18.

Raktari

Furcsa érzés fog el. Eléggé furcsa. Szokatlannak is mondhatnám. Yoshimi hozzám simul, de most az egész más, mint szokott. Nem csak a mellkasa fedetlen, a szokott keménység pedig nem csupán a fenekemhez simul, hanem tulajdonképpen a combjaim közt van. Ahogy ezt felfogom, kipattannak a szemeim, de még kell pár másodperc, míg a döbbenettel telt fejjel analizálom a helyzetet. Nincs rajtunk ruha, ezt sikerül is felfogni egészen hamar, amitől zavart és ideges leszek. Az első gondolatom az, hogy ugye Teru nem jött még vissza, mert akkor komoly slamasztikában leszünk. Felpillantok és az ágyát fürkészem, ám úgy fest, érintetlen. Ha szerencsénk van, nem azért, mert amint meglátta a szétszórt ruhákat, kifordult a szobából, hanem azért, mert mi ébredünk korábban és gyorsan összepakolunk.


Tiszta hülye voltam tegnap. Annyira lefoglaltak a gondolataim, aggodalmam, érzelmi kibillenésem, hogy rengeteg tőlem megszokott alapot figyelmen kívül hagytam jóformán. Nem is érdemes felsorolnom magamnak, hogy miket, mert csak újabb okot adok az önostorozásra a saját kezembe. Ma szépen találkozom Masaoval, megbeszélem vele, amit lehet, aztán annak fényében, hogy mennyit sikerült megtudnom, beszélek Jeremyvel is.


A szőke testőr mocorog mögöttem, de azt hiszem, nem tért magához, így lefejtem testemről a kezét és kikelve az ágyról gyorsan alsónadrágba bújok, majd a fürdőbe megyek ellenőrizni a tegnapi harci sérülésemet, amit nem is az alvilágiakkal vívott harcban szereztem, hanem az ágyban Yoshitól. Nem vészes, pár nap alatt nyomtalanul eltűnik, ettől függetlenül nem szeretem, mikor nyomot hagy rajtam. Lefertőtlenítem a gyorsabb gyógyulás érdekében, aztán a kezemmel takarva megyek vissza a szobába. Yoshimi felébredt, bár még mindig nem teljesen, kómás fejjel figyel engem, nekem pedig halvány mosoly fut át a számon kócos haja és csík szemei láttán. Elkezdek felöltözni, nadrágot húzok, majd inget, s míg begombolom, az ágyhoz sétálok. Leülök a testőr mellé, végigsimítok a haján és csak nézem őt csendben. Változik mellettem. Van, amiben talán vadabb lett, mint ahogy azt a karmolásom is mutatja, van, amiben rengeteget szelídült. Én igyekszem többször valamilyen szexuális tevékenységet folytatni vele, mint egyébként tenném, de azt hiszem, még így is kevés vagyok neki. Főleg, mert ha lehet, hanyagolom az aktus részét az ilyesminek.


Míg elkalandozom, Yoshi felül és hozzám bújik, mint egy gyerek, fejét a vállamra fekteti, én pedig átfogom egy pár pillanatra. Tegnap elég durva voltam vele, aztán meg lerohantam. Nem akartam kihajítani a fürdőből és leteperni sem. Tudom, hogy utóbbin csak én rinyálok, ő nem utasítana vissza egyetlen alkalmat sem, sőt, visszafogja magát, hogy nekem ne legyen kellemetlen, ettől függetlenül, ahogy ezt korábban neki is megmondtam, számomra sosem lesz egyszerű ez. Végül eltolom magamtól a testőrt.

- Jó reggelt. Mit kérsz enni? - kérdezem meg tőle.

- Jó reggelt! - morogja. - Téged? - kérdez vissza felnézve rám ártatlanul pislogva. Azonnal lesütöm a szemem és akkorát dobban a szívem, hogy majdnem levegőért kell kapnom. Végigcikázik rajtam a hideg és nagyot nyelek, mert ez a kijelentés pont most támasztotta alá, amit korábban gondoltam.

- Engem nem - mondom ki végül csendesen, és felállok az ágyról is, hogy nyomatékosítsam benne a válaszom. - Öltözz fel, Teru ne is gondolhasson semmire - kérem az alsónadrágját mellé téve.

- Valami rosszat mondtam? - kérdezi ijedten, miközben tényleg nekiáll felöltözni.

