23.

Masao

Na most kifejezetten pocsékul érzem magam. Mindenem fáj, szétcincáltak, fáradt vagyok és még mindig nem egyedül, ahogy érzem. Fel kellene kelni, legalább egy pohár teát is tudnék inni, de semmi kedvem. Tatsuki kurvára érti a dolgát még mindig, csak az a gondom, hogy nem tudtam, hogy ilyenekre is képes, mint amit az elmúlt három-három és fél órában leművelt. Bár ha azt veszem, nagyjából négy órája táncolt az idegeimen. Elismerésre méltó... A kezeit alig bírja használni, pedig hónapok teltek el azóta, hogy összefeszült Kitamurával, ami azt jelenti, hogy nagyon komoly sérüléseket kellett összeszednie és a jövőre való kilátásai sem túl jók a tekintetben, hogy a művészetét folytathassa. Ez bántja és bosszantja is, sikeresen rátapintottam. Azt hiszem, kölcsönösen kizsigereltük egymást, ez már a konyhában elindult és látszódott, hogy ha mi esélyt kapunk erre, meg is tesszük. Nem szándékosan, az ártó szándék egyikünkben sem volt, ami tőle őszintén meglepett, hiszen ezt korábban sosem tapasztaltam, de ami még jobban elképesztett, az az, hogy hagyta nyilvánvalóvá válni a sebezhetőségét, s ismerkedni azzal. Cseppet sem érdekel szexuálisan az az ember, ahogy ő engem, úgy teszteltem én is őt és igazán elgondolkodtatott mindaz, ami ma történt. Mindenesetre megértem, miért szereti Jeremy és ragaszkodik hozzá. Valószínűleg ő maradt itt...


Megemberelem magam és kikelek az ágyból. Óvatosan mozgok, majd eltüntetem minden jelét annak, hogy kínoz a fájdalom, kevert a lábamról ez a pár óra, fáradt vagyok és kimegyek a nappaliba. Teruki ott ül a kölyök mellett.

- Éhesek vagytok? - kérdezem meg tőlük.

- Kicsit - válaszol a kölyök csendesen, csak méregetve engem. - Összeüssek valamit abból, ami van? Vagy egyáltalán akarod, hogy maradjak, vagy inkább hagyjunk egyedül? - kérdezi meg nyugodtan, bár a szemében látszik az idegesség. Csábító az ajánlata, de nem akarom őt kihasználni.

- Ha szeretnél, semmi akadálya, hogy maradjatok - mondom neki, azzal a konyhába megyek, mert muszáj szereznem fájdalomcsillapítót és azt minél gyorsabban. Hallom, hogy utánam jön, majd egy nagy levegő vétele után megjelenik a konyhában Jeremy és kinyitja a hűtőt. Míg válogat, megtalálom a fájdalomcsillapítót, aztán mindketten feszülten kerülgetjük egymást, mint két feltöltött idióta. Figyel engem, holott jobban szeretném csendes magányomban bevenni és megvárni, míg hat. Senki sem szól, csupán a levegő terhes a feszültségtől. Nincs ínyemre, hogy aggódik értem, így amint lenyelem a tablettát, otthagyom a konyhában ténykedni, én a nappali kanapéján nyúlok el. Igyekszem függetleníteni magam Teruki pillantásától, becsukom a szemeimet és meditálni kezdek, amibe valószínűleg sikerül is belealudnom. Arra eszmélek, hogy Jeremy kiszól, hogy kész a kaja. Ideje magamhoz térni végre. Feltápászkodom, majd a konyhában segítek a kölyöknek a terítésben három főre. - Köszönöm - mondom neki. - Megnyugodtál? - kérdezem csendesen.

- Valamennyire igen, csak fogalmam sincs, hogy most mi van - válaszol csendesen. - Együnk - kéri inkább. Nincs kifogásom ez ellen, az illatából és látványából ítélve príma tejszínes húst készített rizzsel. Teruki is leül, miután invitálom, majd jó étvágyat kívánva egymásnak nekilátunk. Az íze is remek, Jeremy megint elismerésre méltót alkotott. - Hogy vagy? - kérdez rá végül óvatosan, mire felsóhajtok.

- Jól. Mióta csak ismersz, terjed bennem a rák, ezért nincs okod másképp kezelni, mint korábban - jelentem ki komolyan. - Nem is szeretném - teszem hozzá.

