34.

Ichiro

A mozi igazán megérte, a srác nagyon ügyes és rohadt jó vele lenni. Mondjuk kifejezetten jól jött, hogy csak ketten voltunk, igazán tetszett így a dolog, pláne, hogy szabadon érhettem hozzá. A petting is király Yajiroval, nem mintha ez lenne a lényeg, de azért nagyon tetszik és csak egyre jobban beleesek. Imádom, amit csinál, imádom, hogy van nekem minden kis izéjével együtt. Nekem valónak érzem és valahol el tudnám viselni, ha tényleg az enyém lenne.


Mikor véget ér a film, már rohan is kifelé. Ha csak fele annyira kell pisilnie, mint nekem, akkor meg is értem. Elkuncogom magam, mikor felnéz rám és már indulok is meg utána, hogy nyakon csípjem. A fiatalember megrohamozza a mosdót, én meg követem, mivel lassan én is feladom. Amint könnyítek magamon, már sokkal könnyebb az élet is. Kuncogva mosok kezet, bár nem tudom, miért vagyok ennyire feldobva.

- Későn hat a csoki? - ugrat. - Degeszre ettem magam pattogatott kukoricával.

- Én is tele vagyok - válaszolok, miközben magamhoz vonom és kap egy rövid csókot. - És nem a csoki van rám ilyen hatással, hanem te.

- Menjetek szobára! - mordul ránk egy fickó.

- Nyugi, egy szájra puszi még nem a világvége! - szól neki vissza csípőből Yajiro, majd kiterel. - Nem csináltam én semmi különöset, amitől így fel lehetnél dobva.

- Vagy, ez nem elég?

- Ha neked az, akkor oké. Merre vagy hogyan tovább?

- Sétálunk egyet a parkban? - indítványozom.

- Sétáljunk, legalább kicsit jobban leszünk - megy bele könnyedén, azzal már indul is kifele a moziból. Követem és megfogom a kezét. Tulajdonképpen teszek az emberekre, senkinek nincs joga beszólni, ezért meg főleg nem. - Hogy tetszett a film? - kérdezi.

- Hát... amennyit láttam belőle, nagyon jó volt - ismerem el őszintén.

- Nem volt rossz, érdemes volt moziban megnézni. - Tetszik, hogy mennyire nem zavarja, hogy fogom a kezét, vagy hogy néhányan furcsán néznek ránk.

- Szerintem is. Milyen gyakran szoktál moziba járni?

- Nem sűrűn, csak ha valami igazán jót adnak, vagy ha valaki elhív.

- Szombaton hogyan akarsz bulizni menni?

- Felöltözve - neveti a választ. - Mire vagy kíváncsi?

- Gondolom, a szokott időre megyünk. De előtte találkozunk?

- Ha akarsz, találkozhatunk. Hol és miért? - kérdezi meg.

- Elmehetnék érted és valami minimális, könnyűt vacsizhatnánk, hogy ne legyen gáz, ha iszunk valamennyit.

- Ha vezetsz, nem iszol, max otthon buli után, vagy a kocsit a Ritsuku előtt hagyod - köti ki komolyan. - A vacsit elfogadom, de nem a pia miatt, sok pénzt kéne belém ölni, hogy komoly gáz legyen. Vagy zavar, ha becsípek? - kérdez rá.

- Nem, egy cseppet sem zavar és tudom, hogy nehéz elhinni, de gyalog és tömegközlekedve is tudok járni a városban - nevetek fel. - Én szeretek buli előtt enni valamennyit.

- Akkor hagyd otthon a kocsit, találkozzunk, dobjunk be mondjuk valami keveset, meg ihatunk is, aztán irány a buli.

- Remekül hangzik. Akkor mondjuk ötkor? Bár ezt még ráérünk megbeszélni, amennyiben nálam alszol a hét többi napján is. - Yajiro felnevet, mire a kezét elengedve a derekára csúsztatom a mancsom.

- Így hamar megunsz - tájékoztat kihívó pillantással.

- Azt hiszem, ettől nem kell tartanod - mondom meg őszintén. - Ahhoz némileg több kellene.

