Tatsuki
Miután visszaül, immár tényleg nekiállok a kontúrozásnak, különben sosem leszünk kész és Eiji is felhívja megint Deont, hogy már a szalonba se engedem be. Kénytelen lennék megruházni a srácot, ha nem érti meg a dolgokat, aztán azért is kapnék a fejemre Deontól holnap. Komolyan tele a faszom Eijivel. Ellenben Jeremy nagyon bejön. Nem csak a külseje és a tehetsége, hanem a személyisége is. Tudom, hogy még mindig lázba hozza az érintésem, a fájdalom azonban majd egy kicsit lehűti. Elmosolyodom, mikor „vállalja a felelősséget”. Nagyon helyes. Ha már ennyire lelkes, nem töröm le azzal, hogy az első apró hibáért nem nyúzom le a bőrét és állítom ki a közeli térre. Aztán felvet olyasmit, amiről nem tudom, mennyit akarok beszélni, ezért egy ideig csak hümmögve kontúrozom a rózsáját.
- Shinji Deon testőre – közlöm végül. Ennyivel le is zárhatnám a kérdéskört, de úgyis szembesülni fog vele szerintem a tökalsó, hogy kissé többről van szó, noha mióta Eiji itt van, kevesebbet kufircolunk a szalonban. – Egyébként a szeretőm – teszem hozzá kimérten. – Időnként összejárunk dugni, aztán megyünk a magunk dolgára. Holnap biztos, hogy Deonnal jön, úgyhogy majd megismered – zárom ezzel rövidre a témát. – Aki még bejáratos ide, az Bakari. Ő az első tanítványom, gyakorlatilag egymás mellett nőttünk fel. A kutyám volt, de átadtam Deonnak, mert akartam egy saját embert mellé. Kutyát átörökíteni sem szokás – jegyzem meg mellékesen, hogy ezt is tudja Jeremy. Megérti hamarosan, hogy ha elég magasra jut az ember, már ő írja a szabályokat és nem feltétlen kell alkalmazkodnia sem hozzájuk. – Most Deon kutyája, de van időnként dolgunk egymással. Az arcán lévő égésnyomról fogod legkönnyebben felismerni és arról, hogy amíg nem kell, egy szót sem szól – ismertetem Bakarit ennyivel. – Deon nem szokta hozni a yakuzáját, egyedül pedig csak nagyon nyomós ok miatt jelenne meg a szalonban, de ha mégis megtörténik, ugyancsak háborítatlanság jár Asaménak. Tény, hogy ha egy mód van rá, elkerüljük egymást, de békét kötöttünk bizonyos szinten, hiszen mindketten mentoroljuk Deont – magyarázom, aztán befejezem a kontúrozást. - Megnézed megint, vagy majd csak akkor, ha befejeztem? – kérdezem.
2012. május 13., vasárnap
15.
Jeremy
Nem küld el a fenébe, hogy variálok, sőt, még javítani is hajlandó ott, ahol kértem. Figyelem a munkáját és hallgatom, hogy mit mond. Ha most tehetném, lehet, jegyzetelném az utasításokat, de így elég nehéz. Mindegy, ha valamit elrontok, úgyis megkapom érte a „jutalmam” és többé nem fog előfordulni. A dolgai neki szentek, ahogy nekem is, ez rendben van, amit én ide hozok, azt én is szeretném magamnak megtartani, bár nem lesz sok, de vannak benne olyanok, amik a szívemhez nőttek. Ha kérek, kapok, ez is rendben van. Mikor kész a rózsa, visszaballagok a tükör elé. Most már jobban bírom, hogy hozzám ér, még akkor is, ha tetszik az érintése. A keze erős, de ápolt és ez valahol nagyon bejön.
- Tökéletes – mosolygok rá. Most már nagyon tetszik, pont olyan, amilyet szerettem volna, pont akkora és pont ott van. Így kell nekem. Visszaülök a székbe és hallgatom a fejtágítást. Rendben, akkor Eijivel osztozás van és nem vehetek neki cigit. Szuper, eszembe se jutott, de ez még nem a végleges, mert egyelőre nem találkoztam a sráccal, csak hallottam róla. Az, hogy a magánszobában alkothatok, megnyugtat, szeretem a békét magam körül, mikor rajzolok. Nem hiszem, hogy most egy darabig annyira alkalmi szexpartnerre vágyom, de megjegyeztem, hogy nem itt. Udvarias is tudok lenni, ha van miért és egy hely, ahol meghúzhatom magam, kifejezetten az. Haverjaim nincsenek, ez is rendben lesz. A vendégekkel rendes, udvarias az elvárt, nem kidobni őket, csak ha muszáj, de ha illetéktelen, elküldeni, vagy hívni Tatsukit. Deon állandóan, Shinji néha jöhet. Ez a legfontosabb, eltárolom magamban és jól van. A szalonban nincs ismerkedés; újabb aranyszabály, ahogy látom, de ezt is képes vagyok betartani, pláne, ha tényleg annyi alvilági figura fordul meg itt. Nincs kedvem beleesni valami csapdába, amiből nincs kiút, elég nekem a jól megszokott probléma is. Elgondolkodik, mire aprót mosolygom. Nincs hozzászokva kölykökhöz, ezt is értem. A hosszú fürdésről egy sóhajjal mondok le, de ez a legkisebb ár, amit fizetnem kell. A ruganyosság tetszik, tehát elérhetek dolgokat, ha akarok. - Egyelőre ennyi – mondom csendesen, figyelve, mit ügyködik. – A nagy részét felfogtam, ami fontos, elraktároztam, igyekszem betartani, ha meg nem sikerül, vállalom a felelősséget – vonom meg a vállam. Viszont ha most csendben fog dolgozni, azt én nem fogom bírni, így újabb témát vetek fel. – Deonról és Eijiről már beszéltél, de pontosan ki is az a Shinji?
- Tökéletes – mosolygok rá. Most már nagyon tetszik, pont olyan, amilyet szerettem volna, pont akkora és pont ott van. Így kell nekem. Visszaülök a székbe és hallgatom a fejtágítást. Rendben, akkor Eijivel osztozás van és nem vehetek neki cigit. Szuper, eszembe se jutott, de ez még nem a végleges, mert egyelőre nem találkoztam a sráccal, csak hallottam róla. Az, hogy a magánszobában alkothatok, megnyugtat, szeretem a békét magam körül, mikor rajzolok. Nem hiszem, hogy most egy darabig annyira alkalmi szexpartnerre vágyom, de megjegyeztem, hogy nem itt. Udvarias is tudok lenni, ha van miért és egy hely, ahol meghúzhatom magam, kifejezetten az. Haverjaim nincsenek, ez is rendben lesz. A vendégekkel rendes, udvarias az elvárt, nem kidobni őket, csak ha muszáj, de ha illetéktelen, elküldeni, vagy hívni Tatsukit. Deon állandóan, Shinji néha jöhet. Ez a legfontosabb, eltárolom magamban és jól van. A szalonban nincs ismerkedés; újabb aranyszabály, ahogy látom, de ezt is képes vagyok betartani, pláne, ha tényleg annyi alvilági figura fordul meg itt. Nincs kedvem beleesni valami csapdába, amiből nincs kiút, elég nekem a jól megszokott probléma is. Elgondolkodik, mire aprót mosolygom. Nincs hozzászokva kölykökhöz, ezt is értem. A hosszú fürdésről egy sóhajjal mondok le, de ez a legkisebb ár, amit fizetnem kell. A ruganyosság tetszik, tehát elérhetek dolgokat, ha akarok. - Egyelőre ennyi – mondom csendesen, figyelve, mit ügyködik. – A nagy részét felfogtam, ami fontos, elraktároztam, igyekszem betartani, ha meg nem sikerül, vállalom a felelősséget – vonom meg a vállam. Viszont ha most csendben fog dolgozni, azt én nem fogom bírni, így újabb témát vetek fel. – Deonról és Eijiről már beszéltél, de pontosan ki is az a Shinji?
14.
Tatsuki
Picit nagyon lázba hozza az érintésem. Csak nem azt kívánja, hogy megdugjam? Ez édes. De most dolgozom – előbb a munka, aztán a szórakozás. Mintha észre sem vettem volna, hogy libabőr és leheletnyi remegés járta át, úgy munkálkodom tovább, teljesen zavartalanul. Rögtön meg is pattan előlem az első szóra, amin csak jót vigyorgok magamban. Ej-ej, Jeremy, kurva átlátszó vagy. Mégis játszani fogok vele, nem teszem meg az első lépést, noha simán megtenném bármikor, csak hát a tökalsó még nem értette meg teljesen, hogy nem tekintek rá szajhaként és nekem nem fog tudni fizetni a testével semmiért, vagyis ha megkefélem, akkor azt pusztán az élvezetért teszem. Eijit sem azért húztam meg, hogy így hálálhasson meg valamit, hanem mert kívántam a kölyköt és érdekelt, az elmúlt egy-másfél év alatt mennyit fejlődött. Kurva kiábrándító volt és remélem, Jeremy nem okoz majd csalódást, mert abban ugyancsak biztos vagyok, hogy nem fogom érintetlenül hagyni túl sokáig.
Kuncogni kezdek, mikor megmutatja, mivel nem elégedett. Engem azzá tett ezzel, mert így megmutatta, hogy mindent nem fog csak úgy elfogadni tőlem. Helyes, nagyon is helyes. Nem veszem sértésnek a meglátásait vagy figyelmeztetését, pedig hallom a hangjából, hogy fél tőle, hogy letépem a fejét ezért. Eszemben sincs. A bőrén végleges lesz a minta, noha van mód arra a későbbiekben, hogy átrajzoljam, de az nagy macera, nem is szeretek ilyesmit csinálni, ezért kilencvenkilenc százalékban nem vállalom el a feladatot. Jeremynek főleg nem vállalnám ezt a műveletet, mert én mindig hagyok időt emésztgetni, minden lépésnél egyeztetek, vagyis amit én felvarrok, az számomra végleges alkotás.
- Ez csak egy vázlat, hogy a hely és a méret jó-e – nyugtatom meg, aztán új kesztyűbe bújva a kedvéért letörlöm a hibás részt és megrajzolom kidolgozottabban is a rózsáját, hogy megnyugodjon. A precizitás fontos és amikor egy művészt tetoválok, mindig más a légkör egy kicsit, mert a rajzolók és festők odafigyelnek az ilyen apróságokra, milliméter pontosan akarják látni már a vázlat alapján is a kiválasztott művet. – Azokkal a vendégeimmel, akikkel vigyázni kell, nem fogsz találkozni, vagy ha mégis, nem maradsz velük pár pillanatnál tovább egy légtérben, mert megéhezel, szomjas leszel, vagy találkozód van egy haveroddal – kezdek válaszolni rajzolás közben. – Intézek a szalonban is ezt-azt, és ha nem ismered fel a jelzésem, miszerint húzz el, elküldelek szívfájdalom nélkül, te pedig elmész azonnal. Vigyáznod a tisztaságra és a rendre, meg a cuccaim épségére kell, mert ugyan, mint mondtam, a tárgyak pótolhatóak, mégis kötődöm a saját, bejáratott dolgaimhoz. Amit nem adok az eszközeimből a kezedbe, ahhoz ne nyúlj, mert nem állok jót magamért. Ha nincs saját ceruzád, kapsz, de az enyémet ne nyúld le még kölcsönbe se! – tájékoztatom a házirendről. – Rajzolni a magánszobámban fogsz, ott nem zavar senki és te sem leszel útban senkinek, van egy ennél nagyobb rajzasztal is – biccentek a műhelyben lévőre -, de mindig tartsd észben, hogy ez nem egy otthon, vagy egy lakás, úgyhogy ha koszt hagysz, felnyalatom veled, ha rumlit csinálsz, kiverem a szart is belőled, ha nem csinálsz rendet – tájékoztatom komolyan. Immár tökéletesen ugyanolyan a bőrén a rózsa is, mint a papíron. – Most nézd meg magad a tükörben! – szólok Jeremynek egy kicsit szelídebben. – Nem vagyok berendezkedve kölykökre – folytatom aztán szigorúan -, szóval az egyéb szórakozásotokat nem itt fogjátok megoldani Eijivel. Ez a munkahelyem, ha kinyitom a szalont, a vendégeim az elsők számomra, ha becsukom, pihenni akarok, szóval a rajcsúrt nem fogom elviselni. Amit neked sem ajánlok, hogy valakit idecipelj, mert kiváglak titeket és töltheted az utcán az éjszakát. Ha szexelni akarsz vagy a haverjaiddal lógni, te mész, ide senki nem jöhet – kötöm ki. – Akkor kelsz és fekszel, amikor akarsz, engem azonban tanácsos nem felkelteni, ha nincs vész. Változó, mikor tudok aludni, általában hajnalban fekszem le és délkörül ébredek meg. Ha elfogy a kávé, tea, cukor és nem hoztok, nem szóltok, harapni fogok, mert nem csak kurvára utálnám, ha nyúlok érte és nincs, de a vendégeimnek is szoktam adni egy bögrével. A cigim sem köztulajdon, főleg nem az itt felejtett dobozok. Amiből először kaptál, aminek az íze és az illata valami koktélhoz hasonló, például Shinji cigije. Az enyém az – biccentek az üvegen heverő dobozra -, ha kínállak, vehetsz, ha kérsz, kaphatsz, ellenben oldd meg, hogy legyen cigid. Eijinek nem adnak ki a közeli dohányboltban, feladata megoldani a helyzetet, úgyhogy ne vegyél neki. Ha valamit nem találsz – kezdek új dologba, miközben gondolom végig a mindennapokat -, inkább kérdezz, mert a kutatást nem szeretem. Nem árulok zsákbamacskát, a magánszobámban tartok pár olyan holmit, amihez ha hozzányúlsz, eltöröm a kezedet. Egyelőre oda lettek bepakolva Eiji cuccai, de nem bírom azt a kuplerájt, úgyhogy már dolgozom a megoldáson. Kettőtöknek már érdemes lenne kivenni egy kislakást, ott annyira nem is kell alkalmazkodnunk egymáshoz, de erre legkorábban egy hét múlva térhetünk vissza, mert még sok dolog függvénye – árulom el Jeremynek ezen gondolatomat is. – Ha nem vagyok a szalonban és keresnek, mobilon vagyok elérhető a vendég számára, itt senki nem vár meg engem, nélkülem nem néz körül, ha pedig valaki nem ért a szóból, hívj fel. Ezt úgy vedd komolyan, hogy attól függetlenül, hogy magas pozícióban ülök, vannak ellenségeim és elsősorban magadat kevered bajba, ha nem eszerint jársz el, ahogy elmondom – figyelmeztetem komolyan. – Az egyetlen kivétel, aki bármikor jöhet-mehet, akármit csinálhat, a korábbiak alapján értelemszerűen Deon. Shinjit sem kell kirakni, noha nem hiszem, hogy sokat fog itt időzni, ha máshol járok és az ő bekukkantásáról elég utólagosan tájékoztatni, ha mást nem kér. A bejárati ajtón lévő táblára figyelj oda, mert csak akkor nem jönnek a vendégek, ha a „ZÁRVA” táblát látják, márpedig ha nem vagyok itt, akkor a szalon zárva van. Szoktam rá figyelni, de mint szabályt, jobb tisztázni – kötöm az orrára egyszerűen. – Csak kevés ember jön be, ha nincs nyitva a hely, de aki bejön, az nem akárki. Többnyire olyanok, akik miatt nem kell aggódni, majd megismered őket, ha sok időt lógsz itt, de lesz pár rossz arc is, erre készülj fel. Az pedig aranyszabály, hogy tök mindegy, hogy egy igazi bombázó, egy nevetséges plázaliba, vagy egy égett képű pasas lép be, ne bámuld meg, légy vele udvarias és a véleményed róla tartsd meg magadnak. Láttam, milyen képet vágtál a mai szöszire és nem ajánlom, hogy még egyszer előforduljon – figyelmeztetem komolyan. – A vendég akkor is vendég, ha hülyén néz ki, s aki a szolgáltatóiparban dolgozik, az megtanul fapofát vágni és udvarias lenni, ellenben felkopik az álla, vagy szerez magának pár kellemetlen ellenséget. Az én szalonomban természetesen az utóbbi áll fenn, járnak hozzám például yakuzák feleségei is, akik után a korodbeli suhancok nyálcsorgatva fordulnak, de akikre azok visszanéznek, nem biztos, hogy megélik a reggelt. Ezért ajánlom, hogy ne bámulj meg senkit. Sőt… - Mosoly kúszik a számra, ahogy erre gondolok, méghozzá a ravasz fajta. – Mivel vonzó külsőt dobtak össze neked a szüleid, kapsz még egy okot. Mégpedig azt, hogy az esetek többségében, ha kikezdenek veled, nem fogsz jól kijönni a szituból. Kibaszlak innen, ha a szalonomban próbálsz felszedni valakit, de azért is, ha hagyod magad itt elcsábítani, ha pedig szemet szúrsz valakinek a vendégeim közül, vagy ő neked, jól gondold meg a helyzetet, mielőtt döntesz – javaslom figyelmeztető éllel Jeremyt. – Van egy hátsó ajtó, ami a magánszobámból nyílik. Nem egyenértékű a bejárati ajtóval, ahogy az ablakok sem, vagyis ha nem muszáj, ne használd.
