35.

Yajiro

Úgy fest, Ichiro magától is rájött, bár nem volt nehéz. Igen, szexmániás vagyok, nem csupán imádom a szexet. Nem úgy tűnt, mintha ez gondot okozna a számára, aminek örülök. Elhajtok a kocsijával és becélzom a boltot, de most is felelősen, odafigyelve vezetek. Komolyan mondtam, hogy vigyáznom kell anyámra és a boltra, amit Ichiro rendességnek nevez, de ha ő is apa nélkül nőtt volna fel, megértené, hogy ez természetes, nem rendesség. Anya idős, s bár remekül tartja magát, nem szabad megfeledkezni a koráról, oda kell figyelni minden apróságra és mi mindig csak egymásnak voltunk, egymásra számíthattunk. Szerencsére Ichiro nem olyan típus, aki minden szarba belekérdez, nem akar mindent és részletesen tudni, aminek nagyon tudok örülni. Necc lett volna elmesélni az első élményem, milyen volt valójában, nem sűrűn rukkoltam elő vele és ezen nem is akarok változtatni. Még jó, hogy anyám úgy kezelte mindazt, ami velem történt, ahogy. A boltban egy meglehetősen morcos formáját találom, aki kioszt, amiért nem szóltam, hogy ennyit kések. Most sem az a baja, amit csináltam, hanem ahogy a dolgaimat intézem. Ez általában így van, nem az a baj, hogy megdugatom magam, hanem az, ahogy és akivel, de Ichirot régóta kedveli, csak mivel félénk és habog a jelenlétében, inkább nem szállt rá, most azonban, hogy járunk, kíváncsi rá igazán, szívesen jobban megismerné. Felajánl egy kajálást nála, majd rám parancsol, hogy rakjam rendbe magam és aztán kerüljek a boltban is a helyzet magaslatára, így felmegyek átöltözni.


Mire leérek, teával vár, aztán leülünk beszélgetni. Szeretek ilyesmit csinálni időnként, anyám a legjobb barátom és tényleg akármiről tudok vele beszélni. Játékosan végighúz a nyakamon, ezzel kivillantva a szívás- és harapásnyomokat a bőrömön.

- Durva veled? - kérdezi meg, s a mosoly ellenére is tudom, hogy az anyatigris szól belőle.

- Nem, remek vele a szex, heves, szenvedélyes, mindig tettre kész, nem finnyás, hanem laza, de figyel is rám.

- Szemrevaló fiú, örülök, hogy egymásra találtatok.

- Részemről ez még eléggé túlzó kijelentés - mondom komolyan. - Ma este is nála alszom. - Ezen anya csak nevet. - Tudod, a nyúl-időszak...

- Ha jó együtt lenni, legyetek, nem bánom, csak szólj, amikor nem tudok szokott időben elszakadni innen, mert megeshet, hogy programom van.

- Bocs, nem akartam... Nem tűnt fel, hogy ennyire elszaladt az idő és végig egymáson voltunk - szabadkozom, amin megint csak jót nevet.

- Megértem, hogy egyikőtöknek sem jutott eszébe így, hogy írj nekem egy üzenetet.

- Na ja. És te? Rendben vagy?

- Persze. Elhozod majd hozzám Ichirot?

- Ha vállalkozik rá, el. Egyelőre én is lepasszoltam a menjek be és ebédeljek a munkatársaival projektet, mert szerintem rohadt para az egész enélkül is, vagyis lehet, hogy még kell rá várnod sokat.

- Miért para bármi is? Ismerjük egymást egy kicsit Ichiroval, ez a közös ebédelés pedig bár meredek, biztos jó lehet. Vagy nem úgy gondolod?

- A munkahelyén nem titok, hogy homokos és vannak olyanok, akik kifejezetten kíváncsiak rám, én meg nem bírom az ilyen körbeugrálásokat. A heterók sok esetben úgy kezelnek minket, mintha valami különleges, földönkívüli dolog lenne, hogy egymásra gerjedünk, meg baromságokat kérdeznek.

- Yajiro... - szól rám.

- Egyszer azért bevállalom. Később. Lehet, hogy ez neki mégis fontos.

- A srácok tudják?

- Chiaki tudja. Hétvégén bulizunk egyet és elmondjuk. Előtte Ichiroval elmegyünk inni, és nála alszom buli után, bár utóbbival gondolom, tisztában voltál.

