19.

Jeremy

Egy csomó kusza álom kerülgetett az éjjel, mégis végigaludtam nyugodtan, vagyis azt hiszem, nyugodtan. Legalábbis kipihentebben ébredek, mint mostanában bármikor. Párat pislogok és próbálom felmérni, hogy mi is történt, meg vajon milyen napszak lehet, meg ilyen apróságok, végül csak nem jutok dűlőre a kérdésben, így csak megvonom a vállam és felülök.

- Mennyi az idő? - kérdezem csendesen Terut.

- Jócskán múlt tizenegy - válaszol felülve.

- Mennyi? - kapok levegő után. - El fogok késni, Tatsuki meg kibelez - kapok először rohamot, aztán észbe kapok. - Bocsi - kuncogom el magam.

- Még van negyed óra délig, gondoltam, legkésőbb akkor felkeltelek.

- Te mikor keltél? - kérdezem csendesen. Kicsit azért túlzásba vittem ezt az alvás-dolgot.

- Tízkor. Már Yoshimivel is beszéltem egy bő fél órája.

- Rendben vannak? Raktari? - kérdezem azonnal és gyorsan. Remélem, ott semmi probléma, mert azt nem bocsátanám meg magamnak.

- Biztosan. Beszéltek egymással, Raktari meg el akar menni Masaohoz. Én ennyit tudok.

- Azért remélem, Tatsuki még nem durrant be, vagy nem akkor fog - mondom csendesen. - Lehetek irtó pofátlan? - kérdezem csendesen. - Amíg rendbe teszem magam, hozol nekem reggelit? Szeretnék egy rántottát vagy öt tojásból - pislogok fel rá angyalian.

- Hozok - egyezik bele, majd kikel az ágyból és itt hagy. Felkelek és bevetem magam a fürdőbe, lezuhanyzom, hajat mosok, amit tegnap este nem sikerült. Mire kijövök, Teru már ott van a szokott módon fekete nadrágban és fehér ingben. Hozott nekem enni, sőt, ahogy nézem, ő is velem kajál. Egyre többet vagyunk együtt és szerintem egyre jobban összeszokunk. Lassan majd ki kell költöznöm innen, érzem, és szeretném, ha Teru is velem jönne. Erről is szeretnék majd beszélni Tatsukival, de nem biztos, hogy most. Leülök és nekilátok falatozni, de a gondolat csak bennem marad és kicsit zúg tőle az agyam is.

- Teru, ha kiköltözöm innen, velem jönnél? - kérdezem csendesen.

- Veled kell mennem. Valószínűleg Yoshiminek is - teszi hozzá komolyan.

- Egyelőre val'szeg mindkettőtöknek nem, bár attól függ, Tatsuki hogyan rendelkezik. Én sokkal inkább arra lettem volna kíváncsi, hogy szívesen jönnél-e velem.

- Persze. Azt hiszem, időközben megcserélődtek a szerepek és előléptem személyi testőröddé, míg Yoshimi szabadabb lett.

- Őt muszáj voltam kicsit távolabb engedni magamtól. Majd változik az is, de egyelőre így jó. Sosem gondoltam, hogy ilyen közel tudlak engedni - ismerem el kicsit félénken. - De örülök, hogy engedted.

- Abszolút rendben van így a részemről.

- Szeretlek - szalad ki a számon megint, pedig tudom, hogy nem szereti, de Teru is tudja, hogy mi van emögött. Megsimogatja a fejem, amiből tudom, hogy megint nem tud mit kezdeni a helyzettel, így csak elmosolyodom. Tudom, hogy nem csak hinni akarom, hogy ő is szeret. Teljes mértékben előlépett nekem a báty szerepbe. - Azt is elfogadnád, hogyha nemsokára lenne ez a költözősdi?

- El.

- És Asame is simán engedne el benneteket?

- Igen. Tudtommal ő és Tatsuki megbeszéltek mindent.

- Remélem, hogy így van. Ma lehet, erről is beszélek vele, még nem tudom, attól függ, hogyan alakul a beszélgetés. Szerinted nagyon le fog cseszni?

- Nem tudom, Jeremy, nem látok Tatsuki fejébe.

- Tudom, csak egy kicsit félek ettől. Tudom, hogy csak jót akar, de nem szeretem, mikor kiabál velem - árulom el csendesen, bár szerintem Teru ezt pontosan tudja. - Meg... kicsit izgat, kit fog választani mellém most.

- Nem hiszem, hogy ma ismered meg, ha még engem sem enged a lakása közelébe, aminek a pontos helyét se tudhatom. Ha kiabál is veled, akkor is szeret. Ha ezt észben tartod, akkor nem lesz gond.

- Én sem hiszem, bár nem tudom... Most úgy lógva érzem magam. Furcsa érzés, de lehet, hogy ez fog segíteni később. Tudom, hogy szeret, vagyis remélem, vagyis dehogy, tudom, hogy így van. - Kicsit bizonytalan vagyok ebben a kérdésben néha. Nem tudom, mert néha olyanokat mond nekem, ugyanakkor meg abban biztos vagyok, hogy csak miattam teszi.

- Ilyenkor olyan nagy kedvem lenne leosztani neked egy nevelő célzatú, de kicsi taslit - osztja meg nevetve velem. - Négy ember van, akit elvisel maga körül, mióta visszatért, meg általánosan is, te vagy az egyik és kételkedsz valamiben is...

- Igazad van - mosolyodom el. - Csak ezt mindig elfelejtem - ismerem el.

- Na azt nem tudom, hogy. Nekem nem menne - teszi hozzá, azzal összepakol és az éjjeliszekrényre teszi a tálcát.

- Tudod, hogy nem vagyok teljesen normális - kuncogom el magam, majd befejezem a saját kajám is és összepakolok a tálcára. - Mikor kell indulnunk?

- Ha elkészültté nyilvánítod magad, mehetünk.

- Oké, akkor elkészültnek nyilvánítom magam, fürödtem, felöltöztem, ettem. Mi hiányzik még?