Kicsit most meg kell állnom gondolkodni. Sok mindent elmondtam, ahogy korábban Eijinek is, de persze mindig az alkalmak bekövetkeztekor kerülnek elő, hogy mi marad ki, hiszen elsőre képtelenség mindent elmondani.
- Vannak határok, amiket tisztázunk és jobb, ha meg sem próbálod átlépni, ha nem akarsz kibaszni magaddal és vannak, amikben abszolút rugalmas vagyok én is. Mint mondtam, nem vagyok berendezkedve arra, hogy kölykökkel osztom meg az életem, úgyhogy sok minden nekem is új, szóval elsőre nem tudok mindent leszögezni. Ami fel tud bosszantani a felsoroltakon kívül, az a pazarlás. Ha minden nap egy órát állsz a zuhany alatt, azért lesznek keresetlen megjegyzéseim, aztán ha nem elég ennyi, harminc perc után elzárom a melegvizet. Például. Sok mindenben alkuképes vagyok, ha pedig elsőre nem tűnik úgy, akkor is megér egy próbát. A beszariságot nem tudom pozitívan értékelni, sőt, ellenben a bátorságot és a találékonyságot igen. Ha pedig szar van, inkább szólj időben, mint én jöjjek rá, mert belenyomom az orrod. Az állatokat nem barátolom, az is felejtős a szalonban. Amit még nem akarok itt meglátni, hogy betépve vagy részegen fetrengtek, mert ugyancsak kiváglak titeket Eijivel. Első nekifutásra ennyi jutott eszembe – zárom le végül. – Másegyéb?
Picit nagyon lázba hozza az érintésem. Csak nem azt kívánja, hogy megdugjam? Ez édes. De most dolgozom – előbb a munka, aztán a szórakozás. Mintha észre sem vettem volna, hogy libabőr és leheletnyi remegés járta át, úgy munkálkodom tovább, teljesen zavartalanul. Rögtön meg is pattan előlem az első szóra, amin csak jót vigyorgok magamban. Ej-ej, Jeremy, kurva átlátszó vagy. Mégis játszani fogok vele, nem teszem meg az első lépést, noha simán megtenném bármikor, csak hát a tökalsó még nem értette meg teljesen, hogy nem tekintek rá szajhaként és nekem nem fog tudni fizetni a testével semmiért, vagyis ha megkefélem, akkor azt pusztán az élvezetért teszem. Eijit sem azért húztam meg, hogy így hálálhasson meg valamit, hanem mert kívántam a kölyköt és érdekelt, az elmúlt egy-másfél év alatt mennyit fejlődött. Kurva kiábrándító volt és remélem, Jeremy nem okoz majd csalódást, mert abban ugyancsak biztos vagyok, hogy nem fogom érintetlenül hagyni túl sokáig.
Kuncogni kezdek, mikor megmutatja, mivel nem elégedett. Engem azzá tett ezzel, mert így megmutatta, hogy mindent nem fog csak úgy elfogadni tőlem. Helyes, nagyon is helyes. Nem veszem sértésnek a meglátásait vagy figyelmeztetését, pedig hallom a hangjából, hogy fél tőle, hogy letépem a fejét ezért. Eszemben sincs. A bőrén végleges lesz a minta, noha van mód arra a későbbiekben, hogy átrajzoljam, de az nagy macera, nem is szeretek ilyesmit csinálni, ezért kilencvenkilenc százalékban nem vállalom el a feladatot. Jeremynek főleg nem vállalnám ezt a műveletet, mert én mindig hagyok időt emésztgetni, minden lépésnél egyeztetek, vagyis amit én felvarrok, az számomra végleges alkotás.
- Ez csak egy vázlat, hogy a hely és a méret jó-e – nyugtatom meg, aztán új kesztyűbe bújva a kedvéért letörlöm a hibás részt és megrajzolom kidolgozottabban is a rózsáját, hogy megnyugodjon. A precizitás fontos és amikor egy művészt tetoválok, mindig más a légkör egy kicsit, mert a rajzolók és festők odafigyelnek az ilyen apróságokra, milliméter pontosan akarják látni már a vázlat alapján is a kiválasztott művet. – Azokkal a vendégeimmel, akikkel vigyázni kell, nem fogsz találkozni, vagy ha mégis, nem maradsz velük pár pillanatnál tovább egy légtérben, mert megéhezel, szomjas leszel, vagy találkozód van egy haveroddal – kezdek válaszolni rajzolás közben. – Intézek a szalonban is ezt-azt, és ha nem ismered fel a jelzésem, miszerint húzz el, elküldelek szívfájdalom nélkül, te pedig elmész azonnal. Vigyáznod a tisztaságra és a rendre, meg a cuccaim épségére kell, mert ugyan, mint mondtam, a tárgyak pótolhatóak, mégis kötődöm a saját, bejáratott dolgaimhoz. Amit nem adok az eszközeimből a kezedbe, ahhoz ne nyúlj, mert nem állok jót magamért. Ha nincs saját ceruzád, kapsz, de az enyémet ne nyúld le még kölcsönbe se! – tájékoztatom a házirendről. – Rajzolni a magánszobámban fogsz, ott nem zavar senki és te sem leszel útban senkinek, van egy ennél nagyobb rajzasztal is – biccentek a műhelyben lévőre -, de mindig tartsd észben, hogy ez nem egy otthon, vagy egy lakás, úgyhogy ha koszt hagysz, felnyalatom veled, ha rumlit csinálsz, kiverem a szart is belőled, ha nem csinálsz rendet – tájékoztatom komolyan. Immár tökéletesen ugyanolyan a bőrén a rózsa is, mint a papíron. – Most nézd meg magad a tükörben! – szólok Jeremynek egy kicsit szelídebben. – Nem vagyok berendezkedve kölykökre – folytatom aztán szigorúan -, szóval az egyéb szórakozásotokat nem itt fogjátok megoldani Eijivel. Ez a munkahelyem, ha kinyitom a szalont, a vendégeim az elsők számomra, ha becsukom, pihenni akarok, szóval a rajcsúrt nem fogom elviselni. Amit neked sem ajánlok, hogy valakit idecipelj, mert kiváglak titeket és töltheted az utcán az éjszakát. Ha szexelni akarsz vagy a haverjaiddal lógni, te mész, ide senki nem jöhet – kötöm ki. – Akkor kelsz és fekszel, amikor akarsz, engem azonban tanácsos nem felkelteni, ha nincs vész. Változó, mikor tudok aludni, általában hajnalban fekszem le és délkörül ébredek meg. Ha elfogy a kávé, tea, cukor és nem hoztok, nem szóltok, harapni fogok, mert nem csak kurvára utálnám, ha nyúlok érte és nincs, de a vendégeimnek is szoktam adni egy bögrével. A cigim sem köztulajdon, főleg nem az itt felejtett dobozok. Amiből először kaptál, aminek az íze és az illata valami koktélhoz hasonló, például Shinji cigije. Az enyém az – biccentek az üvegen heverő dobozra -, ha kínállak, vehetsz, ha kérsz, kaphatsz, ellenben oldd meg, hogy legyen cigid. Eijinek nem adnak ki a közeli dohányboltban, feladata megoldani a helyzetet, úgyhogy ne vegyél neki. Ha valamit nem találsz – kezdek új dologba, miközben gondolom végig a mindennapokat -, inkább kérdezz, mert a kutatást nem szeretem. Nem árulok zsákbamacskát, a magánszobámban tartok pár olyan holmit, amihez ha hozzányúlsz, eltöröm a kezedet. Egyelőre oda lettek bepakolva Eiji cuccai, de nem bírom azt a kuplerájt, úgyhogy már dolgozom a megoldáson. Kettőtöknek már érdemes lenne kivenni egy kislakást, ott annyira nem is kell alkalmazkodnunk egymáshoz, de erre legkorábban egy hét múlva térhetünk vissza, mert még sok dolog függvénye – árulom el Jeremynek ezen gondolatomat is. – Ha nem vagyok a szalonban és keresnek, mobilon vagyok elérhető a vendég számára, itt senki nem vár meg engem, nélkülem nem néz körül, ha pedig valaki nem ért a szóból, hívj fel. Ezt úgy vedd komolyan, hogy attól függetlenül, hogy magas pozícióban ülök, vannak ellenségeim és elsősorban magadat kevered bajba, ha nem eszerint jársz el, ahogy elmondom – figyelmeztetem komolyan. – Az egyetlen kivétel, aki bármikor jöhet-mehet, akármit csinálhat, a korábbiak alapján értelemszerűen Deon. Shinjit sem kell kirakni, noha nem hiszem, hogy sokat fog itt időzni, ha máshol járok és az ő bekukkantásáról elég utólagosan tájékoztatni, ha mást nem kér. A bejárati ajtón lévő táblára figyelj oda, mert csak akkor nem jönnek a vendégek, ha a „ZÁRVA” táblát látják, márpedig ha nem vagyok itt, akkor a szalon zárva van. Szoktam rá figyelni, de mint szabályt, jobb tisztázni – kötöm az orrára egyszerűen. – Csak kevés ember jön be, ha nincs nyitva a hely, de aki bejön, az nem akárki. Többnyire olyanok, akik miatt nem kell aggódni, majd megismered őket, ha sok időt lógsz itt, de lesz pár rossz arc is, erre készülj fel. Az pedig aranyszabály, hogy tök mindegy, hogy egy igazi bombázó, egy nevetséges plázaliba, vagy egy égett képű pasas lép be, ne bámuld meg, légy vele udvarias és a véleményed róla tartsd meg magadnak. Láttam, milyen képet vágtál a mai szöszire és nem ajánlom, hogy még egyszer előforduljon – figyelmeztetem komolyan. – A vendég akkor is vendég, ha hülyén néz ki, s aki a szolgáltatóiparban dolgozik, az megtanul fapofát vágni és udvarias lenni, ellenben felkopik az álla, vagy szerez magának pár kellemetlen ellenséget. Az én szalonomban természetesen az utóbbi áll fenn, járnak hozzám például yakuzák feleségei is, akik után a korodbeli suhancok nyálcsorgatva fordulnak, de akikre azok visszanéznek, nem biztos, hogy megélik a reggelt. Ezért ajánlom, hogy ne bámulj meg senkit. Sőt… - Mosoly kúszik a számra, ahogy erre gondolok, méghozzá a ravasz fajta. – Mivel vonzó külsőt dobtak össze neked a szüleid, kapsz még egy okot. Mégpedig azt, hogy az esetek többségében, ha kikezdenek veled, nem fogsz jól kijönni a szituból. Kibaszlak innen, ha a szalonomban próbálsz felszedni valakit, de azért is, ha hagyod magad itt elcsábítani, ha pedig szemet szúrsz valakinek a vendégeim közül, vagy ő neked, jól gondold meg a helyzetet, mielőtt döntesz – javaslom figyelmeztető éllel Jeremyt. – Van egy hátsó ajtó, ami a magánszobámból nyílik. Nem egyenértékű a bejárati ajtóval, ahogy az ablakok sem, vagyis ha nem muszáj, ne használd.
