6.

Jeremy

Mikor feljöttem vissza, Yoshi már sehol sem volt, ráadásul üzenetet sem hagyott. Ezek szerint nem engem kezdett el keresni, ebben is biztos vagyok. Elgondolkodva ülök fel az ágyra, de megakad a szemem valamin, ami a földön fekszik az egyik szekrény alatt. Raktari kulcsa... Szinte biztos vagyok benne, hogy ez fontos és most fontos. Lemászom érte, de nem tudok mit kezdeni vele, csak szorongatom, nézem, pörgetem. Megegyeztem magammal, hogy hagyom Yoshit dönteni, de valahol tudom, hogy nekünk nincs tovább. Nem feltétlenül Raktari miatt, egyszerűen csak ezt érzem. A tegnap éjjel után...


Végül nyílik az ajtó és Yoshi lép be rajta. Gondterheltnek látszik, valami gond van, érzem. Erősebben markolok rá a kulcsra, ugyanakkor csak közelebb sétál és felül az ágyra. Feszült és talán ideges is.

- Raktari elment. - Mintha nem tudnám... Tegnap ez teljesen bizonyossá vált számomra, mégis mozdulnék is Yoshi felé, hogy átkaroljam, hogy nyugtassam, de félúton megakad a mozdulat. - A mi hibánk. - Felnyögök, mert ebből a mondatból sütött, hogy nem így gondolja, hogy ezt az én hibámnak tekinti. Látom, hogy ő is rájön erre, mire vállat von. Nem értem, de nem tetszik ez a menet.

- Sajnálom - suttogom. Őszintén így gondolom.

- Már teljesen mindegy, lehet, sosem jön vissza.

- Vissza fog - mondom komolyan. Megmondta, hogy keresni fogja Yoshit, csak nem tudom, mikor. - De sikerült döntened?

- Igen, de nem miatta. - Nagyot nyelek. - Jeremy, ennek még van értelme? - Minek? Értetlenül nézek fel rá, aztán lekoppan. Szóval, hogy nekünk... Van!

- Nem tudom - hazudok halkan, de nem hagyom remegni a hangom. Az ő döntése kell, hogy legyen, minden belső izé és kötelesség nélkül.

- Szeretlek, ezt tudod. De hónapok óta húzzuk egymást, hol te, hol én csinálunk olyat, ami a másiknak nem elfogadható. Egyre gyengébbek kezdünk lenni. Egyre kisebb az összhang. - Megmagyaráz, csak nem értem, miért. Minek ennek ekkora hátteret keríteni? Nem zárhatnánk le fél percben, hogy utána nyugodtan sírjak, vagy romboljak, vagy akármi? Mert engem ez feszít most belül kurvára.

- Akkor fejezzük be? - Színtelenné válik a hangom. Nem akarom, hogy érezze, mi dúl bennem, ne emiatt maradjon esetleg. Aprót bólint, mire én is. Akkor fejezzük be, legyen itt vége ennek, végülis ezen agyalok hónapok óta, talán itt volt az ideje már. Csak fáj, lüktetve, mélyen, de fáj. A tegnap éjjel nekem is felnyitotta a szemem. Ez a fél év valóban hullámzó volt, de összességében jó. Visszakaptam sok mindent, de ha ezen most kezdek el elmélkedni, akkor perceken belül bőgni fogok.

- De ez nem változtat azon, hogy a kutyád vagyok, hogy segítek és támogatlak mindenben. - Aprót bólintok. Most nem tudok megszólalni. - Ha Raktari visszajön...

- Add ezt vissza neki! - vágok a szavába. Nem, erre még nem vagyok felkészülve, bár igyekeztem megtenni, de nem ment. Yoshi kezébe nyomom a kulcsát, majd egy hirtelen ötlettel közel húzódom hozzá és megcsókolom. Csak még egyszer, utoljára...! Gyengéden csókol vissza, ténylegesen is búcsúzva. - Köszönök mindent - mondom végül komolyan a szemeibe nézve. Látom, hogy ő is megszenvedi ezt most, szóval itt az ideje abbahagyni a kínzást. Magát is, engem is kínoz. - Menj! - kérem csendesen, szelíden. - Hozd rendbe a gondolataidat teljesen, dönts mindenről! Később úgyis beszélünk még - mondom komolyan.

- Jeremy...

- Ne most. Nem haragszom. Igazad van, ennek már így semmi értelme. Hiányozni fogsz, igen, de megmaradsz a bizalmasomnak, a kutyámnak, a barátomnak. Ezért hálás vagyok. - Rövidre akarom zárni a témát. - Menj és kerítsd elő Raktarit! - kérem csendesen, de most már határozottabban, mire feláll, de még visszanéz rám az ajtóból. Biccentek neki, és most véglegesen kisétál azon az ajtón és mégis marad. Hülye egy helyzet.


Eldobom magam az ágyon, felsóhajtva húzom fel a lábaimat és próbálok minél kisebbé válni. Vártam ezt már egy ideje és végülis békésen zárult, közös megegyezésre. Tudtam, hogy egyszer el kell engednem, hogy nem lesz mindig az enyém, csak... csak most az eddig rengő föld elindult és attól félek, beterít. Nem tudok sírni, már nem megy, képtelen vagyok rá, csak fekszem és a semmibe meredve agyalok ezen az egészen. Emlékek, képek, helyek, gondolatok, érzések, minden bennem kavarog és lassan meg fog fojtani. El kellene mennem innen, egyedül... Teruki val'szeg meg tudna ölni, hiszem Raktari a barátja. Deon is kicsinál, ha elmondom neki, mi történt. Akkor meg kihez forduljak? Aludni kéne rá egyet, de az sem megy, pedig alig aludtam éjjel. Sőt... egy percet sem, de ez részletkérdés. Miért nincs itt Tatsuki, hogy két jól irányzott lelki gyomrossal helyre pakoljon? Hiányzik és ő sincsen itt. Akkor most kire támaszkodhatok. Kétségbeesettnek érzem magam, mert nem találom a kiutat. Nincs! Kihez forduljak? Kinek mit mondjak el? Végül meghozom a döntés hosszú mérlegelés után és dobok egy sms-t Deonnak: “Át tudnál jönni a szobámba?”. Jelen helyzetben arra nem érzem képesnek magam, hogy lemásszak az ágyról, itt most jó. Remélem, tud jönni ő vagy bárki más. Azt hiszem, nem leszek megdicsérve, örülhetek, ha nem dobnak ki most már innen, mert a harmadik testőrüket sikerül kilapátolnom innen. Biztosan imádni fogja Asame is... Akkor viszont hova fogok menni? Cikáznak az agyamban a gondolatok, keresem a megoldást, ami csak nem akar jönni és ahogy telnek a percek, egyre inkább esem pánikba.


Deon olyan fél óra múlva talál be. A haja csatakos, tincsekre tapadt, ami egyaránt tulajdonítható a zuhanynak, ami alól nemrég kerülhetett ki, meg az edzésnek, amit valószínűleg tartott. Az ingét igazgatva lép be, de aztán sietve terem mellettem az ágyon és aggódó képpel simogatja meg a fejem. Jólesik a közelsége, hogy itt van, de tudom, hogy dühös lesz, hogy ki fog akadni. Nem baj, hordjon el mindennek, kiabáljon, üvöltsön, utáljon, csak ne hagyjon magamra.

- Mi a fene történt? - kérdezi riadtan. Láthatóan semmit sem ért. Nem csodálom, gondolom ő nem tud semmit.

- Tegnap rohadtul elcsesztem mindent. Tegnap idehívtam Raktarit... lefeküdtünk vele... elment... a házból is... Yoshival befejeztük, most már véglegesen - darálom el a lényeget kásásan, de nem tudok felnézni Deonra, mert nem akarom látni, ami most jön. Félek, hogy utálni fog, hogy megharagszik és ő is itt hagy. Felsandítok rá, mikor már percekig nem reagál, de látom, hogy megdöbbent, erre nem számított, azonban végül rám hajol és alám nyúlva karol át. Ez megadja a kezdőlökést, amire eddig vártam és felzokogok. Valahogy minden szétcsúszott. Ebben a pillanatban elvesztem a kontrollt is és elkezdenek dőlni belőlem a szavak. - Asame ki fog dobni... újabb testőr mínusz... sajnálom... nem ezt akartam... csak, hogy legyen már valami végre, mert ez az állapot nem működött tovább. Leültünk Yoshival beszélni... de akkor már tök mindegy volt. Idehívtam... felajánlottam, hogy legyen a harmadik, aztán csak zajlottak az események, én meg hagytam. Úgy szeretkeztek, ahogy velem még senki sosem... már tudtam, hogy ennyi volt. Aztán Raktari kisétált innen. Tudtam, hogy elmegy, de nem tudtam megakadályozni. Vártam, hogy Yoshi hogyan reagál. Azt hittem, dühös lesz, hogy kiabálni fog, de csak csendben közölte, hogy vége, hogy ennyi volt. Tudtam, számítottam rá már egy ideje, csak most nem tudom... nem akarok itt maradni - nyögöm ki a végét. - Teru is biztos dühös rám, talán már szóba sem fog állni velem. Annyi mindent elbaltáztam megint. És Tatsuki sincs itt. - Zokogással kevert hablaty, amit előadok, de muszáj, hogy kiadjam magamból ezt az egészet. Már nem tudom elfojtani, mint korábban, nekem ez nem megy már... Túl sok. Deon csak ölel, itt van velem, ringat és csak hagyja, hogy kijöjjön belőlem minden. Zokogva, remegve bújok hozzá, de mikor felnézek rá, az ő arca nyugodt, lehunyja a szemeit. Most vajon azon agyal, hogyan öljön meg? Vagy csak egyszerűen... Mindegy. Csak maradjon itt! Szorosan bújok hozzá, talán az egyetlen, akiben még tényleg hiszek, aki talán nem fog elhagyni most.

- Nem dob ki senki - szólal meg aztán percekkel később. A hangja csitító, szelíd. Kapaszkodom belé, bújok és csak azt szeretném, ha maradna. - Nem akarom, hogy elmenj - vallja be őszintén. - Elmehetünk autózni, bár nem kettesben, Asame nem engedne el, én meg nem akarom idegesíteni azzal, hogy nem tartom be, amit kért és aggódnia kell miattam - folytatja.

- Csak most tűnjünk el egy kicsit, kérlek! - suttogom csendesen. - Mindegy, kivel, mindegy, hova, mindegy, meddig, csak egy kicsit, nagyon kicsit! - kérem szinte kétségbeesve. Muszáj eltűnnöm, csak egy fél napra, csak két órára, de ha itt kell maradnom, megbolondulok. - Deon... most mi lesz? Mindent elrontottam, igaz? Most mit kéne csinálnom? Hogyan tudnám helyre hozni?

- Jól van, kerítek egy testőrt és mehetünk - egyezik bele. - Mire gondolsz, mit rontottál el? - kérdez vissza. - Mit akarsz helyre hozni?

- Raktari elment - suttogom csendesen. - Elvettem ezt is Yoshitól. Hagynom kellett volna mindent úgy, ahogy volt, alakult volna ez magától is és most mindenki szarul van. Az én hibám az egész - válaszolom csendesen. Bámulom Deont, de nem is őt látom már, csak a semmibe meredek. - Rendbe akartam tenni végre mindent, erre csak nagyobb káosz lett a vége.

- Magaddal törődj! - szól rá. - Raktarit majd Terukival intézem én, beszélek majd Yoshival is, nyugi. Huszonéves srácok, testőrök, nem kell úgy félteni őket, mint a gyerekeket. Rendbe jön minden, idővel mindenképpen, úgyhogy csak azzal törődj, hogy veled mi van.

- Nekem már teljesen mindegy - válaszolok ugyanolyan halkan, mint eddig, de a végére elcsuklik a hangom. - Már minden mindegy.

- Ne mondj ilyet! - kér komolyan, s bújik hozzám, szorosabban ölelve magához. Pedig egyre kevésbé érzem, hogy ennek az egésznek értelme van.

- Tatsuki eltűnt, Raktari elment, Yoshi kerülni fog, Teru val'szeg gyűlöl... Lassan mindenki eltűnik megint és a végén majd egyedül találom magam, mint mindig - mondom csendesen, Elkezdődött a folyamat, ezt már ismerem, szépen lemorzsolódik mindenki majd, ahogy mindig. - Félek - vallom be végül elrejtve az arcom Deon nyakában.

- Nem tűnik el mindenki, nem maradsz egyedül és ez csak egy ilyen időszak - jelenti ki határozottan. - Elmúlik, majd lesz máshogy. Ne éld bele magad a világvégébe, mert az még messze van - mondja komolyan, megint szorosabban magához fogva engem. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy megint minden borul.

- Rendben - válaszolok csendesen, de nem túl meggyőzően. - Őszintén, szerinted Tatsuki él még? - kérdezem meg végül. Tudnom kell, mit gondol, mert ez az utolsó utáni reményem, hogy a tetoválónk él és visszajön még.

- Igen. Ha nem élne, megtalálták volna a hulláját - teszi hozzá komolyan. - Túl nagy a nyugalom, a fiai nem randalíroznak, a területein általános nyugalom van, nincs harc a vezetői tiszteletért.

- Legyen igazad - mondom ki komolyan. - Akkor elmehetünk valahova? Csak egy kicsit szabaduljunk ki innen - kérem csendesen. Mindegy hova, ha céltalanul hajtunk, nekem az is jó, csak menjünk!

- Intézek pár telefont - válaszol, azzal elenged és előkutatja a zsebéből a mobilját, majd a füléhez emeli. - Szia! Küldj le egy testőrt lécives a garázsba, elmennénk meghajtani a kocsim - kéri. - Ne, most ne Terukit. Shiro jó lesz, igen. Kösz. - Bontja a vonalat, majd leszáll az ágyról. - Magamra kötöm az övtáskám és mehetünk. - Ezután a szobájába nyargal és megteszi, amit mond. Utánamegyek, ha jóval lassabban is. Útközben normális fejet próbálok varázsolni magamnak, de nem nagyon sikerül... Mindegy. Deonnal a garázsba megyünk, de megdöbbenek, mikor meglátom a kísérőnket. Egy sápadt, szinte fehér hajú, piros szemű testőr. Még sosem láttam albínót, de most igen. Nem akarom bámulni, mert az nem igazán kedves dolog, de a különlegessége megfog. Mélyen ragad meg, de ennél többet nem foglalkozom vele, mert nem hiszem, hogy illene. Ő is ugyanolyan ember, mint mindenki más. Bár szó, ami szó, van egy ingerem megérinteni, de nem teszem meg. Deonra sandítok. Eddig oké, de mivel megyünk és hova? Ezt rábízom, nekem teljesen mindegy.


Shiro apró meghajlással köszönt minket, nem törődik azzal, hogy alaposan megnézem magamnak, valószínűleg megszokta már. Deon halvány mosollyal, nyílt tekintettel néz rá, aztán a kocsijához lépdel. Beül a volánhoz, Shiro az anyósülésnél lévő ajtót kinyitja nekem, majd miután beszálltam, becsukja mögöttem és hátraül. Ezt még mindig nem szoktam meg, talán sosem fogom. Deon beköti magát, addig a motort sem indítja el, míg a példáját nem követem, utána magabiztos vezetéssel kihajt a garázsból, rá az útra és elkezdi szedni a kilométereket. Jólesik most itt ülni benn és csak nézni kifelé az ablakon, ahogy fut az út, a fák, a világ. Mennyivel könnyebb lenne vissza sem nézni, vissza sem jönni, csak menni valamerre és semmi mással nem foglalkozni. Deon szuperül vezet és most jó, hogy csak megyünk a semmibe. Nem tudom, hova tart, de eszembe jut valami.

- Ismersz olyan helyet, ahol csend van, és lehetőleg nincs senki? - kérdezek rá tőle. Jó lenne csak lenni, agyalni és esetleg beszélgetni, ha lehet, vagy ha tudok.

- Aha - válaszol az útról le sem véve a tekintetét. Kifele tart Tokióból, majd ráhajt az autópályára és elvigyorodik, ahogy gyorsít. Imád vezetni, ez süt róla. Nem érdekel, hova visz, csak menjünk! Kezdek megnyugodni, ahogy magunk mögött hagyunk mindent.

- Te egy kicsit sem haragszol rám? - kérdezem csendesen.

- Nem. Miért haragudjak? Nincs rá okom - mondja meg őszintén. Kicsit hallgat, leelőz egy autót közben. - Fájdalmat okoztatok Raktarinak, de ez törvényszerű volt és nyilván tiltakozhatott volna, tehetett volna valamit, hogy ezt elkerülje. Yoshi nekem olyan dolgokat mondott, hogy abból az volt egyértelmű, hogy ezentúl minden szép és jó lesz köztetek, miután békültök egy hatalmasat az ágyban, erre ő volt az, aki kirakott téged. Azt nem értem, te miért akartad beinvitálni a beszélgetésbe Raktarit, hogy hoztátok össze a hármast, vagy nem tudom, mit, aminek keretében ők ketten szeretkeztek, de a végeredmény szempontjából mindegy. Szerintem mindhárman ugyanolyan hülyék vagytok - jelenti ki egyenesen. Még mindig az utat nézi, odafigyel a vezetésre teljesen, ahogy Shinji szokott.

- Mert Yoshi bevallotta nekem, hogy szerelmes belé. Hónapok óta ezen rágódik, én meg azt hittem, hogyha beszél vele, vagy ő is ott van, akkor véglegesen lezárjuk ezt az egészet vagy így, vagy úgy. A többi már spontán jött, aztán meg nem tudom... Már nem is emlékszem pontosan, hogy kerültünk oda, ahova. Azt hittem, kisül belőle valami, erre ez lett a vége. Nem baj... Val'szeg így kellett lennie, ennyi. Majd lesz más. - Egyáltalán nem meggyőző, amit mondok, de igyekszem tartani magam most, holott ennyire nem viselem jól ezt az egészet.

- Ne hülyíts, jó? - kérdez, kér és némileg utasít is Deon. - A hangodból kihallom már, mikor vagy szarul, szóval ne tegyél úgy, mintha nem lennél, mert csak felhúzol vele és nem jó értelemben. Vagy legyél őszinte és a barátom, vagy ne legyél az és maradjunk haverok - ad finoman ultimátumot. - Lett is végleges lezárás, csak pofára estél, mert nem úgy, ahogy szeretted volna. Sajnálom - mondja ki csendesen. - Csalódtam Yoshiban - vallja be. - Nekem azt mondta, hogy szeret téged és Raktari a múlt, hogy veled akar lenni, tudja, hogy elbaszta és mindent meg akar tenni, hogy helyrehozza. Jó, mondta, hogy félig-meddig odavan Raktariért, de szerintem ez tök érthető, azt a srácot nem lehet nem szeretni, ráadásul ők közel is állnak egymáshoz, de ez... Ez a dobása nekem a "szórakozz a faszoddal, te húgyagyú fasz" kategória. Érzelmileg abszolút instabil a srác, ahogy te is az tudsz lenni, sz'al tutira kicsináltátok volna így egymást, ha nem döntötök valamit el normálisan, de ez nekem tegnap úgy tűnt, hogy megvan, mert Yoshi téged akar, te meg őt. Erre nem... és ez nálam a bassza meg.

- Tudod... - Valahogy el kéne magyaráznom, mit gondolok. - Szerintem Yoshiban is megfordult valami - fogalmazom meg végül. - Látnod kellett volna őket tegnap, én így még soha senkit... de még velem sem... sosem... az az összhang, ami megvolt köztük, egyszerűen gyönyörűek voltak, még én is ezt mondtam kívülről. De nem miatta lépett le, azt hiszem, mivel nincs is itt és lehet, sosem jön vissza. Arra jutottunk, hogy csak gyengítjük egymást, hogy már nem segítség van, hanem hátráltatás, ez pedig nem tesz jót a dolgainknak. Fáj... rohadtul. De abban igaza van, hogy mostanában csak ártottunk egymásnak, egy ideje ez már nem olyan. Ráadásul nem akar kiszállni, megmarad barátnak és ezt is értékelnem kell. Ugyanakkor megzuhantam most egy kicsit ettől. A pofára esés megvolt, de valahol számítanom kellett volna már erre, vagy nekem kimondani, vagy nem tudom... Inkább csak kétségbeestem most, de rohadtul. Mikor összeborul minden és betemet...

- Nekem ezek a dolgok totál érthetetlenek - mondja meg komolyan. - Soha nem látott módon agresszív, durva, kegyetlen, rámenős, hisztis, ideges és minden lennék, ha bekerülne Asame részéről egy harmadik a képbe. Hulla biztos, hogy kinyírnám. - És nem tűnik úgy, hogy viccelne ezzel, sőt. - Utálhat, utána már szakíthat velem azért, mert elviselhetetlen vagyok, azt elfogadom, de azért, mert én nem tudok neki mindent megadni, nem vagyok elég jó, nem kötöm le minden figyelmét és szerelmét, hát azt nem, abba én meghülyülök. Érzelmileg tökéletesen hidegen hagy mindenki, el sem tudom képzelni, hogy mást szeretnék, ha őt nem lehetne, ő nem lenne. És nem is akarom - teszi hozzá határozottan. - Tudjuk, hogy mi áll mögöttünk, de egy pillanatig nem volt számomra kétséges, hogy Asaméhoz tartozom, őt akarom, az ő párja, társa vagyok. Később érthetetlennek találtam magam amiatt, amit csináltam, de az más kérdés, lezárt ügy, jó volt úgy. Ha azt mondaná, hogy nem szeret már, beledöglenék, ám el kéne fogadnom, viszont ez a legyünk csak barátok a világ legkegyetlenebb ötletei közé tartozik és én első ízben azt mondanám, hogy dugja a seggébe a barátságát, egyelőre mindenképp legalábbis.

- Nem véletlenül akartam kiszabadulni onnan - mondom csendesen. - Tudom, milyen, tuti rám nézett volna néha, csak azzal nem értem volna sokat, mert csak felkavar újra és újra. Igazából... tegnap valamire én is rájöttem, ami felett már akkor sem tudtam igazán elsiklani és rosszul érintett, de akkor nem gondoltam bele, hogy ekkora jelentősége van. Amikor Raktari engem dugott meg, akkor... Yoshi nem kérte, hogy csináljak valamit, hanem követelte, kikényszerítette. Aztán meg... fogalmam sincs, csak akkor ott tört valamit bennem is. Furcsa érzés volt akkor, fájt belül az is, hiába élveztem kurvára az egészet. Én féltékeny voltam és irigy, Yoshi nem. Láttam a szemében, hogy ez csak egy kis áldozat neki azért, hogy megkapja, amit akar. Mondhatott ő bármit, az évek óta lappangó érzelmeit nem írta felül ez a fellángolás. Tehettem volna bármit, egyszer ennek eljött volna a vége és talán jobb, hogy most. Ez majd szépen kiderül, vagy nem...

- Ez is nekem tök fura. Én is tudok kínlódni és szenvedni szex közben, de ezek jó dolgok, nem olyan paradoxonok, mit amiket te mondasz, hogy fájt belül, meg féltékeny és irigy voltál, mégis élvezted. Nem, ez kurvára nem ugyanaz, mint mikor már szétvet a vágy, hogy gyorsabban, erősebben, máshogy, mégsem szólsz egy szót se, mert amit kapsz, az is frenetikus és az a sürgetés, ami benned van, is tök jó - jelenti ki határozottan.

