6.

Raktari

Ez egy jó és kemény este volt. Elfáradtam, de rendesen, viszont remekül éreztük magunkat. A kocsi zaja elég egyenletes, az utcai lámpák fénye nem zavar, nyugodt és álmos vagyok, így igencsak meg kell küzdenem magammal, hogy még ne aludjak el. Amúgy is kezdek izgulni Yoshi lakását illetően, annyira kíváncsi vagyok már rá. Egy otthon, egy lakás a tulajdonosa ízléséről árulkodik és kíváncsi vagyok, mennyire hasonlít a kettőnkké. Mélyet sóhajtok és hiába nyújtózom a lehetőségekhez mérten, dönt le a fáradtság az éberségemből. Szeretném figyelni az utat, amin megyünk, ám végül belealszom.


Yoshimi kedvesen kelt fel és segít ki a kocsiból. A hideg, éjszakai levegő magamhoz térít, az éberségem kiújul, ahogy az izgalom is. Egy ötemeletes épület van előttem, ahova el is indul, így követem. A harmadikra megyünk, ahol kinyitja a lakása ajtaját és előre enged. Még vetek egy pillantást a belső udvarra, amely tele van mindenféle növénnyel, fákkal, bokrokkal, ha jól látom, virágoskerttel, azzal belépek a lakásba. Rögtön levetem a cipőm és a kabátom, aztán elindulok a folyosón. Jobbra nyílik egy ajtó, így rápillantok Yoshimire, hogy benyithatok-e. Úgy látom, engedi felfedezni a lakását, ezért megnézem, mi van az ajtó mögött. Fürdőszoba. Oda belépek, mert kezet szeretnék mosni. Nem tudom, mennyire érezhetem otthon magam, ezért hátra-hátranézek a testőrre, de mindig visszaigazolást kapok arról, hogy amit szeretnék, azt lehet. Dolgom végeztével visszatérek a folyosóra és tovább haladok előre. Egy nappalifélességbe érek. Tágas, nincs telezsúfolva és úgy látom, minden innen nyílik. A berendezése egy mogyorószín kanapé, hozzá fotelekkel, egy fehér dohányzóasztal fekete üveggel a tetején, tévé, DVD lejátszó, egy hifi a könyvespolcon, ami zsúfolásig van könyvekkel meg képregényekkel. Tetszik, kellemes nagyon. Csak később szúrom ki a szintetizátort, amin elmosolyodom. Szerintem holnap megkérem, hogy játsszon rajta valamit. Innen nyílik balra a konyha, ami étkezőnek is beillik, ahogy elnézem.


Nem terveztem most körülnézni, a kíváncsiság azonban legyőzi a fáradtságomat, így elindulok felderíteni a terepet. A bútorok fehérek, míg az asztal barna, hozzá fehér székek zöld kárpittal. A csempe is fehér a helyiségben, így nagyon világos, noha az ablaka nem valami nagy. Ügyes megoldás, igazán frappáns. Hátrafordulok Yoshimi felé.

- Merre van a háló? - kérdezem. Még két csukott ajtót láttam, de leginkább csak ahhoz van kedvem, hogy bedőljek az ágyba és aludhassak. Holnap mindent újra megnézek, a napfényben egyébként is szebben kijönnek a színek és hatások.

- Erre - válaszol, azzal elindul, majd a jobb ajtót kinyitja előttem és beenged. A helyiséget egy hatalmas franciaágy uralja meg egy nagyobb ruhás szekrény, de van egy kisebb és egy éjjeliszekrény is, no meg az ágy körül egy polcrendszer tele mindenfélével. Elismerésem annak, aki ezt kitalálta, mert nagyon jól néz ki. A szobában kellemes illat van, valószínűleg gyertyáé és a cigarettáé, amit szív időnként Yoshimi. A falak valamilyen világos színűek, a laminált padlón sötétszínű szőnyeg terül el és legnagyobb meglepetésemre s örömömre az ablak is méretes, mellette pedig erkélyajtó van. Odalépdelek hozzá és kinézek rajta.


Azt hiszem, ezek után az én lakásom szóra sem érdemes, elbújhatok vele. Kicsi, nem túl modern és nem túl berendezett. Minden van benne, ami kell, ám mivel kevés időt töltöttem benne, annyira azért nem foglalkoztam a kényelmessé tételével. A srácokkal mentünk fel néha, vagy akkor töltöttem ott az éjszakát, ha Masao nem ért rá. Szóval ritkán tényleg.


Yoshi mögém lép és átkarol. Lassan felé fordítom kicsit a fejem, hátha az arckifejezéséből megtudom, ez csak egyszerű szeretgetés, vagy egészen más. Azt hiszem, az előbbi, így megsimogatom a karjait, aztán kibontakozom közülük és ellépek az üvegtől. Hajnal három fele halad az idő, de attól még mások is lehetnek ébren és nem akarom, hogy a magánéletünk lessék, ráadásul holt fáradt vagyok.

- Lezuhanyozhatok? - kérdezem meg.

- Nem, azt szigorúan tilos. - És elneveti magát a srác. - Persze, hogy lezuhanyozhatsz. De előtte kapok egy apró csókot?

- Kapsz - válaszolom szégyenlősen és nyomok egyet a szájára. - Törölközőt hol találok? Meg... kérnék egy pólót és alsónadrágot - teszem hozzá.

- Törölközőt egy perc és kerítek, addig válogass. - Kinyitja a szekrényt és hátrahagy. Középen van egy fiók, abban alsónadrágok, felette a polcon a pólók, afelett melegítők, lenn meg egyéb ruhadarabok, mint farmer, rövidnadrág, ilyenek. Nem akarok kutakodni, válogatni, kiveszem a legfelsőt a pólói és alsónadrágjai közül, visszacsukom a szekrényt, majd elindulok kifele a szobából. A nappaliban futunk össze, a kezembe adja a törölközőt, én pedig visszavonulok egy gyors letusolásra. Most tényleg csak annyit szeretnék, hogy a buli sajátos illata lekerüljön rólam, mert nem akarok úgy befeküdni Yoshi ágyába. A tombolás megizzasztott, az édeskés füst és Dayki cigijének aromája ugyancsak rám tapadt, amiket gyors hajmosással igyekszem eltávolítani. Alaposan megdörgölöm a fejem a törölközővel a dolgom végeztével, hogy minél szárazabb legyen a hajam, majd becsavarom, és a testemről is letörlöm a vizet a másikkal, amit kaptam. Utána alsóba bújok, újra szárogatom kicsit a hajamat, kiterítem a törölközőket, pólóba bújok, majd végül visszatérek a szobába. Yoshimi észre sem vesz, éppen ágyaz, amibe nagyon belemerült. Mosolygok rajta, de csak figyelem, ahogy elrendezi a párnákat és a takarót. Odasétálok, mikor elkészül és leülök a fekhelyre.

- Kösz - mondom.

- Nincs mit - mondja rám mosolyogva. - Lezuhanyzom én is, addig vedd birtokba nyugodtan az ágyat - teszi hozzá és túr magának is egy alsót a szekrényből, aztán elvonul fürdeni. Eleget teszek a kérésének, bekucorodom a takaró alá és várom az álmot. Hiába. Egészen eddig tartott a majd’ elalszom érzés, az idegen hely nyugtalanít annyira, hogy ne bírjak durmolni. Nézelődöm az ágyból, míg Yoshi vissza nem jön. Megvizsgálom az éjjeliszekrény és polcok tartalmát, kicsit jobban a szobát, néha állati nagyot ásítok, még a szemembe is könny szökik miattuk, de elaludni nem bírok, bármennyire elszántan is próbálkozom. Végül a srác visszatér és bebújik elém a takaró alá. Puszit nyom a homlokomra, én pedig kicsit odabújok hozzá, hogy a társaságában megpróbálkozzak újra az alvással. Yoshi mocorog, a hátára fordul és engem is közelebb húz magához, még át is karol, majd gyengéden simogatni kezdi a hátamat. Megint fészkelődöm, ám végül hátat fordítok neki és karját használom párnának. Kuncog rajtam, de nem zavar, főleg, mert végre el tudok aludni.


Reggel felébredve egyedül találom magam az ágyban. Meglepődöm, kikelek az ágyból és keresni kezdem Yoshimit. Teljesen más természetes fényben a lakás, de még jobban tetszik. A színek kellemes harmóniát alkotnak, ő azonban sehol sincs, csak egy cetlit találok a nappaliban az asztalon, amin tájékoztat róla, hogy elment a boltba. Visszakucorodom akkor az ágyba és az éjjeliszekrényről elvéve a képregényt elkezdem azt bújni, talán emiatt nem szedi le a fejem.


Egészen jó ez a sztori. Már tudom, miért nem szeretem a képregényeket. Túlságosan lekötnek. Csak arra eszmélek, hogy jó reggeltet kívánnak nekem, én pedig úgy ugrom ülő helyzetbe, mintha valami rosszat csináltam volna. Yoshi persze mosolyogva néz rám.

- Neked is - motyogom kissé zavartan. - Remélem, nem baj - mondom a képregényt kicsit megemelve -, megjelöltem, hol tartottál - biztosítom róla azért.

- Nem gáz, most olvastam sokadszorra. Mit ennél reggelire? - kérdezi meg kedvesen. - Hoztam tojást, de van péksüti is, amit jobban szeretnél. Teszek fel kávét is főni.

- Péksüteményt inkább - adom tudtára a választásomat, a képregényt pedig visszateszem oda, ahol találtam és kimászom az ágyból. - Mikor keltél? - kérdezem meg, mert én tovább aludtam, mint a mormota.

- Alig fél órája - közli nyugodtan és magához ölel, majd csókot lop tőlem. - Reggeli az erkélyen?

- Remekül hangzik! - mondom őszintén. Tényleg tetszik ez az ötlet, de alsónadrágban és pólóban nem szívesen ejteném meg. - Elfelejtettem tegnap a mai napra előre gondolni - ismerem el szégyenkezve. - Kérhetek kölcsön ruhát?

- Természetesen, válogass nyugodtan, bár nem itt tartom a ruhatáram nagy részét, de azért találsz valami kedvedre valót szerintem. Akkor tíz perc és kész van minden.

- Rendben, köszönöm. - Mikor magamra hagy, odaslattyogok a szekrényéhez és kicsit átnézem, mi a választék. Még mindig nem akarok turkálni, vigyázok is arra, hogy ne gyűrjek össze semmit, de szükségem van pár ruhára. Egy szabadidő gatyát és a felsőjét veszem magamhoz, zoknit húzok, azzal késznek is nyilvánítom nagyjából a külsőm. Már csak a hajammal kéne valamit csinálnom, mivel az szanaszét áll. Legjobb lenne átvizezni az egészet és megszárítani, mert katasztrofális, de inkább csak ujjaimmal áttúrom párszor, megelégszem ennyivel. Amúgy sem tudom soha beállítani, mert mintha külön életet élne tőlem. Hiába minden erőlködés, kócosan, elfeküdt hajjal kell beérnem.


Kinyitom az erkélyajtót, mikor Yoshi visszatér, segítek neki megteríteni a reggelihez, kihurcolkodni, aztán helyet foglalunk. Igazán kellemes itt, örülök, hogy ebbe a lakásba jöttünk és nem az enyémbe mentünk. Nekilátunk az evésnek, ám a srác időnként les engem, mintha azt akarná tudni, hogy érzem magam, tetszik-e minden, vagy van-e szükségem még valamire. Nem, minden tökéletes. Béke van, nyugalom, csend, szóval egyszerűen élveznünk kell és kész.

- Van kedved reggeli után játszani a szintetizátoron? - kérdezem meg tőle, hátha rávehető. Furcsa, de meglepődik.

- Lehet róla szó - egyezik bele végül, de halvány pír jelenik meg az arcán.

- Nyugi, én nem értek a zenéhez, szóval nem foglak kritizálni - mondom neki.

- Nem is ez... csak még sosem játszottam így másnak, mármint mostanában. Gyerekkoromban igen, de az már régen elmúlt - vallja be. Hű... Ha olyan régóta tud zenélni, akkor ez számára már olyan lehet, mint a biciklizés: elfelejthetetlen. - Meg... csak klasszikusokat tudok.

- Yoshi... én abszolút nem értek a zenéhez - jelentem ki, hátha ezzel meg tudom vele értetni magam. - Felőlem gyerekdalokat is játszhatsz, de komolyan. - Erre jót nevet.

- Nem erről van szó, egyébként azt is tudok, hanem nem tudom... csak örültem, hogy megkérdezted - árulja el végül.

- Gondoltam, te is örülnél neki, ha most lenne alkalmad játszani egy keveset - mormolom.

- Szeretek játszani, néha csak azért jöttem el szabadidőben, hogy pár órát ellegyek itt és azt csináljam, amihez kedvem van. Zongorázni, pihenni, kiülni ide a napsütésbe és olvasni. Szeretem ezt a lakást.

- Megértem. Örülök, hogy ide jöttünk - mondom meg végül -, igazán kellemes.

- Lehet egy apró kérésem? - kérdezi meg félénken.

- Mondd! - kérem tőle. Fogalmam sincs, mit szeretne, de amikor beijed, mindig valami olyasmi fordul meg a fejemben, hogy többet akar annál, mint ami van. Határaim vannak, amiket sem feszegetni, sem tágítani nem tudok, bár rettegek tőle, hogy végül emiatt ő is lelép. Nem akarom elveszíteni... Évekig vártam arra, hogy vele lehessek, ezért meg fogok küzdeni magammal érte, ha szükséges ahhoz, hogy meg tudjam tartani. Nehéz lesz és nem tudom, sikerül-e valaha túljutnom bizonyos dolgokon, de nem akarom feladni, mert a mellette érzett boldogságot szeretném minél tovább érezni.

- Ne viselkedj úgy, mintha vendégségben lennél. Sokkal könnyebb lenne nekem is és neked is. Te itt nem vendég vagy. Szeretném, ha többször jönnénk még ide, és lassan megkedvelnéd, mert én otthonomnak tekintem ezt is. Jó lenne, ha majd te is így éreznél. - Zavartan leteszem a péksüteményt és azt fixírozva elmosolyodom. Nem kér lehetetlent egyetlen mondattal sem.

- Kell egy kis idő, míg belelazulok helyzetekbe - motyogom. Gyakorlatilag most kaptam nagyon finoman felkérést arra, hogy majd költözzek ide, amivel nem tudok mit kezdeni. Beharapom az ajkam és becsukom a szemeimet. Noha évek óta ismerjük egymást, nem vagyunk elég ideje együtt ahhoz, hogy biztos lehessen benne, engem akar ténylegesen, ennyire. Fogalmam sincs, mit gondol néhány apróságról velem kapcsolatban, hogy tudja-e, van, ami majd romlik nálam, mint az epilepszia, és van, ami valószínűleg sosem fog javulni és könnyülni, mert soha nem fog tudni meggyőzni. Majd egy fél év-egy év múlva visszatérünk a kérdésre, mert addigra talán teljesebb képet kap rólam. Lakva ismerszik meg az ember, mi pedig együtt élünk a kezdetektől fogva, ezért nem hiszem, hogy sietnünk kellene az összeköltözéssel. - Kedvelem - jelentem ki elmosolyodva és ránézek Yoshira.

- Nem is most azonnal gondoltam - mosolyog vissza rám. - Csak... ne jelentsen gondot benyúlni a szekrénybe, vagy használni valamit. Jól érzem, hogy most ez a helyzet?

- Én csak tiszteletben tartom, ami a másé - mentegetőzöm. - Úgy neveltek, hogy illik megkérdezni, szabad-e valamit megtenni és inkább mindent megkérdezek, mintsem megsértselek - magyarázkodom ügyetlenül.

- Értem, akkor ezennel fel vagy hatalmazva bárminek a használatára. Nincs mit titkolnom előled, meg mivel nem használom sokat, csak néha jövök, így nagyon nincs is mit rejtegetni.

- Nem a rejtegetés vagy a titkolózás miatt, hanem ez így szokás - jelentem ki a hangom is megtalálva. - Ha valahova mész, csak felkérés után érzed magad otthon, de még akkor is megkérdezed, benyúlhatsz-e a hűtőbe, használhatod-e a fürdőt, meg ilyesmi.

- Igazad van, ne haragudj, erre nem gondoltam. Csak kicsit furcsa nekem is még. Ugyanakkor ciki lenne, ha bepisilnél, mikor mondjuk nem vagyok elérhető - kuncogja el magát, ezen pedig én is elmosolyodom, s folytatom a reggelim elfogyasztását.

- Azért ezt nem kockáztatnám meg, ébredés után is feltaláltam magam - tájékoztatom viccelődve.

- Helyes. - Vigyorog is hozzá. - Bár merem remélni, nem a virágokat locsoltad meg - húz, mire majdnem kiköpöm a falatot a feltörő röhögés miatt. Muszáj befognom a szám, valószínűleg elvörösödöm és igyekszem úgy kiröhögni magam, hogy nem köpök le semmit a már megrágott brióssal. Ez szerencsére sikerül, de utána is el-elkap a nevetés.

- Természetesen nem. A vécét használtam - teszem hozzá, nehogy még ilyen jó alternatívákat találjon ki. Nem mintha nem tetszett volna.

- Akkor tényleg feltaláltad magad - kuncogja. - Mit szólnál reggeli után egy összebújós filmezéshez? Még belefér, mielőtt vissza kéne menni.

- És a zenélés? - emlékeztetem.

- Az is belefér bőven. - És közben megvakarja a tarkóját. - De majd lőj le, mert ha beleélem magam, akkor néha nem tudom abbahagyni.

- Az nem baj - mondom komolyan.


Miután befejezzük a reggelit, megkávéztunk, teret kap az említett zenélés is. Izgatottan ülünk le, Yoshi a szintetizátor mögé, én pedig egy széket közelebb húzva hozzá valahova mellé, de úgy, hogy véletlenül se zavarjam a mozgásban. Figyelem, ahogy előkészül, majd nekikezd. Bármit is ad elő, az tetszik, főleg az, ahogy játszik. Eleinte zavarban van, de lassanként belemelegszik, kis homlokráncolással koncentrál, de nagyon élvezi a billentyűk nyomkodását, mert még mosolyog is közben. Megszerettem ezt a látványt. Levezeti ezt, majd átvált egy másik dallamra, amely hol lassabb, hol gyors. Megéli közben a hangulatát, nekem pedig nagyon tetszik, amit Yoshin látok. Nem gondoltam volna, hogy át tud szellemülni ennyire, bele tudja magát élni valamibe, de megint csak én becsültem alá őt. Mikor befejezi a számot, csillogó szemekkel, némi kérdéssel néz rám fel, én pedig rámosolygok.

- Nagyon jól csinálod - mondom neki csendesen. - Játssz még nyugodtan, tetszik - biztatom.

- Nincs kedved megtanulni az alapokat? - kérdez vissza játékosan.

- Nem hiszem, hogy jó tanítványnak bizonyulnék - motyogom. - De ha akarod...

- Gyere, hidd el, jó szórakozás - mondja meggyőzően. - Csak játék ez is, meg addig is együtt csinálunk valamit. - Elfogadom a felkérést, más amúgy sem hiszem, hogy tudna tanítani ilyesmit nekem. Odahúzódom a székkel mellé, s várom, hogy mondja, mit csináljak. - Add a kezed! - kéri csendesen, majd mikor megtörténik, szétsimogatja az ujjaimat és egy-egy billentyű fölé helyezi azokat. - Most nem kezdem el magyarázni, miért van ilyen sok gomb, mi csak az alap nyolc hangot használjuk. Valami gyerekdal erre bőven megfelel, abban félhang sincs. Szóval... azért a szolmizációval helyén vagy, ugye?

- Háát... mondtam, hogy nem értek a zenéhez és nem leszek jó tanítvány - védekezek. - A dó, ré, mi, fá, szó, lá, ti, dó még megy, de a másik nem és kottázni sem igazán tudok - vallom be.

- Semmi gáz, ez most bőven elég, akkor fektessük erre a dolgot. Nézd! - Azzal elkezdi lenyomatni velem a billentyűket. - Simán csak kövesd le a nyolc hangot. Ez az alapja, betűkre nem kell feltétlenül átrakni, az csak bonyolítja egyelőre. Mit szeretnél játszani? - kérdezi meg végül.

- Mindegy, válassz valami egyszerűt és ne reméld, hogy megtanulom! - mondom elmosolyodva és újra végigzongorázok a hangokon.

- Akkor mondjuk nézzük ezt! - Azzal ujjaimra fekteti a sajátjait és elkezd egy gyerekdalt lenyomkodni rajta. Szépen lassan, hangról hangra tanítja meg az egészet. Összesen tíz hang ismétlődik háromszor.

- Ennek mi a neve? - kérdezem meg.

- Jókat kérdezel, már fogalmam sincs, de ezt tanították először nekem. A szövegére sem emlékszem, csak a hangokra - vallja be és picit meggyorsítja a játékunkat. Ma még el tudnám játszani nélküle, később már kétlem, de nem baj, így jó most és majd maximum legközelebb is megtanítja nekem, aztán vagy megtanulom, vagy mindig ennél az egy kis dalocskánál leszünk leragadva. - És akkor most egyedül - mondja és el is enged, én pedig, amíg még emlékszem a sorrendre, igyekszem visszaadni egymás után a hangokat. Könnyebb volt vele, a végén el is rontom, de mindjárt próbálkozom is újra.