- Pénz, kulcs, telefon, iratok, fegyver, és mehetünk - válaszol elmosolyodva, majd leszáll az ágyról és magához veszi a tálcát. - Lent várlak a garázsban.

- Oké, igyekszem - mosolygok rá. - Olyan öt perc és lent vagyok. - Ebből Teru is tudja, hogy lesz az tíz is, de tudom, hogy megvár.


Igyekszem azért, mindent zsebre pakolok, meg elteszek és eldugok. Most nem csak egy tőrt veszek magamhoz, mert nem érzem magam úgy biztonságban, még egy-két trükkös dolgot elpakolok. Tanultam a tegnapból és a bármi történhetből, úgyhogy nem megyek bele ilyen hibába többet. Végül kilenc perc negyven másodperc múlva érkezek le.

- Na sikerült betartani? - vigyorgok rá, mielőtt beszállnék.

- Persze, hogy nem - válaszol könnyedén, majd beül a volán mögé.

- De a kétszerese most sikerült - kuncogok tovább, majd figyelem, ahogy indít. - Fölös idődben nem akarsz megtanítani vezetni? - kérdezem hirtelen.

- Nem nehéz és nem is jön rosszul, ha megtanulsz, majd hazafele vagy holnap, ahogy türelmed lesz, kiviszlek valahova, ahol szabadon száguldozhatsz - ajánlja fel.

- Remek lenne. Egyébként megvársz a szokott helyen, vagy majd hívjalak?

- Megvárlak.

- Ilyenkor egy kicsit sajnállak - vallom be. - Nagyon élvezheted, hogy mindig miattam kell ugrálnod.

- Majd hívj fel, amikor elindulsz. Én addig elfoglalom magam. Egyáltalán nem kell sajnálnod, én választottam és ha a jelenlegi tudásommal kéne döntenem, akkor is így döntenék - jelenti ki komolyan.

- Pedig nagyon féltem, hogy kibírhatatlannak fogsz tartani - sütöm le a szemeimet. Ettől egy kicsit tartok, hogy oké, munka, de egyszer besokall.

- Deon mellett nem valószínű, hogy meg tudnék így maradni - árulja el halvány félmosollyal.

- Kevésbé vagyok elviselhetetlen? - kérdezem némileg meglepve.

- Nem így fogalmaznám meg. Inkább csak eddig kevesebb hajmeresztő manővert adtál elő, mint ő.

- Nem szeretem a kamikazeakciót - kuncogom el magam. - Bár ezek szerint tényleg elviselhetetlen vagyok néha - vigyorgok rá.

- Te mondtad. Én csak nehezebb szakaszokat találok.

- Melyik a legnehezebb? - kérdezem kíváncsian.

- Nem tudom. Talán amikor magadon kívül vagy.

- Azt utálom - borzongok meg. - Mostanában már olyan, hogy tudom, hogy baj van és teszek ellene, de mikor nem érzem előre, akkor olyan szar. Pláne, hogy pillanatok alatt fordul át - mondom halkan. - És az, hogy együtt alszom veled?

- Mindig betartottad, amit kértem, ezért megszerettem ezt.

- Nekem nagyon sokat jelent és biztonságot ad. Nem akartalak sosem még csak zavarba sem hozni. Megnyugtat a jelenléted, így tényleg igyekszem nem csinálni semmi hülyeséget.

- A szalonba kell majd költöznöd? - kérdezi.

- Szerintem igen, vagyis más helyet nehezen tudok elképzelni - állapítom meg. - Az baj?

- Nem.

- Akkor?

- Csak megkérdeztem. Kettőnknek még elég, talán hármunknak is, de nehézkes lenne, az biztos - állapítja meg.

- Arra gondoltam, hogyha Yoshi is csatlakozik hozzánk, akkor valahol a közelben egy garzont, vagy hasonlót vehetnénk ki - vallom be. - Ha nem is teljesen költözünk oda, de a cuccok nagy része lehetne ott. Meg hát... lassan igényt tartanék egy konyhára.

- Az ötlet jó, de ne felejtsd el, hogy aki eljön Asamétól, annak nem lesz tovább fizetése. Nem tudom, Yoshiminek mennyi félretett pénze van, de ha nekünk van is annyi, hogy mire megvetjük a lábunk, eldöcögjünk, neked egyelőre maximum akkor lesz bevételed, ha Tatsuki pénzel, arról nem is beszélve, hogy a szalont is fenn kell tartani, tanulnod kell, Yoshinak kocsija is van, meg mindhármunknak magánélete. Ha nem férünk el a szalonban, valamelyikünk lakására becuccolunk, nekem ez a javaslatom.

- Neked van lakásod? - kérdezem, aztán elvörösödöm. - Ez most hülye kérdés volt, igaz? Egyébként én azért nem gondolkodtam ebben, mert pont a magánéletet akarom meghagyni.

- Nekem ez a része gyakorlatilag... megszűnt, szóval az én lakásom befoglalható.

- Egyelőre lehet, de ez változni fog, Teru - mondom komolyan.

- Nem akarlak kiábrándítani, de az előre látható egy-másfél évben biztosan nem. Még teljesen nem lett vége Mayuval, én lassan is dolgozom el az ilyesfajta szálakat, az ismerkedés nem az én műfajom és időm sincs rá. - Lehajtom a fejem, most nem tudok felnézni rá. Kicsit furcsán érzem magam, mert el sem tudom képzelni, hogy Terunak milyen lehet.

- Sajnálom - nyögöm ki végül sután. - De... én szeretném, ha boldog lennél.

- A feladataim kielégítenek, a boldogság meg luxus a számomra szerelmi téren.

- Ne mondj ilyet! - kérem csendesen. - Nincs igazad, csak most tűnik úgy.

- Az életem eddigi történései ezt mutatják.

- De ez nem lesz mindig így, csak higgy benne - kérem komolyan. - Én is hiszem, hogy még megoldódik a helyzet és neked is sok időd van.

- Megoldódik? - kérdezi apró éllel. - Nem, nem lehet félretenni azt, amit érzek.

- Nem is kell félretenni, nem így értettem, hanem ez elmúlik. Úgy értem, nem marad mindig így.

