23.

Tatsuki

Különös érzés lehet yakuzának lenni, ezt a részét soha nem gondoltam végig. Nem mintha valaha annyira fel akartam volna vergődni magam közéjük, most mégis olyan érzetet kelt az, ahogy Shinji és Bakari közrefog, vigyáz rám, mintha egy kiöregedett tagja lennék annak a társadalomnak. Furcsa. Amíg csak a srác ugrált körbe, még nem volt ennyire feltűnő ez a vonatkozása, ám most, hogy állig fegyverben, észrevétlenül, de vérbeli testőrként vonul be velem a kávézóba, kedvem támad mosolyogni. Remekül is néz ki, jól áll neki a bőszárú, fekete, sokzsebes nadrág, amit felvett és a hosszú bőrkabát. Bakari is alkalomhoz illően öltözött, bő, világosbarna nadrágot, egy laza fekete pólót és a nadrághoz való, könnyű zakót vett fel. Ehhez képest igen egyszerűnek érzem magam, főleg, mert az én ruházatom nem rejt egyetlen fegyvert sem. Azon viszont meglepődöm, hogy a kölyök és a vérebe már itt vannak. Jó, fütyülőscukor mindkettőnek, azt hittem, késni fognak. Odaérve köszöntjük egymást, majd a túlbuzgó pincérnőtől kérünk egy-egy kávét mindhárman. Nem azért, mert nagyon kéne, inkább csak a látszat kedvéért. Shinji ezerszer finomabbat főz és a mennyiséggel sem csak kiszúrja az ember szemét. Míg kihozzák, felteszek pár kérdést a kölyöknek, amivel talán sikerül elérnem, hogy lenyugodjon, aztán belevetem magam a dolog lényegi részébe.

- Terveim szerint pofátlanul körbenézek Masaonál - jelentem ki. - Nem az otthona érdekel, még csak nem is a trükkje, amivel azelőtt rájön a vendége érkezésére, hogy az becsengetne hozzá, hanem a határai. Felmérem a keretet, amit aztán a beszélgetés során szétverek. - Eddig bevehető volt mindenki számára a meredekség, most jön az, aminél várom legalább Shinji lázongását. - A beszélgetést négyszemközt akarom vele megejteni, csak Bakari lehet ott, hogy megvizsgálja Masaot - jelentem ki.

- Egy egész sereggel rontasz neki a nyitott kapuknak, de a zártakat magad akarod áttörni - jegyzi meg színtelen hangon a testőr, majd rágyújt.

- Ennek mi értelmét látod? - kérdezi meg Jeremy.

- Ez egy gesztus. Formalitás. Ha azt akarom, hogy ő letegye a csatabárdot és a páncélt, nekem is meg kell tennem. És nekem kell kezdeményeznem - mondom. Teruki és Bakari szinte szakasztott ugyanazt az arckifejezést vágják, egyiküknek sem tetszik a tervem, mégis hallgatnak.

- Hát... Nem tudom. Nem hiszem, hogy veszélyes lenne, de ez kicsit meredek - ismeri el tűnődve a kölyök.

- Semmi meredek nincs benne, mert ha lenne is, Bakari bent lesz és egyenesbe fordítja a helyzetet - jelentem ki. - Kétlem, hogy bármelyikőtök megnyílna egy olyan szituációban, amikor az otthonába jön néhány idegen azzal a felszereléssel, amivel felszerelkeztetek és míg különféle vizsgálatokat végeznek el rajta, beszélne a problémáiról, ezért ezt tőle se várjátok el. - Ez még hármasban is necces lesz, de több az esély rá, mintha az egész banda ott ülne és lesné. Jeremy rábólint, ő elfogadja, bár a tetszését nem nyeri el, ahogy vérebe is tovább agyal, az enyém azonban láthatóan beletörődött, ami meglep. Nagyobb ellenállást vártam tőle a korábbi vitánk után, ám úgy fest, kitalált valamit. Shinji is hallgat, bár nem tudom eldönteni, hogy sikerült-e meggyőzni, vagy egyszerűen kihagyja a döntésem megvétózását. Nekem jó így, legalább senkivel sem kell percekig tartóan hadakoznom.