- Nem erről van szó. Mármint de... is... Nagyon meggyötörtek? - kérdezi meg végül.

- Miért akarod tudni?

- Nem akarom - tudja le ennyivel és inkább a kajára koncentrál. Nem firtatom, eltüntetem a kiszedett adagot, majd mikor a testőr és a kölyök is jól lakott, összeszedem a tányérokat, evőeszközöket, hogy nekiálljak mosogatni. Míg gondolkodom, végig magamon érzem két vendégem tekintetét. Nem tudok mihez kezdeni velük, hiszen korábban Jeremyvel akkor futottunk össze, ha közös örömre vágytunk, Terukit pedig egyáltalán nem ismerem és bizalmatlan is felém, ami teljesen helyénvaló, noha nem akarok ártani a védencének. Én próbálnám elkerülni, hogy a kölyök belebonyolódjon az érzelmeibe, erre jön Tatsuki és jól megkavarja nekem a levest. Tótágast áll az egész életem az elképzeléseimmel, terveimmel együtt. Körülbelül úgy érzem magam, mintha száműztek volna egy olyan helyre, ahol már évtizedekkel korábban jártam, minden ismerős, de idegen is egyszerre. Pont ez az ok, ami miatt nem találom fel magam egy annyira egyszerű helyzetben, mint a mostani. - Ha szeretnéd, elmegyünk. - Nagyon halkan mondja ezt a srác és érzem, hogy bár mindennél jobban szeretne maradni, szó nélkül elmenne, ha erre kérném.

- Tudom - jelentem ki, miközben megtörlöm a kezem. - Véleményem szerint nem véletlen maradtál és maradnál. Mit szeretnél? - kérdezek rá felé fordulva, őszintén.

- Megtudni, hogy mégis mire számíthatok és látni, hogy egyben hagytak - válaszol ugyanolyan nyíltan, mint ahogy kérdőre vontam.

- Mivel kapcsolatban mire számíts? - kérdezem. - Egyben hagytak. - Ez félig igaz, félig azonban nem, de nem hiszem, hogy folytatni akarnám a kölyökkel a lelkizést. Persze úgysem marad annyiban, ő ne érezné, hogy valami nincs rendben...

- Veled kapcsolatban - válaszol furcsán felnézve rám. Ezt most nem tudom mire vélni. - Sokkal jobban hangzana, hogy nem akarsz beszélni róla, minthogy nincs bajod. Ugyanis látom, hogy van. - Felsóhajtok, majd töltök magamnak egy bögre teát, s biccentve Jeremynek invitálom őt a nappaliba. Teruki már nem akarja őrizni őt, talán kicsit kényelmetlenül is érzi magát.

- Nyugodtan maradj itt, a vendégszoba - mutatok röviden rá - üres. Ágyneműt a szekrényben találsz, ahogy törölközőt is a fürdőében, ha pedig valamilyen ruha kell, bár nem vagyunk egy méret, szívesen adok. - Ezzel sikerül még kellemetlenebb helyzetbe hoznom, amin csak jót mosolygok, ő pedig leül az egyik puffra, míg én megint a kanapét foglalom el. - Figyelj rám, Jeremy - kérem őt komolyan, amint bátortalanul leült mellém. - Jelen pillanatban semmilyen értelemben véve nem vagyok jól. Otthagytam Akemit valakinél, aki sokkal jobb jövőt tud számára biztosítani, mint én, ami nem volt könnyű, mert körülbelül úgy viselkedett, mint egy három éves az első óvodanapján. Sírt, könyörgött, el sem akart engedni - vallom be, mire bólint párat, vagyis beszélt a szöszikével. Ennek igazán örülök. Kösz, Jeremy! - Másodszor löktem el valakit magamtól, hogy neki jobb legyen és ez attól függetlenül rossz érzés, hogy helyesen cselekedtem. Ezután jött egy kisebb hadsereg az otthonomba, az életembe, különféle tortúrákon estem át, ami alatt felkavartak, összezagyváltak bennem mindent, kaptam egy csomó ultimátumot, lehetőséget, hideget, meleget egyaránt, megpróbálják a pórázt a nyakamba kötni és elvenni a szabadságom, semlegességem és függetlenségem, ami miatt már kinyírtan egy yakuzát is, állítólag megpróbálnak életet verni belém, mert most döglődöm, ha pedig nem lehet, kinyírnak, hogy ne jelentsek gondot. Tatsuki abszolút korrekt volt, olyan nagy dolgokat terített le elém, amit sosem gondoltam volna és olyan képességeiről tett bizonyságot, amelyeket nem gondoltam volna, hogy egyáltalán ismer. Igazán furcsa ember lett a te mestered, árnyéka csupán az, aki volt, pedig a múltja számtalan olyan tettet tartalmaz, ami miatt félték és keresték őt. Most mégis anélkül, hogy félelmet keltene az emberben, erősebbnek fest régi önmagánál.