Kicsit most meg kell állnom gondolkodni. Sok mindent elmondtam, ahogy korábban Eijinek is, de persze mindig az alkalmak bekövetkeztekor kerülnek elő, hogy mi marad ki, hiszen elsőre képtelenség mindent elmondani.
- Vannak határok, amiket tisztázunk és jobb, ha meg sem próbálod átlépni, ha nem akarsz kibaszni magaddal és vannak, amikben abszolút rugalmas vagyok én is. Mint mondtam, nem vagyok berendezkedve arra, hogy kölykökkel osztom meg az életem, úgyhogy sok minden nekem is új, szóval elsőre nem tudok mindent leszögezni. Ami fel tud bosszantani a felsoroltakon kívül, az a pazarlás. Ha minden nap egy órát állsz a zuhany alatt, azért lesznek keresetlen megjegyzéseim, aztán ha nem elég ennyi, harminc perc után elzárom a melegvizet. Például. Sok mindenben alkuképes vagyok, ha pedig elsőre nem tűnik úgy, akkor is megér egy próbát. A beszariságot nem tudom pozitívan értékelni, sőt, ellenben a bátorságot és a találékonyságot igen. Ha pedig szar van, inkább szólj időben, mint én jöjjek rá, mert belenyomom az orrod. Az állatokat nem barátolom, az is felejtős a szalonban. Amit még nem akarok itt meglátni, hogy betépve vagy részegen fetrengtek, mert ugyancsak kiváglak titeket Eijivel. Első nekifutásra ennyi jutott eszembe – zárom le végül. – Másegyéb?
14.
Jeremy
Ahogy hozzám ér, rögtön elönt a libabőr és végigfut a hátamon a hideg. Ettől csak még idegesebb leszek. Semmi gond, jobban már talán le sem égethetem magam. Picit lesek, kíváncsi vagyok rá, hogy mit csinál és a szavaim reakciója is rendesen kiüt. Eddig semmit nem mutatott, néha mosolygott, mikor hülyeségeket beszéltem, ellenben most... Sikerült bebiztosítani, hogy teljesen hülyének nézzen.
Mikor felszólít, inkább felpattanok rögtön, addig se égek tovább előtte. A tükörben nézem, mit rajzolt, és tetszik, amitől mosoly jelenik meg az arcomon. Végigkövetek minden apró vonalat, amit meghúzott, majd visszalépek a székhez és felhuppanok rá megint.
Ahogy hozzám ér, rögtön elönt a libabőr és végigfut a hátamon a hideg. Ettől csak még idegesebb leszek. Semmi gond, jobban már talán le sem égethetem magam. Picit lesek, kíváncsi vagyok rá, hogy mit csinál és a szavaim reakciója is rendesen kiüt. Eddig semmit nem mutatott, néha mosolygott, mikor hülyeségeket beszéltem, ellenben most... Sikerült bebiztosítani, hogy teljesen hülyének nézzen.
Mikor felszólít, inkább felpattanok rögtön, addig se égek tovább előtte. A tükörben nézem, mit rajzolt, és tetszik, amitől mosoly jelenik meg az arcomon. Végigkövetek minden apró vonalat, amit meghúzott, majd visszalépek a székhez és felhuppanok rá megint.
– Itt ez, nézd – mutatok rá az egyik nagy szirom kontúrjára –, itt felül, nem tudom, de nem olyan. Talán mert itt egy kicsit kerekebb. – Nem tudom, hogyan fogja ezt fogadni, de szeretném, ha tökéletes lenne, a többi része tetszik, ez az egy apró pont nem. Remélem, nem harapja most le a fejemet a helyéről.
Megkaptam a lehetőséget, hogy kérdezzek. Mérlegelek, mi is érdekel, vagy mi nem.
- Kezdetnek mondjuk, hogy mire kéne vigyázzak, kivel, mivel, hogy mire számíthatok itt, meddig mehetek el dolgokban. Mi az, amiről álmodni se álmodjak? Hogyan viselkedjek bizonyos helyzetekben, amikbe itt belekeveredhetek? – sorolom fel, mire vagyok még kíváncsi.
Megkaptam a lehetőséget, hogy kérdezzek. Mérlegelek, mi is érdekel, vagy mi nem.
- Kezdetnek mondjuk, hogy mire kéne vigyázzak, kivel, mivel, hogy mire számíthatok itt, meddig mehetek el dolgokban. Mi az, amiről álmodni se álmodjak? Hogyan viselkedjek bizonyos helyzetekben, amikbe itt belekeveredhetek? – sorolom fel, mire vagyok még kíváncsi.
13.
Tatsuki
Amint a tökalsó beül a székbe és lejjebb tolja a nadrágját, megemelkedem és a vállánál fogva a támlára nyomom, hogy elfeküdjön egy kissé. Állítok is a széken, hogy jobban hátra tudjon benne dőlni, így már majdnem tényleg fekhet, s nekem is remek rálátást biztosít a célterületre. Míg mesélek, leborotválom az apró pihéket a bőre felületéről és fertőtlenítő folyadékkal áttörlöm, aztán felrajzolom akkorában a rózsát, amekkorában kérte. Nem dolgozom ki aprólékosan, csupán a méret, elhelyezés és viszonyítás végett végzem el ezt a műveletet, ami után majd megnézheti a tükörben, hogy elégedett-e, mert amikor már a tűvel megyek neki a bőrének, kínosabb lesz változtatni bármin. Közben a végére érek a mondandómnak, Jeremy pedig arra kér, „meséljek még”. A szemöldökeim felszöknek a homlokomra, a szemeim elkerekednek, de pár pillanat múlva visszatalálok a szokott kerékvágásba, s némán befejezem az utolsó vonalakat, majd felállok a székemről.
- Nézd meg a tükörben! – utasítom és biccentek neki a rajz- és munkaasztalom között elterülő, egészalakos tükör felé. Bemehet arra a területre, igen, sőt, azt akarom, hogy ellenőrizze a munkám. A minőség időbe és energiába kerül, én pedig ezt szívesen áldozom a művészetemre. – Ha jó, meghúzom a kontúrokat tűvel – teszem hozzá, miközben lehúzom a gumikesztyűket, hogy a szemétbe dobjam őket és majd másikat húzzak. – Egyébként nem tudom, mit akarsz még hallani. Kérdezz!
Amint a tökalsó beül a székbe és lejjebb tolja a nadrágját, megemelkedem és a vállánál fogva a támlára nyomom, hogy elfeküdjön egy kissé. Állítok is a széken, hogy jobban hátra tudjon benne dőlni, így már majdnem tényleg fekhet, s nekem is remek rálátást biztosít a célterületre. Míg mesélek, leborotválom az apró pihéket a bőre felületéről és fertőtlenítő folyadékkal áttörlöm, aztán felrajzolom akkorában a rózsát, amekkorában kérte. Nem dolgozom ki aprólékosan, csupán a méret, elhelyezés és viszonyítás végett végzem el ezt a műveletet, ami után majd megnézheti a tükörben, hogy elégedett-e, mert amikor már a tűvel megyek neki a bőrének, kínosabb lesz változtatni bármin. Közben a végére érek a mondandómnak, Jeremy pedig arra kér, „meséljek még”. A szemöldökeim felszöknek a homlokomra, a szemeim elkerekednek, de pár pillanat múlva visszatalálok a szokott kerékvágásba, s némán befejezem az utolsó vonalakat, majd felállok a székemről.
- Nézd meg a tükörben! – utasítom és biccentek neki a rajz- és munkaasztalom között elterülő, egészalakos tükör felé. Bemehet arra a területre, igen, sőt, azt akarom, hogy ellenőrizze a munkám. A minőség időbe és energiába kerül, én pedig ezt szívesen áldozom a művészetemre. – Ha jó, meghúzom a kontúrokat tűvel – teszem hozzá, miközben lehúzom a gumikesztyűket, hogy a szemétbe dobjam őket és majd másikat húzzak. – Egyébként nem tudom, mit akarsz még hallani. Kérdezz!
13.
Jeremy
Nem is vártam, hogy ő oldja meg, ez az én dolgom. A gondolatmenetem inkább oda vezetett, hogy hogyan álljak bosszút úgy, hogy közben irányítani tudjam Lucast és rávenni, hogy folytassa a segítséget otthon. Mert egyedül ezt nem tudnám a nyakamba venni, ezt is érzem, ráadásul egy percig nem akarom anyámat is segíteni, ha teszek valamit, azt csak a tesóimért vagyok hajlandó, így hát köztes megoldást kell találnom, ráadásul a bosszúról sem tettem le még valamilyen szinten legalábbis. Kapok lehetőséget és eszközt, csak találjam ki, mit akarok. Rendben, nem fog sokáig tartani a dolog, azt hiszem, de azért még végig kell gondolnom rendesen, hogyan is tovább.
Látom, hogy jót szórakozik rajtam, mesés. Mindegy, ha ezt sikerült kiváltani belőle, akkor ezt. Amíg nem közömbös, addig tök mindegy. Leülök a székbe és lejjebb tolom a nadrágom, majd azért némileg összefoglalom, mit is szeretnék.
- Balra szeretném, egy kicsit nagyobb helyre, mint a tenyerem – mondom csendesen. – És igen, úgy, ahogy rajzoltad, a kéket – teszem még hozzá. Megfogott az a szín, a rózsa pedig az enyém és nem akarok rajta változtatni.
Mesélni kezd, én pedig hallgatom. Ezek szerint Eiji nem a tanítványa, vagyis az, de nem úgy, ahogy én gondoltam. De ha jól értem, akkor én sem, bár a hanglejtésből érzem, hogy nem feltétlenül jelent ez végleges dolgot. Amit sikerül kiszűrnöm, hogy Deon különleges mind személyiségben, mind tettekben. Ha ez a férfi az utódjának akarta, majd végül egy yakuza mellett kötött ki, akkor kell lennie benne valaminek. Megnyugtat, hogy a jót nézi az emberekben, így ha igyekszem, talán elnyerhetem valahogy, hogy ne csak egy szerzeménynek tekintsen. Félni nem félek tőle, jöjjön, aminek jönnie kell. Bár a tény, hogy Tatsuki elfogadta, mint gazdája, elég komoly dolgokat vetít előre nekem is. Mindenesetre felkészültem rá, hogy meghajoljak előtte, ha ez kell. Tehát egy magányos kutya… Nem tudom, hogy amit a végén közöl erről az utód-dologról, elriasztás, vagy valami egyéb, ahogy azt sem, hogy ezzel mihez kéne kezdenem, így megint csak egy újabb információadagban elraktározódik bennem. Próbálok mindent megjegyezni, hogy ne legyenek nagy ballépéseim, de valahol már most tisztelem ezt a Deont, pedig még nem is láttam. Halványan elmosolyodom, ahogy beszél róla és ahogy mesél, engem meg tud fogni ezzel. Már az is körvonalazódik bennem, hogy is áll össze ez a két világ. Ezek szerint sikerült belenyúlni abba, amelyik a kevésbé barátságos, ugyanakkor egyáltalán nem zavar ez a tény. Ezzel együtt talán valami új is kinyílhat előttem, valami olyan, amiről talán sosem gondoltam, hogy tényleg létezik. Valahol arra is megkapom a választ, hogy nem vagyok tárgyként kezelve, ízonban azt is érzékelem, hogy ha szeretnék, vagy éppen akarok valamit, akkor azt nekem kell elérnem és ha kell, meg kell dolgoznom érte. Ez nem fog gondot okozni, azt hiszem, képes vagyok tanulni és küzdeni is, ha az kell. Megnyugtat a tudat, hogy már ma itt húzhatom meg magam, így kicsit könnyebben engedek fel. Nem félek a fájdalomtól, de szeretném majd látni, ahogy alkot, mert abból sok minden kiderül a számomra, vagyis kiderülhet. Viszont szeretném, ha nem hagyná abba, ha még hallhatnám a hangját is, bár ez nem tudom, mennyire összeegyeztethető, de majd szól, ha nem.
- Mesélj még… - bukik ki a kérés belőlem, majd észbe kapok, ez mekkora hülyén hangzott. Kicsit zavarba is jövök tőle, mert érdekel, hogy mit mond, de maga a tény is, hogy hallom a hangját, fontos nekem. Nem tudom, mit akartam kérdezni, mert a zavarral együtt azt elvesztem valahol. Most félszegen ülök, de nem nézek rá, még véletlenül sem, elveszek abban, hogy szidom magam, mennyire egy hülye tök vagyok. Ám már mindegy, nem?
Nem is vártam, hogy ő oldja meg, ez az én dolgom. A gondolatmenetem inkább oda vezetett, hogy hogyan álljak bosszút úgy, hogy közben irányítani tudjam Lucast és rávenni, hogy folytassa a segítséget otthon. Mert egyedül ezt nem tudnám a nyakamba venni, ezt is érzem, ráadásul egy percig nem akarom anyámat is segíteni, ha teszek valamit, azt csak a tesóimért vagyok hajlandó, így hát köztes megoldást kell találnom, ráadásul a bosszúról sem tettem le még valamilyen szinten legalábbis. Kapok lehetőséget és eszközt, csak találjam ki, mit akarok. Rendben, nem fog sokáig tartani a dolog, azt hiszem, de azért még végig kell gondolnom rendesen, hogyan is tovább.