- Reméltem. Ezek szerint szeretsz vele lógni.

- Aha, a barátom, persze, hogy szeretek vele lógni és rohadtul beindít bármikor.

- Feltételezem, nem olyan félénk, mint amilyennek én megismertem.

- Finoman szólva is nem félénk - nevetem. - Konkrétan ágyba tesz.

- Látszik rajta, hogy erős - kuncog anya.

- Azért azt nem mondtam volna meg, hogy simán megemel és cipel.

- Ennyire nagy a vágya, vagy romantikus típus?

- Is-is...

- Remek páros. Nincs véletlenül egy magányos nagyapja?

- Jaj, anya! - intem le. - Icihronak gazdag családja van, csak annyit tudok a szüleiről, hogy ügyvédek és egyetlen gyerekük Ichiro, meg amúgy is, én elég sorscsapás vagyok a családnak, nem?

- Te bolond - mondja nevetve, ezután azonban lezárjuk a beszélgetést a betévedő vásárló miatt, akivel én foglalkozom, míg anyu hazamegy.


Némi izgalom lesz úrrá rajtam, mikor elkezd közeledni az az idő, amikor Ichiro érkezni szokott, kicsit bénázom is, ezért úgy kell magamra parancsolnom, hogy normálisan csináljam a dolgokat, mert nincs kedvem más állatait kergetni. Néhányukat kitakarítom, mindegyikkel foglalkozom, ám meg kell állapítanom, hogy Ichiro ma késik. Ez csak negyedóra elteltével kezd zavarni, már nem is tudok magammal mit kezdeni, idétlenül érzem magam, hogy várom a megérkezését, próbálom lekötni a figyelmem, de mindig arra jövök rá, hogy figyelem az ajtót, nyílik-e már, végül újabb negyedóra múlva megjelenik.

- Szia! - köszönöm felkapva a fejem, s leteszem a mangát, amit olvasni próbáltam. - Gáz volt mégis? - kérdezem, miközben elé megyek, hogy kitegyem a táblát és bezárjam az ajtót.

- Szia! Csak be kellett fejeznem egy aktát, így fél órával később tudtam indulni. - Na ilyen az, amikor az ember a saját kárán tanul meg valamit. - Meg most nagyobb volt a sor a kajáldában is - vallja be, miközben leteszi az ételt, majd amint a közelébe érek, már húz is magához, én meg összesimulva vele tapadok a szájára. Élvezi a hevességem, most azonban nem engedi teljesen elcsavarni a fejét, hanem az asztalhoz terel enni.

- Kaptunk anyától egy kajameghívást - újságolom, miután nekikezdtünk a sülthús és a párolt zöldséges rizs elpusztításának. - Nem kötelező elfogadni - teszem hozzá. - Mondtam anyának, hogy ne számítson ránk már most hétvégén, szóval nem para, ha azonnal nem mondasz igent.

- Azt hiszem, nem lenne illendő visszautasítanom - válaszol egy mosollyal. - Nekem jó a szombat.

- Nem sürgős, de ha van hozzá kedved, megoldható.

- Tapasztalataim szerint minél hamarabb túlesek rajta, annál jobbat nevetek utána a hülyeségemen.

- Tapasztalt vagy? - kérdezem kicsit ugratva, de a válasz is érdekel.

- Mondhatjuk, bár nők családjánál sokkalta rosszabb.

- Miért? Vagy ne faggassalak?

- Mert általában úgy van, hogy apuci kicsi lánya és anyuci kicsi fia. Na most apuci a puskával vár az ajtóban, és a rád uszít mindent, amit csak tud és talál, majd a végén nagyjából kidob, mindezt a szemével üzeni, meg azt is, hogyha hozzáérsz a lányához, kiherél. Ez az anyukákra nem jellemző.

- Minek hagyják eladósorba kerülni a lányuk, ha nem akarják eladni? - nevetem, mert szerintem tök értelmetlen az, amit Ichiro szerint a lányos apák művelnek. Egy testet igenis érinteni kell, mindegy, hogy férfié vagy nőé, kinek mi jön be, a szex remek egy találmány és rengeteg módon lehet csinálni.