- Legalább érted, miért szeretem annyira és vagyok hűséges hozzá - mondja a vállát picit megvonva. - Tudom, hogy szenvedsz, érzem rajtad, bár főleg a lelkit. Ettől függetlenül neked kell megmondanod, mit akarsz jelen pillanatban rám nézve, de most nem hogy maradjak vagy sem. Keresselek? Hagyjalak békén? Ilyenek. És mit vársz Tatsukitól, vagy mit akarsz vele kezdeni?

- Jeremy, nem tudom! - csattanok fel és a teámat is gyorsan az asztalra teszem. - Én Tatsukitól nem vártam és nem is várok semmit. Ő jött ide, hogy beleavatkozzon mindenbe és nem is fog belőle kiszállni. Megtesz mindent, hogy a saját és a te érdekeid szerint alakítsa velem a dolgokat, amit jelenleg úgy gondol jónak, hogy engem szétcincál és újra összerak, ha pedig valami nem megy, akkor megöl, hogy véletlenül se okozzak nektek gondot.

- Tényleg nem akarod, hogy megtegye, vagy még mindig büszkeségből állsz ellen? - kérdezi továbbra is csendesen, nyugodtan.

- Nagyjából húsz éve tervezem a Yuusuke család kiirtását. Szerinted mennyire akarom, hogy Tatsuki elvegye tőlem a lehetőségét is ennek? - kérdezek vissza.

- Arra már gondoltál, hogy ronthatsz vele a helyzeten? - kérdezi óvatosan, de határozottan.

- Ki ismeri jobban Raktarit, ti vagy én?

- Akkor áruld el nekem, hogy miért gondolod ezt hatásosnak?

- Raktari fél attól, hogy ha szembekerül az apjával, akkor minden úgy lesz, ahogy az örege akarja. Márpedig az öreg Yuusuke inkább seppukura kötelezné a fiát, mintsem elviselje a szégyent, ami csak számára az - jelentem ki dühösen. - Ha ezt Raktari nem teszi meg, kikel a tolószékből és agyonveri. Raktari testőr, tudom, azt is, hogy meg tudja magát védeni, de az apja ellen soha nem vette fel a kesztyűt, mert az apja.

- És a halott ősök iránti tisztelet?

- Egy halott ős nem kutakodik utánad, nem fenyegetőzik, nem próbálja rád kényszeríteni az akaratát és nem tart sakkban. Az elmúlt négy-öt évben több munkám volt amiatt a gennyláda miatt, hogy Raktarit védjem, mint azelőtt összesen - morgom dühösen. - Folyamatosan nyomon akarja követni a fiát, de szerencsére jó helyen ül a srác és eddig nekem is sikerült megoldanom a problémákat.

- Szóval elképzelhetetlennek tartod, hogy Raktari emiatt simuljon bele az elvárásokba, merthogy nem hozhat szégyent a családjára, ha már az ölte meg őket, aki nagyon fontos volt neki?

- Nézd, ha Raktari annyira irányítható volna, már felesége és legalább egy porontya lenne. Ő csak nem harcol az öregével, kikerüli a felé repülő éleket, az teljesen más kérdés, hogy engem gyűlölne, ha megölném a családját és valószínűleg neheztelne magára. Túljutna rajta, Yoshi meg te ott lesztek neki.

- Ja... És amint rájön, hogy tudtuk, már minket is ellök magától. Ez felém a legkisebb gond, de Terut is és nem fogja elhinni, hogy Yoshi nem tudta.