Látom, hogy jót szórakozik rajtam, mesés. Mindegy, ha ezt sikerült kiváltani belőle, akkor ezt. Amíg nem közömbös, addig tök mindegy. Leülök a székbe és lejjebb tolom a nadrágom, majd azért némileg összefoglalom, mit is szeretnék.
- Balra szeretném, egy kicsit nagyobb helyre, mint a tenyerem – mondom csendesen. – És igen, úgy, ahogy rajzoltad, a kéket – teszem még hozzá. Megfogott az a szín, a rózsa pedig az enyém és nem akarok rajta változtatni.
Mesélni kezd, én pedig hallgatom. Ezek szerint Eiji nem a tanítványa, vagyis az, de nem úgy, ahogy én gondoltam. De ha jól értem, akkor én sem, bár a hanglejtésből érzem, hogy nem feltétlenül jelent ez végleges dolgot. Amit sikerül kiszűrnöm, hogy Deon különleges mind személyiségben, mind tettekben. Ha ez a férfi az utódjának akarta, majd végül egy yakuza mellett kötött ki, akkor kell lennie benne valaminek. Megnyugtat, hogy a jót nézi az emberekben, így ha igyekszem, talán elnyerhetem valahogy, hogy ne csak egy szerzeménynek tekintsen. Félni nem félek tőle, jöjjön, aminek jönnie kell. Bár a tény, hogy Tatsuki elfogadta, mint gazdája, elég komoly dolgokat vetít előre nekem is. Mindenesetre felkészültem rá, hogy meghajoljak előtte, ha ez kell. Tehát egy magányos kutya… Nem tudom, hogy amit a végén közöl erről az utód-dologról, elriasztás, vagy valami egyéb, ahogy azt sem, hogy ezzel mihez kéne kezdenem, így megint csak egy újabb információadagban elraktározódik bennem. Próbálok mindent megjegyezni, hogy ne legyenek nagy ballépéseim, de valahol már most tisztelem ezt a Deont, pedig még nem is láttam. Halványan elmosolyodom, ahogy beszél róla és ahogy mesél, engem meg tud fogni ezzel. Már az is körvonalazódik bennem, hogy is áll össze ez a két világ. Ezek szerint sikerült belenyúlni abba, amelyik a kevésbé barátságos, ugyanakkor egyáltalán nem zavar ez a tény. Ezzel együtt talán valami új is kinyílhat előttem, valami olyan, amiről talán sosem gondoltam, hogy tényleg létezik. Valahol arra is megkapom a választ, hogy nem vagyok tárgyként kezelve, ízonban azt is érzékelem, hogy ha szeretnék, vagy éppen akarok valamit, akkor azt nekem kell elérnem és ha kell, meg kell dolgoznom érte. Ez nem fog gondot okozni, azt hiszem, képes vagyok tanulni és küzdeni is, ha az kell. Megnyugtat a tudat, hogy már ma itt húzhatom meg magam, így kicsit könnyebben engedek fel. Nem félek a fájdalomtól, de szeretném majd látni, ahogy alkot, mert abból sok minden kiderül a számomra, vagyis kiderülhet. Viszont szeretném, ha nem hagyná abba, ha még hallhatnám a hangját is, bár ez nem tudom, mennyire összeegyeztethető, de majd szól, ha nem.
- Mesélj még… - bukik ki a kérés belőlem, majd észbe kapok, ez mekkora hülyén hangzott. Kicsit zavarba is jövök tőle, mert érdekel, hogy mit mond, de maga a tény is, hogy hallom a hangját, fontos nekem. Nem tudom, mit akartam kérdezni, mert a zavarral együtt azt elvesztem valahol. Most félszegen ülök, de nem nézek rá, még véletlenül sem, elveszek abban, hogy szidom magam, mennyire egy hülye tök vagyok. Ám már mindegy, nem?
12.
Tatsuki
- Nem is nekem – vetem oda Jeremynek, jelezve, hogy nem fogom istápolni a családját, bőven elég lesz nekem ő is Eiji és Deon mellé, meg a magam életét rendben, egyben, szinten tartani. Figyelem és hallgatom őt, aztán elfog a kuncogás a szerencsétlenkedését figyelve. - A kiherélés sok fasznak elveszi a kedvét a lukak betömésétől – közlöm játékos könnyedséggel az egyik alternatívát, amivel, ha ügyesen járunk el, valószínűleg mindenki jól jár. - Találj ki valamit, tervezd meg és ha elég jó ötlet, megfontolom, kivitelezzük-e – biztatom kicsikét. A pénz nem lehet semminek az akadálya, de a tökalsó helyett nem fogom megoldani a problémát. - Ráér, de meddig, két napig, háromig? - adom is meg neki a löketet. Kreatív gyerek, szeretném, ha feltalálná magát.
Eloltom a csikkem, aztán elröhögöm magam Jeremy kezdésén. Olyan bagatell baromságon húzza fel magát tök fölöslegesen, hogy az már nevetséges. Biccentek neki közben a székre, hogy csüccsenjen oda, ha már akarja azt a tetoválást, közben én is kezet mosok és elkezdem előszedni azokat az eszközöket, amikre szükségem lesz a rózsa felvarrásához. Újra és újra mosolyt csal az arcomra a hülyeségeivel, de megvárom, míg elhallgat.
- Komolyan ilyen faszságon problémázol, hogy tárgynak tekintelek-e? - kérdezem meg hitetlenkedő mosollyal. - A tárgyak nem beszélnek, nincsenek érzéseik és ritka kivételektől eltekintve egytől egyig pótolhatóak. Használni szoktam őket, vagy adni-venni. Azt pedig teljesen félreértetted, hogy mi a helyzet veled és Eijivel – közlöm vele könnyedén, miközben a kisasztalra pakolok. - Eijit Deon információszerzőnek szánja az alvilágba, szóval a kölyök vagy az lesz, vagy kénytelen lesz neki Deon valami más feladatot keresni, ha nem hajlandó eladni, mert azt nagyon kétlem, hogy Asame megtűrné – magyarázom nyugodtan. - Te egyelőre ismerkedhetsz a világunkkal, de kimaradsz belőle, amit pedig nyersz, hogy van hol aludnod, lesz mit enned, és tanítalak. Ha ez nem elég, dolgozz meg a többért. - Nem gond, ha telhetetlen a kicsike, sőt, a falánkság nem minden esetben rossz, ha pedig olyasmiket akar, amivel gazdagodik, gyarapodik, erősödik, nincs okom megvonni tőle. Persze semmi sincs ingyen, de ezt már Jeremy is megtanulta. - Deon miatt kell a legkevésbé aggódnod – árulom el neki elmosolyodva. - Azt hittem, lejön a beszélgetésből, hogy akit megszeret, azért nagyon messzire elmegy, ráadásul mindenkiben a jót keresi. - Miközben elkezdek mesélni a srácról, helyet foglalok a székemben és gumikesztyűt húzok. - Az már egy jobb téma, miért szankcionálhat engem. A yakuzák maguk választanak pártfogoltat, ha nem született valamilyen oknál fogva fiúgyermekük – kezdek mesélni -, hiszen minden, amit birtokolnak, örökös nélkül szétosztásra kerül a többi yakuza közt, ami nem valami szerencsés dolog. Az alvilági nagykutyák ugyanígy tanítványt választanak maguknak, ha a saját porontyaik közt nem találnak olyat, amelyet érdemesnek találnak, hogy a haláluk után továbbvigye az örökségüket. Ez hasonlít egymásra megint a két világ közt, ahogy az is, hogy egy idegen vérű kölyköt nehezebb belenevelni a világunkba és elfogadtatni, ám míg a yakuzák többnyire tiszteletben tartják egymás pártfogoltját, addig az alvilágban könnyen elveszítheti az ember a tanítványát. Másképp működik a két frakció, a yakuzák törekednek arra, hogy a területfelosztások megmaradjanak, hiszen ha valaki túl nagy területhez jut, az problémákat eredményezhet, és a szervezet, amibe tartoznak, megkövetel tőlük bizonyos elvárásoknak való megfelelést, ellenben az alvilágiak mindig többet és többet akarnak, ezért egy tanítvány megölése mindig kívánatos feladat és nincs senki, aki irányítaná a csőcseléket. Egy-egy nagykutya kiemelkedik, mi általában mindenki szemében szálkát képezünk, de elég sok múlik rajtunk ahhoz, hogy ha megölnének minket, megboruljon a rendszer. Kínos lenne a halálom pár száz szarházinak, ezért bármilyen mélyre is kívánnak a Pokolba, elkerülnek. Nem sok ilyen nagykutya van, mert az alvilágiak mindig irtják egymást a szerzés miatt, míg a yakuzák viszonylag egyenlőek, többnyire szervezetként működnek. Eddig világos, gondolom. - Hagyok egy kis szünetet, hogy Jeremy megeméssze a hallottakat, aztán folytatom. - A yakuza a pártfogoltja felett áll, ahogy az alvilági mester is a tanítványa felett. A yakuzáknak azonban vannak testőreik. Mindet maga választja, mindenben a testőrök felett áll, akik hűségesen szolgálják halálukig a yakuzájukat. Ezzel ellentétben az alvilágiak magányos farkasok, ritkán társulnak és csak rövid időre. Egyetlen kivétel van, amikor egy alvilági kutyává válik és gazdát választ magának. A yakuzavilágban nem tudok ilyen szintű viszonyról, ott nincs ilyen erős kötelék. Merthogy ez egy elköteleződés, egy hűségígéret, amivel a kutya a gazda kezébe teszi az egész életét mindenestől. A gazda minden hatalmat megkap, rendelkezik a kutya élete, tette, akarata és szava felett. A gazda számára a kutya egy báb, bármire használhatja, de kutyáknak ez nem jelent gondot, hiszen nem véletlenül választották gazdájuknak azt, akit. A gazda a vezér, akit a kutya minden körülmények közt követ egészen a haláláig. Ez egy kölcsönös választás, a kutyának le kell tennie az esküt, a gazdának el kell fogadnia a kutyát, s onnantól a kutya vigyáz a gazdájára, megteszi, amire utasítják. - Remélem, érti, mert nehezemre esne másképp elmagyarázni. - Deont évekkel ezelőtt választottam tanítványomnak, aztán később a gazdámnak. Ezáltal egyenlőkké váltunk, mindketten szankcionálhatjuk a másikat – árulom el végre egy újabb mosoly keretében. - A kapcsolatunk alvilági viszonylatokban is egyedi, problémás és figyelemre méltó. Mivel vagyok, aki vagyok, egyszerre kell féltenem és nem kell féltenem a tanítványomat, hiszen kevés olyan barom van, amelyik merné bántani, ám így, hogy a gazdámmá választottam a kölyköt, hagytam néhány kérdőjelet ezeknek a barmoknak a fejében, hogy vajon mit tudhat, ha ifjú kora ellenére három kutya is letette neki a nagyesküt és ebből az egyik én vagyok.
- Nem is nekem – vetem oda Jeremynek, jelezve, hogy nem fogom istápolni a családját, bőven elég lesz nekem ő is Eiji és Deon mellé, meg a magam életét rendben, egyben, szinten tartani. Figyelem és hallgatom őt, aztán elfog a kuncogás a szerencsétlenkedését figyelve. - A kiherélés sok fasznak elveszi a kedvét a lukak betömésétől – közlöm játékos könnyedséggel az egyik alternatívát, amivel, ha ügyesen járunk el, valószínűleg mindenki jól jár. - Találj ki valamit, tervezd meg és ha elég jó ötlet, megfontolom, kivitelezzük-e – biztatom kicsikét. A pénz nem lehet semminek az akadálya, de a tökalsó helyett nem fogom megoldani a problémát. - Ráér, de meddig, két napig, háromig? - adom is meg neki a löketet. Kreatív gyerek, szeretném, ha feltalálná magát.
Eloltom a csikkem, aztán elröhögöm magam Jeremy kezdésén. Olyan bagatell baromságon húzza fel magát tök fölöslegesen, hogy az már nevetséges. Biccentek neki közben a székre, hogy csüccsenjen oda, ha már akarja azt a tetoválást, közben én is kezet mosok és elkezdem előszedni azokat az eszközöket, amikre szükségem lesz a rózsa felvarrásához. Újra és újra mosolyt csal az arcomra a hülyeségeivel, de megvárom, míg elhallgat.
