9.

Jeremy

Ez az edzésdolog nagyon izgat és talán segít átlépni a korlátokon is, kicsit összeszokhatunk Yoshival talán. Kíváncsi vagyok az újoncokra is, tuti fiatal srácok és biztos izgalmas lesz, ráadásul az edzés sem árt, bár Arahamot sem kell félteni. Kicsit kitombolhatom magam, sosem árt az. Be vagyok sózva, így időben indulok le a terembe, és neki is állok melegíteni. Ugrálok néha, szaltózom, aztán csak a szokott gyakorlatokat csinálom újra meg újra, mire megjönnek Raktariék.


Az edzés elkezdődik, Raktari meg olyan keményen fogja a társaságot, hogy már csak nézek nagyokat. Valójában hihetetlenül tetszik, amit látok, a srácból még a tökéletesnél is jobb edző lehetne. Nem is értem, miért nem övé az újoncok kiképzése. Szigorú, kemény, ugyanakkor igazságos is és figyel arra, hogy ki hogyan végzi a gyakorlatot, mit csinál és mit nem, majd ennek megfelelően adja a következőt és így tovább.


Amint elkezdődik a szabadharc, komolyan kezdem figyelni a srácokat. Van itt minden, mint egy jó levesben. Kicsit félénkebb, a komoly, erős harci szellem és még a brutális is. Ennek ellenére, mikor valaki megkapja az első taslit, utána rendeződik a terep és megint minden megy a saját menetében. Már tudom is, hogy kit szeretnék a csapatomba. Egy magasabb barna hajú srác valamennyire kiemelkedik a többiek közül a számomra, mert nem fél a másik alá tenni, kicsit csalni, kicsit cselezni és ez nekem nagyon bejön. Yoshira sandítok, ő is fürkészi a társaságot rendesen, de másfelé válogat, mint én. Ez megnyugtat, mert a reggeli után kicsit hülyén érzem még magam, bár most minden rendben van. Túl kell lépnem ezen az egészen és most már talán jó irányba haladok. Inkább csak bepánikoltam, hogy megzavarok valamit és a leghülyébb módon reagáltam.


Végre eljön a tíz perces szünet, én meg egyre izgatottabb leszek. Tulajdonképpen ez inkább három csapat küzdelme. Az belőlük kettő, plusz mi ketten Yoshival, akiknek össze kell dolgozni, hogy a saját csapatunkat gyengítsük. Most jön el a kérdés, hogy bízom-e benne és úgy érzem, teljesen, mindenestül. Nem félek attól, ami jön, mert tudom, hogy nem fog ellenem lépni, ahogy én sem ellene. Az összeszokás első lépése a játék, és ez jó móka lesz. Már alig várom, hogy Raktari elindítsa ezt az egészet. Utána meg nem ártana elkapni végre a kérdésemmel, mert már pár napja foglalkoztat a dolog. Na jó, előbb legyünk túl a gyakorlaton, majd utána a többit. Mosolyogva figyelem a heverésző, pihegő, ivó, vagy éppen sétálgató társaságot. Annyi idősek, mint én, mégsem akarok hinni ennek. Valahogy annyira mások és ez bejön. Naaaa, teljen már le az a tíz perc! Tari megint tapssal hívja fel magára a figyelmet.

- Kitaláltam nektek egy játékot - jelenti be vidáman, mikor köré gyűlnek a srácok. - Jeremy és Yoshimi lesz a két csapatkapitány, egy-egy főt engedek mindkettőjüknek választani, a többieket én osztom el. A feladat, hogy egyik csapat harcképtelenné tegye a másikat. Fegyverhasználat, halálos technikák nem megengedettek, aki komoly kárt tesz a másikban, azt a két csapatkapitánynak is feladata kivágni a teremből. A menet addig tart, amíg legalább az egyik csapat ki nem dől. Javaslom, hogy az eszeteket és a technikáitokat használjátok, de rátok bízom a harc szabályosságát. Kérem a csapatkapitányok választását!