- Ügyes kölyök vagy, megoldod, ahogy Teruki is - passzolom vissza neki a labdát. - Yoshinak meg legyen annyi esze, hogy ha egyedül nem bír el Raktarival, kérjen segítséget Chiakitól, Daykitól és Taotól.

- És ha Daykit pont olyan hangulatban találja, amiben a múltkor volt, akkor aztán megnézhetjük magunkat, de mindegy is, mert ha jól gondolom, tök feleslegesen gondolkodom ilyeneken, mert mindenre van egy válaszod. Végülis semmi közöm hozzá.

- Nagyon rizikós, amit akarsz - szólal meg a véreb, mikor én szóra sem méltatom a kölyköt. Teruki kiegyenesedik és belenéz a szemembe. - Te nem teheted meg. Ha a családja meghal, az talán valóban könnyülést jelent a számára, de ha te pusztítod ki a Yuusukékat, annak csak rossz vége lehet. Raktari nagyon messzire elment volna érted, amikor Kawanohoz kerültél és emiatt Yoshimivel is meginoghat a kapcsolata annak ellenére, hogy szeretik egymást - jelenti ki. Egy apró pillantást vet a srácra, majd szusszant egyet. - Tatsuki nyilván alkuképes... - Felröhögök. Na ez szép...! Nem feltételeztem volna ilyesmit erről a testőrről, de már értem, miért posztol Jeremy mellett. Jó kutya... igazán jó kutya. Amikor kell, kisegíti a gazdáját, de a főszerepet nem veszi el tőle, bár Jeremy tanácstalannak tűnik és elkámpicsorodott.

- Mire gondolsz? - kérdezem meg a vérebet.

- Talán ha elfogadod az akaratát, hajlandó gondoskodni arról, hogy te is jó pozícióban maradj, de a vágyad is teljesüljön - dobja be, azzal feláll és vet rám egy szigorú pillantást. - Elmentem lefeküdni - jelenti be. - Ha mégis hazamegyünk, vagy szükséged van rám, nyugodtan keress - hagyja meg Jeremynek, ám nem mozdul, várja, hogy a gazdája engedélyt adjon neki.

- Rendben van, meglátjuk. Menj csak - engedi el így, bár alig hangon. Mielőtt menne, még megsimogatja a fejét, aztán magunkra hagy. Igazán ügyes...

- Te nem vagy fáradt? - kérdezem Jeremyt.

- Nem hiszem, hogy képes lennék aludni - vallja be. - De ha álmos vagy, menj csak te is.

- Miért nem?

- Jár az agyam ezen az egészen, plusz a közelben vagy, szerintem ez bőven elég. - Furcsán nézhetek rá, a szemöldököm is megemelkedik.

- Frusztrállak?

- Meg a nagy francokat! - De csak a kezét mustrálja közben.

- Akkor miért említetted meg, hogy a közeledben vagyok? - faggatom tovább.

- Szerinted?

- Jobban szeretném, ha megmondanád.

- Még ilyenkor is annyira vonzódom hozzád - nyögi ki.

- Nem akarok szórakozni az érzéseiddel, vagy kihasználni téged - mondom meg neki őszintén.

- Mégis mivel? - néz fel értetlenül.

- Azzal, hogy elfogadom a közeledésed, vagy hajlok feléd - válaszolok fesztelenül. Vonzódom hozzá és tényleg kedvelem ezt a kölyköt, de ha mindent fenntartanánk, sem lenne már ugyanaz, mint korábban, hiszen szerelmes belém. Ez már nem csak szex, nem csupán szeretői viszony, hanem annál sokkal több. Érzelmekkel viszonyul hozzám, többel, mint valaha és még véletlenül sem akarom ezt kihasználni. Pedig legszívesebben felnyalábolnám, a szobámba cipelném és az érzékeivel játszva megdugnám. Ehelyett a testőre szobájába kéne küldenem, vagy átadni számára a szobámat, én meg elleszek egy éjszakát a kanapén.

- Hogyan használnál ki, mikor én is akarom? - kérdez vissza halkan. - Nem érdekel semmi más.

- Ne haragudj, Jeremy, de nem akarom veled folytatni, amit Akemivel csináltunk...

- A különbség csak az, hogy nem vagyok egy akaratos, hisztis, kölyök. De rendben, megértettem. - Nincs sértődés a hangjában, inkább talán egy kis lemondás.