- Nem, semmit - válaszolok. - Elmegyek reggelizni, majd a konyhában találkozunk.

- Várj! Tari, mi a baj? - Lép is utánam, ráadásul tényleg nagyon megijedt. Értetlenül nézek rá, nem is mozdulok tovább.

- Nyugodj meg - kérem őt. - Semmi baj nincs.

- Látom... - mondja csendesen. - Kérlek, mondd el, mi bánt.

- Fenébe már! Nem vagyok nő, hogy a semmi mögött legyen valami! - csattanok fel. - Míg nem oldok meg egy problémát, lehet, hogy frusztrált vagyok, de nincs bajom, nem érzem magam rosszul, nem lettem megbántva, nem csináltál semmi rosszat, csupán a napi rutinnal akarom helyben tartani magam, ami jelen pillanatban az "elmegyek reggelizni" pont a listán. Utána átöltözöm mackónadrágba és elmegyek futni - jelentem ki. Azt hiszem, igaza van, furcsán viselkedek. Most is kifakadtam, amitől megkövülten néz rám és megszólalni sem bír. Átölelem, remélve, hogy ennyiből megérti, nem akarom bántani. Szeretem őt, talán ezért csapódik le rajta minden és ilyen erővel.


Yoshi átölel, fejét a nyakamhoz is fúrja, ám kezei mintha picit remegnének, ezért nyugtatóan a hátát kezdem simogatni. Nem akarom bántani. Talán a legjobb az lenne, ha nyomnék egy csókot a szájára, aztán itt hagynám, bekapnék két falatot, tényleg mackónadrágba ugranék és kimennék az erdőbe addig futni, míg el nem fáradtok.

- Ha hazajövök Masaotól, már jobb lesz. Sajnálom - motyogom.

- Én sajnálom, tudom, hogy nem könnyű neked, nem akarlak még terhelni - válaszol csendesen, aztán nyom egy csókot a nyakamba és elenged.

- Szó sincs ilyesmiről - jelentem ki a szemébe nézve. - Feszült vagyok, azt hiszem, csak ezt nem vettem észre. Kicsit kitombolom magam, levívom Masaoval a kérdezz-feleleket, aztán valószínűleg megnyugszom. Este megbeszéljük, jó?

- Rendben van, de azért ha beszéltél vele és indulsz majd vissza, ugye felhívsz? Tudom, korai ilyeneken pattognom, mert csak négyre mész, de akkor is - mondja talán némileg szégyellősen elmosolyodva.

- Nem korai, teljesen jó így. Felhívlak - egyezek bele.

- Köszönöm - válaszol kicsit megkönnyebbülten. - Na menj enni, nemsokára megyek én is, csak szerzek ruhát. Meg lehet, benézek Jeremyékhez is.

- Rendben. - Azzal még adok egy csókot a szájára, s otthagyom. Nem eszem sokat, sem az elkövetkezendő edzés miatt nem kéne, sem azért, mert amilyen ideges kezdek lenni, tartok tőle, hogy plusz két falat után a hányinger kerülgetne. Ahogy mondtam, beleugrom a mackóba, lejelentem Ryuuichinek, hogy csak telefonon vagyok elérhető, mert kimentem futni az erdőbe, végül meglépek a Seichirou-háztól.


Ezer gondolat szabadul fel a természetet átrohanva a fejemben. Szándékosan kocogok csak, hagyom előtörni a bennem zúgolódó dolgokat, olyan utat járok be, amivel órákig elvagyok. Valójában még mindig az zavar, hogy ha alvilági területen virítok, a saját életem kockáztatom, mert apám képes szégyenlésből agyonütni, vagy arra kötelezni, hogy seppukut hajtsak végre, hogy ezzel javítsam ki a csorbát. Valójában azzal is ezt kockáztatom, hogy Yoshival vagyok, de annak kisebb a valószínűsége, hogy a fülébe jut, mivel megtettem a megfelelő lépéseket, a karrieremet és a befutott életpályámat azonban figyeli még most is.


Élni akarok. Végre boldog vagyok újra, viszontszeret az, akiért odavagyok, jól alakul a sorsom, valamilyen szinten feljebb léphetek annál, ami voltam, átveszem Teruki helyét, ha ő és Yoshi kiköltöznek a Seichirou-házból. Büszke és elégedett lehetnék, de tele vagyok félelmekkel, mert árnyék vetül az egész életemre.