23.

Jeremy

Megint nem sikerül igazán korán kelni, sőt... Végül Teru az, aki kirángat az ágyból, mire álmosan pislogok fel rá és fogalmam sincs, hol is vagyok pontosan. Ha nem magamtól kelek, akkor egyrészt kiállhatatlan tudok lenni, másrészt ön- és közveszélyes. Most mondjuk csak egyszerűen mérges, de az felér a többivel.

- Mi van? - mordulok, amint képes vagyok kinyitni a szám.

- Idő - válaszol egyszerűen. - Ébredj fel rendesen, aztán menjünk ebédelni - kéri.

- Nincs kedvem - vágom vissza magam duzzogva az ágyba és a fejemre rántom a takarót.

- Nekem meg éjszaka nincs hallgatni a kukorékolásodat. Beváglak a medencébe, ha magadtól nem józanodsz ki - fenyeget meg komolyan, mire csak kilesek a takaró alól.

- Úgysem csinálod meg - morgom.

- Ne akarj nagy tétben fogadni erre - neveti, mire ráöltöm a nyelvem és visszatakarózom. Úgysem meri megtenni. - Egy percet adok - jelenti ki. Na persze! Csak egy morgással válaszolok. Akkor lepődöm meg nagyon, mikor Teru felnyalábol és belecsavar a takaróba. He????

- Ne merészeld! - kiabálok ki a kupacból, de azt hiszem, nem nagyon hatja meg a dolog, ugyanis pár perc múlva szinte csak eldob, majd pörögve landolok a medencében. Merülök, aztán prüszkölve, köpködve jövök fel, miközben Teru elégedett somolygását figyelem, meg azt, hogy azért tart a bosszúmtól. Annak nem is lesz hiánya, de még nem most. Megtörlöm a hajam, majd gondolok egyet és kidobom a pólóm a vízből, megint ráöltöm a nyelvem és nekiindulok úszni pár hosszt. Kellemetlent a hasznossal, ha már így alakult, végül mint aki jól végezte dolgát, kimászom a partra és szerzek egy törölközőt. - Utállak! - közlöm vele, mielőtt elindulnék a szobám felé.

- Nyugodtan, de tanuld meg, hogy nem csinálok segget a számból - kéri csendesen, a hóna alá csapva az összehajtott takarót.

- Ezt még visszakapod - duzzogok még egy kicsit, csak mert jólesik, pedig igazából nem is haragszom, pláne, hogy nevetni lenne kedvem.

- Rendben - mondja elfogadva. - Mennyi idő múlva találod meg a konyhát? Ha fél óránál több, akkor ne haragudj, de nem várlak meg az evéssel - teszi hozzá.

- Lezuhanyzom, felöltözöm és megyek. Szerintem negyed óra - mondom meg most komolyabban. - Egyébként... kurva jó volt - röhögöm el magam és nekiiramodom a folyosón, majd beviharzom a szobámba és meg sem állok a fürdőig. Fázom, szóval egy forró zuhany jót fog tenni. Kicsit azért iparkodom, mert Teruval szeretnék enni, így csak húsz percbe telik, mire a konyhába érek, ahol már nagy bőszen vár. - Legalább olyan morgós vagy éhesen, mint én, mikor kivernek az ágyból - állapítom meg mosolyogva. - Ne haragudj! - teszem hozzá.

- Nem függ össze a morgás, az éhség és az, hogy bedobtalak a medencébe. Éhes vagyok, ez egy tény. Lehet, hogy emiatt kicsit türelmetlenebb is, de ez meg normális. Az meg, hogy bevágtalak a vízbe, egy következménye annak, hogy azt feltételezted, nem teszem meg - jelenti ki elemző módon beszélve. - Nem haragszom semmiért. Jó étvágyat. - És enni is kezd.

- Jó étvágyat. - Megcsóválom a fejem és én is nekilátok. - Legközelebb valami kedvesebbel fenyegess - kérem meg két falat között.

- Azzal nincs értelme, a motiválásra nem hajlasz mindig.

- Most nem is volt motiválás. Vagy azt átaludtam? - kérdezem meg ártatlanul.

- Nem, most nem volt türelmem próbát tenni, biztosra akartam menni. Még Tatsukit is fel akartad hívni tegnap - emlékeztet.

- Uh! Tényleg. Fel is fogom - döntök végül. - De egy kicsit később, előbb bátorságot gyűjtök, meg eldöntöm, mit akarok. Ha megyek, ugye velem jössz? - kérdezem meg reménykedve.

- Esélytelen, hogy le bírsz rázni. - Erre csak egy mosollyal tudok válaszolni. - Miért kell bátorságot gyűjtened? Kevés dologra nem kaptál még engedélyt, amit akartál - világít rá.

- Nem is attól félek, hanem hogy én akarom-e egyáltalán. Vagyis hát akarom is, meg nem is, szóval őrlődöm. De jobb lesz, ha minél előbb felhívom, mert annál kevésbé jön ki rajtam az idegesség. Kaja után meg is ejtem szerintem. Viszont ezt most egyedül - kérem ezzel Terut, hogy maradjon ki belőle, mire biccent egyet.

- Addig én összepakolok, hogy át tudjak költözni, meg lehet, hogy beszélek a srácokkal is.

- De... azért ne kapj össze velük, jó? És ha lehet, akkor én a szoba közelében sem jártam - kötöm ezt ki, ő pedig megint csak biccent. Hát, ez is egyfajta válasz, bár tudom, hogy mennyire rosszul érintette a dolog. - Haragszol rájuk?

- Neheztelek.

- És ez mivel jár?

- Elmondom szerény meglátásomat a témával kapcsolatban, meg azt, hogy marha kellemetlenül éreztem magam, aztán összepakolok és eljövök.

- Ki fognak borulni, főleg Raktari - állapítom meg csendesen.

- Raktari pont nem. Ő lesz az, aki teljesen meg fogja érteni a helyzetet és ő lesz az, aki tovább eszi magát majd ezen.

- Pont erre gondoltam, hogy szégyellni fogja magát.

- Túltesszük magunk rajta.

- Ebben nem kételkedem, csak azért sajnálom, hogy így alakult. De azért a barátjuk maradsz, ugye?

- Persze, ez nem kérdéses. Kellemetlen helyzetbe hoztak, ami nekik is kellemetlen lesz, mindezt azért, mert nem tartották be, amit megbeszéltünk. Nem haragszom rájuk, nem történt semmi olyan, ami miatt okom lenne megszakítani velük bármit is, csak kell egy kis idő, amíg túljutok azon.