Addig küzdök, amíg sikerül. Ahogy megtalálom a helyes sorrendet és magamtól is le tudom játszani, Yoshi beszáll egy oktávval feljebb ugyanazt játszva, amit én. Nagyot mosolygok. Tetszik így, jól hangzik, ezért nem hagyom abba. Nem is én lennék, ha nem rontanék bele, de újra megtaláljuk a közös ritmust.

- Még hogy nem fog menni - kuncogja el magát, de nem esik ki a ritmusból. - Tök ügyes vagy, legközelebb már lepipálsz simán. - Szégyenlősen elnevetem magam, amitől megszakad a nagy fokú koncentráció, ami miatt elég jól tudtam tartani a sorrendet. Alaposan elrontom és inkább visszavonulok, mert az, hogy én bekapcsolódjak, esélytelen.

- Holnap már nem valószínű, hogy menne - vallom be.

- Gyakorlás kérdése. - Elvigyorodik és elkezdi cifrázni, majd már egy teljesen más dallamot játszik szinte oda sem figyelve. Felvág a tudásával, de van is mivel és cseppet sincs ellenemre, én is szoktam ilyesmit tenni. - Egy idő után benne lesz a kezedben, aztán már nem tudod elfelejteni. De azért tetszik?

- Nekem nincs érzékem hozzá, de tetszik, persze - válaszolok mosolyogva. - Azt hiszem, ez olyasmi lehet, amit jobb, ha az ember gyerekkorától kezdve tanul - teszem hozzá. - Szépen játszol - mondom meg őszintén.

- Talán az egyetlen olyan dolog, amit tényleg szívesen csináltam már gyerekként is. Néha hiányzik is, hogy nem lehet bárhol és persze kéne egy valódi zongora, mert annak nem ilyen a hangja, sokkal szebb és kevésbé gépies - árulja el mosolyogva. - Ezt anyámmal kezdtem tanulni és annyira tetszett, hogy fogadtak mellém tanárt, aztán mikor elkerültem testőrképzőbe, akkor már nem lehetett, mert cikinek számított és akkor csak titokban meg otthon gyakoroltam. - Még jobban gyorsít és élvezettel játszik tovább, de most már a billentyűket figyelve. Néha átnyúl egyik kezével a másikon, hogy elérjen egy hangot, aztán végigzongoráz minden hangot és befejezi, majd vigyorogva rám néz. Le vagyok nyűgözve. Engem sosem érdekeltek a művészetek, én csak játszani szerettem, méghozzá elsősorban Masaoval.

- Miért nincs valódi zongorád? - kérdezem meg bátortalanul. Gondolom, nagy és drága holmi, az a gond, de lehet, hogy nem.

- Nem egy olcsó darab, plusz ebben a lakásban nem igazán fér el - vallja be apró fintorral. - Szerettem volna egyet, de arra az időre, amíg itt tartózkodtam, feleslegesnek éreztem, mert azt megoldottam ezzel. Csak az érzés nem ugyanaz. Meg ez csak hobbijáték, a zongorapénzből végül autó lett, mert arra szükség is volt.

- Zeneiskolákba nem engednek be zongorázni? - kérdezem tippelve. Lehet, hogy butaság, de hátha mégsem.

- Ezt nem tudom, sosem próbáltam ki, de lehet, ki kéne. - Nekem ez volt az első gondolatom. Fura... - Elvileg vannak nyílt órák, meg talán bérelni is lehet, de idáig sosem jutottam el. Eljönnél velem egyszer megkérdezni?

- El - válaszolom elmosolyodva. - Játszol még vagy filmezzünk akkor? - kérdezem meg félénken.

- Ahogy szeretnéd, én szívesen filmeznék. Már ha van kedved hozzá - teszi hozzá. Akkor van. Kezét az enyémért nyújtja, s megfogja - Hogy legyen? - kérdezi. Játékos mosollyal felhúzom, miközben én is felállok.

- Most van alkalmunk lazítani, úgyhogy használjuk ki - tanácsolom. - Mit nézünk meg?

- Én benne vagyok, a lazítás mindig jó - kuncogja. - Válogass, van egy csomó film, én szinte mindet láttam legalább egyszer, szóval te jössz. - Odaenged a DVD tartóhoz. Vannak klasszikus filmek, nagymozis sikerfilmek, rajzfilmek, de még ismeretterjesztők is és legalul edző DVD-k. Utóbbin elröhögöm magam, néhányat megnézek, aztán a sikerfilmek közt kezdek kutatni.

- Olyan nincs, amit még nem láttál? - kérdezem meg.

- Talán... ezt még nem. - Rábök az egyik DVD-re. - Meg ezt és ezt sem. - Előkerül összesen három, A bakancslista, az Avatar és az Éhezők viadala. Az Avatart választom és odaadom neki, a másik kettőt visszarakom a helyére.


Bekapcsolja a tévét, beteszi a DVD-t, aztán lehuppan a kanapéra és int nekem, hogy menjek én is oda. Helyet szorít nekem, hogy amint leteszem magam, át tudjon karolni, de minimum a közelemben legyen, én pedig finoman, de határozottan elfektetem az alkalmatosságon, majd ráfekszem testére. Fejem a vállára hajtom, könyökeimmel körülötte támaszkodom meg, de oldalára csúsztatom a tenyereimet. Nem biztos, hogy hosszútávon kényelmes lesz, de most kellemes.

- Kényelmetlen neked így? - kérdezem meg csendesen.

- Egyelőre nagyon is kellemes - vallja be, miközben elhelyezkedik és rám mosolyog.

- Akkor jó.


Persze film közben mocorgunk valamennyit, én is inkább mellé fekszem, lejjebb húzódom, hogy lássam a képernyőt is, de rajta is fekhessek, Yoshi is máshogy karol, a mozi pedig engem megfog, szerintem nagyon szép. A végén megsimogatom a srác hasát és ugyan nem tudom, mennyi maradt még a szabadidőnkből, de jó lenne, ha még sok, mert hiába gémberedtem el, remekül érzem így magam. Yoshi rám mosolyog és cirógatni kezd, aztán elgondolkodva nézi meg a telefonját. Ő is rájön, hogy lassan indulnunk kell...

- Mennyi munkád van a műszak előtt?

- Most jól állok, nem sok.

- Akkor még mondjuk egy órát tudunk maradni, mert nekem semmi sincs, tegnap előre dolgoztam kicsit. Ha négykor elindulunk, akkor még be tudod fejezni?

- Aha. Van valami marokgéped? - kérdezem meg. - Ilyen nyomkodós, mint a PSP - teszem hozzá.

- Van - kuncogja el magát. - De csak Nintendo - teszi hozzá, azzal fel is kászálódik. Nekem az tökéletes. A testőr bemegy a hálóba és egy dobozzal jön vissza, amit a kezembe nyom. Benne van a készülék, meg vagy harminc játékkazetta. Jól meglepődöm, de rutinosan választok és üzemelem be a kis gépet.

- Köszi - mondom vigyorogva, miközben elhelyezkedek. Hátamra fekszem, fejem a kanapé támlájára hajtom, lábaim felhúzom, miközben nyomkodom a játékot. - Mikor szeretted meg az ilyen kis kütyüket? - kérdezem tőle.

- Hm... - Elneveti magát. - Olyan négy éve - vallja be végül. Először nem esik le, hogy miért nevetett emiatt, aztán zavarba jövök, hiszen ez azt jelenti, hogy miattam kapott rá. - Nem lehetne úgy, hogy a fejed az ölembe kerül? - kérdezi meg bátortalanul. Megállítom a játékot és felülök.

- De lehet - mondom, mire Yoshi vigyorogva ül le. Visszadőlök és folytatom a játékot. Néz engem, kezét a hasamra teszi, mire elmosolyodom. Örülök, hogy együtt lehetünk és annak is, hogy szabadon. Nem olyan rossz gondolat ez az összeköltözés, csak korai. Ellenben szeretnék vele így lenni sokat, mégis félek. Nem tudom, hosszútávon is jó leszek-e neki, elégedett lesz-e velem. Úgy érzem, könnyen találna nálam fesztelenebb, odaadóbb szeretőt, de olyat, aki jobban szereti nálam, nehezen. Nem mondom, hogy belehalnék a fájdalomba, ha elhagyna, mert túlélném, ahogy a Masaoval való szakítást is túléltem, mégis úgy érzem, én szeretem Yoshimit a legjobban. Talán Jeremy szerelme latba vethető még, de azért annyira mégse. Én nem lennék képes mással érintkezni, sosem csalnám meg, ám mivel nekem még Yoshival is nehéz például lefeküdni, nem biztos, hogy ennyi elég. - Karácsonyra van terved? - kérdezem meg talán váratlanul.

- Tessék? - eszmél fel a merengésből, de aztán elmosolyodik. - Nagyjából semmit, eddig sem volt túl izgalmas. Mivel haza nem mehettem, így általában a házban töltöttem - vonja meg a vállát. - Miért?

- Nekem a menetterv az volt, hogy huszonnegyedikére visszamentem a szüleimhez, ott töltöttem maximum három napot, aztán összeültünk valahol a srácokkal, majd éjszakára Masaonál húztam meg magam. Gondoltam, idén eljöhetnél velem találkozni a csapattal, meg ha mindenki benne van, akkor Masaoval is együtt ünnepelni egy keveset - osztom meg vele. Úgy fest, sikerült nagyon meghatnom, pedig már nincs olyan messze karácsony.

- Jól hangzik - válaszol kicsit ábrándozó hangon. - Mesélj egy kicsit ezekről - kéri csendesen.

- Nem igazán van mit, otthon körülbelül az első egy óra jó, aztán már csak azt várom, hogy leléphessek, a srácokkal viszont imádok együtt lenni. Nem szoktunk ajándékozni, inkább mindenki hoz valamit a közösbe, mint a kaja, pia, süti, társas és kifulladásig együtt vagyunk. Én nem maradtam ott együtt aludni a bandával szinte sosem, mindig felhívtam Masaot, hogy valahol találkozzunk, aztán nála csöveltem egy-két napot. Utána meg visszajöttem és folytattam tovább a dolgaimat, szilveszterkor meg a Ritsukuban buliztunk mindig a csapattal - mesélem el azért.

- És elvinnél bulizni is? - De a kérdés csak húzás, mégis bólogatok, hogy biztos legyen az igenlő válaszban. - Én szívesen csatlakozom hozzád, de csak ha nem okozok gondot - mondja kicsit komolyabban.

- Miért okoznál gondot? - kérdezem meg értetlenül.

- Hát, hogy felborítom a szokásaidat.

- Ezt nem értem. Milyen szokásomat borítod fel?

- Nem tudom, csak... nem tudom - fejezi be ezzel zavartan és felnéz a plafonra. - Csak nem akarom, hogy nélkülem ne mozdulj ki, meg ilyenek.

- Ilyen miatt ne aggódj, megtalálom a módját, hogy kettesben is legyek, akivel akarok - mondom igyekezve megnyugtatni őt.

- Biztos? - kérdezi meg csendesen, megsimogatva a hasamat.

- Persze. Daykival tegnap például táncolás közben beszélgettünk - hozok fel neki egy példát.

- Láttam, meg azt is, hogy mekkora az összhang köztetek - mondja, de mosolyog hozzá. - Nagyon kedvesek a barátaid és irtó jól éreztem magam velük. Remélem, ők is.

- Aha, Daykival eléggé le lehet lazulni - ismerem el könnyedén. - Annak ellenére, hogy simán leverném, úgy vigyáz rám, mintha a kisöccse lennék, de Taora is. Bár rá én is - teszem hozzá kuncogva. - Chiakival szorosabb a barátságom, Miyuval és Yajiroval kicsit különbözünk, ami nálunk nem feltétlen szerencsés, de persze nagyon bírom őket, Yuura meg néha megharagszom, mert számomra nem elfogadható a viselkedése, de aztán megbocsátom neki a hülyeségeit, mert jó srác. Kaptam egy csomó sms-t tőlük, Tao egész regényt írt, Yuu meg, mivel nem feleltem a tegnap éjjeli üzenetére, újra írt. A csapat biztosított róla, hogy teljes jogú tagjává avanzsál - újságolom el széles vigyorral és belenézek Yoshi szemeibe is hozzá.

- Tényleg? Muti - kéri mint egy gyerek, csillogó szemmel. - Nekem Tao meg Chiaki volt a legszimpibb, de Daykiban pont az tetszett, hogy igyekszik vigyázni rátok. Szegény Yajiro meg... hát az a vécés jelenet elég kellemetlen volt, de megoldottuk. Miyut szinte nem is láttam... Yuu meg... nekem kicsit sok volt és talán sokkolt is, hogy ezt megteszi a barátjával. Pláne, hogy burkoltan ajánlatot is tett, csak nem voltam hajlandó felvenni.

- Felkészültem rá, hogy begerjed - mondom vállat vonva. - Nem hittem volna, hogy ennyire messzire elmegy, de majd megtanulja a szabályokat, különben nem jár jól. - Hiába a barátom, el fogom verni, ha nem tisztel és még egyszer így megsért. - Yajiro sem változik, csak ő a másik véglet, szinte ellentéte Yuunak ezzel a folytonos áldozatul esésnek.

- Én nem - árulja el leszegett fejjel. - Nem gondoltam, hogy nem lesz olyan, de hogy pont a barátod... Még Chiakival sem mertem átmenni a másik terembe, nemhogy vele. Yajiro meg aranyos volt, bár azért hogy még ebből is bajba keveredett... Bár a meglepetés tetszett az arcán, mikor belandoltam a kabinba - kuncogja el magát. - De a legédesebb Tao, emlékeztet kicsit Jeremyre.

- A másik terem... - sóhajtom. - Nos igen. Nem félek tőle, de nem tenném be a lábam - mondom meg komolyan. - Taora néha vigyázok - árulom el elmosolyodva.

- Egy ideig én sem, az tuti - vallja be komolyan. - Ezt a vigyázás dolgot hogy érted? - kérdez rá.

- Mint testőr. A srác vonzza a barmokat.

- Hát azt nem csodálom, mert aranyos és olyan kis pici. De esze legalább van, azt mondta, az összes cetli megy ki a kukába, abból, amit összeszedett. Ez nekem nagyon bejött. - Ezen elnevetem magam.

- Hívtunk fel anno ilyen srácokat, pasikat - mesélem vigyorogva. - A hatodik után megállapítottuk, hogy ez csak arra jó, hogy szívózzunk másokkal, arra biztosan nem, hogy komoly kapcsolatot építsen ki a két fél. Egyébként is a hatból négy azt se tudta, ki hívja vissza, egy arcra, semmire sem emlékezett, de szívesen ágyba bújt volna vele.

- Mit vártatok? - neveti el magát Yoshi. - Vajon hány ilyen cédula lehet az illetőknél? Amúgy találtam én is egyet a farzsebemben - vallja be végül.

- Csak kíváncsiak voltunk - mondom könnyedén. - Felhívjuk? - kérdezem elvigyorodva és leteszem a Nintendot.

- Komoly a kérdés? - kérdezi elkerekedett szemmel, majd elvigyorodik. - Hívjuk - kuncogja el magát.

- Aha - mondom. Kikapcsolom a kis gépet és felülök. - Mindig jót röhögtünk rajtuk, aztán Tao azt mondta, ez kegyetlenség tőlünk, úgyhogy hagyjuk abba, mi meg abbahagytuk.

- Szerintem marhára nem az, aki így próbál szexpartnerhez jutni... az meg is érdemli - mondja meg a véleményét, azzal feláll és a fürdőből elhoz egy cetlit. Se név, se semmi, csak egy szám szerepel rajta egy kék papíron.

- Taoéin legalább keresztnevek voltak - jegyzem meg könnyedén.

- Hát ezen nincs... tuti biztosra ment, vagy nem tudom. Fogalmam sincs, mikor kaptam, nem is emlékszem rá.

- Lehet, viccből Tao gyűrte a zsebedbe - kockáztatom meg.

- Elképzelhető, tényleg nem tudom - ráncolja is a homlokát. - Felhívjuk, vagy sem?

- Felőlem felhívhatjuk - mondom vállat vonva.

- Akkor tessék - húzza vigyorra a száját. - Tied a lehetőség, én azt sem tudom, hogy kell.

- Nem bonyolult - közlöm, azzal visszamegyek a hálóba a telefonomért, majd útközben kikapcsolom a számkijelzést és mikor visszaérek, bepötyögöm a papíron lévő számot és amint kicsent, kihangosítom.

- Tessék, Dazai Ichiro! - szól bele egy kellemesen lágy hang.

- Üdv, itt Yuusuke Raktari. Tegnap a barátom zsebébe került a számod egy jó bulin - tájékoztatom.

- Valóban? - lelkesül fel. - Akkor a barátod kivételes teremtés lehet.

- Aha - válaszolok neki csevegő hangon, közben vetve egy izgatott pillantást Yoshira -, középmagas, izmos, szőke hajú, barna szemű és feszes, fekete farmer volt rajta - Az ilyen helyeken úgyis kábé csak ezek számítanak. -, sokat mosolygott és egy hét fős bandával volt. Rémlik?

- Naná, ő volt, aki a mosdóban megleckéztette a haverom, ugye? - kérdez rá kifejezetten lelkesen.

- Aha, mert a te haverod a mi haverunkat szorította oda - árulom el neki. - Fair play volt. De hogy került a zsebébe a számod?

- Junji mutatta a srácot, nekem meg megtetszett és mikor a töpszlit cipelte, még jobban felkeltette az érdeklődésem, szóval kipróbáltam, hátha felhív.

- Nem igazán nyert a dolog, és ugye érzed, hogy miért? - kérdezem meg lazán.

- He? Ezt most tulajdonképpen hogy is érted?

- Rakd össze. Ha az ő zsebében volt a számod és a barátja hívott fel, akkor hogy is van tulajdonképpen? - passzolom vissza játékosan a labdát.

- Ez akár azt is jelentheti, hogy a társaság más tagja facér éppen - tolja be szinte búgva.

- Tökfej - röhögöm el magam, Yoshi meg halkan kuncog. - Mindenesetre ő nem - teszem hozzá.

- Aha... És te? Igazán megnyerő a hangod. Nem akarod elárulni, te hogy nézel ki? - kérdezi hallhatóan vigyorogva.

- Több vért a fejbe, ember! - szólok rá a fejem fogva, de persze mulatva rajta. - Nem voltál elég figyelmes a társasággal kapcsolatban. A szőkével voltam, tőle pár centivel alacsonyabb, izmos, a hajam szanaszét állt és a szemem is barna.

- Bocs, de túl jó hatással vagy rám - közli egyszerűen. Remélem, gyorsan túllendülünk ezen a részen, mert nincs kedvem telefonszexelni. - És ez most mit is jelent?

- Semmit. Kíváncsi voltam, milyen csávó csempész telefonszámot név nélkül valakinek a zsebébe.

- Aki először csinál ilyet.

- Szerintem sokkal jobb módszer, ha meghívod valamire és beszélgetsz vele - jelentem ki lazán, de egyáltalán nem bántóan. - Közvetlenebb, személyesebb, azonnal jön a reakció, nem kell szorongva várni, hogy visszahív-e.

- És ha félénk vagyok? - kérdezi, de érzem, hogy most lódít.

- Nem tűnsz annak. Még a végén kiderül, hogy nem is először dugtad a számod más zsebébe - húzom kicsit.

- Elképzelhető.

- Na, barátom, akkor legközelebb szemelj ki mást! - tanácsolom neki vidáman. - És sok sikert! - teszem hozzá búcsúzóul.

- Nem találkozhatnék veletek? - kérdezi számomra váratlanul. Ahogy elbúcsúztam tőle, nem ezt vártam, de kellemesen ér a meglepetés.

- Miért is?

- Csak kíváncsiságból? Meg mert nem csak dugni lehet ám azzal, aki telefonszámot tesz a zsebedbe.

- Találd meg a bátorságod és csípj el minket a Ritsukuban.

- Mert ott szóba állnátok velem?

- Ha odajössz hozzánk és bemutatkozol, igen.

- Rendben van, meglátjuk, most már tényleg kíváncsi vagyok rátok. - Ez a kijelentés őszinte. Még nem döntöttem el, hogy miképp álljak ehhez a sráchoz, de majd úgyis adja magát a helyzet.

- Van is valami, amire különösen kíváncsi vagy, vagy csak ismerkedni akarsz? - kérdezem meg a hangsúlyba fektetve a kérdés lényegét.

- Így ránézésre elég sokfélék voltatok, csak kíváncsi vagyok, hogyan bírjátok egymást. Meg... te vagy az első, aki nem elküldött a picsába - vallja be.

- Gyorsan sor került volna valami hasonlóra, ha ajánlatot teszel - osztom meg vele őszintén, jelezve, hogy azt cseppet sem szoktam pozitívan értékelni. Az más kérdés, hogy udvariasan elköszöntem volna és bontom a vonalat, aztán bukott mindent, mert egy ismeretlen számot nem fog tudni visszahívni, személyesen meg simán rendezem el pár jól irányzott pofonnal a nyomulós bandát, amiatt nem kell félni. - Régi barátok vagyunk mind, egyszóval jól, jól bírjuk egymást.

- Nem cipelek minden idegent az ágyamba elsőre, ha a barátod nem lenne foglalt, akkor is randira hívtam volna - mondja komolyan. - Akkor nektek végülis ez egy bejáratott hely? Engem ide most vittek először.

