20.

Jeremy

Hazafelé nem sok kedvem van beszélni. Kurtán vázolom Terunak a helyzetet, hogy költözünk, meg az új férfit, aki beléphet a képbe, de ennél többre most nem akarja futni. Egyszerűen nem megy, már ez is több, mint amit hirtelen akartam, de megígérem neki, hogy később pontosítok, csak kell egy kis idő rendbe rámolni magam belül.


Amint megérkezünk, elvágtatok a szobámba és nekiállok alkotni, talán az megnyugtat, ha sikerül valami értelmeset rajzolni, valamit, ami tetszik, meg amivel ki tudom adni a gőzt. Igyekszem nem elkapkodni, nem valami összevisszaságot csinálni, hanem akkor már a káoszt valamiféle értékesbe fordítani. Teru persze követ, ahogy mindig és beül hozzám, de csak figyel. Hálás vagyok neki ezért, el sem tudom mondani, mennyire. Nagyon közel engedtem magamhoz, ahogy ő is így tett, bár sokkal visszafogottabban, olyan Terusan. Mellettem áll és nekem akar jót, tudom, érzem, hogy így van és ez nagyon sokat jelent. Néha felpillantok rá, talán kicsit bocsánatkérő a gesztus, mert tényleg szeretnék beszélni, meg nem hagyni ennyi kételyben, de egyelőre nem megy. A csend kivételesen jólesik és nincs kedvem megtörni.


De ezek szerint valaki másnak van, mert megszólal a telefonom és Akemi neve villog a kijelzőn. Hirtelen megint felborul bennem minden és csak félve merem a kezembe venni a készüléket. A franc! Történt valami? Baj van? Megremegek, de végül fogadom a hívását.

- Szia! Mi a helyzet? - Próbálok nem ideges lenni és nem mutatni, mennyire szét vagyok esve.

- Szia. Jeremy... - Hallatszik a hangján, hogy hasonló állapotban van, mint én, közel áll ahhoz, hogy sírjon. - Ha azt parancsolja a mestered, hogy öld meg Masaot, akkor mondd meg neki, hogy én bármit megteszek neki, csak ne akarja megölni őt! - könyörög remegő hangon. Uh! Na erre nem számítottam, ráadásul hogyan vágjam ki magam ebből? - Bármit... tényleg akármit...

- Nyugodj meg, kérlek - kérem melegen, összeszedve minden erőt, amit még találok magamban. - Mondd el, miért gondolod, hogy ez lesz. Masaoval vagy?

- Nem, a vendégszobában, ő meg Raktarival beszél. Ugye nem kért arra a mestered? - kéri elsírva magát.

- Nem - válaszolok komolyan. Arra nem, ha úgy alakul, mással fogja elvégeztetni, de ezt a kölyöknek nem kell tudnia. - Mi van veletek? - próbálok megtudni arról az oldalról valamit. Ráadásul... ha még Bakari is oda fog menni... Franc!

- Éjjel végre sikerült szóra bírnom Masaot - árulja el talán egy hajszálnyit csillapodottabban, majd orrot fúj.

- Mit mondott neked? - finoman próbálom megfogni a srácot. Muszáj információhoz jutnom, hogy végre csak egy kicsit jobban lássam, mi a helyzet. Terura pillantok, úgy sejtem kitalálta, kivel beszélek.

- Mindenfélét. Elmondta, hogy olyasmit csinált, ami könnyen a halálához vezet és elsősorban a te mestered az, aki a fejét akarhatja.

- Az okát is elmondta neked? - Hátha, hátha, hátha! Bár nem bízom benne, hogy igen.

- Azért, mert akiket megölt, azok a mestered szövetségesei voltak, vagy mi. - Majdnem, de közelít.

- Ezen kívül mást nem mondott?

- Nem. Azt mondta, valakinek be fog mutatni holnap és igen, annak, aki esetleg átvállalhat, de szeretné, ha nem lennék ellenséges, mert nagyon fontos, hogy biztonságba helyezzen. Meg fogja velem szakítani a kapcsolatot - teszi hozzá újra elsírva magát. A hangjából árad a fájdalom, ami kicsit összehúzza a szívem, de talán tényleg így lesz a legjobb.

- Tudod, ki az illető? - kérdezem szelíden, de képtelen vagyok lereagálni a másik felét, ugyanakkor szeretném tudni, ki az. - Mikor találkoztok vele?

- Nem tudok semmit - motyogja zokogva -, csak azt, hogy Masao meg volt vele elégedve, ám mielőtt az ipse dönt, szeretne megismerni. Elmegyünk hozzá délután, azt hiszem, kettőre. - Szeretném megnyugtatni, megvigasztalni, de egyszerűen nem tudom, hogyan tehetném meg, ráadásul szerintem még ma várható egy Bakari oda, ami nem teszi majd könnyűvé a helyzetet, sőt.

- Nagyon figyelj rám most! Bármi történik holnapig, ígérd meg, hogy nem csinálsz hülyeséget! Masao meg tud védeni mindentől, én is ezen igyekszem, de akkor hallgass a szép szóra! A holnap délután még messze van, addig próbáld meg összeszedni magad. Jó helyre fogsz kerülni, ebben biztos vagyok. - Na, ha ebből bármit ki tud hámozni... Nem figyelmeztethetem őt sem, nem is fogom megtenni, csak mégis burkoltan kérem, hogy ne ellenkezzen senkivel szemben. Tatsuki megígérte, hogy neki nem esik baja, tudom, hogy állni fogja a szavát, de ahhoz a kölyöknek is normálisnak kell lennie valamennyire.

- De Masaot ki védi meg? - kérdezi sírós hangon. - Nem akarom, hogy bántsák... ő jó ember, csak jót akar... - mormolja. Teljesen ki van bukva, úgyhogy végül félreteszek mindent, és inkább kegyes hazugsággal nyugtatom meg.

- Beszéltem a mesteremmel és megígérte, hogy nem fogja bántani - mondom komolyságot erőltetve a hangomba. - Nem kell félned, nem esik bántódása, ha nem csinál marhaságot. Csak pár kérdésre szeretnénk választ kapni tőle, ennyi. De nem akarják bántani, sem megölni. - Még valóban nem...

- Nem tudom befolyásolni Masaot. Nem tudom megmondani neki, hogy ez van, mert nem akar hallgatni senkire. Makacs - panaszolja aggódva a férfiért. - Biztosra veszem, hogy azért mesélt nekem, mert holnap lead annál a fickónál és sosem látom többet.

- Akemi, nyugodj meg - kérlelem újra. - Valószínűleg szeretne ott hagyni, de csak mert ott nagyobb biztonságban vagy. Nem akarja, hogy bajod essen, vagy belekeveredj valamibe. Azt, hogy mennyire szakítja meg veled a kapcsolatot, nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy egyengeti fogja az utad és ha csak rejtve is, de mindig ott lesz. - Ha nem öljük meg, de ezt talán nem kéne most hozzátenni.

- Már nem is akarok semmi mást, csak azt, hogy neki ne legyen baja... Őt nem tudom meggyőzni, hogy tartson magánál, nem érdekel a veszély, se semmi, mondtam neki, hogy szívesen eltűnök vele innen külföldre is, ha csak úgy tud kivonulni ebből a cirkuszból, de persze nem akar beleegyezni, valami jobb sorsról magyarázott, ami engem már nem is érdekel - hadarja. Ez egyre bonyolultabb kezd lenni, azt hiszem.

- Csak szeretne mindent megadni neked, márpedig menekülés és bujkálás közben nem lehet. Félt, hogy bajod esik ebben a világban és... tudod, fel tudnak használni ellene - árulom el csendesen -, ezt pedig egyelőre és pláne most nem kockáztathatja, mert nagyon rosszul járhatsz. Ezt meg kell értened.

- Nem értem, miért nem pattanunk meg innen, de ez már csak a második vagy sokadik. Azt mondta, tudna szeretni engem is, téged is, csak nem akar, nem is lehet. Az, hogy téged miért nem, az logikus, pontosan az a gond, ami most is, hogy bármikor szembe kerülhettek egymással, de ez a hülye szöveg, hogy van közte és köztem majdnem harminc év és nem tud nekem mindent megadni... Meg amikor felvetette, hogy elmúlhat, amit érzek és akkor mit csinálunk, ha meglógtunk az országból, azt hittem, üvöltözni fogok - magyaráz még mindig érzelmileg túlpörögve. Azért finoman, de sikerül gyomorba küldenie ezzel, bár nem hagyom, hogy ez hallatszódjon, bár val'szeg az arcom kiül, hogy ez most mennyire nem esett jól.

- Ez nem ilyen egyszerű. Nem tudom, miért nem pattantatok meg, de Masao sosem volt a menekülés embere, pláne nem ilyen helyzetben. Ez még behozható, szóval nem fog megfutamodni. De értsd meg, hogy ő nem alkalmas arra, hogy minden kívánságodat teljesítse, mert nem abban a világban él, ahol ezt lehet, ellenben tud olyan helyre küldeni, ahol lehet.

- Szerintem tökéletesen megvoltunk eddig is! - érvel dacosan. - Ha mellém fogad magántanárt, tanulni fogok, leteszem a vizsgákat, mellette visszamegyek dolgozni és megpróbálok visszavenni, ha zavarják a mániáim. - Úgy beszél, mintha ígérgetne, mert még mindig nem tett le arról, hogy Masaoval maradjon. - Ha nagyon félt, ki tud csengetni egy testőri gázsit szerintem, de ez valószínűleg felesleges.

- Egy sima testőr ide édeskevés. Az enyémek elég hosszú képzést kaptak és még mindig nem tökéletes az, ahogyan dolgozni tudnak. Ez nagyon bonyolult, ráadásul melléd akkor alvilági kéne, amivel elvesztené a semlegességét. - Mintha most nem arra készülne. - Akemi, ez valahol már eldöntött, könnyebb lenne, ha elfogadnád a helyzetet - mondom meg nagyon komolyan, ugyanakkor nem akarom bántani.

- Nem megy... Nem akarok elkerülni tőle... Szeretem.

- Tudom, ahogyan ő is, de valamiért ezt tartja a jó megoldásnak. Ennek oka van, és hidd el, hogy a te érdekedet szolgálja.

- Tökre nem érdekel az én érdekem. Masao csak jót tett velem, mióta ismerem, én pedig semmit sem tudok érte - magyarázza.

- De tudsz. Elfogadod, amit szeretne és ennek megfelelően viselkedsz, amivel nem akasztasz még egy nagy adag problémát a nyakába - közlöm élek nélkül, de kicsit nyomatékosan.