- Tied az elsőbbség - vigyorgok Yoshira, miközben reménykedem, hogy nem választ előlem.

- Te - mutat rá, arra a srácra, aki az enyémmel harcolt az elején. Ez így izgi lesz. Már alig várom! Na akkor én jövök.

- Az én választásom pedig te - mutatok rá a srácra, akit kinéztem. Yoshival most mindketten Tarira nézünk, akkor ő jön.

- Remek - mondja, majd szétosztja a maradék hat fiút. Mutogatva jelzi, kit melyik csapatba szán, így egyenlítve ki az erőviszonyokat. Kicsit furcsán érzem magam, mert bár ez csak játék, mégis az életet mímeli, így meg furcsa lesz közel egykorúakat vezetni, pláne akadályozni. De kíváncsian várom, mi következik. - Ha van a vezetőknek stratégiája, vagy megbeszélne valamit a csapatával, arra kap pár percet - mondja Raktari. Egyre jobban elvigyorodom és ahogy Yoshi is, magamhoz vonom a srácokat.

- A terv egyszerű, mindenki kiválasztja, aki a legjobban megfelel erősségben neki. Nem adjuk könnyen magunkat. Gondolom, láttátok ki az, akivel nagyjából egyforma szinten álltok. Ha nem, akkor kijelölöm, ki ki ellen. Természetesen segítsétek egymást, ha valaki megszorul és te éppen ráérsz, akkor állj mellé és szedd le róla az embert. Időnként nem árt cserélni a meglepetések érdekében. Sokszor ez nagy érvágás egy harcban. Kérdés, óhaj, sóhaj, panasz, zokszó? - nézek végig rajtuk. Mind megrázza a fejét, ugyan fáradtak, de lelkesek. Ez tetszik, ínyemre való a feladat.


A társaságok felsorakoznak egymással szemben, miközben mindenki Tarira figyel. Lassan meggyullad a rá vetett ideges pillantásoktól. Kezdhetjük? Naaaa! Lécccciiiii!

- Hajime! - ugrasztja harcias csatakiáltással össze a két csapatot vidáman. Ő még nálunk is jobban élvezheti, legalábbis szerintem. Hirtelen egy hatalmas káosz lesz az egész, ahogy összeugrik mindenki mindenkivel. Játékosan én is nekimegyek Yoshinak, de érezzük a másik mozdulataiban a lágyságot, levédjük egymást, miközben erősen koncentrálunk kifelé is a srácokra. Jelzek Yoshinak és beindulunk a sajátjaink ellen. Mintha csak egy-egy elvétett rúgás, ütés lenne a másik felé, vagy éppen egy rossz fordulat, gáncs, amivel megtorpantjuk őket, elvész a lendületük, vagy éppen kibillenek az egyensúlyból. Tök vicces ezt csinálni, mert teljesen veszélytelen, mégis hátráltatja őket. Pillanatok alatt találjuk meg a közös hangot a sráccal, figyelünk egymásra, mozdulatokból, tekintetekből próbáljuk követni a másik gondolatát, méghozzá meglepően sikeresen. Nem tévedtem, amikor a barna srácot kiválasztottam, vagy rájött a cselre, amit nem hiszek, vagy csak vakmerő, mert nekimegy Yoshinak. Na ez szép lesz! Elmozgok mellőlük, hagyom kicsit érvényesülni a fiút, és én is keresek magamnak áldozatot a másik csapatból, de vele már keményebb vagyok. Mondjuk arra nem számítok, hogy az első gáncs földre viszi. Oké, kicsit csaltam, de mindent szabad, ahogy elterelni a figyelmet is, az ő baja, nem az enyém. Már lendülök is tovább és mintha ő dobott volna, lököm oldalba az egyik hozzám tartozó srácot, miközben csak megtámaszkodtam mellette és onnan löktem. Amíg senkinek nem tűnik fel, nincs gáz, márpedig ennyire nem figyelnek, mi viszont igen. Yoshi elkap oldalról, ezek szerint végzett a sráccal. Földre visz, de kap egy kis segítséget, és alátámasztok talppal, amin át tud forogni, nekicsapódva egy párosnak. Ez tök buli! Vigyorogva élvezem, miközben már talpon vagyok. Egyre nagyobb a felhajtás, vannak, akik már a földön birkóznak, miközben azt sem tudom néha, ki melyik csapatba tartozik. Segáz, akkor most már mindenkit gyepálunk!