- El.

- Ne haragudj - suttogom és inkább az ablak felé fordulok. Jó lenne néha tudni, pontosan mit érez vagy gondol Teru, de nem mindenben nyílik meg nekem, így pedig nehéz.

- Nincs miért bocsánatot kérned.

- Nem akartalak felkavarni.

- Nem kavartál fel. Ez bennem olyan, mint egy lassan gyógyuló, mély seb, ráadásul néha fel is szakad. Nyoma fog maradni, méghozzá nagy - mondja csendesen.

- Ez mit jelent? - kérdezem meg félénken.

- Mi mit jelent? - kérdez vissza értetlenül.

- Hogy nyoma fog maradni.

- Megbíztam Mayuban. Teljesen, mert el sem tudtam képzelni, hogy egy olyan lány, mint ő, képes lenne félrelépni. A bizalom pedig olyasmi, amit ha elvesztesz, nehéz visszaszerezni.

- Ezt ismerem - mondom csendesen. - De nem is lehetetlen.

- Nem állítanám én sem.

- Haragudtál rá? Vagy csalódtál? - kérdezem továbbra is finoman, hogyha akarja, befejezze ezt a témát.

- Mélységes csalódottságot éreztem. Döbbenetet és igen, haragot is. Felháborodást, hatalmas sértést, indulatokat... Hat éves voltam, amikor a környékbeli gyerekek nálunk voltak. Mind átáztunk, annyit hógolyóztunk, mire anyám betett minket a fürdőkádba és hárman ott melegedtünk, ketten meg idősebbek voltak kicsit és várták a sorukat. Mikor már úgy döntöttem, megmelegedtem, gondolták, jó poén lesz, ha bevágnak a hóba kint. Na, az, amikor Mayu mástól való terhessége kiderült, tízszer rosszabb volt annál beleszámítva azt a két hétig tartó betegséget is, amiben aztán utána szenvedtem.

- De... miért tette ezt? - kérdezem értetlenül. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy tehetett ilyet Teruval, mikor egyáltalán nem ezt érdemli.

- Elcsábult. Nem azzal volt gond, hogy hidegen hagyom, hanem hogy nem vagyok túlságosan elérhető és amikor szüksége volt támaszra, amiről én nem is tudtam, más dúcolta alá. Szó szerint is - teszi hozzá hidegen, mire megborzongok.

- Ez számomra érthetetlen - vallom be még mindig halkan beszélve. - Mármint ez most nagyon hülyén jön ki, mert én sem voltam hűséges Yoshihoz, de az mégis más volt. Vagy csak én érzem így?

- Mit nem értesz rajta? - kérdezi meg csendesen.

- Hogyha mindig mellette álltál és szerettétek egymást, akkor hogyan tudta megtenni? Ráadásul az alapján, amit elmondtál nekem, neki nincs olyan nyakatekert felfogása a szexről, mint nekem. Szóval ezért nem értem.

- Nem, nincs - ismeri el. - De a szexuális életemet sosem beszéltem ki... Szerintem az nem való - magyarázza ezzel.

- Tudod, hogy nekem teljesen más erről a felfogásom. De megértem persze a dolgokat, nem akarlak kényelmetlen helyzetbe hozni.

- Valószínűleg nem ártana bizonyos szinten beszélnem erről, de nem hiszem, hogy mi ebben nagyon szót értenénk, te azt a nemet szereted, amelyiket én nem és fordítva - mondja, s a végére halványan el is mosolyodik.

- De nincs olyan barátod, akivel ezt lehetne? - kérdezem meg csendesen, aprót mosolyogva.

- Nem, nincs. Két barátom van, Yoshi és Raktari, de ők is a te térfeleden játszanak. Raktarival egy közös borozás alkalmával azért megpróbáltam, mikor láttam, hogy nagyon epekedik Yoshi után, de teljesen hiába, azt hittem, rám borítja az asztalt - meséli halvány vigyorfélével. - Na, akkor meglepődtem.

- Hát... az az igazság, hogy még mindig nem mertem vele megbeszélni, mi is történt velünk. Valahogy ez neki kényes téma. De ha nem is értek mindent, azért ha gondolod... hát... meg tudlak hallgatni - mondom nagyon bizonytalanul.

- Kicsit be volt csípve és alaposan túlreagálta. Kivörösödött, mint egy rák, villogtak a szeme és annyira indulatos volt, hogy kiabálni se tudott, csak fojtott hangon morgott. Muszáj volt megnyugtatnom annak tekintetében, hogy engem mi nem érdekel a legkevésbé sem, utána közölte velem, hogy ilyenről nem beszél, aztán elment lefeküdni. Másnap majdnem elsüllyedt, mikor bocsánatot kért a viselkedéséért, akkor kitárgyaltuk, hogy egyikük se igazán akar beszélni ilyesmiről és ennyiben is maradtunk. Kényes, tudom. Egy szobában lakom vele, tapasztaltam azért dolgokat. Valami fura van ezzel kapcsolatban vele, de sosem firtatnám. Nem tudom, neked mondana-e bármit, nekem meg nincs mit.

- Nekünk... szóval sokkal másabbról kéne beszélnünk. De ezt szerintem Yoshinak kell keresnie, esetleg megoldania. Mármint az ő dolga, meg neki van ebbe esetleg esélye belemászni.

- Értettem én azt, Jeremy - jelenti ki. - Én nem sok változást látok a kapcsolatukon, mert nagyon figyelnek rá, hogy én ne érezzem kényelmetlenül magam miattuk, de gondolom, jól megvannak még mindig, úgyhogy ha Raktarinak gondja is volt, Yoshi valószínűleg átsegítette rajta.

- Vagy Yoshimi fogadta el a helyzetet - mondom meg komolyan. - Ezt nem tudhatjuk és szerintem nem is kell.

- Kitelik tőle. - Közben Teru leparkol, ezek szerint megjöttünk. Már megint nem figyeltem oda.

- Viszonylag sietek majd, jó? - kérdezem csendesen.

- Nem szükséges.