- Rendben - felelek csendesen, ez így elfogadható szerintem. - Ha minden jól alakul, akkor úgysem maradunk már sokáig - teszem hozzá ezt is, majd befejezem az evést. - Köszönöm - jelzem ezzel Ayakonak, hogy megint isteni finomat csinált, aztán elpakolok magam után.

- Menj, hívd fel Tatsukit - javasolja, miközben elpakol Teru is.

- Okés, akkor ha végzem, megcsörgetlek, úgy jó? - De úgyis tudom, hogy jó, így visszavágtázom a szobámba, de már útközben megcsörgetem a tetoválót. Néha annyira hiányzik és olyan jó vele beszélni. Csak kicsit félek, hogy elege lesz belőlem és elküld a búsba. Nem tudom, hogyan fogadnám. Nagyon szeretem és úgy érzem, hogy nélküle képtelen lennék megállni a lábamon. És nem csak egyelőre. Nem utasítja el a kérésem és ez jólesik, ahogy a folytatás is. Kicsit mindig feldob, hogyha vele beszélgetek, ráadásul most is helyrepakolja a hülye fejem, meg a lelkem is. Pontosan ezekre a dolgokra van szükségem, ráadásul nem babusgat, hanem keményen elmondja, amit gondol. Valahogy könnyebben jövök ki ezekből a beszélgetésekből, sokkal felszabadultabb tudok lenni és kevésbé zavar a környezet, vagy a történések. Végül majdnem egy órát beszélünk, ha nem többet is és mikor leteszem a készüléket, elvigyorodom. Bízom benne, jobban, mint bárkiben és nincs miért tartanom, tudom, hogy nem játszana ki sosem és segíteni fog nekem, érzem. Végül nagyot sóhajtok és hátradobom magam az ágyon, majd megcsörgetem Terut, de amikor felveszi, le is rakom és megvárom, hogy bejöjjön. Nem nagyon akaródzik felkelni, jó így elnyúlva egyelőre.


Mikor nyílik az ajtó, felnézek és Teru ruhákkal megpakolva jön be, majd nekiáll berakni a felső polcra. Igazából hely is csak ott van, de azért remélem, nem attól tart, hogy áttúrom a ruháit, mert az igazán ciki lenne. Aztán megkérdezi, hogy elviheti-e Yoshi ruháit, mire csak bólintok és ki is pakolja őket. Hm... Igazából most válik véglegessé tényleg az egész, hogy az a pár póló meg alsó kikerül onnan. Nem tudom, kicsit azért furcsa. Olyan végleges érzés, és bár sosem vallottam be magamnak, de egészen eddig kicsit reménykedtem. Na most már nem fogok. Csendben várom, hogy visszajöjjön a testőröm, aztán megbeszéljük az estét. Pár újabb tiszta ruhával tér vissza, de már az enyémekből is hoz, tehát járt a mosodában is. Felülök végül és elgondolkodva nézek ki a fejemből még egy pár percig.

- Háromnegyed hétre megyünk a Murasa utcai kávézóba. Szóltam Tatsukinak, hogy te is jössz, beleegyezett - közlöm csendesen.

- Rendben. Van valami, ami még vonatkozik rám az estével kapcsolatban?

- Te leszel inkább hátvédként kezelve, ha jól hiszem. Egyébként semmi, csak legyél velem, jó?

- Persze, ez természetes. Baj van? Vagy aggódsz? - kérdezi melléülve.

- Hát... Nem tudom, hogy fogja fogadni Masao őket és ha támadna, akkor megölik - mondom csendesen, a kezemet bámulva. - Nem hiszem, hogy fog, de... jobb félni, mint megijedni. Plusz már Akemi sem lesz ott, ha minden igaz és ettől tök furcsa lesz az egész.

- Nem hiszem, hogy támadna, négyen már túl sokan lennénk számára. Akemi hiánya miért foglalkoztat? - kérdezi meg csendesen.

- Hiányozni fog egy kicsit. Tudod, egészen megkedveltem a végére, meg a dolgai is mindig széjjel voltak, amik már gondolom, nem lesznek, így meg furcsa lesz ott lenni most.

- Csak Masao szállt ki az életéből, te ettől még felhívhatod, nem?

- Nem emlékeztetném folyton rá? Egyébként szívesen megtenném, kíváncsi vagyok, milyen lesz a sorsa, meg hogy minden rendben megy-e, csak nem tudom, mennyire lenne helyes.

- Ha jól értem, bedobták egy teljesen új környezetbe, amit sokkal könnyebb úgy megszokni, hogy van valami, ami emlékeztet a régire. Legalábbis én így gondolom - teszi hozzá csendesen.

- Délután találkoznak az ürgével, szóval lehet, még felhívom ma... vagyis nem tudom... kicsit féltem is, hogy nem akar-e visszaszökni, meg ilyesmi - dőlök Terunak. - Ahhoz képest, mennyire utáltuk egymást...

- Így szokott lenni. Ha hallgat rád, vagy jóban vagytok, szerintem örülni fog, ha felhívod.

- Szerintem jóban lettünk. - Vagy csak nekem jelentett valamit az a hármas, meg hogy látott minket. Meg a beszélgetések is, meg engem hívott fel, mikor gond volt, meg... Na jó, ennek így semmi értelme. - Felhívom olyan négy felé, szerintem addigra elintézik a dolgot.

- Rendben. Addig mihez kezdünk?

- Hát ez egy marha jó kérdése. Nem tudsz valami helyet, ahova mehetnénk egy kicsit kimozdulni innen? - kérdezem meg végül. Nincs kedvem maradni és itt szenvedni még órákat. Ha kimozdulok, jobb lesz.

- Attól függ, milyen kikapcsolódásra vágysz. Mozi? Séta? Város vagy természet?

- Valami olyan helyre, ahol nem kell agyalni ennyit. Szóval ami leköt és nincs késztetés semmire. Meg ahova te is szívesen mennél.

- Engem a vezetés és az erdőjárás leköt, előbbi alatt zenét hallgatok, utóbbi alatt pedig a természetet. Mivel hideg van, hógolyózhatunk is, gyerekként szívesen csatlakoztam másokhoz is.

- Húúú! - nézek fel rá vágyakozva. - Hova megyünk? Mármint hógolyózni.

- Park vagy erdő?

- Hm... akkor már erdő, ott el is lehet bújni, meg fogócskázni - mosolygok Terura. - Vagy nem?

- Ezt egy parkban is lehet.

- Ahogy gondolod, nekem tulajdonképpen mindegy. Csak szép legyen.

- Rendben. Akkor öltözz fel melegen - kéri. Elvigyorodom és már pattanok is le az ágyról, hogy ruhát szerezzek magamnak. Teru is feltápászkodik és nekiáll felöltözni. Húúúú! Ez tök tuti lesz! Már alig várom. Veszek melegebb nadrágot, meg pulcsit, meg sapka, sál, kesztyű is kerül elő. Na meg persze a vastag kabátom, meleg zokni, ilyenek. Aztán már teljes puccban várom, hogy Teru is végezzen.