- Nem akarom, hogy meghaljon. Tényleg bármit megtennék érte - bizonygatja.

- Nem fog - felelek komolyan. Nem akarom én sem, és ha nem derül ki valami hatalmas galiba, akkor nem is fog. - Nem tudsz érte semmit sem tenni, ő kavarta a lapokat, már én sem látom az összefüggéseket benne.

- Nem beszél a terveiről... Nem tudom, mit akar... azt tudom, hogy engem elajándékoz egy jobb élet reményében, és mást nem.

- Ezt verd ki a fejedből, nem elajándékoz, nem a másik férfinek akar jót veled, hanem neked akar jót. Ezt próbáld meg megérteni.

- Értem, csak nem tudom másképp megfogalmazni. Örökbe ad? Elajándékoz? Odaad valakinek? Igazából minden kifejezés vagy állatnak, vagy szajhának tüntet fel.

- Mentort ad melléd. Talán ez a legigazabb, mert olyan helyre kerülsz, ahol mindenféle szolgáltatás nélkül kaphatsz meg ésszerű dolgokat és nem fognak kihasználni sem - foglalom össze a véleményem.

- Meglátjuk. Bízom Masaoban, de nem hiszek abban, hogy csak potyog az ölembe az áldás és nekem nem kell érte semmit csinálnom - jelenti ki hidegebb hangon.

- Valószínűleg tanulnod kell, fejlődni és dolgozni. De nem szajhának ad el, nem ilyenekre kell gondolni.

- Ha szajhának akarna eladni, azt könnyen meg tudta volna tenni szerintem, vagy csak én ítélem meg rosszul ezt az alvilágot - mondja flegmán. - Mondtam, hogy értem, mi a dörgés, csak nem látom be, ez a másik félnek, annak, aki majd átvesz Masaotól, miért jó.

- Nem tudom, talán utódnak, vagy valami hasonló. Tudni kéne, ki a másik fél, addig nehezen lehet bármit is mondani ebben a témában.

- Nem árult el semmit Masao nekem.

- Hátha Raktarinak igen.

- Beszélt nekem róla...

- Raktariról? - kérdezem picit meglepetten.

- Igen. Harapófogó kellett hozzá, de válaszolt a kérdéseimre.

- És így jobban érted a helyzetet?

- Nem mondott el mindent, csak azt tudom, hogy azért szakított vele, hogy megvédje.

- És még mindig szereti - állapítom meg csendesen.

- Igen, nagyon. Sokkal fontosabb neki az ő boldogsága, mint akármi más és azt állítja, nem is féltékeny arra, akivel Raktari összejött.

- Tényleg nem az - mondom csendesen. Marha jó ez a téma, csak most sokkal érzékenyebb vagyok mindenre és rendesen turkálunk bennem is. Végül ennyiben hagyom, mert nem tudok mit mondani.

- Majd felhívsz, ha megtudsz valamit? - kérdezi elvékonyodott hangon.

- Fel - ígérem meg neki. De valahogy... - Akármi is történik, ne félj, egy hajad szála sem görbülhet - teszem hozzá.

- Jó. Én csak Masaoért aggódom.

- Rá majd én vigyázok - próbálom megnyugtatni, ugyanakkor ez már nem elég határozott, tudom.

- Amíg a mestered mást nem akar. Mondta Masao, hogy mit jelent ő neked - teszi hozzá.

- De a mesteremnek is számít, hogy én mit gondolok, érzek vagy hiszek - mondom meg nagyon komolyan. - Ennek fényében, amíg nem feltétlenül muszáj, nem fogja megölni.

- Remélem.

- Így lesz. - Hinni akarom, hogy tényleg. Tatsuki... nem fog olyat tenni, vagy parancsolni, amit nem kell mindenképpen, tekintve, hogy nagyon jól tudja, mit érzek.

- Akkor majd... beszélünk - motyogja.

- Rendben van, vigyázz magadra! - búcsúzom így. Még megmondanám, hogy beszélni akarok Raktarival, de majd ha hazajön, megteszem. - Akkor szia.

- Szia. - Nem valami magabiztos ez az elköszönés, inkább csak egy halk szó. Tényleg hívni fogom, mert akármennyire is nem kedveltem, ez megváltozott. Valahol felelősnek érzem magam érte is. Amint bontom a vonalat, már nem kell úgy tennem, mintha semmi baj nem lenne, így egyszerűen elbőgöm magam és megpróbálok elbújni Teru elől, ami persze lehetetlen. Felkel a fotelból és mellém ül, majd magához húz és átölel. Nem ellenkezem, inkább odabújok hozzá, átkarolom és hagyom, hogy kiöntsön belőlem minden.

- Miért kellett nekem megint a legrosszabb emberbe beleszeretni? - kérdezem tőle csendesen, picit szipogva. Nem válaszol, csak nehéz szívvel sóhajt fel és a hátamat simogatja. Még szorosabban fogom át és próbálok visszatalálni magamhoz, de elég nehezen megy. Most eltart egy jó fél óráig, mire lenyugszom, de még akkor is halkan sóhajtozom a testőrhöz bújva. - Beszélnem kéne Deonnal, azt hiszem.

- Előbb nyugodj meg teljesen - tanácsolja megsimogatva a fejem.

- Az elég nehéz lesz - mondom meg őszintén. - Rendesen háborgok, ráadásul ez az új pasas, meg a költözés, meg Masao, meg Akemi így összerakódik.

- A költözésről te döntesz. Akemi mit mondott, ami ennyire felkavart?

- El akarok költözni, tényleg. Jobb lesz úgy, ha nincsen minden elém tolva, mert csak elpuhulok. Akemi meg... csak a tényeket közölte. Félti Masaot és felajánlotta, hogy bármit megtesz Tatsukinak, hogy ne bántsa. Ez olyan... nem tudom, milyen volt tőle. Aztán persze előkerült a miért nincs egyikünkkel sem téma, majd végül Raktari. Csak kicsit rosszkor jött és rossz módon megfogalmazva. Holnap délután találkoznak a férfivel, aki hajlandó magához venni Akemit, én meg nem tudom garantálni, hogy azelőtt Bakari nem megy... Illetve szinte biztos vagyok benne, hogy még ma megy. Tatsuki... szóval elmondtam neki a címet - tör ki belőlem megint a sírás egy pillanat alatt.

- Helyesen cselekedtél - jelenti ki csendesen. - A kötelesség előbbrevaló - teszi hozzá ezt magyarázatként. - Tatsuki tudja, hogy mit érzel, nem?

- Tudja, rákérdezett - válaszolok halkan. - Tudom, hogy helyesen tettem, érzem és kellett. Nem mondtam volna nemet erre, csak... nem valami könnyű. De majd elmúlik, megpróbálom elnyomni.

- A folyót csak elterelheted, gátat nem szabhatsz neki, mert túlcsordul rajta, vagy áttöri azt.

- Mégis mit kéne csinálnom? Szeretem és lehet, hogy a mesterem fogja megölni, ráadásul miattam - tör ki belőlem az indulat.

- Nem miattad. Nem cipelheted mindenki keresztjét! - szól rám határozottan.

- De igen, mert ha nem kezdek vele megint, akkor most nem jön segíteni és... áhh! Mindegy, mert ez sehogy sem lesz jobb. De akkor sem tudom, mit tegyek és ez kinyír belül.

- Ennyi erővel kezdhetnéd ott, hogy megszülettél és ostorozhatod magad, mint egy félnótás. Állítsd le magad, Jeremy! - utasít komolyan.

- Oké... oké... - motyogom.

- Valószínűleg egyébként rajtad kívülálló okok miatt is újra találkoztál volna vele, hiszen Raktari jóbarátja - teszi hozzá.

- Én... nem bántam meg, hogy újra megkeresett. De nem akarom, hogy meghaljon.

- Akkor kénytelen leszel kihasználni az alvilág nyújtotta szabadságot, ha Tatsuki úgy dönt, Masaonak halnia kell és te ezt nem akarod elfogadni.

- Nem fogok ellenszegülni Tatsukinak, ha így dönt, annak oka lesz. Azt mondta nekem, hogyha nem jelent veszélyt, akkor esetleg taníthat is, de ha veszélyes, akkor halnia kell. Ennél jobb alkut nem is kaphattam volna szerintem.

- Lehet, hogy igazad van - ért egyet. - Ha veszélyes, amúgy is muszáj lenne megölni.

- Tudom, Teru, tisztában vagyok vele és azt is tudom, hogy Tatsuki elintézi, hogy csak utólag tudjam meg.

- Túl könnyen feladtad - jegyzi meg.

- Legszívesebben mennék és kérdőre vonnám Masaot, hogy megtudjam a miérteket, aztán magam döntenék. De ezt nem hiszem, hogy díjazná bárki is - vallom be neki.

- Ez téged miért érdekel? - kérdezi meg komolyan.

- Mert ha elrontom Tatsuki terveit, kibelez - mondom meg őszintén. - És mégis legszívesebben mennék.

- Deon is él még, pedig ő bárki tervét elrontja. - Most tényleg jól érzem, hogy Teru rábeszélni akar arra, amit szeretnék? A francba is! Mindenki menjen a fenébe!

- Eljössz velem? - húzódom el tőle egy kicsit, felnézve rá.

- Hova?

- Masaohoz.

- Akkor nem beszélsz Deonnal? - kérdezi meg elmosolyodva.

- Az ráér, neki csak a fejleményeket akartam elmondani, meg a költözést, meg a latexes pasit, de az még várhat pár órát. De tudnom kell, Teru, muszáj.

- A pasiról szóljunk mindenképp - javasolja. - Szerelkezz fel te is fegyverrel, a garázsban találkozunk, telefonon meg beavatod Deont.

- De róla nem Ryuunak kéne szólni elsősorban? - kérdezem azért meg, de már pattanok is kifelé rendbe szedni magam, meg összeszedni a fegyvereket és alaposan felkészülni.