- Komolyan ilyen faszságon problémázol, hogy tárgynak tekintelek-e? - kérdezem meg hitetlenkedő mosollyal. - A tárgyak nem beszélnek, nincsenek érzéseik és ritka kivételektől eltekintve egytől egyig pótolhatóak. Használni szoktam őket, vagy adni-venni. Azt pedig teljesen félreértetted, hogy mi a helyzet veled és Eijivel – közlöm vele könnyedén, miközben a kisasztalra pakolok. - Eijit Deon információszerzőnek szánja az alvilágba, szóval a kölyök vagy az lesz, vagy kénytelen lesz neki Deon valami más feladatot keresni, ha nem hajlandó eladni, mert azt nagyon kétlem, hogy Asame megtűrné – magyarázom nyugodtan. - Te egyelőre ismerkedhetsz a világunkkal, de kimaradsz belőle, amit pedig nyersz, hogy van hol aludnod, lesz mit enned, és tanítalak. Ha ez nem elég, dolgozz meg a többért. - Nem gond, ha telhetetlen a kicsike, sőt, a falánkság nem minden esetben rossz, ha pedig olyasmiket akar, amivel gazdagodik, gyarapodik, erősödik, nincs okom megvonni tőle. Persze semmi sincs ingyen, de ezt már Jeremy is megtanulta. - Deon miatt kell a legkevésbé aggódnod – árulom el neki elmosolyodva. - Azt hittem, lejön a beszélgetésből, hogy akit megszeret, azért nagyon messzire elmegy, ráadásul mindenkiben a jót keresi. - Miközben elkezdek mesélni a srácról, helyet foglalok a székemben és gumikesztyűt húzok. - Az már egy jobb téma, miért szankcionálhat engem. A yakuzák maguk választanak pártfogoltat, ha nem született valamilyen oknál fogva fiúgyermekük – kezdek mesélni -, hiszen minden, amit birtokolnak, örökös nélkül szétosztásra kerül a többi yakuza közt, ami nem valami szerencsés dolog. Az alvilági nagykutyák ugyanígy tanítványt választanak maguknak, ha a saját porontyaik közt nem találnak olyat, amelyet érdemesnek találnak, hogy a haláluk után továbbvigye az örökségüket. Ez hasonlít egymásra megint a két világ közt, ahogy az is, hogy egy idegen vérű kölyköt nehezebb belenevelni a világunkba és elfogadtatni, ám míg a yakuzák többnyire tiszteletben tartják egymás pártfogoltját, addig az alvilágban könnyen elveszítheti az ember a tanítványát. Másképp működik a két frakció, a yakuzák törekednek arra, hogy a területfelosztások megmaradjanak, hiszen ha valaki túl nagy területhez jut, az problémákat eredményezhet, és a szervezet, amibe tartoznak, megkövetel tőlük bizonyos elvárásoknak való megfelelést, ellenben az alvilágiak mindig többet és többet akarnak, ezért egy tanítvány megölése mindig kívánatos feladat és nincs senki, aki irányítaná a csőcseléket. Egy-egy nagykutya kiemelkedik, mi általában mindenki szemében szálkát képezünk, de elég sok múlik rajtunk ahhoz, hogy ha megölnének minket, megboruljon a rendszer. Kínos lenne a halálom pár száz szarházinak, ezért bármilyen mélyre is kívánnak a Pokolba, elkerülnek. Nem sok ilyen nagykutya van, mert az alvilágiak mindig irtják egymást a szerzés miatt, míg a yakuzák viszonylag egyenlőek, többnyire szervezetként működnek. Eddig világos, gondolom. - Hagyok egy kis szünetet, hogy Jeremy megeméssze a hallottakat, aztán folytatom. - A yakuza a pártfogoltja felett áll, ahogy az alvilági mester is a tanítványa felett. A yakuzáknak azonban vannak testőreik. Mindet maga választja, mindenben a testőrök felett áll, akik hűségesen szolgálják halálukig a yakuzájukat. Ezzel ellentétben az alvilágiak magányos farkasok, ritkán társulnak és csak rövid időre. Egyetlen kivétel van, amikor egy alvilági kutyává válik és gazdát választ magának. A yakuzavilágban nem tudok ilyen szintű viszonyról, ott nincs ilyen erős kötelék. Merthogy ez egy elköteleződés, egy hűségígéret, amivel a kutya a gazda kezébe teszi az egész életét mindenestől. A gazda minden hatalmat megkap, rendelkezik a kutya élete, tette, akarata és szava felett. A gazda számára a kutya egy báb, bármire használhatja, de kutyáknak ez nem jelent gondot, hiszen nem véletlenül választották gazdájuknak azt, akit. A gazda a vezér, akit a kutya minden körülmények közt követ egészen a haláláig. Ez egy kölcsönös választás, a kutyának le kell tennie az esküt, a gazdának el kell fogadnia a kutyát, s onnantól a kutya vigyáz a gazdájára, megteszi, amire utasítják. - Remélem, érti, mert nehezemre esne másképp elmagyarázni. - Deont évekkel ezelőtt választottam tanítványomnak, aztán később a gazdámnak. Ezáltal egyenlőkké váltunk, mindketten szankcionálhatjuk a másikat – árulom el végre egy újabb mosoly keretében. - A kapcsolatunk alvilági viszonylatokban is egyedi, problémás és figyelemre méltó. Mivel vagyok, aki vagyok, egyszerre kell féltenem és nem kell féltenem a tanítványomat, hiszen kevés olyan barom van, amelyik merné bántani, ám így, hogy a gazdámmá választottam a kölyköt, hagytam néhány kérdőjelet ezeknek a barmoknak a fejében, hogy vajon mit tudhat, ha ifjú kora ellenére három kutya is letette neki a nagyesküt és ebből az egyik én vagyok.
12.
Jeremy
Felröhög, nekem meg felhúzódik a szemöldököm, mi az isten ilyen vicces ebben. Úgy látom, azt már nem akarja közölni velem, aztán úgy méreget, mintha rögtön fel akarna falni. Most akkor mégis mi van? Talán az arcomra is kiül, hogy ezt most végképp nem értem, pedig próbálom.
Amit mond és ahogyan… Rendben, lehet, hogy túlzásba vittem, elhiszem, de a szavai egy része betalálnak. Már azt is tudom, Eijit honnan szalasztották és mi ő, de ettől nem lettem boldogabb. A kioktatás betalál, így szégyenkezve hajtom le a fejemet. Megértettem, hogy nincs nyavalygás, rendben, befejeztem, de most már igazán abbahagyhatná. Aztán csak ránézek megint, talán egy kicsit dühössé tesz, amit mond, talán még meg is sért, már magam sem tudom, mit érzek.
- Felfogtam – szinte sziszegem a szót. Mitől lettem ennyire dühös, azt nem tudom, de két mély levegő után már nyugodtabban és normálisabb hangvételben folytatom. – Nincs önsajnálat és semmi egyéb. Elfelejtem a múltat és előre koncentrálok – tudatosítom magamban is a döntésemet. Az, hogy hogyan kerültem oda, ahova, már nem fontos, sokkal inkább az, hogy ebben a helyzetben mit kezdek magammal. Még mindig kissé ideges vagyok és dühös. De nem is rá, hanem inkább magamra. Nagyokat fújtatok, hogy megnyugodjak. Rosszul viselem, ha nincs igazam, azt meg pláne, ha ezt még az orrom alá is dörgölik. Tudom jól, hogy igaza van, ettől még nem fogom beismerni, az még nem megy. Inkább nem részletezem tovább a dolgokat. Akkor koncentráljunk előre, kezdjük most és hagyjuk a francba az egészet.
A következő két kérdés azonban mélyebbre talál, mint hittem. Rendben, a lehetőség adott, bosszút állhatnék, de… És ez a de összeszorítja a szívem. Nem, anyámat nem féltem, már rég elátkoztam a nevét is, nem érdekel, vele mi lesz. De a kicsik… Nem árthatok nekik így, de ha meg hagyom és csak eltűnök, akkor ők lesznek az áldozatai.
- Gondolom, nekem kéne eltartani őket – felelem csendesen. – De fel tudnék nőni a feladathoz. Viszont ha minden így marad és én kilépek véglegesen az életükből, akkor Lucas lépni fog és őket fogja bántani. Nem fog megállni csak azért, mert a kedvenc játékszere eltűnt, keres másikat. – Nem nézek Tatsukira, csak magamban fejtegetem a problémát, ami kettős, határozottan az. – Nem akarom megölni, illetve de, akarom, vagy már nem is tudom. De azt igenis akarom, hogy eszébe se jusson hozzáérni a kölykökhöz, hogy még véletlenül se nézzen rájuk úgy, mint rám. Szeretem a kicsiket – nézek most megint rá –, és nem hagyhatom, hogy azt tegye velük, amit velem. De ez a probléma még ráér, majd ha aktuális lesz, lehet róla beszélni újra.
Na szép, egy újabb kioktatás veszi kezdetét. Bár igaz, amit most kapok, az jogos. Csak arra alapoztam, amit valamikor régen olvastam egy könyvben, de igazából fogalmam sincs, hogy kik ők, vagy mik, vagy mi a közös a két világban, esetleg mi a más. Hamar megkapom a leckét olyan hangnemben, amitől megborzongok. Megértettem, hogy ez nem játék, ennek megfelelően fogom kezelni az ügyet. Tatsuki most megrémít, bár nem tudom, miért. Valahogy annyira furán adja elő ezt a dolgot és Deon… Ki lehet az, akiről így beszél, akit szinte csodál? Nem, azt talán nem. Vagy mégis? Olyan furcsák a hangsúlyok, amikor ő kerül szóba, és én nem tudom megérteni, miért. Bár lehet, ha látom őt is, akkor már tudni fogom. Rendben, akkor ezek szerint megnyertem magamnak azt, hogy túlkoros vagyok a társaságban. Remek. Egyre mélyebbre süllyedek valamiféle szégyenben, mert ezek szerint már lépnem kellett volna korábban, csak nem tettem meg. Nem tudom megmagyarázni magamnak sem, hogy mit érzek, így inkább befogom a számat és csendben hallgatom végig őt. A végén bólintok a felszólításra, megint egy foghegyről hozzám vágott dolog, de azt is tudom, hogyha nem veszem komolyan, akkor könnyen kerülhetek bajba. Tehát alvilági kutya, méghozzá nem is akármilyen lehet. Újra és újra végigmérem és próbálom elképzelni, amint öl, fenyeget, vagy éppen kínoz. Nem tart sokáig és amit látok, az nem valami szép. Az ellenségeivel kegyetlen, tehát nekem az oldalán kell maradom, ez egyértelmű. Nem is nagyon akarok mást, látom benne az erőt és még mindig érzem azt a kisugárzást, ami vonz felé és ami arra ösztönöz, hogy legyek őszinte és ne próbáljam meg átvágni. Nem nagyon ismerheti a félelmet, amit egyelőre nem tudok hova tenni, de majd ha jobban megismerem, talán. Olyan sosem leszek, mint ő, arra képtelen lennék. Mélázásomból újabb kérdések húznak ki és már épp válaszolnék, mikor megcsörren a telefonja. Remek, de várok. Leint, én pedig megdöbbenve figyelem, amint kihangosítja a telefont és az asztalra teszi.
Csak hallgatok. Tehát ő Deon. Úgy szál vitába Tatsukival, hogy kő kövön nem marad, megmondja a véleményét keményen és minden gond nélkül dörgöli a dolgot a férfi orra alá, ám még jobban meglep, amit a férfi mond neki. Tényleg lát bennem valamit, ehhez már kétség sem fér, ahogy ahhoz sem, hogy meg akar ismertetni Deonnal. Ezzel egyelőre nem tudok mit kezdeni, de felsandítok a tetoválóra. Tényleg valami tanítványfélét akar csinálni belőlem? Vagy csak most húzza a másik kölyök agyát? Az arca még mindig kifejezéstelen, de valahol bízom abban, hogy most komolyan beszél. Szerzemény, erre azért kicsit felkapom a vizet, ami az arcomon vörös foltot hagy. Akkor döntsük már el végre, hogy tárgy vagy nem tárgy! Nem egy senki vagyok, még akkor sem, ha ez a Deon nem is vesz semmibe és láthatóan marhára nem kíváncsi rám. Szankcionálni? Most megint a döbbenet vesz rajtam erőt. Hogy mi? Egy kölyök ugrál neki. Megint őt mustrálom, hogy hogy is van akkor most ez. Ki kinek a kije és miért? Jár az agyam, ám a beszélgetésnek vége szakad, a vonal zár és csend lesz, belőlem pedig, mint varázsszóra, dőlni kezdenek a dolgok.
- Azt hittem, nem tekintesz tárgynak. Ellenben szerzeménynek igen? – kérdezek bele abba, ami a legjobban feldühített. – Szóval akkor most pontosan mit is nyerek én melletted, amit Eijinek kéne adnod, ha jól értettem? – folytatom tovább. – És mi az, hogy szankciókat alkalmaz ellened? Mégis ki ő? – Majd sokkal csendesebbre váltok, már nem csak dőlnek belőlem a dolgok, hanem gondolkodni is kezdek. – Ne haragudj, ez így egy kicsit durva volt – sütöm le a szemem megint –, de annyi mindent nem értek, pedig szeretném. És valamiért úgy érzem, hogy ő nem örül annyira ennek a dolognak – bökök fejemmel a telefon felé. Márpedig érzem, hogy vele is meg kell küzdenem, ha tényleg akarom, amit, mert ahogy érzem, a tetoválónak fontos a kölyök, nekem pedig ez a hely, amit most kaphatok. A kesztyűt hajlandó vagyok felvenni, ahogy békejobbot is nyújtani, de ahhoz olyan emberrel kell szembe kerülnöm, aki hasonlóan vélekedik rólam is. Várok, hogy mit fog mondani. Azzal is tisztában vagyok, hogy tiszteletlen voltam, és nem tudom, ezt miként fogom visszakapni, ugyanis eddig minden visszacsapott rám. De állok elébe.
Felröhög, nekem meg felhúzódik a szemöldököm, mi az isten ilyen vicces ebben. Úgy látom, azt már nem akarja közölni velem, aztán úgy méreget, mintha rögtön fel akarna falni. Most akkor mégis mi van? Talán az arcomra is kiül, hogy ezt most végképp nem értem, pedig próbálom.
Amit mond és ahogyan… Rendben, lehet, hogy túlzásba vittem, elhiszem, de a szavai egy része betalálnak. Már azt is tudom, Eijit honnan szalasztották és mi ő, de ettől nem lettem boldogabb. A kioktatás betalál, így szégyenkezve hajtom le a fejemet. Megértettem, hogy nincs nyavalygás, rendben, befejeztem, de most már igazán abbahagyhatná. Aztán csak ránézek megint, talán egy kicsit dühössé tesz, amit mond, talán még meg is sért, már magam sem tudom, mit érzek.
- Felfogtam – szinte sziszegem a szót. Mitől lettem ennyire dühös, azt nem tudom, de két mély levegő után már nyugodtabban és normálisabb hangvételben folytatom. – Nincs önsajnálat és semmi egyéb. Elfelejtem a múltat és előre koncentrálok – tudatosítom magamban is a döntésemet. Az, hogy hogyan kerültem oda, ahova, már nem fontos, sokkal inkább az, hogy ebben a helyzetben mit kezdek magammal. Még mindig kissé ideges vagyok és dühös. De nem is rá, hanem inkább magamra. Nagyokat fújtatok, hogy megnyugodjak. Rosszul viselem, ha nincs igazam, azt meg pláne, ha ezt még az orrom alá is dörgölik. Tudom jól, hogy igaza van, ettől még nem fogom beismerni, az még nem megy. Inkább nem részletezem tovább a dolgokat. Akkor koncentráljunk előre, kezdjük most és hagyjuk a francba az egészet.