- Mehetünk?

- Irány a kocsim.

- Szuper! Hova viszel? Naaaa! - indulok is neki. Tökre felpezsdít a dolog, csak remélem, marad is belőle valami estére. Kell néha a kikapcsolódás is, fel sem tűnik, hogy nem engedem el Teru kezét közben és úgy rángatom magammal.

- Ha csak erdőre vágysz, a ház körül elég nagy van, de ismerek egy hatalmas, kellemes parkot.

- Menjünk oda - kérem felzárkózva mellé. - Már ha nincs túl messze.

- Fél óra alatt ott vagyunk.

- Szuper! - Ujjongok egy kört magamban, amíg leérünk a kocsihoz, aztán bepattanok Teru mellé és már alig várom, hogy induljunk. Ami azt illeti, a bosszú lehetősége is adott, ami így még viccesre is sikerülhet. Bár nem hiszem, hogy hamarabb meg tudom fürdetni Terut a hóban, mint ő engem, de ez részletkérdés. - Te honnan ismersz ennyi helyet?

- Valahova vinni kell a lányokat, nem? - kérdez vissza mosolyogva. - Ha valakinek újat tudsz mutatni, jól alapozol meg egy kapcsolatot.

- Sosem vittem lányokat sehova, szóval nem tudom... Ha véletlenül vittek, akkor engem - mondom meg őszintén -, tehát erre nem tudok alapozni.

- Szívesen kerestem közeli, kellemes, randihoz megfelelő helyet és a fáradozásaim általában megfizetődtek.

- Hány barátnőd volt eddig? - kérdezem meg kíváncsian. Szerintem ezzel még nem lépem át a határokat.

- Nem számoltam még össze. Pár - válaszol szégyenlős mosollyal. - Volt, ami csak két-három hétig tartott, volt, akivel hosszabb ideig, egy évig is együtt voltunk.

- És ez hogy működik? Mármint megtetszik, addig oké, és utána? Elhívod randira, vagy elkéred a telefonszámát, vagy hogy? - kérdezem zavartan. - Tudod... sosem volt igazán normális kapcsolatom, Yoshival sem úgy indult, ahogy eddig senkivel sem. Valahogy az ismerkedős rész kimaradt az ágy előtt és maximum utána következett be.

- Ahogy idősödik az ember, úgy változnak meg a módszerei. Kis gimisként még odaálltam elé, megmondtam, hogy tetszik és megkérdeztem, van-e kedve eljönni velem sétálni egy parkba, később az órai jegyzetek és az időnek megfelelő aktuális édesség volt a nyerő húzás, vagy pedig csatlakoztam egy csoporthoz játszani például a strandon, vagy a hógolyócsatában. Előnnyel indultam, mivel kisportolt voltam, ráadásul kevés olyan téma volt, amihez nem tudtam hozzászólni.

- Hogy én mennyi mindent nem tudok rólad! - állapítom meg csendesen. - Azt hiszem, sokkal többet kellene beszélgetnünk rólad is. Mármint csak ha neked nem gáz - teszem hozzá gyorsan, felpillantva rá.

- Ha akarsz... - egyezik bele halvány félmosollyal. - Nem mondom, hogy könnyű lesz, de ha érdekel valami, kérdezz - ajánlja fel.

- Nem faggatni akarlak, csak kíváncsi vagyok. Például milyen zenét szeretsz hallgatni, mi a kedvenc színed, milyen helyekre szeretsz járni, mi lenne az, amit ha megtehetnél, mindenképpen megtennél, mit bántál meg az életedben? - sorolok pár kérdést kezdésnek.

- Kedvenc színem talán a kék és a régebbi zenéket szeretem inkább. Szívesen megyek bárhova, a kiállításoktól kezdve a kirándulásig sok minden érdekel, diszkóba azonban például nem, az sosem érdekelt. Nem tudom, mi az, amit mindenképp megtennék, bánni pedig kár akármit is az életben. Talán azt, hogy a munkám előbbrevaló volt Mayunál.

- Ezt miért gondolod így? - kérdezem meg finoman.

- A legtöbben azt mondják, ha az egyik fél csalfa volt, akkor arról csak az tehet, aki elcsábult, de szerintem ez nincs így minden esetben. Mayunak szüksége lett volna valamire, amit tőlem nem kapott meg, hát amikor lehetőséget kapott mástól megkapni, nem utasította vissza.

- Tényleg nincs jogom beleszólni, meg semmi ilyesmi, de hogy tudtál volna másképpen lenni vele? Mármint a te munkád nem olyan, hogy úgy döntesz, hogy na most megyek, hanem vagy elengednek, vagy nem. Vagy nincs igazam?

- Részben. Nem is a munkából való szabadulással volt gond.

- Hanem? - kérdezem értetlenül. Akkor most tényleg nem értem, hogy mi történt. Teru kínos képet vág, majd leparkol. A park hatalmas és gyönyörű, sétálásra, gyerekek kihozására is alkalmas, plusz van placc deszkásoknak és korisoknak. Elámulva nézem és egyre jobban tetszik a dolog, mégis Terura próbálok figyelni.

- Eltért a véleményünk bizonyos dolgokban.

- És ez már nem áll fenn?

- Nem - válaszol, majd kiszáll a kocsiból. Megvárja, míg kikeveredek, odaadja nekem a kabátom és ő is magára kanyarítja a sajátját, meg sapkát, sálat, kesztyűt húz. - Engedtem egy kicsit, meg most ő is sokat változik. A várandósság nagyon átformálja a nőket, még sokkal jobban tetszik most Mayu.

- Mikor találkozhatok vele? - kérdezem meg kíváncsian. Nagyon szeretném már látni ezt a nőt, aki ennyire elcsavarta a testőröm fejét. Valahol örülök neki, de ha megint átvágja Terut, az borzasztó lenne. Annál sokkal jobban szeretem, hogy ezt szó nélkül hagyjam, de akkor val'szeg mi is összevesznénk.

- Nem tudom... Még nem tudja, hogy mire vett rá akaratán kívül - árulja el. - Hamarosan, hiszen te is ki akarsz költözni a Seichirou-házból és Mayut is el akarom költöztetni a szüleitől.

- Mire vett rá? - kérdezem csendesen, közelebb lépve hozzá.

- Nemrég még szakítani akartam vele, vagy legalábbis elvetettem annak a gondolatát, hogy közel engedjem magam, most azonban magamhoz akarom költöztetni. Elvállalom azzal a poronttyal együtt, feleségül veszem, ha nem okoz újabb csalódást nekem - vallja be.