- Nem tudnak mást csinálni, mint várni, de érzed rajtuk, hogy legszívesebben keresztüllőnének, mert féltik az ő szemük fényét. Ráadásul akármit csinálsz, nem tudod megértetni, hogy nem akarsz rosszat. Az anyák mások, ők értenek és érteni akarnak.

- Azért nagy mázli, hogy nem születtem lánynak - jegyzem meg, majd inkább a fejem tömöm.

- Szerintem is, mivel így sokkal jobban tetszel.

- Honnan tudod, lehet, hogy tök jó csaj lennék! - heccelem elröhögve magam.

- Azt hiszem, akkor nem kezdtem volna veled, mert a férfiakat jobban bírom. Éppen ezért nem is találkoztunk volna sosem.

- Ugyan már!

- Tartom, hogy ez így volt jó - neveti el magát.

- Mernél mást mondani. Egyébként én is meg vagyok elégedve magammal - jelentem ki vigyorogva. Elképzelésem sincs, milyen lehet nőnek lenni, de nem is mozgat annyira. Az bőven elég, hogy sehogy se lehet gyerekem, tehát olyan felelősséget nem veszek a nyakamba, amit nem feltétlen döntök el jóelőre.

- Én is veled, meg a mániáddal is - közli rám kacsintva.

- Ilyen sok van, vagy ennyire kevés? - kérdezem kicsit meglepetten, mert ezt most nem tudom hova tenni.

- Pont a megfelelőek. - Hitetlen mosolygrimasszal felelek, de hallgatok, erre nem lehet mit mondani, hiszen egy szerelmes ember már csak ilyen, elfogult. - Szóval akkor szombat?

- Rendben. És akkor ebéd?

- Mivel este bulizni akarunk menni, ezért az lenne a jó.

- Micsoda program! Anyánál ebéd, piálás buli előtt, éjszakai élet... Tudunk élni.

- Belefér, nem? - kérdezi nevetve.

- Simán.

- A mai nappal végül mi lesz?

- Hogyhogy mi lesz? - kérdezek vissza értetlenül.

- Nálam alszol? Innen megyünk? Vagy még beiktatunk egy programot?

- A nálad alvást már reggel lezsíroztuk - emlékeztetem. - Mihez lenne kedved?

- Nem tudom... mármint azt hiszem, feküdni a kanapén összebújva, valami filmet nézni, ilyesmi.

- Rendben, ez nekem is tetszene. Köszönöm az ebédet - köszönöm meg elégedetten hátradőlve. Igazán finom volt és jólesett, már nagyon éhes voltam, hála a reggeli helyetti kufircnak, a boltban meg már nem akartam kajálni.

- Szívesen, egészségedre - válaszol egy mosollyal, majd ő is befejezi a kajálást. - Hogy megy ma a bolt?

- Jól, voltak heten, ami meglepő, mert délelőtt inkább hárman-négyen vannak a munka-iskola miatt - válaszolok, s közben kicsit elpakolok magunk után -, Uechi hívott, hogy majd délután jön csak, az állatok meg remekül vannak. - Mondandóm végére odalépek Ichirohoz, átlépek rajta, aztán az ölébe ülök. - Mit szóltak a késéshez? - kérdezem vigyorogva.

- Kaptam egy ejnyebejnyét, de mikor rájöttek, hogy nem vagyok nagyon lemaradva, akkor visszavonták. Szerintem négyre simán végzek mindennel, még talán abba is bele tudok kezdeni, amit holnapra szántam, így egy szavuk nem lehet. - Átölel, mire én is a nyaka köré fonom a karjaim, és közelebb von magához, amennyire csak lehet, ezért hozzásimulok.

- Inkább előre dolgozol, mint utóbb? - ugratom, de már nyomok is egy csókot a szája szegletére.

- Természetesen, nem szeretek túlórázni és általában nem is kell, szóval inkább ha van egy kis időm, előre csinálok dolgokat, mint vissza. - Közben a keze a hajamba túr és lehúz egy rendes csókra, amit forrón viszonzok. Simulok is testéhez, ágyékom az övéhez dörgölöm. Kuncog, amit nem igazán tudok hova tenni, de úgy helyezkedik, hogy könnyen összedörgölőzhessek vele, s simogatja az oldalam, combom. Én sem tétlenkedek tovább, végigmarkolászom a vállát, felkarját, majd mellkasára csúsztatom a kezeim és elkezdem legombolni róla az ingét.