- Nem, ez egyáltalán nem volt kellemes - vallom be csendesen. - Élveztem, mert Raktari tudta a módját, hogy élvezetessé tegye, ugyanakkor a szenvedés máshonnan jött. Tegnap csak testileg elégültem ki, lelkileg rohadtul nem, ráadásul olyan furcsán távozott, tudtam, hogy el fog menni, csak elhinni nem akartam. Mindenben kettős volt az élmény, nem tudom... most utólag azt mondom, hogy bárcsak ne sikerült volna ezt kikényszeríteni a helyzetből! De az én hülyeségem, hát viselem a következményét, mást nem tehetek. Majd sírok még miatta, meg kiadom magamból, aztán majd lesz valahogy. Bár könnyebb lenne, ha sohasem szeretnék bele senkibe, mert az valahogy mindig fáj.

- Szeretni mindig fáj - mondja csendesen.

- Tudom, de jelenleg nincs rá több kapacitásom - vallom be. - Érezted már úgy, hogy elfogytál lelkileg? Hogy még egy pofont már tényleg nem tudsz elviselni? Na én most itt tartok.

- Aha. Őrjöngtem is miatta rendesen - teszi hozzá.

- Őrjöngtél? Lehet, nekem is azt kéne, de nem megy... Képtelen vagyok kiadni még mindig.

- Ha befojtok, meghalok, ilyen egyszerű. Nem azért balhézok állandóan, mert nincs jobb dolgom, bár tény, hogy élvezem, de ha csak azért csinálnám, hogy feszkó legyen, nem lehetne mellettem megmaradni, hanem mert ha kussolok, akkor befojtok, menekülni kezdek, kómába esek és nem ébredek fel többet.

- Én meg azzal menekülök, hogy otthagyok csapot-papot - mondom csendesen. - Ha nem lennél, simán leléptem volna, csak nem akartam meglépni, amíg van kire számítanom. Pedig könnyebb lenne vissza sem nézni, csak eltűnni megint.

- Ugyan mire mész vele? Az emlékeid és az érzéseid elől nem menekülhetsz - mondja könnyedén.

- Egy idő után lehet felejteni, elnyomni és elrejteni is. Hazudni magadnak és felhalmozni. Nem olyan bonyolult - vonom meg a vállam. - De ez most nem az a helyzet. Nekem itt dolgom van, szóval nem léphetek meg. Akkor az árulás lenne, én pedig nem fogok elárulni senkit sem.

- Megmutatom, az milyen - közli, azzal időt sem hagy senkinek gondolkodni, csettint hármat, majd lehajt a magaslati autópályáról. A hátul ülő testőr halálos félelemmel a nevét ordítja, a kocsi csak úgy nyekken, fémes hangot ad, rázkódik, de hajt tovább, átmegy a két szalagkorlát közti résen, rá a fűre és mielőtt fának ütközne, vesz egy kétszázhetven fokos fordulatot és megáll. Automatikusan kapaszkodom erősebben mindenbe és zihálva nézek ki az ablakon előre, majd kicsapom az ajtót és nagy kortyokban kapkodva a levegőt hajolok ki. Föld... Élünk.

- Ez mi volt? - Fordulok vissza hozzá, de csak kíváncsi vagyok, ellenben a testőr hátul reszket, szemei tágak és alig kap levegőt. - Ööööö... Kiütötted a kísérőnket - teszem hozzá hátrapillantva. Deon teljes hidegvérrel, elégedetten állítja le a motort és hármat tapsol. Hogy én mennyire nem szeretem ezt a képességét, mégis mennyire irigylem...!

- Szállj ki! - szólal meg parancsoló hangon, s ő is ezt teszi. Kiszállok és semmit nem értek, de valahol bennem van, hogy tennem kell. Ha megint leckét kapok Deontól... Na lássuk! - Most nézd meg a kocsim! - Az alja csúnyán összetört, leszakadt az orrából egy nagyobb rész, erősen behorpadt. - Ugyanezt csinálod magaddal - közli higgadtan. - Belemész egy olyan folyamatba teljes gőzzel, amiből csak roncsolva kerülhetsz ki. Te viszont a kocsimmal ellentétben sem pótolható, sem megjavítható nem vagy - mondja a szemembe, azzal visszaballag a Nissanhoz és megsimogatja. Kievickél a testőr is, aztán a füléhez emeli a telefont.

- Soha többet nem ülök be Deonnal egy autóba, ha nem én vezetem! - szól bele hevesen, még mindig teljesen kiakadva. - Ez a marha kétszázzal lehajtott egy emelkedő autópályáról, áthajtott a szalagkorláton és majdnem fának vezette a kocsit! - meséli el hangosan, mi történt. - Nem, mindenki sértetlen.

- Azt hiszem, értem - mondom csendesen. - Csak nem tudom, hogyan adjam ki - vonom meg a vállam. - De így semmiképpen nem akarom végezni. Most kapni fogsz otthon? - Nézek fel a testőrre, aki még mindig a fülén szorongatja a telefont.

- Amíg nekem nem esik bajom, addig nem, márpedig szerintem ez kurvajó volt, csak a kocsim sajnálom nagyon, mert imádom - válaszolja, miközben továbbra is simogatja az autót. - Szegény Shiro nem bírja a gyűrődést, még nem edződött meg mellettem. Ryuut hívja és ahogy őt ismerem, jót röhög a srácon és örül, hogy újabb terrorcselekményt írhat a számlámra, így még valakinek vissza tud vágni valamivel, ha elhangzik a bűvös "kiugrom az ablakon" kifejezés a füle hallatára és piszkálják - árulja el vigyorogva. Elmosolyodom, erre én is rákérdeztem ám.

- De ugye rendbe lehet hozni? - kérdezem azért kicsit aggódva, mert ha most tönkretette ezt a csodát... Nem is akarok belegondolni. - Szerinted ha angyali mosollyal odamegyek és megölelem, akkor jobban fogja érezni magát? - kérdezek be vigyorogva Deonnál.

- Én hiszek benne, hogy a kocsik éreznek, szóval szerintem igen, jobb lesz neki, ha szeretgetjük, vigasztaljuk - mondja meg komolyan. - Szerintem rendbe lehet hozni. Nagyon remélem... - teszi hozzá már bizonytalanabbul. - Majd nagyon körbeudvarlom Asamét és mélyen elhallgatom a srácok előtt. - Ahogy ezt mondja, zavart mosolyra kúsznak ajkai és kissé elvörösödik.

- Na most miért jöttél zavarba? - kérdezem meg csendesen, de azért adok egy simogatást a kocsinak. Nem tudom, miért, de most jólesik. - Na és mit csinálunk Shiroval? Nem tudom, hogy kényszeríted vissza a kocsiba...

- Tök egyszerű lesz. Akarsz itt dekkolni, míg valaki autót küld érted, vagy taxizni, hogy letépjék a fejed otthon, vagy visszaülsz? - kérdezi meg lazán. A testőr gyilkos pillantást vet rá, azzal elindul visszafele a kocsi felé. Szegény... - Eszedbe se jusson a volán mögé ülni! - figyelmezteti. - Ennyi. Mivel tudom, hol vannak a határok, mit akarok, könnyen vagyok. Egyébként csak arra gondoltam, mennyi mindent kell majd tennem azért, hogy Asame ne vegye zokon, hogy szándékosan összetörtem a kocsim és kijavíttassa, meg lefutott a fejemben, hogy Shinji, Kazu és Yoru milyen kínzásoknak vetne alá ezért a tettért.

- Azt, amit Asaménak kell tenned, nem hiszem, hogy bánod - kuncogom el magam és nem tudom, miért, de átölelem Deont és a fejem a vállára hajtom. A srác rögtön átkarol. - A többiek meg nem tudják meg, mit szólsz? Bár Shinji... hát nem tudom, de Kazunak meg Yorunak nem kell tudnia. Még mindig hajlandó vagy menni? Mármint tovább... Vagy jobb lenne hazamenni?

- Áh, úgyis én fogom nekik elújságolni, ahogy magamat ismerem! - mondja nevetve, ezért elkuncogom magam én is. Nem normális, de hát nem is Deon lenne! - El fogok vele dicsekedni, aztán rohadtul élvezni fogom, hogy kibuknak - árulja el. - Asame a neccesebb, mert születésnapomra kaptam tőle a kocsit és nem tudom, hogy fogja érinteni, hogy összetörtem. Remélem, nem sértődik vagy bántódik meg rajta, mert azt nagyon nem szeretném. Az meg, hogy esetlegesen meg kell dolgoznom a csodakocsi javíttatásáért... Imádom az ilyen kiélezett helyzeteket - vallja be őszintén. - Ha akarsz, mehetünk tovább.

- Menjünk még - kérem csendesen. - Ha olyan helyre mennénk, ahol lehet üvölteni, kiabálni, az jó lenne - vallom be halkan. - De csak, ha neked nem lesz gondod belőle.

- Azt bárhol lehet - közli elvigyorodva, azzal elhúzódik tőlem és nagy levegőt véve az erdőbe küldi a hangját, jókorát üvölt. Elmosolyodom és ha sokkal halkabban is, de elkiabálom magam. Nem tudom, mi üt belém.

- Gyere! - Ragadom kézen Deont és ha csak kicsit is, de elindulok befelé az erdőbe. Remélem, ezzel nem rontok el semmit. Kinézek egy fát magamnak és leülök a tövébe, felnézve rá. - Maradjunk itt egy kicsit.

- Oké - egyezik bele, azzal fellendül a fára.

- Te hova mész? - Nézek utána, de elmosolyodom és utána mászom. Milyen régen csináltam már ilyet. - Ha leesel, megöllek - közlöm vigyorogva.

- Állok elébe - neveti. - Amikor kicsi voltam, mindig akartam egy faházat egy nagy fára, ami az enyém, a bunkerem, a kuckóm, de apám sosem engedett fára mászni se, nehogy leessek és eltörjem a karom - meséli, miközben egyre magasabbra mászik.

- Én viszonylag sokat másztam - vallom be mosolyogva. - Ilyen bunkerszerű helyünk volt a többiekkel, mármint a tesóimmal kinn nálunk. Oda sokszor bújtam el később is, csak ugye se kaja, se meleg, szóval sokáig nem lehetett ott maradni - mesélek mosolyogva. - Rick örülni fog - komolyodom vissza. - Utálta Yoshit.

- Hogyhogy utálta?

- Nem tudom, de sosem kedvelte. Nem tetszett neki, ahogy rám néz, vagy nem tudom. Mindig azt mondta, hogy nem lesz jó vége. De sosem fogom neki bevallani, hogy igaza volt. - Kiválasztok egy elég vastag ágat és kiülök rá a lábamat lóbálva. Deon visszafordul és igyekszik közel elhelyezkedni hozzám. Rámosolygok.

- Hát passz. Engem érdekelne, mit gondol Rick - osztja meg.

- Azt mondta nekem, hogy Yoshi nem mellém való, mert hosszútávon nem fog elviselni. Meg azt is, hogy szerinte ez csak lángolás a részéről és idővel elmúlik. Talán ha akkor hallgatok rá... Na mindegy.

- Nekem egészen mostanáig nem úgy tűnt, hogy lett volna alapja ezeknek - mondja, fejét pedig az enyémnek dönti. - Ha hárítasz, azzal csak odázod, késlelteted a problémát.

- Na ezzel most mire gondolsz? - kérdezem meg mosolyogva, de tudom, hogy nem biztos, hogy tudni akarom, mi a a válasz.

- A na mindegy tipikus hárítás. Azért mondjuk legtöbbször, hogy felkeltsük az érdeklődését a másiknak, mintha el akarnánk kerülni a beszélgetés folytatását, de ha megfigyeled, szinte mindig azok után hangzik el, amiről az ember a legjobban szeretne még beszélni. - Elmosolyodom. Deon és az, ahogy ráérez dolgokra... Tipikus!

- Tudod, lehet, hiba volt Yoshival kezdeni, lehet, nem, de én egy csomó dolgot kaptam tőle, amit kellett. Szeretett a maga módján és ha akkor nem mondok igent, akkor nem nyerek ennyi szép emléket. Ezekbe kell kapaszkodnom és akkor menni fog tovább. Meg nem ártana beújítani valakit, aki néha hajlandó megdugni, de nem vár el semmit érte - teszem hozzá. - Egy idő után nem fogom bírni.

- Ez már egy jobb hozzáállás, hogy kapaszkodsz a jó dolgokba, szép emlékekbe. Ami szép volt, azt tedd el magadban, ami nem, azt dobd ki, mint egy selejtezésnél. A dugás hiányozna, vagy az érintkezés mással? - kérdezi meg nyíltan.

- Most először egy darabig a dugás, azt hiszem, aztán viszont az érintkezés sokkal inkább - vallom be neki, ha már így rákérdezett.

- Miért? - bukik ki belőle. - Úgy értem, miért kell valaki más? Miért nem pihenteted ezt az egészet egy kicsit, töltesz magaddal időt?

- Nem tudom - mondom halkan. - Még sosem volt olyan, hogy három napnál tovább kellett kibírnom. Persze val'szeg túljutnék rajta, meg kibírnám. Áh! Fogalmam sincs, talán igazad van és inkább hagynom kéne most az egészet egy ideig.

- Én nem akarlak rábeszélni semmire, meg lebeszélni semmiről, csupán arra próbáltam utalni, hogy szexelni magaddal is tudsz és lelkileg nem biztos, hogy az a legjobb, ha most mész bele újra egy szexkapcsolatba, ami ugyanazt a veszélyt rejtheti magában, hogy több lehet belőle - jelenti ki.

- Tudom... - mondom csendesen. Nem vagyok hozzászokva, de talán itt az ideje, hogy egy kis önuralmat gyakoroljak. - Jobb lesz némi szünet nekem most. Talán ez kellett volna korábban is. Nem tudom... - vonom meg a vállam. - Aztán majd minden alakul magának, ha akar...

- Úgy szokott - ért egyet elmosolyodva, aztán belesimogat a hajamba. Halvány mosoly kúszik az arcomra.

- Annyira jó, hogy itt vagy - mondom csendesen, de őszintén. - Köszönöm.

- Szeretek veled lenni - válaszol így és mosollyal is, mire ugyanezt kapja vissza.

- Pedig olyan kis hülye vagyok - kuncogom el magam. - Kevesen vannak, akik ezt elviselik.

- Ez velem is így van, csak én mellé szeszélyes, merész és agresszív vagyok sokszor.

- Pedig én pont ezt szeretem benned. Két-három gyomros és pofon, és máris tudja az ember, hol a helye - mosolyodom el. - Ettől vagy te Deon.

- Ja - röhögi zavartan. Most már visszahúzódik és elfordítja fejét, átigazítja a haját. - Szerencsére mindenkit azzal fogtam meg, amilyen személyiségileg vagyok - teszi hozzá egy félmosollyal.

- Lehet, nekem is ezt kéne kipróbálni - mondom komolyan, mosolyogva. - Elfelejteni, hogy van testem is és előbb megmutatni, milyen vagyok, aztán adni oda magam az illetőnek. Lehet, kevesebb lenne a pofára esés.

- A testet könnyű kielégíteni, a felszerelés is kéznél van, meg ha ennyi nem elég, elég sokféle céleszköz fellelhető otthon, összerakható otthoni eszközökből, hogy a boltok kínálatát már ne is említsem - mondja csendesen, gondosan elkerülve a pillantásomat.

- Amint már említettem neked párszor, fontos az érzés, hogy bennem vannak - vonom meg a vállam. - De igazad van, ezek a dolgok sokféleképpen kivitelezhetőek. Deon, most éppen miért nem vagy hajlandó rám nézni? - kérdezem meg halványan mosolyogva. Aprót kuncog, aztán válasz helyett rám néz, bele a szemembe. Megint a szelíd vágyódást látom benne, már tudom, mire gondol, ennél többet nem is kell mondania. Elmosolyodom, de én nem teszek semmit sem, tudom, hogy nem lenne helyes. Már elsőre sem volt az. - Hm? - Nézek rá, de tudom, hogy tudja, hogy tudom. Furcsa ez a helyzet, az tuti.

- Ennyi - mondja vállat vonva, zavartan elmosolyodva újra. - Folytatjuk az utat? - kérdezi meg, hogy tovább terelje a témát az iméntiről.

- Értem - kuncogom el magam végül. - Folytatjuk. Hova viszel? - kérdezem meg vigyorogva.

- Titok. Két úticélom is van - árulja ezt el, azzal elindul lefele.

- Na de mitől függ, melyik? - Mászom utána, de mikor már kellően alacsonyan vagyunk, elengedem az ágyakat és leugrom Deon mellett, majd felvigyorgok rá.

- Hmmm... - Húz, játékos mosolyra kúsznak ajkai és elindul vissza az autóhoz. Ruganyos, laza léptekkel megy. Felzárkózom hozzá és valahogy már ennyitől is jobb. - Attól függ... hooogy... előbb izgalmas, vagy előbb nyugodt helyre akarsz menni...

- Hááááát... kezdjük az izgalmassal, hogy mire visszamegyünk, relaxáljunk is - kuncogom el magam. - Na mit szólsz?

- Nekem nagyon rendben van! - mondja máris izgatottan és mikor beül a Nissanba, nagyot vigyorog Shirora a visszapillantóban.

- Mire készülsz? - kérdezi tőle gyanakodva.

- Jó lesz...

- Nekem is?

- Val'szeg. Ma már nem csinálok több ilyen őrültséget, mert Shinji leszedi a fejem, ha értünk kell jönnie és még a kocsiról is gondoskodnia kell.

- Meg egyébként is, tekintettel lesz rád - mosolygok rá a testőrre. - Két szívroham túl sok egy napra.

- Nem leszek - röhögi gonoszul, Shiro meg, ha lehetséges ilyen, még jobban elsápad.

- Ejnye, Deon, ha még egy testőrt leselejtezek, Asame most már tuti kicsinál - villantok egy bájos mosolyt Shirora. - Legalább őt hagyd egyben - kérem angyalian.

- Tudod, Jeremy, engem rohadtul nem lehetett meghatni, főleg nem megtörni azokkal az eszközökkel, módszerekkel, amiket Asame használt. Nem féltem, ezért minden a megfélemlítésemre alkalmazott apróság lepattant rólam. Egyetlen dologgal viszont kegyetlenül betalált - ismeri el, miközben visszakormányozza a kocsit az útra. - Bezárt egy szobába, hogy míg ő el van foglalva, én se élezhessem a karmaim semelyik testőrön, én meg persze folytattam a provokációt. Két testőr állt lent az ablak alatt, hogy ne tudjak meglógni, kettő meg az ajtó előtt, hátha értek a mentális zárnyitáshoz - meséli vigyorogva. - Mivel verést nem akartam, szabadságot és kaját viszont igen, leszedegettem a falról a képeket és meggyújtottam őket. Jó kis füst keletkezett, a két-két testőr meg annyira erőlködött, hogy bejusson, hogy beletörték a zárba a kulcsot. Asame oldotta meg a helyzetet, lazán szétlőtte a zárszerkezetet, mikor valaki ugrasztotta, hogy magamra gyújtottam a szobát. Tök nyugodtan kikérdezte az embereit, mi történt. Tulajdonképpen csak annyi, hogy én megajánlottam, hogy jó leszek, ha kapok kaját, de szartak a fejemre, ezért leközöltem, hogy akkor nekik is szaros lesz a fejük és bosszút álltam. Asame, mikor ezt megtudta, hidegvérrel agyonlőtte a vérebeket, azzal távozott. Mondanom sem kell, gondolom, hogy ezután nem kellettek zárak, testőrök, hogy ott ücsörögjek kicsit magamba szállva a szoba ágyán és várjam a végzetem, ami éppenséggel órákig váratott. Megnyerő beszélgetéssel indított aztán, ami alatt közölte, hogy a két ember, aki miatt kiborultam, mert másnak nem akartam rosszat a saját hülyeségem miatt, még nálam is kevesebbet ér - meséli. - Na, Asame a legtöbb testőrhöz így áll hozzá. Fogyóeszköz - teszi hozzá könnyedén. - Ő egyszerű munkaadóként, rideg yakuzaként viszonyul hozzájuk, nem akarta megismerni őket emberileg, számára ők csak szolgálattal, engedelmességgel és hűséggel tartoznak. Én vagyok az, aki néha fogja magát és lemegy hozzájuk dumálni, beül a pihenőbe, foglalkozik a nyűgjeikkel, meghallgatja a történeteiket, együtt örül velük az örömeiknek. Asaménak Ryuu és Shinji számít, a többiek csak az emberi tisztességet kapják meg, ha nem árulják el őt - mondja komolyan. - Lehet mondani, hogy ez milyen embertelen, satöbbi, de ezek a srácok tudták, hogy mire készüljenek, a legtöbben testőrdinasztiák leszármazottai, akiknek a saját apjuk mondta el, hogy Asaméval nem lesz sétagalopp és akkor még finoman fogalmaztak, de megéri. Vannak yakuzák, akik megölik vagy elküldik a sérült testőröket, vagy a halottakat otthagyják a faszba, aztán aki rá van szorulva, majd gondoskodik a tetemről. Asame kivételt képez, ő alkalmazza azokat, akik egy-egy sérülés után is itt akarnak dolgozni, a testőrgárda tagjai akarnak lenni, mint például Teruki, a halottai pedig néhány eset kivételével végtisztességet kapnak, hazaszállítják őket a családjuknak, vagy ha senkijük sincs, egy gyors, semleges szertartással meglelik végső nyughelyük. Csak hogy érezd, ez mit jelent: egy szajha, ha alulmúlta a várakozásait, betontömbben vagy a folyóban végezte. Sosem szarozott és én sem fogok - közli elszántan. Letér az útról, egy távoli driftpálya felé veszi az irányt. - Shiro is tisztában volt azzal, mikor jelentkezett hozzá, hogy bármikor meghalhat, az élete mivel lesz tele. Az tény, hogy egyetlen testőr sem készült fel sehogy se olyan idegtépésekre, mint amiket én csinálok, de tavaly októberig ez nem is volt problémás. Nem fogok senkit kímélni, főleg azt nem, akit bírok. Ha kímélném, nem tanítanám meg senkinek, hogyan kezeljen bizonyos helyzeteket. Pedig lesznek még rázós szituk - jelenti ki határozottan. - Nem lehetett felkészülni arra, hogy egyszer meglógok a házból, ahogy arra sem, hogy másodszor is megteszem, csak épp mindenki fejét átverve, hogy bejussak esküdt ellenségem birodalmának közepébe, kinyírjam, majd kijussak onnan. Ehhez a stresszhez mellettem hozzá kell szokni, hogy sokáig kussolok a tervemről, aztán robban körülöttem minden. Hogy hirtelen döntök, hirtelen váltok hangulatot, hogy én nem hideg pillantásokkal megsemmisítem a másik embert, aztán visszavonulok, hanem nekiállok ordítani, püfölni a másikat, ha nagyon kiakadok, még sírok és bele is rúgok. Valamikor én leszek a yakuza és ehhez jobb, ha hozzászoknak a testőrök. Igen, tőlem kitelik, hogy a mostanihoz hasonló hülyeséget csináljak merő heppből és mondtam, én rohadtul élveztem. Bírtam, hogy Shiro üvöltött, te köpni-nyelni nem tudtál - vallja be őszintén, elmosolyodva. - Imádom ezt a verdát, mást nem engednék a volánja mögé és bizony kinyírnék, ha csak megkarcolja, most is elég rosszul érzem magam, mert bibis, de majd meggyógyítják, ezért meg fogok harcolni, de megérte összetörni, ha megértetted, amit ezzel meg akartam mutatni. Ahogy én viselkedtem, úgy viselkedtél te, csak én a csodakocsimat zúztam le, te meg saját magad. Az én nyugalmam a tied volt, az én barom ötletem a tiédhez hasonló. Ennél jobb példát utólag se tudnék kitalálni, ez meg csak ott volt a fejemben, bekattant. Az ilyenek nálam szerintem mindig meglesznek, ezért aki majd engem akar szolgálni, az igenis készüljön rá fel! - A végszó elhangzása után a visszapillantó tükörben Shirora néz, aztán beletapos a gázba, hogy kicsit meghajtsa és a végén alaposan megcsúsztassa a gépet. Csinál pár kifarolást, forgást, de aztán leáll. - Áh, sajnos ezt most nem bírja a kocsi, majd legközelebb! - mondja csalódottan. - Nem akarom, hogy baj legyen, vagy hogy értünk kelljen jönni, úgyhogy ez mára ennyi - teszi hozzá, azzal elindul visszafele az útra, amin idevezette a Nissant. Kicsit csalódott vagyok én is, ugyanakkor megértem, hogy nem akarja teljesen kicsinálni az autóját. Meg veszélyes is lenne, valahogy nem úgy fut a járgány, mint korábban.