Nem tudom, Raktari mennyi időt hagy erre, de egyelőre élvezettel játszom, ahogy Yoshi is. Csillogó szemmel veszi az utasításokat, és most már hagyja, hogy irányítsam. Akkor ez azt jelenti, hogy elfogadja a helyzetet? És vajon én is? Közben látótérbe kerül Tari, aki éppen két kölyköt szed széjjel. Kölyköt? Azt hiszem, kezdek bezsongani túlságosan is, ezek a srácok még talán kicsit idősebbek, mint én. Elnevetem magam erre a gondolatra, Yoshi meg furcsán néz rám. Majd talán utána megosztom vele a gondolatot, meg Raktarival is.


Jó hosszan elhúzódik a játék, szerintem Raktari is élvezi, de aztán a végén meglepő irányba fordul. A srácok nagyjából egyenlően fetrengenek a földön, meg állnak, aztán ketten gondolnak egyet és nekimennek Yoshinak. Na nézd már! Mondjuk ez akár a csapatmunka előnye is lehetne, ha nem csatlakozna a másik csoportból is kettő. Kezd tömegverekedésre hasonlítani a helyzet, így berobbanok én is, már hatan püfölve egymást. Persze a többiek sem maradnak ki és a végén Yoshival kerülünk a kör közepére, egymásnak vetett háttal, nyolc éhes sráccal körülvéve. Na mi? Most mi lettünk az ellenség? Kinézek Raktarira, hogy mehet-e tovább, engem különösebben nem izgat, ha így folytatjuk, de ez már nem az eredeti koncepció. Azt hiszem, elégedett, így megvonom a vállam és finoman megérintem Yoshit, mire összerezzen. Oké, ez talán még sok volt, de nem akartam semmit, csak felhívni a figyelmét egymásra. Aztán végül a srácok unják meg a farkasszemezést és egyszerre rontanak nekünk. Kihasználjuk az előnyeinket Yoshimivel, fél hangokból, érintésekből, nézésekből kommunikálunk, és még mindig nagyon élvezzük a játékot. Persze a fiúk egyre vadabbak, ahogy verjük vissza a támadásokat sorban, egyre keményebben és intenzívebben támadnak. Szeretem ezt csinálni, már látom. Egészen addig tart ez az érzés, amíg olyan gyomrost nem kapok valamelyiktől, hogy hirtelen csillagokat látok. Nem erről volt szó, ráadásul beindul a védekezési ösztön és már ugrok is neki, pedig nem is látom igazán és percek múlva földön van, bár közel sem kedvesen lerakva. Nem lesz baja, de ezt meg én nem viselem el. Hm... Akkor már csak fel kéne állni. Yoshi bevéd teljesen, amíg felkászálódom a földről és visszatérek mellé. A srác mögöttem viszont még egy darabig lenn marad, bár csak fáj, amit csináltam, nem veszélyes, halálosnak meg pláne nem nevezhető.