- Ryuuichinek is kell, meg Asame sem árt, ha tud róla. Ryuut tájékoztatom, Deon meg megoldja, hogy a yakuza is képben legyen - mondja. - Lent folytatjuk. - Azzal magamra hagy. Átöltözöm kényelmesebb ruhába, majd elkezdem elrejteni a fegyvereket benne. A tőr, néhány kisebb dobó változat, kampós tűk kerülnek bele. Főleg szúró-vágó eszközök, mert azokat szeretem. Plusz nem igazán akarok harcolni, az már tényleg csak a nagyon muszáj kategória. Inkább viselem el az esetleges büntetést Tatsukitól, mint ezt a lehetetlen összevisszaságot, ami most van. Ha meg ki tudom szedni belőle, akkor úgyis tájékoztatom. Ez van, ezt kell szeretni, de most egy picit muszáj vagyok magamért is tenni. Kell azért egy jó húsz perc, hogy készen legyek, majd magamhoz kapok még egy pulcsit, és lerobogok a garázsba Teruhoz. Vajon ő is kaphat büntetést ezért? Illetve nem, mert én tuti nem fogom megbüntetni, akkor meg ennyi... Teru teljesen átöltözött, egy lazább, keményebb szövetű fekete nadrág és egy ugyanilyen színű garbó van rajta, meg egy nehéz bőrkabát, ami mégis könnyedén visel. Vaó! Kifejezetten tetszik a változás és kíváncsi vagyok, mit is rejt a ruhája... Hm... Jobb lenne, ha ezt a kérdést átgondolnám, mielőtt olyat kérdezek, amitől kiüt.

- Mehetünk? - lépek mellé kicsit idegesen.

- Igen. - Beül a volán mögé, majd becsatolja magát. Beszállok mellé és én is bekapcsolom az övet. - Szóltam Ryuuichinek Tsujiról és arról, hogy megléptünk.

- Felhívom Deont útközben és neki is elmondom, amit kell. De előtte elárulod, milyen fegyvert hoztál? - kérdezem azért picit kíváncsian.

- Néhány tőrt, egy rövidkardot, a pisztolyomat, meg egy összecsukható nyílpuskát néhány nyíllal. - Bólintok egyet, ez így jól is hangzik.

- Raktari mikor jön el onnan?

- Yoshi szerint úton van hazafelé. Másik útvonalon megyek, mint amin ő jön nagy valószínűséggel, így nem fog gyanút fogni és visszafordulni.

- Remek! Akemit meg egyszerűen be kell zárni valahova. Amúgy Masao tudni fogja, hogy megérkeztünk, elég jól van biztosítva - mondom meg komolyan. - Nem tervezek vele harcolni, de muszáj megtudnom a közelebbi dolgokat. Most meg felhívom Deont - közlöm le és már veszem is elő a telefont, hogy tárcsázzak.

- Csőváz! - köszön bele a srác.

- Szia! Van egy pár különleges hírem - közlöm kicsit élénkebben. Szeretek Deonnal beszélni, az tuti. Valahogy kihúzza belőlem az ideget.

- Na! Állj velük elő! - kéri izgalomba jőve.

- Araham halott - kezdem az elején. - Mondjuk majdnem engem is kinyíratott, de ez jelenleg mellékes. Masao ölte meg. Most komoly galiba van belőle, merthogy felajánlotta Tatsukinak, hogy tanít, az meg neki nem tetszik, én meg semmit nem értek, szóval most nekiindultam hozzá. Jah és amit a yakuzádnak is mondj, kereshet egy fejvadász, Tsuji a neve.

- A fejvadászok előbb ölnek, mint bemutatkoznak - jelenti ki. - Hogy a fenébe hoztad ezt mind össze és miért csak telefonon tájékoztatsz, mikor egy házban lakunk?!

- Én sehogy. Masaonál voltam tegnap meg tegnapelőtt, aztán felhívott Araham, hogy máris menjek valami üzletkötésre, de csapda volt és ha nincs ott Masao, meghaltunk volna mind, de aztán nekiment Arahamnak és kinyírta. A fejvadászt Tatsuki szedte fel, ahhoz tényleg semmi közöm. Éppen autóban ülök, mert muszáj tudnom, mi ez. Meg... Deon... én... szóval... elköltözöm - mondom a végét nagyon hadarva.

- Ezt most úgy mondtad, mintha szörnyűséges bűnt követtél volna el. Nem örülök neki annyira, de várható volt, hogy nem maradsz örökre nálunk - jelenti ki őszintén. - Tsujiról mit lehet tudni?

- Azt hiszem, nekem is jobb lesz így - mondom csendesen. - De majd sokat látogatlak, meg te is engem - teszem hozzá némileg reménykedve. - Annyit, hogy bőrben és latexben nyomja és vörös a haja. Tatsuki ennyit közölt.

- Pasi?

- Jah. Mi más lenne?

- Lehet nő is, Kane is fejvadász és a latexet inkább nőnek tudom elképzelni. Kanénak még jól is áll - jegyzi meg hallhatóan vigyorogva.

- Nekem mondhatod, tudod - kuncogom el magam. - Nem, férfi, legalábbis Tatsuki tuti azt mondta. Amúgy szerinted most hülyeséget csinálok?

- Mivel kapcsolatban? Elmondtál pár dolgot az előbb - teszi hozzá.

- Hogy mindennek ellenére most elmegyek Masaohoz.

- Mi a célod ezzel?

- Megtudni, mit miért tesz. Kiszedni belőle mindent. Kideríteni, mi motiválja, miért tette azt, amit és hogyan tovább. Muszáj tudnom, mert ebbe beleőrülök.

- Ez eddig rendben van. Miért merült fel benned, hogy ebből esetleg nyakazás lesz később? - kérdezi.

- Mert Tatsuki Bakarit akarja küldeni, hogy megtudjon mindent - válaszolok őszintén.

- Meleg helyzet - jelenti ki nevetve. - Nem tudom, Masao kinek beszélne előbb, de hogy veled ezerszer jobban járna, az fix.

- Rámenős tudok lenni - mondom meg kuncogva. - Ezt most tudni akarom, mert életben akarom látni még jó sokáig - ismerem el a srácnak, amiből érteni fogja, remélem.

- Legyél azért elővigyázatos, Bakari Tatsukinak is nekimegy, ha kell és nem szarakodós, kispályás típus! - int Deon. - Egyezkedj - javasolja -, ha másképp nem megy.

- Az lesz, mivel jobb ötletem nincs. Még így is lehet, hogy Akemi megint nálatok landol - vallom be kicsit feszengve.

- Az nem gond, bár feltételezem, nem medencézni jön. Masao miért nyírta ki Arahamot?

- Hát... Tatsuki szerint ez messzire nyúlik vissza. Húsz éve Masaonak volt egy saját szajhája, akit fizetett és ezért mással nem kellett lennie, Araham meg jól ellátta a baját a srácnak, amiért Masao bepöccent. Akkor küldte őt délre Tatsuki, most meg... hát... ugyanez kezdett lenni velem is.

- Mivan?! - bukik ki Deonból.

- Araham kerülgetett, Masao meg tudta ezt. Nem mondom, hogy ez az indok, mert nem hiszem, vagy maximum részben, de talán benne lehet. Mindenesetre Tatsuki valami ilyesmit magyarázott.

- Na ez durva...

- Bonyolítsam még? - kérdezem meg aprót vigyorogva.

- Nem, én alapvetően el sem hagytam volna távolodni senkit magamtól, ha tudni akarok valamit, szóval megértelek.

- Most meglátjuk, mi lesz, kicsit ideges vagyok, de... ezt most vállalom. Ha hazaértem, ráérsz beszélgetni?

- Szerintem igen.

- Oké, akkor majd hívlak még. Ha túlélem - teszem hozzá viccnek szánva azért.

- Túléled - jelenti ki komolyan.

- Egyértelmű - váltok én is komolyra. - Kösz, hogy meghallgattál. Akkor majd otthon - búcsúzom tőle.

- Várlak - mondja, azzal bontja a vonalat. Sóhajtva teszem zsebre a telefont.

- Hol járunk? - kérdezek rá csendesen Terutól.

- Még fél óra. Mi a terved?

- Odamegyünk, úgyis be fog engedni. Akemi landol a vendégszobában, én meg elbeszélgetek nagyon komolyan Masaoval. Minden összecsapás és veszekedés, meg összeugrás nélkül, remélem.

- És ha mégsem ússzuk meg az összecsapást?

- Akkor harcolunk. - Szerintem ez egyértelmű.

- Meddig?

- Lehetőleg megadásig. Nem akarom megölni, Teru, abban sem vagyok biztos, hogy képes lennék rá. De akkor a cél, hogy megadja magát és nem tudom... Illetve tudom, mit szeretnék, de az nem biztos, hogy kivitelezhető.

- Mi az? - kérdez rá.

- Hogy az enyém legyen - mondom meg komolyan és határozottan. Csak tudom, hogy ez lehetetlen. Akkor inkább meghal.

- Milyen formában vagy értelemben? - kérdezi meg felvonva a szemöldökeit.

- Elvéve a semlegességét.

- Inkább megöleti magát, ezt bizonyítja az is, hogy Kawanot meg akarta ölni egy ráégetett billogért.

- Ezért mondtam, hogy ez nem kivitelezhető.

- Ez valóban nem - ért egyet csendesen. - Ha nem adja meg magát, harcképtelenné tesszük. De mi lesz Akemivel? Kétlem, hogy távol marad, ha dulakodást hall.

- Akemi az én dolgom, tudja, hogy nem tudom megölni Masaot. Ha nincs más, akkor kiütöm.

- Rendben.

- Nem szeretném, ha Akeminek baja esne. Így is esélyes, hogy utána szóba nem áll velem, de ezt most muszáj.

- Megér annyit, nem? - kérdezi könnyedén.

- Sokkal többet is - mondom meg komolyan. - És még mindig jobb, mintha Bakari toppan be előttünk.

- Tény.

- Miért vágtál bele ebbe velem? - kérdezem meg komolyan.

- Mert ez neked fontos.

- Köszönöm - rebegem halkan. Ez most betalált megint, de a jó oldalon és olyan kellemes érzés.

- Nincs mit.

- Fogalmam sincs, mi sül ki ebből, de jó, hogy itt vagy és... csak legyen valami viszonylag jó kimenetele!

- Ez is összeszoktat minket - mondja szinte játékosan.

- Össze. Majd Yoshit kell még valahogy beépíteni ebbe, de már az is menni fog ezek után.

- Yoshi remek véreb lesz, csak tényleg rendezzétek le a kettőtök dolgát. Együtt tudunk vele dolgozni mindketten - mondja ki teljes meggyőződéssel.

- Tudom, tényleg jó volt, mikor az újoncok ellen harcoltunk. Menni fog és kezdek kilábalni ebből az egészből. De akkor sem szeretném egyelőre, ha velünk költözne.

- Legalább lesz egy kis nyugtuk nekik is tőlem.

- Nagyon nehéz?

- Nem. Raktari kínosan ügyel rám, amit meg mégis elcsípek, az emészthető volt eddig.