- De... hogyan? - kérdezem értetlenül, de nem élesen, inkább kíváncsian, miközben a hórengeteg felé ballagunk. Milyen furcsa egy ilyen vegyes kapcsolat!

- Mit hogyan? - kérdez vissza halvány félmosollyal. - Szeretem és jót akarok neki.

- Mi változott meg, vagyis ő miben változott meg? - kérdezem csendesen. Nem akarom faggatni még mindig a férfit, de amíg válaszol, addig kicsit feszegetem a köztünk lévő határokat.

- Azt hiszem, semmi sem változott meg, csak a hozzáállásom. Mekkora görénynek kell lennie annak, aki otthagy a lében egy várandós nőt, mikor csak a büszkeségét kellene félretennie? - veti fel ezzel magyarázva mindent.

- Én szeretném, hogyha minden rendben lenne - vallom be. - Tudnád ugyanúgy szeretni más kisbabáját? - kérdezem azért meg.

- Mit számít, hogy kié? - kérdez vissza komolyan. - Ugyanúgy fog sírni és ugyanúgy fog vigyorogni is, mintha az én vérem folyna az ereiben. Ugyanúgy lesznek problémái, lesz beteg, ugyanúgy fog sikereket elérni, mint bármely más gyerek. Mire megszületik, nagy valószínűséggel Mayu már a feleségem lesz, így megkapja a nevem és azon túl, hogy benne lesz a papírjaiban, hogy semmi köze hozzám genetikailag, semmit sem fog jelenteni. Pár év múlva talán lesz kistestvére is, ha tudunk jó családot létrehozni, de nem fogom megkülönböztetni a két gyereket. Ha elvállalom az apaságát, márpedig elvállalom, akkor a gyerekem lesz vérségi kötelék nélkül is. Őrajta semmi sem múlik, egyedül Mayu az, aki miatt elvethetem ezt az egészet, mert ha még egyszer hűtlen lesz, gyerek ide, szerelem oda, nem alázkodom meg.

- Tudod, nagyon tisztellek ezért - vallom be. - Ugye nem hagysz ki semmiből?

- Csak igyekszem normálisan viszonyulni ehhez a kérdéshez. Otthon el sem mondtam még a hírt, előbb mindent Mayuval akarok tisztázni, rendbe rakni. Ha már biztos, hogy együtt tudunk maradni, megkérem a kezét, aztán hazaviszem, hogy megmondjam a családomnak, nősülök és gyerekem lesz - árulja el. - Nem hiszem, hogy akármiből is ki tudnálak hagyni, de nem is akarlak - válaszol halványan, szégyenlősen elmosolyodva, mire felmosolygok rá.

- Szerinted hogy fogadnák otthon? - kérdezem meg végül, miközben lehajolok és felmarkolok egy adag havat. Egyelőre nem akarok harcolni, inkább beszélgetni, úgyhogy csak gyúrom a gombócot a kezemben, aztán elhajítom.

- Ha az a tény kimarad, hogy a gyerek nem az enyém, nagy öröm lesz, ha viszont bevallom, el kell számolnom némileg otthon - válaszol, miközben ő is felmarkol egy adag havat. - Nem kívánom megmondani, mert ennek nincs jelentősége és csak megmérgezné a családom örömét. Ez a mi dolgunk Mayuval - teszi hozzá, majd elhajítja messzire a meggyúrt gombócot.

- És a másik férfi? Úgy értem, nem tarthat igényt a gyerekre? - kérdezem meg finoman. Nem akarom bántani Terut, de erre jobb felkészülni.

- Kétlem, hogy igényt tartana rá, csak egy kóbor köre volt Mayuval, de ha mégis, majd megismerkedik az ökleimmel.

- Azért arra készülj fel, hogy hűűű de lelkes leszek - kuncogom el magam. - Úgy értem, hogy ha bemutatod Mayut, meg odaköltözik hozzád, meg feleségül veszed, meg lesz egy kicsitek... az olyan húúú, a jó értelemben.


Teruki csak mosolyog rajtam egyet, aztán elkezd megdobálni a hóval, mire felsikkantok és már ugrok is el előle, hogy viszonozzam a támadást. Szeretek játszani, ez meg most annyira más. Már nem is tudom megmondani, mikor ugráltam így utoljára a fehérségben és voltam ennyire felszabadult tőle. Folyamatosan gyártom a golyókat, miközben elugrom Teruéi elől, ugyanakkor közben igyekszem becserkészni őt. Még nem tettem le róla, hogy megfürdetem a hóban, így végül nekiugrom és megpróbálom kibillenteni az egyensúlyából. Persze engem vág bele a hóba, edzettebb és erősebb is, mint én, de a fürdetés elmarad, csak megiramodik és megvárja, míg feltápászkodom, majd megsoroz hógolyóval. Na ennyit a bosszúról, de nem adom fel. Nevetve viszonzom a sortüzet és haladok felé megint. Ez tök jó játék és valamennyire edz is szerintem. Bár mitagadás nincs nagyon meleg, de a folyamatos mozgás segít, hogy ne fázzak meg. Teru a fák közé menekül, hogy menedéket találjon és onnan dobál. Ő is élvezi, nevet rajtam, vagyis inkább együtt velem. Örülök, hogy eljöttünk, nagyon jól érzem magam. Megint nekiiramodom a hóban, de valami mélyedésféle lehet alattam, mert a következő lépésnél sikítva merülök közel derékig a fehérségbe.

- Teruuuuu! - kiabálok neki nevetve, mert egykönnyen nem fogok kimászni innen. Testőröm nagyon nevetve rohan segíteni nekem. Óvatosan lépdel már a közelemben, hogy ő ne süllyedhessen el, majd hónom alá nyúlva húz ki innen, de még mindig röhög. - Ne nevess ki, kicsi vagyok - vigyorgom, majd képen nyomom egy adag hóval, de csak viccből.

- Waaah! - morog hangosan, de csak játékból, azzal másodjára is bevág a hóba, majd leveszi fél kesztyűjét és megtörölgeti az arcát. - Kezdj el futni - mondja nekem játékosan fenyegetően. Ajaj! Elvigyorodom és azonnal futásnak eredek, bár messzire nem fogok jutni, de jó játék lesz. Hangosan nevetve rohanok, amerre látok, Teru ugrálva rohan utánam és természetesen be is ér, majd felkap és belevág a hóba, aztán nem áll meg, nekikezd rám kaparni a hideg fehérséget, én meg visongva védekezem, és igyekszem ellökni, elgáncsolni, vagy valami hasonlót. Hol a röhögéstől, hogy a sikítástól hangos a terület, ahol vagyunk, Teru is élvezi, aztán meglepődve nyög fel, mikor seggre ül. Sikerült kigáncsolnom, de így se marad abba a támadás, azonban már én sem tétlenkedem, mivel kábé egy magasságba sikerült kerülnünk, így visszatámadok. Nevetve birkózom meg vele, hátha végül le tudom nyomni a fehérségbe. Nekifeszülök és hagy egy kicsit érvényesülni, le tudom dönteni. Tisztában vagyok vele, hogy simán elnyomhatna, de belemegy a játékba, így végigbirkózzuk a területet. Nevetünk, vigyorgunk és nagyon élvezem, de nagyjából fél óra után lihegve dőlök ki.