- Nagyon szeretem Akemit a hisztijével, túlkapásaival, akaratosságával és gyerekességével együtt, még akkor is, ha sokszor panaszkodtam rá. Tizenhat évesen még lehet ilyen, főleg azzal a háttérrel, amivel rendelkezik - mondom meg komolyan a srácnak. - Arra gondoltam, hogy nem volt egyenlő, ahogy egymáshoz viszonyultunk, ő szerelmes belém, én pedig nem, ezért minden esetben el kellett volna utasítanom őt, hogy tisztességes legyek vele szemben.

- Mégsem tetted meg mindig.

- Most issza is a levét... - mondom csendesen, keserűen. Hogy bánom-e? Igen. De valószínűleg nem tudnám másképp csinálni, ha megváltoztathatnám a múltat sem.

- Pontosan addig lesz kibukva, míg nem jön el a következő nagy szerelem. Ráadásul nincs egyedül, nem akarom magára hagyni. Ha akarja, én tartom vele a kapcsolatot - mondja meg őszintén. - Ez nem változtat azon, hogy te is kívánsz, meg én is téged.

- Nekem csupán az a gondom, hogy ez részedről nem csak kívánalom.

- Azt miért nem rendezhetem én magamban?

- Mert ez nem egyedül a te dolgod - válaszolom nyugodtan.

- És akkor inkább őrjítsük meg egymást azzal, hogy vagyunk, de mégsem?

- Könnyen megoldhatóak ezek a problémák - világítok rá egyszerűen. Nem érzem helyesnek, hogy közeledjek felé, sőt, kifejezetten helytelenítem, mégis megtenném, de csak magamat szégyeníteném meg vele. Kiiszom a bögrémet, majd felkelek a kanapéról és a konyhába viszem azt.

- És ha én nem akarom? Nem akarom, hogy megoldd a problémát. Ha azt szeretném, hogy minden maradjon a régiben és majd teszek róla, hogy így legyen? - Megáll a konyhaajtóban és csak figyel. Elöblítem a bögrét, a mosogatóba teszem, azzal Jeremy elé lépek, álla alá nyúlok, s gyengéd fogságba ejtem azt mutatóujjam és hüvelykem segítségével, hogy kényszer nélkül kényszerítsem szelíden arra, hogy megemelje a fejét és a szemembe nézzen.

- Már ez sem csupán vágy - mondom neki suttogva. - Nem egyszerűen kívánsz engem, hanem akarsz. Nem szexre vágysz, hanem arra, hogy egymásé legyünk. Igazam van, ugye?

- Igen - rebegi halkan, megadva magát, elismerve a veszteséget. Megváltozik a tartása is, leenged, megereszkedik egy kicsit és kifut belőle a dac véglegesen.

- Azt hiszed, nekem ez könnyű? - kérdezem tőle őszintén, még mindig suttogva. - Látni, ahogy egy kölyök őszinte szerelemmel velem akar lenni és ugyanúgy fáj számára az, ha elfogadom és nem viszonzom az érzéseit, mint a visszautasítás... Ez kísért hét éve - árulom el neki őszintén.

- Miért zársz ki mindenkit onnan? - kérdezi tétován kinyújtva a kezét, hogy megérintse a mellkasomat. Lenézek erőtlen mancsára és állát is eleresztem. Hogy miért...? Mert én nem szerethetek. Semlegesnek és függetlennek kell lennem, ebbe születtem, emellett tartottam ki negyven évig. A szerelem bekavar, beleszól mindenbe és ha egy év múlva meghalok, mi értelme volt? Ugyanakkor ott van a sok minden is, amit Tatsuki elmondott. Hihetetlen, hogy ki tudnak Bakarival hozni néhány röpke hónap alatt a rákos döglődésből, amihez csak ezt és ezt és ezt a feltételt kellene teljesítenem, az ő szavának azonban még egy ilyen képtelenség hallatán is hitele van.


Időt kérni már ígéret volna. De akkor most mit csináljak?! A legegyszerűbb, ha a vállamra veszem, becipelem a szobámba, lefekszem vele, aztán amíg alszik, gondolkodom. Megnyugszik, békén hagy, elégedett lesz. Csakhogy alvilági származásom ellenére nem vagyok ekkora görény.