A következő két kérdés azonban mélyebbre talál, mint hittem. Rendben, a lehetőség adott, bosszút állhatnék, de… És ez a de összeszorítja a szívem. Nem, anyámat nem féltem, már rég elátkoztam a nevét is, nem érdekel, vele mi lesz. De a kicsik… Nem árthatok nekik így, de ha meg hagyom és csak eltűnök, akkor ők lesznek az áldozatai.
- Gondolom, nekem kéne eltartani őket – felelem csendesen. – De fel tudnék nőni a feladathoz. Viszont ha minden így marad és én kilépek véglegesen az életükből, akkor Lucas lépni fog és őket fogja bántani. Nem fog megállni csak azért, mert a kedvenc játékszere eltűnt, keres másikat. – Nem nézek Tatsukira, csak magamban fejtegetem a problémát, ami kettős, határozottan az. – Nem akarom megölni, illetve de, akarom, vagy már nem is tudom. De azt igenis akarom, hogy eszébe se jusson hozzáérni a kölykökhöz, hogy még véletlenül se nézzen rájuk úgy, mint rám. Szeretem a kicsiket – nézek most megint rá –, és nem hagyhatom, hogy azt tegye velük, amit velem. De ez a probléma még ráér, majd ha aktuális lesz, lehet róla beszélni újra.
Na szép, egy újabb kioktatás veszi kezdetét. Bár igaz, amit most kapok, az jogos. Csak arra alapoztam, amit valamikor régen olvastam egy könyvben, de igazából fogalmam sincs, hogy kik ők, vagy mik, vagy mi a közös a két világban, esetleg mi a más. Hamar megkapom a leckét olyan hangnemben, amitől megborzongok. Megértettem, hogy ez nem játék, ennek megfelelően fogom kezelni az ügyet. Tatsuki most megrémít, bár nem tudom, miért. Valahogy annyira furán adja elő ezt a dolgot és Deon… Ki lehet az, akiről így beszél, akit szinte csodál? Nem, azt talán nem. Vagy mégis? Olyan furcsák a hangsúlyok, amikor ő kerül szóba, és én nem tudom megérteni, miért. Bár lehet, ha látom őt is, akkor már tudni fogom. Rendben, akkor ezek szerint megnyertem magamnak azt, hogy túlkoros vagyok a társaságban. Remek. Egyre mélyebbre süllyedek valamiféle szégyenben, mert ezek szerint már lépnem kellett volna korábban, csak nem tettem meg. Nem tudom megmagyarázni magamnak sem, hogy mit érzek, így inkább befogom a számat és csendben hallgatom végig őt. A végén bólintok a felszólításra, megint egy foghegyről hozzám vágott dolog, de azt is tudom, hogyha nem veszem komolyan, akkor könnyen kerülhetek bajba. Tehát alvilági kutya, méghozzá nem is akármilyen lehet. Újra és újra végigmérem és próbálom elképzelni, amint öl, fenyeget, vagy éppen kínoz. Nem tart sokáig és amit látok, az nem valami szép. Az ellenségeivel kegyetlen, tehát nekem az oldalán kell maradom, ez egyértelmű. Nem is nagyon akarok mást, látom benne az erőt és még mindig érzem azt a kisugárzást, ami vonz felé és ami arra ösztönöz, hogy legyek őszinte és ne próbáljam meg átvágni. Nem nagyon ismerheti a félelmet, amit egyelőre nem tudok hova tenni, de majd ha jobban megismerem, talán. Olyan sosem leszek, mint ő, arra képtelen lennék. Mélázásomból újabb kérdések húznak ki és már épp válaszolnék, mikor megcsörren a telefonja. Remek, de várok. Leint, én pedig megdöbbenve figyelem, amint kihangosítja a telefont és az asztalra teszi.
Csak hallgatok. Tehát ő Deon. Úgy szál vitába Tatsukival, hogy kő kövön nem marad, megmondja a véleményét keményen és minden gond nélkül dörgöli a dolgot a férfi orra alá, ám még jobban meglep, amit a férfi mond neki. Tényleg lát bennem valamit, ehhez már kétség sem fér, ahogy ahhoz sem, hogy meg akar ismertetni Deonnal. Ezzel egyelőre nem tudok mit kezdeni, de felsandítok a tetoválóra. Tényleg valami tanítványfélét akar csinálni belőlem? Vagy csak most húzza a másik kölyök agyát? Az arca még mindig kifejezéstelen, de valahol bízom abban, hogy most komolyan beszél. Szerzemény, erre azért kicsit felkapom a vizet, ami az arcomon vörös foltot hagy. Akkor döntsük már el végre, hogy tárgy vagy nem tárgy! Nem egy senki vagyok, még akkor sem, ha ez a Deon nem is vesz semmibe és láthatóan marhára nem kíváncsi rám. Szankcionálni? Most megint a döbbenet vesz rajtam erőt. Hogy mi? Egy kölyök ugrál neki. Megint őt mustrálom, hogy hogy is van akkor most ez. Ki kinek a kije és miért? Jár az agyam, ám a beszélgetésnek vége szakad, a vonal zár és csend lesz, belőlem pedig, mint varázsszóra, dőlni kezdenek a dolgok.
- Azt hittem, nem tekintesz tárgynak. Ellenben szerzeménynek igen? – kérdezek bele abba, ami a legjobban feldühített. – Szóval akkor most pontosan mit is nyerek én melletted, amit Eijinek kéne adnod, ha jól értettem? – folytatom tovább. – És mi az, hogy szankciókat alkalmaz ellened? Mégis ki ő? – Majd sokkal csendesebbre váltok, már nem csak dőlnek belőlem a dolgok, hanem gondolkodni is kezdek. – Ne haragudj, ez így egy kicsit durva volt – sütöm le a szemem megint –, de annyi mindent nem értek, pedig szeretném. És valamiért úgy érzem, hogy ő nem örül annyira ennek a dolognak – bökök fejemmel a telefon felé. Márpedig érzem, hogy vele is meg kell küzdenem, ha tényleg akarom, amit, mert ahogy érzem, a tetoválónak fontos a kölyök, nekem pedig ez a hely, amit most kaphatok. A kesztyűt hajlandó vagyok felvenni, ahogy békejobbot is nyújtani, de ahhoz olyan emberrel kell szembe kerülnöm, aki hasonlóan vélekedik rólam is. Várok, hogy mit fog mondani. Azzal is tisztában vagyok, hogy tiszteletlen voltam, és nem tudom, ezt miként fogom visszakapni, ugyanis eddig minden visszacsapott rám. De állok elébe.
11.
Tatsuki
Amit mond a fájdalommal kapcsolatban... nem vicces, csak az, mennyire hasonlít Deonra... ezért felröhögök. Beleszúrom a rizsbe a pálcám és kedvtelve nézek újra végig új szerzeményemen, az asztalon megtámasztott kezembe ejtem fejem és csak megcsóválom. Kurva isten, hogy ilyen nincs. És mégis, baszd meg! Baromi kíváncsi vagyok, mit szólnak majd egymáshoz, felismerik-e azokat a hasonlóságokat a másikban, amit én látok. Deon persze tudom, hogy utolsó vérig tagadni fogja, hogy ez a suhanc hasonlít hozzá, a büszkesége ugyanis nem fogja engedni, hogy elismerje az igazam, ráadásul úgy fogja kezelni emiatt, mintha Jeremy fiatalabb volna nála. Kegyetlenül várom ezt a találkozást! Érdekel, ez a tökalsó mire megy Deonnal, hogy viselkedik vele és mit szól majd hozzá, ha megtudja, hogy ő az egyetlen, akit elfogadtam magam felett, vagyis akinek így ő is fejet kell hajtson. Mókás lesz, már látom!
- Kaptál egy esélyt, hogy kilépj a kereteidből – közlöm a sráccal egyszerűen, azzal újra kézbe veszem az evőpálcám. - Ha akarod, elhiszed, hogy értéktelen szajha vagy és eszerint élsz, ha nem, akkor megtanulsz küzdeni azellen, hogy tárgyként hasznosítsanak – teszem hozzá hanyagul, aztán a számba pakolom a falatokat. Noha kétlem, hogy sajnálatot vár, némileg mégis sajnáltatja magát, tőlem azonban hiába vár ilyesmit, szánni vagyok képes, de Jeremy nem egy szánalmas szarcsimbók, úgyhogy ennyiben hagyom a mondandója ezen részét. - Az más – jelentem ki kurtán, mikor kifejti, hogy rosszul fogalmazott. - Remélem, nem vagy kényszeres, mert beletördellek a kényszereidbe – vetem oda neki két falat közt. Kell... Vannak dolgok, amiket meg kell tenni, ez tény, de hogy neki kufircolnia kelljen... Eijinek kellett, ez a kölyök azonban luxuskurva volt a taknyoshoz képest. - Tizenkilenc évesen már vannak más lehetőségeid, mint az, hogy áruba bocsásd a tested – vetek ellen ridegen Jeremynek. - Ha Eiji mondaná, hogy készségesnek kellett lennie és nem volt más választása, szó nélkül elfogadnám, mert ahova ő született, onnan nincs menekvés, aki futni kezd, arra vadászni fognak. Neki nem volt más választása, bárki megölhette volna, mert az élete értéktelen volt és a létezéséről maximum csak a futtatója tudott, de némi pénz fejében elfeledkezett volna róla, hogy valaha látta őt. És hozzáteszem, tizenhat éves jelenleg – morgom, kiemelve az időhatározót, hogy a tökalsó kicsit képbe kerüljön, mi a kurva élet. - Rossz helyen keresel együttérzést, mert engem hidegen hagy a sanyarú múltad. Ha siránkozni akarsz, az ajtó túloldalán – biccentek az utca felé - bőgd ki magad, aztán lépjünk tovább, mert ha felbosszantasz, kihajítalak innen, mint macskát szarni. Nem vagy már olyan kicsi, hogy nyavalyoghass és nem vagy olyan idős se, hogy a bekeményedett keserűségeddel traktálj – közlöm vele hidegen, keményen, mert kezd bosszantani, hogy próbál meggyőzni, milyen szar volt neki eddig. Leszarom. Most most van, most pedig nincs oka panaszra, épp csak a seggét nem nyaltam ki és aranytálcán nem szolgáltam fel neki ételt és italt. - A szerető nem ugyanaz, mint a szerelem, csak bizonyos esetekben – okítom tovább -, te pedig kurvára nem egy királylány vagy, hogy a hercegedet várjad. Kibaszott mázlid van, Jeremy, hogy nem egy olyan ember figyelt fel rád, aki miután betanított, eladott háziszajhának, vagy a kínaiaknak, bár azt sem mondom, hogy velem megnyerted a tutit – tájékoztatom kissé dühösen. Kihoz a sodromból a faszságokkal.
Szerencséje, hogy áttér egy másik témára, mert a kezébe nyomtam volna a cuccait, aztán kotródjon innen, gondolja újra az életét, mert megmondtam neki, hogy nem vagyok pszichológus, szeretetszolgálat, meg semmi hasonló. Rágyújtok egy cigire, majd az első slukk után a hamutálba teszem és folytatom az evést.
- Nem ügy – vakkantom. - Kaphatsz helyet, eszközöket és időt elbánni a bátyáddal. Az se gond, ha nem éli túl, el tudom intézni. És utána? Hogy leszel a család fenntartója őhelyette? - kérdezem meg közönnyel a hangomban. A bosszú nem minden, utána is van élet és jobb, ha még azelőtt végiggondolja ezt, minthogy cselekszik. - Ne keverd össze az alvilágot és a yakuzákat – figyelmeztetem élesen aztán. - A két világ nem közösködik, csak igen kivételes esetekben – mondom el alaposan kihangsúlyozva ezt, hogy Jeremy tisztában legyen vele és többé ne merészelje keverni a kettőt. - Ha Deon befut valamikor és itt leszel, élő példát láthatsz olyan kölyökre, aki túltette magát a családi drámán, kibaszott erősen hisz fatális baromságokban és be is jönnek neki, képes egyensúlyt tartani a két világ közt és tökéletesen ötvözi a kettő módszereit. Fél éve még egyetlen kibaszott terve nem volt az életével kapcsolatban, pedig egy kegyetlenül kreatív és tehetséges srác sok tekintetben. Most ott tart, hogy annyi terve van, amennyit érzése szerint az élete folyamán nem fog tudni megvalósítani és rohamléptekben halad előre. Tizenhét éves és mégis bárkit zsebre rak, így nem véletlenül tartott ott, ahol. Ő a tanítványom és egy nagynevű yakuza pártfogoltja – teszem hozzá. Szerintem a tökalsó kiérzi a hangsúlyomból, hogy Deon egy kurva nagy csoda és szálka egyszerre, ezért a neve egyszerre védjegy és káromlásféle, mint az enyém és Asaméé, ahogy azt is biztosra veheti Jeremy, hogy becsülöm Deont, mint mást nem ebben a világban. - Az alvilágot és a yakuzákat összekeverni körülbelül akkora baklövés, mint közönséges kurvának nevezni egy gésát – tájékoztatom, azzal a maradékba szúrom az evőpálcám és eltolom magam elől. - A yakuzák lehetnek Japán kulturális örökségének őrzői, többnyire rendelkeznek bizonyos erényekkel, míg az alvilágiak egyszerű senkik, akik mocskos ügyletek bonyolításával, bonyolult kapcsolatrendszerekkel és ügyes trükkökkel tartják sakkban egymást és másokat. Ha az ország bajba jut, vagy lesújt egy természeti katasztrófa, a yakuzák az elsők, akik segítik, míg az alvilágot az sem hatná meg, ha porrá égne minden – világosítom fel egy kicsit Jeremyt. - Mindkét frakció képviselőit nevezhetjük bűnözőknek, de nélkülük ez az ország valószínűleg sehol sem tartana. Egymással közös érdek felmerülésekor kerülhetnek kapcsolatba, de míg a yakuzákat elsősorban a haza iránti elkötelezettség hajtja, addig az alvilágiakat pusztán a haszonlesés és az élet élvezeteinek halmozása. Szóval még egyszer ne keverd össze a kettőt! – utasítom is határozottan a kölyköt, aztán magamhoz veszem a cigarettámat és mélyet szippantok belőle. - Egyébként nem takargatok én semmit semmivel – jelentem ki ravaszul elmosolyodva, miután kifújtam a cigarettafüstöt -, vagyok olyan helyzetben, hogy ne legyen ilyesmire szükségem. Egyelőre elégedj meg annyival, hogy egy alvilági nagykutya vagyok – válaszolok is a kérdésére.