- Talán nem kéne összegyűrni... - jegyzem meg vigyorogva.

- Úgy gondolod? - kérdez vissza, de segít a saját vetkőztetésében. - Azt hiszem, ilyenkor nagyon megéri ez az ebédszünet.

- Elvitted az egyetlen fehér ingem - emlékeztetem nem törődve a beszólásával. Félredobom a nyakkendőjét és az ingét, s a nyakára bukom, csókolom, szívom, harapom, bár utóbbit csak finoman, közben mellkasát és hasát tapicskolom.

- Amint eljutok a mosógépig valamelyik délután, visszakapod. Vagy akár segíthetsz is mosni - ugrat egy élvezetes sóhaj után, a keze pedig becsúszik a pólóm alá és felsimogat a mellkasomra.

- Képzelem, mennyire sikeresek lennénk - epéskedek játékosan, de a munkát nem hagyom abba, csak míg kimondom a szavakat, kezeim meg már az övét és a nadrágját bontják.

- A mosógép is lapos - vigyorog fel rám, majd elkezdi lehúzni a pólóm. Engedem megszabadítani magam a ruhadarabtól, mert meztelenül összesimulni jobb, mint ruhában. Megteszem persze, s újra a szájára tapadok, immár hevesen, kissé követelőzve. Meglep, hogy nem veszi most át felettem az irányítást, ahogy mindig, de feltalálom magam, végigcsókolom és -harapdálom a testét, miközben kicsúszom az öléből, hogy megszabadíthassam minden cuccától. Aztán megszólal a mobilom. Elkerekedik a szemem, s mint valami vadászkopó, úgy pillantok fel a férfiasságáról. Utálom, mikor valaki telefonál szex közben, de engem ritkán hívnak, ezért ez most rohadtul idegesít. Ichiro nem tudom, hogy van ezzel, ám nyújtózik egy kicsit és megnézi a kijelzőt. - Anyukád - közli egyszerűen.

- Nem szokott hülyeségekért felhívni. Megharagszol, ha kicsit megváratlak, míg megtudom, mit akar?

- Természetesen nem - válaszol átadva a telefont. Persze az elhallgat, de alighogy elkezdek rajta pötyögni, hogy visszahívjam, már csörög is újra fel a kezemben, ami totál idegessé tesz. Félre is húzódom, mikor felveszem.

- Mi ilyen sürgős? - kérdezem csendesen.

- Ne haragudj, kicsim... Ichiroval vagy, igaz?

- Aha.

- Át tudsz jönni? - Ahogy ezt megkérdezi, valahogy elfog a para.

- Ja. - Nem gondolkodom, csak a pólómért ugrom, hogy megpróbáljam fél kézzel visszafordítani és valahogy visszaügyeskedni magamra. - Mi van?

- Majd itthon...

- Nem, anyu, mondd meg, hogy mi a franc van! - parancsolok rá. Ichiro felfogja, hogy valami gáz van, mert ő is felugrik, elveszi tőlem a pólómat, majd rám adja, mint egy gyerekre, utána elkezdi magát visszarázni a saját cuccaiba.

- Csak gyere át! - Sokféle érzelem van a hangjában, kétségbeesés, félelem, ráadásul kinyom, amitől elfog az őrjítő aggodalom. Ichiro már kész, a nadrágját visszarángatta magára rendesen, ingét pedig könnyedén egy gombbal fogta össze a felsőtestén.

- Nem mondta meg, hogy mi a szar van, de be volt rezelve, úgyhogy lelépek. - Ez nem kérés, nem bocsánatkéréses kéredzkedés, hanem tényközlés. Az anyám az első és ismerem, tudom, hogy komoly baj van, nem csupán féltékenységi faszság.

- Megyek veled - közli azonnal, komolyan, egyértelműen és máris indul, mire megragadom a vállát.

- Nem. - Belenézek a szemébe, jelezve, hogy nekem aztán nincs kedvem vitatkozni vele, azzal felkapom a kulcsaim, zsebre vágom a telefonom, majd rohanok is az ajtóhoz. - Majd felhívlak, de ne gyere velem - kérem, s feltépem az ajtót. Tábla jó lesz, leszarom, legkisebb bajom az, hogy mi van kint és mi lesz a vevőkkel.