- Kegyelem - kuncogom.

- Ideje indulnunk is szerintem. A kocsiban levetjük a cuccaink - teszi hozzá, mire bólintok.

- Rendben van. Teru ez fergeteges volt - kászálódom fel és amint feláll, megragadom a mancsát, nehogy megint elmerüljek a hóban.

- Örülök, hogy jól szórakoztál - mondja vezetve kicsit. A kocsiba beülve leveti a kabátját, amit hátradob, majd oda kerül a sál, sapka, kesztyű is és bekapcsolja a fűtést. Hasonlóan teszek én is, megszabadulok a hideg, vizes ruhadaraboktól, majd kicsit fázósan kucorodom össze.

- Te is élvezted? - kérdezek azért rá.

- Persze. Ez nem volt egyértelmű? - kérdez vissza csodálkozva, mire elkuncogom magam.

- De igen, csak tök jó hallani. Köszi, hogy kihoztál ide - mosolygok rá. - Ha hazaértünk, felhívom Akemit - teszem hozzá.

- Rendben. Majd jöhetünk még, akár többen is.

- Elhozzuk Yoshit, meg Raktarit és Shirot is? - kérdezem vágyakozva. - Meg Deont, ha akar jönni?

- Jó ötlet. Akár jöhet Yoru és Kazuki is - teszi hozzá a motort indítva. - Remek szórakozásnak ígéri magát.

- Húúú... Beszélek Deonnal, hogy szervezzük le valamikorra, tök tuti lenne - kuncogom el magam. - Folytathatom a kérdezz-feleleket?

- Szép műsor lesz - ért egyet elismerően. - Folytathatod. Mi érdekel?

- Mi az, amit először megnézel egy nőn? Mi az, amit kiállhatatlannak tartasz bennem? Mi az, ami a legjobban tetszik a testőrlétben? Mikor voltál először nővel? - sorolok fel párat vigyorogva, mire Teru elneveti magát.

- Micsoda kérdések... - jegyzi meg mosolyogva. - Egy nőnek nagyon fontos a szeme számomra, meg a kezei és a mosolya. Az, hogy milyen ruhát hord és hogyan viselkedik. A visszafogottabb nőket kedvelem, akik kedvesek és szelídek, értelmesek és háziasak. Számomra ezek a fontosak - mondja. - Szerintem húsz voltam, amikor először feküdtem le nővel - mondja némi elgondolkodás után. - A testőr lét izgalmas, azt szeretem benne, a kiállhatatlanságodra pedig nem tudok példát mondani most.

- Hm... ez tök érdekes. A srácokon én is a szemüket nézem meg először. Talán Yoshi volt az egyetlen kivétel, mert neki a szőkesége ragadott meg - ismerem be. - Miért akartál átlépni velem az alvilágba? Miért zavar igazán a bújásom? - kérdezek bele abba, ami még érdekel.

- Yoshi ritka is a szőkeségével - ismeri el. - Miatta. Azt gondoltam, nem fogja bírni és kell mellé valaki, aki ráncba szedni, no meg úgy gondoltam, több hasznom veszitek, mint a házban vennék. Bár lesérültem, igyekszem mindig helytállni. A bújásod nem zavar, csak nem nagyon tudok vele mit kezdeni - ismeri be. - Elfogadom, viszonozni nem tudom és máshogy se reagálni rá.

- Tök furcsa, hogy mennyire megcserélődtek a szerepek. Most sokkal inkább kötődöm hozzád, de hozzá is fogok megint, csak kell egy kis idő, azt hiszem. Igazából sosem kértem, hogy viszonozd - mosolygok rá. - Tudom, hogyan vélekedsz, érzem és ez bőven elég. Egyébként... hogyhogy ennyire rosszul viseled a meleg kapcsolatokat?

- Ne sértődj meg ezen, de szerintem nem természetes és nem egészséges. Ugyanakkor azt is látom, mennyire szeretik egymást a melegek - sóhajtja. - Néha sokkal jobban, mint a heteroszexuális párok. Példának akárkit fel lehetne sorolni, Asahitot, aki kegyetlen bosszút állt Yoruért, vagy Asamét, akit teljesen megváltoztatott Deon, ráadásul a srác ölt érte, de ott van Tatsuki is, aki egy egész háborút nyert meg azért, hogy nyugodtan, békében élhessen azzal, akivel szeretik egymást, Raktariról és Yoshimiről meg már beszélni is kár, annak ellenére, hogy csak ülnek egymás mellett, is tapintható a levegőben, hogy mit éreznek egymás iránt. Az érzelmeitek nagyon erősek és különlegesek, becsülöm őket és ha nem gondolom végig, tulajdonképpen a négy fal között mit csináltok, igazából egyáltalán nem zavar már a dolog. Az elég kínos, amikor engem méreget valaki, de szerencsére még nem találkoztam olyannal, aki nem értette volna meg, hogy a nem az nemet jelent.

- Nem sértődöm meg, én kértem, hogy mondd el. De akkor nem maga az zavar ezek szerint, hogy szeretjük a másikat, hanem az, ami pluszban jön hozzá. Ugye jól értettem? Sokan... szóval sokan bepróbálkoztak nálad?

- Raktarin kívül igazán senki - árulja el nevetve. - A srác meg gyorsan leállt, miután közöltem vele, hogy a másik térfélen játszom és megkeserüli, ha ezt nem tartja tiszteletben és nem száll le rólam. Yoshimit még azelőtt figyelmeztettem, hogy nagyon nekiállt volna nézegetni - teszi hozzá egy halvány félmosollyal. - Engem az nem zavar, hogy ki kit szeret, csak a magánélet maradjon magánélet.

- Amúgy... igazán furcsa volt, mikor azt hitted, rád akarok mászni. Vagyis az elején tartottál tőle, nem? Pedig ha határokat szabnak ilyen téren, akkor csak ritkán lépem át őket, és valami nagy dolognak kell történnie hozzá - vallom be. - Nekem fontos vagy és ebben a kapcsolatban nyoma sincs annak, amiről beszélünk, remélem, ezt tudod.