- Ugye tudod, hogy most remekül beijesztettél? - Erre meglepetten pislog, mire elvigyorodom. - A vázoltak alapján, ha Asaménak valakiből elege van, azt kinyírja - közlöm be komolyan, mert kábé ez jött le a monológból, márpedig... nekünk elég komolyan van mit titkolni előle. - Ne is legyél sokkal normálisabb, az már nem is te lennél - teszem hozzá végül mosolyogva. - Imádom a hülyeségeidet! Az meg, amit ma mutattál, kicsit felnyitotta a szemem. Csak még el kell gondolkodnom azon, hogyan is akarok innen kimozdulni, mert ez most valahol nagyon az alja mindennek.

- Ebben is más a yakuza- és alvilági világ, hiszen ezekben lazán kinyírsz valakit ténylegesen, nem csak elképzeled. Tatsuki is kinyírja azokat, akikből elege lesz, neked és nekem is ki kell majd. Ennyi - közli lazán.

- Tudom és már azt is, hogy képes vagyok rá, ha ténylegesen akarok valamit - mondom el Deonnak. - Ebben sokat edződtem, azt hiszem. Komoly lelki tréning is ez, minden tekintetben hatalmas változás. Most meg pláne. De ezt is meg kell tapasztalni - sóhajtok lemondóan. - Kellenek a pofonok, csak nem értem, miért jönnek csőstül. Jah...! Ugye nem tervezel olyat, hogy jól beolvasol Yoshinak? - kérdezek rá komolyan.

- Minek? - kérdez vissza. - Beszélni akarok vele, nem zárom ki, hogy szétrúgom a seggét, de egyébként le van ejtve. - Erre elmosolyodom.

- Nem tudom - vonom meg a vállam. - Nekem még Teruval kell beszélnem mindenképp. Val'szeg nagyon dühös rám és nem ártana tisztázni, mi is a helyzet. Elárulod végre, hova megyünk? - kérdezem a végét gyerekesen.

- Nem t'om, még nem próbáltam megharagítani Terukit, szóval nem tudom, mennyit bír el a türelme. Nem - válaszol játékosan. Utálom, mikor húz! - Mindjárt meglátod. Éééééééééééééééés... most nézz jobbra! - szól vidáman. Az autó kifut a fák mögül és láthatóvá válik a tengerpart. - Mi mindig ide jövünk a srácokkal - árulja el. Hirtelen önt el valami meleg vágyakozás. Sosem jártam a tengerparton, vagyis de, de utoljára Ikuval, azóta nem, ez meg felér a soséval. Izgatottan mosolygok Deonra. Hűűűű! Ennél jobbat ki sem találhatott volna.

- Ez szuper! - Sokkal többet nem tudok összehozni most, izgatott vagyok, de gondolom, ez látszik is. Csendes, békés, nyugodt hely, és legalább ki tudom adni az indulataimat és mindent. Deon mosolyogva közelíti meg a kocsival, aztán hamarosan leállítja és kiszáll. Shiro is így tesz, örömmel szív bele a szeles, sós levegőbe, jólesően nyújtózik is egyet. Kiugrom az autóból és felszabadultan nézek körbe.

- Amikor még meleg volt - kezd mesélni a tenger felé lépdelve a homokban -, sokat hülyültünk itt, rohangáltunk, bevágtuk egymást a vízbe, meg kifeküdtünk a napra a hasunkat, hátunkat süttetni. Kábé az első utam is a csodakocsival ide vezetett, mert meg kellett ünnepelni, hogy most már nem másét vezetem, hanem négyen négy verdával bumlizunk el ide, aztán este meg Asame röhögve hallgatta a nyavalygásomat, mert pecsenyésen megsültem - árulja el röhögve. Elkuncogom magam. Megérdemli, aki nem vigyáz. De azért édes, hogy rögtön ide jöttek. Szép hely. Megint rám jön a bolondóra és elrohanva Deon mellett érintem meg a kezét.

- Te vagy a fogó. - Vigyorgok rá és eliramodom mellette. Szabadnak érzem magam és felszabadultnak, így pedig kicsit elveszítem a gátlásaimat is, szóval belefér egy kis gyerekes valami, ha Deon is benne van. Legalább lefárasztom magam és majd csak beájulok az ágyba.

- Adok öt másodperc előnyt! - kiált utánam játékosan és valóban, annyit ad, utána rohanni kezd. - Ha elkaplak, megcsikizlek rendesen! - fenyeget meg. Elröhögöm magam, hiszen tisztában vagyok vele, hogy be fog érni, de ezért jó ez a játék.

- Előbb kapj el! - kiálltok vissza azért, de szaladok, mintha bármi is múlna rajta. Egész sokáig bírom, de aztán Deon beér és együtt esünk el a homokon. Fölém helyezkedik és csikizni kezd, én meg vergődve nevetek alatta, miközben próbálom visszacsikizni, de nem sok sikerrel megy. Jól megcsiklandoz, aztán felpattan rólam.

- Te jössz! - És már rohan is, mint a nyúl. Felpattanok és utána iramodom. Esélyem nem sok van, de játszunk és legalább az agyam kikapcsol és kicsit elengedem magam.

- Akkor is utolérlek - kiáltom utána és legalább a távolság nem nő köztünk. Ez is több, mint a semmi. Rákapcsolok, hátha sikerül, de teljesen mindegy is, mert egyszerűen csak élvezem, hogy itt vagyunk.

- Eddig keveseknek sikerült, simán futok egy órát is ezt a tempót tartva - árulja el, azzal lassít. - Bár a terepet jobban bírom. - Elmosolyodom, mégiscsak játék ez főleg, így még gyorsítok és egy idő után sikerül befutnom őt. Oldalról kapom el és húzom le a földre, de tompítom az esésünket, majd pár átfogás után ráülök a csípőjére.

- Terepen? Mikor viszel el? - kérdezem mosolyogva. - Holnap lejössz velem megint úszni? - kérdezem meg még mindig lefogva a földre, bár tudom, hogy ezen könnyedén változtat, ha akar.

- Délután szabadon szoktam rendelkezni az időmmel, az úszás és a terepfutás is belefér - mondja, majd sunyi mosolyra húzódnak ajkai, s úgy mozdítja meg párszor csípőjét, hogy azzal izgasson, mire meglepetésemben felnyögök. Hirtelen nem tudok reagálni sem, de aztán elvigyorodom és lassan előredőlve végül beleszuszogok a nyakába, csak a leheletemmel cirógatva meg a bőrét, de elengedem a kezét, mert nem akarok ebből gondot, csak játszunk. Ha akar, ellökhet vagy bármi hasonló, de Deon csak megcsikiz, mire elnevetem magam, de el is engedek, így a fejem a vállán landol és elnyúlok felette. Na most? Deon csak átölel, bennem meg hirtelen fordul valami és sírva fakadok. Nem tudom, éppen miért, csak jött az érzés és most nem fojtottam vissza, hanem engedem kifelé.

- Ne haragudj! - szipogom, miközben kezem a mellkasára támasztom és a fejem a nyakához fúrom. Csak bújok hozzá, semmi mást nem teszek.

- Eszemben sincs, sírj csak nyugodtan - válaszol csendesen, simogatva a hátam. Semmi nincsen ebben, egyszerűen csak megnyugtat, hogy átfog és neki meg merem mutatni, hogy mit érzek.

- Mit csinálok, ha mindkét kutyám elvesztem? - kérdezek rá gyorsan. Nem is értem, miért, de elhadarom a kérdést. - Mármint Yoshi... egy idő után tuti visszaállna a rend... Teru meg... nem tudom. De ha így lesz, akkor Tatsuki is csalódni fog bennem.

- Nincs ilyen lehetőség, Jeremy. Egy kutya nem hagyja el a gazdáját, megöli, vagy a gazda szabadul meg tőle.

- Tudom. - Annyit átrágtam ezt Tatsukival is. - Csak nem tudom. Elegem van az egészből, jelen pillanatban szeretnék elbújni és hogy elfeledkezzenek rólam, de ezt persze nem lehet, mert megy tovább az élet - sóhajtok és kezdek megnyugodni egy kicsit. - Kell valaki, aki mellettem alszik. Mármint nem egy ágyban, csak egy szobában. Félek, hogy megint kikapcsolok álmomban és ha megriadok, valami hülyeséget teszek - vallom be.

- Shiro? - kérdezi. - Még mindig nem egyértelmű, milyen oldalon játszik, egyszer tök hidegnek, máskor tök melegnek tűnik, szóval fogalmam sincs, de rá merem bízni ezt a feladatot.

- Ha megbízol benne ennyire, szerintem jó. Csak ne hagyjon eszetlen menekülésbe kezdeni, mert akkor se látok, se hallok egy darabig. - Aztán halványan elmosolyodom. - Nem félek attól, hogy rám mászik, szóval ettől nem tartok egy percig sem.

- Sorry, de én nem miatta hoztam fel ezt - mondja meg óvatosan, őszintén. Elnevetem magam.

- Most olyan durván elegem van mindenből, hogy eszembe nem jutna - mondom meg komolyan, határozottan. - Tényleg csak azért kell valaki, mert érzem a feszültséget, és nem akarok megint olyat produkálni, mint az elején. Ha akkor nincs Yoshi, kiugrottam volna az ablakon és engem nem kap el senki. Ilyet meg nem kéne ismételni.

- Én pont, hogy dönteném meg, aki megtetszik - árulja el szégyellősen.

- Megígértem Tatsukinak, hogy a korábbi dolgaimat hátrahagyom, az meg nagyon hajazna rá - válaszolok csendesen. - Máskülönben én is ezt tenném, mert segít valamennyire túllépni. De így nem.

- Ahogy érzed, meg akarod, én csak mondtam - védekezik.

- Tudom - mosolyodom el halványan és nyomok egy puszit a vállára, majd feltápászkodom. - Ha úgy alakul, akkor még nem tudom... majd minden megy a maga ütemében. Az biztos, hogy nagyobb dolognak kell történnie, hogy kikezdjek valakivel. Nem biztos, hogy el tudnám viselni, ha visszautasítanak - ülök le vele szemben. - Szóval ha más kezdeményez, az attól függ, de én nem fogok.

- Nem tudom, miért gondolod, hogy visszautasítanának - mondja őszintén.

- Fogalmam sincs - vallom be csendesen. - Ezzel sosem volt problémám, csak most... nem tudom... elbizonytalanodtam mindenben. De ez majd elmúlik.

- Remélem, mert nincs okod kételkedni semmiben. Tapasztaltál, több lettél.

- Tudom - mosolyodom el végül. - Változni fog ez, voltak ilyen időszakaim korábban is, de nem tartottak sokáig. Most sem fog, csak pár napig, esetleg pár hétig, aztán visszaáll minden a régibe.

- Jól van, annyi belefér - mondja elmosolyodva ő is.

- Bele - bólintok. - Nem kellene visszamennünk? - kérdezek rá végül. - Bár fogalmam sincs, mennyi az idő...

- Akkor megyünk vissza, ha meguntuk a tengerpartot, vagy valaki felhív, hogy sürgősen vigyelek haza - válaszol a fejét csóválva, elnéző mosollyal.

- Rendben - kuncogom el magam és előre lendülve visszanyomom a földre Deont. - Meglepi! Én nyertem!

- Nyereményt is akarsz? - kérdezi játékosan, miután tenyereit rásimította a csípőm felett az oldalamra. Megborzongat az érzés. - Mit? - kérdez is rá. A franc, meglódul a fantáziám, de visszafogom.

- Mit lehet? - kérdezek rá vigyorogva. - Hm... Nem is tudom. De valami érdekeset és élvezeteset kéne - húzom Deon agyát, de még mindig csak játékból.

- A lehetőségek tárháza elég széles, ám nem adok tippeket, szerintem elég kreatív vagy. Mondd, mit akarsz, aztán egyezkedünk! - szólít fel játékosan, mire elkuncogom magam.

- Rajzolni rád megint - közlöm be végül. Igazából ezt tényleg szeretném és nem hiszem, hogy Deonnak ellene lenne a dolog. - Meg valamit, amit nem lehet - teszem hozzá bájosan mosolyogva.

- Ki mondta, hogy több nyeremény is van? - kérdezi vigyorogva. Hát én! Elkuncogom magam. - A rajz rendben van, de tudnom kell, mi a másik - incselkedik. Hát... előre hajolok, egészen közel az arcához, kifejezetten ügyelve arra, hogy a szánk majdnem összeérhessen, de mégse.

- Hm... mit gondolsz? - kérdezem mézesmázos hangon, tovább játszva ezt most. Még észnél vagyunk mindketten, addig baj nem lehet belőle. Deon gyorsan reagál, fejét elfordítja mancsát számra tapasztja, azzal maga alá gyűr erősen oldalra fordítva, a homokba nyomva a fejem, majd rám hajol.

- Más előtt ne! - suttogja bele a fülembe határozottan, kissé telve indulatokkal. Gondolod nem néztem meg, mit csinál a testőröd előtte? Mindegy... - Shiro csendes típus, de mindig nagyon ügyelj rá, hogy egy határon ne menj túl, mert baj lesz belőle! Nem dicsekedtem el Asaménak azzal, hogy megdugtalak és ezt a továbbiakban is titokban szeretném előtte tartani - közli határozottan, azzal elhúzódik tőlem és le is száll rólam. - Hazamehetünk? - kérdezi meg szigorúan.

- Mehetünk - válaszolok kissé bűnbánóan, miközben felülök. - Ne haragudj! - teszem hozzá gyorsan, mert még az kell, hogy Deon is haragudjon rám. Azt már nem élem túl! - Egyébként odafigyeltem... - teszem hozzá csendesen. - Mindegy... bocsánat! - A srác biccent, azzal megindul az összetört járgány felé. Shiro érdeklődve kel fel a homokból, leporolja ruháját, aztán kinyitja előtte a Nissan ajtaját puszta figyelmességből, küld egy tétova, bizonytalan, bocsánatkérő mosolyt nekem, mire csak halványan elmosolyodom én is, azzal beül hátra. Na, eeezt most nem értettem... De mindegy is. Deon már indít is és határozott, gyors iramban elindul vélhetően vissza a Seichirou-házhoz. Az utazás csendben telik, jobb is így, nincs is nagyon miről beszélgetni. Jobb most egy kicsit gondolkodni, így kifelé nézek az ablakon. Remekül eltelt azért az idő...


A garázsba parkol le a srác, kiszáll a kocsijából és megsimogatja. Szerintem aranyos, mikor kimutatja, mennyire odavan az ajándékért. Egy szégyellős mosolyra húzza a száját, azzal Shiro felé fordul.

- Köszönöm, hogy elkísértél, nincs szükségem továbbiakban a szolgálataidra - mondja meg neki határozottan, utána megragadja a csuklómat és elindul velem a ház felé.


A szobájába vezet, becsukja mögöttem az ajtót, egyúttal felken rá, azzal hevesen rátapad a számra. Hirtelen meglep ez, amit csinál, megfeszülök, de arra már nincs erőm, hogy eltoljam magamtól. Megbabonáz a csókja és hevesen válaszolok rá, miközben Deon csípőjébe kapaszkodom bele. Hozzám simul, keze a derekamra csúszik, bekúszik mögém és magához karol, miközben másik kezének ujjai beletúrnak a hajamba. Belesimulok az ölelésbe és csak még hevesebbé válok, szinte marom az ajkait, de vigyázok még most is. Az eszem azt súgja, abba kéne hagyni, de képtelen vagyok elszakadni tőle. Nem akarok! Inkább méééég! Kezeim felkúsznak a hátán és egyikkel megkapaszkodom a felsőjében, míg másikkal a tarkójára fogok és masszírozni kezdem. Szuszogva, szinte őrülten falja a szám, miközben nekiprésel az ajtónak a mellkasával, de szorít is magához, ágyékát az enyémnek dörgöli apró, finom mozdulatokkal. Felnyögök az érzéstől, miközben nem tudok elszakadni, pedig lassan fuldoklom a levegőhiánytól, ahogy ő is. Ennek ellenére nem tudjuk vagy nem akarjuk befejezni. Végül mégis lecsillapítja ezt az őrületet és fejét az enyém mellett billenti az ajtónak. Lihegve próbál levegőhöz jutni, ahogy én is ezt igyekszem tenni, miközben fejem a vállára döntöm. Most meg kell állnunk, nincs más lehetőség. De még képtelen vagyok kimondani, hogy engedjen el. Deon aprót kuncog.

- Csak egy csókot akartam - árulja el, azzal visszavonul. Kissé zavarba jött, ugyanakkor a vágy is láthatóan megéledt benne. Annyira durva, ahogy egymáshoz viszonyulunk és akkora a buktatója, hogy nem is látszik a teteje. Nagyon észnél kell lennünk.

- Ez is több, mint amit szabad lenne - közlöm, de nincs egy szemernyi megbánás sem a hangomban. A franc, hogy ennyire vágyjuk egymást Deonnal! - Menjek? - kérdezem meg komolyan.

- Még ne, még akarok valamit! Először is bocs, hogy olyan durva voltam, nem akartam, így csapódott le - kér őszintén bocsánatot. - Már a tengerparton is ezt akartam csinálni, de annyira begyulladtam, hogy Shiro látja és abból nagy bassza meg lehet, hogy ez lett.

- Deon... - kezdem csendesen, aztán nagyot sóhajtok. - Tudom, hogy mekkora galiba lehet belőle és én is meggondolatlan voltam egy kicsit, bár Shiro semmit nem láthatott volna, de ez sok volt. Tudom, mi vezet és miért, szóval nem kell bocsánatot kérned. Egyébként én is azt akartam, hogy megtedd - vallom be kicsit elpirulva.

- Tudom, éreztem. Egyértelmű volt. Ez volt a második, amit akartál, igaz?

- Igen - bólintok rá. - Csak egy csókot.

- Mintha tudnánk parancsolni nagyon magunknak - mondja elmosolyodva. - A fára mászáskor már akartam, csak passzoltad véleményem szerint, úgyhogy én is igyekeztem ejteni a témát - árulja el apró szégyellős mosollyal. Elkuncogom magam.

- Azt hittem, te futamodsz meg éppen - vallom be neki. - Meg azt, hogy tuti én értettem félre a szándékot.

- Nem, csak nem akartam rád erőszakolni valamit, amit nem akarsz.

- Deon... most őszintén. Kevés olyan ember van, akit most nem utasítanék el, de te az vagy, akit sosem és semmiképp. Ahhoz túl vonzó vagy nekem, mikor lángol köztünk a levegő, meg az őrület, amit kiváltunk egymásból. Én imádom - vallom be végül ezt is.

- Én lecsillapodtam azok után, de szinte bármikor újraébred bennem, amit éreztem, csak félek, hogy megütöm a bokám. Meg amúgy sem akarom kihasználni ezt a helyzetet, szóval inkább ezt hagyjuk - teszi hozzá.

- Nehezen csillapodom le, pláne, ha egyszer valami jó - vallom be neki. - De most érzem, hogy nem szabad, nem lenne jó és nem azért, mert nem lenne fergeteges. Másmilyen nem is lehet. - Deon ennek hallatán szégyellős mosolyra húzza ajkait és félrenéz. - De ezzel növeljük a lebukás esélyét, amit nem szabad. És elsősorban nem miattam - teszem hozzá komolyan, ő pedig aprókat bólogat. - Tudjuk, hogy van ez köztünk, kezeljük és ennyi. Ellenben... néha... néha csak egy csókot szabad? - kérdezem meg szégyellősen és felkészülök a nemre, mert annak kellene következnie.

- A csók ígéret... Egyszer újra oda jutunk, hogy nem tudunk és nem is akarunk megállni... és minden csók efelé fog sodorni - mondja el csendesen. Tudom, tisztában vagyok vele, csak annyira jó kiszakadni ebből az egészből.

- Tudom - mondom csendesen. - Vágyom rá, pláne, ha kettesben vagyunk, de nem lehet, ezt én is tudatosítottam magamban. Marad az emlék - mosolyodom el halványan. Deon újra közel lép, hogy egy szelíd, de forró csókot adjon. Visszacsókolok megint, de már nincs meg az a hév, ami korábban, ez most megint más és jól elraktározom magamban, megint érzem, hogy nem kéne és talán abba kéne hagyni, de én képtelen vagyok még mindig, lehunyt szemmel élvezem ezt most. Lassú, érzéki búcsú, ami után elhátrál.

- Most már menj - kér egy halvány félmosollyal. Bólintok és kinyitom az ajtót.

- Mindent köszönök, csodálatos nap volt - mosolyodom el halványan, majd kihátrálok rajta és becsukom magam után. Nagyot sóhajtok. Meg kéne tenni még egy-két dolgot, kezdetnek beszélni Teruval. Ha egyáltalán hajlandó szóba állni velem még. De aztán úgy döntök, ráér még, így inkább a szobámba veszem az irányt.


Elhelyezkedem az ágyon és papírt, meg ceruzát kerítve kezdek el rajzolni. Észre sem veszem egy ideig, mi is születik a papíron, de mikor rájövök, azonnal lekapom és összegyűrve a falhoz vágom, aztán folytatom a következővel, ami hasonlóan végzi. Egyre gyorsabban dolgozom, egyre könnyebben, csak az eredményét nem akarom látni, de mikor a tizedik papír is a sarokban végzi, már menekülni lenne kedvem. Minden mindegy alapon felhívom Terut.

- Szia - szól bele.

- Szia! Rám érsz egy kicsit? - kérdezem meg csendesen, bár még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán hajlandó-e látni.

- Aha, csak papírmunkám van, azzal meg ráérek. Menjek? - kérdezi meg.

- Légyszi - válaszolok halkan, miközben próbálom kitalálni, hogy mire gondolhat, vagy mennyire dühös rám.

- Pár perc múlva ott vagyok - búcsúzik ezzel, s kinyomja. Ebből nem sok minden derült ki és elönt némi idegesség. Most mégis hogyan álljak ehhez hozzá? Mindegy. Bántani nem fog, maximum lecsesz, nekem már mindegy. Remélem, azért minél hamarabb ideér. Jó lenne már túllenni ezen.