- Akkor hívlak - mondom végül. - Bár egyszer elárulhatod, ilyenkor mit csinálsz - mosolygok rá, de már a kezem az ajtónyitón.

- Meglátogatom Mayut - ismeri be halvány, keserű mosollyal. Visszafordulok és picit döbbenten nézek rá.

- De miért? - bukik ki belőlem a kérdés.

- Menj, mert már egy óra van - küld egy apró fejcsóválás után el. Nem vitatkozom, mert erre úgysem kapok választ, így inkább kiszállok és elindulok. Nem tetszik egy cseppet sem, hogy Teru saját magát bántja, ráadásul a válasz egyértelmű, bár továbbra sem örülök neki, de nem szólhatok bele. Inkább összeszedem magam és elindulok a szokott útvonalon.


Alig tíz perc alatt jutok el a házhoz, majd bejutok egyedül, ahogy mostanában mindig. Igazából nagyon jólesett mind a kapukulcs, mind a kód, amit megkaptam, illetve elárult nekem Tatsuki. Nem is értem, hogyan kérdőjelezhettem meg egyáltalán. Végül felérek és Shinji nyit nekem ajtót.

- Szia - köszönök kicsit sután, de azért határozottan.

- Bújj be! - áll félre az ajtóból és beenged. Rámosolygok, bár nem tudom, mennyire örül a látogatásomnak. Tatsuki a nappaliban ül, rajta farmer meg a kezeit borító géz. Ilyenkor kicsit kiráz a hideg, amit igyekszem nem mutatni neki és csak finoman közelítem meg.

- Szia! - köszönök neki is csendesen.

- Hello. - Elgondolkodom, hogy mit is akarok csinálni, aztán egyszerűen leülök mellé a földre és a fejem a lábának hajtom. Tudom, van mindenféle ülőalkalmatosság, csak nekem a közelsége hiányzik néha nagyon.

- Haragszol? - kérdezem meg csendesen. Ezt most nagyon fontos tisztázni.

- Miért is? - kérdez vissza.

- A tegnapi miatt - válaszolok halkan, de nem akarok felnézni rá. Shinji a konyhába megy, gondolom, kávét főz, legalábbis a hangok erre utalnak.

- A mérges és ideges vagyok helytállóbb - jelenti ki. - Ráállítottam pár kutyát erre az ügyre, mert cseppet sem volt kielégítő, amit Masao leközölt.

- Ezek szerint beszéltél vele - állapítom meg. - Mert mit mondott?

- Amint leraktam a telefont veled, már hívtam is fel őt. Minél előbb beszélni akartam vele - teszi hozzá komolyan. - Arahamot egy régi ügy miatt ölte meg elsősorban, mellékesen pedig azért, hogy a helyébe lépjen. Araham elvett valamit a múltban Masaotól, ezért az eltakarító nem várta meg, míg ez újra valamilyen szinten megtörténik.

- Elvenni? - Erőteljesen meglódulnak a gondolataim, bár nem vagyok abban biztos, hogy megfelelő dolgokat kötök össze egymással. - Mit jelent az, hogy átvenni a helyét?

- Araham egy acsargó vaddisznó volt mindig is, belekötött mindenkibe, és akitől kikapott, azon bosszút állt. Masao egy ilyen volt és ha nem tévedek, még mindig arról a kibaszott szajháról van szó. Masaonak saját kurvája volt, megvette és időnként megrendelte magának, cserébe a kölyöknek mindig rendelkezésre kellett állnia, de többről kellett szólnia, mert amikor Araham szétbaszta, olyan lassú és kíméletlen gyilkolásba kezdett körülötte Masao, hogy leküldtem a picsába délre Arahamot és a szűk bandáját, Masaoval meg összeakaszkodtunk, hogy ne menjen utána. - Közben Shinji is csatlakozik hozzánk, behozza a kávét, majd Tatsuki mellett foglal helyet, hogy segíthessen neki. Nagyon becsülöm a srácot, hogy kitart a tetováló mellett és tényleg, mindennel együtt szereti. - Később úgy tűnt, megnyugodott, ám a tegnapi szerint az eltakarító ugyanolyan söpredék, mint bármelyik másik alvilági, ami egyszerre csalódás és meglepetés a számomra. Masao mindig igyekezett elkülönülni, csak annyit járt a mocsokban, amennyit muszáj volt, egyébként jobb életet élt bármelyikünknél. Ettől függetlenül egy avarban rejtőző kígyó, amire már csak akkor bukkansz rá, mikor megmart. Több, mint húsz éve várta a visszavágást, szépen kidolgozta, megvárta, míg Araham elég közel merészkedik hozzá és a legfájdalmasabb pontján marhat belé, s megtette - magyarázza Tatsuki, majd Shinji felé fordul és iszik pár kortyot a neki nyújtott kávéból. - Kösz. Araham és Masao megint egy fiatal srácon ütközött meg. Araham akart téged, Masao meg is kapott, és mielőtt még Araham bármit tehetett volna veled, megnyuvasztotta őt Masao. Ennyi a történet. Ráadásul Tokió ezen részével jobban boldogul Arahamnál, ezért azt gondolja, csak úgy hagyom, hogy a tanítód legyen, de kurvára téved, mert a hisztiből, amit tegnap rendeztél, elég sok kérdés felmerült bennem.

- Tervezed feltenni őket? - kérdezek rá, miközben tovább forog bennem ez az egész, pláne, hogy ezek szerint saját magamnak sikerült bajba keverni minket, amit nem akartam. Kicsit kezdek kiakadni ezen az egészen, főleg, hogy Araham nem nyúlhatott volna hozzám, mert Tatsuki kinyírja. Vagy már az is benne van, hogy nem engedett volna és akadályoz, ahol tud?

- Persze, talán tudod is a választ párra. Mi a francot keresett ott tegnap Raktari? Pontosan milyen kapcsolatban áll Masaoval? - teszi fel az elsőket. - Raktari egy Yuusuke, az a család pedig olyan messze kerüli az alvilágot, amennyire csak lehet és becsületbeli ügyének tekinti a neve tisztaságát. Ha a becsületén folt esik, náluk még szokás rituális öngyilkossággal fizetni ezért.