- Eddig a semlegességem megőrzése és a hűségem megtartása motivált - vallom be végül néhány perc után Jeremynek -, most felkavartak, zaklatott vagyok.

- Feküdj le - kéri csendesen. - Elalszom a kanapén, de neked pihenned kell. Majd holnap megbeszéljük, vagy nem, ahogy alakul. - Végre közös nevezőn vagyunk.

- Megágyazok, addig zuhanyozz le nyugodtan, ha akarsz - mondom neki ellépve tőle.

- Kaphatok egy pólót éjszakára? - kérdezi meg.

- Persze - válaszolok. Adok neki egyet, majd míg ő fürdik, megágyazom a kanapét és az ágyamat is, utána elmosogatok, rendet rakok. Jeremy jó harminc perc múlva kerül elő bocsánatkérő ábrázattal. - Jó éjt - búcsúzom el csendesen, azzal tiszta ruhát magamhoz véve elmegyek letusolni én is. Tisztán, frissen, fájó háttal, kaparó torokkal, nehéz tüdővel fekszem le, de a gondolatok nem hagynak békén, jár az agyam. Ha nem kínlódnék, biztosan lemennék futni, ám heverni a kényelmes ágyamban is maga a pokol.


Azt hiszem, másfél óra után nem bírom tovább. Lassan kikelek az ágyból és a legnagyobb csendben elhagyom a szobát. Nem kell megerőltetnem magam, hangtalanul meg tudom ezt tenni, majd beosonok a tárgyalómba és magamra csukom az ajtaját. Itt most már üvölthetek, senki sem hallja, ezért ami a csövön kifér, azt kiüvöltözöm magamból. Először csak artikulátlanul és felrúgom a nehéz fémasztalt is, ami csörömpölve vágódik el, majd még nagyobb csörömpöléssel ütközik neki a szoba túlsó végén, üresen álló terráriumnak. Az üveg kicsit összetörik, a kegyelemdöfést azonban azzal adom meg neki, hogy a bent lévő egyik széket elvadult őrült módjára belebaszom. Szilánkok repülnek szanaszét, a fájdalom meg lever a lábamról, félig akaratlagosan, félig rogyva terülök el a földön és lihegve folytatom az üvöltést.

- Éveket töltöttem ennek a háznak a rendbetételével! Az enyém ízig-vérig! Tökéletesen megfelel az otthonomnak, a legapróbb dolgokra is odafigyeltem a kialakításánál! Évekig terveztem, hogyan ölöm meg Raktari családját! Csak azért hagytam annak a görénynek, hogy elpáholjon, hogy egyszer kamatostól fizessem meg a tartozást! Nekem megéri a kockázatot meghalni azért, hogy ő boldog legyen, erre készülök, mióta csak szakítottam vele! Tudom, hogy a falra festett ördögök nem kelnének életre, de a kurva életbe, valahol mégis igaza van annak a kölyöknek és Tatsukinak! - Dőlnek belőlem a szavak, de jólesik végre megszabadulni tőlük, már feszítettek szét és ahogy ordítozom, mint egy nemnormális, amit úgy tíz-tizenöt éve nem tettem meg, csillapszik a gerincemben lüktető, az egész testemben hömpölygő fájdalom is. - Nem akarom... - nyögöm ki végül a tenyereimbe temetve az arcom. Az életem romjai felett térdelek érzetre és nem tudom, mihez kezdjek, ha annyi sem marad belőle, amennyi most van.


Cirógatás éri a karomat, mire azonnal mozdulok. Elkapom a vékony csuklót, de már meg sem szorítom, hiszen felesleges, az egyetlen, aki ebben a helyzetben ilyesmit tenne, az Jeremy, őt pedig nem akarom bántani, így el is eresztem. Fény gyullad, ami elvakít, morogva takarom el a szemeimet, a pisztoly pedig, ami Teruki kezében van, apró kattanással jelzi, hogy ártalmatlanná tették. Ezek szerint a kölyök valamikor akkor jött be, amikor még önkívületben felrúgtam az asztalt és összezúztam a terrát, a kutyája pedig hűséges vérebként védte. Remek... El sem veszem a kezem az arcomtól, miután megszokták a szemeim a fényt, hiszen amit az imént műveltem, az szégyen...