- Több? Hogy minden percben veled legyek, vagy mi?

- Nem, hanem hogy idegesítő légy, legyenek hülye szokásaid, ilyesmi, de ilyet még nem fedeztem fel.

- Mások szerint terhelő és idegesítő az állatimádatom, vagy a rendetlenségem.

- Az állataid édesek és nem csodálom, hogy odavagy értük. Nekem ez tetszett meg legelőször, erre voltam nagyon kíváncsi. A másik meg... maximum rendet rakok utánad.

- Mindenki ráun idővel mindkettőre - közli könnyedén, azzal átkarol. - Jön a veszekedés, meg a mittomén.

- Figyelj, nekem is vannak dolgaim, majd meglátod. Nem vészesek, de mondjuk a zoknim sorban van rakva a szekrényben, ahogy a nyakkendőim is. Szóval az mindenkinek van valamennyi.

- Engem aztán nem zavar, ha nem nekem kell rendbe tenni őket - neveti.

- Nem, ezt én szoktam.

- Engem az zavar, ha pakolnak utánam. Anyám rendszeresen összekeveri a cuccaim, meg leteszem valahova, felmegyek a szobámba, keresem és már nincs ott. Olyankor szoktam felhívni habzó szájjal, hogy azonnal szokjon le az átpakolásról, mindennek megvan a helye és ha nem ott, ahol hagytam, akkor valahol ott és mondja meg, hova tette, különben átmegyek hozzá és kiborogatom a szekrényeit.

- Milyen rendes fiú vagy - nevetem el magam. - Erről mondjuk megpróbálnék veled egyezkedni, mert azért szeretem a rendet, de ennyi.

- Az okos rendet rak, a zseni átlátja a káoszt - közli könnyedén -, és tudjuk, hogy a zsenit és az őrültet csak egy hajszál választja el egymástól. - Megvonja a vállait és felnéz az égre.

- Most nem sikerült eldöntenem, melyik kategóriába sorolod magad - ismerem el, de csak óvatosan.

- Egyikbe sem - válaszolja elmosolyodva. - Okos nyilván nem vagyok, zseni még nyilvánvalóbban nem, őrült pedig csak simán nem.

- Annyira bolond vagy - jegyzem meg, de kedveskedve. - Szerintem igenis okos vagy, méghozzá nem is kicsit.

- Okos? Mire fel?

- Igen, okosnak tartalak, mert értelmes srác vagy, aki feltalálja magát és nem okoz neki problémát a legtöbb helyzet. Nem értem, miért ne lennél az.

- Talpraesett vagyok - válaszol vállát megvonva.

- Szerintem meg lebecsülöd magad.

- Még az is lehet, de az is, hogy téged vakít el a lila köd - mondja most már rám nézve.

- Őszinte leszek, de azt, hogy értelmes és talpraesett vagy, még a lila köd előtt állapítottam meg. Akkor még éppen csak tetszettél és még nem jártam hozzád a boltba sem.

- Pedig mintha nem egyszer láttad volna, hogy más húz ki a csávából...

- Az más, hidd el, nekem is megvan a gyengém, amivel meg lehet fogni simán. - Yajiro csak egy átsuhanó félmosollyal csóválja meg a fejét, de csak legyint, mire a keze után kapok és finoman megszorítom. Egy pillanatra rám néz, mintha próbálna olvasni a szememben, vagy el akarna némán mondani valamit, de aztán visszafordul és a kocsi felé kanyarodik, húzva engem is magával. Követem, bár nem igazán értem, hogy mi ütött belé.

- Menjünk hozzád - kéri csendesen.

- Baj van? - kérdezem meg óvatosan, miközben felkínálom neki a kulcsot megint, de most elutasítja, így én ülök a volán mögé és indítok.

- Nem, nincs. - Azt hiszem, most igazat mond, de valami mégsincs rendben, ami nem tetszik igazán.

- Akarsz beszélni róla?

- Nem, nem szeretnék. - A srác furcsán csendes, de végül békén hagyom és a vezetésre koncentrálok. Ha szeretné, itt vagyok és meghallgatom, kíváncsi is vagyok rá, hogy mi van vele, vagy mi a probléma.