- Raktari és Masao egy pár voltak, de az alvilági szakított vele. A pontos okát nem tudom, azt senkinek nem árulja el Masao, talán pont ez a becsület-dolog meg a srác védelme volt. Még mindig szerelmes belé, elkötelezett Tarival szemben, mindenben a boldogságát keresi és ezért bármit megtesz. Vigyázza, figyel rá. Az, hogy hogyan került oda tegnap, rejtély, ugyanakkor Raktari nagyon kiborult, ebből arra következtetek, nem volt tiszta a játszma, amit Masao ellene tett. Valami olyasmit maga Masao is mondott, hogy kicsit kiszínezte a sztorit, hogy mindenképpen menjen, de ennek a pontos jelentése számomra nem ismert. Talán Yoshi már tudja. - Tatsuki először nem szól semmit, csak Shinjire néz, amit egyelőre nem értek.

- Na ebben több volt az ellentmondás, mint az új információ, pedig egy szót se tudtam erről - közli végül. - Ha elköteleztem magam valaki mellett, azt nem sodrom veszélybe, Omoi pedig köztudottan az a fajta nehézfiú, akinek elég egy rossz pillantás és átfordul gyilkológépbe. Egyszer már átvágták a torkát, másodjára minden lehetőségét igyekezett kiiktatni. Nem olyan nehéz vele tárgyalni, ha megfelelőek a körülmények, egyébként meg majdnem lehetetlen - magyarázza. - Raktari jelenléte akkor tiszta, de csak tovább bonyolítja a helyzetet, mert ha Masao még őt szereti, akkor nem értem sem Akemi, sem a te szereped az életében.

- Kicsit bonyolult, azt hiszem. Nehezen látok bele Masao agyába és gondolataiba, de... azt hiszem, szeret minket, talán ezek működőképesek is lennének, ha nem ragaszkodna ahhoz, hogy csak Raktari. Kicsit furcsa nekem ez az egész, nem értem, ahogy Akemi sem, ugyanis a srác olyan őszinte szerelemmel imádja, amilyet nagyon ritkán látni. Mondjuk azt értem, hogy nem könnyű vele, mert hisztis és divatmániás, de ezek kiküszöbölhetőek, azt hiszem. Ezekre a kérdésekre nem tudok válaszolni, egyszerűen nem értek dolgokat.

- Azt mondtad, elpaterolja a kölyköt, nem?

- De azért, mert nem tud neki mindent biztosítani. Olyan helyet keres neki, ahol nem kell fizetnie úgy, hanem csak magát kell adnia. Inkább egy apafélét keres neki Masao, aki mentorálja az úton és hagyja érvényesülni.

- Ez az egész nem kicsit furcsa, hanem nagyon - jelenti ki Tatsuki. - Ettől a gyerektől megszabadul, bármi miatt is, de eltünteti maga mellől, téged pedig pont, hogy magához vesz és Raktarival is ezek szerint készül összebalhézni. Ha ennyiből csak nekem jön le az, hogy Masao felkészül arra, hogy megöletem, akkor álljon elő valaki valami használhatóbbal.

- De miért öletnéd meg? Azért, mert megölte Arahamot? Vagy van még valami?

- Ő akarhat valamit, ami miatt halnia kell.

- Van sejtésed, mi ez a valami? - kérdezem zavartan.

- Nincs. Ezt kéne tudnom. - Közben megszólal az asztalon a telefonja. - Telefon felvesz, kihangosít! - utasítja. - Mondd!

- Még két próbát teszek, aztán odamegyek hozzád, alszom egyet, aztán elmegyek hozzá és kiverem belőle az információkat - közli idegesen Bakari. - Nincs róla semmi! Érted?! Semmi! Se eredeti név, se születési dátum, pedig ezek az alapok, de egy rohadt bankszámlaszám, vagy orvosi lap...! - dühöng. Tatsuki csodálkozik a hallottakon, ám nem szólal meg. - A telefonszáma is egy kamu, amit hívsz, arról még átirányít egy titkosított csatornán egy rejtett számra! Lenyomozhatatlan - jelenti ki morogva. - Paraméterek alapján nem lőhető be, a tetoválásai is csak nálad vannak dokumentálva.

- Semmit nem találtál róla?

- Mondom, hogy semmit!

- Jó-jó, ettől még ne kiabálj! - szól rá a tetováló. - Nyugodj le, aludj egyet, aztán elmész hozzá.

- Jeremynek el ne mondd!

- Itt ül.

- Na jó - mérgelődik, azzal kinyomja. Megkapaszkodom a tetoválóm lábában, de egyelőre csak hatalmas gombócot érzek a torkomban.

- Kicsit fáradt - állapítja meg Tatsuki. - Azt hiszem, sok voltam neki tegnap - jegyzi meg kínos félmosollyal, Shinji kissé elfordulva halkan elkuncogja magát.

- Mozgalmas délutánt biztosítottál mindkettőnknek, az biztos.

- Még húztok, vagy eláruljátok, mi volt? - kérdezem csendesen, felpillantva rájuk. Kíváncsi vagyok, már megint mit sikerült kirobbantani. Kicsit felelősnek érzem magam ebben.

- Dühöngtem. A végén Shinjinek kellett szétszednie minket Bakarival.

- Miért kell ennek ennyire bonyolultnak lennie? - kérdezem csendesen.

- Ebben semmi bonyolult nincs - jelenti ki értetlenül.

- Dehogynem! Hiszen nem ismered az indokát, sem pedig, hogy mi miért történik. - Nagyon elgondolkodom, mit mondjak, de végül úgy érzem, hogy muszáj, hogy Tatsuki tudjon mindent. Ő a mesterem és nem titkolhatok el előle fontos dolgokat. - Egyébként Masao háza nagyon bevédett, messziről tudni fogja, ha valaki megy - suttogom el a végét.