- Nem feltételeztem semmit, mivel nem ismerlek - jelentem ki határozottan. - Én korrekt módon igyekeztem hozzáállni ehhez a beszélgetéshez, de korábban a srácokkal lezavartunk párat, ami alapján azt állapítottuk meg, hogy a legtöbben nem rendelkeznek annyi kultúrával vagy ésszel, hogy eljussanak addig a pontig, hogy ha szextelefonozást vagy szexet akarnak, akkor célirányosan ezeket keressék, ne a bár visszafogottabb felén lévőket zaklassák ezekkel, meg a hülyeségekkel. Számomra bejáratott hely, meg a hat srácnak is, akikkel voltunk, a magasabb szőke meg tegnap járt ott először - árulom el. Szándékosan nem adok ki neveket, valahogy elővigyázatosság ez a részemről. Engem nem tudnak semmibe sem belehúzni, mert a családom neve olyan, amihez tengernyi sár kell, hogy bekoszolódjon. - A Ritsukuban minden megvan, amire egy jó helynek szüksége van, máshova nem is megyünk.

- Gondolom, ez nem számít, de tegnap én is kaptam fecniket. Egyébként nem hittem volna, hogy vissza fog vagy fogtok hívni. És ha esetleg tényleg veszem a bátorságot odamenni hozzátok, akkor nem fogtok rögtön elgyepálni?

- Bántottunk ok nélkül bárkit is? Egymást megvédjük, egyébként nem vagyunk harciasak.

- Én nem tudom, de ahogy látom, a haverommal szemben is volt alapja a dolognak, szóval így egyelőre nem a válasz a kérdésre.

- Hát volt. Ha megy a banda megint a Ritsukuba, ha akarod, rád csörgök - búcsúzom újra, most teljesen más felhanggal.

- Megköszönném. Örülnék, ha megismerhetnélek benneteket. Legyen szép napod, már ami még megmaradt belőle! - Na, tök jófej!

- Viszont kívánom! - Azzal kinyomom és leteszem a készüléket magam mellé a kanapéra, s rámosolygok Yoshira. Kíváncsi vagyok, milyennek találta az ízelítőt.

- Azt hiszem, bedőlt a szexgép feltételezésünk - mondja mosolyogva. - A többiek nem fognak kiakadni?

- Nem dőlt be, egy kivétel még nem mérvadó - vetek ellent nyugodtan. - Egyébként is az elején simán bepróbálkozott volna, ha én is úgy állok hozzá.

- Raktari, minden bántás nélkül, de kevesen vannak, akik nem tennék, ha olyan a másik fél viselkedése - mondja meg őszintén. - És én csak vele kapcsolatban gondoltam a bedőlésre.

- Igen, de valahol mindenki vágyik egy társra, egy barátra, valakire, aki szereti és elfogadja. Főleg a melegek körében - válaszolok neki komolyan, s egészen közel csúszom hozzá, hogy oldalának simulhassak.

- Ez korfüggő és mentalitás kérdése is. Nagyon sokaknak van egy olyan időszaka, hogy tombol és minden nap mással van - mondja komolyan, átkarolva engem. Ez nálam kimaradt, de teljesen. - Nekem nem volt ilyen, de találkoztam már olyannal, aki így élte ki magát. Én mindig is igyekeztem társat találni, de nekem is volt egyéjszakás kalandom.

- Mit jelent az egyéjszakás kaland? - kérdezem meg. - Mit értünk alatta, hogy megismerkedtél a másikkal, megtörtént, ami, és aztán pá?

- Valami olyasmi. Felszeded, felviszed magadhoz vagy felmentek hozzá, elvagytok, reggel lelépsz vagy kirakod, és soha többet nem keresitek egymást.

- Nekem ilyen nem volt - árulom el csendesen. Gondolom, ez nem meglepő. - Kalandféleségem volt, de ennyire rövid távban nem gondolkodtam sosem - teszem hozzá. - Mesélsz? - kérdezem meg kíváncsian. - Nem konkrétan az aktusról, hanem a körülményeiről.

- Azt hiszem, ha háromszor volt így. - Az nem sok. - Egyszer elmentünk kocsmázni páran a suliból, ilyen régi banda-összejövetel volt, hogy lássuk, ki hova került és mit csinál. Ittunk, nem keveset, bár én még így sem voltam annyira részeg, mint a többiek. Tartottak egy szülinapot is a helyen csábítóan helyes srácokkal. Kimentem dohányozni, mire az egyik srác utánam jött közülük. Elvoltunk, beszélgettünk, aztán odalépett és megcsókolt, majd várta, hogy felpofozom vagy sem. Közöltem vele, hogy mi lenne, ha feljönne hozzám, azt mondta, rendben, így felmentünk hozzám. Sokáig nem bírtuk, nekem esett és ágyba dőltünk. - Nem gatyáztak tényleg... Nekem ez elég meredek. - Aztán persze bealudtunk. Reggel együtt zuhanyoztunk, ám beközölte, hogy amúgy neki kapcsolata van, szóval ő ennyinek gondolta ezt a dolgot. Vállat vontam és elment. Ennyi volt. - Nekem mégis kikerekednek a szemeim és végigfut a fejemben az a kérdés, amit már annyiszor feltettem: Ha valakinek kapcsolata van, miért fekszik le mással? Sosem fogom megérteni... - A másik kettő is hasonlóan zajlott, csak akkor éppen valami tök más indokkal váltunk el reggel, volt, akit én nem akartam újra látni, volt, aki engem nem. Egy-egy szexnek jó volt, de ezen túl nem zavartattam magam. - fejezi be. Nem véletlenül ő ment el Jeremyvel, és nem én. Gondolkodtam rajta, de Yoshi gyorsabban döntött. - Kalandok? - kérdez vissza.

- Nem igazán tudom, minek nevezzem azt, amit én csináltam. Amíg Masaoval voltam, volt, aki csapta nekem a szelet, de elutasítottam mindenkit, utána elég zavaros időszak volt az a körülbelül két év. Miután bekerültem Asame testőrségébe, kicsit letisztultak dolgok, ám mivel Teru kikosarazott, megpróbáltam továbblépni. Ismerkedtem, ezeket nevezem kalandoknak.

- Nem kell válaszolnod, de... hány emberrel feküdtél le eddig? - kérdezi meg félénken.

- Ez miért fontos? - kérdezem meg tőle. - Nem sokkal.

- Nem fontos, csak kíváncsi voltam rá, de igazából nem számít. Most már nem - mondja mosolyogva, de őszintén. - Viszont van egy rossz hírem. Lassan el kell indulnunk vissza - jelenti be. Ez valóban rossz hír, de hogy csillapítsa ennek bánatát, maga felé fordítja a fejemet, majd gyengéden megcsókol. - Ha Teru délelőttös, mármint szóval az, akkor alszunk együtt holnap? Más úgysem jön be, mikor éjszakások vagyunk.

- Ha Terunak esélye sincs ránk nyitni, benne vagyok. Egyébként mi az, hogy most már nem fontos, kikkel feküdtem le korábban? - kérdezek rá rendületlenül. - Mindig vigyáztam a betegségekkel, ha ezért kérdezted.

- Azért nem fontos már, mert velem vagy - mondja nagyon komolyan. - Csak velem. Nem gondoltam, hogy ne vigyáznál, ahogy ezt én is mindig megtettem, ez volt az első számú szempont mindig. - Mély nyomot hagyhatott benne Jeremy a csélcsapsággal, én azonban nem lennék képes odaadni magam másnak. Nyom egy puszit az arcomra, s a kezemre fog. - Na gyere! - kér felhúzva engem. - A héten még vissza kéne jönnünk egyszer, mert hoztam pár cuccot a hűtőbe, amit ki kéne enni - jelenti ki egy ravasz mosollyal.

- Részemről nincs akadálya szerintem. - Ezután összeszedjük, amit kell és visszamegyünk a házba, hogy a szokott életünket éljük. De legalább együtt.


* * *

Mire végzek a zuhany-öltözés-fogmosás körüli macerával, Yoshimi már az ágyában vár. Mindketten fáradtak vagyunk, nekem azonban még meg kellett valamit beszélnem Shiroval, így meglehetősen késve sikerült eljutnom ide. Nem szeretek éjszakás lenni, mert felborítja a bioritmusomat és az alvás intimitását nem óvja meg a sötétség. Szégyellős félmosollyal, leszegett fejjel megyek oda az ágyhoz, majd bebújok Yoshi mellé és hátat fordítva neki kicsit közelebb csúszom hozzá. Szinte azonnal átölel és az arcát a hajamba temeti. Még mindig a korábbi kérdésén jár az agyam. Azon, hogy miért annyira fontos, hogy hány emberrel feküdtem le és miért nem fontos mégsem azért, mert már az övé vagyok. Biztosan butaság ennyit agyalni ezen, mégis folyton visszakattan a fejemben ide a kerék. A családom nézőpontja szerint már kurvának minősülnék bőven, de nem nézem ki a mögöttem fekvő szőkeségből, hogy hasonlóan gondolkodna, mint az én kemény, konzervatív apám. Ha nem is az foglalkoztatta, hogy összeszedtem-e valami nyavalyát, akkor mi? Az, hogy másokkal mennyire volt rendszeres szexuális életem? Vajon ha mondanék neki egy számot, kiszámolná, mennyi esélye van többet dugni velem? Nem akarok kombinálni, csak... félek. Neki ez fontos, nekem pedig... nem. Illetve fontos, de nem úgy. Nekem inkább az számít, hogy ha kapcsolatban vagyok, akkor mindent kizárólag egymással és ha a kapcsolat jó, működik, biztonságos, szeretjük egymást, akkor kicsit... engedékenyebb vagyok, mert megteszem, amit a kalandjaim során sosem: odaadom magam.

- Min agyalsz még mindig? - kérdezi szinte morogva.

- Még... kattog az agyam... nappal nehezebben alszom, hiába vagyok fáradt - válaszolok bizonytalanul. Nem akarom felhúzni, ha én nem is bírok könnyen elaludni, legalább őt hagyom.

- Történt valami? - kérdezi, s megemeli a fejét, majd maga felé fordítja az enyémet, hogy a szemembe nézhessen.

- Nem, semmi rendkívüli. - Már olyan fáradt vagyok, hogy kissé elmosódik előttem minden. Erőtlenül rámosolygok, aztán becsukom a szemeimet. - Aludj - kérem csendesen.

- Rendben. - Nyom egy puszit a számra, aztán visszafekszik. Aprót mosolygok ezen az alvás előtti csókon, majd kicsit fészkelődöm és igyekszem átadni magam az alvásnak. Persze nem megy. Sosem tudtam aludni, ha valami gondom volt, Masao is inkább felkapcsolta a kislámpát és szétverte a fejemet párnával, mert bosszantotta, hogy nem bírok nyugton maradni, ő meg nagyon éberen alszik. A dolog vége sokszor nagy röhögés volt és kifáradtam annyira, hogy mire rendbe tettük az ágyat, már nem volt gondolat a fejemben, csak eldőltem és másnap valamikor felébredtem.


Újabban sokat gondolok arra az időszakra. Mellette voltam a legboldogabb mindig, aztán szakítottunk és szép lassan a banda váltotta fel azt a felhőtlen érzést, amiben mellette úsztam. A srácok... Mindegyiküknek tetszett Yoshimi és a szőkémmel együtt szeretnének viszont látni legközelebb is. Ennek elmondhatatlanul örülök. Tao tényleg elfogadta, Chiaki úgy láttam, nagyon megkedvelte, Yuu meg majd lecsillapodik és minden rendben lesz. Dayki is nyitott felé, hiszen elhívta a koncertjére, ami nála felér egy pertuivással. Nagyokat mosolygok, ahogy eszembe jut pár dolog, aztán a hátamra fordulok és a plafont bámulom tovább. Yoshit érdekelték a csapaton belüli kapcsolatok és nyilván rájött, hogy egy ilyen bandán belül könnyen kialakulnak szorosabb vagy lazább viszonyok. Nem arra gondolok, hogy Yuu addig hajtotta Yajirot, míg az ágyába nem tudta terelni, mert Yuu képes sokkal rámenősebb lenni az egészségesnél, Yajiro meg néha igazán szerencsétlen, de ha azt veszem, hogy a banda egy zárt tér, egy biztonságos, baráti társaság, azért érthetőek dolgok. Például Chiaki és Yajiro kapcsolata. Nincsenek együtt, nem szeretik jobban egymást, de rendszeresen összejárnak. Egy időben Tao és Dayki is kóstolgatta egymást, ám úgy tűnt, valami nem működik kettőjük közt, mert végül ez abbamaradt. Vajon, ha Yoshi tudná, hogy Daykival mi is...?

- Így sosem fogunk aludni - kuncogja el magát, én pedig kényelmetlenül összehúzom magam és bocsánatkérően pillantok rá. - Mondd el, mi bánt vagy foglalkoztat - kéri kedvesen.

- Átmásszak a saját ágyamba? - kérdezem meg. Masa, amikor még a kimerítő csatározás sem volt elég, vagy a lehető legrosszabb ötletnek bizonyult, inkább ott hagyott az ágyban, ő a vendégszobában húzta meg magát. Reggel persze mindig mellettem volt, de hogy mikor jött vissza, az rejtély maradt a számomra minden alkalommal.

- Hülye vagy? El nem engedlek innen - jelenti ki, majd megemelkedik és lemosolyog rám. Nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak, pedig annyira hülyén érzem magam tényleg. - Inkább oldjuk meg, ami nem hagy aludni.

- Most épp raktározom el a buli emlékeit - árulom el. Nem nagyon akarok beszélgetni erről, bár lehet, hogy Yoshinak igaza van és jobb lenne mégis. Viszont nem tudom, ezt hogy lehetne, vagy hogy egyáltalán be akarom-e neki vallani, hány emberrel és hogyan feküdtem le.

- Ez rendben van, de más is foglalkoztat, érzem. Igaz? - kérdezi meg és orrával megböködi az arcom. Elmosolyodom és megsimogatom a haját. Nem tudnék hazudni neki. Nem csak azért nem, mert én magam képtelen vagyok rá, hanem mert ismer. Az elmúlt négy évben több időt töltöttünk együtt, mint a kapcsolatunk alatt Masaoval, hiszen együtt, egy szobában éltünk végig. Megadom magam. Hátat fordítok neki és a kezét szorosan a testemre csavarom, mert nem szeretném, ha látná a képem.

- Te hány emberrel feküdtél le? - kérdezem meg nagyon halkan.

- Szóval ez a baj - válaszol kedvesen. - Veled együtt nyolc. - Sokkal többre számítottam.

- Én... rajtad kívül hattal - mondom meg neki.

- És ez miért volt ekkora baj? Mármint miért rágódsz ezen?

- Nyugtalanított, mert ezt senki sem kérdezte meg tőlem.

- Csak kíváncsi voltam, sosem gondoltam volna, hogy ennyire kiakasztalak vele. Ne haragudj! Nem akartam vele rosszat.

- Nem, szó sincs ilyesmiről! Kicsit aggasztott, mert számosítani az ilyesmit sosem jó. A srácok közül például én rendelkezem egyedül egyjegyű értékkel - árulom el kínosan.

- Meg ezek szerint én - kuncogja el magát. - Nincsen ezzel semmi gond, ha negyven lenne, akkor sem számítana.

- Számítana. - Yuu, aki már nem is számolja a hódításait, mert feleslegesnek érzi, csupán vállvonva rávágja, hogy “Már a száz megvolt.”, számomra például... erkölcstelen. Én olyan családból jöttem, ahol a férfi megkéri az apjától a kiszemelt lányt, elveszi feleségül és egy életen át vele, és csak vele él, hál és van. Ehhez képest még a hat partner is rengeteg, de hogy húsz-harminc-negyven... Elfogadhatatlan.

- Szerintem meg nem, mert a fontos a most. Bízom benned, szeretlek és tudom, hogy nem lennél mással, így pedig a múltbeli dolgok már elmúltak.

- A múlt és a gyökerek mindig fontosak lesznek - jelentem ki. - Sosem tudsz megválni tőlük, menekülhetsz előlük, tagadhatod, megvetheted, másnak mondhatod magad, de végeredményben mindig hozzád fognak tartozni, beleszólnak majd az életedbe és meg is határozzák bizonyos részleteit.

- Mert attól, hogy volt hat partnered, rosszabb vagy, mint bárki más?

- Nem, nem ezt mondtam, csupán az én értékrendem szerint az egy az egész életen át az elfogadott. Így gondolkodom és így vagyok beállítva. - Ezért kellett olyan sok idő a Masaoval való szakítás feldolgozására és ez magyarázza, hogy míg Yoshival össze nem jöttünk, is képes voltam visszamenni hozzá. Masahoz tartoztam és bár a szerelem elmúlt, minden más állandó és nagyrészt érintetlen maradt.

- Szerintem meg ez hülyeség. Akár nőt, akár férfit szeretsz, ha csak eggyel vagy örök életedben, akkor mindig azon fogsz agyalni, milyen lehet mással, hogy jól döntöttél-e. Így viszont kiélheted magad, kipróbálsz pár embert, megnézed a saját határaidat, aztán megállapodsz amellett, akit igazán tudsz szeretni és akivel minden stimmel majd. - Kezdem kétségbe vonni azt a nyolcat...

- Nem, dehogy! - Szinte megpattanok az ágyban. Azonnal fel kell ülnöm, mert ez... ez... ez... ez... - Ez hallatlan! - csattanok fel, mikor végre megtalálom a keresett szót. - Mi az, hogy kipróbálsz pár embert?! Az emberek nem használati tárgyak! - Azt hiszem, hangos vagyok, ezért visszaveszek a lendületből, amennyire tudok. - Egy nőt kifejezetten visszataszítónak tartanak, ha sok férfivel osztja meg a testét! - folytatom halkabban. - Összesúgnak mögötte, kurvának nevezik és lenézik. Egy férfinek néhol talán erény sok nőt vagy férfit kipróbálni, de engem nem így neveltek.

- Raktari! - szól bele erélyesebben. - Hallgass meg! - kér komolyan. - A három egyéjszakásomon kívül a legrövidebb próbám hét hónapos volt, ezek kapcsolatok voltak, csak valami miatt végük lett. Senki nem kezelte a másikat tárgyként és mindet hosszútávra terveztem. Csak közbejöttek a körülmények mindig - próbál csitítani.

- Nem gondoltam rosszat rólad - szögezem le a szemébe nézve -, csupán a "kipróbálsz pár embert, mielőtt a megfelelővel összekötöd az életed" azt szokja jelenteni, hogy az illető egy hosszú ideig fűvel-fával akár bokorban is, aztán választ maga mellé egy olyan embert, aki elviseli és mellette legalább egy szeretőt tart, mert már nem bír leállni, megszokta a változatosságot. Én hiszek abban, hogy egy ember is képes egy egész életen át újat nyújtani, megújulni és tökéletesen kielégíteni minden vágyat, ezért nem tartom hülyeségnek azt, hogy egy mellett maradjak. Tudom, hogy hogyan értetted, amit mondtál, de a családomban az udvarlási időszak fél évtől egy évig terjed átlagosan, ami alatt bőven megismered a másikat, tehát eldönthető, hogy érdemes-e megházasodni vele, vagy sem.

- Ez rendben van, de mi történik, ha két év után érzed úgy, hogy mégsem ő nyert? Vagy más sokkal jobban bejönne? Mert szerintem ez előfordul. Ráadásul ezt úgy mondom, hogy talán a Jeremyvel való kapcsolatom volt az egyetlen, aminek én is akartam a végét.

- Ha elvetted, nincs kiszállás. Ha két év óta házasok vagytok, már valószínűsíthetően van egy gyereketek is és egy családot nem bontasz fel akkor sem, ha a ménkű csap beléd, olyan szerelmes leszel valaki másba. Ez becsület. Őt választottad, vele maradsz - jelentem ki komolyan.

- De ha boldogtalan leszel, meg ő is, akkor annak mi értelme van? Őszintén nem értem ezt. Rendben van, a gyereknek fontos, de megér annyit, hogy két ember is boldogtalan legyen ebben? Vagy jobb az, ha a gyerek viták és veszekedések között nő fel?

- Azért, mert valakibe nem vagy szerelmes, nem kell vele veszekednek, vitatkoznod, de még csak rosszul sem érezned magad egy házasságban. A legtöbb nem tudja megőrizni a szerelmet, de mivel két ember azért köti össze az életét, hogy együtt alkossanak valamit és gyereket neveljenek fel, igen, a gyerek nemhogy elég, de maga az ok, amiért a házasságot fenn kell tartani. Élhetsz békében, egyetértésben, jól a társaddal és ez a cél. - Ez a téma elég nehéz. Mindig rávilágít, mennyire gyenge és selejtes vagyok.

- És mit teszel, ha már nem bírsz vele egy helyen meglenni? Vagy ha mondjuk kiderül, hogy neki van szeretője melletted?

- Nem szabad eljutni addig, hogy már nem bír a két ember egy helyen megmaradni. Inkább el kell menni segítséget kérni az idősebbektől, vagy a családokat segítő szervezetektől. Irtózatos szégyen felbontani egy házasságot, Yoshi - mondom meg komolyan. - Az még nagyobb, ha valamelyik fél szeretőt tart, mert az nem csak a házasság bukását, de a másik fél saját nemiségének bukását jelenti. Ha a feleséged más férfinál keresi a boldogságot, megbuktál, mint férfi. Mintha kiheréltek volna.

- És ha ennek az az oka, hogy másba szerelmes és ez győz?

- Akkor is. Az ok mindegy, ha a másik szeretőt tart, megbuktál. Ő is, de te is.

- Hát nem tudom - mondja bizonytalanul. - Tudod, hogy azért menekültem el otthonról, mert hozzá akartak kényszeríteni valakihez. Ennek van értelme?