Jeremy letérdel hozzám és folytatja a simogatásomat, mintha ezzel akarna megnyugtatni. Úgy érzékelem, Teruki elmegy, így a kölyökre nézek. Azt hiszem, csak törődni akar velem, ijedtségnek vagy bírálatnak nyoma sincs rajta. A vérebe valóban kiment, én pedig maradok a földön, noha a szilánkokon fekszem. Amíg mozdulatlan maradok, nem vágnak meg.

- Hallgattam a mesteredre - mormolom fanyar félmosollyal -, kidühöngöm a feszültséget, mielőtt szétcincál, egyébként semmi bajom. - Ha nem számít bajnak, hogy lüktetve fáj a hátam és a mellkasom.

- Tudom, nekem is mindig azt mondja. Jobb? - kérdezi csendesen. - Gyere ki innen - kéri. - Aztán majd rendet rakunk. Megsérültél?

- Egy kicsit még maradnék fekve - mondom őszintén. - Nem sérültem meg, de egy hajszálnyival jobban érzem magam - vallom be.

- Hozzak valamit? - kérdez tovább, de nem hagyja abba a simogatásomat, amivel valahol magát is nyugtatja szerintem. - Akarsz róla beszélni? - kinyúlok érte és addig húzom, míg végül rám nem telepszik. Üljön csak a csípőmre és feküdjön rám, ha ettől megnyugszik, márpedig úgy sejtem, meg fog. El is helyezkedik rajtam, bár nagyon vigyázva arra, hogy ne nyomjon, ne legyen nekem nehéz, mégis szorosan hozzám bújik. Átkarolom, s hátát kezdem simogatni.

- Ahhoz, hogy kigyógyuljak a rákból, fel kell oldanom úgy tíz évnyi haragot, bánatot - mondom meg a kölyöknek. - Le kellene mondanom a bosszúról, talán el is kéne költöznöm innen, változtatni az életmódom, hozzáállásomon, megbocsátani...

- És te mit szeretnél? - kérdezi csendesen.

- Már magam sem tudom. Ha Tatsuki elintézi, hogy a Yuusukék eltűnjenek a föld színéről, méghozzá úgy, hogy a saját nevükre hoztak szégyent, Raktari leszakad tőlük, utána már rendben lesz, ezzel pedig én gyakorlatilag be is fejeztem mindent. Akemit elrendeztem, nagyszerű helye lesz Arakinál, nekem maximum annyi dolgom maradt, hogy tanítgatlak meg lógatom a lábam. Ha elengedem ezt a célt, nem marad semmi, amire előre hajt - mondom meg őszintén a kölyöknek.

- Ezt úgy mondod, mintha kilencven éves lennél és esélyed sem lenne már semmire. Csak rajtad múlik, hogy új célokat állíts magad elé - mondja meg a véleményét komolyan. - Ha meggyógyulsz, erőd is lesz rá, ráadásul minden körülmény adott lesz.

- Miféle célokat? - kérdezem meg sóhajtva, a plafont bámulva. - Amit az életemből életnek is neveznék, az mind Raktarihoz kötődik, egyébként maximálisan alvilági vagyok és onnan valószínűleg csak a halál vált ki.

- Talán itt lenne az ideje, hogy elengedd és új célok felé indulj, más kötéseket alakíts ki. Eltakarító vagy, ha akarsz, mindent el tudsz tüntetni innen és újrakezdeni az egészet. Szerinted Raktari szeretné, hogy miatta halj meg? Ahogy te azt szeretnéd, hogy ő boldog legyen, ő ugyanezt szeretné neked.

- Mindent el tudok takarítani, de újrakezdeni nem az én dolgom akármit is. Fogalmam sincs, mi tenne csak egy kicsit is boldoggá - mondom meg őszintén a srácnak.

- Pedig ezt csak te tudhatod. Az újrakezdés bonyolult, de nem lehetetlen, csak akarnod kell és nem megijedni tőle. Keresd azt, ami boldoggá tesz, pillanatok, percek, helyek, mondatok, illatok, színek, személyek. Én hiszem, hogy neked is van ilyen, csak eddig elsiklottál felette.

- Nem azt mondtam, hogy eddig nem volt, ami boldoggá tett, hanem ha Raktarival lezárom, nem tudom, mi marad.