Nyílik az ajtó és Teru jelenik meg mögötte, nekem meg összeszorul a gyomrom. Nem tudom, mire készüljek... Teru csak biccent és beszélgetésnek megfelelő távolságra helyezkedik el tőlem. Remekül elcsesztem mindent és most már nem csak a gyomrom van görcsben, hanem a lelkem is.

- Sajnálom - nyögöm ki, mert jobb hirtelen nem jut eszembe, miközben cikázik bennem a fájdalom. Teruki egy mély sóhajjal indítja a beszélgetést, azzal önkiszolgáló módban megragadja az íróasztalhoz tartozó szék támláját és odahúzza, ahol eddig állt, majd a támlát felém fordítva, lovaglóülésben ül le rá.

- Nézd. Yoshimi és Raktari felnőtt emberek, te majdnem az vagy. Nekem ők a barátaim, te amolyan főnök vagy a számomra. Ez stimmt, ugye? - Aprót bólintok. - Namármost... - folytatja is. - Raktari évek óta húzta ezt az egészet. Rég dobbantania kellett volna. Vagy úgy, hogy ráhajt Yoshira, akiről tudta, hogy milyen identitással rendelkezik, vagy egyszerűen feladja, kiszeret belőle, keres mást. Egyiket se tette. Yoshi vak volt, a nyilvánvalót se vette észre, aztán ti egymásra találtatok és úgy tűnt, minden szép és jó. Nem volt, de erről leginkább az ő bizonytalansága meg a te félelmeid és kötetlenséged tehetnek. Aztán Raktari belekeveredett a masszába és az egész mint a lavina, megindult. Én csak azért haragszom, mert nem vettél tudomást Raktari elveiről, nem tartottad tiszteletben, hogy ő nem akar úgy Yoshihoz nyúlni, hogy bármilyen módon máshoz tartozik. Tisztában volt vele, hogy sérülni fog, ezért is maradt még tőled is távol olyan látványosan. Az már az ő hülyesége, hogy mégis belement abba, amibe. Nektek nem lett volna szabad belerángatni, de kényszeríteni sem tudtátok volna, ha ő úgy dönt, hogy nem - jelenti ki. - És hogy azt tudta is, sérült, valószínűleg nagyon. Aggódom érte, időnként Ryuu nyakára járok, hogy tud-e róla bármit, de az élet nem áll meg, megfelelően el vagyok halmozva munkával, hogy ne legyen időm Tarin rágódni, nekem pedig a saját utamat kell járnom - mondja komolyan. - Yoshit elvertem, aztán ahogy korábban is, a szárnyam alá vettem, mert a barátom és még mindig én vagyok a rangidős. Ennyi. A sztori nem rólam szól, én csak egy jelentéktelen mellékszereplője vagyok, aki mindhárom főhőshöz valamilyen módon kapcsolódik. Ne tőlem kérj bocsánatot, ne nekem sajnálkozz.

- Sikerült feldúlnom mindent - mondom csendesen, de még mindig durván szorít a mellkasom, így a kezem is végül oda teszem. Tudom, hogy nincs gond, csak küzdök saját magammal is. - Talán jobb lett volna ide sem kerülni soha, vagy nem kezdeni Yoshival, de ez már nem lényeg - vonom meg a vállam. - Gondolom, tudod, hogy véglegesen szakítottunk. Ennek ellenére a kutyám marad, nem szabadulhat és ezt ő is nagyon jól tudja. Szeretném most egy darabig kerülni, de mégis tudni, hogy mi van vele - vallom be. - Ebben segítesz? - kérdezek rá. - Meg... egy darabig lennél te a kísérőm? Meg éjjelre kéne valaki ide, mert különben esélyes, hogy kibukom és hülyeséget csinálok - vázolom a helyzetet komolyan. Még mindig nem tudom, hányadán állunk.

- A főnök akkor is főnök, ha kretén, ha görény, ha megbántott, ha vége a kapcsolatnak, ha hülye, és még sorolhatnám. Yoshi kötelességtudó és szeret téged, melletted lesz, nem hagy a szószban, de egyelőre valóban jobb, ha ti most pihentetitek a kapcsolatotokat - ismeri el. - Rám számíthatsz, a hűségemet, a hozzád való viszonyulásomat nem befolyásolja, hogy részed van az egyik barátom életének kisiklásában, őt is hibásnak tartom amúgy is, a másikkal meg kapcsolatban álltál, aztán szakítottatok. Nem azért jelentkeztem melléd, hogy puszipajtások legyünk, hanem hogy segítsek Yoshinak és neki is, neked is ez segítség - közli komolyan. - Kísérni tudlak, éjjelente felügyelni nem, hacsak át nem rendezik az ügyeleteimet. Éjjelre kerítek valakit.

- Nekem fontos az, hogy boldogok legyetek, de ezt már mondtam neked - mondom meg csendesen. - Én hiszem, hogy egyenesbe tudnak jönni együtt - vallom be. - De ez kellett ahhoz, hogy talán egyszer bevallják, pontosan mi is a helyzet. Rohadtul kiderült tegnap éjjel - nézek a papírkupacra a fal mellett, de már kapom is el róla a tekintetem és megint Terukira nézek. - Igazából nem hiszem, hogy el tudnám most viselni Yoshi közelségét. Remélem, ő is megérti, talán így is érez, de nekem komoly fájdalmat okoz őt látni. Persze neki meg az fáj most inkább, hogy Tari elmenekült mellőle, amikor beismerte volna, mi a helyzet. Ez nem az én dolgom, csak reménykedem, hogy megoldják egymás között. Mennyiben változik meg a helyzet köztünk? - kérdezek rá végül, ami legjobban izgat. - És ha lehet, olyat keress mellém, aki esetleg elviseli, ha rámászom és tudja kezelni, nem rögtön elgyepál - kérem csendesen, szégyellősen.

- Mindketten attól féltek, hogy agyonlövi a barátságukat, ha kezdenek egymással bármit, ha csak futó kaland is kialakul köztük - mondja komolyan. - Néha kénytelen voltam hallgatni ezeket is tőlük - magyarázza meg kelletlenül, honnan tudja. Elhúzom a szám, de hallgatom tovább. - Meg, de ha nem, majd tolmácsolom neki a dolgot - biztosítja őt. - A helyzet köztünk? Nem értem, mire gondolsz, viszont az a pár pofon, amit kapnál, kijárna, hogy megtanulj uralkodni magadon.

- Arról, ahogy mondjuk tegnap nyugtattál a szalonban - mondom meg csendesen. Az valahogy teljesen más volt, mint ez most. - Igazából vártam a pofonokat - vallom be végül. - Ha nem is testileg, de lelkileg mindenképp és valahol meg is kaptam őket. Egyébként azért tisztázzuk le, hogy nem volt ez annyira jó, mint hiszed, sőt... de mindegy.

- Minek nézel te engem, gyámnak? - kérdezi értetlenül. - Odafigyelek rád, vigyázok a bőrödre, de nem fogok beleszólni az életedbe, ahogy a fiúkéba se, a pofonosztást meg meghagyom az életnek, oszt az eleget. Yoshi fejét megmostam, Tari fejét megmosnám, de sosem teszem majd meg, mert bőven elég volt neki mindaz, amit kapott és ugyanezen ok miatt kiegyezettnek vélem a mi viszonyunkat is. Vagy most kezdjek el lelkibeszédet tartani arról, hogy mennyire ellenzem, ami történt? Hagyjuk, jó?

- Félreértés ne essék, én inkább azt vártam, hogy dühös leszel, a dühös ember meg nem gondolkodik tisztán. Szerintem is hagyjuk, mert őszintén... szerintem sem volt helyes, ami történt, csak mire rájöttem, már nem volt menekülés. Ennyi. Egyébként nem szeretnél az apukám lenni? - kérdezem gyerekesen, mintha öt éves lennék, hátha kicsit oldódik valami köztünk.

- Nem, kösz, saját gyereket szeretnék - utasít meglepetten vissza. Hát most legszívesebben hangosan felnyerítenék, de jobb lesz, ha inkább nem. - Dühös is voltam, de mindig igyekszem tisztán gondolkodni.

- Amúgy is fiatal apuka lennél - kuncogom el magam. - Kevés ilyen ember van. Tudod, hova ment Tari?

- Nem, az én koromban másoknak már kettő van - közli komolyan, egyszerűen. - Nem, sajnos nem tudom.

- De majd lesz neked is - mosolyodom el halványan. - Csodálatos apuka leszel - mondom meggyőződéssel. - Ki sem lehet deríteni?

- Talán lesz, a képességeimet meg előre, alap nélkül ne becsüljük meg - kéri tartózkodóan, kimérten. Látom ez ma nem fog menni nekem. Egyre kisebbre szűkül össze a gyomrom és egyre rosszabbul is érzem magam. - Raktari tudja, hogyan kell eltűnni, úgyhogy ha nem akarja, hogy megtalálják, nem biztos, hogy megtaláljuk. Lehet a lakásán, hazamehetett a szülői házba, vagy olyan barátjánál, akiről nem beszélt annyit.

- Csak ne legyen baja! - bukik ki belőlem, miközben próbálom nyelni a könnyeimet. Tudtam én, hogy Terunál is elvágom magam ezzel. Mindegy, majd ezen is túljutok, védeni fog, mert kell neki, de jópofizni valóban nem kell. Minek azt?

- Én is ezt szeretném. - Teru rájön, hogy mi játszódik le bennem, legalábbis erre utal, hogy mellém ül és tétován bár, de átkarol. Belé kapaszkodom és ömleni kezdenek a könnyeim, pedig nem is akartam sírni, meg eszembe sem jutott, most mégis... Elegem van mindenből megint és csak azon jár az agyam, hogy miért nem ébredek fel a rémálomból.

- Elég volt - suttogom szipogva. - Mindenből annyira elég már.

- Kínosan hosszú és keserves életed lesz, ha már most eleged van mindenből - jegyzi meg barátságosan, finoman ringatva engem. - Az ember elront dolgokat, megbánt másokat, néha meg is sért, árt nekik akaratán vagy akár tudtán kívül, pofára esik, csalódik, néha szándékosan árt valakinek, máskor szerelmi csalódás éri. Ez van, az élet ilyen. Ígérte neked valaki, hogy könnyű lesz?

- Nem, csak most már miért nem lehet egy kicsit jobb? - kérdezem még mindig a könnyeimet eregetve. - Miért van az, hogy mikor azt hiszem, egyenesbe jön, akkor mindig elromlik?

- Nem vagyok én orákulum, vagy jós, hogy ezt tudjam. Mindig nehezebb lesz, a felnőtt lét ezzel jár. Annak könnyebb, aki megőrzi a gyermeki lét báját, örülni tudását, vidámságát, erejét, mint Raktari, de senki sem ússza meg.

- És még tőle is sikerült elvennem - mondom most már színtelenül. Próbálok elvonatkoztatni az egésztől, de nem nagyon megy. - Csak fáj... már megint.

- Magadat kínzod.

- Tudom - válaszolok halkan. - És ez most egy darabig így is lesz, amíg nem sikerül kiadnom az egészet - mondom meg komolyan. - Ezért félek a rohamoktól is. Ilyenkor az jön.

- Te idézed elő őket ezzel a rohadt önmarcangolással! - csattan fel. - Ez nem kiadás, hanem súlyosbítás.

- Akkor mégis mit kéne tennem?! - kérdezek vissza indulatosan. - Ilyen vagyok, egyelőre ez szériatartozék! - Elhúzódom tőle.

- Tanulni a hibáidból, megemészteni és továbblépni.

- Könnyű azt mondani. - Most olyan vagyok, mint egy durcás kölyök, tisztában vagyok vele. - Nem lehetne most az egyszer, hogy egyszerűen csak megoldódik minden magától? - kérdezem reménykedve pillantva fel rá.

- Nem. És ezt nem én döntöm el amúgy sem.

- Tudom - mondom csendesen és visszadőlök hozzá, ha még hajlandó egy kicsit megölelni. Jólesne. - Ne haragudj!

- Nincs miért haragudnom. - Hagyja, hogy hozzábújjak és megsimogatja a fejemet is.

- Akkora hülye vagyok - mondom csendesen. - Bár mikor nem? - sóhajtok egy színpadiasat, majd elmosolyodom.

- Van ilyen. Más is van még?

- Nincs - rázom meg a fejem. - Csak már szeretnék aludni egyet. Úgy rendesen.

- Áthozom a munkám, vigyázok rád, amíg elkészülök - ajánlja fel. Halványan elmosolyodom.

- Azt megköszönném, de csak ha nem okoz gondot - mondom komolyan, mert azt nem akarom, hogy Teru miattam kapjon ki. - De előtte még be kell fejeznem valamit. Vissza tudsz jönni mondjuk egy óra múlva? - kérdezek rá végül felsóhajtva.

- Vissza és nem gond - válaszol tömören. Teruki feláll és elhagyja a szobát, még néhány percig nézek utána, aztán megint előkotrom a rajztáblámat. Tudom, hogy segíteni fog, ha megszabadulok a képtől, ami a fejemben él.


Most sokkal precízebben állok neki és lassan kibontakozik, ahogy Yoshi vággyal telve figyeli Tarit. Szinte megmozdul a rajz, szinte látszik, hogy hogyan fognak mozdulni megint. Ez a kép él bennem, szinte kívánja, hogy kijöjjön, hogy megrajzoljam, bár sosem akarom megmutatni senkinek. Ez legyen csak az enyém, az utolsó emlék, a lezárás. A legjobbat igyekszem kihozni belőle, tökéletes alakok, tökéletes fényviszonyok, egy tökéletes pillanat, csak rohadtul nem nekem. Itt már tudtam, hogy teljesen mindegy, mindennek vége. Az összhang, a mozdulatok, a tekintetek elárultak sok mindent. Megint felkavar a dolog, de csak nyelem a könnyeket, mert akkor nem tudom folytatni a rajzomat. Elmélyülten dolgozom, megint a tökéletesre törekedve, azt akarom, hogy a rajzom megszólaljon, hogy minden érezhető legyen benne, amit én akkor átéltem, ami tudatosult bennem, a lemondás, kis fájdalom, némi irigység, féltékenység, és mégis valamiféle bús öröm, mert sikerült elérnem, amit szerettem volna. Ők rájöttek végre, hogy együtt kell lenniük, mert nekik így helyes és jó, ezen nincs mit vitatkozni. Hiszem, hogyha Raktari visszajön, akkor már meglesz az a döntés és képesek tiszta lappal indulni egymás felé. Ha boldogok lesznek, akkor tök mindegy, mennyit szenvedek most, mert elmúlik. Majd jön más, egyszer mindennek vége lesz. Meghúzom az utolsó vonalakat, árnyalok és végül aláírom. Eltolom a táblát, távolról is megszemlélem azt, majd elsírom magam. A rajz landol mellettem az ágyon, de már nem gyűröm össze. Bele kell törődni, ez meg az első lépés. Megfordulok és a fejem a párnába fúrva zokogok tovább, de nem tart sokáig, lehúz a fáradtság, a mai nap, a történések, meg hogy tegnap egy órát sem aludtam és mély álomba zuhanok.

5.

Yoshimi

Reggel ébredek csak meg, legalábbis az alapján, hogy a nap süt már be az ablakon, de amit először megértek, az az, hogy tök egyedül vagyok. Hirtelen ülök fel, amitől megszédülök, így visszahanyatlok az ágyra. Álmodtam volna? De... ez Jeremy szobája, ebben biztos vagyok, hiszen a falakon ott vannak a mostani képei, amiket Tatsuki eltűnése óta készített. Akkor meg? Felkelek és kimászom az ágyból, de már biztos vagyok benne, hogy nem álmodtam, mert bár nem rossz, de van egy furcsa érzésem a fenekemben. Akkor meg mi az isten van most? Idegesen mászom el az asztalig, ahol Jeremy sorai várnak. Meglepődöm, de abban a pillanatban indulok is, hogy összekapjak valami ruhát, de csak a tegnapiak vannak itt. Mikor összevesztünk, Jeremy mindent kipakoltatott velem. Megijedek, de komolyan, mivel egyikük sincs itt, sem Jeremy, sem Raktari. A kurva életbe! Ideges vagyok, ezért nem is sietek, hanem egyenesen rohanok. Kivágódok az ajtón és a pihenő felé veszem az irányt. Jeremy... ő tuti itt van valahol. És Raktari? Látnom kell, mit váltottam ki ezzel belőle. Mint az őrült rontok be, de nincs benn Raktari, úgyhogy a szobánk felé veszem az irányt, és csak berobogok az ajtón. Abban a percben lefagyok, ahogy meglátom Terukit, csak ül és bámulja Tari ágyát. Nem tudok megszólalni, csak állok az ajtóban és nézek. Teru felpattan, miközben düh ég a szemeiben, és nekem ugrik. Erővel ken fel a falra és tudom, hogyha most ellenkezem, akkor nekem esik gondolkodás nélkül és nem fogja visszafogni magát.

- Mi a franc történt tegnap?! - torkol le a kérdéssel, amit épp csak nem sziszeg, annyira indulatos.

- Hol van Tari? - kérdezek vissza azonnal, de megremeg a hangom.

- Magán jellegű problémára hivatkozva kérte az áthelyezését máshova - válaszol.

- Tessék? - Fennakad a szemem. Ez nem lehet, most nem! - Mikor?

- Tegnap. Mire végeztem a szolgálattal, már sehol se volt.

- Ez lehetetlen! - tör ki belőlem és képtelen vagyok uralkodni magamon. Ellököm Terukit, legalábbis megpróbálom. Nem mehetett el! Nem! Szó nélkül nem! - Jeremy hol van? - kérdezem meg azonnal. Még az kell, hogy ő is eltűnjön! Azt már tényleg nem élem túl!

- Honnan a faszomból tudjam?! Mondd el, hogy mit műveltetek! - követeli. Még mindig a falra vagyok kenve, nem hagy mozdulni. Nem szokott így beszélni, és ha most megmondom, megöl. Lesütöm a szemem és hagyom, hogy végigfolyjon arcomon a könnyem.

- Lefeküdtünk vele - nyögöm ki végül. Felkészülök a legrosszabbra, szerintem a minimum, hogy Teru most nekem jön valóban. Nem tévedek, az első ütés abban a pillanatban csattan és Teruki valami olyan hangon üvölt velem, ahogy még sohasem. Sosem volt még ennyire dühös, én pedig bár menekülnék legszívesebben, mégsem teszem. Igaza van. Mindenben, amit a fejemhez vág, mindenben, amit mond, aminek elhord. Újabb és újabb ütések, de negyed annyira nem fájnak, mint azok, amiket mond. A francba, elbasztam, nagyon, tudom. Az ikszedik gyomros után végül a szoba közepén találom magam, és tudom, hogy nem sok választja el attól, hogy nekem jöjjön megint, de akkor nem biztos, hogy túlélem. Pláne, hogy nem is nagyon védekezem, mert igaza van. Remegve nézek fel rá és várom, hogy tegyen valamit, vagy hagyjon itt, vagy akármi. Legalább annyira remeg Teru is, mint én, csak ő a dühtől és az indulatoktól.

- Ha Raktarinak baja esik, az elsősorban a te hibád lesz, Yoshimi! Az önzőséged és a töketlenséged eredménye! - vágja hozzám most már némileg visszafogva magát. - Éveken át voltál a barátja... hogy a picsába bírtátok rávenni erre? - kérdezi elcsukló hangon. Aggódik, félti Tarit. Én is. Hova mehetett? Meg kell tudnom!

- Nem tudom, fogalmam sincs. - Nem márthatom be Jeremyt. Nem is fogom megtenni, annál sokkal fontosabb ő is nekem. - Valahogy ide sodródott a dolog, már nem tudom pontosan.

- Mindig tiszteltem Raktari tartását, azt, ahogy viseli annak súlyát, hogy a szerelme viszonzatlan, ő pedig mindenben melletted állt mégis. A jókedvét, a kitartását, az erejét, az elveit... Voltak hülyeségei, de akkor aggódtam volna, ha nincsenek...

- Teru, én ezt nem akartam... nem így... - nyögöm ki. Hova mehetett? Hol lehet? Vissza akarom kapni! Most először érzem azt, hogyha Jeremy itt lenne, akkor neki tudnék menni. Pedig nem az ő hibája, vagyis inkább nem csak az övé.

- Mondogatta az utóbbi egy-másfél-két hétben, hogy egyszer elege lesz és nem fog szarakodni, de sose csinálta meg, mert nem akart egy kapcsolatba belefurakodni, bárhogy is álltak a felek egymással és a kapcsolathoz. Nem akarta, hogy miatta menjetek szét, nem akart bezavarni, nem akart harmadik, vagy második lenni, neki te egyedül kellettél, de nem akart döntéshelyzet elé állítani - ered meg a testőr nyelve. - Baszd meg, Yoshi...

- Hova ment? - tudnom kell, muszáj tudnom.

- Tippem van, de Ryuuichi arra utasított, hogy hagyjak időt neki megnyugodni.

- Vissza kell jönnie - nyögöm ki megint. Nem bírok gondolkodni, csak az villog az agyamban, hogy nincs itt Raktari.

- Megtörted őt, Yoshi - mondja ki komolyan. - Ryuunak azt mondta, ha nem engedi el, főbe lövi magát és Ryuu látta rajta, hogy ezt holt komolyan gondolja.

- Nem...! - Nem tudok megszólalni. A francba! És a legrosszabb, hogy most gyűlölöm Jeremyt és magamat is egyszerre. Mindent, a világot. Raktari!

- Mindenen átgázolt, amit vallott, amikor belement abba... mindent. Az egész gerincét kihúzta... És nem értem, miért, egyszerűen nem látom be. Ez az egész számomra egy érthetetlen káosz. Ha piáltatok volna, azt mondom, megesik az ilyen, de nem szólt sosem arról a fáma, hogy ittatok. Hogy a francba törtétek le az önkontrollját? Mi történt tegnap, Yoshi? Azt is leszarom, ha elmeséled, hogy dugtatok, de tudni akarom. Raktari is olyan, mint egy nagy gyerek és kibaszottul féltem.

- Teru! - Na jó, már tök mindegy, nem? - Beszélgettünk Jeremyvel és bevallottam neki, hogy Raktarit is szeretem. Erre odahívta, hogy akkor döntsünk hármasban. Nagyjából azt ajánlotta fel neki, hogy legyünk hárman együtt, de komoly módon. Köpni-nyelni nem tudtam, de Tari sem... Megint kapott egy olyan epilepsziás rohamszerű dolgot, de most elég komoly volt, bár sikerült megnyugtatni belőle. Aztán felült és megkérdezte, hogy én hiszek-e ebben. Nem tudtam válaszolni, mire megcsókolt, majd Jeremyt is. Aztán már alakult minden. Részletezzem? De a végén nem tudom, úgy aludtam be, hogy már semmire sem emlékszem. - Terukit láthatóan megrángatja, amit most bevallottam neki, remegve botorkál el az ágyhoz és lezuttyan rá. Felülök törökülésbe vele szemben és várom, hogy mit fog hozzám vágni. Már elviselem, mert igaza van. Mindenben...