- Menj, ha kell, vidd a kocsit, itt maradok - mondja elfogadva az akaratom.

- Kösz, de gyalog gyorsabb. - Otthagyom, még a pólómat is úgy igazgatom magamra útközben, a hideggel meg nem törődök, legrosszabb esetben anyánál húzok egy pulcsit, de most sürgősebb mindennél, hogy odaérjek. Átrohanok azon a pár utcán, kétszer elbaszom a kapukódot, mire bejutok rajta, fel a lépcsőn lóhalálban, feltépem a bejárati ajtót, vagyis próbálnám, a zár azonban megakadályoz ebben. Idegesen bénázom a kulccsal, perceket vesztek az ajtón való átjutással, aztán szerintem kifut minden szín az arcomból, mikor megpillantom anyámat a földön fekve. - Hívtál mentőt?! - vonom kérdőre már pattanva is mellé. Furcsán kicsavarodott helyzetben fekszik, halálra van rémülve és az arcán fájdalom meg szomorúság van.

- Nem...

- Őket kellett volna először hívnod! - oktatom ki. Próbálom kitalálni, hogy mi a francot kellene vele csinálnom, nem lesz-e nagyobb baja, ha megmozdítom, én viszont nem vagyok valami nagy szakértelem. - Hogy estél el?

- Marya... - Elsírva magát rámutat a méretes malacra a szoba túlsó felén. Nem jósolok neki hosszú életet, zihál, de az oldala durván behorpadt, a segge a földön, a lábait vonszolja maga után. Meg van riadva, ám már a haláltusáját vívja bőszen.

- A lábad alá futott?

- Igen.

- Mid fáj? - kérdezem, miután megtudtam, mi okozta a balesetet.

- Segíts rajta.

- Agyonütni tudom, hogy ne szenvedjen, még innen is látszik, hogy az estét se éli meg. Neked mi bajod?

- Megütöttem magam, semmi több. - Persze, mert egy felnőtt gyereknek ennyi elég, hogy megnyugodjon. Hát nem. Óvatosan felnyalábolom őt és a kanapéra szenvedem. Nem ártana nekem is gyúrnom, hogy legalább a saját anyámat elbírjam rendesen, de kurvára nem úgy készülök, hogy cipelnem kell, szeretném, ha rendben lenne. - Segíts rajta - kér meg újra.

- Anya, a kutya fáját! - szólok rá dühösen. - Az egy állat, órákon belül megdöglik! Tudod, hogy imádom őket, de nem fogom előbb ellátni, mint téged! - Nem vitatkozik, felzokog a malac szenvedését hallgatva, nekem azonban a tudatomig jut csak el a tény, hogy kínlódik az a szerencsétlen, én lázasan anyámat vizsgálom meg. Dagad be a térde, kificamodhatott a csuklója, de nincs komolyabb baja, a feje nem sérült, jól hárította az esést. Ehhez mérten szépen kezd véraláfutásos lenni a bőre alatt a karja, ennyi viszont belefér.


Végül felállok és elintézem a szenvedő állatot. Nem tudom megfogni, mert akkor tutira összeharapdál, ráadásul neki növelem a fájdalmait, ha megmozdítom, ezért méltatlan módon valóban agyonütöm. Sajnálom, de inkább ez, minthogy órákig kínlódjon, humánosabb megölni, mint megvárni a borzalmas haláltusa végét. A pólómmal letakarom, hogy anyu ne lássa, míg kerítek egy cipős dobozt, amibe a felsőmmel együtt belefektetem, utána feltakarítok. Ezzel anyát is sikerül kicsit megnyugtatni, hiszen imádta ezt a dögöt, tudom, hogy kiakadt volna, ha őt próbálom meg ellátni továbbra is, nem Maryaval foglalkozom, ezért csak most fejezem be vele a dolgokat.

- Ugye orvost azért hívhatok?

- Ne.

- Makacs öszvér. - Nem is értem, miért nem lep meg az elutasítása. Beborogatom a csuklóját és a térdét, adok neki papírzsebkendőt, végül a telefonomat veszem elő.

- Mondtam, hogy nem!