- Meddig viselsz el dolgokat? - kérdezem kíváncsian.

- Ha egymáson fekszenek, az egyáltalán nem zavar például, de csókolózni már nem szeretném látni őket - válaszol ügyetlenül, kínos félmosollyal.

- Azt hiszem, vissza kell nekem is fogni magam - mosolygok rá kedvesen. Ha ez kell, hogy megférjünk egymás mellett, hát akkor ez lesz.

- Nem olyan rég voltam egy melegbárban... Na az szörnyű volt! - jelenti ki láthatóan irtózva még a gondolatától is. - Igyekeztem nem észrevenni azokat a dolgokat, amiket nem bírok, de... nem nagyon sikerült. Valószínűleg lelépek, ha jön hozzád valaki, akivel olyan a kapcsolatod. Te is nyugodtan azt csinálhatsz, amit akarsz, meg az én idegeim se szakadnak el vagy kuszálódnak össze - javasolja.

- Nekem ez megfelelő megoldás - mondom meg komolyan. - Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni.

- Elhiheted, hogy azt én is el szeretném kerülni.

- Ugye... szóval ez a dolog eszköz az alvilágban. Ezt hogyan fogod viselni? - kérdezem meg finoman puhatolózva.

- Hamar elhíresülök róla, hogy aki a látóhatáromon belül nem vizelésre használja a hímtagját, azt megszabadítom tőle - válaszol elmosolyodva.

- Tökéletes - kuncogom el magam. - Lehetőség szerint azért ez rám ne vonatkozzon, de azért nem fogok hülyeséget csinálni - vigyorgok rá.

- Amennyiben szükséged van rá, egyéb célra valóban nem használod előttem - jelenti ki komolyan.

- Nem nagyon terveztem - váltok megint komolyra. - És igen, még egy darabig szeretném használni.

- Megértem - mondja szelídebben.

- Kicsit félek - vallom be. - Mármint attól, ami most jön, nem tőled.

- Ne hagyd kibillenteni magad. Ragaszkodj ahhoz, amit akarsz. Maradj a közelemben és légy résen.

- Rendben van, odafigyelek nagyon, de... tudom, hogy kósza remény, de azért... csak nem fog bántani sehogyan sem.

- Remélem, mert Masao nem könnyű ellenfél. - Aprót bólintok, miközben Teru leparkol a ház előtt. Nem áltatom magam, Masao már úgyis tudja, hogy itt vagyunk, így hagyom kiszállni Terut, de utána már pattanok én is ki és együtt indulunk a kapu felé. Nagy levegőt veszek és megkomolyodom teljesen. Akkor most... hát most...


Bemegyek a kapun, fel az ajtóhoz és kopogok, de semmi válasz. Újra kopogok, majd tanácstalanul nézek Terura, aki biccent, így végül benyitok. A látvány, ami fogad, egy cseppet sem tetszik és elönt a rémület. Hatalmas rumli, ami kisebb baj lenne, ha néhol nem keveredne vérfoltokkal. Azonnal Masaot keresem, akit a földön fekve találok meg véresen. Az utái még a kezein, ha jól látom, van néhány vágása, de mást nem fedezek fel rajta innen. Nem gondolkodom, csak mellé térdelek és finoman megérintem, hogy tudjam, még él-e. Igen, csak eszméleténél nincs. Teru közben becsukja az ajtót és körülnéz a házban. Fegyver van a kezében, ha jól érzem, ráadásul feszült is. Felesleges keresnie bárkit is, már nincsenek itt. Ha nem tévedek, nem sokkal Bakari után érkezhettünk, bár ha itt lennének még, az komoly botrányhoz vezetne. Meg kellene néznem, pontosan milyen sérülései vannak, de meg akarom várni Terut, hogy mit tapasztalt.

- Sehol senki, Akemit sem találtam - jelenti a pisztolyát visszacsúsztatva a helyére, majd leguggol Masao mellé és elveszi tőle a fegyvereit és elkezdi átkutatni.

- Finoman - kérem szelíden és már veszem is kezembe a telefonom. Kit hívjak fel? Vajon Akemi felveheti? Vagy Bakarit? Esetleg Tatsukit? Vagy talán senkit? - Kivel kellene most beszélnem szerinted? - kérdezem meg végül tőle.

- Egyelőre senkivel - mondja, miközben két tőrt is félredob. - A vágások nagyon pontosak, profi ejtette őket. Nem megölni akarta Masaot, csak lassítani. Fájdalmas helyre ejtették őket, méghozzá igen precízen. - Miközben beszél, lehámozza Masaoról a felsőjét. - Hol van az elsősegélyláda?

- Hozom! - Pattanok fel és pillanatok múlva a dobozzal térek vissza. - Bakari volt az, érzem - mondom meg komolyan. - Mit tudok segíteni?

- Biztos, hogy ő volt - jelenti ki. - Elvitte Akemit és ha minden igaz, aközött érkezett, hogy Raktari elment innen és mi ideértünk. Ezek a sebek frissek, nincsenek fél órásak - állapítja meg, majd feláll és elmegy kezet mosni. Miután visszatér, újra a földön fekvő mellé telepszik és nekiáll lefertőtleníteni a sebeit.

- Nem kéne bevinnünk és lefektetnünk? - Ideges vagyok, egyre jobban. Félek és féltem mindkettejüket, de Tatsuki megígérte, és nem fog cserben hagyni. Majd hazamegyek a kölyökhöz is, de most itt van nagyobb szükség segítségre.

- Nem tudom - vallja be. - Nem vagyok orvos, csak annyira értek az ellátáshoz, amennyire a vezetéshez és a túléléshez szükséges volt megtanulnom, Bakari viszont félelmetes dolgokat tud és kinézem belőle, hogy olyan módon ütötte ki Masaot, amivel inkább jobb ebben a helyzetben hagyni. Nem mellesleg meg egy ekkora embert még ketten sem bírunk el - teszi hozzá komolyan.

- Tudom, csak... - Eddig bírom és megint eltörik a mécses, de igyekszem tartani magam. - Elfelejtettem - suttogom. - Raktarinak sem kellene szólni?

- Az istenek mentsenek meg attól, hogy ezt Raktari tudja! Az egy dolog, hogy valakire nagyon dühös lenne, de még nem ért valószínűleg haza, ha viszont igen, akkor is valószínűleg rohama lenne, ha megtudná, hogy Masaot valaki megtámadta. Minél többször jön ki rajta az epilepszia, annál súlyosabb lesz. Szerintem visszafordulna, aztán még Yoshi is a plafonon lenne.

- Oké... oké... csak... nem tudom, mit csináljak - vallom be most már egyre idegesebben, majd végül Masao feje mellé térdelek és gyengéden simogatni kezdek. Féltem, nagyon... Akemit is, de ő meglesz.

- Ne hagyd, hogy kibillentsen valami a lelki egyensúlyodból! - válaszol határozottan Teruki, majd mikor Masao megmozdul, hátrahúzódik. Masao kábán tekint széjjel, mire megacélozom magam, letörlöm a könnyeimet és komolyan kezdem figyelni. Nem engedek lejjebb abból, amiért idejöttem, akkor sem, ha ez most nehéz. A férfinek mintha minden eszébe jutna, indulatba jön, de amint megpróbál felugrani, vissza is hanyatlik.

- Maradj! - kérem komolyan, parancsolás nélkül.

- Mit keresel itt? - morogja és gyilkos pillantást mér Terukira, aki erre tőrt vesz magához, de csak figyelmeztetően tartja maga elé, jelezve, ha támad, meglesz rá a válasza.

- Velem van - közlöm most már élesebben. - Mi a fene történt itt?

- Tatsuki beindult - felel az alvilági mély, dühös, morgó hangon a fejét masszírozva. - Nem kapott válaszokat a kérdésére, hát elküldte a kutyáját egy személyes megbeszélésre. Mivel hallgattam, elvitte Akemit.

- Mégis mire számítottál? - kérdezem meg komolyan. - Megmondta, hogy válaszokat akar, ahogy én is. Talán jobb lenne túlesned rajta - közlöm hidegen. Válaszul egy hirtelen mozdulattal áthurkolja a nyakam egy szállal, de ez jóval vastagabb, mint amiket használni szokott, plusz nem is húzza rá igazán. Teru azonnal eldobja a tőrt és pisztollyal veszi célba az alvilágit, aki közben felhúz a földről. A francba, nem figyeltem eléggé! Ugyanakkor ha bántani akarna, simán megtehette volna. - Ez mégis mire jó? - kérdezek még mindig hidegen.

- Rohadt testőrök - sziszegi, azzal elengedi a szálat és ellép tőlem feltartva a kezeit. Teru istenkirály! De tényleg.

- Válaszokat! - parancsolja neki Teruki. - Ha a ruhádhoz nyúlsz, szétlövöm a kezeid! - figyelmezteti komolyan a férfit. Én tudom, hogy meg is teszi.

- Fejezzük be ezt a játékot, tudni akarom, mi a szar folyik itt! - Már nem kérek, az már nem megy. - Ennek semmi értelme.

- Mit akarsz tudni pontosan?

- Miért ölted meg Arahamot? - kezdek bele a kérdésekbe akkor.

- Útban volt. Hajdanán összebalhéztunk, amit Tatsuki olyan módon oldott meg, hogy őt és a slepjét leküldte délre, én pedig ultimátumot kaptam, hogy vagy megnyugszom, vagy megöl. Előbbit választottam. Mikor visszajött és megtudtam, hogy terrorizál meg kerülget, ráadásul megint az utamban áll, feljött bennem a régi harag. Tekinthető ez bosszúnak, én most róttam le a tartozásom neki. Elvettem tőle, ami neki volt fontos, az életét. - Teljesen másképpen beszél, ahogy sarokba van szorítva, de egyszerűen nincs más választásom, Teruki meg rajta tartja folyamatosan a fegyvert, így trükközni sincs esélye.

- Miért léptél ki a semlegességből?

- Kézenfekvő döntés volt. Nekem nincs utódom, de a tudásom neked szívesen megtanítom. Ha Tatsuki nyomdokaiba akarsz lépni, rengeteget kell tudnod az alvilágról és a fegyvertáradnak is szélesnek kell lennie. Ő rengeteg fegyvert ismer és szeret, de lássuk be, noha én nem ismerem az állapotát, az, hogy nem mutatkozik, azt jelenti, hogy nincs olyan állapotban, hogy tanítson téged. Nekem van akkora nevem az alvilágban, ami biztonságot nyújt számodra, számomra pedig jól jönne némi fizetőképes munka, ha fenn akarom tartani magam és nem akarok piszkos módszerekhez nyúlni. Megtehetném, de ha nem muszáj, nem választom a könnyebb utat.