- Nekem is találtak menyasszonyt. Találkoztam vele, megbeszéltük, hogy a házassághoz igazából egyikünknek sincs kedve és megmondtuk otthon, hogy a másik nem alkalmas társnak. Ebbe nem lehetett belekötni. Azóta is hallgatom a fejmosásokat és az ajánlatokat, aztán ugyanúgy elmegyek a nőhöz, akit mellém szánnak és lebeszélem magamról, mint az elsőt.

- Nekem ennyi elég volt, mármint az első találkozás. A nő már akkor felajánlott mindent, csak vegyem el, mert betöltötte a harmicnyolcat és lassan kicsúszott az időből. - Kikerekednek a szemeim. Harmincnyolc?! Yoshimi apja a fejére esett, azt hiszem. Egy harminc éves nő már nagyon necces, afelett már a rejtegetnivaló kategória, arról nem is beszélve, hogy mindezt egy huszonéves srác mellé... Súlyos. - Ez nekem nem fért be és akkor léptem le otthonról. Ha apám szerint ez a nő volt a legmegfelelőbb, akkor nem is akartam tudni, ki a többi.

- Apukád egy kicsit átértelmezett dolgokat, azt hiszem... Vagy önmagának választotta - teszem hozzá még mindig sokkolva a hallottak miatt.

- Akkor, ha magának választotta, akkor vette volna el ő. Nekem ez nagyon meredek volt, túlontúl is. Ha addig érdeklődtem volna nő után, akkor ezután már tuti nem. Érted, a nő nekem esett, felkent a falra és elkezdett lesmárolni és már szedte is volna le a ruhám, hogy most azonnal mindent, alig tudtam menekülni. Megrázó volt.

- Azt elhiszem. - Az ilyen esetekre nem vagyok felkészülve, úgyhogy most nem tudom, mégis mi a fészkes fenét mondjak vagy csináljak. Kínosan összehúzom magam egy kicsit és igyekszem valami használhatót is kinyögni. - Nekem... semmi bajom a nőkkel, csak... nem... nem érdekelnek túlságosan - makogom el ügyetlenül. - Volt olyan, aki felajánlkozott, de úgy helyre tettem, hogy utána a legtiszteletteljesebb protokollal búcsúzott és sietősen eltipegett újragondolni az életét. - Engem nagyon kevesek voltak képesek sarokba szorítani, vagy legyőzni. Nem azért, mert olyan ellenállásom lenne, mint Deonnak, hanem a kiállásom tud élesen megváltozni, amikor szükséges. Mindig szelíd, szerény és kedves vagyok, ezért egy hirtelen pofon vagy kemény szavak a számból olyan meglepőek mások számára, hogy kétségtelenné válik, kinek az akarata érvényesül.

- Akkor ugyan nem voltam büszke rá, de a menekülést választottam. Elköltöztem, mire apám kitagadott, meg azt vágta a fejemhez, hogy majd pár hónap múlva visszakönyörgöm magam - sóhajt fel. - Hát ez nem történt meg, amitől még mindig dühös. A tesóimmal néha beszélek, ők mondták. Ennek ellenére most már büszke vagyok arra, hogy megléptem és nem azt tettem, amit parancsoltak. Boldog vagyok és szabad, ez pedig elég, sőt, bőven több is, mint amit otthon valaha is remélhettem. - Nagyot ásítok. Én szégyellem, hogy nem tudom teljesíteni a velem szemben támasztott elvárásokat, ezért inkább nem szólok semmit, csupán visszafekszem mellé.

- Most már tudok aludni - motyogom és remélem, hogy nem vettem el a kedvét, vagy töröltem ki a szeméből az álmot.

- Tudod, hogy én meg bármikor. - Ezen jót mosolygok és még egy újabb puszit is kapok az arcomra, aztán szorosan hozzám bújik. - Akkor jó éjt, vagy valami hasonlót. - Elkuncogom magam, s mire elhal a jókedvem, már alszom is.

6.

Yoshimi

Érdekes ez az este. A kezdeti gyomorgörcsöm, ami már otthon megjelent, csak fokozódik az út során. Nem könnyű nekem ez a helyzet, egyre idegesebb leszek, mire begördülünk a szórakozóhely elé. A díszes társaság már vár minket, de csak remélni tudom, hogy tényleg nem esznek meg ebédre, azaz vacsorára inkább. Már röhögök magamon, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Mindenesetre igyekszem megtanulni a neveket, mindenkihez a megfelelőt társítani és nem elfelejteni kezet fogni senkivel sem. Nem akarom, hogy rosszul süljön el a dolog, mert az Tarinak sem tenne jót.


Minden megy szépen a maga medrében, egészen addig, míg meg nem akad a szemem Yuun. Mit bámul így? Szerintem tök egyértelmű, hogy együtt vagyunk Raktarival és szeretjük egymást, akkor viszont nem értem a kihívást a szemében. Nekem nem kell, hagyjon engem inkább békén! A helyzet meg egyre rosszabb és egyre inkább zavarban érzem magam miatta, de nem akarok balhézni, így csak finoman küldöm a jeleket, hogy jobb lenne lekopnia rólam. Csak vagy nem veszi, vagy nem hajlandó foglalkozni vele... Szép! Jó barát, mondhatom. Végül nem bírom tovább és szólok Tarinak, aki persze szintén észrevette a dolgokat. Nem is ő lenne... Reméltem, hogy feltűnik Yuunak, hogy mindketten fogtuk az adást, és jobb lenne abbahagynia. Ehelyett azonban még a pulthoz is utánam jön. Remek! De aztán Tari átveszi az irányítást és sikeresen koptatja le a srácot, ráadásul láthatóan a többiek sincsenek kiakadva ezen.


Tetszik a társaság, nagyon kedvesek és mindannyian egy kicsit különlegesek is. Semmi kivetnivalót nem találok a sokszínűségükben, ráadásul láthatóan nagyon összetartóak is. Különleges kis csapat, az egyszer biztos! Már értem, hogy Raktari mit kedvel rajtuk annyira. Meglep azzal, hogy effektíve elkérezkedik tőlem táncolni, mert nem kértem, hogy maradjon meg, persze féltékeny sem leszek, hiszen nincs miért. De ha már így van, akkor kihasználom az alkalmat. Igazából nagyon élvezem, hogy most nem kell visszafogni magunkat, hogy társaságban is megérinthetem, megcsókolhatom, szabadon mozgunk nagy részben. Azért kíváncsi vagyok, hogyan táncol, szóval majd utána mászom, de most még jó itt. Végül Daykival távozik, én meg mosolyogva nézek utána, majd visszafordulok a többiekhez. Na ez érdekes lesz, most vagy darabokra kapnak, vagy csak kedvesen érdeklődnek, de számítok húzósabb kérdésekre is.

- Szóval? - fordulok kíváncsian Yajiro felé.

- Bámulhatod beszéd közben őket, engem nem zavar és igazán jó páros - közli lazán. - Mint ahogy azt már említettem, a tengerimalacokhoz értek leginkább. Imádom őket, szerintem nagyon édesek és nem is olyan picik, hogy elvesszenek az ágy mögött.

- Tapasztalat, mi? - szúr közbe játékosan Chiaki.

- Igen. Tudod, elég kellemetlen, amikor leülsz az ágyadra és egy hörcsög, amiről úgy tudtad, a terrájában hesszel, visít a fájdalomtól.

- A bátyámnak volt egy malaca, csak mikor tizenöt volt, a barátaival kidobták az ablakon, hogy megnézzék, tud-e repülni - vallom be félig komolyan. Yajiro teljesen elképed, szerintem most törtem össze benne valamit, erre utal az is, hogy Miyu vigasztalni kezdi. Pedig nem akartam kiütni őt. Chiaki megfullad a röhögéstől lassan, de Tao arcán már a sírást is látom, ugyanakkor talán nevetne is. Lehet, vissza kéne fognom a sztorizásomat. - Azóta nem tart háziállatot. - Közben elfordulok és megkeresem a szememmel Tariékat. Tényleg szereti ezt a helyet és feloldódott végre. A tegnapi után azt hittem, végigfeszengjük az estét, de ez nekem is segít lazítani. - Mindig így nyomják? - kérdezek végül azért rá kíváncsian. Összekapaszkodva táncolnak, de közben meg mégis van némi távolság köztük, legalábbis a többi párhoz képest. Látszik, hogy nem most táncolnak így először, ugyanakkor beszélgetnek is, mert időnként egymáshoz hajolnak, meg röhögnek is. Mosolyogva figyelem Tarit. Vajon valaha elérem, hogy ilyen legyen más helyzetekben is?

- Igen - válaszol a kérdésre Tao. - Dayki eleinte senkivel sem állt szóba, csak Raktarival. Fűzte rendesen, tetszett neki, hogy félénk, visszahúzódó és oldhatatlan, Raktari meg olyan szépen kezelte le, hogy csak lestünk, mint aranyhal az akváriumban - meséli. - Dayki figyelt fel Raktari rosszulléteire - mondja ezt közelebb hajolva. - Erről csak ő, Chiaki és én tudunk a bandából - teszi hozzá. - Gondolom... te tudtad - motyogja elbizonytalanodva.

- Igen, a négy év alatt ez előkerült, meg azért időnként jött az a stressz, ami kiváltotta. - És akkor hagyjuk, hogy alig másfél hónapja mit produkált. - Dayki szerintem rendes srác, ráadásul betartja a dolgokat eddig minden bizonnyal - teszem hozzá azért, de nem akarok vádolni senkit sem, csak pontosítottam. - Na és te, Tao, éppen kit fűzöl? - kérdezem meg kedvesen.

- Dayki nagyon kettős. Civilként olyan... Olyan, mint egy lecsúszott - magyaráz nehezen találva finom kifejezéseket arra, amit mondani akar. - Hanyag, lekezelő, könnyelmű, csak a dobolásba és a zenébe merül bele mélységesen, egyébként tényleg minden iránt érdektelen. Láttam, hogy osztotta ki a bandája tagjait, és még jó, hogy többnyire ültek vagy kapaszkodtak, mert Dayki senkit se kímél, ha felbosszantják. Velünk más, Raktarira meg vigyáz, de nem úgy... Szóval nem úgy, mintha a testőre lenne, inkább koptatja róla azokat, akik túlságosan rámenősek. Sokat ment a pusmus, hogy járnak, pedig semmi se volt köztük, csak barátok. - Miközben beszél, a párost nézi, csak pillantásokat vet rám, de nem bánom. - Túlvagyok egy hosszabb kapcsolaton és egyelőre nem fűzök senkit - válaszol őszintén.

- Végülis nem csodálkozom a pletykákon - mosolygok rá a kissrácra. - Teljesen megbízom Tariban, így meg nem nehéz elhinni, hogy csak barátok. Nekem ez egyértelmű és igaz - mondom meg komolyan, miközben azon agyalok, hogy mennyire hasonlít ez a srác Jeremyre, még ha jól tudom, idősebb is nála. - Mennyi is vagy most? Mármint idős - kuncogom el magam, mielőtt félreérthetően fogalmaznék. Csak kíváncsi vagyok rá.

- Huszonhárom éves - válaszol. - Raktari nagyon megbízható, mindent betart, amit mond és mivel eléggé szende, vagy hogy mondjam, nem is kétséges a hűsége például.

- Hogy alakult úgy, hogy mégis kell neked? - kérdez közbe Chiaki. - Raktari mindig azt mondta, hogy észre sem veszed őt.

- Jó... Ez ott kezdődik, hogy én nem is tudtam, hogy meleg, mert marha jól titkolta, nekem meeeg... hát a pici jelekből, pláne érzelmi szinten, nem nagyon értek. Ennek megfelelően nem vettem észre semmit sem, mikor meg kisült, akkor éppen nem voltam abban a helyzetben, hogy bármit is lépjek rá. Van egy közös barátunk, ő világított rá, hogy nekünk talán jobb lenne együtt. - Kicsit árnyalt, de valahogy így van. - Szóval végül egymás mellett kötöttünk ki egy elég komoly háborús hangulat után békülve. Ennyi. - Közben valahogy megváltozik a két srác, talán komolyabb témákat érintenek, mert már nem nevetnek annyit.

- Ez a srác sosem változik - mondja Chiaki a fejét csóválva. - Annyiszor mondtam neki, hogy szarjon mindenkire, vállalja fel, hogy meleg és kész, de persze neki aztán lehet erről kiselőadást tartani bármennyit, inkább hülyíti az apját, hogy majd megházasodik, közben meg az agya leghátsó bugyrában sem fordul meg ilyet tenni.

- Ja, de Raktari kínosan kerüli az apját is mellé - válaszol Yajiro, nekem meg eszembe jutnak a kikötések. Már nem zavarnak, megemésztettem a dolgot, és legalább a biztonságos környezetben vállalja a kapcsolatunkat. Nekem ez bőven elég. - Meg ha még emlékszel, régen volt valami pasija, akiről egyetlen szót nem mondott, csak közölte, hogy van valakije és pont.

- Persze, hogy emlékszem! Rohadt sokat faggattam, tényleg iszonyat kitartó voltam és csak annyit sikerült belőle kiszednem, hogy idősebb nála és szeretik egymást. - Legalább ezt tudom: Masao, ez egyértelmű.

- Na de térjünk vissza a jelenbe! - szól barátaira Tao. - Miyu hol van?

- Ja, lecsapott rá az a múltkori bika, ő meg készségesen ment vele - válaszol Yajiro. - Tisztára elfelejtkezik mindenről, ha megjelenik.

- Ne szívasd már, a vak is látja, hogy beleesett! - mondja nevetve Chiaki.

- Mennyire biztonságos itt ismerkedni? - bukik ki a kérdés a számon, mert Tarit figyelem és magunkon gondolkodom éppen. Hallom, mit mondanak, értem is, csak nem gondolom végig, ami kijön a számon.

- Viszonylag - válaszol a “szakember”. - Ezen a részen inkább érdemes, ha az ember havert, ivócimborát, vagy egy kötetlen, de kellemes, szokványos kört akar magának. Innen a legtöbben nem hátra mennek, hanem haza. A másik szekció, ahol a vad buli megy, más, ott orrba-szájba, ami a csövön kifér. Jó, mert látványos show-k vannak, szabadság van, lehet durvulni, de a mi társaságunk nagy része elutasítja. Például Raktari.

- És én is - jelenti ki Tao.

- És val'szeg én is - teszem hozzá gyorsan. - Nekem ez bőven megfelel szerintem örökre - közlöm be finoman. - Na és, mester, mit tudsz még mondani?

- Kérdezz, ifjú padavan!

- Például mikor a legjobb a buli? Vannak különleges alkalmak? - kérdezek kíváncsian. - És mennyire ciki, ha az ember nem tud táncolni?

- Tíztől egyig a legforróbb a hangulat általában, időszakonként vagy alkalmanként vannak fellépők, de a legtöbb a másik teremben, mert igazából az a központ, ez csak ilyen mellékes hely - magyarázza Yajiro. - Néha van habfürdő, vagy adnak egy különleges hangulatot a bulinak, de szinte odaát minden az összetapadó testekről és a fülledt erotikáról szól.

- Mi az, hogy nem tudsz táncolni? - veszi át a szót Chiaki. - Olyan nincs. Mozogni tudsz valahogy, abból meg idővel tánc lesz. Egyébként úgy könnyű, ha rábízod valakire magad, aki vezet. Mint Raktari - mutat a srácra. - Mire bekönyörögtük oda, azt hittük, megőszülünk.

- Azzal védekezett, hogy nem tud táncolni - meséli lelkesen Tao, mire elnevetem magam. Ezt el tudom képzelni, ahogy a folytatást is. - Aztán Dayki és Chiaki közre fogta. Olyan látvány volt, hogy fel kellett mosni.

- Pedig Raktari rohadt kínban volt, alig csinált valamit - mondja Chiaki.

- Hm... Talán ki kéne próbálnom, de előbb lelkierőt kell gyűjteni - vigyorodom el. - Van esélyem arra, hogy a másik termet Raktari megmutassa nekem? Mert a kíváncsiság nagy úr, de csak vele. - Kérdezek, de már magyarázom is meg miért.

- Hááááááát... - sóhajtja szinte Chiaki, majd két barátjára néz. - Nem. Én szívesen átkísérlek és megígérem, hogy nem fogom tapogatni a hátsód, de Raktarit kizártnak tartom, hogy átmenjen.

- Akkor nem - rázom meg a fejem. - Annyira nem izgat, inkább csak kíváncsi vagyok rá. De úgyis jövünk még, gondolom, nem kell minden poént lelőni elsőre - próbálom ezzel meg is köszönni a dolgot, meg udvariasan vissza is utasítani egyelőre.

- Miért csak Raktarival vállalod be? - kérdez rá Chiaki.

- Mert fogalmam sincs, mi van odaát és semmi olyat nem akarok, ami csak egy kicsit is félreérthető lenne - vallom be végül ránézve.

- Gyere! - kér határozottan, s megfogva a csuklóm lehúz a székről. Raktariékra pillant, jeleznek egymásnak. Hagyom magam vezetni, így hamar a két terem között nyíló ajtónál találom magam. Ami furcsa, hogy bízom ebben a srácban és így tudom, hogy nem tesz olyat, amit nem akarok. Benézek, de furcsa a látvány. Ez sokkal vadabb buli, mindenki összesimulva táncol, smárolnak és tapizzák egymást az emberek. Van itt minden, mint egy jobb helyen, fények, szajhák, meg a kigyúrt üresfejűek. Ez annyira nem jön be, bár... oké, nem mondom, hogy korábban sem lett volna így, de most már tuti nem. Már értem, Tari miért nem jön át ide, mikor még... Elvágom a mondatot a fejemben inkább, egyrészt, mert a tegnapi emlékek hatással vannak rám, másrészt meg, mert nincs mire panaszkodnom. Biccentek Chiakinak, de én ide mégsem vágyom, szóval ha lehet, inkább kihagynám ezt a kört, inkább Raktarival töltöm az időt. Nem vágyom erre a fülledt dologra. Eszembe jut Jeremy is. Vajon mennyi időt tölthetett ilyen helyeken? Kicsit sajnálom ezért, de... valahol ő választotta és már kiszállt belőle.

- Menjünk vissza - kérem meg csendesen, mivel elég volt ebből ennyi is ízelítőnek. Talán máskor, egyszer kipróbálom, de nem most és nem így. Chiaki elengedi a csuklóm és hagy visszamenni, de elkísér. Nekem ez pont meg is felel így.

- Raktari soha nem tenné be a lábát. A műsorokra akkor ment ki, amikor leszbinapot tartott a bár. Elég cinkes volt a csomó csajt imádó csaj közt, mind eleinte utálkozva méregetett minket, Raktari meg Tao viszont levette őket a lábukról. Hiába, a puncik bírják a cuki pasikat. - Ezen hatalmasat röhögök. Kevés olyan van, aki ne bírná Tarit, az egyszer biztos és Tao is aranyos srác.

- Szerintem ide még egy darabig én sem, ez már nekem is sok - ismerem el. - Talán majd egyszer kipróbálás szinten, de addig elég sok időnek kell eltelnie. - Visszamegyek a pulthoz és felülve a székre megint megkeresem a szememmel Tarit. Szép, kifejezetten kellemes látvány és izgató a számomra, amit most nagyon vissza kéne fogni. Most közelebb vannak egymáshoz Daykival, az összesimulástól mégis távol. Két kézzel fogódzkodnak össze, álluk a másik vállán van és beszélgetnek táncolás közben. Mellettem Tao és Yajiro vitázik, bár erősen úgy fest, az idősebb srác szívózik a másikkal. Rájuk fordítom a tekintetem, ezt most nem igazán értem.

- Vagy ezerszer képzeltük el Raktarit odabent, hiszen ő Taoval ellentétben meg is tudná védeni magát, ha valaki túlságosan rámoccanna - árulja el folytatva a csevegést Chiaki, miután helyet foglalt a másik oldalamon -, de ahhoz le kellett volna itatnunk és félő volt, hogy nagyon rosszul sül el a dolog, annyit meg nem ér. Dayki valahogy rávette anno Raktarit, hogy felmenjen hozzá sörözni, szerintem neki is könyörögnie kellett egy ideig, mint anno nekem, hogy találkozzon velem és ő mondta, hogy sírás, kiborulás és hányás lenne a vége, úgyhogy meg se kíséreljük itatni Raktarit, hiába oldja a pia. - Ez furcsa, vagyis annyira mégsem, hiszen ismerem Tarit. Gondolom, olyankor kijön belőle az a feszültség, ami most rejtve van mélyen és ami miatt olyan visszahúzódó és visszafogott.

- Pedig akkor nagyon cuki - szól közben Tao.

- Pont te mondod? Neked innod sem kell - közli vele lazán Yajiro. Kibékülhettek már, mert mindketten ránk figyelnek. Elnevetem magam.

- Raktari mikor nem aranyos? - kérdezem meg kedvesen. - Mi sosem próbáltuk leitatni, pedig vannak nagy piálások kimenőidőben meg szabadságokon. Én egyszer voltam, meg is bántam, mert annyit ittak, mint a gödény, nekem meg nem kellett és én voltam kifigurázva - mesélem el végül. - Hányszor jártok le ide? - kérdezem meg végül. - És Tari mennyit járt veletek?

- Változó. Dayki akkor jön, ha Raktari vagy Tao jön, Yuu majdnem minden nap itt van, újabban Miyu is sokat jár le...

- Még jó, itt dolgozik a bikája - vág közbe röhögve Yajiro.

- Raktari akkor jön, amikor tud. Van, hogy nem tud itt lenni mindenki, de én például a tanulnivalót is félrerakom, Dayki meg már hagyott ott koncertet is - meséli lelkesen Tao.