Lassan csitulnak a többiek is, elvész a lendület, kifáradtak teljesen, így végül Yoshival nyerjük meg az összecsapást. Rám vigyorog, én meg a pocimat simogatva nyújtok neki kezet. Vajon a hasam tud lilulni? Nem örülnék neki... Raktarira nézek, hogy akkor most ennyi? Bár nem hiszem, hogy bárki tudná még folytatni, mi sem nagyon. A srác nevetve tapsol meg minket, mire csak vigyorgok, mint a vadalma, ám ekkor Yoshimi lep meg, mert átkarolva ütögeti meg a hátam. Megfeszülök, de aztán elengedem magam és viszonzom a gesztust. Most valahogy más, nem fáj, ha hozzám ér. Kicsit meglepetten mustrálom egy percig a földet, mikor elenged és Raktarira nézek, hogy ez most neki milyen lehetett. Még mindig kuncog, de már csak a fejét csóválja. Elvigyorodom és elkezdem felsegíteni a srácokat, ahogy Yoshimi is.

- Hát akkor úgy fest, a két csapatkapitány nyert és mindkét csapat elbukta - jelenti ki. Mikor ahhoz érek, aki gyomron rúgott, nem várt reakciót kapok, mert nekem ugrik. He? Mással szórakozz! Vége van, szóval állj le! Nem lepődöm meg, hogy Tari és Yoshi is ugrik azonnal, de az előbbi ér ide leghamarabb és ugyan én is elintéztem volna, de visszarántja a srácot és úgy vágja földhöz, hogy még én is behúzom a nyakam. Aú! Húúúú! Mikor felnézek Raktarira, villámokat szórnak a szemei és minden, csak nem barátságos. Vaóóó! Ez is tetszik, nagyon bejön. - Elég! - parancsol rá a fiúra. - A veszteséget el kell fogadni és tanulni belőle!

- Semmi baj - szólalok meg azonnal, bár inkább Raktari pillantásától vagyok betojva jelen pillanatban.

- Minden vereség, fájdalom, kínzás arra van, hogy erősödj és tanulj belőle, nem arra, hogy még egy játék vereségét se tudd elfogadni. - Felnézek Yoshira és megdöbbenek, mert ő is dühös. Ennyire nem kell védeni, tudok vigyázni magamra. - Én a saját bőrömön tapasztaltam, nem akartam elfogadni, küzdöttem ellene, pedig rohadt felesleges volt. Leckének kitűnőek a vereségek, mert ha azután felállsz, akkor már jobb leszel, mint előtte. - Hűűűha! Mi történt vele? Régen nagyon nem ez volt a felfogása, most mégis érzem, hogy komolyan beszél. Kicsit inkább meghúzom magam.

- Már ne is haragudj, de mint edzésvezető, nekem áll jogomban kiosztani a nebulókat - szól rá Yoshimire határozottan, ám már nem villogó szemekkel, csupán semlegesen. Ebből vajon később lesz vita? Remélem, nem. Finoman megérintem Raktari karját, de inkább csak nem is tudom, miért... csak jött, bár senki nem láthatta, legalábbis remélem. - Tiszteletlenség nem betartani azt, amit az edzésvezető kér, súlyos vétek megszegni azt, amire utasít. Egy ilyen lobbanékony tett éles helyzetben könnyen a halálod, vagy a yakuzád halálát okozhatja, ezért alaposan gondold végig, miért utasítottalak most rendre! - dorgálja meg továbbra is keményen a kölyköt, s visszalép tőle. - Az ilyesmivel egyébként is magadról alkotsz rossz véleményt. Sose veszítsd el a fejed és ne add becsületsértő tett elvégzésére, különben nem leszel méltó egy yakuza testőrségébe. - Várom, hogy végezzen a sráccal, jobb, ha nem csacsogok közbe, mert nem érzem, hogy jogom lenne rá. Igaz, az én pocim bánta, de sebaj, ezen túl tudok lendülni. Meg hát... én sem voltam éppen finom. Persze a srác inkább befogja a száját és nem is nagyon akar egyikünk szemébe se nézni. Inkább meghúzza magát, ugyanakkor mozogni sem nagyon próbálkozik. Ezek szerint Raktari nem volt éppen finomkodó. Aztán végül összeszedi az erejét.

- Sajnálom - mondja komolyan előbb Raktarira nézve, aztán felém fordul. Mi? - Bocsánatot kérek. - Tőlem? Aztán minek? Volt már ennél rosszabb is. Mindenesetre biccentek, hogy elfogadva a dolog.