- És ezt mi a tökömért nem lehetett elmondani neki?! - fakadok ki. - Hol van a csavar, Masao?

- Nem létezem egyetlen nyilvántartásban sem. Tatsuki mindig lenyomozza azokat, akikkel együtt dolgozik, én pedig nem akartam adatokat szolgáltatni neki. Nem mintha sokat jelentene, egyszerű büszkeségi okból tartottam vissza információkat. Szépen megszerveztem az egészet, ti pedig elcseszitek - veti oda szemrehányóan.

- Talán, ha egy kicsit többet közölsz, mint amit, akkor nem ez lenne. A mesteremnek nem fogok ellent mondani, ezt nagyon jól tudtad. Mire számítottál tőlem? Lavírozom, amennyire lehet, de ez már túl sok. Ráadásul... mindegy - harapom el a mondatot, mielőtt az idegesség olyat mondat ki velem, amit nem kéne.

- Helyesen cselekedtél - jelenti ki. - Ő küldött, vagy magadtól jöttél?

- Magamtól - ismerem el. Val'szeg kitalálható, ezért nem is akarom ragozni.

- Remek - mondja és a hangjából némi elégedettség vagy büszkeség is kicseng. - Végre nemcsak megvan az önálló akaratod, de mered érvényesíteni is.

- Kinek adod Akemit? - Ezt muszáj most azonnal kiderítenem. Nem tudom, miért, de ez nagyon motoszkál bennem.

- Azt hittem, érdekel a teljes paklim - jegyzi meg szárazon. - Akemi egy Hatara Araki nevezetű férfihez kerül. A Sonynál dolgozik, valami fejes. Rendes ember, pártfogol még másik két fiút, ők kicsit idősebbek a tökmagnál. Voltam a házban, ahova Akemi kerülne, hatalmas, felszerelt, kényelmes. Arakinak komoly elvárásai vannak a pártfogoltjaival szemben, rendes tanulás, jogsi, egyetem, célkitűzések - sorolja. - Beszéltem a két fiúval is, méghozzá hatszemközt. Raru és Koyoki kiegyensúlyozott, figyelmes srácok, nagy tisztelettel beszéltek Arakiról. Kiváló nevelést és tanítást kaptak, egymást is testvérekként kezelik, pedig azelőtt nem ismerték a másikat. Hasonló helyzetből karolta őket fel Araki. Támogatja őket, mindkettőnek saját hobbija van, Raru odavan a repülőgép modellezésért, Koyoki inkább kendoban szeretne minél több sikert elérni. Megbizonyosodtam róla, hogy tökéletes helyen lenne ott Akemi, nem lenne gond abból sem, hogy szeret költekezni, mert Arakinak megvannak a feltételei és következetesen viseltet a két fiú felé is. Elférne, védve is lenne, szocializálva és kellemes társaságban. Mi érdekel még? Araki özvegy, Koyokinak alakul a barátnő, Raru félénken visszautasította a kíváncsiskodásomat. Lazán, kötetlenül beszéltem velük.

- Nem lesz baja abból, hogy meleg? - kérdezem meg nyíltan. - És még visszatérünk a másik témára is, de van egy fontossági sorrend bennem.

- Nem, nem lesz azzal semmi gond. Beszéltem erről Arakival, aki úgy áll ehhez a kérdéshez, hogy amíg nem élősködik a fiúk társa rajtuk, nem változik a személye túl sűrűn, vagy nem olyan alak, aki sértené a ház tisztességét, addig nem szól bele, ugyanúgy fogadja, ahogy akár engem is. Meglehetősen szívélyes fogadtatásban volt részem, mint egy régi nemesi család vendégeként - teszi hozzá, majd lassan leereszkedik a földre, kezeit a levegőben lassan összeteszi, majd az ölébe süllyeszti Terut figyelve, aki rezzenéstelenül, ugyanolyan komolyan szegezi rá a fegyvert, mint korábban.

- Ha holnap nem viszed el, akkor mi történik?

- Ha előtte szólok Arakinak, hogy a kölyök berezelt és kérnék még neki egy pár napot, amíg megnyugtatom, nem lesz semmi, de ha nem jelentkezem és hiába vár minket, elállhat attól, hogy magához vegye a fiút. - Franc! Bár számítottam erre.

- Ha ezt befejeztük, felhívod - közlöm nyugodtan. - Akkor tovább... Hűséget esküdtél Raktarinak? - kérdezek be megint.

- Nem, de hűséges vagyok hozzá.

- Miért?

- Fény nélkül nem lehet élni, emlékszel? - kérdezi. - Nekem ő a fény.

- Akkor miért rángattad bele ebbe? - Könyörtelen vagyok, tudom, de ez annyira nem tiszta.

- Meg akarom vele szakítani teljesen a kapcsolatot, ha pedig azzal fenyegetem, hogy alvilági mocskot kenek a nevére, valószínűleg megharagszik rám és létrejön, amit akarok. Egyébként nem tudtam, mi készül, csak éreztem, hogy kell még valaki, aki segít és mivel nekem nincsenek szövetségeseim, őt tudtam hívni.

- Miért löksz el mindenkit magadtól és miért közeledsz mégis hozzám?

- Félreértesz egy kicsit. Mindenkit ellökök magamtól. Egy év múlva szeretnék meglépni Japánból végleg.

- Akkor miért akarsz tanítani? Hova akarsz menni és miért?

- Érdemesnek tartalak rá. - A második kérdésre nem érkezik válasz, ez pedig kifejezetten idegesít.

- Ne játssz velem most már! Hova akarsz menni és miért?

- El. Bárhova, ahol nem találnak meg. Meghalni.

- Miért? - Ezzel ledöbbentett és önkéntelenül nyögöm ki a kérdést, amire talán nem is akarok választ kapni.

- Maximum egy évig tudom még tartani magam, aztán legyűr a rák. - Olyan pofonként ér ez a kijelentés, amitől érzem, hogy megrogyok. Nem! Ez nem lehet megint! Nem! Sírni tudnék, összeesni most itt, de nem lehet. Kihúzom magam, lenyelem az első könnyáradatot, ami kifelé törne és a szemébe nézek.

- Milyen, mennyire súlyos, nem gyógyítható?

- Lényegtelen.

- Nem. - Hidegséggel és élekkel fedem el, ami belül tajtékzik bennem. - Mondd el!

- Már áttétei vannak. Körülbelül négy éve tudom és nem vizsgáltattam ki - vallja be nyugodtan, a szemembe nézve. - Rosszindulatú és terjed. Nem vagyok megmenthető.

- Miért nem vizsgáltattad ki?

- Minek? Nem akartam harcolni ellene - jelenti ki. - Nem tűnt fel, hogy az egész életemet úgy élem, hogy örülök a jónak, de senkit sem engedek magamhoz közel? Nem azért, mert nem volt igényem rá, hanem mert senkit nem akartam bevonni ebbe. Én ezzel fizetek azért, amiket tettem. - Elönt a düh, mérhetetlenül haragszom rá és rohadtul fáj. Egy újabb darabja az életemnek, ami széthullik egy perc alatt és már képtelen vagyok ezt elviselni. Lépek, ösztönösen és önkéntelenül elé és hatalmas erővel pofán törlöm. Tudom, hogy Teru így nem tud lőni, tudom, hogy túl közel vagyok, de azt is, hogy nem fog próbálkozni. Vagyis remélem. Eltűri tőlem, nem mozdul, csak újra a szemembe néz.

- Miért? Miért teszed ezt? Miért dobsz el mindent, mikor még annyi minden van előtted? Hova tűnt a harciszellem, az életösztön, az élvezetek hajszolása? Miért teszed ezt velünk? - üvöltök magamból kikelve. Haragszom rá és nem tudom elhinni, hogy megint megtörténik. Teru helyzetet változtat, hogy továbbra is célkeresztben tarthassa Masaot, de én képtelen vagyok elhúzódni tőle.

- Semmi sincs előttem, csak néhány cél. Az utolsó dolog, amit még tenni akarok, az az, hogy megölöm Raktari családját, hogy szabad és boldog lehessen. Nem lesz nehéz, több, mint tíz éve ezt akarom tenni, csak míg Kawanonak neki nem mentem, nem tudtam, hogy mennyire kevés időm maradt arra, hogy mindaz, amit a fejembe vettem, kivitelezésre kerüljön. Ezzel bizonyosan kiérdemlem Raktari gyűlöletét, utána pedig szépen eltűnök. Megemészti, túljut rajta, megszabadul attól a nyomástól, amitől mindig is szenvedett, én pedig ezzel bevégeztem. Mióta csak ismerem, azt akarom, hogy boldog legyen. Semmi más nem tett még annyira teljessé, mint az ő öröme. Ezt árnyékolja be a családja, amit csupán azért nem tüntettem el, mert nem akartam, hogy gyűlöljön. Szükségem volt a fényre - magyarázza. - Ezen kívül még két dolgot vettem a fejembe. Az egyik hamarosan összejön, mert holnap elviszem Arakinak a tökmagot, mert te szépen minden választ megadsz Tatsukinak, ő pedig visszahozatja ide a kutyájával Akemit. A kölyök rengeteg fényes percet hozott nekem, ezért nem elhagytam, hanem jobbá teszem az életét. A másik ilyen te vagy. Azért akarlak tanítani, hogy ezzel fejezzem ki mindazt, amit tőled kaptam. Ezt tudom adni. Ha kell, elfogadod, ha nem, akkor nem. - Finoman remegek belül, egyelőre bele sem akarok gondolni mindenbe. Nem megy, felfogom, de nem tudom feldolgozni még.

- Milyen rák, hova van áttétje és semmi megoldás nincs?

- Már csak oszló hús vagyok, kölyök - közli a gerince mentén végigmutatva. Értem, sok mindent, talán jobban, mint bárki más. De nem akarom! Nem!

- Mit nem tudok még? - kérdezem meg végül. Akkor terítsünk teljesen, ha már sokk, akkor az legyen teljes.

- Mit akarsz tudni? Ne is haragudj, de nem fogom az egész élettörténetem elmesélni. Közben, ha megengeditek, ellátnám magam.

- Teru - kérem őt csendesen. Tudom, hogy morogni fog, hogy nem tartja jó ötletnek, de leszarom jelenleg. Mérges, látom, mikor rápillantok, de inkább nem foglalkozom vele. Leengedi a pisztolyt és engedi Masaot dolgozni. - Mennyit mondtál el Raktarinak? Vagy ő mit tud?