- Keresd meg, hogy mi az, ami nem hozzá kapcsolódik. Biztosan van olyan is. Kezdd el azokat feldúsítani magadban, keresd meg, hogy mi az, ami tetszik, ami boldoggá tesz és nem köthető Raktarihoz. Tudom, hogy erre tetted fel az életed, de ő most már befut lassan, jó kezekben van, Yoshi vigyázni fog rá és nagyon szereti. Szóval most te jössz, neked kell kimozdulni a holtpontról. - Pár aprót bólintok, majd kicsit megtolom a kölyköt.

- Ezek a meccsek bennem fognak lejátszódni, de most már keljünk fel innen - kérem tőle. - Te hogy érzed magad?

- Azt hiszem, jobban - mondja csendesen. - Fáradtan, de jobban. Igazából megnyugtat, hogy végre engedtél ki magadból - ismeri be, miközben óvatosan lekászálódik rólam. Megvárja, míg felkelek, amit csak óvatosan csinálok, mert Bakari tegnapi vágásai bőven elegek, újabbakat, még ha csak kisebbek is, nem akarok. - Megijedtem, hogy valami bolondságot csinálsz.

- Ilyen miatt kár aggódni - mondom a kölyöknek, miközben kiterelem a helyiségből és lekapcsolom a villanyt. Bár így vak sötét lesz előttünk, pontosan tudom, hogy jutok el a szobámba, s hogy Jeremy se bukdácsoljon, lassan felveszem. - Gondolom, jössz velem fel - kockáztatom azért meg.

- Ha lehet, igen - válaszol halkan és hozzám bújik, majd megkapaszkodik bennem. Felviszem az emeletre, be a szobámba, leteszem az ágyamra és fölé magasodom. Lassan közeledem felé, mintha nem lennék biztos abban, hogy elfogadja bármikor a közelségem, a csókom, az érintésem. A kölyök felnyúl és megsimogatja az arcomat, miközben halványan elmosolyodik. Nem áll ellen, de nem is kezdeményez, inkább kivár, ugyanakkor lappangó izgatottságot is érzek rajta. Mindketten a másik első lépésre vártunk végig, s noha ő tett felém eleget, azokat könnyű volt hárítani. Most én sem állok ellen a kísértésnek, lassan megcsókolom őt, miközben összesimulok vele. Átkarolja a nyakam és gyengéden viszonozza a csókot, miközben törleszkedik hozzám. Még halk sóhaj is felszakad belőle, amit talán észre sem vesz, de elpárolog belőle a maradék feszültség is, ami volt.


El tudom őt űzni magam mellől. Ugyanúgy, ahogy Raktarit és Akemit is, őt is eltüntethetem, de akkor tényleg nem marad semmi, ami életben tartana. Ellenben szükségem van magányra is, azt érzem.


Hosszan simogatom ajkait, nyelvét az enyémmel, eljátszom vele, még magamhoz is fogom közben fél kézzel, miután végigsimítom gepárdtestét, majd visszavonulok. Szívesen folytatnám, meg tudnám fektetni, de nem akarom birtokolni és nem azért hoztam fel, hogy kihasználjam őt.

- Egy, maximum két hétre el fogok tűnni - mondom meg neki. - Nem leszek az országban, telefont nem is viszek - teszem hozzá. - Szeretnék nyugodtan, egyedül végiggondolni mindent - magyarázom is meg, miért akarom ezt.

- Rendben - válaszol csendesen, de megértően. Reméltem, hogy nem kell komoly harcot vívnom vele, mert nem tartozom semmilyen elszámolással felé. - Majd ha visszajössz, keress - kéri, de nem akaratosan, aztán megemelkedik és kér még egy csókot.

- Kereslek - ígérem meg neki, azzal ajkaira tapadok újra hozzásimulva. Hozzám bújva, egyáltalán nem ingerelve csókol, valószínűleg kész lenne lefeküdni velem, de nem fixírozza, így elnyugtatom és végül takarót húzva magunkra fészkelődöm alváshoz. Inkább háton fekszem, de így is kicsit testemhez fogom a kölyköt, ő meg hozzám bújik, mellém simul, ám még mindig óvatoskodik, ami halvány mosolyt csal a számra. Hamar elalszik, ezért utólag örülök, hogy nem másztam rá, s nem sokára engem is elnyom az álom.