- Áruld el a címét, vagy azt, hogy lehet eljutni hozzá! - Tudtam, hogy ezt nem ússzuk meg, az első könnycsepp végigfolyik az arcomon. Nem akarom, de belülről a késztetés nyomja kifelé, hogy elmondjam. Mitől ennyire rohadt nehéz eldöntenem, hogy mi legyen?

- Megígéred tényleg, hogy Akeminek egy haja szála sem görbül? - kérdezem meg, mire Tatsuki felsóhajt.

- Már megtettem - közli nyersen, mire aprót bólintok.

- Shinjuku negyed, Edogawa utca 32. - nyekergem ki. - Egy régi stílusban épített, de belül nagyon modern egy emeletes ház garázzsal. - Megint elvesztem a hangom, így inkább csendben maradok újra. Tatsuki kibújtatja a kezét a tartókötésből és a vállamra ejti. Felnézek rá, mert érzem, hogy figyel, ugyanakkor nem tudom elrejteni, hogy megvisel ez az egész helyzet. Valahol megint sikerült elrontani a dolgokat.

- Beleszerettél? - kérdez rá nyíltan. Tagadhatnám, de tök felesleges.

- Elnyomható - válaszolok ennyivel. Végighúz a fejemen, amivel felborzolja a hajam, miközben az ujjai is szétnyílnak. A kezét inkább könyökből mozgatja, a csuklója csak kicsit mozog, végül két-három erőtlen simítás után csak megtartja a kezét a fejemen. Fogalmam sincs, ez mit jelent most, de azért jólesik.

- Hülye kölyök - mondja csendesen, azzal elveszi a kezét és Shinjinek kell segítenie, hogy újra a kötésbe kerüljön.

- Haragszol? - érdeklődöm alig hallhatóan. Szégyellem magam, de nem tudom, miért.

- Nem. Sajnálom, hogy így alakulnak a dolgaid - teszi hozzá.

- Már mindegy, nem számít, elmúlik. Csak... most már érted, miért annyira nagyon bonyolult.

- Mennyire? Mennyire estél bele? - helyesbíti a kérdését. Erre hogyan kéne válaszolnom? Mármint én sem tudom igazán, akkor meg hogyan fejezzem ki, amit érzek?

- Nem halálosan, nem vészesen nagyon, de kötődöm hozzá. Fájna elveszíteni, de túljutnék rajta, sokkal könnyebben, mint Yoshimin. Csak képtelen vagyok megérteni, hogy már megint miért van így...

- Egyelőre sehogy sincsen, csupán van egy feltételezésem, aminek minél hamarabb utána akarok járni. Masao feltűnően a közeledben akar lenni, ez pedig nekem gyanús - jelenti ki.

- Nem értem, miért teszi és ez idegesít. Igyekeztem megtudni tegnap, de annyira nem akarta elmondani, nekem meg már erőm nem volt hozzá.

- Kiszedjük belőle, aztán ha senkire sem jelent veszélyt közülünk, felőlem taníthat is.

- Meglátjuk - vonom meg a vállam, bár egyáltalán nem ezt érzem belül.

- Megkértem egy fejvadászt, hogy legyen veled. Még nem vállalta el, meggondolja, de biztosra veszem, hogy ez csupán annyit jelent, hogy nem akar ilyen könnyen felbérelhető lenni különösebb felajánlás nélkül. A neve Tsuji és ha előbb jelenik meg nálad, minthogy szólna nekem, elvállalta, könnyen fel fogod ismerni, mert kevés rókavörös hajú, bőrt és latexet hordó férfi kereshet fel téged.

- De hol keresne fel? - kérdezem értetlenül. Nem hiszem, hogy egy yakuza házába besétálna, tehát csak van valami más.

- Akárhol. Tájékoztasd Deont és Asamét arról, hogy Tsuji várható, mert a fejvadászok nem ijednek meg a yakuzáktól sem, az pedig nem lenne szerencsés, ha agyonlőnék, vagy ő nyírná ki a fél testőrséget.

- Mi lenne, ha inkább más megoldást választanánk? - kérdezem finoman.

- Javasolj egyet - kéri.

- Szeretnék kiköltözni onnan - vallom be csendesen.

- A szalonba mennél?

- Egyelőre igen, Teruval. Aztán ha Yoshimi is csatlakozik hozzánk, akkor Teru felajánlotta a lakását - árulom el neki.

- Akartam javasolni - mondja elmosolyodva. - Jó ötletnek tartom - teszi hozzá.

- Akkor ezt nyélbe is üthetem a közeljövőben? Teru befejezi a dolgokat Asaménál és velem jön - teszem hozzá.

- Persze.

- Akkor már csak Deonnak kell beadagolnom - mosolyodom el talán kicsit keserűen.

- Mi bajod van? - kérdez rá, s finoman megmozgatja a lábát megfeszítve az izmait, majd int fejével, hogy üljek fel. Valamiféle hívást érzek ebben, így elgondolkodom, majd feltápászkodom és nagyon finoman és figyelmesen, de betelepszem az ölébe, hogy közelebb lehessek hozzá, noha azért kérek engedélyt egy fél pillantással Shinjitől is, de azt hiszem, beletörődött.

- Én csak... nem tudom... Megint minden csúszik széjjel, ahogy én is. Nem akarom, küzdök vele. - Ahogy felülök, csak figyelem a férfit, amint kiügyeskedi a kezeit a kötésből és az egyiket a karfára, a másikat Shinji ölébe fekteti. Finoman hozzábújok, ami már nagyon kellett, így sóhajtva bújok még inkább.

- Vannak dolgok, amikkel nem érdemes küzdeni - jelenti ki. - Mondj többet - kér.

