18.

Akemi

Most is éjjel jön haza, ahogy mindig. Direkt nyitva hagytam a szobám ajtaját, hogy halljam és virrasztok, mert még így is képes lenne a felébresztésem nélkül közlekedni. Leveti a cipőjét és a kabátját az ajtóban, végighalad a házon, a szobájában lepakol, majd a fürdőbe megy, mindezt hangtalanul. Masao mestere ennek, valóban úgy közlekedik, mint egy kígyó és már rájöttem a titkára is, hogyan képes megállapítani, hogy mozgás van a birodalmán. Van valami a levegővel. Párásabb vagy melegebb, szárazabb vagy hidegebb lesz, de épp csak, ezért nem venni észre, ő viszont olyan mértékben képes volt azonosulni szeretett hüllőivel, hogy ennek a négy változónak és a kombinációjának köszönhetően mások tudta nélkül juthat különböző információkhoz. Nem kapcsol most sem villanyt, az ajtókat nem csukja, csupán a fürdőét, majd mikor lefekszik az ágyába, én is megjelenek.

- Miért nem alszol? - kérdezi csendesen. Felkapcsol egy kislámpát, hogy lássak, én pedig odabotorkálok az ágyához és bemászom mellé. Meglepetten figyel engem, de nem tesz ki, ezért homlokom a vállának hajtom. - Baj van?

- Kérlek, mesélj nekem magadról - kérem halkan. - Nem tudom, meddig maradhatok veled, de ahogy elnéztelek Jeremyvel, úgy éreztem, nem ismerlek.

- Jobb így - próbál lerázni, mire megkapaszkodom a karjában. - Akemi... - Sóhajtja a nevem, hiszen már annyiszor kilyukadtunk itt, talán már unja is, hogy mindig van olyan kérdésem, amire nem akar válaszolni, talán meg is ró emiatt, de nem tehetek róla, szeretem.

- Kérlek... Az alvilági dolgaid nem igazán érdekelnek - teszem hozzá. Tudom, hogy ha ő nem akar beszélni, semmivel sem tudnám rávenni, követelhetek, könyöröghetek, kirak az ágyából, kizár a szobájából, vagy becsuk a vallatóba, pedig mindennél jobban szeretném végre ismerni azt, amitől Masao olyan lett, amilyen. Ilyen gyengéd, érzéki, szeretetreméltó, erős, határozott, távolságtartó, gondoskodó... Ő mindent tud rólam, megkérdezett olyasmiket is, amikről sosem beszéltem és normálisan megtárgyaltunk néhány dolgot, amiről még csak nem is gondoltam volna, hogy képes vagyok érthetően beszélni. Nem ezért cserébe akarok tudni, hanem egyszerűen szeretném, ha ismerhetném a múltját, az érzéseit, a gondolatait. Masao azonban csendben marad, leoltja a lámpát és elfekszik az ágyon, így mellé pockolom magam. Nézem őt, még annak ellenére is, hogy nem látom sokáig, csak miután megszokta a szemem a sötétséget. - Miért érint olyan érzékenyen, ha Raktariról beszélünk Jeremyvel? - kockáztatom meg a beszélgetés elindítását, mert úgy tűnik, ő nem akarja elkezdeni. - Ha elmondod a dolgokat, megígérem, hogy nem faggatom Jeremyt - teszem hozzá csendesen. Ez nem ultimátum, csupán egy felajánlás. A férfi mélyet sóhajt, majd helyezkedik egy kicsit.

- Még pajzán gondolat sem voltál, amikor én már Raktarit szerettem. Életvidám, energikus gyerek volt, akiből angyali bölcsesség szólt - mondja halk, mély, rekedten búgó hangon. Furcsa ezeket hallani tőle, de kíváncsian fordulok teljesen felé és bújok is hozzá. Végre beszél! Végre az egyik legnagyobb rejtély talán előkerül, ami Masaot övezi. - Azt hiszem, úgy mondhatnám, ő volt a fény számomra az éjszakában. Minden szabadidőmet vele töltöttem, neveltem, játszottam vele, tanítottam, később beleszerettem és egy pár lettünk. Ezt sem Jeremy, sem te nem értheted meg. Te azért, mert fogalmad sincs az alvilágról, Jeremynek meg arról, mi mindent műveltem az életem folyamán. Fény nélkül nem lehet élni - jelenti ki. Ez valamiféle mottója, ami köré sok mindent épített, ezt már megértettem. - Nekem Raktari jelentette ezt. Két életem volt, egy jó vele, és egy szörnyű egyébként.

- Mégis szakítottál vele - motyogom közbe.

- Ugyanazért, amiért te is elkerülsz mellőlem. Meg kellett védenem.

- És később? - kérdezem.

- Ezt nem fogom elmagyarázni, de sosem szerepelt a terveim közt újrakezdeni vagy folytatni vele. - Ahogy velem sem... Ez fáj, de sejtettem, csak... nem akartam tudomásul venni vagy... elfogadni. Üvölteni tudnék, ám felesleges, semmin sem változtatna, csupán hülyét csinálnék magamból.