- Tudom - jelenti ki. - Érzem - teszi hozzá halvány félmosollyal. - Az érzelmeimet nem fejezem ki túl választékosan és túl jól, vagy sűrűn, de nekem is fontos vagy te - mondja csendesen. - Az meg... valószínűleg alaptalan félelem volt, hogy míg alszom, letaperolsz, vagy valami hasonlót csinálsz velem. Attól függetlenül, hogy a két legjobb barátom meleg, fogalmam sem volt, hogyan viselkedjek meleg fiúkkal, mert őket az első perctől kezdve arra köteleztem, hogy heteroszexuális módon viselkedjenek, különben kivágom őket a szobából. Sosem beszéltünk semmi olyanról, ami a másik oldalt érintette, ezért akivel tényleg kapcsolatba kerültem a melegséggel, mint olyannal, az te vagy - ismeri el őszintén. - Vállaltad, hogy a saját nemedhez vonzódsz, az érzelmeidet elrejteni sem tudnád, meg mindent, ami ehhez tartozik. Feltűnően öltözködsz, érzelmi alapon működsz, művészi típus vagy, őszinte, kimutatod az érzelmeidet, míg Raktari és Yoshi csak akkor öltözik másképp, ha szórakozni mennek, Tari abszolút racionálisan viselkedik, visszafogott és barátságos, Yoshi bolondos, átlagos. Egyébként mikor feltűnt, hogy Tari figyelget, bennem volt a félsz vele kapcsolatban is. Azért állítottam le olyan keményen és durván, mert fogalmam sem volt, mi lenne, ha nem tenném meg. Nem hiszem, hogy kezelni tudnék egy olyan helyzetet, amikor egy fiú közeledik hozzám - vallja be. - Irtózom is ettől a szituációtól.

- Akkor most te ne sértődj meg, de nem vagy az esetem - kuncogom el magam. - Ez nálam elég hamar eldől, mikor Raktariékkal voltam bulizni, akkor is eldőlt az első pillanatban, hogy ki tetszik, ki nem, aki pedig nem, arra most már nem tudok úgy gondolni, hogy potenciális lehetőség lenne. Régen belementem, ha nagyon nem volt más lehetőség, de most már nem kell, és így jó. Meg... nem tartottam volna etikusnak az ilyet, ráadásul értelme sem lett volna, mert csak kivágsz az ágyból. Fontos, hogy velem vagy ilyenkor, azt meg nem éri meg kockáztatni - mondom meg őszintén.

- Nem sértődöm meg - jelenti ki elmosolyodva. - Egyáltalán nem lett volna etikus, ezért hajítottalak volna ki. Együtt aludni valakivel egy ágyban szerintem bizalmi kérdés, egy ilyet eljátszani elég súlyos.

- Igazából te voltál az első, aki úgy aludt velem, hogy semmit sem akart - ismerem be. - Ettől még jobb volt, sokkal jobb. Megnyugtat és segít. Még egy kérdésem van, de ez elég meredek - ismerem el. - Mayut zavarná, hogy meleg vagyok?

- Ez egyáltalán nem meredek kérdés és természetesen nem zavarná. Nekem az volt furcsa a veled alvásban, hogy gyerekkorom óta nem aludtam együtt velem egyneművel - árulja el elmosolyodva. - Érdekes volt, de most már szeretem - vallja be.

- Nekem olyan érzés, mint amikor én aludtam Rickkel vagy a lányokkal - ismerem be. Végülis igen, Terut valahogy úgy kezelem, mint a bátyámat. - Bensőséges és nyugodt, biztonságot ad. Csak ez a másik oldal, mármint most én vagyok az, akit védenek, akit nyugtatnak és ez nagyon jó.

- Akkor jó. - Rámosolygok Terura. Közben lassan hazaérünk, így elkezdem megtervezni a továbbiakat.

- Azt hiszem, veszek egy forró zuhanyt, gondolom, te is valami hasonlót szeretnél, aztán felhívom Akemit. Ez így megfelel?

- Természetesen. - Imádom Teru hosszú, ömlengős válaszait. Jót kuncogok magunkon, de aztán amint leparkolunk, a szobám felé veszem az irányt. Ledobálom a ruháimat, kiterítem őket, hogy száradjanak, utána beállok a zuhany alá. Nem áztatom magam sokáig, csak hogy fel tudjak melegedni, mert nem akarom megváratni Terut sem. Bár fogalmam sincs, melyik fürdőt akarja használni. Ahogy nézem, nincs itt, szóval gondolom, egy darabig nem is jön vissza. Végül felöltözve megyek a szobába és ledobom magam az ágyra, majd felhívom a szöszi kissrácot.

- Jeremy! - szól bele azonnal a kölyök, amint felveszi. - Úgy örülök, hogy hívtál megint!

- Szia! Mi a helyzet feléd? - Próbálok normális lenni vele, bár nem tetszik a hangja. Remélem, nincs baj.

- Áh, semmi. Vissza akarok menni Masaohoz. Itt mindenki abnormálisan megértő velem, kedves akar lenni hozzám, satöbbi - panaszolja.

- Most tényleg azért panaszkodsz, mert rendesek veled? - kérdezem hitetlenkedve. - Egyébként ez pontosan mit takar, és mi a problémád vele? - kérdezem sokkal kedvesebben.

- Ne már, tök pszicho! - mondja hangosabban. - Állandóan pátyolgatnak, meg programokat osztanak. Kilenckor kell kelni, utána reggeli, jön magántanár, utána ebéd, aztán edzés, vacsora... Mindkét srác mászik bele a fejembe, hogy megismerjen, míg a pasinak lekoppant, hogy nem akarok beszélgetni, szóval békén hagy. - Elmosolyodom. Most annyira sajnálom, hogy csak na...

- Akkor finoman, de célzatosan állítsd le őket. Ha jól tudom, egymást testvérként kezelik, szóval lehet, csak ebbe akarnak bevonni téged. Egyébként miért zavar, hogy pátyolgatnak? Vagy azzal van a baj, hogy szabályok lettek? Megvonnak tőled bármit, amire szükséged van?

- Csak nem akarok itt lenni. Nem azt mondom, hogy rossz, hanem hogy haza akarok menni Masaohoz. Kitörölte a számát, az sms-eit és a híváslistám, Arakinak meg meghagyta, hogy nem adhatja meg, hogy ne hívogassam, majd ő üzen, ha kell, de rajta keresztül nem mondhatom azt, hogy bármit megteszek, csak vigyen vissza - mondja. - Jól van? Annyira hiányzik...

- Jól van, de dolga van, amit el kell végeznie és abban csak hátráltatnád - mondom meg komolyan. - Hidd el, hogy jó helyed lesz ott, szabadon, elszakadva ettől a világtól. Masao nem akar neked rosszat és így könnyebb lesz továbblépned. Apropó, Bakari bántott? - kérdezem ezt meg gyorsan.