Miután eltüntettük a kikért nedűket, mind felállunk és átballagunk Masaohoz. Bakari elől, Shinji mögötte, utánam Jeremy, majd Teruki. Nem haladunk libasorban, csak mikor a kapun kell áthaladni, de akkor Bakarit érzem feszültté válni. Kevés olyan ember van, akit nem ismer ki és kevés olyan helyzet, amikor nincs is rá ideje. Ez egy kétes szituáció, bosszantja az, hogy még a csengőhöz sem nyúl, de már kitárul előtte az ajtó. Masao farmerben, mezítláb és könnyű, testhez álló, rövidujjú pólóban fogad minket, aprót biccent a társaságunknak, majd félreáll az útból és beenged. Nem látok rajta fegyvert, Shinji mégis előttem marad takarva tőle, ahogy Bakari sem nyugszik meg.

- Az utáid? - vonja kérdőre hidegen az eltakarítót.

- Ott vannak - biccent a nappali asztala felé, amelyen ott fekszik a két fegyver.

- Add oda Shinjinek! - utasítja. Ez is formalitás, Masao ezért sem hadakozik, igyekezve minél természetesebben viselkedni a két fegyverért megy, majd átnyújtja a srácnak. - A szálaid?

- Nincs nálam egy se - válaszol a kezeit feltartva, megmutatva őket. - Valamilyen lehetőleg fém ütköző nélkül csak az ujjaim tudom levágni velük, másban kárt tenni nem.

- Áruld el, honnan tudod előre, hogy valaki érkezik hozzád! - szólítja fel őt Bakari, mire Masao elmosolyodik és leengedi a kezeit.

- Tulajdonképpen nem lenne kötelező megtennem, mivel ez rátok semmilyen hatással sincs, de ha ez megnyugtat... A levegő páratartalma és hőmérséklete változik meg hirtelen, de olyan kis mértékben, amelyet más nem vesz észre. A kabátoknak ott van fogas, a cipőiteket meg vegyétek le - kér meg minket. Közvetlenebb lett, tehát úgy fest, kedvére való, hogy sikerült Bakarira tegnap ráhoznia a frászt, hogy ilyen elővigyázatos legyen, ám ahogy elnézem, már egészen más miatt méregeti Masaot. - Teát?

- Elfogadom - jelentem ki. Remek alkalmat nyit ez számomra, így ha rajtam kívül senki más nem kér, engem akkor is illendő volna kiszolgálnia. Mivel mindenki más hallgat, elfordul tőlünk és a konyhába megy, így megtesszük, amire kért, lekerülnek a cipőink. Jeremy ezután, mintha csak haza érkezett volna, körbejárja a házat, ami meglep egy kissé, Teruki meg csak figyeli őt. Végül a kölyök előkerül és a nappali asztala körüli egyik puffra ül, a kutyája pedig mellé telepszik. Nem értem a rátörő szomorúságot, azonban nekem most Masaoval kell foglalkoznom, így utána megyek a konyhába. Shinji követ, Bakari pedig elhagyja a házat, míg behozza a felszereléseit.

- Jeremy milyen szerepet kapott, amiért elhoztad? - kérdezi tőlem a férfi.

- Csak jönni akart, én pedig nem tiltottam meg neki.

- Értem. - Annak ellenére, hogy csupán ketten iszunk teát vélhetően, több vizet tesz fel forrni, majd átlátszó, elegáns kancsóba teafüvet tesz, s egy fémkanalat. Megkezdem a felmérőmet, szétnézek a konyhában, megfigyelem azt a különös, már majdnem extravagáns eleganciát, amivel Masao rendelkezik.

- Szép konyha. - Sosem voltam valami ügyes bókoló, a férfinek azonban ennyi is elég, hogy ajkai egy kicsit mosolyra görbüljenek. - Jó az ízlésed.

- Köszönöm. - Az alvilág nélkül, azt hiszem, jó kapcsolatot ápolnánk egymással. Hajdanán, mikor a bőrére varrtam a választott kígyótetoválást, végig beszélgettünk és bár akkoriban még nem volt bennünk annyi közös vonás, halvány szimpátiát azért talán éreztem iránta, mégis miután elhagyta a szalont, automatikusan, akárminek a meggondolása nélkül visszahelyezkedtünk abba, amibe kellett, ő a semlegességébe, én pedig arra az álláspontra, hogy amíg az utamba nem kerül, nem foglalkozom vele. Ha ma ülnénk ott és más nem kötne egyikünket sem, talán meginnék vele is néha valamit. De ez az élet ilyen, magányra kárhoztatja az embert és ezt különösen ő érezheti, pedig sokkal több szociális érzék szorult belé, mint belém.