- Nem lehet ugyanúgy szeretni két embert - szólal meg. - Hasonlóan, hasonlóan nagyon igen, de ugyanúgy nem. Rohadtul el kéne döntened, hogy kit szeretsz igazából.

- Ha az olyan kurva könnyű lenne - szalad ki a számon. - A francba! Nem tudom. Fogalmam sincs. Nem értem magam, én sem értem.

- Hogy viszonyulsz Jeremyhez és hogy Raktarihoz? Yoshi, ezt nem halogathatod tovább. Lehet, hogy Tari már döntött helyetted, de ha esetleg előkerül, neked tudnod kell, mi a saját álláspontod és annak megfelelően hozzáállni ahhoz a bolondhoz!

- Őszintén... most meg tudnám fojtani Jeremyt azért, mert Raktari elment és ha akkor a legelején hallgat rám, ha nem ír neki, akkor kibékülünk és minden maradt volna a régiben. Most meg nem tudom... Olyan volt Tarival, olyan megmagyarázhatatlanul jó. Most vagyok csak igazán összezavarodva. Fogalmam sincs, hogy mit akarok, de azt igen, hogy Tarit nem akarom elveszíteni. - Szinte hadarom a mondandómat. - Miért nem beszéltük meg? Miért döntötte el ő, hogy lelép és kész?

- Tőlem ne kérdezd! - védekezik azonnal. - Nem kell megfojtani, abban pedig biztos lehetsz, hogy tőlem ő is kap - közli. Durva de... nincs emiatt lelkiismeret-furdalásom. Dühös vagyok rá, még mindig, ahogy magamra is. - Sosem értettem, Tarival te miért nem - makogja ügyetlenül, mert ebben a témában nem túl járatos. - Nem tudom eldönteni, hogy vonzó-e, de hogy nagyon szerethető, azt aláírom. Megbízható, hűséges, mindenben lehet rá számítani, talán egy kicsit túl odaadó és bolondos, ugyanakkor lehet, hogy gondok lettek volna az elején az elvei és hülyeségei miatt, de nem látom be, hogy lyukadtatok ki ide... Raktari évek óta epekedett érted, te meg eljártál másokkal, őt észre se vetted, ezt meg az a bolond elfogadta és nem firtatta...

- Pedig odavoltam érte végig - vallom be Teruki szemébe nézve. - Csak azt hittem, a te térfeleden játszik. Végig azt gondoltam, hogyha megpróbálnám, akkor ellökne, kidobna, merthogy ő nem ilyen. Annyira elrontottam ezt az egészet. Pedig szeretném, hogy itt legyen, hogy hozzábújhassak, hogy ugyanúgy legyünk, mint tegnap éjjel, csak Jeremy nélkül. - Amint kiszalad a számon a mondat, már kapom is el a tekintetem róla. Ezt nem hiszem el, hogy kimondtam. Lehetetlen! És mégis...

- Elég szégyenletes, hogy a saját csapattársad nem ismered fel - közli a megragadott hasonlatokkal élve. - Nekem elég gyorsan feltűnt, hogy a hátsókat lesi és kínosan kerüli a nősülést, mint témát. Neked is mondta szerintem, hogy a szülei nővel akarják viszontlátni és szinte kötelezték rá, hogy gondoskodjon az utódlástól. Ennyi nem elég? - kérdezi értetlenül. - Raktari és az ellökés... Jaj, Yoshi, akkora hülye vagy, amekkora nincs még egy a Földön! Kiosztottam őt is, téged is, hogy tisztában legyetek vele, mi a házirend. Tudod, ebben a szobában maximum akkor, ha esélyem sincs idetévedni és nyoma sem marad, különben repültök, meg az én farkam, seggem tabu, ne is stíröljétek - emlékeztet. - Még nem is ismertelek titeket, mégse hajítottalak ki, ti meg évek óta barátok vagytok, bizalmasai, bajtársai egymásnak, amit ennyivel kétlem, hogy el lehet vágni, főleg nem Tarinál. Tény, hogy nem publikálta, melyik térfélen játszik, a házbélieket gondolkodás nélkül visszautasította, de azért igenis látható volt rajta, hogy... az - zárja némi bizonytalankodás, szókeresés után ennyivel rövidre a mondatot.

- Nem tudom, hülye voltam, erre nincs jobb szó. Elsiklottam minden jel felett, minden mellett, ami erre utalt. Elég komolyan küzdöttem is magammal, hogy ne környékezzem meg, hogy ne menjek oda hozzá, hogy ne támadjam le. Most pedig elment. - Elcsuklik a hangom a végén.

- Ha visszajönne, dobnád Jeremyt és vele lennél? - Tudtam, hogy el fog jönni ez a kérdés, vártam.

- Igen - közlöm csendesen, de most nem tudok felnézni már. Tegnap éjjel egy csomó minden megváltozott bennem. Ez is...

- Ez az, amit ő nem akart. Hogy ő tegyen valamit, ami miatt mellette döntesz, hanem rajta kívülálló okok miatt, mint mondjuk az elhidegülés, vagy a tarthatatlan állapotok - mondja meg Teruki őszintén. - És ha nem jön vissza?

- Akkor is befejezem Jeremyvel - mondom ki végül komolyan. - Nekünk ez nem megy, már látom, akkor meg felesleges egymás idegeit húzni. Remek kölyök, maradok a kutyája, de ennyi. - Ezt viszont már Teru szemébe tudom mondani.

- Miért?

- Ő is megcsalt engem, én is vágyom másra. Ezen kívül végiggyilkoltuk egymást ezen a pár hónapon, de nagyon nem léptünk előre semmit. Szeretem őt, de ez nem elég. Már nem. Idegölő volt, amit eddig csináltunk egymással, hol ő, hol én viselkedtem úgy, ahogy sosem lett volna szabad, ezt folytatni pedig nincs értelme. Ő is gyengül, én is, így pedig felelőtlenség is.

- Azt, hogy megcsalt, meg lehet bocsátani. Nehéz, de ha bánja, meg lehet próbálni. Az is természetes, hogy vágyunk másra, az ember sem monogám, csak ezt szoktuk meg, ezt tartjuk erkölcsösnek - mondja nyugodtan. - Az összes többit viszont aláírom, már régóta azt láttam, hogy csak szenvedtek egymással, de nem gondoltam, hogy jogom lenne beleszólni az életetekbe. Mindegy, beszéljétek meg, hogy hogyan tovább és rendezzétek el magatokat, én meg igyekszem megkeresni és összeszedni Raktarit. Rendben?

- Rendben - válaszolok komolyan, de nyugodtan. Nagyon vidám nap lesz ez is, már látom, de nincs hová nyújtani ezt a döntést, muszáj meghozni mihamarabb és túlesni rajta. Nincs tovább rágódni és törni magunkat ezen. Felsóhajtok. - Szerinted visszajön? - kérdezem azért meg csendesen, alig hallhatóan.

- Fogalmam sincs. Az sem biztos, hogy bejön a tippem, vagy Ryuuichi nem nyúz meg, ha nem bírok napokig ülni és várni.

- Ryuuval elrendezem én akkor - mondom meg komolyan. - Végülis az én felelősségem, hogy ez történt, akkor vállalom is. Csak... csak próbáld meg megtudni, hol van, tudni, hogy jól van, vagy akármi.

- A parancsszegés saját felelősség még a szent cél érdekében is - jelenti ki. - Te csak azzal törődj, hogy rendben legyenek az érzéseid, Raktarival majd foglalkozom én és ha kell, akkor Jeremyvel is.

- Rendben van - zárom most már le ezt. - Gondolkodom egy kicsit, aztán megkeresem Jemet és tisztázunk mindent. Azt hiszem, bőven itt van már az ideje.

- Nagyon bőven - ért egyet. Bólintok, de már nincs mit mondanom, csak figyelem őt, aztán legnagyobb döbbenetemre kábé ülve alszik el, majd eldől, de meg sem ébred. El is felejtettem, hogy mennyi ideje van fenn. A franc! Gyorsan mellé lépek és bepakolom rendesen az ágyba, betakarom és hagyom pihenni. Ráfért már az alvás. Figyelem őt és hagyom, hogy elragadjanak a gondolatok. Nem tudom, mennyi idő múlva állok fel, de meg kell keresnem Jeremyt. Nincs mese, itt az ideje annak a beszélgetésnek, akár tetszik, akár nem.


Valami isteni szikrától vezérelve a szobája felé veszem az irányt, hátha ott van. Mikor benyitok, valami furcsát érzek, ahogy figyelem a kölyköt, aki az ágyon gubbaszt. Kezében szorongat valamit és mikor rájövök, hogy Raktari kulcsa az, valahogy még furábban érzem magam. Az ágyhoz sétálok, de valamiért nem tudok megszólalni, ahogy hozzáérni sem. Végül erőt veszek magamon.

- Raktari elment.

5.

Ryuuichi

Halkan kopognak az ajtón, majd Raktari lép be rajta pár pillanattal később. Alaposan szemügyre veszem, mert van valami ebben a kölyökben, ami rohadtul nem tetszik most. Nem tudom, mi történhetett, de a mindig vidám srác most cseppet sem olyan, mint eddig. Mintha összetörték volna, s talán túlvan egy rohamon is. Pár éve elküldtük őt egy kivizsgálásra, mert nem tetszett, hogy stresszes helyzetben idegrángások jelentkeztek nála és nehezen kapott levegőt. Akkor az orvosok kiderítették, hogy Raktari hajlamos az epilepsziára, így onnantól kezdve odafigyeltünk rá, hogy ne legyen komolyabb baja. Asame sosem lökött el magától egyetlen testőrt sem azért, mert annak volt valami testi gyengesége, vagy egészségügyi problémája, ha helyt tudott állni, maradhatott. Ugyanez volt Terukival is, nem tette ki az utcára csak azért, mert a testőr engem védve megsérült és már nem száz százalékos, ehelyett olyan feladatokkal látta el az ilyen embereket, amikben nem jelent akadályt a sérülésük, ami nem veszélyezteti az állapotuk. Ez egy olyan dolog, ami miatt Asame különbözik a többi yakuzától és amiért sokan tisztelik is. Más ezeket a kölyköket kirakta volna, mert szerintük értéktelenek, de ez nincs így, mind értékes és nem kevesebb attól, mert nem állnak helyt mindenben.

- Szeretném kérvényezni az állományból való kivezetésemet, vagy ha ez lehetséges, akkor egy másik területre történő áthelyezésemet - szólal meg végül és látom rajta, hogy eldöntötte, menni akar. Bírja a strapát a srác, sosem volt gondja ezzel, megbízható, komoly, de nagyon makacsul tartja magát a saját szabályaihoz, erkölcshöz. Becsületes, méltóságteljes, határozott, viszont a hiperaktivitása miatt folyton mozgásban van, néha pontatlan, noha az igyekezete azért érezhető.


Raktari szigorú, régi vágású családból származik, keményen megköveteltek tőle mindent, még azt is, hogy feleséget szerezzen magának. Talán ez volt az egyetlen, amit mindenképpen halogatott, s cseppet sem tűnt úgy, hogy valaha is nősülni akar. A lelki stresszt nem bírja, könnyen lepofozza a társait, ha sikerül feldühíteni őt, éppen ezért kezdetben nem barátkoztak vele, pedig mindig vidám, mosolygós, barátságos típus volt. Szoros kapcsolatban Yoshimivel és Terukival állt mindigis itt a házban, de miután rájött a többi testőr is, hogy Raktari nem egy dühöngő őrült, megkedvelték. Mindenkihez volt mindig egy jó szava, szeretett viccelődni, ezért kicsit meglepő számomra ezen kérése, ám azt be kell látnom, hogy miután Jeremy a házba került, rohamosan romlani kezdtek a dolgok körülötte.


Tisztán emlékszem arra is, hogy mikor idekerült, nehezen barátkozott meg azzal, hogy nem egyedül alszik a szobában. Eleinte nyúzott, fáradt, ingerlékeny és taszító volt, Teruki tájékoztatott akkoriban róla, hogy hánykódik az ágyban, nem bír aludni, aztán megbarátkozott Yoshival és Teruval elsimult minden. A titkait jól tartotta, ahogy másét is, zárkózó srác, mindennek ellenére tudom, hogy sok barátja van a házon kívül is.

- Miért döntöttél így? - kérdezem meg tőle komolyan.

- Magán jellegű az ok, szerettem itt lenni, de három napon belül főbe lövöm magam, ha nem léphetek meg innen azzal a tudattal, hogy vissza se kell jönnöm - válaszolja, mire csak bólintok. Előkeresem az aktáját, majd papírt és tollat véve magamhoz elkezdem megírni neki az ajánlást. Néha felpillantok rá, igyekszem megfejteni az érzelmeket, amik szemében tükröződnek, s kiülnek arcára, miközben ő is papírt és tollat ragad. Amint befejezem, felállok és átnyújtom neki a papírt a személyes dokumentációjával, mellyel bármelyik yakuzánál minden gond nélkül elhelyezkedhet.

- Sajnálom, hogy így alakult - mondom őszintén és nehéz szívvel ugyan, de ezzel elengedem Raktarit végül. Kár ezért a kölyökért. Nem tudom, mi borította meg ennyire, de nagyon remélem, hogy máshol könnyebb lesz neki és újra az a vidám, mosolygós srác lesz.

- Én is sajnálom, jobban, mint el tudnám mondani. Köszönöm. Asame-samanál jelentkeznem kell? - Tudom, látom rajtad, kölyök, hogy ha nem éreznéd azt, amit, eszedbe sem jutna menni innen talán.

- Nem, azt majd intézem én. Vigyázz magadra, Raktari! - kérem őt komolyan. - Értékes ember vagy! - A srác túl nyugodt, a szemében mégis látom, hogy szétzilált lelkileg, bármennyire is jól játssza a kigondolt menettervet, s az “értékes ember vagy” kifejezésre furcsán összerezzen, s hogy ne lássam az arckifejezését, meghajol. Így is sikerül elcsípnem, ha csak rövid időre is.

- Kérhetem, hogy az itt maradó cuccaimat küldd el a lakásom címére? - Tehát nem akar összepakolni, pánikszerűen távozik és nyilvánvalóan erről senki sem fog tudni rajtam kívül.

- Elküldöm - felelem kimérten, majd megfogom állát és felemelve fejét nézek szemeibe. Raktari persze állja pillantásomat, nem is ő lenne. - Nem tudom, mi történt veled, kölyök, de nagyon remélem, rendezni tudod - mondom komolyan, majd elengedem a srácot és hagyom elmenni.


Elveszem az asztalon hagyott lapot, amin a száma van, s mellé egy apró üzenet, hogy ezen elérhetjük őt, de Deon az egyetlen, akinek megadhatom. A kölyök ki lesz akadva, hiszen kedvelte Raktarit nagyon is. Ő, Teru és Yoshi mindig figyeltek rájuk, mikor Kazuval és Yoruval összeültek ökörködni, hiszen tudták, hogy Deon képes lenne röhögésben megfulladni és a srácok is bírták ezt a három jómadarat, akik szép lassan egyre jobban eltávolodnak egymástól. Teru hármójuk közül a maga bölcsességével, csendességével tényleg rangidősnek számított és egész jól terelgette a nála alig pár évvel fiatalabb kölyköket. Emlékszem, miután tartottam egy megbeszélést a testőrökkel arról, hogy mi folyik a házban és a ház körül, hogy Tatsuki miért jár ennyit ide és nyomatékosan kértem őket, hogy az értelmetlen pletykálkodást fejezzék be, Teruki megkeresett a testőrszobában. Shinjiről akart beszélni velem, mert rengeteg kérdése volt, amikre szeretett volna válaszokat kapni.


Akkor elmeséltem neki, hogy Shinji sosem azért viselkedett úgy velük, mert többre tartotta volna magát bárkinél, hanem mert az ő zárkózottsága még Raktariénál is nagyobb volt, aminek megvoltak az okai, ám az nem az én tisztem, hogy ezt ennél bővebben kifejtsem neki. Később Raktari is csatlakozott hozzánk, hiszen őt sem hagyta nyugodni ez a felfordulás, így mindkettejüknek elmagyarázhattam, hogy Shinji nem egy egyszerű testőr. Sokáig úgy élt itt, lapított, kicsire húzta össze magát, hogy ne zavarjon senkit és még feltűnést se keltsen, mert ezek az ő érdekeit szolgálták. Ellökött magától mindenkit, holott vágyott arra, hogy befogadják őt maguk közé, mégsem tette meg. Raktari és Teru figyelmesen végighallgatták, amit elmondtam nekik a helyzetről, gyanítom utána maguk között meg is beszélték a továbbiakat, mert a pletykálkodás érezhetően abbamaradt, nem mentek találgatások. A két srác remekül dolgozott együtt.


Befejezem a papírmunkából hátramaradt pár oldalt, majd felállva az asztaltól indulok el a testőröknek fenntartott épülethez, hogy összeszedjem Raktari holmijait. A Teruval és Yoshival közös szobából alig hiányzik pár cucca, talán csak pár napnyi ruhát vitt magával, hogy míg utána nem küldöm a többit, legyen mit felvennie, így most minden olyan, mintha csak egyszerűen nem tartózkodna a helyén. Az évek során, a testőrök főnökeként sokukat megkedvel az ember, már-már fiának tekinti őket, hiszen nap mint nap velük dolgozom és velük élek, s bár Shinji áll hozzám a legközelebb mind közül, ez a három kölyök is belopta magát a szívembe rendesen. Sajnálnám bármelyiküket is elveszíteni, hiszen mind más miatt nagyszerűek.


Shinji a maga zárkózottságával, határozottságával és szívósságával, azzal, ahogy dolgozni képes, hogy nem törődik bele semmibe, míg nem tud maximálisan teljesíteni, már akkor megnyert magának, mikor idekerült. Az az elszántság, amivel negyedjére is visszajött, hogy itt akar dolgozni, az évek folyamán csak még erősebbé, jobbá és tökéletesebbé tette őt. Méltó utódom lesz majd, ha egyszer visszavonulok, s az, amit végigcsináltam mellette ittlétének hat éve alatt, olyan köteléket alakított ki köztünk, amit nem lehet egyszerűen összezúzni. Remek tanítványt és egy büszke, mindenre elszánt fiút kaptam az élettől a személyében.


Teruki a három jómadár közül az egyik legmegfontoltabb és érettebb, bár csak alig három évvel idősebb Yoshinál és Raktarinál, mégis ő az, aki mindig rendezgeti a két srác dolgait. Bakari is szívesen foglalkozik vele, ahogy láttam és nem is bánom, mert Teru nagyszerű testőr annak ellenére, hogy a sérülése miatt oda kell figyelnie, hogy ne emeljen nehezet. Őszinte és mély hálát érzek azért, hogy megmentve az életem, saját magával nem törődve ugrott elém pár éve, hogy védjen, holott nem lett volna kötelessége. Hosszú hónapokig tartott, mire felépült, és ezt nem lehet sosem eléggé meghálálni. Nem kíméljük őt, nem bánunk vele sem másképp, mint a többi testőrrel, de figyelünk arra, hogy ne tegyük tönkre sem. Nem az a célunk, hogy pár éven belül egy csapat nyomorékot, használhatatlan alig harminc éves suhancot gyártsunk a világnak, hanem az, hogy ha ezek a kölykök mégis megsérülnek, akkor talpra tudjanak állni és folytatni a munkát tovább anélkül, hogy mi, mint munkaadók, megválnánk tőlük, csak mert már nem száz százalékosak.


Raktari pedig... Az örök gyerek talán mind közül. A származása, a neveltetése, melyet kapott, mindigis látszódott rajta, ugyanakkor egy életvidám srác volt. Egy hiperaktív kölyök, aki tele volt felesleges energiákkal, s bár néha ügyetlenkedett, mindig igyekezett mindent jól csinálni, vagy helyrehozni, ha valamit elszúrt. Mindig volt mindenkihez egy kedves szava és a vidámsága sokszor átragadt azokra is, akik beszélgettek vagy épp csak összefutottak vele a folyosón, így az, amit ma láttam rajta, teljesen ledöbbentett. Összetört, lelkileg teljesen szétzilált volt, s tudom, ha nem engedem el, akkor tényleg beváltja azt, amit mondott, főbe lövi magát, ezt pedig semmiképpen sem akartam, ahhoz ő túl értékes ember, mert az, így csak remélni tudom, hogy kiheveri, hogy rendben lesz. Nem akarok felesleges következtetéseket levonni, vagy hibásan ítélkezni, de az egész azóta ilyen, mióta Jeremy megjelent a házban. Nem tudom, mennyi köze lehet a kölyöknek ehhez, de attól tartok, van.


Összepakolom Raktari cuccait az ott maradt táskákba, majd kezemben a holmikkal még egy utolsó pillantást vetek már üres ágyára és elindulok vissza a testőrszobába. Nagyon remélem, hogy rendeződik az élete. Alig teszem le Raktari csomagjait az egyik sarokba, azonnal kopognak az ajtón és Teruki viharzik be rajta. Sosem láttam még ilyen idegesnek, mint most. Csak fejemmel intek neki, hogy üljön le.

- Hol van a cucca?! - kérdezi alig hangon. Annyira zavarodott, vagy ijedt, hogy nem ül le, talán a jelzést sem vette le, hogy hellyel kínáltam. Odalépek hozzá és kényszerítem arra, hogy leüljön a kanapéra, én pedig szemben vele az asztalon foglalok most helyet, de nem eresztem.

- Teruki! Nincs semmi baja, rendben? - Legalábbis fizikailag, a lelkieken meg maga akar túllendülni, nekünk pedig el kell fogadnunk a döntését. - Él és jól van. Kérte az áthelyezését máshová.

- Miért?! - bukik ki belőle. Tudom, hogy még most is tisztában van vele, hogy a főnökével beszél, de annyira aggódik, hogy képtelen moderálni magát. Nem fogom emiatt megróni sem most, sem később. Nekem ezek a kölykök olyanok, mintha a sajátjaim lennének, hiszen figyelek rájuk, tanítgatom, nevelgetem őket, egyengetem az útjukat annak ellenére, hogy a főnökük is vagyok.

- A miértet nem firtattam. Magán jellegű problémára hivatkozott, s kérte, hogy helyezzem máshova, mert nem bír tovább itt maradni. Raktari értékes ember, de láttam rajta, hogy lelkiekben megtört valami miatt, és ha nem engedem el, akkor tényleg megteszi azt, amit indoknak felhozott; főbe lövi magát. - Teru elsápad, szemeiben az aggódás félelemmé növi ki magát, és egyszerűen látom rajta, hogy tisztában van azzal az okkal, amiről Raktari nem beszélt és ez leveri nála a biztosítékot. Szólni sem bír és lázas gondolkodásba kezd. - Többet tudsz, mint én - jelentem ki csendesen, majd felállok és töltök egy pohár vizet a kölyöknek, s visszaülve elé a kezébe nyomom a poharat. Tétován iszik, lassan, megfontoltan, de csak pár kortyot, utána megsemmisülten hátrahanyatlik az ülőalkalmatosság támlájára és a kezében tartott tárgyat bámulja.

- Persze, hiszen egy szobában éltünk és a barátom - szólal meg csendesen. - Ebből nagy balhé lesz...

- Beszélj, Teru, mert szeretném én is megérteni a miértjét annak, hogy egy olyan vidám srác, mint Raktari, miért tört meg ennyire lelkileg.