- Tegnap nagyon féltem. Nagyon-nagyon. Az a férfi, Omoi... már ránézésre sem volt jó a helyzet, nem tetszett, nem éreztem jól magam már előtte sem, nemhogy még közben. Kóstolgatott, nagyon csúnyán, és féltem tőle. Azt sem tudtam, kicsoda. - Megered a nyelvem és folyamként tör ki belőlem minden. - Aztán elkezdtek bekeríteni, befogni és akkor odajött, bennem meg megállt az ütő is. Kezet akart fogni, de azt sosem mondta senki, hogy nem szabad, csak éreztem, hogy nem akarom, így nem is tettem. Akkor jöttek meg Masaoék és Yoshi berángatott fedezékbe. Nem tudtam, mit kellene tennem, de Teru észnél volt helyettem is, meg valahol Masao is, mert nem engedett a közelébe. Nem tudtam a méregről, meg semmiről sem... Nulla tudás és ez bizonytalanná tett. Azt hittem, ez úgy működik, hogy mindent tudsz a másik félről és akkor fel tudsz készülni, de nekem nem volt ilyenem és mintha kicsúszott volna a talaj alólam és nemcsak mély volt a víz, hanem hatalmas is. Aztán Masao megölte Arahamot és nem hagytam, hogy Terukiék közbelépjenek. Féltettem őket, hogy a két alvilági ellenük megy, meg... nem tudom... úgy éreztem, nem szabad... De a legrosszabb, hogy legszívesebben a nyakába ugrottam volna, mikor vége lett és nem volt szabad. Amit mondott, meg megint csak kifordított valamit bennem, és teljesen tanácstalanná és félig elkeseredetté tett.

- A félelem normális, az a probléma, ha nem érzed. Ne akarj tőle megszabadulni, használd fel. Lehet - teszi hozzá csendes, mély hangon, fejét pedig hátrahajtja a kanapé támlájára. - Úgy működtetheted, mint egy doppingszert, kiélesít, felgyorsít, megerősít, csak az életösztönödnek erősebbnek kell lennie annál, minthogy hagyd, hogy a félelem lebénítson. Araham ezt az egészet kurvára elbaszta, Jeremy, ennek tényleg nem így kellett volna lezajlania. Omoival később és velem kellett volna találkoznod - teszi hozzá komolyan. - Nem mindig fogod tudni, kivel találkozol, neked kell nagyon résen lenned és időben reagálnod. Erre majd idővel ráérzel, ezt nem igazán lehet tanulni. Olvass pszichológiát, rengeteget segít és fel is készít - tanácsolja. Masao is valami hasonlót mondott. - Ha ki is csúszik alólad a talaj, neked akkor is mozdulnod kell. Ez olyan, mint mikor kilöknek a hajóból; ha nem kezdesz kapálózni, megfulladsz. Nem gond, ha pofára esel, még csak nem is az, ha látják, hogy szarban vagy, hanem az, ha ottmaradsz.

- De ehhez idő kell és most... Úgy éreztem, nem tudok semmit sem tenni, hogyha akarok, akkor is csak rossz irányba lépek. Veszélybe sodortam a többieket is, így pedig... ez nem jó. Sőt nagyon rossz... Valahogy csak mássá lehet ezt tenni.

- Aki veszélybe sodort itt valakit, az Araham volt - köti ki komolyan, érezhetően haraggal gondolva az arab férfire. - Tanulsz belőle. Felesleges leragadni és nyaldosni a sebeidet, nincs rá időd. Hiába vagy fiatal, későn kezdtél beletanulni, ezért elemezd, értékeld, vésd be a fejedbe, amit kell és lépj túl. Mindig előre menj, és ha magadtól nem megy rövid időn belül túljutni valamin, akkor kényszerítsd magad.

- Hogyan tudom kényszeríteni?

- Egyszerűen otthagyod a faszba az egészet egyelőre és amikor már megvan a lendület, esetlegesen visszatérsz.

- És ez a mostanira hogyan alkalmazható?

- Ne tulajdoníts túl nagy jelentőséget annak, hogy még nem mozogsz túl otthonosan az alvilágban. Beleszoksz majd. Ne ostorozd magad, ne kínlódj hülyeségek miatt.

- Megszokhattad volna már, hogy mindig hülyeségeken kínlódom - mosolyodom el halványan. - Igyekszem megpróbálni.

- Mindenki beleszalad csapdákba, pofonokba, esik hasra, pofára, seggre, üti meg a bokáját vagy mást, ezen nem kell csodálkozni, az élethez tartozik. Megszoktam én, nem is aggódom nagyon miattad, de nem teszek le róla, hogy átneveljelek - közli viszonozva a halvány mosolyt.

- Én meg nem állok ellen nagyon - fúrom egy kicsit a fejem a mellkasához.

- Pont jó.


Kulccsal nyílik az ajtó, val'szeg Bakari jött meg, sőt, nem csak valószínűleg, hanem tuti. Nyomok egy apró puszit Tatsuki mellkasára, aztán kimászom az öléből és visszaülök a lábához. Nekem ott jó, sokkal jobb. A másik alvilági leveszi a cipőjét, felakasztja a kabátját, majd biccent nekünk. Kicsit ideges leszek ettől. Ő is mérges, látom rajta, és azt hiszem, az sem tetszik neki, hogy Tatsuki kezei nincsenek a tartókötésben. Pengevékonyra zsugorodnak az ajkai, a szemei szikrát szórnak, majd itt hagy minket és a fürdőbe megy. Felsandítok a tetoválóra, hogy mennyire lehet gáz a helyzet. Tatsuki felsóhajt, ami semmi jót nem ígér. Amikor a férfi visszajön, Tatsuki felé indul, ám ő megemeli a lábát. Ajaj!

- Menj aludni! - kéri és utasítja Bakarit.

- A kezeid tedd vissza a kötésbe! - mordul rá, azzal megfordul és elvonul, Shinji meg segít a tetoválónak visszapakolni a kezeit.

- Remélem, ma nem óhajtjátok megismételni a tegnapit - jegyzi meg.

- Nem áll szándékomban - jelenti ki Tatsuki. - Bakarival amúgy sem jó balhézni - teszi hozzá.

- De miért balhéztatok pontosan? - kérdezem csendesen közbevágva.

- Hosszú történet - vágja ki magát ártatlan képpel félrefordulva.

- Kicsi volt a homokozó kettőjüknek.

- Á, csak nem tudtuk eldönteni, kié legyen a gereblye - vet ellent vigyorogva a férfi.