- Most már esélyed sincs - motyogok újra, hogy továbbgördítsem a beszélgetést, mert ő hallgat. Nehéz lehet neki erről beszélni, úgy érzem, el is komorodott, pedig én nem akarom bántani, csupán szeretném ismerni őt. Tényleg ismerni. És végre beszél...

- Régóta nincs - jelenti ki. Azt hiszem, ezzel Masao lezártnak tekinti a témát, pedig még nagyon sok kérdésem lenne.

- Tényleg örülsz annak, hogy boldog, vagy csak mondod? - Most nem látom jól az arcát, nyugodtan bevallhatná, ha hazudott, nem fogok rá haragudni.

- Tényleg.

- Nem vagy féltékeny? Nem fáj?

- Nem.

- Hogy csinálod? - kérdezem meg, mire felsóhajt.

- Sokkal többet ér számomra az öröme, mint akármi más.

- Miért? - Ezt nem tudom megérteni. Ennyire másképp működnénk ő és én?

- Mert engem az tesz boldoggá, hogy ő örül és nem az, hogy velem van.

- Nekem ez azért nem elég, mert csak tizenhat vagyok? - bukik ki belőlem. Megbánom, hogy ilyen butaságot kérdeztem, Masao azonban az oldalára fordul és hatalmas kezét az oldalamra simítja. Önkéntelenül is közelebb fészkelem magam hozzá, hiszen olyan mértékben vonz, amit nem lehet ép ésszel felfogni.

- Igen. Többnyire - javítja ki magát. - A szerelem alapvetően is egy bonyolult dolog, de Raktari számomra ennél sokkal többet jelent - magyarázza, én pedig mivel úgysem látom az arcát, inkább a mellkasához simítom az enyémet. Szeretem érinteni a bőrét, nagyon puha, kellemesen meleg, sehol egy éktelenkedő szőrszál, ellenben az évek alatt megesett harcai különös domborzatot hoztak létre a felszínén, alatta pedig erős izmok húzódnak. Minden teljesen rendben van ezzel a férfivel, kívül-belül tetszik, csak ez a szerelem-dolog egy hatalmas probléma vele. Pedig lehetne egyszerűbb… Csak neki kéne akarnia. - Raktari a fiam és az öcsém is egyben, no meg persze a legjobb barátom.

- Nem az a normális, ha a szerelmesek barátai is egymásnak? - kérdezem, mire fújva nevet fel.

- Ideális, az biztos.

- Nem akarod elmagyarázni, igaz?

- Szeretem Raktarit, nem csak szerelmes vagyok belé - kezdi talán a csüggedtségem hallatán. - Sőt, az utóbbi egészen kicsit számít csupán, egy apa megvédi a fiát, mindig a javát akarja. Köztünk régóta vége valaminek, de az apai, bátyi és baráti érzéseim nem fognak elmúlni iránta, talán a szerelmem sem sosem. Felnőttként már ez nem olyan egyszerű - teszi hozzá. Szólnék, megvédeném a saját korosztályom, ám nem akarom félbeszakítani. - Voltam fiatal, Akemi, te viszont nem voltál még felnőtt - mondja. Azt hiszem, mosolyog hozzá, legalábbis a hangja olyan, mint mikor mosolyogva beszél és mivel igaza van, szépen is fogalmazta meg, nekem is felfelé görbül a szám. - Sokáig nem ismertem senkit fiatalként, az életem a tanulásról szólt, aztán amikor kiszabadultam a világba, fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Kurváztam, így gyorsan és sokat megtanultam először a szexről, aztán másról is, végül megismertem az első nagy szerelmemet is.

- Ő is az volt? - bátorkodok rákérdezni, mivel Masao elhallgat egy időre.

- Igen. Később kivásároltam, de nem tudott beilleszkedni az új életébe, zaklatták is, én pedig holtan találtam a lakásban. - Megráz, amit mond, ám megsimogat, mintha csak meg akarna nyugtatni. - Négy-öt évre rá találkoztam a négy éves Raktarival - folytatja, amivel meglep, mert azt hittem, hogy ezzel akarja megmagyarázni korábbi kijelentését. Örülök, hogy rosszul hittem, mert nem igazán állt össze a kép. - Mindig vágytam családra. Gyerekként érdekelt, milyen lehet, ha az emberrel játszik az apja, elviszi horgászni, moziba, vagy valami hasonló, szerettem volna tudni, milyen, ha van egy anyukám, de barátaim se voltak, akiktől megtudhattam volna. Aztán ott volt Raktari és hirtelen megvilágosodtam, hogyan lehet családom annak ellenére, hogy a szüleim már nem kerülnek elő és a nők sem bírnak bennem semmit se megmozdítani - meséli teljesen őszintén, én pedig a könnyeimet törölgetem. - Az életem egy olyan sötét időszakában találkoztam Raktarival, amikor nagyon közel álltam hozzá, hogy az amúgy is reménytelennek látszó jövőmtől én magam vágjam el az utat. Ezek a dolgok, amikor akkor történtek bennem és amiket rákövetkezendően megéltem vele, életem végéig megmaradnak és nem akarok változtatni semmin.