- Semmit! - vágja rá. - Erről senki más nem tud, Jeremy. Mondd meg Tatsukinak, amit tudni akar, hozassa vissza Akemit, holnap leadom Arakinak és vele végeztem! - kéri komolyan. - Raktari ezt soha nem tudhatja meg! - köti ki belenézve a szemembe, majd egy pillantást vetve Terukira is. Az remek lesz, mert akkor jelenleg nem mehetek vissza, vagy ha igen, marha jól el kell őt kerülnöm. Teru nem fog beszélni, majd azt megoldom.

- Felhívom - döntök végül így. Most kell, muszáj, különben szétzuhanok. Így is elég nagy a valószínűsége a dolognak, ha nem most, akkor majd útközben. Megrohannak az emlékek, Iku... Nem tudom, hogy képes vagyok-e újra elviselni ezt. De maradni akarok Masao mellett, amíg lehet. - Teru, segíts Masaonak, lehetőleg ne csináljatok semmit egymással - kérem őket komolyan. Most nem kell több feszültség. Elhagyom a nappalit, a vendégszobába megyek és lerogyok az ágyra. Hosszú, mély levegőket veszek, miközben tárcsázom. Össze vagyok zavarodva és nem tudom, hogy meddig vagyok képes tartani még magam.

- Na mi az, kölyök, máris hiányzom? - kérdezi bele Tatsuki a telefonba. A háttérben a Mercijének motorja dorombol. Újabb borulás a hangját hallani, de ez már inkább csak az én hülyeségem.

- Megkaptam a válaszokat - mondom csendesen, de most megremeg a hangom. Talán egy picit szabad kiengedni, mert különben belefulladok abba, ami belül van. Az sem érdekel, ha kiabálni fog velem, nekem ide kellett jönni, már biztos vagyok benne.

- Visszamentél hozzá? - kérdez rá azonnal. - Bakarit elkaptad még, vagy utána érkeztél?

- Utána. Nagyjából fél órával késtük le - válaszolok. - Vissza kellett jönnöm, éreztem. Bakari elvitte Akemit, de szeretném, ha visszahozná.

- Mit tudtál meg? - kérdez rá rögtön. Nagyot sóhajtok. Akkor lássuk, hogy sikerül-e elmondanom gond nélkül.

- Masao rákos, többáttétes a gerincében. Nagyjából egy éve van még. - Elcsuklik a hangom, de igyekszem összeszedni magam. - Ezért akar mindent elrendezni. Akeminek jó életet akar biztosítani, Raktarinak megadni a boldogságot, nekem meg továbbörökíteni, amit tud. Ezért nem engedett magához közel senkit... Ezért akarja elűzni Akemit és Raktarit is, ahogy majd a végén engem is ellök, amikor már közel jár a végéhez. - Ennyit tudok egy szuszra kipréselni, aztán muszáj vagyok összeszorítani a fogam, hogy ne öntsön el megint minden. Próbálok semleges maradni, de kurva nehéz.

- Bassza meg...! - sziszegi. Egy ideig nem szól, csak nagy fújtatások hallatszódnak. - Shinji, értesítsd Bakarit arról, hogy Jeremy kiszedte a szükséges információkat Masaoból, nem jelent veszélyt, de mielőtt visszavinné a kölyköt, tegyen egy egy órás üres kört, a részleteket megbeszélem vele, ha leadta Akemit! - kéri a srácot, mire aprót fújtatok. Ez így jó lesz. - Ne fojts vissza, Jeremy! - kér aztán határozottan engem. Még egy kicsit muszáj. - Én azt mondom, ne mássz bele ebbe, de ahogy ismerlek, már eldöntötted, hogy mellette leszel. Van két órád szabadon Masaoval, mielőtt befut Bakari.

- Már belemásztam, nem most fogok kihátrálni. Még egy kicsit muszáj befojtani, aztán majd előjön. Amint megjön Akemi, én eltűnök innen, mert előle nem tudom titkolni úgysem, hogy ki vagyok bukva, neki meg nem kell tudnia. Aztán kiadom, ígérem. Köszönöm - teszem, hozzá csendesen, de csak nem marad benn az a rohadt kérdés, mire elkezdenek folyni a könnyeim is. - Miért? Már megint miért? - Most megtörik a nagy elhatározásom, ha csak egy pillanatra is, és remegve jár át a fájdalom, hogy aztán megint leűzzem valahova nagyon mélyre.

- Túl sokat vállalt, abba fog beledögleni, de ha csak fele annyira makacs, mint amennyire tűnik, nem fogod tudni lebeszélni - közli komolyan. - Ha segítesz neki, sem mentheted meg valószínűleg. Beletörődött, hogy meghal, vagy érdemes vele beszélni?

- Őszintén fogalmam sincs. Én megpróbálom, nem érdekel. Vagyok én is annyira makacs, hogy hajtsam előre. Ha van erre megoldás, akkor meg fogom találni és addig járok a nyakára, amíg nem hajlandó rá. Nem hagyom veszni, nem tudom megtenni. A többit meg majd meglátjuk.

- Megértelek, kölyök, de ne lovald bele magad, mert neked a saját utad kell járnod - kér komolyan, mire így látatlanul is bólintok. - Fogok beszélni Masaoval - jelenti ki. - Holnap este meglátogatom, felteszek neki pár kérdést és annak függvényében döntöm el, taníthat-e. Szedje elő a józanabbik eszét, az összes orvosi papírját és tegye félre a büszkeségét, Bakari megvizsgálja és pontosabb diagnózist állít fel - közli határozottan. Ez most nagyon jól jön nekem, talán a legjobb, amit mondhatott. Nekem már ez is bőven elég most. - Nem biztos, hogy azt a nagyjából egy évet lábon ki bírja húzni, mert ha már áttétek is vannak, bizonyára kibaszott fájdalmak is jelentkeztek, de erről bővebben majd Bakari tud tájékoztatni.

- Tudom, Ikuval is nagyon nehéz volt a vége - mondom csendesen. - Beszélek vele erről is, rendben? Köszönöm - mondom még egyszer. Tényleg, hihetetlenül hálás vagyok neki, de szeretnék visszamenni Masaohoz. - Hívsz majd?

- Te is rám emelheted a telefont, de igen - válaszol. A hangjában nincs él, ez csupán egy egyszerű felelet. - Később még beszélünk.

- Rendben. Még jelentkezem én is - búcsúzom, azzal leteszem a telefont. Várok még pár percet, hogy összeszedjem magam és csak utána csámborgok elő a szobából. Masao rendbe szedte magát, úgy látom teát is készített, most pedig elnyúlva ül a kanapén, míg Teru ezt teszi a fotelban. Mindketten rám pillantanak, gondolom, hogy mit intéztem. - Akemit visszahozza Bakari - közlöm ezt először. Aztán elgondolkodom a többin. - Teru, kérlek szépen, hagyj minket kettesben - kérem a testőröm. Tudom, hogy morogni fog és nem örül neki, de a továbbiakat négyszemközt akarom megbeszélni az alvilágival. Teru tényleg húzza a száját, villanó szemekkel kel fel, majd ahelyett, hogy kimenne, hozzám lép.

- Remélem, tudod, mit csinálsz - suttogja nekem, azzal a konyhába vonul. Masao mozdulatlanul ül, csak figyel, és egyelőre én sem teszek mást. Nem, igazából nem tudom mit csinálok, csak azt, hogy az nem lehet rossz. Nem félek tőle, attól sem, hogy bántani fog, mert nem tenné meg. Teru már túlkomplikálja szerintem ezt az egészet. Végül nem bírom tőle távol, így a kanapé elé ülök le, egészen közel, hogyha szeretném, talán meg is tudjam érinteni.

- Tatsuki holnap meglátogat este, szeretne beszélni veled, hogy eldöntse, taníthatsz-e - kezdem ezzel. - Azt szeretném, ha engednéd Bakarinak, hogy megvizsgáljon, hogy pontos képet kapjunk tényleg mindenről. Kérlek. - Ebben benne van minden, amit most érzek, még Nem tetszik neki, amit hall és mélyet sóhajtva elfordítja a fejét. Újabb nagyobb fújtatások következnek, közben szemöldökeit ráncolja, végül lejjebb csúszik, majd hosszában elfekszik a kanapén.

- Megengedem a vizsgálatot és hajlandó vagyok beszélni Tatsukival - jelenti ki végül. Bólintok, reméltem, hogy nem kell ennél sokkal többet kérnem. Kiharcoltam volna, ha kell erővel is ezt most. Végül óvatosan mellé kuporodom a kanapéra, de úgy, hogy nehogy bármi módon is bántsam és megsimogatom a kezét.

- Ne haragudj, hogy megütöttelek meg hogy kiabáltam - kérek ezért bocsánatot.

- Nem haragszom. Te is jössz holnap este, vagy csak ketten lesznek? - kérdezi meg. Nem néz rám, a plafont bámulja és most igazán feszültnek látom őt.

- Nem tudom - vallom be. - Szeretnék, de ebben most Tatsuki dönt. Meg fogom tőle kérdezni, meglátjuk. Mi a baj? Mondd el kérlek!

- Nem szerepelt a terveim közt, hogy elmondom ezt akárkinek is. - Átfog és félig magára húzva karol a testéhez, szemeit pedig lecsukja, de még így is látszik, hogy rettentő ideges. Hozzábújok és nyugtatóan próbálom simogatni, de csak finoman, nehogy valami olyan helyet találjak el, ami fáj.

- Miért vagy ettől ennyire ideges? - kérdezem meg csendesen.

- Nem akarom, hogy ebbe bárki belefolyjon. Nincs szükségem sem közönségre, sem segítségre, sem semmire. Maradj ettől távol, Jeremy - kéri csendesen. - Nem akarom, hogy tönkremenj mellettem.

- Nem hagylak egyedül - mondom meg nagyon komolyan. - Már nem megy. Nem akarok kimaradni, nem akarok távol lenni, ezt értsd meg, kérlek. Ahhoz... túlontúl ragaszkodom hozzád. Nem fogok tönkremenni, ezt tudom.

- Én pedig nem akarom ezt megosztani senkivel.

- Miért? - Csak ennyit tudok megkérdezni most.

- Mert ez nem tartozik másra.

- Ez hülyeség - közlöm komolyan. - Neked is kell a támogatás, a segítség. Erős vagy, de nem halhatatlan, ezt mind tudtuk. Ne lökj el! - kérem nyomatékosan. - Hagyd meg a döntést nekem, hogy mit és meddig bírok.