Kíváncsian mustrálva a tárgyakat haladok végig a konyhán, mígnem egészen a közelébe nem érek. Kíváncsi vagyok a reakciójára, arra, hogy mennyire tudom ráhozni a parát ezzel, illetve arra, hogy ha lehetőséget kap, kihasználja-e. Mindketten tudjuk, hogy a gyorsasága miatt Shinjinek akkor lenne csupán esélye megakadályozni, hogy tegyen velem valamit, ha már rászegezné a pisztolyát, egyébként nem és erről jobb is, hogy a kölyök egyelőre nem tud, nem akarom semmikor sem a morgását hallgatni, ami nem is biztos, hogy jogos lenne. Ez nem bizalom tőlem Masao felé, hiszen nincs okom bízni benne, hanem kíváncsiság, amelyet így élhetek ki a legkönnyebben. Az eltakarító teljesen felém fordul válaszul, majd lassan, gondosan végigköveti pillantásával a karjaimat egészen a kötésekből kilógó, visszahajlott ujjaimig. Nos... nem állítom, hogy ez most jólesett. Sőt...

- Szóval ez az oka annak, hogy az alvilág legrettegettebb alakja hónapok óta nem mutatkozik, holott egy olyan háborút nyert meg, amelyre minden oka megvan büszkének lenni - szólal meg csendesen. A mondatban nincsenek élek, mégis mélyen betalál vele, majd mikor lassan a kezeim felé nyúl, én gyulladok be. Shinji, Bakari, Deon és Jeremy hozzám nyúlhat, ám nem vagyok benne biztos, hogy ezt megengedem Masaonak is. Hezitálok, míg figyelem az egyre közeledő tapogatózását. Az a gond, hogy magamat cáfolom meg, ha visszautasítom ezt, mert az azt jelentené, hogy én nem voltam képes levetni a páncélt, de ha jobban belegondolok, ennyire azért nem akartam messzire menni a gesztustételben. Nem reagálok. Érzem, hogy a tartásom megváltozik, a vállaim megemelkednek, a fejem leszegem és pillantásom is jegessé válik, Masao azonban továbbra is kíváncsi marad, végül leheletfinoman a kézfejemre teszi a mancsát. Nem tudom, hány másodperc múlva fogom pofán könyökölni, ha nem ereszt el, de azt igen, hogy erre számít, noha a tartásán nem észrevehető.


Indulat lesz úrrá rajtam, ami megfeszít és hiába alig tudom mozdítani az ujjaim, amint a férfié közéjük csúszik, hogy felmérje a bénultságuk szintjét, gyengén ökölbe szorulnak. Mérhetetlen önuralomra van szükségem és még pont időben vonul vissza. Hátra is lép figyelve engem és ahogy visszalépek, észreveszem, hogy fújtatok és Shinji is mindenre készen került mellém. Igazából hajszál híján nem remegek a dühtől, de a szédülés azért elfog. Muszáj emlékeztetnem magam, hogy mindent én döntöttem el és tartanom kell magam a terveimhez, különben baszhatom az egészet, máskülönben biztosan beleépíteném egy rúgással Masaot a kellemes konyhabútorába.

- Nagyon érdekes, ahogy felépíted ezt - szólal meg komolyan. - Mi határozza meg, hogy taníthatom-e Jeremyt, amiért ilyen messzire mész?

- Például, hogy mennyi idő múlva kezdesz döglődni - válaszolok mély, az előbbitől még rekedtes hangon.

- Hagyjuk ezt - kéri. - Ha csupán ennyiről volna szó, te nem lennél itt és főleg nem ilyen közel hozzám.

- Most akarod megtudni, milyen lucky packet húztál?

- Essünk túl rajta - dönt így, majd elfordul tőlem és intézi tovább a teával kapcsolatos teendőket. Még hátrább vonulok Masaotól, igyekszem minél jobban megnyugodni, eloszlatni a felzaklatottságot, amit az a meleg, óvatos érintés okozott. Legalább már van sejtésem, mivel bolondította meg a hülye tanítványomat. Masao gyengéd, figyelmes, de bátor is, nem akaratos, de ha engedélyt kap, érvényesíti az akaratát. A viselkedése könnyed és barátságos, ráadásul gondoskodó is.