- Nem vitatéma, egyébként Ichirot hívom, mivel ott hagytam a boltban és megígértem, hogy felhívom - közlöm, s otthagyom. Eszemben sincs szakértői ellátás nélkül beérni, mert bár nagy baj nem látszik, mégiscsak idős és tisztában vagyok vele, hogy fordított helyzetben pont így viselkednénk, én nem hagynám, hogy orvost hívjon, ő meg akkor is megcsinálná, ha fenyegetőzéssel állnék elő. Bár most füllentettem, mert előbb orvost hívok, utána azonban tényleg a srácra csörgök rá.

- Szia! - szól bele idegesen.

- Nincs életveszélyben, nyugi. A lába alá futott a malaca és felnyalta a szőnyeget. Már hívtam orvost, hogy megnézze, mert bár nem tűnik súlyosnak a helyzet, addig úgyse nyugodnék meg, míg nem látta valami szakszem, az állatnak meg annyi, már gondoskodtam róla - közlöm azonnal vele a rövid tényállást, hogy ne idegeskedjen tovább.

- Kell valami segítség?

- Nem. Ha megjön a doki, visszarohanok bezárni, aztán este találkozunk, vagy megbeszéljük, mi legyen.

- Rendben van, ahogy neked jó. Ha vele szeretnél maradni, akkor legyen úgy, de ha bármi van, hívhatsz.

- Megvárom, mit mond a doki, utána okosabb leszek, de kösz. Akkor hamarosan kiengedlek onnan, addig léci hajts el mindenkit, hogy ma kivételesen zárva a bolt, jöjjenek holnap.

- Rendben van, megoldom, ezért ne aggódj.

- Kösz, tényleg.

- Nincs mit, és nyugodj meg, minden rendben lesz.

- Igyekszem. Szia - köszönök el tőle, hiszen úgyis remélhetőleg néhány perc múlva találkozunk.

- Szia.


Jó fej volt, mert nem csak segített, de aggódott is anyám miatt, hallottam a hangján. Sajnálom, hogy így alakult a mai ebéd, s nem csak a szex miatt, mert bár nem érzem valami komfortosan felhúzva magam, inkább ez a hülye lezárás zavar. Nem csalódtam viszont Ichiroban, abszolút normálisan állt a kérdéshez, amiért nagyon hálás vagyok neki. Szerencse, hogy itt lakik anyám a közelben, ezért nem volt szükség a fuvarozgatásra, meg komoly baja sem esett, a kiérkező orvos is megvizsgálja és megállapítja, hogy megmarad, csak kímélnie kell magát. Míg eltemetem a kertben Marya malacot, felhívom Chiakit, hogy rázúdítsak mindent, a balesetet, az elcseszett menetet, az Ichiroval alakuló helyzetet, ő pedig a már megszokott türelemmel, megértéssel és készséggel áll a témákhoz, meghallgat, próbál okos lenni, támogat, mellettem áll, s addig csavarja a helyzetet, míg röhögésbe nem fullad a beszélgetés. Nem véletlenül kíséreltük meg együtt is, hiszen remekül kijövünk, nagyon fontos lett számomra a srác, de valahogy úgy már nem volt az igazi. Ez a kötetlenebb, lazább kapcsolat a nekünk való és kicsit talán hiányzik is ez a fajta szabadság, mégsem lennék képes kilépni abból, amibe belementem Ichiroval, mert élvezem, kíváncsi vagyok és igenis akarok adni neki egy igazi lehetőséget, amihez idő kell. Ki tudja, még az is lehet...


Kétlem, lemondtam róla és magamról, mégis hajt valami...


Elvonulok a hálóba és megvárom, míg Chiaki is tisztának ítéli a terepet, aztán hülyéskedve játszunk el egymás agyával, s közben a saját szerszámunkkal. Rohadtul fel tud izgatni az elbeszéléseivel, aztán azzal, amit magával művel, s legalább megnyugszom ténylegesen. Kidobom a zsebkendőket, rendbe teszem a ruhám, miután letettük a telefont a sráccal, majd leadom a drótot anyámnak, hogy elmegyek Ichiroért a boltba, őt elküldöm melózni, én meg visszajövök ide vigyázni rá.

- Nem kell.

- Nem baj, akkor is veled akarok lenni. - Erre már nem tud mit mondani, kénytelen beletörődni.