- Én általában ráérős vagyok - teszi még hozzá Chiaki.

- Nem akarod Dayki kezéről lecsapni végre a barátodat? - érdeklődik Yajiro. - Közre fogjátok egymást és nem fog feltűnni, hogy valaki saját bevallása szerint nem tud táncolni. Egyébként sem törődik ilyen pór dolgokkal a kutya se - teszi hozzá vidáman.

- Mi úgy szoktuk, hogy Dayki és én közre fogjuk Taot és Raktarit.

- Ja, és rohadt jól néz ki, ahogy négyen egyszerre mozognak!

- De szeretném, pont ezen agyalok - mosolyodom el. - Kicsit érdekes lesz - kuncogom el magam és felállok. - Valaki? - kérdezek rá.

- Naná! - vágja rá lelkesen Tao. Lehuppan a székről, jelezve, hogy menni akar és a másik két fiú is menetkész. Raktari és Dayki most épp ugrál és röhög, mint a bolondok, a hangulatuk azonban ragadós, már körülöttük is ezt csinálják páran.

- Irigylem az állóképességét ennek a kettőnek - jegyzi meg röhögve Yajiro, mire én is elnevetem magam.

- Mit vársz, egy testőr meg egy rocker, a két legelvetemültebb fajta - vigyorgom, azzal elindulok. Kicsit megint kezdek ideges lenni, ettől a résztől nem kicsit tartok, de majd meglátjuk, hogyan alakul a dolog.

Tao bátran előre nyargal, közben mozog is a zenére és csatlakozik a pároshoz. Raktari hozzám fordul és magához von. Elmosolyodok és megpróbálom felvenni az ütemet, vagy valami hasonlót. Bénán érzem magam, de jól. Chiaki és Yajiro a másik oldalról ugrál körbe miket.

- Milyen? - kérdezi kiabálva Tari tőlem.

- Tök tuti - közlöm vigyorogva, miközben a többiekre is figyelek azért. Érdekes ez a hely. - Örülök, hogy eljöttünk - mondom meg őszintén, még közelebb vonva őt magamhoz. Erre Raktari is abbahagyja az ugrálást. Kezd kimelegedni, az arca kicsit kivörösödött, picit liheg, de vigyorog és játékosan táncol közel hozzám. Annyira vonzó és gyönyörű. Dayki mögötte lassan lecsillapodik, csak a haját rázza, amit Tao is követ, mindannyian szabadnak és remekül érzik magukat. Furcsa, de ez nekem is segít.

- Imádok itt lenni! - kiabálja vidáman Tari.


Kezeit az oldalamra teszi és megpróbál hülyéskedni, ezzel engem is tovább oldani. Természetesen a többiek is belemennek a dologba, szóval hagyom, hogy hasson rám. Egyre lazábbnak érzem a helyzetet, kevésbé feszélyez a dolog, ráadásul itt van nekem Raktari. Boldog mosollyal mászom bele a közepébe, azt mondjuk nem tudom eldönteni, hogyan festhetek, de velük ez nem is számít, azt hiszem. A kezem Tari derekára csúszik és egészen magamhoz vonom, hátha most szabad, mert itt annyira másképpen viselkedik és vágyat érzek erre. A srác nem simul velem össze teljesen, de engedi magát egészen közel vonni, noha szelídül a mozgása, apróbbakkal jár az ütemre, amit könnyebben veszek fel én is. A társasághoz szeretnének többen is csatlakozni, ám Dayki és Chiaki koppintja őket, mikor túlságosan beleélik magukat. A dobos hanyagul visszautasítja a pasikat, a másik srác azonban finomabb módon teszi lapátra a próbálkozókat. Furcsa, de mintha ők vigyáznának a rendre, és mikor ezt végiggondolom, elröhögöm magam, mire Raktari csak kérdően biccent nekem. Majd este összebújva elmesélem neki, így csak megrázom a fejem: semmi, csak jól érzem magam. Tao érthet is egy kicsit a tánchoz, nagyon jól és szemet vonzóan mozog, ami miatt jól kitűnik, hogy Daykit csak viszi a kedv, a zene, a lendület, abszolút nem törődik azzal, hogy amit csinál, az tetszetős legyen, ő csak mozog lazán, élvezettel és pont ezért lesz kellemes, amit művel. Mindenki más, de komolyan így együtt összeillenek. Még nem tudom, hogy beleillek-e ebbe a társaságba, de egyelőre élvezem a helyzetet. Daykitól tart pár fiatalabb pasi, ahogy nézem, míg Chiakit és Yajirot igyekeznek elcsalni mások, de állják a sarat, úgy helyezkednek, mintha védenének minket Raktarival. Ez valahol jólesik, mert tényleg figyelnek ránk, meg fogadni mernék, hogy ebben az is benne van, hogy még mindig nem oldódtam fel teljesen, de haladok felé. Jól érzem magam, vigyorgok és egyre inkább érzem, hogy ez jó. Persze ha nem agyalnék ennyit, talán még könnyebb lenne, szóval igyekszem visszafogni a gondolataimat és csak átadni magam a helyzetnek.


Amikor vált a zene, a fiúk is másképp kezdenek mozogni. Tao hátat fordít Daykinak és a mellkasának simulva ring, a dobos a srác oldalára teszi a kezeit, s együtt kezd mozogni vele. Lehet, hogy a tánchoz annyira nem ért, de a ritmushoz és az összhanghoz nagyon. Igazából semmi kivetnivalót nem találok ebben, bár máskor tuti furcsán jönne ki a dolog. Valahogy biztonságban érzem magam köztük. Chiaki óvatosan behúzódik mögém, amivel rendesen meglep, de egyelőre nem teszek semmit. Nem nyomul rám, de fesztelenül és leheletfinoman vezetni kezd. Húúúú! Mindenesetre hagyom és valamennyire átadom neki az irányítást. Furcsa, mert sosem tettem még ilyet és egy kicsit meglepő is az érzés, ugyanakkor tudom, hogy nincs mitől tartanom, hiszen senki nem akar magának. Raktari is teljesen nyugodt, még kuncog is Chiakin és megcsóválja a fejét, majd a neki mutogató Yajirora pillant. A srác azt akarja, Raktari forduljon meg, amit láthatóan zavartan, vonakodva teljesít, aztán Dayki odatolja elé Taot és nagyot vigyorog. Yajiro elégedett a rendezésével, besorol Chiaki mögé és felveszi mindenki a közös mozgást. Tari félig hátrafordítja a fejét, hogy lásson engem, mire csak egy bátortalan mosolyt küldök felé, kezét pedig combomra simítja, így megkapaszkodva finoman bennem. Másik kezét Tao oldalára teszi, a fiatal srác pedig ugyanígy fogódzkodik össze Raktarival és Daykival. Na jó, esetleeeg! Nagyon-nagyon bátortalanul teszem meg én is ugyanezt, de még egy kicsit furcsa ez az helyzet, de próbálok alkalmazkodni. Megint kezdődik az oldódási folyamat, de igyekszem lelazulni és felvenni a ritmusukat, meg megfelelően viselkedni is. Chiaki nem zavartatja magát amiatt, hogy hozzáérek, közelebb húzódik hozzám, hol hozzásimul a hátamhoz a mellkasával, hol pedig a mögötte álló, csípőjébe és combjába kapaszkodó Yajiro mellkasához dörgölőzik. A sorzáró nagyot vigyorog, mikor Chiaki elengedi magát és beletúr a hajába, végigsimít a vállán, válaszul átkarolja a testét és még közelebb húzódik hozzá, teljesen összesimulnak és a dalt közösen énekelve táncolnak. Raktari játékosan simul kicsit hozzám, Tao meg élénken figyeli őt, miközben a csípőjét finoman mozgatva táncol. Nem semmi az a srác, kifejezetten vonzó és mégis van benne valami gyermeki báj. A kezem Raktariéra csúsztatom és apró csókot nyomok a nyakába. Ő ellazult, szelíd, boldog mosollyal, szemeit lecsukva hajtja hátra a fejét a vállamra. Együtt mozog az egész csapat, a körülöttünk állók minket lesnek, néhányan vágyakozva, másoknak egyszerűen csak tetszik a látvány és az összhang, amit még annak ellenére is képviselhetünk, hogy mindünk más. Dayki mond valamit, amire Tao erősen forogva tud csak válaszolni, aztán kibillen az egyensúlyából és a dobos sem tudja megfogni, ezért beleütközik Raktariba és hirtelen mindketten nagyon közel kerülnek a testőrhöz. Tao elvörösödik, a dobos bocsánatkérőn pillant Tarira, aki csak mosolyogva megcsóválja a fejét, jelezve, nem történt semmi. Elkuncogom magam, nekem ez még tetszett is. Érdekes ez a helyzet, de élvezem nagyon is. Hátulról nagy röhögés szűrődik, Chiaki mondott valamit Yajironak, aki felszabadultan nevet. Hagyom nekik, picit hátrasandítok és kajánul elvigyorodom. Most akkor lépek még egyet és kezem Tari köré fűzöm tenyeremet hasán megpihentetve, egészen magamhoz húzva őt. Érzem, ahogy zavarba jön, leszegi a fejét, de nem tiltakozik, sőt, még mosolyog is egy kicsit, bár érzem, hogy most megint határt feszegetek valamennyire. Felveszi a mozgásom, együtt ringunk a zenére. Kap még egy pici puszit a nyakára.

- Ha sok, szólj! - kérem szelíden, de határozottan. Nincs szexuális indíttatás most a dologban, csak jólesik összesimulni és jól érzem magam itt. Raktari is jóval lazább, mint eddig bármikor, én meg ezt ki is használom. - Szuper ez a hely, köszönöm, hogy elhoztál - teszem hozzá boldogan mosolyogva. Biccent pár aprót, jelezve, majd szól, ha soknak érez valamit, kezeit pedig az enyémre teszi. Halványan mosolyogva fogadom ezt.

- Reméltem, hogy tetszeni fog és mind jól kijöttök - mondja bele a fülembe. - Yuu írt sms-t, hogy nagyon sajnálja, amit csinált, bocsánatot kért tőled rajtam keresztül. - Erre most én bólintok egyet.


A kígyó most párokra bomlott, Chiaki és Yajiro egymást hülyítve táncol, míg Tao lazán a doboshoz simulva ring, Dayki meg szinte csak tartja, vezeti, alig mozdul. Hülyeség, de a kissrác bármelyikünk mellett marha jól nézne ki. Szép és valahol megnyerő, amit csinál, nem csodálom, hogy mindenki nyálcsorgatva figyeli. Bár hozzáteszem, mindannyiunkra, még Daykira is érkeznek a pillantások, amikkel próbálják ágyba vonzani. Egyre jobban élvezem, hogy belementem ebbe.

- Majd legközelebb beszélnék vele - árulom el csendesen. - De neked is mondom, nem haragszom rá, tényleg - teszem hozzá. - Mikor jövünk legközelebb? - kérdezem be kuncogva végül.

- Még el sem mentünk! - szól rám játékosan, elnevetve magát. Ezért kap egy újabb csókot az arcára. - Amikor ráérünk és kedvünk van.

- Kicsit lázba hozott a dolog - vallom be. - Meg nagyon megkedveltem a barátaidat, remélem, ők sem utálnak - kuncogom el magam.

- Dayki már kirugdosott volna az ajtón, a többiek meg kiközösítettek volna abban az esetben - biztosít őszintén, mire csak aprót szusszanok. Ez jól hangzik így már. - Milyen dolog hozott lázba?

- A hely feelingje, az, hogy elengeded magad, meg itt nem kell titkolózni sem. Kedvesek a barátaid és jól érzem magam. Meg tetszik, ahogy táncolsz - duruzsolom neki.


Raktari elvörösödik, amin Tao nagyot néz, Dayki meg röhögni kezd. A két másik figura rögtön odakíváncsiskodik, hogy mi váltott ki ilyen reakciót belőlük, aztán csak kuncognak a testőrön. Héééé! Én komolyan gondoltam, de jó, végülis belefér. Inkább békítően megsimogatom Raktari pocakját. Megint olyan szám következik, amin ők, majd Tao és Dayki is ugrálni kezd, mint a felszabadult kölykök, s Raktari is kibontakozik az ölelésből, hogy csatlakozzon barátaihoz, persze belevonva a bolondságba engem is. Na jó! Üsse kő! Bekapcsolódom én is a pattogásba, már nem érzem magamat hülyén tőle. Sőt, egy kicsit jó leereszteni. Felszabadulok valamelyest és hagyom folyni az eseményeket, meg hogy elragadjon a hangulat. A srácok a kezüket felemelve, kiabálva ugrálnak, így élvezik a számot. Én nem ismerem, de azért hülyeségben nem maradok el tőlük. Hosszan csinálják ezt és Yajiro meg Chiaki dőlnek ki legelőbb, ők csak röhögnek rajtunk, aztán Tao pislog fel a dobosra, Raktarira, és rám, míg ugrálunk, ő csak táncol tovább. Amikor vége a számnak, vigyorogva kapok levegő után. Ez baró! Sosem voltam ilyen kimozdulós, bulizós alkat, de nem bántam meg, hogy igent mondtam Raktarinak. Most egy lassabb szám jön, én meg kérdően nézek Tarira, a ruháját viszont megrángatja Tao.

- Felveszel? - kérdezi meg, majd rám pillant. - Már ha nem baj - teszi hozzá szégyellősen. Úgy látom, most esett le neki, hogy beletrappolt a kérdésbe, de csak elmosolyodom.

- Nyugodtan - biccentek neki. Kíváncsi vagyok, mit szeretne ezzel Tao, meg még lesz lehetőségünk szerintem Tarival. A testőr leguggol, fejét átdugja a srác lábai között, combjait megfogja, majd megemelkedik. Dayki tartja Taot, aki aztán örömteli kiáltásokkal éljenzi a helyzetét. Sokan néznek rá fel, a srác jókedvében nevet, Raktari meg vigyorog rajta. Kapaszkodnak egymásba, Tao a lábaival a testőr testébe, Tari meg a lábait fogja magához.

- Gyorsan megnőttem, mi? - kiabálja a magaslaton.

- Mint az égig érő paszuly - viccelődik vele Dayki.

- Most már mindenkinek fel kell néznie rád - kuncogom el magam én is. Imádnivaló a srác, de tényleg. Összeborzolja Raktari haját, aztán óvatosan táncol tovább a vállán ülve.

- Ha letetted, lehetek a következő? - kérdezi nagy vigyorral Chiaki. Most hirtelen nem tudom eldönteni, mire is, de mindegy, azt hiszem.

- Én is bevállalnám! - kiabálja lelkesen Yajiro.

- Hirtelen, mekkora a tolongás - nevetek fel most már. Mekkora hülye itt mindenki és a legrosszabb, hogy engem is azzá tesznek.

- Te nem bírsz el? - kérdez meg játékosan Chiaki, Yajiro pedig a dobosra kezd kiskutya pillantásokat vetni.

- Felejtsd el - közli Dayki és az arcánál fogva eltolja magától a srácot. Újabb nevetés tör elő belőlem.

- Sajnálom, én a gyenge testőrök közé tartozom - közlöm vigyorogva. - Meg azért a plafont sem kéne verni.

- Létezik olyan, hogy gyenge testőr? - kérdezi csodálkozva Chiaki. - Nem egy szekrény forma egyikőtök sem, de Raktari már többször bizonyította, hogy erős, bátor és remek a szakmájában.

- Létezik, de akkor az nem sokáig marad testőr - vallom be végül. - Az alap erőnlét kötelező és szinten is kell tartani edzéssel. Időnként van ellenőrzés és felmérés, ahol mutatni kell, különben mehetsz is.

- Szeretsz testőr lenni? - kérdezi meg, miközben újra táncolni kezd. Yajiro, Dayki, Tao és Raktari most egymással bolondozik, meg a fiúnak többen nyújtanak fel cetliket, valószínűleg telefonszámokkal. Nem is nagyon csodálkozom ezen. Leveszem róluk a tekintetem és Chiaki felé fordulok minden gond nélkül lépve közelebb hozzá, hogy ne kelljen ordítanunk, de azért tartva egy meghatározott távolságot.

- Szeretek, pláne ott, ahol vagyunk. Nekem fontos volt, hogy ne elkényelmesedett életet éljek pénzt számolgatva, hanem valami különleges is legyen benne. Ott pedig, ahol dolgozunk, van - mondom mosolyogva, mégsem árulva el ennél többet.

- Raktari nem mesélt semmit a munkaadótokról, azt mondta, ez nem beszédtéma, ezért téged sem kérdezlek. Miért lettél testőr?

- Testőrcsaládból származom, a két bátyám is az, nem volt olyan, hogy nem. Erre nevelt apám kicsi korom óta, így végülis egyértelmű volt, hogy ezt fogom választani. Csak aztán bele is szerettem.

- Miért, mi a jó benne? - kérdezi.

- Folyamatos kihívások, ami igényli a fejlődést és tanulást. Igyekszik az ember kordában tartani magát, egyre újabb és újabb technikákat megtanulni, új fegyverek, új gyakorlatok. Megvan az adrenalin is, meg azért jár mellé fizetés is. Emellett van szabadidőd, ha olyan a főnököd, ráadásul a legtöbben támogatják, hogy ki is kapcsolódj, így nem vagyunk bezárva, ha a feladat készen van.

- Melyik a kedvenc extrém sportod? - kérdezi be elvigyorodva. Közben Raktari leengedi Taot, majd kicsit megmasszírozza a vállait, ám inkább csak húzza a srácot, aki aggódó képpel néz rá. Jól kiröhögik érte az idősebbek, aztán mindtől bezsebel valami vigasztalót, mint Daykitól a vállon veregetés, Chiakitól a hajösszeborzolás, a testőrtől meg egy apró kis simogatást bocsánatkérésként az ugratásért. Elnevetem magam, de nem akarom megbántani a kissrácot.

- Hegymászás - közlöm végül. - Tizenöt évesen tanultam is, szóval valamennyire még menne, de fel kéne frissíteni a tudást. Régen szerettem, de már nem voltam egy ideje, a falmászás meg nem pótolja. De ezek szerint neked is van - dobom vissza így a kérdést.

- Van, de sosem csináltam. Hegyi kerékpározás. Könnyen össze lehet vele zúzni magad, de a látvány, az adrenalin és az érzés pótolhatatlan - mondja lelkesen. Közben Yajiro megindul a mosdó felé, a másik három srác meg folytatja a táncolást. Raktari és Dayki közrefogják Taot, összekapaszkodnak kicsit és szinte egyszerre mozdulnak.

- Olyat már néztem én is a tévében, de elég vadnak tűnt. És miért nem próbáltad ki? - kérdezem kíváncsian. - Egyébként mindig ennyire vigyáztok egymásra?

- Nincs kedvem ripityomba törni - árulja el nevetve. - Igen, mindig. Tao kicsi, naiv és nem túl erős fizikumú, Miyu hiszékeny és szeretetéhes, Raktari gátlásos és tartózkodó, Dayki agresszív, durva, kemény és goromba, Yuu mindenkire rámászik, aztán az ebből adódó gondokat már nem tudja rendbe tenni, Yajiro elég könnyelmű és néha nem vesz észre dolgokat, én meg túl közvetlen és óvatlan vagyok.

- Akkor összességében jól kiegészítitek egymást - állapítom meg mosolyogva. - Meg láthatóan megvan az összhang is. Mindannyian egyformán ismeritek egymást? - kérdezem meg elég bénán.

- Nem. Dayki a legjobban Raktari felé nyit - válaszol kimerítőbben -, ahogy Tao is. Dayki Taot is nagyon szereti, vele is elég közvetlen, de velem például már annyira nem, a többiekkel meg elvan, de ha Raktari vagy Tao nem jön bulizni, akkor ő sem. Én is Raktari felé nyitok talán a legjobban, meg ugye Miyuval és Taoval mi régóta ismerjük egymást. Yajiroval jó barátok vagyunk, sokat lógunk együtt, de ő Yuuval is kiváló kapcsolatot ápol, akit Tao kicsit távolabb tart magától, Dayki meg főleg. Mind jó barátok vagyunk, csak érted, nem mindenkivel ugyanolyan a kapcsolatunk. Például, ha Dayki évente egyszer lelkizni akar, akkor Raktarit hívja fel magához sörözni, ha meg csak egy nagy sétára vágyik, felcsörgeti Taot, vagy néha engem. Én Raktarit hívnám sétálni, de ugye ő nem mindig szabad, Miyuval viszont megmaradt egy bensőségesebb kapcsolat. Ő viszont nagyon szoros kapcsolatba került Yajiroval. Na... valahogy így.

- Úhhh! Ez elég bonyolult - kuncogom el magam végül, mert zavarba hoz a sok vonal, amit képzeletben az emberek közé próbáltam pakolni. - Akkor ha jól értem, viszonylag Yuu az, aki kilóg közületek, a többiek azért elvannak egymással, meg kedvelik is a másikat. Nekem tetszik ez a kapcsolatrendszer - vallom be. - Valahol szoros és mégis laza, de ha segítség kell, akkor gondolom, azért bárkihez lehet fordulni, nem?

- Persze. Mind egy baráti társaság vagyunk, de mivel mind mások, ezért a kapcsolatrendszerünk eltérő - magyarázza apró mosollyal az arcán. - Yuu nagyon elszúrt korábban valamit. Yajiro Tao fiújaként került a társaságba, ám Yuu rámoccant és történtek is köztük dolgok. Ezt senki se viselte jól és eléggé nagyot csalódtunk Yuuban - vallja be. - Azóta Raktari az első, aki bemutatja a párját a bandának, szóval virul a fejünk ezerrel. Mondjuk azok után, ahogy elbánt Yuuval, szerintem sikerült rendeznie azt a Dayki által már annyiszor emlegetett seggbe rúgást, ami szerinte bőven kijárt az úszómesterünknek.