- Nyilván világos számodra, hogy a kölyök miért akart itt lenni - kezdem, mire ingatja a fejét. Nem biztos benne, de sejti. - Szerelmes beléd.

- Tudom - jelenti ki. A legkevésbé sem örül ennek a ténynek, az okát azonban csak később fogom megtudakolni tőle, egyelőre csupán leterítek elé néhány kártyát.

- Ennek tudatában érthető, miért nem adom melléd, ha meg kívánsz dögleni belátható időn belül.

- A tudásom egy részét át tudom adni neki anélkül, hogy részese legyen a problémáimnak - biztosít róla.

- Kétlem, ugyanis ha a rákkal való küzdelmed még távol is marad tőle és időben felszívódsz, a Yuusuke családdal kapcsolatos terveid mindenképpen érinteni fogják, nem mellesleg meg a kölyök sem az a típus, akit félre tudsz állítani, ha akar valamit. Ő nem egy tizenhat éves kis tacskó, akit lepasszolhatsz, amikor végeztél vele, nekem pedig nem ér meg annyit a tudásod, hogy aztán vakargassam fel a földről Jeremyt - jelentem ki élek nélkül, de határozottan. Masao visszateszi a forróvizet a tűzhelyre, mert megremeg a keze az indulatoktól, ám nem fordul felém és nem is szól semmit. - Azt javaslom, ezt a beszélgetést folytassuk később...

- Nincs mit megbeszélni ezen.

- De igen, van. Nem azért jöttem el ide, hogy tárgyaljak veled, mert a kölyök csak akkor képez alkualapot, ha mi már túljutottunk ezen a beszélgetésen, máskülönben eltiltom tőled, a Yuusuke családot pedig a személyes védelmem, vagy akár Seichirou Asame védelme alá helyezem, ezzel elvágva a terveid szálát és mehetsz a picsába meghalni.


Ugyanaz a düh köszön Masaon vissza rám, mint amit pár perccel ezelőtt én éreztem. Megszívja magát, a szemei szikrákat szórnak, ujjai ökölbe szorulnak és csak alig tudja türtőztetni magát, de ahogy korábban ő is, úgy én is állom a sarat, rezzenéstelenül figyelem, kitör-e, vagy vissza tudja fogni az indulatait. Nagyokat fújtat, a tartása feszültséget és ellenségességet sugároz, ám lenyugszik. Még idegesen a kancsóba tölti a forróvizet, aztán cigarettát kerít magának és leül a konyhaasztalhoz.

- Az, hogy Jeremyt eltiltod-e tőlem, vagy engeded-e, hogy tanítsam, a te dolgod, az enyém pedig a Yuusuke családdal ápolt kapcsolatom - jelenti ki higgadtan. Lábammal húzok ki egy széket és leülök rá.

- Mindaddig csupán a tiéd, amíg az ránk nincs hatással. Raktari nyilván nem fogja jól viselni, hogy kiirtod a családját, ami miatt Yoshimivel való kapcsolata is megbomolhat. A szöszi jelenleg is egy kilógó csavar, amit még meg kell faragni, hogy belepasszoljon a gépezetbe, de ha elcseszed akár akaratlanul is a biztos pontját, kurva mérges leszek.

- Nem az én dolgom, hogy nem tudtok kezessé tenni egy testőrt - passzolja vissza nekem. Shinji testőrhöz méltóan és egy jó kutyához hűen ugrásra készen, kellő távolságból figyel minket, s semmi másra nem fog reagálni, csak ha valamelyikünk támad. Én nem szándékozom és azt gondolom, Masao sem.

- Jeremynek kell megölnie, ha hibázik - közlöm vele.

- Tanul a kölyök... - Hazudik, a pillantása elárulja, hogy nem hagyja ennyire hidegen a dolog, de szívesen játszom vele egy kicsit.

- Sem ő, sem pedig ha jól sejtem, Raktari nem fog ennyire közömbösen a kérdéshez állni.

- Miért ártod ebbe ennyire bele magad? Sokkal könnyebb megoldást is tudnál a problémáid orvoslására.

- Nem mindig a könnyebb a jobb - vetem oda neki egyszerűen. - Mutasd meg Bakarinak, hol fog megvizsgálni! - utasítom, mire feláll az asztaltól, elnyomja a csikkét és magunkra hagy Shinjivel.