- Nem is akarok halhatatlan lenni - jelenti ki könnyedén, de elereszt. - Nem csupán miattad aggódom, egyszerűen ezt egyedül akarom végigcsinálni. Semmi közöd nincs ehhez, ez az én gondom - közli komolyan. - Nem kell támogatás, mert négy évvel ezelőtt felkészültem rá, hogy szétmar a rák, ahhoz meg, ami ezzel jár, nem kell asszisztálnia senkinek. Szépen megcsinálom, amiket még elterveztem, aztán repülőre ülök és elmegyek meghalni.

- Miért akarod feladni ilyen könnyen? - kérdezem meg, de nem húzódom vissza igazán, csak egy kicsit. Nem tudok most elszakadni tőle.

- Miért és hogyan harcoljak? Még egy évért? Kettőért? Bőven elmúltam negyven, részesültem a jóból és a rosszból is, ami az életből nekem járt. Akemit sínre tettem, miattad nincs miért aggódnom, Raktarit pedig majd támogatják. Már nincs több dolgom, nincs miért élnem - mondja el ezeket teljes nyugalommal.

- Akkor keress célt! Annyi minden van még benned, annyi mindent megtehetsz és annyi minden dolgod lehet, ha összpontosítasz. Nem hiszem el, hogy ennyi és feladod. Ez nem vall rád!

- Jórészt nem ismersz. Már láttál olyasmit tőlem, amit korábban nem, de hogy tudnád, milyen vagyok, túlzás lenne kijelenteni, ezért nem állapíthatod meg, mi vall rám és mi nem. Nem keresek új célt, nekem megfelel az, ami van. Te nem voltál beletervezve az elkövetkezendő fél-egy évembe, de azt hiszem, belefér az időmbe, hogy tanítsalak. Nem vagyok benne biztos, mert ilyen tendenciával hamarosan el kell kezdenem fájdalomcsillapítót szedni, mert nem fogom tudni elviselni, ami van. A többit, hogy mi vár rám, majd holnap Bakari megmondja, én, bevallom, utána sem néztem, mert nem akartam minden nap a falra festett ördög képével kelni. Fogy a fény és ha elfogy, nem akarok tovább élni, mert a sötétség... - Valószínűleg nem találja a megfelelő szót, ezért inkább félbehagyja a mondatot és kissé megvonja a vállát.

- De visszakaphatnád a fényt, visszaszerezhetnéd, újrateremtődhetne. Tudom, hogy így van, érzem. Kérlek szépen... - Nem tudom befejezni, inkább megint odabújok hozzá.

- Gondold át újra - kér csendesen.

- Miért ragaszkodsz ennyire hozzá? - kérdezem meg végül, néhány perc után. Kavarognak a gondolataim rendesen.

- És te hozzám?

- Mert fontos vagy nekem, számítasz mindenben. Ez baj? - kérdezem meg félénken. Meg mert szeretlek, de ezt sosem fogom elmondani neked, mert akkor még annyit sem kapok, amennyit most.

- Mert szeretsz. Én is Raktarit. Mindennél jobban.

- Miért hagytad el? - kérdezek rá arra, ami most a leginkább nem logikus ezek után.

- Választania kellett volna köztem és a családja közt, amit nem bírt volna el, olyan nyomást jelentett - válaszol csendesen. - Gondolom, nem ismered Raktari családi körülményeit, de annyit elmondhatok, nem véletlenül és én sem véletlenül akarom kipusztítani rajta kívül az összes Yuusukét. Raktari annyira nem illik közéjük, mint grafit közé a gyémánt, mégis ugyanaz alkotja őket - magyarázza a plafont nézve. - Mindig is szigorral nevelték, de ez több volt annál. Egy gyerek, amelyikben több vidámság, értelem és energia van, mint a többiben, nem játszhatott, ráadásul a hiperaktivitását is nemlétezőként könyvelték el, így folyamatosan büntetésben volt. Na ez volt Raktari. A fegyelmezettsége és a visszafogottsága kő keményen bele lett verve, amiért mindig is hadban álltam az apjával és a nagybátyjával. Én lázítóan hatottam rá. Játékokat vettem neki, viccelődtem és bolondoztam vele, csavarogtunk, de neveltem és tanítottam is. Meghasonult volna, vagy kivégzik, ha velem marad. Nem véletlenül csak nagyon kevesen tudják róla, hogy a saját neméhez vonzódik, hiszen egyáltalán nem túlzás, hogy élve elásnák érte otthon a hátsókertben, de van annyira becsületes is, hogy ha sarokba szorítják és azt mondják neki, csak akkor válthatja ki a mocskos bűneit, ahogy neveznék, ha seppukut hajt végre, megtenné. Ezért. Most él és boldog.

- Tényleg ki akarod végezni a teljes családját? - kérdezem meg, de nincs már él a hangomban. Már teljesen mindegy, én mit érzek, nem számít.

- Igen. Talán megszabadul Raktari azoktól a félelmektől, ítéletektől, gátlásoktól, amik visszafogják abban, hogy boldog lehessen tényleg. Képes lenne ellökni magától Yoshimit, hogy egy szabadabb, nyíltabb sráccal összejöhessen, vagy a családja miatt. Ezt nem engedem. Az a kölyök nem azért várt éveket, hogy néhány hónapot nyerjen. - Ahogy erről beszél, elszántság lobban fel a hangjában. Azt hiszem, sosem szabadulok meg ezektől a dolgoktól, már érzem. Nem is tudok kilépni belőle, de még mindig annyira furcsa erről beszélni valakivel, ugyanakkor meg nagyon szeretném, ha boldogok lennének. Csak az a kurva irigység ne lenne! - Azt gondolod, ez szerelem, pedig sokkal több annál. A barátja, bátyja és apja is voltam Raktarinak, ezért tudok örülni annak, hogy boldog mással és ezért nincs számomra fontosabb cél annál, minthogy megöljem a családját.

- De egyedül ezt hogyan akarod véghezvinni? - kérdezem meg komolyan. - Ők is testőrök, nem?

- Tolószékben. Egyébként is gyerekjáték lenne számomra, az átlag testőrök tudása nagyjából a fele az enyémnek.

- És utána? Raktari gyűlölni fog érte... - nyögöm ki. Nem akarom megállítani, csak... csak nem értem.

- Tudom, ezért megyek el az országból.

- Hova akarsz menni? - Most már a könnyeimmel küzdök megint, de nem akarom ennek megadni magam.

- Ráérek még kitalálni, de nem fogom elmondani. Ha elmegyek, nem akarom, hogy a nyomomra akadjanak - teszi hozzá komolyan. Nem bírom tovább és csendesen elerednek a könnyeim, amik szépen lefolynak a mellkasára. Nem akarok sírni, de másképpen nem megy, már túl sok a feszültség és nem merek többet befojtani.

- És ha van esély, hogy meggyógyulj? Ha van lehetőség? - kérdezem remegő hangon.

- Lássuk reálisan. Nincs - mondja csendesen, s simogatni kezdi a fejemet. - Nem fogok terápiákra járni és emberi roncsként döglődni sokkal tovább, mint ahogy a természet óhajt végezni velem.

- Mindent meg akarok tanulni tőled, mindent. Nem akarom, hogy ez elvesszen, ahogy azt sem, hogy te eltűnj. Az ellen nem tehetek, de ha Tatsuki engedi, szorgalmas leszek nagyon, ígérem. És mindent, mindent megteszek, jó? - ígérek lázasan. Nem akarom elveszíteni, ahhoz... nem tudom... képtelen vagyok most ezen gondolkodni.

- És ha nem engedi?

- Akkor titokban teszem ugyanezt, majd összeegyeztetem, hogy jó legyen, ha kell, akkor kevesebbet alszom, vagy elszökök, nem érdekel.

- Ebben ugyanolyan vagy, mint Akemi. Elvakult - jelenti ki csalódottan, s fel is ül. - Ha Tatsuki nem engedi, nem tanítalak.

- Akkor teljesen megszabadulsz tőlem? - kérdezem meg csendesen, próbálva beletörődni abba, hogy erre igen is lehet a válasz. Akkor ennyi, nem keresem utána...

- Igen. - Akármennyire is igyekeztem ebben a fél percben felkészülni a válaszra, most mégis nagyon szíven talál. Összeszedni nem tudom magam, de visszafogom a könnyeimet és úgy nézek fel rá. Fáj, kibaszottul, lüktetve megint és nem akartam, hogy így legyen. Már megint a saját hülyeségem eredményét kell elviselni, pedig most... azt hittem, nem csináltam hülyeséget. Igyekeztem megfelelni mindennek, igyekeztem olyan lenni, hogy ebből ne lehessen probléma. És mégis... már megint egy olyan helyzet, amiben eleve vesztesként indultam, mégis reménykedtem és hinni akartam, hogy lehet másképp. Csak egy kis hülye vagyok... akinek újabb fergeteges baklövést sikerült elkövetnie. Csak tudnám, hogy miért kell ennyire fájnia az egésznek...!

- Miért akarsz minden terhet egyedül cipelni? - kérdezem meg végül, de kihalnak az érzelmek a hangomból, mert ha megmutatom őket, annak nem lesz jó vége.

- Mit adjak oda és kinek?

- Azoknak, akik szeretnek és azt, ami sok most.

- Azok, akik szeretnek, pont azért szeretnek, mert egyedül képes vagyok helytállni és olyan vagyok, amilyennek mutatom magam. Nem azért vannak vagy lennének mellettem, hogy a terheimet cipeljék.

- Ez nem igaz - mondom meg nagyon komolyan. - Nem azért szeretlek, mert erős vagy és meg tudsz védeni, hanem ami ott van benn - bökök a mellkasára. - Amit adtál és amit adni tudsz.

- Pontosan. Egyről beszélünk, csak másképp fogalmazod meg. Azt szereted belőlem, amivel jó vagyok hozzád, de a gyengeségeimet, a hibáimat, a hülyeségeimet nem is ismered.

- Akkor mutasd meg és ne döntsd el előre, hogy tetszene vagy sem. Te ismered a hibáimat, mégis szeretsz valahol, ha nem is úgy, ahogy én. Ismered az összes gyengeségemet, hülyeségemet és mégsem dobtál ki.

- Nem is mondtam, hogy cuccoljunk össze és legyünk egy pár. Egy bizonyos szintig könnyű elfogadni és szeretni a másikat.

- Miért hiszed azt, hogyha megmutatod, ami még benned van, akkor elfordulnak tőled?

- Ügyes - jelenti ki halvány félmosollyal. - Nem élek ebben a hitben, csupán nem akarok senki előtt kitárulkozni.