- Valami történt, amiről én sem tudok, de gyanítom, előre elnézést kell kérnem azért, amit tenni fogok. - Látom rajta, hogy komolyan beszél, szemeiben még mindig az a lázas fény csillog, ami azt ígéri, a megjósolt nagy balhé már közel van, és lehetséges, hogy ő is a részese lesz. - Elmondom az egész históriát - ajánlja fel, én pedig keresztbe fonva magam előtt karjaimat hallgatom őt. Tudom, hogy mindig odafigyelt Raktarira és felelősségteljesen nevelte be ide. - Raktari idekerült jólnevelt pincsiként. Legalábbis úgy tűnt, hogy az, aztán leverte Hatorut. - Igen, az egy emlékezetes pillanat marad azt hiszem, mindannyiunk számára, hiszen addigra Hatoru közel hat éve szolgált nálunk, de akkora maflást kapott Raktaritól, amitől bizony padlót fogott. - Megtetszett a kölyök, kiderült, hogy nem is olyan visszafogott, mint amilyennek mutatta magát, főleg, mert éjszaka nem bírt aludni, ezért egyre ingerlékenyebb lett. Később megnyugodott, kinyílt, így felfigyelhettem néhány apróságra. Például, hogy kínosan kerüli a barátnő, jegyes, feleség, gyerekek témát és lopva stíröli a többieket. Még aznap értésére adtam, hogy a legcsekélyebb mértékben sem vagyok hajlandó elviselni az irányultságából adódó, számomra kellemetlenségnek számító következményeket, úgyhogy vagy a továbbiakban is úgy viselkedik, ahogy addig, vagy keres magának egy másik szobát, mert én zokszó nélkül kivágom. Miután ezt letisztáztuk, ment szépen minden a maga folyamában, aztán jött Yoshi és kezdődött minden elölről. Raktari megint hánykódott, elviselhetetlenek voltak miatta az éjszakák, Yoshimiről meg ordított, hogy miféle, úgyhogy ő is megkapta a szobaszabályzatot. Barátok lettek, furcsa mód barátok lettünk. - Ezt úgy mondja, mintha érthetetlen lenne számára, ő miért lett a két srác barátja. - Nem kellett sok idő, Raktari beleesett az új fiúba, de szépen eltitkolta, nekem is kellett egy idő, mire megértettem az apró jeleket. Még nem láttam olyan ártatlanul udvarolni embert, ahogy Raktari csinálta, Yoshi meg persze észre sem vette. Úgy tűnt, az érzés elsikkadt, a barátságunk pedig megszilárdult. Aztán jött Jeremy, aki bepróbálkozott hármunknál, hátha valamelyikünk horogra akad. Ez volt Yoshi és mivel az a szerencsétlen hamar belezúgott a kölyökbe, elkezdtek előjönni a gondok, kiderült, hogy Raktari azóta is hűségesen szerette őt. Sokáig tartotta magát, Jeremy azonban rájött, hogy mit érez valamikor akkor, mikor Yoshimi félholtan lett visszaszállítva a házba egy alvilági kiképzés után és valahogy később megtudta ő is, hogy Tari évek óta érzelmileg nála cövekel. Azóta, komolyan mondom, nagyon sokszor megfordult a fejemben, hogy főbe lövöm mindhármat, mert amit művelnek, az brazil szappanoperákon is túltesz. - És nem viccel, ez látszik rajta. - Jeremy és Yoshimi hol szakít, hol össze van melegedve, Raktari meg persze épp csak a gyertyát nem tartja nekik. Tari ment tönkre abban, ami lavina rázúdult, néhányszor nekem kellett felmosni a padlóról, aztán amint talpon volt, vagy olyan jelent meg, aki semmit se tud a kalamajkájáról, már mosolygott és viccelődött is. Yoshi előtt főleg úgy csinált, mintha minden rendben lenne, az a hülye meg boldogan avatta be a Jeremyvel folyó kapcsolatába - meséli el. - Raktari fura srác, minden apróságnak tud örülni, közvetlen, állandóan vidám, túlteng benne az energia, ugyanakkor szerintem a rosszullétei kapcsolatban állnak azzal, hogy szétmarta Yoshimi boldogsága a kölyökkel, aminek paradox, de örült is, mert egy önzetlen bolond és csak azt akarta, hogy Yoshi boldog legyen. Nem volt az az elmúlt időszakban, összebalhézott Jeremyvel, aki után aztán hiába koslatott, Tari meg folyton vele lógott, támogatta. Ma történt valami és elképzelésem sincs, hogy mi, mert úgy hoztam haza Jeremyt, hogy nagy összeborulás lesz Yoshival. Lehet, hogy emiatt lépett le Tari, hogy reménykedett abban, hogy Yoshival lesz valami, de nem hiszem, hogy ennyi elég lenne arra, hogy szó nélkül, a telefonját hátrahagyva eltűnjön. Valami történt - jelenti ki és újra felbukkan arcán az a rémület, értetlenség és idegesség. - Történnie kellett, mert nem először esett pofára ezzel kapcsolatban és ő is tudta, hogy Yoshi Jeremyt szereti.

- A kölyök rosszullétei... Raktari epilepsziára hajlamos. Nagyobb stressz kiválthat belőle rohamokat, és ahogy ma megjelent ezzel a kéréssel nálam, bár mereven tartotta magát ahhoz, amit eltervezett, láttam rajta, hogy lelkileg teljesen összetört és ez nem az az állapot, amit egy reménytelen szerelem okozhat. Többről van szó itt ennél, mert ez nem okoz rohamot, márpedig a Tarin lévő jelek arról árulkodtak, hogy volt neki, ha nem is nagy, de nem is csak az a megszokott kicsi, amit már párszor produkált. Nem tudom, mi a francokat csináltak ezek hárman, vagy mit nem, de már lassan kezdem feladni annak a reményét is, hogy valaha ebben a házban megint minden normálisan fog működni.

- Utánamegyek! Három helyet tudok, ahova mehetett és ha rohama volt, akkor nem maradhat magára, főleg úgy nem, amiről beszéltél!

- Itt maradsz szépen a seggeden! - szólok rá komolyan, neki meg egy pillanatra kikerekednek a szemei. - Ha utánamész, rontasz a helyzeten, ne te akard előidézni belőle a következő rohamot, mert lehet, sokkal nagyobb lesz az eddigieknél. Hagyd lecsillapodni!

- És ha úgy lesz rohama, hogy tök egyedül van?! - erősködik. - Yoshi és én ismerjük a legjobban, Yoshimi meg eleve kizárt, hogy most a kisujját felé mozdítsa!

- Raktarinak a házon kívül is vannak barátai.

- Ez igaz, de nem fogja őket keresni.

- Teru, Raktari felnőtt ember, tisztában van a saját betegségével. Ha azt akarná, hogy bárki vele legyen vagy utána menjen, nem így távozik. Hagyd egy kicsit lenyugodni és hagyj időt neki.

- Aggódom érte. - Ez nem volt kérdéses. Feláll a kanapéról, a poharat az asztalra teszi és távozni készül.

- Tudom, hogy aggódsz érte, de komolyan kérlek, hogy hagyd kicsit békén, hogy rendezhesse magában a dolgokat.

- Megértettem - közli, azzal biccent és elhagyja a szobát.

5.

Jeremy

Kopogtatnak az ajtón. Tudom, hogy Yoshi az, de még félek egy kicsit, nem tudom, mit akarok mondani, vagy hogyan. Vagy neki kéne kezdenie? Nem tudom. Mindenesetre rebegek egy "szabad"-ot és összébb húzom magam az ágyon, miközben figyelem, ahogy belép. Megtorpan, de becsukja az ajtót. Csak néz, ahogy én is őt, nem tudom, mit kellene mondanom, vagy mit akarok hallani tőle.


Mindegy, leszarom. Elpattan bennem valami, elég volt, nem bírom tovább, végre megteszem, amit már négy napja akarok. Addigra elmúlt az idegesség, a harag, a fájdalom egy része, de túl büszke voltam. Most viszont nem bírom tovább. Kell! Pillanatok alatt ugrom meg az ágyból és Yoshi veszi a lapot, mert lép is közelebb, én meg szinte a karjába dobom magam. Nem érdekel már semmi, csak hogy szűnjön meg a távolság, hogy velem legyen. Csak ölelem szorosan, miközben a lábammal átkarolom a derekát. Nem engedem el soha többet, nem tudom megtenni, már függő vagyok tőle. Tudom, hogy megint zokogok, hogy megint fáj, de ez most másfajta. Csak tart szorosan, ölel és hagyja, hogy sírjak, hogy kiadjam magamból ezt az egészet. Leül az ágyra, de nem enged elhúzódni, s én sem akarok, így maradunk percekig. Nem nagyon van mit mondani, most nem is tudok, csak kapaszkodom belé és hagyom, hogy elragadjanak megint az érzelmek. Ma már sokadjára sírok, csoda, hogy még vannak könnyeim, de jönnek. Yoshi hagyja, gyengéden simogat, nyugtat, de engedi, hogy kijöjjön belőlem minden.


Már megint nem tudom, mennyi idő telik el így, de most jólesik. A fejem Yoshi nyakához fúrom, ő pedig csak csendesen ringat, nyugtat. Már nem is könnyezem, csak bújok és halkan szuszogok, próbálok lenyugodni. Lassan elhúzódom tőle és meglepetten veszem észre az arcán a könnyeket. Ő is sírt volna? Remegő kézzel törlöm le a cseppeket, aztán homlokom az övének támasztom. Végre megint kezdek nyugodt lenni, végre most kicsit kevésbé kavarognak a gondolataim, az érzéseim, mindenem.

- Sajnálom! - Végül Yoshi töri meg a csendet, ő nem bírja tovább. Csak aprót bólintok és megpróbálom megtalálni a saját hangom. Rekedt a sírástól, de sikerül végül megszólalnom.

- Én is sajnálom. - Szinte csak rebegem, de Yoshimi elmosolyodik és apró csókot nyom a számra. - Szeretlek - teszem hozzá halkan. Nem sokszor mondom, sőt, inkább kerülöm, csak ha vitázunk, vagy ilyesmi, de most idekívánkozott.

- Én is szeretlek - mondja komolyan, mélyen át is élve a szavak jelentését. Megint szorosan hozzábújok, elrejtve az arcom előle, ő pedig csak lassan simogat. - Tudom, hogy hülyeséget mondtam, nagyon rosszul jött ki, de nem úgy gondoltam. Tudod, hogy már rég nincs bajom Tatsukival, azon már túlvagyunk. Csak... hülyén akartam neked segíteni - vall csendesen, én pedig átkarolom a nyakát és nyomok bele egy csókot.

- Tudom - válaszolok ugyanolyan halkan, mint ő. Aztán gondolok egyet és kibontakozom az ölelésből, felkúszok az ágyra és húzom magam után őt is, majd megvárom, míg elhelyezkedik és rámászva bújok hozzá, szorosan simulva. - Én is túlreagáltam. Csak fájt, mint mikor megharapnak és kitépnek belőled egy darabot. Eddig csak földrengés volt, akkor már minden kezdett összedőlni és leomlani. Nem tudok mást tenni, csak rátok építeni. Rád és Tatsukira. És egyszerre a kettő elvesztése túl sok volt.

- Sajnálom - ismétli újra. Tudom, csak... ez nekem akkor is túl sok most. Megint itt van, ezt tudom értékelni, de... nem akarom még egyszer elengedni. Nem! - Nem gondolkodtam és nagyon elrontottam. De volt időm gondolkodni most és tudom, hogy mit akarok. Téged. Véglegesen és biztosan. Ma sokat beszélgettünk Deonnal, többek között erről is - vallja be nekem, mire kicsit összeszorul a gyomrom.

- És Raktari? - teszem fel azt a kérdés, ami már hónapok óta izgat és félek tőle. Mármint a választól persze, így inkább fel sem tettem eddig. Felsóhajt. Tudom, hogy nehéz téma, de essünk túl ezen is.

- Akkor most már beszéljünk meg mindent, jó? - kérdezi, mire bólintok, de még közelebb bújok. - Rendben van. - Megint nagy sóhaj szakad fel belőle. Neki sem lehet könnyű erről beszélni, de nekem sem az. - Szóval, gondolom, neked nem lesz új, hogy kicsit bele vagyok esve Raktariba is. - Újabb aprókat bólintok, mivel már az elején is tisztában voltam vele. Oké, hallgatóztam, de abból minden kiderült. - Sokféle dolgon elgondolkodtam, de sosem merült fel, hogy elhagyjalak. Igen, agyaltam ezen eleget, de ennek ellenére szeretlek és veled akarok lenni. - Meg vele is. Talán ki kellett volna tartanom a szakítás mellett? Talán nem volt jó döntés, mert megint magamhoz kötöm? - Egy hete minden nap azon vagyok, hogy megbocsáss, hogy beszélj velem, hogy engedd, hogy segítsek. Éjszaka legalább elfogadtad a segítségem és hagytad, hogy itt legyek veled, sőt, valahol kívántad is, én pedig itt voltam, minden nap, hogy ne légy egyedül. - Ezen meg is lepődtem, ugyanakkor elmosolyodom most, mert nagyon jólesik. Apró puszit nyomok a vállára hálaképpen, de érzem, hogy még van valami. - Raktarit elkerültem, hogy nehogy olyan szituációba keveredjünk. Ő büszke ahhoz, hogy közbelépjen vagy megpróbáljon elcsábítani, annál sokkal többet jelent neki a becsület. Én sem léptem felé, mert minden gondolatom te voltál. - Ha így lenne, most nem került volna elő ez az egész. Nem tudom, mi van velem, de megint az a furcsa lelkiismeret érzés jön elő. Felülök és elhúzódom egy kicsit tőle, most nagyon meg kell gondolnom, hogy és mit akarok mondani.

- Yoshimi, ennek így semmi értelme - mondom csendesen, de határozottan. - Ha rá vágysz, ha vele szeretnél lenni, akkor minek húzzuk egymást? Tudom, hogy szeretsz, érzem, én is téged, de ha őt is... Nem tudhatod, hogy talán vele nem lenne-e jobb. Akkor viszont menj és legyél vele! - Komolyan beszélek, ha meg is hasad közben a szívem. - Ezen már gondolkodtam sokat, nem egyszer akartam veled szakítani, hogy esélyt kapjatok. Képes vagyok túlélni és túltenni magam ezen, majd találok mást. - Vagy nem... Mert nem akarok. - Nem köthetlek meg, nem is akarlak, nem vehetek el tőled mindent. Sosem lesz normális a kapcsolatunk teljesen és ezzel tisztában vagyunk mindketten. Vele más lehet, teljesen. Ha ezt szeretnéd, akkor menj, és légy boldog vele. - Nem tudom, mit csinálok, ha most feláll és tényleg kimegy. Nem megzsarolni akarom, nem azt, hogy megsajnáljon, ezért is tartom még magam és beszélek határozottan. Ha vágyik erre, akkor nem tarthatom tőle vissza. Raktari a legjobb társa lehetne, sokkal jobb, mint én valaha is leszek. El kell engednem, ha menni szeretne. Fel kéne néznem, rá kéne néznem, hogy lássam, hogyan reagál, de egyelőre nem megy. Nem tudom, el tudnám-e viselni, amit látok, márpedig ha megsajnál, akkor nem a saját maga döntését fogja meghozni, ezt pedig nem akarom semmiképpen sem. Várom, hogy tegyen valamit, hogy felálljon és kimenjen. Erre számítok már jó ideje, felkészültnek érzem magam rá, pedig kurvára nem vagyok az. Döntsön már valamit! Nem bírom tovább és ránézek. Látom rajta a megdöbbenést és filózik valamin, amitől elmegy a maradék remény is. Akkor ezek szerint... igenis érdekli ez a változat is, és ha így dönt, bele kell törődnöm. Bele tudok törődni, mert tudom, hogy számíthatok rá, még ha nem is így. Ismerem, nem fog cserben hagyni és vigyázni fog rám. Erre kell építenem. Nem értem, miért nem megy, vagy mond valamit... de még mindig nem teszi meg, csak mered a semmibe. Most akkor mi van? Ezt így nem sokáig fogom elviselni. Feszül a levegő kettőnk között, érzem, hogy egyre inkább vibrál. Mondj már valamit! Kérlek! Kérlek! Kérlek! Mindegy, mit, dobj ki, vagy tarts meg, csak mondd!

- Jeremy - kezd bele felsóhajtva -, mondtam neked, hogy már döntöttem melletted. - Felül és átkarolva von magához. De akkor min gondolkodik még? Vagy miért merül fel ez? Vagy mi lesz, ha most hibázik és elveszíti Raktarit is? - Szeretlek, ennyi nem elég?

- De őt is! - tör ki belőlem ez az egész és megint kibontakozom az öleléséből és még arrébb húzódom. - Honnan tudod, hogy ez a jó döntés? És mi lesz, ha később rájössz, hogy nem?

- Mi lenne? - kérdez vissza szelíden. Csak én marcangolom magam már megint? - Akkor így jártam, de próba szerencse, nem? Választottam, és szerintem ez így lesz helyes.

- És ha miattam szalasztod el a nagy lehetőséged? - Szinte már csak nyöszörgöm a kérdést, ugyanakkor egyre jobban látok valamit, amit meg kéne tennem. Legalábbis szerintem.

- Te nem vagy normális. - Még mindig nem kiabál, de látom, hogy most nem érti, mit akarok. - Feltűnt, hogy éppen le akarsz beszélni magadról? Jeremy, miért csinálod ezt?

- Nem tudom, csak... nem akarom azt, hogy később ez legyen az oka annak, hogy boldogtalan leszel - vallom be végül. - Tisztában vagyok vele, hogy nagyon nem vagyok tökéletes, ugyanakkor Raktari az. És talán... talán neked ez jobb lenne.

- Jeremy... kérlek, ennek semmi értelme nincs. Hallod egyáltalán magad? - kérdez meg, mire bólintok.

- Raktari és Teruki is így gondolja, még ha nem is mondják ki, ettől még ezt érzi az ember - közlöm csendesen. - Talán igazuk is van. Talán ez nekünk nem való és jobb lenne, ha csak barátok maradnánk.

- Jeremy... elég volt! Miért beszélsz hülyeségeket? Te is tudod, hogy nem bírnánk ki és nem csak, mert testileg vonzzuk egymást. Hiszen szeretlek és te is engem, akkor mi a baj?

- Az, hogy nem tudom betartani, amit ígérek. Képtelen vagyok rá és más be tudná. Nem tudok olyan hűséges lenni, ahogy megérdemelnéd, nem megy.

- De én ezen már túlvagyok. Felfogtam. Amíg nem mész el tőlem, amíg utána visszajössz, akkor teljesen mindegy. Túl fogok ezen jutni, de ettől még nem kell szétmennünk. Én hiszem, hogy ennek még van értelme. - Tudom, hogy komolyan beszél, csak...

- De te mégis Raktarira vágysz és mégis szeretnéd őt, mégis bele vagy esve és régebben, mint belém. Mi lesz, ha kiderül, hogy ez csak egy lángolás? - kérdezem meg nyíltan.

- Akkor majd ott elválnak az útjaink. De mi van, ha mégsem az? - A kérdés jogos, ugyanakkor bennem már érik az, hogy ennek a vitának semmi értelme.

- Tudod, mit? Rendben van, ez így nem fog menni - mondom meg komolyan. - Mi itt elvitatkozunk ezen, ugyanakkor ennek van egy komoly harmadik szereplője is. Nem kéne őt is megkérdezni? - Komolyan beszélek és Yoshi szeme elkerekedik.

- Tessék?

- Hívd fel Raktarit és beszéljük meg hárman! - válaszolok komolyan, most ez nem dönt meg, szerintem ez a megoldás.

- Ennek semmi értelme, Jeremy!

- Akkor nem mindegy? Ha semmi értelme, akkor miért ne lehetne itt? - kérdezek szenvtelenül és érzem, hogy Yoshi meginog. Tudtam, hogy eljutunk ide is. - Add ide a telód! - Nyújtom ki a kezem és küldök egy sms-t Raktarinak. “Szeretném, ha benéznél hozzánk, ha most nincs dolgod. Nálam vagyunk. Jeremy” Na, akkor most lássuk, mi lesz! Remélem, Raktari ráér és jön. Szükséges szerintem, aztán maximum az egész hülye ötletet a pokolba fogom kívánni. Yoshi csak ingatja a fejét, ő nem érti, miért csinálom. Én sem, de ez jött és majd meglátjuk, hogy lesz tovább. Pár percen belül megint kopognak az ajtón és Raktari lép be rajta. Remek! Akkor terítsünk mindent és tegyünk pontot az egész végére.

- Szia! - köszönök azért kedvesen, mintha mi sem történt volna, ugyanakkor Yoshi képtelen megszólalni. Szerintem még mindig nem hiszi el, hogy tényleg idehívtam a testőrt.

- Sziasztok - köszön már nem olyan felhőtlen arckifejezéssel, mint amivel megjelent és kérdőn pillant Yoshimire, majd rám. - Én nem vagyok jó békebírónak - mentegetőzik reflexszerűen.

- Nem is ez volt a cél - mondom végül én, mivel Yoshi még mindig mozgásképtelen. Aranyos így lefagyva, csak nem tudom, mennyit tudunk beszélgetni. Mindegy, remélem, lassan elfogadja, hogy ez van. - Igazából úgy gondolom, hogy jogod van ebben a döntésben részt venni, mert ez nem csak kettőnket érint. Szerintem ülj le - teszem hozzá halványan mosolyogva. Nem neheztelek, meg semmi, de ez így tisztább szerintem.

- Ez nagyon rosszul hangzik - közli komoly hangon. Arcáról eltűnnek az érzések, a testőrökre jellemző rettenthetetlenség és kifejezéstelenség kerül elő. - Remélem, nem akartok bevonni egy olyan döntésbe, hogy mit szólok, ha kibékültök, vagy támogatom-e a szakításotokat, mert most már az idegeimre mentek. - Ez, azt hiszem, abból is levehető, hogy véletlenül sem akar leülni. Gondolom, készül megszökni. Pedig szerintem nem kéne... Vajon merjek nagyon bátor lenni? De végül Yoshi előz be.

- Nem, ennél kicsit komolyabb a helyzet - találja meg a hangját, mire Raktarinak felszalad fél szemöldöke. - Jeremynek az a problémája, hogy mindkettőtökbe szerelmes vagyok, illetve ez az én problémám is, így pedig szerinte úgy jogos, ha a döntést hárman hozzuk meg.

- Elmentek ti a jó francba! - fakad ki. - Szerinted hány évig lehet még gyűrni engem? - kérdezi meg komolyan Yoshimit. - Semmi közöm a kapcsolatotokhoz, kifejtettem, hogy békáknak kellene potyogniuk az égből, hogy mi járjunk, ezért egyáltalán nem értem, mit keresek itt és ti min szenvedtek! - Ingerült. Barna szemeiben mindenféle érzelem csillog annak ellenére, hogy az imént vette fel a maszkját, ami már le is mállott róla, ujjai pedig mintha külön életet élnének, észre sem veszi, de remegnek, valószínűleg a feszültség rángatja őket. Yoshi rám néz, tudom, hogy én akartam, de akkor most talán nyitni is kéne valahogy azt, ami bennem már egy ideje megfogalmazódott. De akkor előbb kérdezek.

- Ne Yoshit bántsd, ő nem akart idehívni, én voltam az - mondom meg komolyan, őt figyelve. - Miért nem járnál vele?