- Hát... nagyjából én is így reagáltam volna a közeledésére, de Tari azt kérte, hogy hagyjam, hogy ő intézze a dolgokat. Én csak finoman próbáltam utalgatni, de nem jött be - vonom meg a vállam. - Jól következtetek akkor, hogy nem csak neki van pasija? - kérdezem meg azért nagyon csak burkoltan.

- Nem teljesen így értettem, ez évekkel ezelőtti történet és Yuu semmit sem változott, ahogy láthattad, de tény és való, hogy nem Raktari az egyetlen, akinek van valakije. Miyu bele van esve az egyik itteni táncosba, Daykinak barátnője van.

- Vaó! - szalad ki a számon. - Mármint bocsi - kapok észbe. - Csak meglepett - ismerem el. - Na és te? Már ha nem túl személyes. - Vállat von rá Chiaki.

- Alkalmi kapcsolatom van, most nem vágyom többre. - Aprót bólintok, bár kicsit talán meglep ez az információ.

- Meddig szoktatok maradni?

- Átlagosan egyig, de volt már, hogy záráskor úgy kellett kitenni minket - válaszol nevetve. A többiek felé pillant, valószínűleg Yajirot keresi, mert még a srác nem tért vissza. Nem akarom, hogy aggódjon miatta.

- Megnézzük, hogy hol van? - kérdezem meg komolyan. Nem tűnik gondterheltnek az arca, de ha úgy gondolja, a srác után mehetünk.

- Aha - válaszol azonnal, s már indul is arra, amerre Yajirot látta menni. Raktariékra pillant, jelzi, hogy mindjárt jövünk, azzal rákapcsol, utat tör magának a táncolók tömegében. Megyek utána minden szívfájdalom nélkül küldve el az embereket magam körül. Valahol azt érzem, hogy talán feszült egy kicsit.

- Hol keressük?

- A klotyó érdekes hely. Ha vizelned kell, én inkább a női mosdót javasolnám. Ciki vagy nem ciki, ott tuti nem rángatnak be egy fülkébe egy kósza körre. - Nagyra kerekednek a szemeim. Ezt az információt nem akartam tudni.

- Remekül hangzik - remeg meg a hangom is. - Akkor nem ártana igyekeznünk.

- Azt csinálom, de itt nem módi félrelökni másokat - közli komolyan, azzal feltépi a vécé ajtaját. Valóban többen smárolnak és tapadnak egymásra, mint ahányan arra használják a helyet, mint amire való. A fülkék mind zárva és halk sóhajok, jóleső nyögések hallatszódnak mögülük, Chiaki meg rozsdás színű haját túrja. Ez a hely borzasztó, remélem, nem itt van a srác. - Yajiro? - kérdez be hangosabban. Körbenéz újra és újra, aztán csak meglátja Yajiro kezét, amint kiinteget egy fülke ajtaja felett. Kérdőn nézek rá. Ez most mit jelent?

- Na és most?

- Ki kell szedni onnan - jelenti ki kínosan, s odamegy az érintett vécéfülkéhez. - Figy, engedd ki őt, oké? - Ez nem hiszem, hogy hatásos lenne.

- Chiaki, szerintem ezzel nem sokra megyünk - közlöm halkan. - Mégis mivel zárják az ajtókat?

- Kicsi reteszszerű zárral és a nyitott tenyér S.O.S. jel köztünk - árulja el aggódva, noha távol áll attól, hogy bepánikoljon. Az remek, mert tuti, hogy azt innen nem tudom kinyitni. Körbenézek és döntök.

- Akkor felülről - állapítom meg, mi következik. - Mekkora balhé lehet belőle? Nem fogok verekedni, meg semmi, de ha én most oda bemászom, akkor itt a többség mit reagál?

- Egyáltalán nem érdekel, hozd ki onnan lécives Yajirot! - kéri határozottan. - Én rátörném az ajtót - teszi hozzá komolyan.

- A retesz miatt csak feszülne és megsérülhetne, mikor enged. Na várj!


Megnézem magamnak rendesen az ajtót, aztán egy szimpla ugrással elkapom a tetejét és felhúzom magam, de előbb csak benézek, mielőtt még meggondolatlanul beleérkezem valakibe, ami nem segítene. Benn Yajiro rendesen küzd egy idősebb sráccal, de láthatóan vesztésre áll. Felszorította az a szemét a budi felett a falra, így nem gondolkodom, hanem lendületet véve átfordulok az ajtó felett és a srác mögé érkezem. Az első dolgom kinyitni a reteszt egy perc alatt, aztán elkapom a karjait és kipenderítem a nyíló ajtón. Láthatóan nem akar balhét, így menekülőre fogja és eltűnik a helyiségből. Én is így gondoltam. Chaikira nézek, és elmosolyodom az elismerő tekintetén, ugyanakkor meglep, amit Yajiron látok. Szinte ámulva, de hálásan néz rám.

- Jól vagy? - kérdezem tőle, miközben kilépek a fülkéből, hogy a srác is ki tudjon jönni.

- Ja - válaszol kurtán, a ruháját igazgatva. Kellemetlenül érzi magát, fejét leszegi kicsit és indul kifele a vécéből. - Ne mondj semmit! - kéri Chiakit, aki hagyja futni.

- Ezt most értenem kéne? - kérdezem meg én is őt.

- Le szoktam cseszni a felelőtlenségéért - válaszol könnyen a srác és követi Yajirot intve nekem, hogy itt végeztünk. Megvonom a vállam és megyek utánuk, nekem megfelel.

- Akkor ezek szerint te vagy a szigorú? - kérdezem félig heccelve.

- Mikor ki. Ebben vele szemben leginkább én. Bár Yuu is leszedi a fejét, csak ő előtte kioszt egy halálos fenyegetést annak, aki ennyire rányomul Yajirora - teszi hozzá elvigyorodva. A mostaniban is benne volt, csak nem tudom, vette-e a lapot a pasas.

- Azt hiszem, értem már. De ez most jó lecke volt neki - állapítom meg, mire Chiaki elröhögi magát. Elindulok a tömegben megkeresni Raktariékat. - Gyakran előfordul itt ilyesmi?

- Számolatlanadik eset ez már, vele gyakran előfordul. Mondtam, hogy könnyelmű és nem gondolkodik néha - teszi hozzá. - Elcsábul, aztán vagy kimentjük, vagy szív, mint a torkosborz. Dayki amúgy üti is ilyenkor, úgyhogy előle menekül - árulja el vidáman. - Sokan elvetik a sulykot, de ez nem volt olyan durva. Ha Yajiro pánikba esett volna, elsírja magát, vagy ha csak durván ellenáll, elengedték volna, ő viszont inkább beijed ilyen helyzetekben.

- Nem ártana neki egy testőr - kuncogom el magam. Végre meglátom Tarit az asztalnál, de ezen is csak mosolyogni tudok. Vörös arccal, szuszogva vizet kortyolgatnak mindhárman, gondolom, kitombolták magukat. Arrafelé veszem az irányt, és átkarolom Raktarit hátulról. - Mi a helyzet? - De a kérdés már mindhármuknak szól. Chaiki közben leül az eredeti helyére, miközben Tari és Tao idült mosollyal néznek fel rám. Mit szívtatok? Én is kérek! Raktari a fejét a hasamnak dönti, én meg csak megsimogatom a buksiját. Yajirot keresem a tekintetemmel, de ő a pultnál ül és a csapos intelmeit hallgatja. Megakad a szemem Daykin és várom, mikor zúg le a székről, mert olyan furcsán ül rajta.

- Ne tudd meg! - válaszol Raktari.

- Mit? - kuncogom el magam. - Mint egy vert had - teszem hozzá vigyorogva.

- Kicsit vad volt - válaszol helyette Tao.

- Ez annyit jelent, hogy tomboltak egyet - fordítja készségesen, röhögve Chiaki a kurta magyarázatokat.

- Vettem észre - nevetem el magam és ellépve Raktari mögül huppanok le mellé a székre, majd hozzá hajolva lopok csókot a szájáról.

- A kedvencünk szólt - védekezik aztán, miután visszavonulok tőle.

- Senki nem mondta, hogy baj - mosolygok rá. - Tetszett az a mosoly.

- Kicsit kifáradtam - ismeri be. - Ha tudni akarod, milyen érzés, vidd egy kört a válladon Taot te is - ajánlja.

- Nekem bejönne! - kiáltja el magát lelkesen a srác, amin a többiek csak nevetnek. Közben Chiaki int a pultnál ücsörgőnek, hogy jöjjön már, de az kéreti magát.

- Ha vársz egy pár percet, felőlem - kacsintok rá, aztán Chiakira nézek kérdően és fejemmel Yajiro felé bökök, ezzel kérdezve meg, hogy nem kellene odamenni hozzá.

- Jupii! - kiabálja Tao vidáman, a srác pedig nemlegesen válaszol.

- Mi van, megint szorult kicsit? - kérdezi meg Raktari.

- Igen, de Yoshi gyorsan kihúzta a hurokból.

- Jellemző. Gatyába rázom - jelenti ki Dayki, azzal felemelkedik a székről és már indul is.

- Jaj... - nyögik egyszerre a többiek.

- Biztos, hogy erre szükség van? - kérdezem meg kicsit komolyabban.

- Hátha egyszer lekoppan neki - válaszol könnyedén, vállat vonva Chiaki. Közben a dobos helyet foglal Yajiro mellett, miután jól kupán nyomta. - Imádom, hogy ilyen kemény, de hogy nem lennék a pasija, az fix - jegyzi meg röhögve.

- Akkora hülye vagy! - kiált rá nevetve Tao, Raktari meg inkább csak csendben csóválja a fejét.

- Tao, még vevő vagy arra a körre? - kérdezem vigyorogva. - Már ha persze a többiek elkísérnek minket.

- Naná, hogy! - És már talpon is van. A másik két sráctól nemleges választ kapok.

- Ünneprontók - nevetem el magam, de kap egy puszit azért Tari. - Na menjünk! - lépek a sráchoz. Ez érdekes lesz! Kíváncsi vagyok, Tao mit szeretne pontosan, de nem gondolom, hogy ez gáz lenne, ezért lehajolok, hogy a nyakamba pakoljam a srácot. Semmivel sem nehezebb, mint Jeremy, szóval ebből gond nem lehet. Raktari annyira feláll, hogy segítsen nekünk megtartani az egyensúlyt, de aztán visszaül és vidáman néz minket. Rámosolygok, majd Taohoz fordulok. - Kényelmes?

- Nem annyira, de a feelingért mindenképp megéri - válaszol őszintén, örömmel zöld szemeiben. - El sem tudod hinni, milyen felemelő végre látni, mi van felettem. - Elröhögöm magam ezen.

- Szerezz be gólyalábakat, az sokat segít - kuncogom tovább. - Emlékeztetsz valakire... - harapom el a mondatot.

- Nem tudok járni magas dolgokban - ismeri be. - Az nekem jó? És ha már így szóba hoztad, kire?

- Az egyik barátunkra, ugyanolyan kicsi és eleven, mint te - vázolom ennyivel, de remélem, most nem feszegeti tovább. Ezt kár volt kimondanom is. - Szerintem akár jó is lehet - teszem hozzá kuncogva. - Mi a baj a magas dolgokkal?

- Vegyél fel egy platformot és megtudod, de komolyan. Nehéz, fura benne lépni, szabályosan szédültem benne - árulja el.

- Sosem éreztem rá vágyat - árulom el, miközben begyaloglok a tömegbe. - És te kivel vagy a legjobban a csapatban? - kérdezem meg vidáman.

- Raktari - válaszol óvatosan mozogva, táncolva. - De Daykival és Chiakival is nagyon szoros a barátságom, és szeretek mindenkit, csak Yuu nyomulását nem. Neked Raktarin kívül ki a legszimpatikusabb? - teszi fel a kérdést izgatottan.

- Minden hátsó szándék nélkül te meg Chiaki - árulom el neki. - Meg Yajiro is nagyon aranyos, csak vele hosszabban nem sikerült beszélgetni. Dayki is szimpatikus, Yuu meg... inkább hagyjuk. Miyut meg szinte nem is láttam, szóval róla nem tudok nyilatkozni - beszélek végül mindenkiről.

- Miyu tényleg aranyos, bár az, hogy bele van esve abba a táncosba, kicsit szétszórttá teszi, de majd összerakja magát. Yuu nálam is kihúzta megint a gyufát - árulja el őszintén és újabb telefonszámot gyűjtbe a felé nyúló kézből, amit aztán a zsebébe gyűr -, pedig előre figyelmeztettük Yajiroval, hogy nagyon pórul jár, ha nem köt csomót a farkára. Jó srác egyébként - teszi hozzá.

- Engem csak az zavart, hogy szerintem elég egyértelműen utaltam, hogy hagyjon békén, ezt pedig nem szeretem - mondom meg komolyan. - Fel szoktál hívni bárkit is?

- Azzal nem is volt gond, mindenki vette, hogy zárt kapukat dönget, csak Yuunak ez sokáig nem fontos, mivel idővel a legtöbb megnyílik előtte - magyarázza. - Fel, persze. Ez szokatlan dolog? - kérdez vissza kuncogva.

- Nem, csak begyűjtöttél ma vagy százat - mosolyodom el. - Milyen alapon válogatsz?

- Semmilyen, mindet elfogadom és az összeset kiszórom otthon a szemétbe - árulja el. - Nem akarok senkit sem megbántani azzal, hogy visszautasítom, de nem hiszem, hogy ez jó ismerkedési mód. Jobban szeretem, amikor leül mellém valaki és beszélgetünk egyet, erre meg most nem nagyon adok lehetőséget.

- Valahogy éreztem, hogy sántít valami - kuncogok. - Nem gondolom, hogy egyrészt ez biztonságos lenne, másrészt megérné. Miért nem adsz?

- A homoszex világnak két nagy része van, gondolom, ez neked nem világos, ezért mondom el, szóval ha tudod, akkor bocsesz - kezd bele komolyan. - Van a szexéhes buzi, amelyik nyomul, teper, dörgölőzik, tapizik, felfal a szemével. Ez vagy a jófajta, amelyik leáll, ha ellenállsz, vagy nem jófajta, amelyiket nem érdekli, te igazából mit akarsz és mit nem, őt agyon kell ütnöd, hogy eltakarodjon, illetve megszabadulj tőle. Aztán ott a másik rész, az olyanok, mint mi, akik nem akarnak mást, csak egy közösségbe tartozni, jól érezni magukat, táncolni, bulizni, szabadok lenni, gátlások nélkül felvállalni, hogy a saját nemükre buknak. Ez egy összetartó, egymásra vigyázó, ártalmatlan réteg. Persze itt is van olyan, aki nem érzi a határokat, mint Yuu, de ha itt elbotlik valaki a tánctéren, akkor mindenki, aki körülötte van, az nyúl le érte, állítja fel, kérdezi meg, hogy jól van-e, nem ütötte-e meg magát, kér-e segítséget kijutni a pultig egy pohár vízért. Túlzásnak tűnik, de a legtöbb jelenleg itt ringatózó srác ilyen - teszi hozzá komolyan. - Azért nem adok, mert szerintem kell egy lecsengési idő egy kapcsolatnak szakítás után. - Uh, ez most egy icipicit pofon vágott. De semmi gáz!

- Én azért még tartok kicsit a helytől - ismerem el. - Amit a vécében láttam, ne kelljen minősítenem - mondom meg komolyan. - És akkor ebben a lecsengő időszakban semmit sem engedsz? Úgy értem, beszélgetni sem, hasonlók? - közben visszafordulok a srácok asztala felé, de még idő, mire kiverekedjük magunkat a tömegből.

- Heteró helyeken még rosszabb a budi - mondja könnyedén. - Megszokható, már egyébként sem néz senki hülyének, ha a nőit választja az ember, ha rendeltetésszerűen akarja használni a porcelánt - mondja a végére elnevetve magát. - Nem igazán.

- Finom kis praktikák, mondhatom - nevetek fel megint. - Azt hiszem, értem ezt a dolgot. - Csak nagyon nem így működöm. Bár öt nap... igaz, hogy egy óra múlva is már kerestem Raktarit. Közben visszaérünk az asztalhoz és óvatosan leengedem a srácot a nyakamból. Valami beszélgetés közepébe csöppenhettünk bele éppen.

- Szerettem őt, csak kezdett ellaposodni a kapcsolat, aztán kiment külföldre - teszi még hozzá Tao, azzal helyet foglal. - Na, Yajiro, túlélted?

- Mint látod. Bár a fejem fáj. Dayki nagyot üt - nyafogja, a dobos meg csak vállat von és iszik a söréből.

- Dobos, mit vártál? - kérdezi elkuncogva magát. - Köszi a kört, nagyon élveztem - pillant fel rám.

- Nagyon szívesen - mosolygok rá, aztán lehuppanok Tari mellé.

5.

Raktari

Kiöltözöm, ahogy szoktam. Előkerül a farmer és az elegáns, V nyakú, galléros póló a szekrény mélyéről. Nehéz úgy készülni, hogy meglepd a másikat az eredménnyel, ha egy szobában laksz vele, de körülbelül öt perc után feladom. Már a hajamat igazítom be, mikor rövid kopogás után valaki az irodarészre érkezik. Meglepődve kukkolok ki, Shiro arcán pedig mosoly jelenik meg. Érdeklődve figyel és bearaszol hozzánk.

- Hova-hova? - érdeklődik tűnődő pillantással végigmérve mindkettőnkön. Yoshimin még csak a farmerja van rajta, a tegnapi darab, én pont a sajátomat húztam fel, mikor az albínó srác beállított.

- Bulizni - árulom el vidáman.

- Tök jó. Szóval ezért cserélted el a műszakod végét...

- Ja, kellett egy kis idő az elkészüléshez. Késésben vagyunk még így is, amiért lenyakaznak a többiek.

- De nekem nincs egy rongyom sem - nyögi be Yoshimi. - Mégis mit vegyek fel?

- Menj így - javasolja nevetve Shiro, mire elröhögöm magam. Nyerő ötlet. Túl nyerő. Mint mondtam, nem vagyok féltékeny típus, de meglehetősen hülyén érezném magam, ha tapadnának a kanok Yoshira. Ő az enyém, nem adom.

- Inkább nem. Tariiii, keress nekem valamit!

- Bonyolódnak a dolgok, látom - folytatja a fehérhajú jókedvűen, én pedig eligazítom magamon a felsőt. - Jó csajozást - búcsúzik Shiro. Még jó, hogy már a szekrénynél állok neki háttal, így nem láthatja, hogy kínoskodom, s mire felé fordulok, már hitetlenül mosolygok rá. - Ne nézz így, most már ideje lenne felszedned valakit!

- Barátokkal összeröffenős buli lesz, nem ismerkedős - rázom le könnyedén -, egyébként sem téma a magánéletem - rakom is rendbe azért a srácot, mire tudomásul veszi, hogy ezt még mindig nem bírom, ha feszegetik. Még látom, hogy megszólalna, de villantok neki egy “Megöllek, ha nem hagyod abba!” pillantást, tehát jobbnak látja távozni. - Mik a lehetőségek? - kérdezem meg végül Yoshimit. Azért helyette nem szeretnék dönteni.

- Ebből - válaszol és átdobál az ágyra végül egy bordó inget, egy fekete magasan zárt felsőt, egy élénkzöld, de nem rikító, mélyebben kivágott meg egészen szűk fazonú, fehér-szürke u nyakú pólót. - Hm? Vagy bármiből, amit a szekrényben látsz. - Mivel az én választásom a zöld színre esett a saját esetemben, ezért neki is azt választom.

- Megfelel? - kérdezem felé nyújtva.

- Én is erre gondoltam, csak tőled szerettem volna hallani - próbál terelni zavartan mosolyogva.

- Hát persze - mondom, de úgy, hogy tudja, a felét sem hiszem el annak, amit most mondott. Simán kinézem belőle, hogy nem tudott választani. - Na rakd össze magad, mert pajzsnak magam elé foglak, hogy a srácok ne kapjanak szét! - fenyegetem viccelődve. - Már mind ott lesznek és toporognak majd, meg odafagynak az ajtóba, amit aztán levernek rajtunk.

- Ajaj. - Ajaj bizony, kemény menet lesz. Magára húzza a pólót és kerít egy bőrdzsekit is, de aztán kérdően néz rám. Én is a dzsekim mellett döntök. - Egyébként előttük mik a szabályok?

- Hát... ez egy jó kérdés volt - ismerem el, de neki is állok az agyalásnak. - Még sosem jelentem meg senki előtt a párommal - vallom be. - Vigyek kulcsot, vagy nálad alszunk? - kérdezem meg, mielőtt elfelejtem.

- Alhatunk nálam, ha gondolod, van hely - kacsint rám. - Ahogy szeretnéd.

- Hű de magabiztos vagy! - szólok rá röhögve. - Jó, akkor nálad alszunk - döntöm el a kérdést. Ez azt jelenti, hogy csak telefont kell magammal vinnem, meg némi pénzt. Remek.

- Rendben. - Azzal zsebre nyomja a lakáskulcsát meg a telefonját, majd a kezembe ad némi pénzt. Elkerekedő szemekkel pislogok rá fel, mert nem esik le, mit akar ezzel. - Ez már nem fér be - magyarázza angyali képpel. Jó, nincs kedvem ezen bénázni, inkább zsebre vágom az egészet. - A kocsiban meg tisztázzuk a többit. - Megegyeztünk. Sietősen megyünk le a Chevroletjéhez, s hamarosan már koordinálom az úti cél felé.