- Jól van - fogadja el ezzel Tari barátságosabban az előbbieket, azzal felsegíti a srácot és összeborzolja a haját, majd finoman a többiek felé tereli. - Ügyesek voltatok mind, jó kis edzés volt. Remélem, tetszett nektek is - mondja ezt már mosolyogva. A többség egyetértően bólogat, még az ominózus srác is mosolyog egyet. - Amúgy a csapatkapitányok nem voltak együtt, csupán nem a saját csapatukat vezették - rántja le a leplet a játékról. - Egymást is le kellett volna győzniük, hiszen a feladat az egyik csapat harcképtelenné tétele volt, de mivel mindenki összefogott ellenük, végül ők is ellenetek - magyarázza el vidáman. - Jók voltatok - dicséri az egész bandát. - Mehettek pihenni, megérdemlitek - bocsátja ezzel útjára őket és meghajlással köszön el tőlük.

- Köszönjük - hajolnak meg ők is tök egyszerre. Uhhh! Vajon ők is tanulták ezt? Vagy ennyire össze vannak hangolódva? Amint elhagyják a termet, kíváncsian nézek fel a srácokra.

- Tetszett? - kérdezem meg azért Raktarit. Szeretném tudni, mi a véleménye.

- Nagyon - válaszol lelkesen. - A fiúk tényleg ügyesek voltak, bár félreértelmezték a cselt, de így is tökéletes volt az egész.

- Én élveztem így is - ismerem el vigyorogva. - Bár kívülről biztosan jobb volt - heccelem Raktarit ezzel. - Majd lehet egy kérdésem négyszemközt egy teljesen más témában? - kérdezem meg végül csendesen a srácot. Nem Yoshimit akarom kizárni, csak nem tudom... Nem szégyellem, de mégis. Majd meglátjuk...

- Szerintem is jó volt - mosolyodik el Yoshi is, de nem kommentálja a kérésemet, ami valahol megnyugtat.

- Persze - válaszol könnyedén. - Tetszett amúgy, ahogy összedolgoztatok, nagyon okos megoldása volt a feladatnak, noha egymást is likvidálnotok kellett volna - jegyzi meg elvigyorodva.

- Én úgy terveztem, hogy majd más likvidál minket - vallom be. - Ahogy a barna srác neki is kezdett Yoshit elpüfölni, így pedig végülis együtt is lettünk volna, meg nem is. Kaja? - dobom be végül. Nekem már korog a gyomrom.

- Elférne - felel elmosolyodva Raktari. - Kérlek, menj előre, hamarosan csatlakozom - kéri meg Yoshimit. A srác csak elmosolyodik és végigsimít Tari karján búcsúzóul, majd elindul kifelé. Furcsa, hogy most nem ért áramütésként az érintkezésük. Talán lassan megszokom ezt az egészet.

- Kérek nektek is enni - szól még vissza, mire elmosolyodom. Én benne vagyok, ha nem jutok gyorsan kajához, akkor meghalok az éhségtől.

- Köszi! - kiált lelkesen Yoshimi után.

- Nem baj, hogy elraboltalak?

- Dehogy! Egyébként is szabadnak érzem magam - teszi hozzá bolondozva, mire elkuncogom magam. - Kérdezz nyugodtan - mondja végül megkomolyodva.

- Kicsit ciki, mármint nekem... de... szóval... szerinted kit kérjek meg innen, hogy vigyen el bulizni? - kérdezem meg csendesen végül, de a földet fixírozva. - Deont most nem akarom ilyenekkel zargatni, Masaot sem, mert van elég baja, Terut meg mégsem vihetem olyan helyre, ahova mennék - adom meg a magyarázatot is.