- Ti mind homokozómániások vagytok? - kérdezem mosolyogva. Hogy mindig mindenki ezzel a metaforával jön... Remek! - Miért kezdtél tombolni? - kérdezem tőle. Nem kell ennél többet mondania, ki tudom találni a részleteket.

- Shinjié a szemléltető, őt tessék cseszegetni miatta - passzolja át a srácra a felelősséget lazán, vetve rá egy vigyort. - Előfordult mindig. Utálok tehetetlen lenni én is - közli vállat vonva. - Felbaszta az agyam a tegnapi - teszi még utána.

- Nehéz más metaforát használni, ha két óvodás esik egymásnak - nyújtja nyelvét Tatsukira, majd elveszi az asztalról a cigijét és rágyújt. - Mellesleg - fújja ki a füstöt - a vödörért ment a harc - javítja ki Tatsukit vigyorogva és odatartja neki a cigarettát, amibe persze, hogy beleszív. Elkuncogom magam, mikor elégedett képpel fújja a srác arcába a füstöt, Shinji pedig vet rá egy "ezért még számolunk" pillantást. Hát... lehet, lassan nem ártana menni.

- Jó, hát esetleg elképzelhető, hogy óvoda, de na - vigyorgok rá. - Amúgy mi volt a vödörben, ami ennyire kellett?

- A vödör segítségével lehet frankó várat építeni - kezdi magyarázni Tatsuki. - Akinél a vödör, az épít várat, azé a királyság. Érted, ugye? - kérdezi ravasz mosollyal.

- A lapát viszont még mindig nálam van, úgyhogy ha a királyfi nem viselkedik jógyerek módjára, megnézheti a homok titkait. - Ezen az alvilági fújva nevet.

- Azt hiszem, kapizsgálom - kuncogok fel. - De utána mennek a dolgok a régiben?

- Persze - válaszol a tetováló. - Mindig összemorogtunk egy-egy dolgon, aztán dűlőre jutottunk és szent volt a béke. Elásol, Shinji? - kérdezi meg elröhögve magát.

- Ásson annyit a kisfaszom! - vigyorogja a testőr. - Vannak jobb ötleteim.

- Az kicsi? - kérdezi meglepve, játékosan lepillantva a srác ölére. Hm... Menekülni kéne? - Kezdek aggódni a józan ítélőképességedet illetően, az ötleteid pedig már így felvetve is a frászt hozzák rám - hecceli.

- Ha méretet akartok venni, már itt sem vagyok - vigyorgok.

- Na ne csinálj úgy, mintha nem tetszene! - szól rám vidáman Tatsuki. Ööööö... Nem válaszolok, nem válaszolok, befogom a szám...!

- Nagyon is szereted te az ötleteimet ahhoz, hogy a frász kerülgessen miattuk.

- Meglátjuk, ezt is szeretni fogom-e - közli a férfi lazán Shinjivel.

- Mennyi időm van még menekülni? - kérdezek be lassan röhögve.

- Attól függ. Van egy verzió, amiben már elvesztél, van egy, amiben még van pár másodperced és van egy, amiben nem kell menekülnöd. Válassz egyet! - heccel engem is.

- Első - vágom rá kapásból, aztán elvörösödöm. - Esetleg második.

- Akkor nem tudom, mit aggódsz. Leteltek azok a másodpercek, a második verzióban is elvesztél - teszi hozzá gondosan. - Kérek még egy slukkot - szól Shinjinek, mire a srác odanyújtja neki megint a cigit.

- És mivel is jár pontosan, ha elveszek? - heccelek most már vissza, bár nem felejtem el a határokat tartani azért.

- Pár napnyi kényelmetlenséggel és aligalvással, míg ki nem hozunk a sintértelepről. - Kikerekednek a szemeim, mert ez most kicsit erős volt.

- Szerintem valamit félreértelmezel, Shinji - jegyzi meg neki Tatsuki.

- Én sosem - kacsint a tetoválóra, majd elnyomja a csikket és felállva a helyéről kiviszi a bögréket a konyhába, aztán elmegy mosdóba is. Nézek utána, picit azért beindult az agyam, de már a távozást tervezgetem.

- Ez most...? - kérdezem kicsit értetlenül.

- Szívózunk a másikkal, semmi különös. Szoktunk - válaszol könnyedén.

- Akkor jó - támasztom vissza a fejem a lábához. - Lassan mennem kéne. Mikor költözhetek?

- Amikor akarsz. A falra tett rajzokra igényt tartok, meg néhány holmira a hátsó szobából, egyébként osztozzatok meg Deonnal - válaszol megmerevedett arccal. Nem akarom most húzni ezt a dolgot, mert tudom, hogy nagyon kényes téma. Annyira sajnálom, pláne, hogy nem tudok tanulni tőle. De... annyira hiányzik nekem, pedig most teljesen másképp van mellettem, mint eddig.

- Rendben van - válaszolok halkan, miközben Shinji is visszatér. - Akkor lassan elpályázom vissza, megpróbálok beszélni Deonnal még ma - avatom be a férfit. - És várom az embered.

- Oké.

- Majd jöhetek még?

- Persze - felel melegebb hangon. - Jelentkezel és jössz.

- Köszönöm, mindent - próbálom ennyibe beleszűkíteni a hálám, a szeretetem és a ragaszkodásom, amit most is érzek. - Ha tudsz valamit, akkor szólsz?

- Mindenképpen. Vigyázz magadra! - búcsúzik tőlem, mire feltápászkodom és nagyon óvatosan megsimogatom a mellkasát.

- Ti is magatokra. Várom, hogy majd hívj, de én is jelentkezem - zárom ennyivel a mait. - Sziasztok! - mosolygok rájuk, aztán lassan elindulok az ajtó felé. Ez mindig olyan furcsa, van is kedvem menni, meg nincs is, de úgy érzem, kell. Nem sietek, így csak az utcán hívom fel Terut, hogy jöhet és addig rágyújtok. El kell gondolkodnom dolgokon, amikkel egyelőre nem tudok mit kezdeni. Megvárom a férfit és némileg gondterhelten szállok autóba, ráadásul ki kéne találni, mit is akarok pontosan.