- A Ritsukuban - kezdem elmondani, amire eddig jutottam - én eléggé el tudom engedni magam. Jóban vagyok a csapossal és a mixerekkel, sokakkal jó viszonyban állok, a srácok előtt meg kevés dolgot tartok titokban a szokotthoz képest.

- Ezt tudom, meg értem is, de akkor ez mit is jelent? - Vállat vonok.

- Ott vállalom, hogy homoszexuális vagyok.

- Szóval szabadon érhetek hozzád, megcsókolhatlak, táncolhatunk együtt, már ha ráveszel? - kérdezi komolyan, de érezhetően izgatott.

- Ühüm. - Majd meglátjuk, meddig fér bele nekem. Lehet, hogy annyira zavarban leszek, hogy inkább Yoshimi sem akar majd tovább sokkolni, vagy ő húzza magát össze picire. Nem mond semmit ő sem, csak elmosolyodik és tovább vezet a hely felé. Talán túlságosan izgulunk már.


Ahogy gondoltam, a srácok az ajtó közelében toporognak. Elsőként Daykit veszem észre. Hosszabb haja kibontva, kezében cigaretta, amit a szájához emel. Nem várja az érkezésünket, vagyis nem számít arra, hogy a tengerkék Cheviből fogunk kiszállni, ami pillanatokon belül leparkol. Mellette a töpszli Tao áll, a bőrkabátját rángatva magyaráz neki valamit, amin a kölyökképű Chiaki jót nevet. Yajiro épp ellövi a cigarettáját, Miyu és Yuu egymással beszélget.

- A bőrkabátos, hosszúhajú Dayki. - Hiába rocker, nagyon jól néz ki. - A picúrt könnyen felismered, ő Tao - frissítem a listát Yoshiban, mert neki hat nevet hat archoz kötni nehezebb lesz, mint a fiúknak az ő nevére emlékezni. Főleg, mert már betanulták, amit elmondtam róla nekik. - Chiaki a magas, a széles hátú Yuu - A mellkasára simuló póló szerintem megint nyálcsorgatást fog eredményezni a Ritsukuban. -, a kerek Miyu, a fennmaradó pedig Yajiro. - Legutóbbi türelmetlenül jártatja a tekintetét a bárhoz igyekvőkön és láthatóan fázik. Ideje mennünk, mielőtt tényleg kockára fagynak. Késés? Harmincöt perc. Miért is érzem úgy, hogy ezt nem ússzuk meg egykönnyen? Nem is értem. - Na gyere! - Azzal kiszállok a kocsiból és bevárva Yoshimit elindulok a csapat felé.

- Kicsit... izgulok - vallja be csendesen, miközben a kezem után nyúl. Én is. Megremeg a karom és kicsit nehezen veszek levegőt, s amint a srácok észrevesznek, megrohannak.

- Ajjaj... - mondom most én ezt elnevetve magam. Dayki ellövi a cigarettamaradványát, Tao elereszti őt és széles vigyorral az arcán rohanni kezd felénk, Chiaki előveszi a legmegnyerőbb mosolyát, Yuu máris méricskélni kezdi Yoshit, míg Miyu és Yajiro az ajtóban maradva tűnődnek valamin, persze minket sasolva. Azt hiszem, felkészítettem Yoshimit, hogy az alsónadrágot is lekérdezik majd róla, de most elnézve őket nem vagyok biztos benne, hogy én felkészültem erre. Tao belém csapódva ölel át, de csak gyors üdvözlést kapok, izgágán felnéz Yoshira.

- Sziasztok! - köszön nekünk vidáman.

- Az órát még mindig hírből ismered, Tari - bök nekem régi barátom. - Hello - köszön is nekünk azért.

- Azt hittem, sosem értek ide. Lefagyott a tököm - morog a dobos, mire elröhögöm magam.

- Senki nem mondta, hogy ácsorogjatok kint.

- Tudnunk kellett, melyik autót kell lesnünk legközelebb - tájékoztat Chiaki. - Szép.

- Üdv - köszön Yuu, de szinte csak Yoshimit nézi és kezet is nyújt felé. - Yuu vagyok. Ha már a kedves párod elfelejt minket bemutatni egymásnak - teszi hozzá ravaszul. Na jó, Yuu, koccolj le Yoshiról!

- Szerintem már csak azt nem tudja rólunk, milyen alsónadrágot viselünk - jegyzi meg a dobos, azzal biccent Yoshinak. - Dayki.

- Megy ez nélkülem is - vetem oda Yuunak és egy szigorú pillantással utasítom rendre. Egészen meg is lepődik, a dobos ajkán pedig kárörvendő mosoly suhan át.

- Taoichi vagyok, de csak Taonak szólíts, kérlek! - Na, ezen mind elröhögjük magunkat.

- Yoshimi - mutatkozik be kicsit esetlenül és elfogadja a jobbosokat. Látom rajta, hogy koncentrál, hogy minden nevet megjegyezzen és jó emberhez kössön, s kicsit feszeng, talán szorong, noha ezeket igyekszik nem mutatni.

- Chiaki a nevem - mutatkozik be utolsónak régi barátom is, azzal hátba veregeti Yoshit. - Nyugi, nem eszünk meg. Na gyertek, mert tényleg idefagyunk! - invitál minket a szórakozóhely felé. Vezeti a csoportot, Tao pedig vidáman ugrálva lépdel mellettem. Valahogy túlságosan örül, mint egy gyerek, de tőle ez megszokott. Ez a bemutatkozás meg... Dayki még mindig meg-megböki miatta a srác oldalát, aki egyre jobban elvörösödve igyekszik minden alkalommal napirendre térni. Yuu viszont le sem veszi a szemét Yoshiról, csak mikor Yajiro csatlakozik hozzánk.

- Sziasztok - üdvözöl bennünket barátságosan a gömbölyűbb srác. - Miyu vagyok - mutatkozik be Yoshiminek és ő is kezét nyújtja. Utolsónak marad Yajiro, aki megpróbálja heccelni Yoshit, ám Taoval ketten még időben kapcsolunk és leállítjuk.

- Olyan ünneprontóak vagytok - morog ránk tetetett sértettséggel. - Yajiro vagyok, örülök neked.

- Húzzunk már be, majd csókolóztok a fülledt melegben! - Hát igen, ez Dayki. Röhögve indul a csapat nagy része, csak a három jómadár, Yuu, Yajiro és Tao maradnak, s az apróság biccent nekem, mikor hátrapillantok, hogy majd jönnek, ne aggódjak.


A bár még csak most töltődik, ezért kevesen vannak, főként az asztalokat foglalják az emberek, de persze elegen így is vannak ahhoz, hogy mustrálják a friss húst. A csapos és a mellette álló mixerfiú vigyorogva üdvözöl minket, Nakani még az egyik színes üveget is megemeli, hogy jelezze, vár minket majd később egy koktélra. Talán elfogadjuk. Letelepszünk az asztalunkhoz, Yoshiminek mellém a srácok már készítettek egy széket, a másik oldalára Chiaki kerül, mellém pedig Dayki. Tőlem távolabb Miyu is elhelyezkedik, mélybarna szemei azonban isszák a látványunkat.

- Mit isztok? - kérdezi fel is pattanva. - Nektek a szokásos? - És Chiakira, majd rám pillant. Biccentünk.

- Én egy kólát - felel végül Yoshi is visszafogottan, azzal Miyu eltűnik. Tudom, hogy eszében sincs alkoholt fogyasztani, mikor vezet, meg még nincs tisztában túlzottan a kínálat szélességével, de remélem, majd lelazul egy kicsit.

- Lesz koncertem két hét múlva. Vevők vagytok rá? - kérdezi meg Dayki. - Fasza menedzserünk van, tudok foglaltatni vele helyet nektek - ajánlja fel.

- Összejött a szerződés?! - csapok le az információra.

- Ja. Kicsit nehézkesen, meg most azon van aktívan a szerencsétlen, hogy megreformáljon minket, de a két hét alatt nem jött még rá, hogy ez lehetetlen.

- Gratulálok! - tör ki belőlem az öröm. - És milyen néven futtok?

- Rózsaszín amulett. - Ezt hallva felröhögök, ráadásul abba sem bírom hagyni, még az asztalban is meg kell kapaszkodnom, nehogy leforduljak a székről.

- Nem rockbandáról volt szó? - szalad ki Yoshimi száján a kérdés, de vigyorog. - Ne haragudj! - teszi hozzá azonnal, nehogy bántásnak vegye a srác, ám Dayki vet egy laza félmosolyt.

- Pont azért - közli könnyedén. - A fiúk poénosnak találták.

- Szerintem is oltári! - szólalok meg. - Képzelj el öt srácot teljes feketében, akik Rózsaszín amulettnek nevezik magukat! Totál hülyék vagytok!

- Csak te nem akarsz hülyén meghalni - vág vissza Chiaki, Miyu pedig visszatér az italainkkal. Yoshinak lepakolja a kólát, a dobosnak a sörét, majd lezuttyan, Nakani pedig régi barátom elé és elém leteszi a koktéljainkat, majd átnyújt az új fiúnak egy itallapot egy kacsintás kíséretében, s visszavonul. Jót vigyorgok rajta.

- Mikor is megyünk arra a koncertre? - kérdez vissza vigyorogva Yoshi, miközben belenéz az itallapba azért, de inkább csak olvasgatja. Magamhoz veszem az alkoholmentes Pina coladam, majd megkóstolom. Megint isteni.

- Két hét múlva szombaton hétkor a Moonlightba jöttök - válaszol Dayki, ezzel nyugtázva, hogy ott leszünk.

- Szóval hamarosan újra látunk - állapítja meg a visszatérő Yuu. Tao kicsit kipirulva lépdel mellette, Yajiro pedig a pulthoz megy.

- Kérsz? - kérdezem meg Yoshimit és felé nyújtom a világos színű, ananászos, kókuszos, édes italt.

- Megkóstolom - egyezik bele, de aztán elhúzza a száját, miután belekortyol. - Hogy bírod ezt az édes löttyöt? - És adja is inkább vissza a poharat nekem, ami miatt egy szégyellős félmosollyal elhúzom a szám, a többiek meg nevetnek rajtunk. - Ha nem vagyunk szolgálatban, felőlem lehet róla szó.

- Megoldjuk, hogy ne legyünk szolgálatban - jelentem ki. Yajiro is visszatér, szétosztja Yuunak és Taonak az italukat, így már mind a hatan minket vizslatnak.

- Természetesen Raktariból - kezd bele lendületesen Chiaki. Egyértelmű, hogy erre a beszédre készült már régóta. - nem lehetett kihúzni semmit, ezért téged kell megkínoznunk a válaszokért. - Jól nyit, Yoshi végülis eddig is szorongott egy kicsit.

- Jobban jársz, ha magadtól mesélsz - szúrja közben könnyedén Dayki, én pedig egyetértően kuncogok.

- Hát, Tari, becsaptál - közli komoly képpel, mire elnevetem magam. Nem elég, hogy löttyé minősíti a koktélomat, de még rám is fogja, hogy becsaptam őt. - Buliról volt szó, nem az inkvizícióról - köti ki még mindig komolyan, de aztán elvigyorodik. Ez mindenkinek tetszik, Tao hangosan nevet, míg Dayki elégedett képpel kortyol újabbat a sörébe. - Mégis miről kéne mesélnem? - kérdezi meg ártatlanul.

- Magadról természetesen - közli Yuu.

- Először kötöttségek nélkül, aztán kérdezünk - teszi hozzá Yajiro elszántan.

- Mondtam, hogy vallatni fognak - vágok vissza könnyedén Yoshiminek, s hátradőlök.

- Ne aggódj, aztán te jössz - fenyeget játékosan Miyu.

- Hát akkor lássuk! Yoshimi vagyok, lassan huszonöt éves, testőr. Ott dolgozom, mint Tari, sőt, egy szobában is lakunk már a kezdetektől. - Kezdek süllyedni. A társaságban van perverz fantáziájú és most szélesen elvigyorodik. - Amint látható, szőke vagyok, viszonylag magas, vicces, aranyos, kedves, már-már tökéletes és természetesen szerény - villant egy megnyerő mosolyt. Többen nevetnek, nekem meg ég a fejem. - Jah, és a legfontosabb, párkapcsolatban élek - teszi hozzá valószínűleg Yuunak címezve a mondatot, de csak finoman utasítja rendre őt ezzel.

- Most mondj olyat, amit még nem tudunk! - követeli Tao.

- Ez az egy szoba eléggé jól hangzik - ragadja meg a szót vidáman Chiaki -, erről Raktari véletlenül elfelejtett minket tájékoztatni. - Persze, véletlenül, szerintem is.

- Egy kérdés és ledöntöm a torkodon a Napfelkeltédet - fenyegetem meg. - Yoshi is segít - teszem hozzá, nehogy nyeregben érezze magát, hogy a testőr köztünk ül.

- Mindjárt előkerül a vasalt nadrág, az öltöny és nyakkendő, aztán a térdükre leszel fektetve - hecceli Chiakit Yajiro röhögve. Dayki persze fogja a fejét és mosolyogva figyeli a bagázst, ahogy szokta.

- Szerintem tudunk annál rosszabbat is - kacsint Yoshi, de a hangja játékos, kicsit sem fenyegető. Nevetek és a többiek is értik a célzást. - Van egy ajánlatom. Ti kérdezhettek, én meg eldöntöm, hogy válaszolok-e. - Látszik, hogy kicsit még feszült, és tudom, hogy ilyenkor nem tud kötetlenül beszélgetni, könnyebb, ha megbombázzák kérdésekkel.

- Meleg vagy bi vagy? - pattan is az első kérdés Yajirotól. Ez fontos ebben a csapatban, ezt szerintem Yoshi is érzi.

- Rejtőzködsz vagy vállalod? - passzolja a következőt Yuu.

- Miket szeretsz csinálni? - teszi fel talán a legártatlanabb kérdést Tao.

- Mi a fontosabb, a szex vagy a szerelem? - sorozza meg Dayki is.

- Most vagy először melegbárban? - érdeklődik Miyu.

- Barátok? - kíváncsiskodik Chiaki. Belegondolva mindenki magához illő kérdést tett fel.

- Húúú! - vakarja meg a tarkóját Yoshimi. - Meleg, ez egyértelmű, nem igazán bukom a nőkre - kezd válaszolni persze. Ettől a bejelentéstől szinte mindenki mély elégedettséggel nyugtázza, hogy a szőke testőr valóban közénk tartozik, egyedül Dayki maradt a sorunkból kilógó. - Vállalom, legalábbis a többség tudja rólam, azt hiszem. A munkatársaim és a barátaim biztos, apám képébe nem vágtam bele, de szerintem rájött már. Bár ami azt illeti, ma az egyik testőrtársunk... Nem is értettem a dolgot, de ő úgy tett, mintha nem tudná, pedig szerintem elég egyértelmű volt. - Megint egy kis szünetet tart, én pedig elröhögöm magam. Ezzel persze felkeltem a figyelmet, Chiaki rögtön biccent is, hogy ezt magyarázzam majd meg. - Hát... szeretek például edzeni, aztán leverni Tarit PSP-ben, olvasni, kirándulni, zenét hallgatni, ilyen normális emberi dolgokat - mondja végül elmosolyodva. - Egyértelműen a szerelem. Igen, most vagyok és ezért elég furcsán érzem magam. És barátok vannak, nem túl sokan, de vannak. Főleg testőrök, meg egy-két furcsa fazon, de nekem így tökéletes, azt hiszem.

- Testőrtársunk - veszem át a szót, amint Yoshi elhallgat - nekem címezte a csajozós szöveget. Rólad tudja, hogy meleg vagy - közlöm könnyedén a testőrrel -, én viszont ügyesen kihúztam magam azalól, hogy engem illetően felvilágosult legyen. Mivel nem beszélek a magánéletemről, feltételezi, hogy nem csak nőtlen, de nőtelen is vagyok, amiről nem tudja, hogy tökéletes és normális nálam. - Kitör a röhögés.

- Hát basszátok meg! - veti nekünk Dayki. Elégedett.

- Ja, osztom, eléggé összeilletek - jegyzi meg nevetve Miyu.

- Bár meglehetősen ellentétei is vagytok egymásnak - fűzi tovább Yuu.

- Vagyis a vonzás dupla! - ért egyet Tao. Én már csak nevetek rajtuk, mert bírom, mikor egymás szavába vágva fejezik be a másik gondolatait. Néha már csak egy hatalmas hangzavar hallatszik belőlünk, de jó ez így.

- Azt mondtad, szereted leverni Raktarit PSP-ben. Meghajlok előtted! - kiáltja vidáman Chiaki és játékosan előre is hajol picit. - Nem csak elviselhetetlenül sokat játszott régen is, de megverhetetlen volt! - Számára mindenképp.

- Neked biztos. Chiakinak annyi türelme van az ilyesmihez, hogy amikor veszt az első körben, épp csak nem vágja falhoz a szerkezetet - mesélem el Yoshinak, hogy értse, miért röhögök régi barátomon.

- Szót ejtettél a normális emberi dolgokról - szólal meg Yajiro. - És mik vannak azon túl? Meg a furcsa fazonok... Miért furcsák? - kérdez rá mosolyogva.

- A PSP-ről csak annyit, hogy kihívást kell adni Tarinak, különben elunja magát és akkor lehetetlen lekötni - mosolygok rá. Ki lettem osztva, kész. A srácok meg röhögnek. - Meg az sem hátrány, hogy mikor kicsit antiszociális az ember és fáradt, a barátai meg szolgálaton vannak, akkor ledobja magát az ágyba, játszik pár kört, aztán könnyebb bealudni is. - Megint csak elgondolkodik egy kicsit. - Na hát... például szeretek eljárni a városba csak úgy császkálni, szeretek úszni, tengerben vagy medencében, az mindegy. Kirándulni szebb helyeken, pláne erdőben. Kedvelem a teaházakat, kávézókat, ott könnyebb gondolkodni, meg beülhetsz nyugiban olvasni, relaxálni is. Raktarival ellentétben én szeretek vezetni, így időnként csak mentem a kimenőkön és nem csináltam semmit, vezettem egy fél napot, aztán visszamentem, ezzel a kirándulás is megvolt - vigyorodik el. - Mostanában kicsit több az edzés is, mert fejlesztek pár dolgot. Aztán - Elkuncogja magát mondat közben. - szerintem ezt Tari sem tudja, de szeretek lovagolni, meg zongorázni. - Ha nem említed... - Csak ezeket tényleg nagyon ritkán, mert nem nagyon van rá lehetőségem. - Újabb kis szünet után folytatja. - A fura fazonok, háááát.... furák - És elneveti magát. - Művészek, klasszikus zenészek, egy költő, kicsit elvontabbak, de kedvelem őket nagyon.

- Ott vagy mellette lassan négy éve és nem tudod, hogy egy művész a csávó? - szól be nekem mindjárt Dayki.

- Amiről nem beszél és nincs alkalma sem megmutatni, arról nem tudhatok, bocs - vetem oda neki, bár nem olyan könnyeden, mint akartam. Válaszul vállba bokszol, de inkább csak játékosan.

- Ahhoz képest, hogy mennyire egyedül szeretsz lenni, elég szociális is vagy - jegyzi meg Yajiro.

- Mi az, hogy nem lehet téged lekötni? - fordul hozzám Chiaki, mire vállat vonok. - Akkor neked kell megmagyaráznod, ez alatt mit értettél.

- Némi titok mindig kell, mert akkor sosem derülnek ki izgi dolgok. Legalább van mit megismerni a másikon és mindig tud újat mutatni - vigasztal vállát megvonva, de azért békítően megsimogatja a kezemet. Itt hagyom, ezen a helyen teljesen rendben van az ilyesmi. Tudom, hogy mind a hat srác árgus szemekkel les minket, hogy Tao és Chiaki csodálkoznak egy kicsit, hogy még nem bújtunk jól össze, hanem tartok egy nagyon minimális távolt Yoshimitől, de azt hiszem, nem várták el tőlem a hozzásimulást, tudják, hogy nem tenném meg. A kezét azonban már nem engedem elhúzni, rásimítom a tenyerem, s bár tudom, hogy nem vonná vissza, a lehetőségét ennek meghagyom. - Olyankor sokkal nehezebben marad egy helyben, ennyi. Meg olyan aranyos, mikor játszik, én szeretem nézni, és ha ehhez az kell, akkor ostromlom a rekordjait. - A tökmag tipikusan úgy sóhajt fel, mint a csajok a suliban, mikor elsuhant előttük a nagymenő. Örül annak, hogy így beérett a kapcsolatunk, hogy tapinthatóan, érezhetően, láthatóan szeretjük egymást, neki ez mindent jelent. Daykin is látom, hogy bőszen figyel ezekre az apró jelekre, a dobos furcsa mód még annak ellenére is úgy érzi, vigyáznia kell rám, hogy látta, mire vagyok képes. Elég érdekes szituáció, ám ha belegondolok, miket kérdezett, mikről beszélgettünk, mikor elfogadtam a meghívását anno, persze kikötve, hogy nem randi és le fogok lépni, ha bepróbálkozik, valahol érthető. Söröztünk egy jót közben, pedig nem is szeretem a sört, de akkor jólesett, aztán persze Masaonak kellett az ágyba koordinálni és nem győztem hallgatni a csipkelődéseit, viccelődéseit.