- Miért járnék egy olyan emberrel, aki mást szeret? - kérdez vissza.

- Na de ha téged is? - Átrándul Raktari arcán egy fájdalmas grimasz, de a pillanat tört része alatt válik újra kifejezéstelenné. Na ezt most miképpen értelmezzem?

- Okosan taktikázol - jelenti ki határozottan -, de én sem megkönnyíteni, sem megnehezíteni nem akarom a döntését. Yoshinak kell eldöntenie, hogy kivel akar lenni, vagy azt, hogy mire vágyik és azt szerinte ki tudja számára biztosítani. Ha nem tud dönteni, akkor mindegy, szeret-e téged vagy engem, tépázza az idegeinket. Én, noha senki se kérte, magam döntöttem így, évek óta rongyolódom el, úgyhogy megkérlek, hogy zárjuk nagyon rövidre ezt a beszélgetést!

- Rendben van, akkor viszont már csak egyetlen kérdésem van. - Nagy levegőt veszek, szerintem most mindenki kiakad, de ki tudja... - Szerinted életképes egy olyan kapcsolat, ami három ember kölcsönös bizalmára épül? - Yoshi hirtelen akkorát nyel, hogy félő, hogy megfullad, de nem veszem le a szemem Raktariról. Először nem fogja fel, mit kérdezek tőle, aztán kikerekednek a szemei, arca megnyúlik a döbbenettől, ajkai szétnyílnak.

- Ugye... Ugye... - rugaszkodik neki még egyszer, de most sem sikerül kimondania, amit már másodjára próbál. - Ugye nem azt akarod... - Megint nem jön neki össze, láthatóan lesápad és nehezen tud levegőhöz jutni. - Hárman párban? - bukik ki belőle mégis.

- De, pontosan azt - válaszolok komolyan. Számomra ez már rég nem elképzelhetetlen és ha így lenne... nekem sem tartana sokáig beleszeretni Raktariba, ha elengedem az érzelmeimet. Yoshi legalább olyan sápadt, mint a másik srác, rendesen beletenyereltem szerintem, Raktari viszont olyan reakciót ad, amire nagyon nem számítottam. Yoshi azonnal megugrik mellőlem, én meg nem tudom, mit kéne csinálni. Szabályosan fulladni látszik és érdekesen rángatózik a karja, most már szabálytalanul. A franc! Erre nagyon nem számítottam. Látom, hogy Yoshi is kezd kibukni, nagyon meg van ijedve, ahogy én is. Valamennyire sejti, mi a baj, szerintem tudja, mi ez, de nem tudom, tudja-e kezelni. A francba! Hogy lehettem ennyire hülye? Vagy most így mi lesz?

- Ezt nem... - nyögi a fejét is megrázva. Furcsa mód rémültnek és zavartnak tűnik az arckifejezése alapján, de amit mond, arra utal, hogy pontosan tudja, mi történt, mi van körülötte. Yoshi sem nagyon tudja, mit csináljon, de muszáj lesz valamit. Elfogy a türelmem, ez így nem fog működni. Vagy nem látta még így igazán, vagy nem tudja, mi ez, vagy azt nem, hogy ennyire súlyos lehet. Akkor viszont kihez forduljak? A franc! Automatikusan hívtam volna Bakarit, de nem lehet. Kezdek teljesen kétségeesni. Yoshi elé lép végül, de látom a szemén, hogy fogalma sincs, mit tegyen.

- Raktari, meg kell nyugodnod - igyekszik csitítani a férfit, miközben az ágy felé vezeti és leülteti rá. Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom kiváltani belőle, most érzem csak igazán szarul magam. Pedig én ezt nem akartam! Végigfolyik az első könnycsepp az arcomon. Kétségbeesetten segítenék, de nem tudom, mit tegyek. Figyelem őket, azt, ahogy Yoshi gyengéden fekteti le végül a férfit. Tudom, hogy gáz van, hogy ez már nem csak az idegesség, látom.

- Mit tudok segíteni? - Apám, már hangom sincs? Nagyon meg vagyok ijedve és szorítja a mellkasom a félelem. Én ezt nem akartam!

- Csak maradj nyugton! - közli velem Yoshi és érzem, hogy ingerült. Ezt jól elbarmoltam, az tuti. Nézem a mozdulatait, gyengéden ér Raktarihoz, próbál neki segíteni. Lassan működik a dolog, mert a testőr remegése szelídül, szinte el is hal, miközben jobbjával a zsebébe túr, hogy megszerezze a kulcsát. Yoshi segít neki ebben is és kiveszi a zsebéből a kulcsot, majd a kezébe adja. Tudom, hogy most dühös rám mérhetetlenül, ráadásul joggal. Raktari végül a markába szorítja a kulcsot, de olyan erővel, hogy az ujjai elfehérednek és a tenyerébe nyomódik a hideg fém. Yoshi felé kap és ráfog az öklére. Várok, csendben, picire összehúzva magam. Nem tudom, meddig kell még itt ülnöm mellette, de most már nem fogok megfutamodni. Várom a lecseszést mindkettejüktől, mégsem tartom hülyeségnek, amit mondtam. Raktari egyre inkább megnyugszik, remélem, most már rendben lesz, mert ha baja esik, akkor nem csak Yoshi nem bocsát meg nekem, de én sem magamnak.

- Ez nekem sok volt - szólal meg csendesen, a plafont nézve. - Rohadtul hajszálra voltam tőle, hogy kiboruljak, vagy egyszerűen felkapjalak, nekivágjalak a falnak és addig üsselek, amíg eszméletednél vagy - Na még mi fog jönni? Yoshira nézek, de nem tetszik, amit rajta látok. -, aztán elvonszoljam innen Yoshit és kényszerítsem, hogy dobjon ki a francba és vágjon el minden kapcsolatot veled, mert te egyszerűen nem vagy normális és kibaszottul fogalmad sincs azokról a normákról, amik szerint például én élek. Kényszeríteni akartam, hogy válasszon, mert ezt így én nem bírom tovább. Nincsenek kötélből az idegeim nekem sem, elég sokfajta kiképzésen mentem keresztül, de ahogy minden ember, úgy idővel nekem is túlnőnek dolgok a tűréshatáromon. Ez volt a vége az enyémnek. Nem akarok egy agresszív állatként viselkedni, az nem helyes és az sem, amit akartam, követelni, hogy döntse el, te vagy én, mert ha nem teszi, én elhúzok innen, aztán teszek rá mindenre, új életet kezdek, mert nem vagyok hajlandó tönkremenni. Azt hittem, a hármasos ötlet felmerülésekor egyértelművé vált, hogy mit hogy gondolok, akarok. Ha haveri alap lenne részemről, még akkor is nehezen fogadnám el, de hajtana a kíváncsiság és a lehetőség, úgy belemennék, de azzal, amit érzek, nem, mert aztán megpusztulnék és undorodnék magamtól. - Szinte összefolynak a szavak, miközben beszél. Furcsa ez az egész nekem, de akár ideges, akár nem, most elmondom, mit gondolok. Ha nem tetszik, akkor meg kisétálok az életükből. Mindkettejükéből. Ennyi.

- Azt megértem, hogy egy éjszakába miért nem mész bele - kezdek beszélni halkan, de határozottan. - Megértem, hogy vannak normáid, azt is, hogy hogyan neveltek. De én nem erről beszéltem. Láttam olyan hármasokat, akik nagyon szépen és békében megvoltak egymás mellett. Igenis lehet két embert szeretni, ha akarod, ha pedig ez így van, akkor nincs miért ellene tenni, márpedig ha képesek bízni egymásban, akkor ez így van. Ebből még én lógnék ki leginkább, de ha ez az ára, hogy Yoshi és te boldog legyetek, akkor képes vagyok változni. Talán furcsa, talán értelmetlen, én ebben mégis hiszek. Ennyi. Ezt nem kell elfogadni, de ettől még meg kellett kérdeznem, mert nem mindegy.

- Így is komoly erőfeszítésekbe kerül elválasztani ez érzéseimet és a kapcsolatunkat. Nekem te ellenfél vagy - vallja be -, akit likvidálnék, ha nem lennék jól nevelt és tartanám kézben a gyeplőt. Szerinted képes lennék belemenni egy olyan kapcsolatba, amiben félig megkapnám azt, akiért évek óta epekedem és puszipajtás lenni veled, aki a másik felét birtokolja? Nekem nem kell még több gané a nyakamba, Jeremy, éppen elég az, ami van. Megalkuvónak és szánalmasnak érezném magam egy ilyen kapcsolatban, folyamatosan marna szét, míg végül elveszítenék mindent, amit magamnak tudok, amilyennek magam tartom. Normális kapcsolatot akarok - jelenti ki. - Egy pasit, aki őszinte hozzám, szeret, hűséges, akivel jól megvagyunk, bízhatunk egymásban, működik a szex, barátnak ugyanúgy megállja a helyét és elfogadja, hogy vannak kötelességeim, kényes dolgaim. Egy embert, aki megérti, elfogadja a nézeteimet, ha osztani nem is osztja és nem próbál meg hajmeresztő mutatványokra rávenni, mert az érzelmi stresszt egyre kevésbé bírom.

- Tudod, én úgy vagyok vele, hogyha szeretem, akkor semmi sem áldozat - vonom meg a vállam. - Egyébként akkor miért nem harcolsz érte? Miért nem próbálsz kiütni? Mikor egyértelmű, hogy te jobban illesz Yoshi mellé, te vagy a megfelelőbb a számára. Nem értem...

- Te meg miért próbálod lepasszolni nekem, ha szereted? - kérdez vissza, miközben hevesen pörgeti a kulcsot az ujján. - Egyébként nem tudok róla, hogy Yoshi is úgy gondolná vagy érezné, hogy én jobban illek mellé, megfelelőbb vagyok a számára - közli.

- Nem lepasszolni próbálom, hanem mérlegelek - mondom meg komolyan -, ugyanis most kettőtöket esz a fene egymás iránt. Yoshi ezt nem mondta, de akkor kérdezzük meg őt - közlöm ellentmondást nem tűrően és felnézek rá.

- Én... Most mégis mit vársz tőlem? A rohadt életbe! Nem fogom egyikőtöknek sem azt mondani, hogy te, vagy te vagy a jobb, mert akárhogy is nézzük, mindkettőtökbe bele vagyok zúgva. Ezen nincs mit tagadni. Akkor meg?

- Egyszerűen nem értelek meg, Yoshi - szólal meg Raktari. - Totál odavoltál Jeremyért, most totál megborultál, mert nem lehetsz vele és mégis azon szórakozol, ez a hármas dolog akár bejönne neked, mert mindkettőnket szeretsz. Azóta van ez a hiszti, hogy lebuktam azzal, amit érzek - közli komolyan. - Tőlem mit vártok? Dobjam a sarokba a neveltetésem, a tartásom, az erkölcseimet, az előítéleteimet és éljek átlag buzi életet, amiben mindenki mindenkivel baszik, mindenki mindenkit taperol, mert miért ne?

- Igen, megborultam, mert évek óta játszom azzal a gondolattal én is, hogy milyen lenne veled, vagy éppen, hogy tudnál-e szeretni engem. Ez nem múlik el csak így, pláne, mikor kiderülnek dolgok. Odavagyok Jeremyért, továbbra is így van, de ettől még kurva szar érzés kétfelé húzni. Egyébként nem is én agyalok ezen sokat, hanem Jeremy.

- Naná, hogy agyalok rajta, mert... mert nem tudom... Agyalok, kész! - zárom le ezzel végül hihetetlen határozottan. Remek. - A kutya nem kérte tőled, hogy legyél átlag buzi - hangsúlyozom ki a szót. - Nem ezt mondtam. Én komoly kapcsolatra gondoltam, komoly határokkal és ésszel, mert szerintem lehet. De elfogadom, hogy szerinted meg nem.

- Szerinted lehet? - kérdezi meg Yoshit.

- Nem tudom. - Látom, hogy nagyon bizonytalan. Én sejtem, hogyha nem is így, de már eljátszott az ötlettel. Nem tudja, mit válaszoljon, hogy az jó legyen. - Fogalmam sincs. - Raktari kifújja a levegőt, majd felül, kulcsa közben elrepül, a földön landol koppangva és még viszi tovább a lendület, ő pedig belemarkol Yoshimi hajába, határozottan magához húzza és forrón megcsókolja. Még csak el sem fordulok. Kicsit furcsa érzés látni ezt, de végülis én akartam, nem? Ami a legfurcsább, hogy nem mondanám, hogy fáj, kicsit kellemetlen belül, de el tudom viselni. Halványan elmosolyodom és nem tudom, mi üt belém, de elgondolkodom azon, hogy tényleg ki kéne sétálni véglegesen az ajtón. Yoshi teljesen beleéli magát, ahogy lehunyja a szemét... Ezt már ismerem én is. Bár hogy ebből mi lesz a végén, még nem tudom... Várok, türelmesen, csendben figyelve őket. Hosszan, mélyen csókolja meg őt, aztán elhúzódik és felém nyúl. A csípőmnél fog meg és közelebb húz, majd engem is megcsókol. Hoppá! Erre aztán nem számítottam, ugyanakkor megadom neki magam és hagyom, hogy irányítson a csókjával. Lehunyom a szemem és engedem, hogy tegye, ahogy érzi, ahogy neki megfelelő, ugyanakkor csempészek bele egy kicsit magamból is. Érzem, hogy ez nem ugyanolyan csók, tőlem mintha követelne, ugyanakkor tele van szenvedéllyel. Még nem tudom, ez mire megy ki, de kíváncsi vagyok most már. Mikor elenged, csak figyelem az arcát és várom, hogy mi jön most. Yoshira nézek, de nem tudom eldönteni, mit látok. Raktari is őt figyeli rögtön, de nem tudom, ő képes-e olvasni a srácban. Abban biztos vagyok, hogy még úszik a csók hatásában, ugyanakkor nem látom dühösnek. Hát ez most a passz kategória nálam. Kérdőn nézek fel Raktarira. Akkor most ez mi volt?

- Már van fogalmatok? - kérdezi meg határozottan. Nekem van, de előbb jöjjön Yoshi. Nekem továbbra is elképzelhető, nem volt ebben semmi olyan, amit nem tudtam volna simán elviselni. Sőt... valahol meg is nyugodtam. De Yoshimi az istennek nem akar megszólalni. Jó, akkor kezdem én.

- Engem megnyugtatott - árulom el csendesen, őszintén. - Számomra vállalható. - Ezt már korábban is mondtam, tartom is magam hozzá, most pedig már biztos is vagyok abban, hogy ezt képes vagyok elviselni, ami viszont furcsa, hogy a válaszomtól Yoshi nem meglepődik, hanem mintha ő is megnyugodna. Ajaj! Na most akkor halljuk!

- Ez... nekem... én... - Egyre összefüggőbb lesz. Igazi zavar, amit az arcán látok, szerintem ő ezt nem tudja kezelni sem. Egyáltalán látta, hogy Raktari megcsókolt? Vagy az már el sem jutott hozzá? - Ez fantasztikus volt - közli végül. Mi? Most mire gondol? Vagy mi van?


Raktari nem szóval válaszol, hanem hátrébb csusszan az ágyon és maga felé vonja Yoshimit, engem pedig tapogatva talál meg és invitál. Nem ellenkezem, ahogy láthatóan Yoshi sem, engedi magát újra megcsókolni, miközben Raktari a kezével engem fedez fel szinte csak puhatolózva. Egészen közel mozdulok, ahogy Yoshi is, de egyelőre engedem, hogy Raktari irányítson mindent, így nem igazán teszek semmit, bár a készetetés bőven megvan, hogy mindkettejüket érintsem, simogassam, végül ennek engedek is és megérintem őket, mert muszáj, de csak ruhán keresztül, miközben nem tudom levenni a szemem róluk. Furcsa érzés, de még mindig nem ijesztő. Yoshit egyre közelebb húzza magához, nem is nagyon vártam mást, ki tudja, mióta vágyik erre, meg val'szeg Yoshi is. Szinte már összebújnak, úgy csókolóznak. Raktari végül elszakad tőle és már két kézzel fedez fel, miközben a nyakamat kezdi el csókolni. Megborzongok az érzéstől és egy apró sóhaj szakad fel belőlem. Közben Yoshit is figyelem, mert tudnom kell, tényleg akarja-e, de nem úgy tűnik, mintha nem. A keze becsúszik Raktari felsője alá és félig hátulról öleli így át, ismerkedve vele. Ahogy egymáshoz simulnak, Raktari von magával, én pedig megyek, engedem, hogy irányítson, azonban lassan nem bírok magammal és ha csak bátortalanul is, de elkezdem kigombolni az ingét. Hagyja nekem, miközben felfedezi a mellkasom, a hasam, végigsimít a hátamon, a lapockáimon, a vállamon, majd le a gerincemen a derekamig. Ismerkedik, ahogy Yoshi is, érzem a kezét mozdulni az inge alatt. Végre sikerül megküzdenem az utolsó gombbal is és elkezdem hátratolni, amiben már Yoshi is segít és együttes erővel szedjük le Raktariról az anyagot. Egyszerre lódulunk meg és támadjuk le őt. Csókok, nyalások mindenhova, ahol elfér a testén, amit elérünk. Lassan elszakadok Yoshitól is, már nem tudok csak rá koncentrálni, leköt az, amit éppen csinálok. Fél kézzel hátranyúl, beletúr Yoshi hajába, miközben másik kezével megint engem simogat, majd feltúrja a pólóm. Értek én ebből is, így leveszem a felsőm és valahova az ágy mellé dobom. Nem nagyon érdekel ez a része. Megint Yoshimire sandítok. Raktari keze végigcsúszik a nyakán, aztán be a póló alá, amíg csak éri. Mindkettőnkkel foglalkozik, ez pedig most kifejezetten jó érzés. Hallom Yoshi szuszogásán, hogy lassan, de biztosan indul be teljesen, ahogy bennem is ugrál a vágy és szerintem Raktari sincs ezzel másképp. Visszabukok a vállára, a nyakába csókolok, végig a kulcscsontján, majd a vállán. Egy pillanat alatt fog át és hirtelen Yoshi ölében találom magam, miközben már mindketten az ágyon fekszünk. Felnézek Raktarira és vágy csillog a szemében. Megkapom én is a kényeztetést, mire halkan sóhajtozom hozzá, közben Yoshit is kezelésbe veszi, végigsimít combján, fel a csípőjén és az oldalán. Most már Yoshimi is vágyakozva sóhajtozik, nekem ez már ismerős, Raktari meg majd rájön, mi ez.


Áthajol felettem, hogy újra forró csókba vonja Yoshit, de közben a keze már rajtam van. Megkeresi a csípőm, majd a tenyerével végigsimít a combomon. Mikor visszafelé teszi ugyanezt, már lassan siklik a keze, éppen kellemes, élvezem, azonban hangosan nyögök fel, mikor a nadrágon keresztül fog rám, és ha csak rövid ideig is, de kényeztet. Kezd megszűnni a világ és nehezen koncentrálok már, de azt érzem, hogy Yoshi nagyon élvezi, és szerintem Raktari is. Végül nem is tudom, hogyan, de lekerülök Yoshiról, miközben halk nyögéssel veszem tudomásul, ahogy Raktari megmarkolássza a fenekem, aztán egy sokkal hangosabb és erőteljesebb követi, mikor a gerincemen húz végig. Szinte elernyedek az érzéstől, ugyanakkor már nézek is fel és még pont elkapom, ahogy lekerül Yoshiról a felső. Újra szenvedélyesen csókolja meg, miközben simogatva, finoman markolászva ismerkedik az izmaival, a testével. Rohadtul beindít, amit látok, mert ez kész... Le sem tagadhatom, hogy engem izgat az egész helyzet, a feeling és a lehetőség, ami benne van. Ajkai végül Yoshi nyakára tévednek, csókolja és harapja őt, miközben teljes testével simul hozzá. Agyékát nekifeszíti, rá vágyik, ami engem addig nem zavar, amíg én is kapok valamit. Ugyanakkor... érdekel, milyenek lehetnek együtt. Raktari végül felül és kibontja Yoshi nadrágját, de aztán leszáll róla és fölém telepszik. A nyakamat, vállamat kezdi harapva csókolni, miközben simogat, majd hozzám simul. Megborzongok, ez kurvajó! Játékosan nyal végig a nyakamon, egészen a fülem mögé, miközben ágyékát a fenekemhez dörgöli. Basszus! Tényleg vágyik erre az egészre, én pedig kétkedés nélkül tolom meg egy kicsit magam, hogy még jobban összeérjünk.


Végül feltámaszkodik fél karjára és alám nyúl. Végigsimít a hasamon, majd pillanatok alatt bontja ki a nadrágom és már be is nyúl, alsón keresztül kezd ingerelni. Nem szeretek így lenni, de hagyom magam most, ugyanakkor valamit tennem kell, így ha nehezen is, de felküzdök a támaszkodó karjáig és ráfogok. Egy kicsit kiszolgáltatva érzem magam, ugyanakkor bízom benne, nem félek, hogy bántani fog. Végül lehajol és egy harapást hagyva a vállamon mászik le rólam. Már fordulok is ki, így sokkal kényelmesebb. Yoshi már ruha nélkül fekszik, ezek szerint vette a lapot, hogy Raktari mit akar. Én is elkezdem leküzdeni magamról a nadrágot és az alsót, miközben képtelen vagyok elszakítani a tekintetem róluk. Raktari finoman, szinte alig érintve fog rá, lassan cirógatja Yoshit, aki halkan sóhajtozva fogadja ezt tőle. A hajába túr, az arcát simogatja, a vállát, ahol eléri. Aztán Raktari megelégeli a dolgot, mert lemászva az ágyról vetkőzni kezd. Egyszerre tapad rá a szemünk Yoshival, majd egymásra villan. Halványan elmosolyodom, ahogy ő is és egymás felé mozdulunk. Megcsókolom őt, miközben mindketten a másik testőrt próbáljuk lesni. Furcsa harc ez köztünk, de végül engedek neki és hagyom, hogy háttal fordítson Raktarinak. Nem gondoltam volna, hogy ide lyukadunk ki a végén, de nincs ellenemre még mindig. Yoshi élvezi és valahol érzem, hogy megköszön a csókjával. Csak tudnám, hogy mit! Ez nekem is jó, kurvajó! Az a durva, hogy nem vicceltem, mikor azt mondtam, hogy minden gond nélkül bele tudok szeretni a srácba, mert tényleg. Már most kezdek belezúgni, pláne, hogy látom, milyen gyengéd Yoshival. Ő pedig boldog, érzem, hogy az. Félek egy kicsit, hogy Raktari megtörik, de majd felhozzuk. Én már döntöttem, nekem nem okoz gondot, hogyha így maradunk, képes vagyok alkalmazkodni. Kicsit tartok attól is, hogyha Raktariból kibukik, hogy ellenfélnek tekint, akkor már nem lesz ennyire kedves velem, de egyelőre nem bántott egy percig sem. Nem félek tőle, csak sok mindenen agyalok talán feleslegesen. Bár ez nem sokáig fog tartani, mert érzem, ahogy elönti az agyam lassan a lila köd és akarom, hogy folytassuk.