- Értem - sírom. Egy kicsit hagy, aztán a hátamra fordít és ad a számra egy hosszú csókot. Ezzel mindig egy kicsit kiszakít abból, amiben vagyok, mert szeretek vele csókolózni, túlságosan odavagyok érte, hogy amikor végre hozzám ér, másra tudjak figyelni.

- Holnap után bemutatlak valakinek - szólal meg újra, számomra váratlanul, mert azt hittem, folytatja, elkezd simogatni, csókolgatni, ám olyasmit mond, ami szíven üt. - Nagyon fontos, hogy ne légy vele ellenséges, Akemi - adja tudtomra komolyan, azon a meleg hangszínén, amit annyira imádok. - Olyasmit tettem, ami miatt a nyakamra szorul a hurok, ezért mindenképpen szeretnélek biztonságba helyezni. - Rémület fog el és belekapaszkodom izmos karjaiba.

- Mit?!

- Megöltem pár olyan embert, akik miatt kivívhattam Jeremy mesterének haragját. Nem maradhatsz velem és nem lehetünk kapcsolatban sem, ha elfogad téged az a férfi, akinek bemutatlak - válaszol csendesen. Mond még valamit a leendő nevelőapámról vagy kiről, hogy mennyire rendes ember, milyen jó sorom lesz, csak legyek kedves, érjünk oda pontosan kettőre, nekem azonban csak az kattog a fejemben, hogy Masaot elveszítem, ezért végül hangosan elkezdek sírni és kézzel-lábbal belekapaszkodom. - Akemi… - ejti ki a nevem aggódva, s hatalmas tenyerét a fejem alá csúsztatja és magához fog vele.

- Menjünk külföldre - zokogom.

- Nem lehet - utasít vissza nyugodtan, ahogy szokott, amitől én csak még elszántabban kapaszkodom belé. - Jobb sorsot szántam neked, mint amilyen mellettem lehet. Olyat, amiben nem kell menekülnöd, bujkálnod, hanem az álmaidnak élhetsz és szeretet vesz körbe.

- Te is szeretsz engem! - védekezek kicsit hangosabban.

- Tudnálak szeretni, kölyök, de majd’ harminc év van köztünk és én külföldön is, most már életem végéig alvilági leszek. Nem vagyok biztos benne, hogy meg tudnálak védeni, még magamat sem sikerül mindig, azzal pedig nem tudnék elszámolni, hogy veszélybe sodorlak - magyarázza türelmesen, én pedig egyre kevésbé tudom, mit mondhatnék még, hogy megértse, nem érdekel a kora, a veszély, a külföldre szökés, én csak vele akarok lenni és belehalok, ha nem szerethetem.

- Nem érdekel, én szerelmes vagyok beléd - mormolom a vállába.

- A szerelem mulandó - felel csendesen, én pedig levegőért kapok, hogy elkezdjek vele kiabálni. Pont ő mondja, hogy mulandó, mikor legalább tíz éve ugyanazt a fiút szereti?! Pont ő mondja, akinek hosszú évekbe telt túllépni a szerelmen, miután elveszítette a kedvesét?! - Nem tudnánk mit tenni, ha egyszeriben elmúlna a szerelmed külföldön. Ha megtanulnád a nyelvet, lenne esélyed letelepedni és valaki mással boldogulni, azonban ha vadásznának ránk, folyton változtatnunk kéne a lakhelyünket. Ezt sem gondolhatod elfogadhatónak.


Csendben maradok és most már dühből sírok. Mi az, hogy elmúlik, amit érzek?! Nem fog! Masao csodálatos ember, kedves, gyengéd, gondoskodó, humoros, játékos, okos, figyelmes… Órákig sorolhatnám. De a legjobban az fáj, hogy azt mondja, tudna szeretni… Miért kellett elmondania? Ez azt jelenti, hogy nem akar szeretni, mégpedig azok miatt, amiket elmondott? Ugyanez a baja Jeremyvel is, hogy fiatal és az alvilág miatt nem szerethetik egymást? Pedig jó páros, én láttam… Nagyon fájt rájönni, hogy Jeremy sokkal többet tud tenni Masaoért nálam, az ágyban is és a házimunkákban is messze elmaradok tőle, de ha Masao boldog tudna vele lenni, én isten bizony azt kívánnám, hogy legyen boldog Jeremyvel. Én azt szeretném, ha engem szeretne, mindennél jobban erre vágyom és rettegek tőle, hogy ha holnap után szimpatikus leszek annak a férfinek és elvisz, sosem látom többé Masaot, De ha Jeremy boldoggá tudná tenni...