el. Hát ezt tuti nem így terveztem. - Öhm... reggeli? - kérdezem zavartan.

- Legyen - egyezik bele. Kiszáll az ágyból és ruhát kerít magának, majd felöltözik. - Yoshi - szólít meg és a kezében lévő pólót leengedve néz rám. Felé fordulok és várom a folytatást. - Dayki nem fog közénk állni sosem. Nem tudom, hogy csak azért-e, mert tiszteletben tartja a döntésem, az érzéseim és a kapcsolatunkat, vagy annyi elég volt belőlem neki, de nem fog, ebben biztos vagyok.

- Nem kételkedem ebben, de... honnan tudod ilyen biztosra? - kérdezem meg, miközben ruhát túrok magamnak. Még gyorsan lezuhanyzom szerintem, mielőtt megyünk, mert hát tegnap kimaradt a fürdés az együttlétünk után, így meg nem biztos, hogy ajánlatos kimozdulnom, de előbb megvárom a választ.

- Ismerem őt.

- Én meg téged - mondom meg komolyan. Ennyi nekem elég, hogy bízzak a másik srácban is. Nem adott okot, hogy ezt ne tegyem. - Gyorsan lezuhanyzom még, jó? - kérdezek rá azért angyalian, miközben nyomok egy puszit az arcára.

- Addig én értesítek mindenkit a holnaputáni találkáról.

- Okés - kuncogom el magam, azzal bevetődöm a fürdőbe. Tényleg csak egy gyors zuhanyt eresztek meg és már törölközöm meg öltözök is fel. Alig negyed óra alatt végzek és frissen, üdén lépek ki az ajtón. - Kész vagyok.

- Dayki, Tao jön, Chiaki elintézi, Yuu ott lesz, Yajiro nem biztos - jelenti. - Miyut most hívom, aztán Ichirot és kész vagyok én is.

- Szuper, remélem, sikerül. Legalább Miyut is látom vége - kuncogom el magam.

- Ne reménykedj! - mondja játékosan, fülén már a telefonnal. - Hello! Holnapután este szabad vagy? - kérdezi meg a srácot. - Aha, értem. Jól van, akkor majd meglátjuk. Szia. - Kinyomja, majd felnéz Yoshira. - Lehet, hogy a Ritsukun kívül találkozik a nagy szerelmével, úgyhogy nem biztos, hogy jön - árulja el vigyorogva.

- Na mifene? - vigyorgok rá. - De akkor ez jó hír, igaz?

- Miyu nagyon bele van esve Zuiba, de a srácok szerint a táncos csak hülyíti és élvezi a rajongását - árulja el őszintén. - Felhívom Ichirot, aztán menjünk enni - javasolja.

- Rendben - ülök le addig én is az ágyra. Megvárom, míg beszél a sráccal, aztán menjünk, beszélgetni közben is tudunk.

- Szia - szól bele a mobiljába. - Raktari vagyok. Múltkor beszéltünk róla, hogy ha a banda összegyűlik a Ritsukuban, hívlak téged is. Holnapután nyitásra vagyunk várhatók. Jössz? - kérdezi meg, majd aprót nevet. - Akkor ott akkor. Üdv. - Elköszönés után leteszi és rám vigyorog. - Tök örült.

- Még a végén kiderül, hogy normális - kuncogom el magam. - Na menjünk enni - lépek elé és felé nyújtva a kezem segítem fel, majd még megölelem és nyomok egy csókot a nyakába. Furcsa, hogy amint kilépünk a szobából, ez megszűnik és néha olyan, mintha csak távolról ismernénk egymást. Mindegy, ezen felesleges rágódni, amíg kettesben így vagyunk, ahogy.


Szerencsére senki nem néz ránk furcsán, hogy tíz óra is elmúlt, de mi most akarunk reggelizni, ennek megfelelően nem is zavartatjuk magunkat Tarival, egyszerűen csak leülünk a konyhában és már kapjuk is a kedvencünket, meg a szokásos reggeli adagot. Furcsa azért, hogy még mi is így kapunk ellátást.

- Szóval ha szerintetek csak játszik Miyuval, akkor miért hívja meg randizni a báron kívül is? - kérdezem meg kíváncsian, ugyanakkor el tudom képzelni, hogy tényleg ez legyen a helyzet.

- Miyu kedves srác. Őszinte, értelmes, kíváncsi, szerintem jól néz ki és remek barát. Na mindez sokakat rohadtul nem érdekel - közli. - Feltűnő, jól mozog, jó érzékekkel rendelkezik, jól keres, bevállal dolgokat. Ha megfigyeled őt, egyszerűen látszik rajta minden - hívja fel erre a figyelmet Raktari. - Mindig belenéz a szemedbe nyíltan - kezdi példával alátámasztani a felsorolt tulajdonságokat -, odafigyel rád és választékosan beszél, tud kérdezni és válaszol is a feltett kérdésekre. Ad a külsejére, sosem láttuk még lenőtt hajjal vagy vasalatlan ingben, kitartó és hűséges, ugyanakkor szereti az új dolgokat és mivel az élete a zene, érzékeny. Ez eddig világos, ugye? - kérdezi azért meg.

- Igen, teljes mértékben - válaszolok csendesen, elgondolkodva. Még nem tudom, Tari hova akar pontosan kilyukadni, de kíváncsi vagyok rá.

- Miyu nem naiv, de vezethető. Pont annyira, hogy ha valaki elég ügyes, akkor észre sem veszi és mégis úgy táncol, ahogy fütyülnek neki. Mi most ezt gyanítjuk. Zui valószínűleg pont annyira befolyásolja őt, amit még Miyu nem vesz észre, ösztönösen mozdul, hiszen Miyuról könnyű olvasni, könnyű őt egy bizonyos szintig megismerni és könnyű rá hatni. Ezért nem feltétlen jó az, ha Zuival randiznak.

- Akkor miért nem beszélgettek el a sráccal? Azért ne mondd, hogy a többiek engem nem teszteltek le valamennyire.

- Egy szóval sem mondtam ilyet és nem is fogok. Természetesen folyamatos tesztelés alatt állsz - jelenti ki laza vigyorral. - Hogy miért? Egyszerű. Nem akarjuk helyette élni az életét.

- Koppant már emiatt nagyot? - kérdezek rá végül. - Mi az, hogy folyamatosan tesztelés alatt állok? - nevetem el magam. Ez is izgat egy kicsit azért.

- Nagyot nem. Hogyhogy mi az? - kérdez vissza játékosan.

- Kezdjek el azon izgulni, hogy ki mikor miért kérdez meg valamit? - kérdezek rá vigyorogva, de mielőtt folytathatnám, Jeremy jelenik meg a konyhában, de amint meglát minket, kifordul az ajtón. Kérdőn nézek Raktarira. Ez remek állapot, csak éppen nem tartható lassan.

- Semely kérdés nincs ok nélkül és valamennyinek van egy másik oka is, mint ami nyilvánvaló - mondja mosolyogva, azzal feláll, int nekem és a srác után megy. Na ezt most még fel kell dolgoznom. Mit is jelent ez a mondat pontosan? Ebből most le kéne vonnom bármilyen következtetést? Vagy csak túlreagálom a dolgot? Fogalmam sincs, mindenesetre furcsa. Nagyon furcsa...