- Leszámítva, hogy a kocsija csomagtartójában kellett lennem és terrorizált, nem - válaszol. - Nem hátráltatnám semmiben, esküszöm! Segítenék neki, amiben csak tudok! - bizonygatja sírós hangon.

- Akemi, ez nem ennyire egyszerű. Hidd el, hogy megvolt az oka erre a lépésre. Tudom, hogy hiányzik, de jobb lesz így. Próbáld meg élvezni a helyzetet, vigyázni fognak rád, óvni és lehetőségeket biztosítanak neked. Ezeket használd ki.

- Masaonál minden megvolt... - mondja elsírva magát. - Nekem nem kell más...

- Nyugodj meg - kérem lágyan, próbálva tényleg megnyugtatni. - El kell szakadnod tőle. Tudom, mennyire nehéz, hidd el, de néha muszáj. Élj az új lehetőségekkel, lépj tovább és kezdj új életet. Sikeres lehetsz, mint modell, megvan az anyagi háttered most már, tanítani fognak, segíteni és szeretni. Lásd meg a jót abban, amit kaptál - kérem komolyan.

- Te meg tudnád csinálni? - kérdezi pityeregve.

- Egy fedél alatt élek azzal, akit mindennél jobban szerettem, pár hónapja szakított velem és most új párkapcsolatban boldog. Kell még ragozni? Igen, képes lennék rá, ha kéne, mert van, hogy nem lehet visszafordulni már, hanem menni kell előre. Nem könnyű, de még irtó fiatal vagy, szóval a lehetőségek nyitottak mindenre.

- Kérlek, csak ezzel a fiatal vagy, könnyen kihevered dumával ne gyere nekem! Azért, mert csak tizenhat vagyok, még tudok nagyon szeretni és tudnak nekem is nagyon fájni dolgok! - mondja komolyan nekem. - Nekem Masao az első és az egyetlen...

- Senki nem mondta, hogy könnyen kihevered, de túl tudsz rajta lépni, hidd el. Ha nem így lenne, akkor sosem lett volna senkim - mondom meg a srácnak komolyan. - Fáj, szar, kínozni fog, de majd jön valaki, aki megint csak ott lesz neked.

- Tudod... csak azt nem értem, miért nem kellettem Masaonak... - Remek... Témánál vagyunk.

- Ez egy kicsit bonyolult. Tudod, az alvilágiakra jellemző, hogy elkötelezik magukat valaki mellett és mindenképpen kitartanak emellett a személy mellett. Még akkor is fennáll ez, amikor az a valaki már továbblépett. Ugyan nem fogadott hűséget Raktarinak, de úgy tekintette, mintha az lenne. Az én mesteremnek is van ilyen esküje, és nekem is lesz, ha még nem köteleztem el magam. Bár... de, valahol már én is hűséget fogadtam valakinek. A lényegen nem változtat, ez a hűség sokféle lehet. Masaonál minden teret érintett, minden érzelmet, minden oldalt és ez ellen nem tehetünk semmit, hacsak ő nem akar változtatni. Márpedig nem akar. Szeret minket a maga módján, de kihasználásnak érezné, ami most volt.

- De nekem nem baj, ha kihasznál, mert én nem érzem annak és boldog voltam mellette - motyogja. - Játszott velem, kérdezett a gondjaimról, beszélgettünk, tanított, szeretett... Itt minden idegen és nem tudok mit csinálni magammal. Nem akarok itt lenni... Azt sem értem, miért nem beszélhetek vele - sírja. - Nem húzhatja ki magát így... nem hagyott ott annak a rohadéknak sem...

- De most jó helyen vagy, nem akarnak bántani, nem fogják megmondani, hogy mit csinálj, bár vannak elvárások. Ennek ellenére olyan helyet talált neked, ahol megbecsülnek majd. Fognak veled foglalkozni, őket is érdekelni fogja a problémád és játszani is fognak veled. Azért nem beszélhetsz vele, mert nehezebb lenne. Hidd el, ezt tudom, hogy így van. Egyébként pedig tudod, hogy engem bármikor kereshetsz, bármi problémád van, vagy csak ha beszélni akarsz. De összekötni nem foglak tudni titeket.

- Szerinted... ha nem fogadok szót és nem is barátkozom senkivel... mi lesz? - kérdezi meg óvatosan.

- Ha nem fogadsz szót, gondolom, megvonások lesznek, nem kapsz meg mindent, amit szeretnél, nem engednek el, ilyesmi. A barátkozás meg... végülis az neked rossz, ha nincs kihez szólni, szóval ezt így mérlegeld. De ha megengedik, én szívesen találkozom majd veled.

- Jó... majd beszélünk róla még... - motyogja.

- Ha lázadsz, jobb lesz? - kérdezek rá csendesen.

- Sehogy se jó. Nem fogok lázadni, csak... nem tudom...

- Mit nem tudsz? - Próbálok szelíd lenni és tényleg szeretném megérteni, hogy segíteni tudjak.

- Megpróbálok belerázódni az itteni dolgokba - ígéri meg halkan.

- Rendben van, talán ez lenne a legjobb. Én kereslek még, de mivel nem ismerem a programod, akár te is hívhatsz, ha szabad vagy. Maximum éppen nem tudom felvenni, rendben?

- Rendben - sóhajtja. - Most leraklak.

- Okés, akkor tarts ki. Szia! - búcsúzom el tőle. Hát, könnyű nem lesz ez a menet, de ha már belefolytam, akkor nincs vissza.

- Szia. - Végül leteszi a telefont, nekem meg fogalmam sincs, hogy jól csináltam-e. Nem hiszem, hogy bántanom kéne, vagy otthagyni, ha segítségre szorul, akkor vagyok. Márpedig a hozzáállása alapján kelleni fogok.


Elfekszem az ágyon, és várom, hogy Teru befusson. Nem akarom zaklatni vagy sürgetni, mert tulajdonképpen még ráérünk egy kicsit, bár időben akarok indulni, nehogy elkéssünk. Most nem vagyunk olyan helyzetben, illetve én nem vagyok, de már automatikusan miben gondolkodom. Végül megjön és enni is hoz. Boldogan ülök fel, kitalálta, mit szeretnék, mert farkaséhes vagyok. Ráadásul még vár ránk ma elég dolog.

- Köszi, imádlak - kuncogom el magam, amint megkapom az adagom. Megvárom, hogy elhelyezkedjen. - Jó étvágyat! - látok is neki azonnal.

- Jó étvágyat. Gondoltam, éhes vagy egy ekkora csata után - mondja.