Raktari végül visszamászik hozzánk egészen közel húzódva. Ő legalább olyan jól néz ki meztelenül, mint Yoshi. Két ilyen pasival egy ágyban... Ez hihtetlen! Beletúr a hajamba, ahogy Yoshimiébe is, és közel húzza magához, meg egymáshoz az arcunkat, majd játékba kezd. Hol engem, hol Yoshit csókolja, nyalja, harapja és mindketten élvezettel viszonozzuk ezt. Érezhetően Raktari vezet mindkettőnket, és marha jól csinálja. A keze végül lassan végigcsúszik a hátamon és a fenekembe markol, taperol, fogdos. Azt hiszem, Yoshi is hasonlóan jár, mert megremeg és jólesően sóhajt fel. Már képtelen vagyok ennyi felé figyelni, de igyekszem mindent tudatosítani magamban. Tudni akarom, mi történik, miközben képtelen vagyok elfojtani egy-egy nyögést, szusszanást, végül látom, ahogy eltolja Yoshimit, ő pedig teszi és feljebb helyezkedik, miközben engem szelíden irányít négykézlábra, majd Yoshi lábai közé. Visszanézek rá, de elhelyezkedem viszonylag kényelmesen, miközben ő síkosítót és óvszert kerít, méghozzá rögtön többet. Aha! Vagyis izé... De minden, ami most felötlött bennem, egy perc alatt elvész, mikor mögém telepszik és hátamat csókolja, harapja, simogatja, így izgat, ingerel. Hangosan nyögök fel, ez finom és élvezetes! Felpillantok Yoshira is, de élvezet csillog a szemében, ahogy minket néz. Raktari ajkaival már a nyakamnál jár, mire újra és újra megborzongat. Farkát a fenekemhez dörgöli, miközben mellkasom, hasam, combom simogatja, fedezi fel. Úgy döntök, hogy Yoshi se maradjon ki a jóból, így fél kézen támaszkodva végül kinyúlok és farkára fogva ingerelni kezdem. Ha Raktarinak nem tetszik, majd jelzi. Yoshi persze felnyög, mire elvigyorodom, és mivel Raktari sem ellenkezik, folytatom tovább a kényeztetését. Hirtelen belőlem is felszakad egy hangos sóhaj, mikor Raktari keze a farkamra téved és kényelmes tempóban kezd eljátszadozni vele. Hátravetem a fejem egy pillanatra, tekintetem találkozik Yoshiéval és a vigyor az arcán mindent elárul. Nem agyalok tovább hülyeségeken, az ölére bukok és torkomra engedem. Lassan, kiélvezve kezdem el őt leszopni, miközben néha remegés fut végig rajtam Raktari érintéseitől, játékától.


Hirtelen engedem el Yoshit, mikor megérzem a másik testőr síkosítós ujját a bejáratomnál. Engedek neki és lassan, de biztos ujjal nyomul be végül. Hangosan nyögök fel, ahogy izgatni kezd, de újra kezelésbe veszem Yoshi farkát is. Beletúr a hajamba, halkan nyög alattam. Furcsa érzés, de imádom és élvezem, végül már együtt mozdulok Raktarival, így második ujjával is belém nyomul. Újra felnyögök, miközben igyekszem ellazítani magam, de hihetetlen gyorsan átsegítenek ezen a srácok. Pedig, basszus, egy hete nem is szexeltem egyáltalán! Egyre jobban élvezem a játékot, hogy mindketten itt vannak és most engem simogatnak, érintenek. Nem félek, érzem, hogy Raktari is vigyáz rám és nem fog bántani, így pedig türelmetlenül várom, hogy hogyan viszi tovább ezt most. Közben Yoshi lassabb tempóra fog, gondolom, még nyújtani akarja a dolgot, így eleget teszek neki és kínzóan lassan ingerlem tovább. Bezzeg Raktari nem így tesz, egyre jobban és jobban húz fel a kezének játékával, aztán egyszer csak eltűnnek belőlem az ujjai, de kisvártatva már farkával nyomul belém. Hangosan felnyögök és megint kiengedem Yoshit a számból, mielőtt még fájdalmat okoznék neki. Raktari nem szarozik, egyszerűen elkezd megdugni, én pedig ennek ütemére nyögök, nyöszörgök, szinte vergődöm, Yoshi a hajamat túrja, majd visszahúz az ölébe. Nem ellenkezem, most hagyom, hogy irányítson, miközben már azt sem tudom, hol vagyok, vagy miért. Annyira jó érzés, annyira kellett már, és ez az egy hét böjt meghozza a hatását. Nem tudom, pontosan mikor, de Yoshi végül elélvez a számban, amit ugyan sikerül lenyelni, de aztán felemelkedni már nem nagyon. Fejem ölébe hajtom, mire combját alám csúsztatja, én pedig szinte kiabálva élvezem, amit Raktari csinál velem. Nem tartok már ki sokáig, megfeszülök teljes testemben és hangosan nyögve jár át az élvezet. Ha most nem tart meg valaki, tuti összezuhanok. Elveszek a ködben, ami a fejemet uralja és jóleső bizsergéssel jár át. Kihúzódik belőlem és felnézek rá, de nagyon sokat nem tudok gondolkodni, csak annyit fogok fel, hogy őt is sikerült eljuttatni az orgazmusig. Közben Yoshi, ha finoman is, de kipakol az öléből maga mellé, nekem meg nincs erőm ellenkezni sem. Meg kedvem sem.


Raktari Yoshimi másik oldalára kerül és lehunyt szemmel fekszik mellé. Nem akarom őket sem elmulasztani, de nehezen bírok magammal, így csak pillanatokat fogok fel, ahogy Yoshi kinyúl és gyengéden simogatni kezdi, majd ahogy a hajába túr, a mosolyát, a szemeinek csillogását. Furcsa ezt látni, de nem érzek féltékenységet, ugyanakkor kíváncsiságot annál inkább. Raktari keze végül Yoshira téved és gyengéden cirógatni kezdi, végig a hasán, oldalán, mellkasán, aztán megint a hasán, a csípőjén, combján. Felkutat rajta mindent, ismerkedik, de annyira mások a mozdulatok, mint ahogy hozzám ért. Halványan elmosolyodom, miközben megbizserget már az is, hogy látom őket. Raktari csak nézi Yoshit, miközben tovább siklanak rajta ujjai. Kíváncsi lennék, most mire gondolhat, mit érezhet, mire vágyhat. Végül felé fordul és megcsókolja megint azon a gyengéd, mély, szenvedélyes módon. Keze végigköveti Yoshi testét, néhol markolva, vagy éppen cirógatva őt, beletúr a hajába, miközben apró harapásokat, csókokat szór el a nyakán, mellkasán. Hihetetlen az a különbség, ahogy hozzám és ahogy Yoshihoz ér. Nem is vártam igazán mást, hiszen szereti, ez egyértelműen látszik. Yoshimi sem hagyja magát, keze végigsimít Raktari oldalán, simogatja, felfedezi a másik testét, miközben fel-felnyög, mikor olyan pontot talál el rajta a másik testőr. Furcsa érzés nézni őket, ugyanakkor vágykeltő is. Szépek együtt, jobb szót nem tudok erre. Hívogató a párosuk, olyan igazán nem is tudom... összeillenek valóban. Raktari mozdul és Yoshi fölé telepedve lép be a lábai közé. Vajon Yoshimi volt már ilyen helyzetben? Erről valahogy sosem beszéltünk, ugyanakkor a reakciói azt tükrözik, hogy vágyott már erre. Újabb valami, amit én sosem tudtam volna megadni neki, ellenben Raktari igen. Felkönyökölök, mert fekvésből nehéz figyelni őket, viszont a legfurcsább, hogy lázba hoznak. Élvezettel nézem őket, miközben azért egy icipicit féltékeny vagyok, meg féltem Yoshit is, bár bízom abban, hogy Raktari sosem bántaná. Azt is látom, hogy megadja magát neki, simán engedi ténykedni, néha a hajába túr, simogatja, ismerkedik vele, érinti, akarja. Ezt nagyon jól látom, mindketten akarják.


Raktari belép másik lábával is Yoshiéi közé, s leereszkedve rá dörgöli ágyékát az övéhez. Szenvedélyesen csókolja és harapja végig a nyakát, vállát, forrón lehel bőrére az újra feléledő vágytól. Yoshi szinte markolva kapaszkodik belé, minél nagyobb felületen próbálva érintkezni vele. Már szerintem azzal sincsenek tisztában, hogy itt vagyok. Furcsa, de egyszersmind tetszik is valamennyire, bár meg kell hagyni, sosem voltam elhanyagolva ennyire. Vigyorba csúszik a szám. Nem is az zavar, hogy mit tesz Yoshival, hanem az, hogy jobban kívánja őt, mint engem. Ezt is megértük! És ez furcsa még. Raktari is markolja őt, ujjait a bőrébe nyomja, de nem durva, csak ismerkedő, birtokló. Felhúzza a lábait és a vágytól hevesen markol combjára, fenekébe, ahol csak éri. Yoshi hangosan nyög, vissza sem próbálja fojtani, mennyire élvezi, mindent enged Raktarinak, és csak ködös tekintettel figyeli, vágyakozva néz fel rá. Tényleg ezt akarja, vágyik rá. Végül elhúzódik tőle Raktari és szinte lopva méri végig Yoshit, miközben síkosítót nyom az ujjára és szelíden, de határozottan ér hozzá, éreztetve, mit akar. Yoshi egy kicsit megfeszül, látom, hogy ezt még szoknia kell, ugyanakkor percek múlva elernyed, és engedi, hogy Raktari folytassa, amit elkezdett, így ő lassan, óvatosan nyomul belé. Ezek szerint Yoshinak ez az első ilyen alkalma, látom, ahogy megfeszül egy kicsit, kellemetlen és furcsa lehet neki az érzés, de láthatóan nem akar megállni, csak szoknia kell ezt. Raktari segít neki, óvatosan szoktatja az érzéshez, miközben minden rezdülésére figyel, nyelvével végigkalandozik Yoshi mellkasán, apró, finom harapásokba váltva néhol. Yoshimi keze a hajába túr és lehunyt szemmel várja a folytatást. Minden ellenérzet és talán fájdalom ellenére is élvezi. Nagyon élvezi. Amint Yoshi teljesen felenged, Raktari második ujjal is belé nyomul, de tompítja az érzést egy hosszú, mély és forró csókkal. Azért látom megint megmerevedni Yosimit, de tudom, hogy ez csak a kellemetlenségnek köszönhető, Raktari sosem bántaná. Furcsa érzésem támad, mert így kívülről nézni olyan más. Mikor benne vagy, ez teljesen természetes, most meg olyan új élmény.


Tovább ujjazza, miközben falja ajkait, nyakát, vállait, mellkásat, mindent, amihez hozzáfér, majd mikor már érzi, hogy Yoshi kész, lecsúszik a hasára és összegörnyedve húz óvszert magára, síkosítót ken rá, és Yoshimibe nyomul. Hangos kiáltással fogadja ezt a testőr és a lepedőbe markolva keres valami kapaszkodót. Láthatóan fáj neki, eltorzul az arca, de igyekszik ellazulni, miközben hangosan zihálva kapkodja a levegőt. Az sem semmi, amit belőlem váltanak ki. Egy dolog, hogy megint áll a farkam, ez belefér, de tátott szájjal lesem őket, s alig bírok magammal. Nem semmi jelenet! Még én is tudom kívülről élvezni, rohadtul jó! Raktari nem mozdul, nyugtató csókokat nyom Yoshi szájára, álla vonalára, nyakára, fél kézzel lassan simogatja hasát, oldalát, csípőjét, fenekét, combját. Lassan húzódik kijjebb belőle, s úgy tolja magát vissza Raktari, hogy az egész teste finoman gördül, mintha hullámzást lassítva nézne az ember. Gyönyörű látvány, nem találok rá jobb szót és meg is fognak azonnal. Ebből holnap rajzolok, az biztos! Ezt meg kell örökíteni így. Yoshi halkan nyöszörög, ugyanakkor kapaszkodik Raktariba és nem engedné elhúzódni a világért sem. Fájdalom és élvezet tükröződik a szemében. Ki tudja, mióta várt már erre. Én sem bírom tovább és kezemet magam köré fonom, lassan kezdek játszadozni magammal. Igazából észre sem veszem, mit csinálok, annyira leköt a kettősük.


Raktari letámaszkodik Yoshi mellé, fejét a nyakához hajtja, beleszuszog, belecsókol, testével hozzásimul, így miközben lassan mozog benne, szinte végighullámzik Yoshimin, érezheti az izmai munkáját. Yoshi lassan teljesen elveszti a tudatát, látom, ahogy már szinte nem is tudva magáról karmol végig Raktari hátán, vörös csíkokat húzva rajta. Raktari válaszul mély torokhangon nyög fel, kicsit gyorsít a tempón, de egész testében mozogva dugja tovább Yoshit, ő meg olyan átéléssel és élvezettel fogadja, ahogy csak nagyon ritkán látom. Lehunyt szemmel élvez mindent, amit kap, miközben önkéntelenül is mozdul és lábával átkarolja Tari derekát, hogy még mélyebben merülhessen el benne. Olyan összhanggal mozognak, ami szerintem nagyon ritka. Egyre jobban feltüzel az, hogy nézhetem így őket, ugyanakkor irigy is vagyok egy kicsit, mert... mert bárcsak valaki egyszer engem is...! Gyorsítok a kezemmel és halkan nyögök fel most már én is. Raktari ezt biztatásnak veszi, ennek megfelelően erősebb lökésekre vált, olyan hangokat csal ki Yoshimiből, amiket nekem sosem sikerült, mellkasát Yoshiéhoz nyomja, most már gyors, erős lökéseket visz be, szenvedélyesen dugja meg, miközben nyakát harapja, csókolja és a testébe kapaszkodik, Yoshi pedig igyekszik minél jobban hozzábújni, minél nagyobb felületen érintkezni vele. Egy nyögéssorozat szakad fel belőle, most már nagyon közel lehet a beteljesüléshez. Ez a tempó, a látvány, ahogy együtt mozognak, teljesen elszédít, ezért én sem tudom visszafogni a hangom, de nem is akarom. Az ő ütemükre kényeztetem magam, miközben követem az összes mozdulatot, az erőt, mindent, amit együtt nyújtanak. Hihetetlen, amit megélnek, amit látok, az pedig elvarázsol. Valahogy annyira tökéletesnek tűnnek, mintha mindigis együtt lettek volna és egymással összhangban, tökéletes ritmusban mozognának. Yoshi egyre többször feszül meg, hangos kiáltások hagyják el a torkát, szinte üvölt néha, mikor Raktari elég mélyre nyomul benne, aztán még egyszer megremeg és a másik férfi vállába nyomva körmeit járja át az élvezet. Gyönyörű, mint mindig, ahogy összerándulnak az izmai, ahogy az egész teste egyszerre mozdul, ahogy hátravetett fejjel sodorja őt a gyönyör. Én sem bírom tovább, feladom a harcot magam ellen és újra elélvezek, most a saját markomba. Raktari lelassít közben és megpihen Yoshin. Erőteljesen szuszog a fülébe, felhevült teste meg-megfeszül, de csak egy pillanatra, majd mindig el is ernyed. Raktari csak piheg Yoshi felett, majd leszáll róla és az óvszert a kukába dobja, majd kiül az ágy szélére. Elgondolkodva figyelem, miközben Yoshira is rá-rápillantok, de ő már lassan be is alszik. Val'szeg tegnap éjjel is mellettem lehetett, de ezt nem tudom. Beletörlöm a kezem egy papírzsebkendőbe, amit lehalászok az éjjeliszekrényről, aztán Raktari mellé somfordálok, de kikerülöm Yoshit inkább, ha bealszik, legyen úgy, majd mikor a férfi mellé érek, gyengéden végigsimítok a karján. Nem tudom, mi a helyzet, de szeretném, és remélem, nem okoztam katasztrófát ma. Raktari rám néz, végigmér, de csak tétován viszonozza a simogatást. Szerintem sikerült félreértenie. Visszanézek Yoshira, de már az igazak álmát alussza, így pedig egész közel merek menni a másik testőrhöz és fejem a vállára hajtom.

- Minden rendben? - kérdezem csendesen.

- Még az élmény hatása alatt állok - válaszol őszintén. Halványan elmosolyodom, de nem távolodom el tőle, bár nem is simulok hozzá, mint ahogy eredetileg terveztem.

- Gyönyörűek voltatok - törnek utat a szavak, pedig ki sem akartam mondani őket, csak jött. Belepirulok, és legszívesebben elsüllyednék. Raktari zavartan, de halvány mosollyal, sandán pillant le rám. Talán nem hiszi, hogy komolyan mondtam, pedig tényleg. Felnézek rá és bólintok, bár nem tudom, miért, de utána megint a vállára támasztom a homlokom.

- Nem voltál féltékeny? - Kicsin múlik, hogy nem nevetem el magam.

- Féltékeny nem - vallom be -, sokkal inkább irigy. Yoshira - teszem hozzá azonnal. - Velem még soha senki... sosem... sosem volt ekkora összhang. - Nem sikerül valami értelmesre, de igyekszem normálisan kifejezni magam.

- Ez meglep - mondja ki őszintén. - Nem tegnap jöttetek össze, nem kétszer voltatok már együtt, szeretitek is egymást, ezért nem igazán értem, miért érzed, hogy még nem volt senkivel meg az összhang.

- Ti olyan... - próbálom értelmesen megfogalmazni, amit akarok - furcsán csináltatok mindent együtt. Mi is szeretkeztünk hasonlóan, de ennyire egyszerre, ennyire együtt még sosem. Ahogy egymáshoz értetek, ahogy összhangban mozdultatok, mintha évek óta ezt csinálnátok együtt - vallom be, mit gondolok. - Mintha nem ez lett volna az első alkalom.

- Pedig ez volt, Yoshinak még a passzív szerep is az első volt szerintem, az összhangot pedig annak tulajdonítom, hogy a gyakorlatok és éles helyzetek alkalmával egymásra vagyunk utalva, összhang, a másik legkisebb rezzenésének értése nélkül meghalhatunk. Hajdanán Teruki is ezzel indokolta, miért kell egy szobában aludnunk, amivel ők szívtak is az elején, mint a torkos borz miattam.

- Ez volt neki az első - mondom komolyan, hiszen ebben biztos vagyok, tekintve a reakcióit. - Magyarázhatjuk ezzel is, nem tudom, de kívülről nézve... én rohadtul élveztem - vallok továbbra is. Rám jött az őszinteség. - Sajnálom a délutánit - teszem hozzá most és egy gyengéd csókot nyomok a karjára.

- Felejtsd el - kéri, miközben bizonytalanul beletúr a hajamba. Aprót bólintok és arcomat fúrom most már hozzá.

- Még mindig elképzelhetetlennek tartod? - kérdezek rá, ami engem most a legjobban hajt. Szeretném, ha maradna velünk, de ha ez neki sok... bár neki kell tudnia, mit és meddig.

- Igen. Kedvellek, de nekem Yoshi nélküled kell. Neked Yoshi kell, neki meg mindketten. Valaki mindenképpen hoppon marad, mert ez a hárman párban a világ legnagyobb buktatója - fejti ki a véleményét őszintén. - Én elvinném sörözni a barátaimmal, vagy a kedvenc báromba, ahol mindjárt lebombáznának minket a kérdésekkel. Ha hárman mennénk, az fura lenne, rövid úton problémákba ütköznénk és ahogy ismerem egy-egy barátomat, gyorsan pofonosztás lenne a történet vége. Erre nekem semmi szükségem. Évek óta szerettem őt, megszoktam, hogy mellettem van, de nem tartozik hozzám. - Elgondolkodva hallgatom végig, aztán még pár percig agyalok azon, amit mondani szeretnék.

- Őszinte leszek - mondom meg komolyan. - Hetek óta, sőt, inkább hónapok óta gondolkodom azon, hogy esélyt kéne adnom nektek. Mert... mert te sokkal jobb párja lehetnél Yoshinak. Komoly időszak volt, többször volt olyan, hogy azt mondtam, ez az utolsó nap, az utolsó éjszaka, de sosem tudtam megtenni, de amit ma láttam, ahogy egymáshoz viszonyultatok... Ezen nem tudok csak úgy továbblépni, szerintem nem is szabad. Te most mit tennél, mire vágysz?

- Időt szeretnék.

- Mire? - kérdezek rá élből.

- Gondolkodni - válaszol, majd feláll és elkezdi felszedni a ruháit a földről.

- Miről? - kérdezek tovább, miközben őt figyelem.

- Mindenről, erről... - Alsónadrágot húz, majd belelép a nadrágjába és hamarosan elrendezi magán. Határozott mozdulatokkal, gyorsan öltözködik, belőlem meg kibukik a kérdés, pedig igyekszem visszatartani.

- Most elmenekülsz?

- Üldözöl?

- Üldözzelek?

- Mindegy, mindenképpen dobbantok - jelenti ki már az ingét gombolva.

- És mit mondjak Yoshinak, ha felébred? - Valódi kíváncsiságból kérdezem, mert ezt tudnom kell. Gondolom, ő sem teszi ezen könnyen túl magát és ha most Raktari lelép... Fogalmam sincs, mit fog gondolni.

- Hogyhogy mit mondj neki? - kérdez vissza értetlenül. - Mondjuk, hogy megcsinálom helyette a feladatát, amíg durmol - válaszol elmosolyodva, mire visszamosolygok rá. Tudom, hogy ez nem az első eset lenne, bár azt is tudom, hogy nem mindig hagyta neki Raktari, hogy visszafizesse ezt.

- Csak ismerem és tudom, hogyha most szó nélkül lelépsz és nem hagysz üzenetet, akkor azon fog agyalni, hogy hol rontotta el és hogy biztosan valamit nem jól csinált - mondom meg neki komolyan.

- Nem szó nélkül lépek le, tudod, hova megyek, mit csinálok. Nem csinált semmit rosszul, mindenben teljesen Yoshimi volt - teszi hozzá halvány mosollyal, majd az ajtó felé indul.

- Raktari! - szólok még utána csendesen, de határozottan. - Mégis mi lesz ezután? Ha reggel felébred és keres? Ha utánad megy, mit fogsz tenni? - Ezt tudnom kell, muszáj.

- Majd keresem - jelenti ki megkomolyodó arccal. - Addig döntse el, mit akar, mert ha nem tudja, én döntök helyette - teszi hozzá határozottan.

- Rendben - hagyom rá ennyiben. - Mégis mikor fogod keresni?

- Majd. Nem tudom. Te tudod, mennyi idő múlva leszel éhes, szomjas, fáradt? - kérdezi meg értetlenül. - Ha itt az ideje - feleli, azzal elhagyja a szobát.


Csak nézek utána és nem tudom, mit kéne tennem. Ránézek Yoshira és gyengéden kisimogatok a homlokából pár tincset. Nem fogok tudni aludni, már most érzem, ahhoz túl sok a kérdés, a kétség, a félelem bennem. Hihetetlen szex volt, de nekik nem csak ennyit jelentett, ebben biztos vagyok. Most mi lenne jó? Végül nagyot sóhajtok, nem tudok itt maradni. Betakarom Yoshit és hagyok neki egy üzenetet, hogy minden rendben van, aludjon csak, Raktari dolgozni van, én meg nem tudtam aludni. Ennyit. Úgyis csak reggel fog felébredni. Hova menjek? Végül a medence mellett döntök, a víz közelsége mostanában megnyugtat. Hosszú éjszaka lesz ez ma is...