- Terukit semmiképp - mondja komolyan. Bólintok, ezt én is így gondolom. Meg sem próbálkoznék vele. - Ha van kedved és nem kellemetlen neked, eljöhetsz velünk a Ritsukuba holnap este. Ott lesz pár barátom, meg ha minden igaz, egy új srác is megpróbál bevágódni nálunk, szóval nem ketten megyünk. - Meglep a felajánlás, nem is kicsit. Pislogok fel Raktarira és próbálom értelmezni az információt.

- Nektek nem lenne gáz? Mert hát a barátaid, meg minden... - gondolkodom el. - Egyébként már nincs villámcsapás, mikor hozzád vagy hozzám ér - teszem hozzá mellékesen. Szerintem haladunk, bár idő az még biztosan kell, hogy ez rendbe kerüljön teljesen.

- Nekem cseppet sem lenne gáz, ahogy a srácoknak sem. Ichiroról sem szóltam senkinek - teszi hozzá kuncogva. - Mi olyanok vagyunk, hogy szívesen fogadunk bárkit, aki betartja azokat a bizonyos alapszabályokat, a Ritsuku meg egy kulturált, visszafogottabb hely, ahol azért mégis jól érzi magát az ember.

- És Yoshi? Őt sem zavarná? - kérdezem meg bátortalanul. Igazából szívesen mennék és talán sikerülne még inkább barátkozni a helyzettel. Ez az én dolgom, nekem kell magamban elintézni, nem nekik. Ráadásul el nem tudom képzelni, hogy egymás szájában lógva, tapizva lassúzzanak. Ha meg mégis, akkor maximum lelépek.

- Ezt tőle kérdezd meg - javasolja. - Szerintem abszolút nem, még nyugodt is lenne, mert a Ritsuku egy megbízható hely, még a pultossal és a mixerekkel is jóban vagyunk, akik amint komoly problémát észlelnek, már küldik is be a hely testőrségét.

- Akkor olyan nem lesz, mint a múltkor - sóhajtok fel. - Akkor azért megkérdezem Yoshimit, de én... szóval... elmennék veletek, ha lehet - vallom be. - A hazajövetelt megbeszélem Teruval - teszem hozzá. - Gondolom, nem terveztek visszajönni, ahogy mi sem jöttünk soha Yoshimivel.

- Ha valahol a közelünkben maradsz, két testőrszem biztos rád pillant néha, meg a barátaim is olyan típusok, hogy aki velünk van, azt védjük - mondja elmosolyodva. - Ezt miért volt kínos Yoshi előtt megkérdezni? Nem baj, nem azért kérdezem, csupán érdekel - teszi hozzá.

- Mert megint valaki nyakába próbáltam varrni magam - vonom meg a vállam.

- Ezt most nem értem. Senkinek nem varrtad a nyakába magad. Vagy úgy érzed, igen?

- Nem tudom - vallom be. - Igazság szerint nem érzem úgy, de nem tudom, mások hogyan értékelik. Csak szeretnék kicsit lelépni innen Araham nélkül is. Mindig Masaonál sem lóghatok ilyenkor.

- Ismerve Masao szabadságfelfogását valóban nem - ismeri el elmosolyodva. - Gyere, menjünk tusolni, aztán enni, a többit folytatjuk a konyhában! - invitál. - Persze csak óvatosan - teszi hozzá.

- Óvatosan? - kérdezek vissza, elindulva az ajtó felé. - Ezen mit értesz?

- Halkan és amint megjelenik valaki, az edzésről beszélünk, mintha mindig is arról folyt volna a szó. Továbbra sem kívánom tudatni a társasággal, hogy meleg vagyok és együtt járok Yoshimivel.

- Rendben van, azt hittem, másra gondolsz - vallom be mosolyogva. - Akkor a konyhában találkozunk, mondjuk olyan negyed óra múlva. Úgy jó? - Raktari biccent, mire csak meglengetem a kezem és elrohanok a szobám felé. Jól fog esni egy zuhany, az tuti. Val'szeg büdös vagyok és izzadt, de annyira jó volt ez az edzés. Szívesen csinálnám még máskor is.