- Mint a farkas - közlöm tele szájjal. - Pont ez lett volna a következő pont a listán. Mikor kell indulnunk?

- Eszünk és megyünk - felel.

- Ideges vagyok - ismerem el. - Nem tudom, hogyan viszonyuljak a helyzethez és mit csináljak majd.

- Adni fogja magát úgyis.

- Ugye velem leszel végig?

- Ez természetes.

- Ha úgy alakul és lehet, akkor maradnék ott - ismerem be.

- Ha úgy alakul, lehet, hogy maradok én is - jelenti ki.

- Én... igazából örülnék neki - vallom be.

- Miért? - kérdezi csodálkozva. - Azt hittem, tiltakozni fogsz.

- Mert ha maradok és az történik, vagyis inkább olyan, amit nem szeretnék és akkor, szóval... lenne kihez menni. Félek.

- Mitől? - kérdezi komolyan. - Mi az, hogy olyan történik, amit te nem szeretnél? - kérdez rá feszülten.

- Nyugi - kérem csendesen, mielőtt még tényleg vérebbé változik. - Nem fog bántani fizikailag, csak esetleg lelkileg.

- Ugye nem várod el, hogy csendben és nyugton leszek? - kérdezi szigorúan.

- Nem, de azt igen, hogyha jelzek, vagy kérek, akkor teljesítsd, akármi is az aktuális véleményed.

- Ha ez nem akadályozza azt, hogy védjelek, semmi akadálya. Lehet, hogy morogni fogok, de ha úgy ítélem meg, hogy nem kell védeni, nem fogok fölösleges erőfeszítéseket tenni, addig viszont muszáj.

- Rendben van, de semmi hirtelen dolog. Tudom, hogy nem fog bántani, nem félek tőle, ugyanakkor ha harc lesz, abból én kimaradok, mert nem tudnám megtenni, amit Bakariék. Ha ez elmarad, márpedig szerintem nem lesz, akkor ilyen miatt nem kell izgulni. Viszont... a lelkieket részben hagyd, mert ha bele kell törődnöm, akkor könnyebb úgy.

- Shinji és Bakari olyan felkészültséggel megy, amivel csak egy vérbeli hülye próbál szembeszállni. Ott nekem, gyanítom, esélyem se lesz bármiből is kivenni a részem, mert mire ugranék, ők ketten elintézik az egész ügyet, olyan mértékben fogják védeni Tatsukit. A lelkieket meg majd kisírod este az ágyban.

- Így megfelel, csak nem szeretném, hogyha eldurvul a dolog, akkor benne legyél - ismerem el. - Csak.. jobb lenne, ha nem.

- Én akkor leszek benne, ha te fenyegetve vagy. Ha azt látom, hogy Bakari és Shinji valamiért nincs ott, hogy védje Tatsukit, természetesen én védem, de nekem te vagy az első - jelenti ki komolyan. - Én sem szeretném, ha bármi eldurvulna, de fel kell rá készülni, hogy ilyen lehetséges. Inkább, mint nem.

- Szerintem felesleges, mert tudom, hogy Masao hogyan egyezett bele ebbe. Nem fog gondot okozni, hacsak mi nem támadunk, de nem fogunk. Nem akar bajt és célja is van, hogy vigyázzon. Teru, én érzem, hogy így van, de senki nem fog hinni nekem, szóval inkább szépen beleegyezek mindenbe, és abban a biztos tudatban megyek, hogy teljesen felesleges.

- Engem a tapasztalat és a kötelességtudat arra ösztönöz, hogy csak a tényeknek higgyek. Amikor ott leszünk és beláthatom, hogy Masao sem rád, sem másra nem veszélyes, majd megnyugszom. Azért továbbra is figyelni fogok, de mondtam neked, ez a dolgom, ezért ne várd el, hogy ezzel valamikor is leállok.

- Nem várom el és ezért érzem magam biztonságban melletted. Én hiszek a megérzéseimben, ezzel próbálom nyugtatni magam. Mikor látjátok, hogy nincs Masaonál semmi, akkor talán könnyebb lesz.

- Nem a megérzéseid megbízhatóságát vonom kétségbe, egyszerűen nem érzem úgy, hogy más viselkedés tőlem helyes volna. Ezt érzem jónak.

- Nem vonom kétségbe, hogy igazad van - mondom csendesen. - Ahogy jólesik, úgy tedd. Csak ha lehet, ne hagyj egyedül.

- Nem hagylak, ne félj. Ha egyedül akarsz lenni, csak akkor - teszi hozzá halvány félmosollyal.

- Rendben, megegyeztünk - mosolyodom el halványan. - Köszönöm - teszem le ezzel együtt a villát is és fejezem be az evést. Rábízom, hogy melyik megköszönésének veszi a dolgot.

- Szívesen és egészségedre - mondja, majd az utolsó falat belapátolása után elmegy visszavinni a tálcán hozott cuccokat. Addig nekiállok ruhát keríteni, de most nem fegyverkezem fel. Nem érdekel, ki mit mond, nekem nem megy úgy. A tőrt elrakom, de ennél többet nem. Megvárom, hogy Teru visszaérjen, és vagy vitázzon velem még egy kört emiatt, vagy menjünk. - Kész vagy? - kérdezi bekukkantva az ajtón.

- Kész - válaszolok komolyan, aztán elindulok felé. - Inkább most essünk túl ezen a részen. Szóval... nincs nálam fegyver és nem is akarok vinni, elég az, ami nálatok lesz.

- Egy valami, legalább egy tőr legyen nálad, egyébként rendben. Ebben az esetben, ma - hangsúlyozza ki ezt a kettőt - rendben van így.

- Tőr van nálam és én sem így gondolom mindig, de ma nem menne így sem, úgy sem a harc, szóval teljesen feleslegesnek érzem. Ha meg Tatsuki van bajban, akkor egy tőr is elég, akkora bennem a késztetés és a düh.

- Rendben.


Elindulunk a garázsba, majd autóba ülünk és a szokott módon indulunk el Teruval. Nem nagyon van kedvem beszélgetni, szóval ha nem forszírozza, akkor most inkább elmerengek, agyalgatok még egy kicsit. Amikor megérkezünk a kávézóhoz, még jó fél óra van a találkozóig. Legalább Tatsuki sem moroghat, hogy késünk, sőt... Ma valahogy így jobb volt, sokkal jobb. Szorongok, nem is kicsit, de majd alakul ez még. Bízom bennük, meg abban, hogy képesek normálisan elintézni ezt a konfliktust és akkor nem lehet baj. Nem fér bele több hiba, nem akarom és elég rosszul viselném, de fel kell rá készülnöm. Ezt teszem, még az utolsó percekben is, mikor meglátom belépni őket.