Nem félek senkitől és semmitől, mert igazán hülyének kell lennie annak, aki velem szarozik. A legpitibb tolvaj is messze kerüli a szalonomat, mert csak az átlag ember nem tudja, hogy ezt a helyet kerülnie kell, mint egy ragályos betegségben döglődő korcsot. Ott a kocsim a parkolóban, az ajtaja nyitva, a kulcs persze nálam, de nincs egy marha sem, amelyik hozzá merne érni. Ismerik a nevem, ha nem a műveim miatt, akkor a hírem által és aki utóbbiból ismer, az féli a napot, hogy találkozzon velem. Harminc év alatt össze bír kaparni ilyen pozíciót az ember, de ehhez azért kurva sokat kell tennie. Én megtettem és ez köztudott.
Elnyomom a csikkem, aztán felállok a székemből, mikor Jeremy tér rá a tetoválásra, ami miatt elméletileg idejött.
- Úgy, ahogy megrajzoltam? - kérdezem meg tőle. - Mekkora méretben és pontosan hova is? - teszem fel a következő kérdést, miközben újra hozzá lépdelek. Hát persze, hogy most szólal meg a mobilom. És ki az? Na ki? Egy mosoly fut át az arcomon, azzal sarkon fordulok és felveszem. - Csak nem csuklottál?
- Kellett volna? - kérdez vissza, de a hangjából hallom, hogy nem bájcsevegni hívott. Remek. A tökalsó felé fordulok, csendre intem és rákacsintok, majd kihangosítom a készüléket.
- Nem. Na mi van?
- Eiji hívott, hogy szarod le a fejét.
- Van más dolgom is, mint a kölyköt pesztrálni – közlöm határozottan Deonnal.
- Kiemelt fontosságú feladatnak szántam Eiji tanítását, úgyhogy örülnék, ha nem az utcán kéne lófrálnia álló nap az egyéb elfoglaltságaid miatt, hanem tanítanád, terepre vinnéd, megmutatnál neki dolgokat.
- Gyere be a szalonba holnap, mutatok nála jobbat, Eijit meg vidd vissza oda, ahonnan összeszedted, mert egy kalap kutyaszart nem ér.
- Ez nem igaz – ellenkezik velem határozottan. Imádom, amikor okosabbnak hiszi magát mindenkinél és még meg is tudja valahogy győzni az embereket. - Ha nem látsz benne értéket, szerezz be kontaktlencsét. Egyébként is a mester a gyenge, ha nem bír el a tanítványával – teszi hozzá, mire felröhögök.
- Ezt Asamétól tanultad?
- Olyasmi – ismeri el nevetve. - Na de vissza Eijire! Ragaszkodom hozzá...
- Csak azért, mert ragaszkodik hozzád? - vágok közbe a kérdésemmel.
- Nem csak. Sokat nyom a latba, de míg itt volt, bizonyította, hogy alkalmas arra, amire szántam.
- Szerelmes beléd, persze, hogy csettintesz és bármit megtesz neked, de nekem semmit sem bizonyított és a jelek szerint nem is akar. Éles a szeme, gyors és kicsi, amik előnyök, de nincs meg benne a szükséges mentalitás, hidd el, ráadásul mindegy, mennyit foglalkozunk vele, az első körben áttaposnak rajta, aztán baszhatjuk a rápazarolt időt és energiát.
- Akkor találj ki neki egy megfelelőbb pozíciót.
- Add el – javaslom csípőből.
- Soha. Ígéretet tettem neki és állni fogom a szavam. Én hiszek benne – teszi hozzá. A hangjából kihallatszik, micsoda mély bizalmat adott Eijinek és az, hogy nagyot kell csalódnia a kölyökben ahhoz, hogy újragondolja a vele kapcsolatos terveit. - Tudom, hogy van ereje felküzdeni magát a szarból, ha pedig rendesen megtanítod arra, amire engem, nem fognak tudni áttaposni rajta. A kapcsolatai pedig, bármilyen gyengék is, jól fognak jönni...
- Deon, egy értéktelen kurváról beszélsz! - csattanok fel dühösen. Hetek óta vitázunk erről és már komolyan kezdem unni az egészet. Láttam, hogy Eiji a közelében tényleg megváltozik, összekapja magát, erre azonban nekem nem hajlandó, ezért én sem kívánok vele foglalkozni.
- Nem. Eiji fél...
- És ezzel gyakorlatilag el is bukta azt a jövőt, amit próbálsz elé tolni – vágok ismét a szavába.
- Az emberi alapokat és az értékrendet megkapta, neked az a dolgod, hogy megtanítsd megvédeni magát és a feladatához szükséges dolgokra – okít ki. Nem enged az akaratából, ahogy azt sejtettem, ám természetesen nem ő lenne máskülönben.
- Hogy aztán a megszerzett információkat kiverjék belőle?
- A vasakarat tanulható, a kellő elkötelezettsége megvan felém, úgyhogy akármivel is próbálkoznak, nem szedik ki belőle az információkat. Már megismerte az alvilág kínjait, azt túlélte, méghozzá elég szép eredménnyel, az elszántsága pedig töretlen, sz'val nem akarom még egyszer lefolytatni ezt a vitát, mert az a te bizonyítványod lesz, nem az övé. - Erre elismerően felfüttyentek. - Kétféle ember nem fél, Tatsuki, akinek nincs mit veszítenie, meg aki annyira hülye, hogy nem ismeri fel a veszélyt. Eijinek van mit veszítenie, csak pár hónapja húztam fel a szarból, ismerni akarja az életet, amitől eddig el volt zárva, te meg állandóan közlöd vele, hogy meg fog dögleni. Sorry, de így én sem akarnék tanulni tőled. És az új szerzeményed? Srác, ugye?
- Ja, és épp bemutatót tartasz neki – árulom el szélesen elvigyorodva. Meghökkent hangocska hallatszik a vonal túlfeléről, ami fene mód elégedetté tesz. Valami hasonlót akartam hallani.
- Te figyu... elmész ám a picsába...
- Miért, tizenhárom poronty nem elég? - kérdezem meg tőle játékosan.
- Bakker, azt hittem, Eijinek hangosítottál ki! - csattan fel elképedve, de a hangjából ítélve mosolyog. - Hát akkor...
- Hova lett bátyói szigorod? - heccelem, mivel nem nagyon tér napirendre afelett, amit csináltam. Imádom meglepni és szekálni is, még mindig.
- Az megvan, csak picit leakadtam ezen a kihangosításosdin. Mindegy. Figyelj, nem akarlak szankcionálni, de ha nem veszed komolyan a feladatodat, meg fogom csinálni, ez tiszta sor. Tudom, hogy sokat beszélek, de nem feleslegesen szarom a szót, sz'val vegyük egymást komolyan – kér őszintén. Miközben újabb monológot mond, rágyújtok. - Holnap elnézek feléd, hogy normálisan bemutass a srácnak, mert ez így kurvára nem volt fair, beszélek Eiji fejével is, ha úgy gondolod, ez szükséges, de meglátásom szerint rohadtul nem az ő hozzáállásával van a probléma, hanem a tieddel.
- Miért nem sózod Akihito nyakába? - vetem fel könnyedén.
- Akihito Asame embere, Eiji viszont az enyém, ezért az egyszerű tényért. Na, folyt' köv' holnap.
- Várlak – búcsúzom tőle, mire elneveti magát.
- Utállak – közli velem minden bizonnyal vigyorogva, majd bontja a vonalat.
Nos? Mit szólsz, Jeremy? Egy tizenhét éves kölyköt hallottál. Holnap látni is fogod a maga százhatvanhat centis valójában. Én meg folytathatom vele ezt az értelmetlen harcot, mert ő biztosan nem enged az akaratából, én meg hiába beszélek neki, pedig biztos vagyok benne, hogy kurva szar ötlet Eijire alapozni bármit.
Amit mond a fájdalommal kapcsolatban... nem vicces, csak az, mennyire hasonlít Deonra... ezért felröhögök. Beleszúrom a rizsbe a pálcám és kedvtelve nézek újra végig új szerzeményemen, az asztalon megtámasztott kezembe ejtem fejem és csak megcsóválom. Kurva isten, hogy ilyen nincs. És mégis, baszd meg! Baromi kíváncsi vagyok, mit szólnak majd egymáshoz, felismerik-e azokat a hasonlóságokat a másikban, amit én látok. Deon persze tudom, hogy utolsó vérig tagadni fogja, hogy ez a suhanc hasonlít hozzá, a büszkesége ugyanis nem fogja engedni, hogy elismerje az igazam, ráadásul úgy fogja kezelni emiatt, mintha Jeremy fiatalabb volna nála. Kegyetlenül várom ezt a találkozást! Érdekel, ez a tökalsó mire megy Deonnal, hogy viselkedik vele és mit szól majd hozzá, ha megtudja, hogy ő az egyetlen, akit elfogadtam magam felett, vagyis akinek így ő is fejet kell hajtson. Mókás lesz, már látom!
- Kaptál egy esélyt, hogy kilépj a kereteidből – közlöm a sráccal egyszerűen, azzal újra kézbe veszem az evőpálcám. - Ha akarod, elhiszed, hogy értéktelen szajha vagy és eszerint élsz, ha nem, akkor megtanulsz küzdeni azellen, hogy tárgyként hasznosítsanak – teszem hozzá hanyagul, aztán a számba pakolom a falatokat. Noha kétlem, hogy sajnálatot vár, némileg mégis sajnáltatja magát, tőlem azonban hiába vár ilyesmit, szánni vagyok képes, de Jeremy nem egy szánalmas szarcsimbók, úgyhogy ennyiben hagyom a mondandója ezen részét. - Az más – jelentem ki kurtán, mikor kifejti, hogy rosszul fogalmazott. - Remélem, nem vagy kényszeres, mert beletördellek a kényszereidbe – vetem oda neki két falat közt. Kell... Vannak dolgok, amiket meg kell tenni, ez tény, de hogy neki kufircolnia kelljen... Eijinek kellett, ez a kölyök azonban luxuskurva volt a taknyoshoz képest. - Tizenkilenc évesen már vannak más lehetőségeid, mint az, hogy áruba bocsásd a tested – vetek ellen ridegen Jeremynek. - Ha Eiji mondaná, hogy készségesnek kellett lennie és nem volt más választása, szó nélkül elfogadnám, mert ahova ő született, onnan nincs menekvés, aki futni kezd, arra vadászni fognak. Neki nem volt más választása, bárki megölhette volna, mert az élete értéktelen volt és a létezéséről maximum csak a futtatója tudott, de némi pénz fejében elfeledkezett volna róla, hogy valaha látta őt. És hozzáteszem, tizenhat éves jelenleg – morgom, kiemelve az időhatározót, hogy a tökalsó kicsit képbe kerüljön, mi a kurva élet. - Rossz helyen keresel együttérzést, mert engem hidegen hagy a sanyarú múltad. Ha siránkozni akarsz, az ajtó túloldalán – biccentek az utca felé - bőgd ki magad, aztán lépjünk tovább, mert ha felbosszantasz, kihajítalak innen, mint macskát szarni. Nem vagy már olyan kicsi, hogy nyavalyoghass és nem vagy olyan idős se, hogy a bekeményedett keserűségeddel traktálj – közlöm vele hidegen, keményen, mert kezd bosszantani, hogy próbál meggyőzni, milyen szar volt neki eddig. Leszarom. Most most van, most pedig nincs oka panaszra, épp csak a seggét nem nyaltam ki és aranytálcán nem szolgáltam fel neki ételt és italt. - A szerető nem ugyanaz, mint a szerelem, csak bizonyos esetekben – okítom tovább -, te pedig kurvára nem egy királylány vagy, hogy a hercegedet várjad. Kibaszott mázlid van, Jeremy, hogy nem egy olyan ember figyelt fel rád, aki miután betanított, eladott háziszajhának, vagy a kínaiaknak, bár azt sem mondom, hogy velem megnyerted a tutit – tájékoztatom kissé dühösen. Kihoz a sodromból a faszságokkal.
Szerencséje, hogy áttér egy másik témára, mert a kezébe nyomtam volna a cuccait, aztán kotródjon innen, gondolja újra az életét, mert megmondtam neki, hogy nem vagyok pszichológus, szeretetszolgálat, meg semmi hasonló. Rágyújtok egy cigire, majd az első slukk után a hamutálba teszem és folytatom az evést.