- Szerintem inkább félsz tőle - mondom meg a szemébe nézve.

- Miért gondolod így?

- Mert nem illik bele a képbe, amit magadról felállítottál. Szerintem magadnak sem ismered be, hogy igenis félsz attól, ami jön. Inkább elmenekülsz, minthogy hagynád, hogy segítsünk, hogy melletted legyünk, mert tartasz attól, hogy sajnálnánk, hogy a végén ezzel kéne szembesülnöd. Pedig ez nem így van.

- Ugyan mit tudnál nekem segíteni? - kérdezi meg elvéve az asztalról egy bögrét.

- Támogatni, melletted lenni, meghallgatni, erősíteni, támaszt nyújtani - sorolom fel, amit én gondolok.

- Nem fogok panaszkodni, egy kölyökre támaszkodni meg aztán végképp nem. Nincs szükségem erősítésre, mert nem vagyok gyenge és kísérőre sem az úton. Értsd meg, hogy nem kell mindaz, amit akarsz adni.

- Nem vagyok kölyök - közlöm hidegen. - Pontosan tudom, mire számítsak, tudom, mi fog következni, mi jöhet még, milyen következményekkel jár és hogy mi a végkifejlete. Nem vagy gyenge, nem ezt mondtam, összességében erős vagy, de neked is kellenek legyenek gyenge pillanataid és pont akkor van szükséged másra. Tagadhatod, de így van, mert ez mindenkiben lejátszódik, még Tatsukiban is, akit viszont simán halhatatlannak tartottam.

- Senki sem az, akit ismersz. A halhatatlanok istenek - jelenti ki. - Nekem halvány sejtelmem sincs, mi lesz. Elképzelésem sincs. Azt tudom, hogy nem mehetek és nem is megyek kórházba, nem vagyok hajlandó sugarazásnak és terápiáknak alávetni magam, gyógyszereken élni. Csinálom, amit kell, elérem a céljaimat, aztán lesz, ami lesz. A legnagyobb félelmem, hogy ez a rohadás meggátol abban, amit akarok.

- Akkor befejezi helyetted más - vetem oda, de aztán nem bírom így folytatni. - Miért adod fel? Miért nem küzdesz?

- Nincs célom több. Nincs tovább értelme az életemnek.

- Minden életnek van célja, azért jön világra, hogy folyamatosan keressen és találjon. Neked is lehet még, ha megtalálod, mi az.

- Te még fiatal vagy, jó is, hogy így állsz hozzá. Én már túlvagyok azon, amiért megszülettem.

- Ezt honnan tudod?

- Így érzek.

- Miért utasítasz el ennyire?

- Mit vársz tőlem? Az érzéseidet érthető okok miatt nem tudom viszonozni, becsapni meg nem akarlak. Kicsit könnyebbé teszem az utad, aztán szépen elválunk egymástól. A szerelem elmúlik, ezen is túlleszel és talán jobb lesz a jövőd. Ezt tartom helyesnek.

- Örülök, hogy már megint eldöntik helyettem, mi a jó nekem... Mindegy - válaszolok csendesen.

- Te nem ugyanezt akarod velem csinálni? Ugyanúgy eldöntötted, hogy nekem attól jobb, ha te önjelölt segítőt játszol - mondja, miközben visszafekszik a kanapéra. Újabb pofon, csak most nagyobbat csattan, mint ami éppen kell. - Hiába mondom, hogy nincs rád szükségem, próbálod rám erőltetni magad. Én legalább meghagytam a lehetőségét annak, hogy ha valamit nem akarsz, akkor elutasíts. Te döntöttél úgy, hogy kell, amit tanítani tudok és velem akarsz lenni. - Csak nézem, figyelem őt, miközben újra végigfolynak a hideg cseppek az arcomon. Rendben van, ha ez kell... csak... csak fáj. Élesen... Nem tudok megszólalni, egyszerűen csak muszáj vagyok hozzábújni. Nem bírom elviselni, hogy visszautasít... hogy ő is megteszi ezt... - Már most szenvedsz mellettem, pedig még nem láttál kínlódni - világít rá csendesen.

- Mert elutasítasz - vallom be nagyon halkan, szinte alig hallhatóan. - Nem érdekel, ha kínlódsz, kibírom, de a tudat meglesz bárhol, hogy vajon mi van veled, élsz-e még vagy sem. Megmondtam, hogy tudom, hogy mi jön, nem kell felkészülnöm rá. Premier plánban néztem végig már egyszer.

- Még egy ok, hogy ne akard újra.

- Tarts hülyének, de mégis akarom.

- Az vagy - jelenti ki halvány mosollyal. - Mindenképpen neked fog ez fájni, Jeremy...

- Ha így is, úgy is fáj, akkor teljesen mindegy, mikor - mondom meg csendesen. - Most is fáj már, akkor meg tök mindegy...

- Minél jobban belefolysz ebbe, annál jobban fog fájni. Kíméljük meg magunkat ettől.

- Már nyakig benne vagyok. Legalább csak még egy kicsit...

- Újra felteszem a kérdést. Mit vársz tőlem? Vagy kérdezzem azt, mit akarsz?

- Amíg lehet, ne lökj el - válaszolok, de talán tök feleslegesen. Masao csak fúj egyet, lecsukja a szemét és a fejét csóválja. Hallgat... Tehát visszautasít. Ő is, mint mindenki más. Neki sem kellek, ahogy senkinek sem... Ez van, Jeremy, már megszokhattad volna... - Miért...?

- Mit miért?

- Miért nem kellek neked?

- Végülis igazad van... - sóhajtja. - Szabadelvű, laza, impulzív srác vagy, aki semmire sem mond nemet a szexben, ami jó lehet. Remekül elboldogulsz a konyhában, nem büdös számodra a munka, vannak céljaid, lelkes vagy, kedves, vidám, jólelkű, ugyanakkor ravasz és törekvő is. A hűséged is kifogásolhatatlan, alkalmazkodó és odaadó típus vagy, nincsenek túlzó igényeid, nem vársz el lehetetlent, nagyon tudsz szeretni, de nem hiszem, hogy tipikus kis háziállattá válnál, akinek minden vágya az, hogy körbeugrálhassa a másikat. Mindezek ellenére is ragaszkodom egy olyan sráchoz, aki évekkel ezelőtt túllépett rajtam és ugyanolyan szenvedés tud lenni vele együttlenni, mint öröm, de én már nem változom. - Ez most igazán övön aluli volt... Hirtelen levegőt is elfelejtek venni, megmerevednek az izmaim és megfeszülök teljesen. Ez most miért kellett? Ha azt hiszi, ezzel el tud ijeszteni, nagyon téved, a fájdalom már nem érdekel. Most mégsem tudok erre válaszolni, de még csak lenyugodni sem. - Menj el - kér teljesen komolyan. - Felesleges maradnod, hogy szétrúgjunk mindent, ami korábban volt. Majd később kereslek, vagy keresel, addig én is jobb passzba kerülök. - Felsóhajtok. Most erre mit mondjak? Hogy nem akarok... Már senkit nem érdekel, hogy mit akarok. Vagy... Tök mindegy az egész.

- Rendben - suttogom. - Ne tűnj el! - kérem komolyan, aztán... megmutatom, mit akarok. Feljebb kúszok és megpróbálom megcsókolni, amit tudom, hogy nem fog hagyni, de egyszerűen muszáj próbálkozni. Tudtam... A számra kerül a keze és finoman eltol, amitől kiráz a hideg. Elhúzódom, nem erőltetek semmit sem, de hogy ezt most nem fogom könnyen kiheverni, az egyszer biztos. Érzem, hogy gyűlik a feszültség, hogy nem akarom ezt, nem akarom itt hagyni, hogy ki fogok borulni megint. Szédelegve indulok el a konyhába, majd visszafordulok még. - Akemi kábé fél óra és itt van - közlöm érzelemmentes hangon. Ez a legegyszerűbb, letolni mindent jó mélyre és elzárni egyelőre.

- Rendben.


Szó szerint szédülök, mire beérek a konyhába, ahol Teru feláll és hozzám lép. Végigmér, majd a kezei a vállamon landolnak. Felnézek rá, de nem látom tisztán...

- Mi történt? - kérdezi aggódva. - Rosszul festesz - jelenti ki szigorú pillantásokkal, de szelíd hangon és egy székhez terel. Lerogyok rá, de csak hümmögésre futja egy darabig, aztán felnézek rá újra.

- Menjünk haza - kérem csendesen. Nem tudom elmondani, nem megy...

- Mit mondott neked?

- Nem... - Hát ez nem igazán értelmes. - Semmit.

- Persze, én meg a lappföldi Mikulás vagyok - morogja Teru, azzal lehajol hozzám, hogy a karjaiba véve vigyen el. Kinyújtom a kezem, hogy a nyaka köré fonva segítsek tartani magam.

- Deon... - suttogom. - Neki...

- Mi van Deonnal? - kérdezi értetlenül. Vet egy pillantást Masaora, ám szóra sem méltatja, miközben áthalad velem a nappalin. Az alvilági a tekintetével követ miket, magamon érzem, de ugyanúgy hallgat, mint korábban. Nem akartam, hogy így lásson, nem akarom, hogy azt higgye, hogy fájdalmat okoz... pontosan azt teszi, de nem akartam, hogy lássa. Annyira béna vagyok.

- Neki el tudom mondani - nyekergem ki összefüggően a mondatot végre, bár rendesen megküzdök vele.

- Rendben.


Teru beültet a kocsiba és hazafelé indul velem. Nem akarok beszélni, nem is tudok, de sírni sem, csak bámulok kifelé az ablakon kukán, aztán előveszem a telefonom, ám el is teszem. Nem érzem úgy, hogy tudnék beszélni Tatsukival, akkor meg mindegy. Gondolom, Bakari úgyis szállítja az infókat. Teru sem szólal meg, csak néha rám pillant, látom az üvegben. Próbál segíteni, a piros lámpáknál kinyúl és megdörgöli a vállam, vagy megsimogatja a fejem kicsit összeborzolva a hajam. Jólesik, ezt nem tagadhatom. Felé fordulok és most őt figyelem, de nem tudok neki érdemben mit mondani. Nem megy, meg ha most elkezdem, akkor kijön minden, de minden és azt nem itt kéne, mert nem tudom, milyen eredménnyel járna. Itt van, ez bőven elég nekem. Bocsánatot kellene kérnem tőle mindenért, a napért, a hisztikért, mindenért... Csak most nem megy, majd később...