- Én most is csodálkozom, milyen nyugodt - jegyzi meg Chiaki.

- Biztos meghajtották előtte - találgat játékosan Yuu. Úgy látom, szeretne többet és jobban tudni a kapcsolatunkról, mint például, hogy ki mi. Ezzel ráfarag, mert ugyan mindketten Yoshival semék vagyunk, szívesen vállalunk passzív szerepet is. Még a gondolat is borzongással tölt el, mert amit Yoshival műveltünk, egyszerre volt fantasztikus és szörnyűséges. Kicsit kiesem a beszélgetésből, az ránt vissza, hogy Yoshimi megsimogatja a kezemet. Fogalmam sincs, miről volt szó, de Chiaki, Dayki és Tao kutatóan, halvány aggodalommal a szemükben néz engem. Ők tudják, hogy epilepsziás vagyok. Miyu pillantása is kíváncsi, Yuu azonban továbbra is Yoshimit vizslatja, Yajiro meg kezd bosszús lenni, szerintem emiatt.

- A következő kör az enyém - szólalok meg, azzal már pattanok is fel, hogy ne tudjanak ellenkezni. - Ki mit kér?

- Keményítek - közli be Yoshi és felmosolyog rám. Oké, jól érzi magát. Ez megnyugtató, a srácok is úgy látom, megkedvelték. - Egy alkoholmentes sört kérek. - Próbálja nem mutatni, de megint feszeng, most azért, mert egyedül kell maradnia. Egy hirtelen ötlet miatt úgy döntök, hagyok neki emésztgetnivalót, miután a srácok is megmondták, mit akarnak, azzal lehajolok gyorsan Yoshihoz és lopok tőle egy apró csókot. Tudom, hogy az egész társaság erre várt, ám direkt úgy intéztem, hogy jóformán mindenki csak a gesztus lássa, egyedül Dayki kaphatott el belőle valamit és csak őrá vetek egy pillantást. Elégedetten somolyog.


Otthagyom őket és a pultnál ragadok. Nakani és Hatame elfoglalnak, alig tudok hátranézni, de úgy látom, azért atomjaira nem szedik Yoshit, míg nem vagyok ott. Persze nekiállnak hülyíteni egymást és őt is, engem meg a pultos és az ügyeletes mixer faggat ki "új szerzeményemről". Meg is jegyzik, hogy még nem láttak senkivel megjelenni, kérdőre vonnak pár dologban, aztán Nakani segít kiszervírozni a kért dolgokat. Mindenki megkapja a második körét, a mixer pedig újra célzást tesz Yoshinak, csak utána távozik. Leülök mellé és a fülébe súgok.

- Nem csak édes koktélok vannak és nem csak alkoholosak. Vár téged és megsérted, ha nem fogadod el az ajándékát. Az a szokás, hogy az újak ízelítőt kapnak a helyből, az első keverésért csak beszélgetéssel kell fizetniük - tájékoztatom. Közben a srácok is cseverésznek, meg elégedetten magukhoz veszik, amit kaptak. - Ha lecsap rád valaki, aki hátra akar rángatni, amennyiben nem akarod tudni, mik folynak a sötétszobában, ne fogadd el, nyugodtan mondd meg, hogy velem vagy. Általában körbevezetik azokat, akik megfelelnek bizonyos feltételeknek, ami sokszor úgy történik, hogy a táncosok, felszolgálók közül valaki bevezet a hely és az érzékek gyönyöreibe - mondom így, remélve, hogy elég egyértelmű voltam.

- Ez remekül hangzik. - Kicseng az irónia elég erőteljesen a hangjából, miközben nagyot nyel. - Értettem, megpróbálok alkalmazkodni, csak... ezt még szokni kell - vallja be súgva, kicsit idegesen.

- Semmi baj, nyugi. Még én is túléltem - példálozom magammal könnyelműen, hiszen ismeri, milyen gyorsan üti meg valami a tűrésküszöbömet. - Nakani csak érdeklődő, nem kell aggódnod, Hatame, a pultos meg szereti kicsit ismerni a bárja vendégeit. Nem szoktak nyomulni itt az emberek, mert aki igen, az hamar ajtón kívül találja magát. Természetesen van lehetőség szexre, de ez nem az a hely, ahol mindenhol az folyik. Vagy mi a gondod? - kérdezem meg végül.

- Főleg ez a része. Amiket eddig hallottam, az alapján... szóval kicsit tartok a dolgoktól, de ez persze nagy valószínűséggel csak előítélet - mentegetőzik. - De bízom benned - teszi hozzá mosolyogva. - Nem ártana minél hamarabb megejteni a dolgot, igaz? - kérdezi meg azért bátortalanul.

- Itt leszünk még pár órát, szóval egyáltalán nem sürgős, csak mivel nem jeleztél neki vissza, hogy vetted az adást, megtette a második lépést is - magyarázom el neki, miközben a többiek már rajtunk csámcsognak. Rémes banda, de imádom őket. - Milyen előítéleted van?

- Vettem az adást, meg választottam is, csak még össze kell szednem a bátorságomat - vallja be zavartan kuncogva. - Hát... elég annyi, hogy Jeremy mesélt a helyekről? - kérdez rá kicsit vontatottan. - Még egy apró kérdésem lenne. Hogyan adjam Yuu tudtára, hogy nagyon zavar, hogy így méreget? Nem akarom megbántani, de ez nekem elviselhetetlen kezd lenni.

- Nem elég - válaszolok. - Passzold látványosan Yuut, a többit bízd rám. Még egy húzása van és kiborítom a székéből - mondom meg komolyan. - Nem csak ő méreget, sokan stírölnek, de az nem zavar, normális, Yuu viszont a barátom és tőle ezt nem tűröm.

- Olyanokat hallottam, hogy mekkora orgiák folynak az ilyen helyeken, meg hogy mindenki vadászik mindenkire és elszabadulnak a vágyak. Ha valaki megtetszik, nem meghívod egy italra, hanem elrángatod egy eldugott helyre és leszopod vagy leszopatod vele magad. Ilyeneket - fejezi be kínosan. - Akkor nem csak nekem tűnik úgy, mintha minden percben felfalna a szemével - mondja csendesen, de aztán nyom egy puszit az arcomra.

- Yuu tipikus vadász, miatta volt anno a balhé is a srácok közt, amit említettem - árulom el Yoshinak a fülébe mondva, a számat takarva a többiek előtt. - Tao teljesen odavolt Yajiroért, Yuu meg lecsapta a kezéről. Nem mentegetem Yajirot, de Yuu képes gátlástalan lenni, ha megtetszik neki valaki. Ha te állsz ki magadért, azzal konfliktusba keveredsz, ami nem lenne előnyös, én viszont régóta a csapat tagja vagyok, nekem nem származhat bajom ebből az akcióból - teszem hozzá, nehogy megsértődjön, amiért átveszem a dolgok felett az irányítást. - Figyu, Yoshi... én nem akarom bántani Jeremyt, meg túlzottan a helyet sem védeni, de azért tisztázzuk, hogy mi szórakozni vagyunk itt, beszélgetni, táncolni, nem azért, hogy valami meleg és nedves helyre dugjuk a farkunkat, vagy találjunk valakit, aki elmerül bennünk - jelentem ki talán picit élesebben. - Vannak erre lehetőségek, vannak olyanok is, akik ezért jönnek és nagy létszámnál nehéz mindenkit figyelni, de ez a szokásoshoz mérve kulturált hely, oké? Egy melegbár sosem lesz összehasonlítható egy teaházzal, ez tény.

- Nem véletlenül téged kérdeztelek, hogy mi legyen, nem akarok balhét, ugyanakkor leszállhatna már rólam. Kicsit frusztrál ez a dolog, pláne, hogy kifejezetten veled jöttem - vallja be csendesen. Engem idegesít, ám jó testőrhöz méltón nyugton vagyok, míg kell. - De akkor rád bízom, te jobban ismered őket. Igazából tetszik a hely és már értem, hogy bár és bár között is lehet különbség, meg nem mindenki olyan. Meg jól érzem magam - vallja be. - Most már sokkal jobb.

- Természetes egyébként - ütök meg nyugodtabb, melegebb hangot, mint az előbb -, hogy itt gátlástalanabbak kicsit az emberek, hiszen itt mindent vállalhatsz, a szexualitásod, azt, hogy valaki tetszik vagy sem, vagyis egy szóval magad. Mi is láttuk már Taot az asztalon táncolni - dobom be ezt vigyorogva. - Utána hat centit emelt volna rajta az a sok cetli, amin telefonszámokat kapott az est folyamán.

- Ma még szóba álltok velünk, vagy le vagyunk ejtve? - kérdezi meg Dayki a szabad fülembe. Szégyenlősen ránevetek, majd mellette kitekintek a többiekre. Yajiro és Miyu már odébbálltak, Tao csak felállt és a zene ütemére ring, Chiaki és Yuu meg minket néz.

- Bocs - közli Yoshi is elvigyorodva, de még maga felé fordítja a fejemet, nyom egy csókot a számra, beletúr a zsebembe pénz után, amin eléggé meglepődöm, de ezt csak az asztal alatt teszi, én meg gyorsan visszanyerem az önuralmam az arcizmaim felett, azzal feláll. - Meglátogatom a pultot. Valaki még valamit? - kérdezi kedvesen. A csapat egyöntetűen nemet int, ezért csak magának kell majd kérnie italt. Más is kapható, de remélem, hogy azzal annyira nem hozakodnak elő neki a pultban. Dayki és Chiaki egyből közel húzódik hozzám, Tao felül az asztalra, hogy ő is odadughassa a fejét a másik két sráccal egyetemben az enyémhez, s mindjárt lecsapnak rám.

- Jó választás volt, tök aranyos. Egész jól oldódik, te sokkkkal rosszabb voltál - közli velem játékosan régi barátom. Emlékszem, szinte fognia kellett a karom, mert bármelyik pillanatban ki bírtam volna fordulni a helyről. Rettentő zavarban voltam, rosszul éreztem magam a bőrömben, s csak a harmadik vagy negyedik alkalommal oldódtam fel valamennyire. Teljesen még most sem, de őket hármukat igazán közel merem engedni magamhoz.

- Összeilletek, ő szereti azokat a tulajdonságaidat, amitől mások a falnak mennek - szólal meg Tao, mire Chiaki és a dobos elröhögik magukat, nekem meg kikerekednek a szemeim és ránevetek. - Mármint... a nyughatatlanság, meg a játékmánia...

- Nagyon rendes vagy, Tao, köszi - és finoman a vállát is megveregetem. Nem sértődöm meg rajta, tisztában vagyok vele, hogy nagyon szeret. Közben kiszúrom, hogy Yuu megindul Yoshi után. Észrevétlen akar lenni, de még Miyut és Yajirot is tudom figyelni, elég rég vagyok testőr, hogy ezek ne okozzanak gondot. Amint leül mellé egy bárszékre, intek a srácoknak, hogy van egy köröm vele, azzal felállok. Gyors lépésekkel szelem át a távolságot, megragadom Yuu kezét, amely bizalmasan próbál végigsimítani Yoshimi hátán, kirúgom alóla a széket, utána kapok és nem hagyom, hogy a lendület vigye le, én vágom oda a földhöz. Elsápadva mered rám vissza.

- Halálosan sért a viselkedésed - közlöm vele dühösen. - Szállj le a kedvesemről! - szólítom fel villogó szemekkel. - Szedj fel valakit és takarodj! - teszem hozzá, azzal felrántom és finom lökéssel távolítom el a közelemből, mielőtt megütöm. Yoshi csak figyeli az eseményeket, közbeavatkozik, ha kell, de egyébként, ahogy megbeszéltük, rám bízza a dolgot. Yuu tényleg jobbnak látja továbbállni, ezért hátrál pár lépést, majd elfordul és a kijárat felé veszi az irányt. Látom Nakani döbbent arcát a szemem sarkából, Hatame viszont csak elcsodálkozva konstatálja, hogy igen, valóban nem vagyok egy elveszett kis uke. Megjelenik a csapat többi tagja is.

- Ez szép volt! - dicsér vidáman Miyu és pacsira emeli a kezét, de nem csapok bele. Ez nem egy show műsor volt, hanem egy nagyon komoly dolog. Yuu engem megsértett ezzel a viselkedéssel és valamennyire Yoshit is, arról nem beszélve, hogy ez mindkettőnknek marha kellemetlen helyzet volt.

- Taníts, mester! - kér játékosan Chiaki, Tao szokásához híven csillogó szemekkel bámul rám fel, Yajiro felállítja Yuu székét és elfoglalva azt Yoshi mellé telepszik, míg Dayki átkarolja a nyakam.

- Ideje volt már, hogy valaki seggbe rúgja, de ne túráztasd túl az agyad ezen. Igyál! - szólít fel lazán, azzal az orrom elé tartja a sörét. Fintorogva, szemöldökeimet összehúzva nézek rá, de nem vonul vissza, így végül elfogadom és meghúzom az üveget. Fúj!

- Nem is tudtam, hogy megiszod a sört - néz rám meglepetten Yoshi, de aztán elmosolyodik. - Köszi - teszi hozzá kicsit esetlenül.

- Kellenek az apró titkok, hogy mindig valami újat tudjak mutatni számodra - vágok vissza körülbelül azzal a válasszal, amit ő nyögött be nekem korábban, méghozzá széles vigyorral. Közben persze visszaadom Daykinak a sörét, ő pedig elenged. A levegő még áll körülöttünk, ezért rá kéne ébreszteni a társaságot, hogy az idő azért halad. - Mi készült? - kérdezem Nakanit a testőr válla mellett elnézve a pultra, hátha kiszúrom a poharat, amibe az italt készítette. Úgy fest, ez hat, mert a mixer kiolvad.

- Rail splitter.

- Finom? - kérdezek rá. A srácok már röhögnek rajtam, de nem zavar különösebben.

- Sok cukorsziruppal ízlene neked is. - És folytatja az elkészítését Yoshinak.

- Tehát finom - állapítja meg a testőr mosolyogva.

- Nekem lesz egy Mojito - jelenti be Tao. Most is jót mulatunk, mire felmászik a magas bárszékre, Miyu meg odamegy Yoshihoz.

- Haragszol Yuura a kellemetlenségek miatt? - kérdezi meg tőle nyíltan.

- Nem, csak nem értem, ez mire volt jó. - Dayki közben vállal finoman nekem ütközik, hogy magára vonja a figyelmemet, Yajiro meg leáll dumálni Hataméval. Chiaki most is csak figyel minket, az arckifejezéséből ítélve el van telve az örömmel, hogy boldognak lát. Rég volt ilyen, ezt elismerem, de most kárpótolva érzem magam az elmúlt évek hiábavalóságáért.

- Semmire - válaszol egyszerűen Miyu. - Yuu csak élvezni akarja az életet és elfelejti, hogy közben nem cseszhet ki csak úgy mással.

- Ejtsük a témát, oké? - hajol feléjük Tao. - Yuu egészen addig szeretnivaló, míg a vére az agyában, utána átmegy görénybe. Aztán persze visszaváltozik, de mindegy. Raktari jól megadta neki. Remélem, ebből most már tanul.

- Nyomulunk majd egyet? - kérdezi meg tőlem a dobos. Egy félmosollyal válaszolok neki, ami felér egy igennel, ezt pedig ő is tudja, ezért elégedetten iszik újra a söréből.

- Ejtsük szerintem is, túlvagyunk rajta, ez a lényeg, csak meglepett, hogy... mindegy. - Mosolyog a srácra, aztán mikor megkapja a koktélját, beleiszik. - Tari, megkóstolod? - kérdezi rám kacsintva.

- Persze. - Egy kortyot szívok, aztán kicsit elfanyarodik az arcom. Finom, de tényleg több édes íz kell bele. Tao és Miyu a hasukat fogják a nevetéstől, Nakani viszont egy elnéző mosolyt küld csak nekem.

- Mondtam, hogy több cukorszirupot kívánnál bele. - Bólintok neki párat.

- Úgy ízlene, mert egyébként jó kombináció a gyömbér és a citromlé.

- Mikor? - kérdezi a fülembe Dayki. Vállat vonok. - Egy cigi belefér?

- Simán.

- Akkor addig léptem.

- Ti már faggattatok engem, most jöhetek én? - kérdezi Yoshi angyali mosolyt villantva a társaságra. Tao izgatottan közelebb húzódik hozzá, mert szeret faggatózni és válaszolni a kérdésekre, Miyu és Chiaki meg csak biccent. A dobos után fordulok, de int, hogy ő majd később felel vagy merszezik, neki kell a nikotin, így egyedül lépek a csoporthoz, közel Yoshihoz, leheletfinoman érintve őt, ám most nem bújva hozzá.

- Mire vagy kíváncsi? - indítja is a menetet régi barátom.

- Hááát... például, hogy mivel foglalkoztok, mióta vagytok ilyen jóban, mit szoktatok csinálni - sorolja mosolyogva. - Ilyen általános dolgokra.

- Munka szempontjából - kezd is bele a kérdező - biztonsági rendszereket javítok, állítok be, helyezek készenlétbe és tervezek. Hobbim csavarogni, személy szerint imádok moziba járni, csak a horrorfilmeknél mindig elkérik a személyim, ami most már kezd eléggé gáz lenni - árulja el röhögve. - Raktarit középiskolából ismerem, Miyuval jártunk, Tao az utcánkban lakott és mindig ő volt a kisfiú, akire vigyázni kellett. Yuut itt szedtük fel, Yajirot Tao hozta, Daykit meg Raktari.

- De kis összetett társaság - jegyzi meg kedvesem. - Na és ti, többiek? - néz körbe.

- Mint hallottad, én voltam a kisfiú, amiért elmehetsz megnézni a sötétszobában, Chiaki, hogy ott vagyok-e - veszi át a szót a töpörtyű. - Megláttam őt meg Miyut kézen fogva a parkban és rájuk szálltam. Persze hallgatnom kellett mindenről, amit végül sikerült kihúznom belőlük, aztán alig vártam, hogy eljöhessek velük ide. Szemetek voltak, mert míg be nem töltöttem a tizennyolcat, nem hoztak el - teszi hozzá nagy komolyan. Persze mindkét srác nagy szeretettel hallgatja, közben a kikért italukat fogyasztják, én meg csak idülten mosolygok az egészen. - Egyetemre járok, ha túlesek rajta, talán tanár leszek és bioszt meg kémiát fogok oktatni a lurkóknak. Ezt a kettőt nagyon szeretem, érdekelt az orvoslás is, ám mivel nem bírom a vért, ejtettem a tervet. Szeretek kísérleteket végezni, laborozni, olvasni, természetet járni, vagy csak sétálgatni az utcán egy shakkel, fagyival, vagy forrócsokival a kezemben.

- Szerintem jogos, hogy nem hoztak el, nem kisfiúknak való a hely - állapítja meg kedvesem játékosan, de nem bántón. Tao összeráncolja a szemöldökeit, aztán belekortyol az italába és ezzel túl is jut a méretére is tett, burkolt megjegyzésen. - Szóval tanár leszel... Érdekes választás. Nem félsz a nebulóktól? Robbantani is szoktál? - vigyorodik el.

- Persze, meg égetni, eltüntetni, folyósítani, szilárdítani... amit lehet! - válaszol lelkesen. - Minek féljek? Ha nem vesznek komolyan, székre állok és favonalzóval a fejükre vágok - válaszol röhögve. Ezen még Yajiro is mulatni kezd.

- Mi bajod a hellyel? - kérdez rá komolyan Miyu. - A tapizós, sikamlós részek hátul vannak, jó a hangzása, mert itt különösebb ordítás nélkül halljuk egymást, míg bent a tömegben remek az akusztikája a zenének. Minden el van találva! - jelenti ki fellelkesülve. A srác le sem tagadhatja, hogy a hangok a legfontosabbak számára.

- Csak szokni kell, most vesztem el a bárszüzességem és még tanulni kell a technikákat. - Ügyes mentés, elismerésem és Miyu is megelégszik vele, ráadásul újabb mosolyt csal Yoshi a srácok arcára. - De tetszik és jól érzem magam - teszi hozzá.

- A technikák elsajátítása érdekében fordulj bizalommal a szakemberhez - ajánlja fel a hangmérnök Yajirot.

- Tengerimalacok terén többet tudok segíteni - vág vissza a srác.

- Már megint a malacoknál tartunk - morog a visszaérkező Dayki. - Megsütöm mind, ha rákezdesz - fenyegeti komoly képpel, mégis játékosan szegény boltost.

- Ne már! Épp próbálunk bemutatkozni illő módon Yoshinak! - szól rá aranyosan Tao, a dobos meg összeborzolja félhosszú haját, elveszi tőle az italát és belekortyol. Persze ezen az aprólék jól megsértődik, nem győzi rendbe szedni amúgy is kócosnak tetsző, mégis vonzó, hullámos, sötétszín fürtjeit.

- Hm... Akkor mester, taníts! - fordul a srác felé Yoshi. - Miben is vagy szakember?

- Menekülök - közli Dayki, de biccent, hogy menjek vele. Lenne kedvem, ugyanakkor maradnék is, ezért Yoshimire vetek egy kérdő pillantást, hogy magára hagyhatom a fiúkkal és elvonulhatok-e táncolni a dobossal, vagy nem venné jó néven.

- Menj csak - mosolyog fel rám, de megfogva a kezemet kér egy csókot előtte. Látom, ahogy mindenki sasolni kezd minket, ezért szabad kezemmel eltakarom az arcunkat, míg adok egy rövid csókot a srácnak, azzal elvonulok Daykival.