- Nem ügy – vakkantom. - Kaphatsz helyet, eszközöket és időt elbánni a bátyáddal. Az se gond, ha nem éli túl, el tudom intézni. És utána? Hogy leszel a család fenntartója őhelyette? - kérdezem meg közönnyel a hangomban. A bosszú nem minden, utána is van élet és jobb, ha még azelőtt végiggondolja ezt, minthogy cselekszik. - Ne keverd össze az alvilágot és a yakuzákat – figyelmeztetem élesen aztán. - A két világ nem közösködik, csak igen kivételes esetekben – mondom el alaposan kihangsúlyozva ezt, hogy Jeremy tisztában legyen vele és többé ne merészelje keverni a kettőt. - Ha Deon befut valamikor és itt leszel, élő példát láthatsz olyan kölyökre, aki túltette magát a családi drámán, kibaszott erősen hisz fatális baromságokban és be is jönnek neki, képes egyensúlyt tartani a két világ közt és tökéletesen ötvözi a kettő módszereit. Fél éve még egyetlen kibaszott terve nem volt az életével kapcsolatban, pedig egy kegyetlenül kreatív és tehetséges srác sok tekintetben. Most ott tart, hogy annyi terve van, amennyit érzése szerint az élete folyamán nem fog tudni megvalósítani és rohamléptekben halad előre. Tizenhét éves és mégis bárkit zsebre rak, így nem véletlenül tartott ott, ahol. Ő a tanítványom és egy nagynevű yakuza pártfogoltja – teszem hozzá. Szerintem a tökalsó kiérzi a hangsúlyomból, hogy Deon egy kurva nagy csoda és szálka egyszerre, ezért a neve egyszerre védjegy és káromlásféle, mint az enyém és Asaméé, ahogy azt is biztosra veheti Jeremy, hogy becsülöm Deont, mint mást nem ebben a világban. - Az alvilágot és a yakuzákat összekeverni körülbelül akkora baklövés, mint közönséges kurvának nevezni egy gésát – tájékoztatom, azzal a maradékba szúrom az evőpálcám és eltolom magam elől. - A yakuzák lehetnek Japán kulturális örökségének őrzői, többnyire rendelkeznek bizonyos erényekkel, míg az alvilágiak egyszerű senkik, akik mocskos ügyletek bonyolításával, bonyolult kapcsolatrendszerekkel és ügyes trükkökkel tartják sakkban egymást és másokat. Ha az ország bajba jut, vagy lesújt egy természeti katasztrófa, a yakuzák az elsők, akik segítik, míg az alvilágot az sem hatná meg, ha porrá égne minden – világosítom fel egy kicsit Jeremyt. - Mindkét frakció képviselőit nevezhetjük bűnözőknek, de nélkülük ez az ország valószínűleg sehol sem tartana. Egymással közös érdek felmerülésekor kerülhetnek kapcsolatba, de míg a yakuzákat elsősorban a haza iránti elkötelezettség hajtja, addig az alvilágiakat pusztán a haszonlesés és az élet élvezeteinek halmozása. Szóval még egyszer ne keverd össze a kettőt! – utasítom is határozottan a kölyköt, aztán magamhoz veszem a cigarettámat és mélyet szippantok belőle. - Egyébként nem takargatok én semmit semmivel – jelentem ki ravaszul elmosolyodva, miután kifújtam a cigarettafüstöt -, vagyok olyan helyzetben, hogy ne legyen ilyesmire szükségem. Egyelőre elégedj meg annyival, hogy egy alvilági nagykutya vagyok – válaszolok is a kérdésére.
Nem félek senkitől és semmitől, mert igazán hülyének kell lennie annak, aki velem szarozik. A legpitibb tolvaj is messze kerüli a szalonomat, mert csak az átlag ember nem tudja, hogy ezt a helyet kerülnie kell, mint egy ragályos betegségben döglődő korcsot. Ott a kocsim a parkolóban, az ajtaja nyitva, a kulcs persze nálam, de nincs egy marha sem, amelyik hozzá merne érni. Ismerik a nevem, ha nem a műveim miatt, akkor a hírem által és aki utóbbiból ismer, az féli a napot, hogy találkozzon velem. Harminc év alatt össze bír kaparni ilyen pozíciót az ember, de ehhez azért kurva sokat kell tennie. Én megtettem és ez köztudott.
Elnyomom a csikkem, aztán felállok a székemből, mikor Jeremy tér rá a tetoválásra, ami miatt elméletileg idejött.
- Úgy, ahogy megrajzoltam? - kérdezem meg tőle. - Mekkora méretben és pontosan hova is? - teszem fel a következő kérdést, miközben újra hozzá lépdelek. Hát persze, hogy most szólal meg a mobilom. És ki az? Na ki? Egy mosoly fut át az arcomon, azzal sarkon fordulok és felveszem. - Csak nem csuklottál?
- Kellett volna? - kérdez vissza, de a hangjából hallom, hogy nem bájcsevegni hívott. Remek. A tökalsó felé fordulok, csendre intem és rákacsintok, majd kihangosítom a készüléket.
- Nem. Na mi van?
- Eiji hívott, hogy szarod le a fejét.
- Van más dolgom is, mint a kölyköt pesztrálni – közlöm határozottan Deonnal.
- Kiemelt fontosságú feladatnak szántam Eiji tanítását, úgyhogy örülnék, ha nem az utcán kéne lófrálnia álló nap az egyéb elfoglaltságaid miatt, hanem tanítanád, terepre vinnéd, megmutatnál neki dolgokat.
- Gyere be a szalonba holnap, mutatok nála jobbat, Eijit meg vidd vissza oda, ahonnan összeszedted, mert egy kalap kutyaszart nem ér.
- Ez nem igaz – ellenkezik velem határozottan. Imádom, amikor okosabbnak hiszi magát mindenkinél és még meg is tudja valahogy győzni az embereket. - Ha nem látsz benne értéket, szerezz be kontaktlencsét. Egyébként is a mester a gyenge, ha nem bír el a tanítványával – teszi hozzá, mire felröhögök.
- Ezt Asamétól tanultad?
- Olyasmi – ismeri el nevetve. - Na de vissza Eijire! Ragaszkodom hozzá...
- Csak azért, mert ragaszkodik hozzád? - vágok közbe a kérdésemmel.
- Nem csak. Sokat nyom a latba, de míg itt volt, bizonyította, hogy alkalmas arra, amire szántam.
- Szerelmes beléd, persze, hogy csettintesz és bármit megtesz neked, de nekem semmit sem bizonyított és a jelek szerint nem is akar. Éles a szeme, gyors és kicsi, amik előnyök, de nincs meg benne a szükséges mentalitás, hidd el, ráadásul mindegy, mennyit foglalkozunk vele, az első körben áttaposnak rajta, aztán baszhatjuk a rápazarolt időt és energiát.
- Akkor találj ki neki egy megfelelőbb pozíciót.
- Add el – javaslom csípőből.
- Soha. Ígéretet tettem neki és állni fogom a szavam. Én hiszek benne – teszi hozzá. A hangjából kihallatszik, micsoda mély bizalmat adott Eijinek és az, hogy nagyot kell csalódnia a kölyökben ahhoz, hogy újragondolja a vele kapcsolatos terveit. - Tudom, hogy van ereje felküzdeni magát a szarból, ha pedig rendesen megtanítod arra, amire engem, nem fognak tudni áttaposni rajta. A kapcsolatai pedig, bármilyen gyengék is, jól fognak jönni...
- Deon, egy értéktelen kurváról beszélsz! - csattanok fel dühösen. Hetek óta vitázunk erről és már komolyan kezdem unni az egészet. Láttam, hogy Eiji a közelében tényleg megváltozik, összekapja magát, erre azonban nekem nem hajlandó, ezért én sem kívánok vele foglalkozni.
- Nem. Eiji fél...
- És ezzel gyakorlatilag el is bukta azt a jövőt, amit próbálsz elé tolni – vágok ismét a szavába.
- Az emberi alapokat és az értékrendet megkapta, neked az a dolgod, hogy megtanítsd megvédeni magát és a feladatához szükséges dolgokra – okít ki. Nem enged az akaratából, ahogy azt sejtettem, ám természetesen nem ő lenne máskülönben.
- Hogy aztán a megszerzett információkat kiverjék belőle?
- A vasakarat tanulható, a kellő elkötelezettsége megvan felém, úgyhogy akármivel is próbálkoznak, nem szedik ki belőle az információkat. Már megismerte az alvilág kínjait, azt túlélte, méghozzá elég szép eredménnyel, az elszántsága pedig töretlen, sz'val nem akarom még egyszer lefolytatni ezt a vitát, mert az a te bizonyítványod lesz, nem az övé. - Erre elismerően felfüttyentek. - Kétféle ember nem fél, Tatsuki, akinek nincs mit veszítenie, meg aki annyira hülye, hogy nem ismeri fel a veszélyt. Eijinek van mit veszítenie, csak pár hónapja húztam fel a szarból, ismerni akarja az életet, amitől eddig el volt zárva, te meg állandóan közlöd vele, hogy meg fog dögleni. Sorry, de így én sem akarnék tanulni tőled. És az új szerzeményed? Srác, ugye?
- Ja, és épp bemutatót tartasz neki – árulom el szélesen elvigyorodva. Meghökkent hangocska hallatszik a vonal túlfeléről, ami fene mód elégedetté tesz. Valami hasonlót akartam hallani.
- Te figyu... elmész ám a picsába...
- Miért, tizenhárom poronty nem elég? - kérdezem meg tőle játékosan.
- Bakker, azt hittem, Eijinek hangosítottál ki! - csattan fel elképedve, de a hangjából ítélve mosolyog. - Hát akkor...
- Hova lett bátyói szigorod? - heccelem, mivel nem nagyon tér napirendre afelett, amit csináltam. Imádom meglepni és szekálni is, még mindig.
- Az megvan, csak picit leakadtam ezen a kihangosításosdin. Mindegy. Figyelj, nem akarlak szankcionálni, de ha nem veszed komolyan a feladatodat, meg fogom csinálni, ez tiszta sor. Tudom, hogy sokat beszélek, de nem feleslegesen szarom a szót, sz'val vegyük egymást komolyan – kér őszintén. Miközben újabb monológot mond, rágyújtok. - Holnap elnézek feléd, hogy normálisan bemutass a srácnak, mert ez így kurvára nem volt fair, beszélek Eiji fejével is, ha úgy gondolod, ez szükséges, de meglátásom szerint rohadtul nem az ő hozzáállásával van a probléma, hanem a tieddel.
- Miért nem sózod Akihito nyakába? - vetem fel könnyedén.
- Akihito Asame embere, Eiji viszont az enyém, ezért az egyszerű tényért. Na, folyt' köv' holnap.
- Várlak – búcsúzom tőle, mire elneveti magát.
- Utállak – közli velem minden bizonnyal vigyorogva, majd bontja a vonalat.
Nos? Mit szólsz, Jeremy? Egy tizenhét éves kölyköt hallottál. Holnap látni is fogod a maga százhatvanhat centis valójában. Én meg folytathatom vele ezt az értelmetlen harcot, mert ő biztosan nem enged az akaratából, én meg hiába beszélek neki, pedig biztos vagyok benne, hogy kurva szar ötlet Eijire alapozni bármit.
11.
Jeremy
Elgondolkodva hallgatom végig, nem szólok közbe, mert érdekel a mondandója és hogy így mit hoz ki belőle. Raktározom az információkat, bepakolom őket a megfelelő helyre, és megfogalmazom a kérdéseimet, a válaszokat, mikor azonban a bátyámról kezd beszélni és az adósságról, halványan felcsillan a szememben a düh, ami át is jár egészen, a kezem ökölbe szorul. Gyűlölöm őt, de vajon kívánnám a halálát? Vagy ha most én kilépek a keze alól, akkor folytatja tovább, csak az öcsémmel, ne adj isten, a húgaimmal? Hányszor gondoltam végig, hogyan kínzom meg egyszer én őt, hogyan csinálom ki, hogyan fojtom meg, de hogy most ennyire közel került a dolog, nem tudom, mit kéne mondanom. Hogy szép lennék, mikor kínlódom? Erre igazán nem tudom a választ, amúgy sem tartom szépnek magam, mégis vonzom a férfiakat, bár nem tudnám megmagyarázni, miért. A felszólításra nem ugrom, van még egy-két kérdésem, amire szeretnék választ kapni, meg sóvárgom is egy kicsit, de ezt majd később.
- Köszönöm. - Azért hálás vagyok, hogy ellátta a sebem, nagyon is. Nem tudom, miért tette, de nekem jólesett. Veszek egy mély levegőt és nekikezdek. - Nem érdekel a fizikai fájdalom – mondom csendesen. – Hozzászoktam, az életem része, lassan hat éve már nem hat meg, bár Lucas mindig tud újat mutatni ezen a téren is, csak mutogatni nem szeretem az eredményét. Ő a lelkemet öli ki. Mikor éveken keresztül csak azt hallod, hogy egy tehetségtelen senki vagy, aki csak szajhának jó, ráadásul anyád is ezt erősíti benned, ha mindent, amit csinálsz, elpusztít, azzal kínoz meg igazán. Nem azzal bántott, hogy megvert vagy megerőszakolt, persze fájt, de ennyi. Ami kínzott belül, hogy nem értékelnek semmire, hogy egy senki vagyok, akit már otthon is csak eszközként kezelnek.
Megint össze kell szednem a gondolataimat kicsit, összepakolni, mit is akarok én kihozni ebből.
- Rosszul fogalmaztam, nem tőlük undorodom, hanem magamtól ilyenkor. Hogy már megint ebbe keveredtem, hogy már megint ezt kell tennem. Nem akarom megtenni, de nincs más választásom. Szerető? Szerelem? Nem hiszek a nagy ő-ben, aki majd fehér lovon érkezik és majd elvisz a fele királyságába. Már kinőttem a mesékből – mondom keserűen. – Ahhoz pedig, hogy valaki a szeretőjének akarjon… Nem tudom, valahol már ebben sem hiszek. Hogy szeretném-e? Talán… Hogy vágyom-e rá? Sokkal inkább. Az, hogy ugranom kéne első szóra, nem akadály, vagy hogy készségesnek lenni. Ha kapok, adok is. Ennyi.
Újabb nagy levegő, újabb pár másodperc szünet, közben nézem, ahogy eszik, de nem érzem magamat abban a helyzetben, hogy merjek kérni, csak egy kicsit, inkább visszahuppanok a székre, ezzel is telik az idő.
- A bátyám… Meddig vagy hajlandó elmenni? – kérdezem csendesen. – Legszívesebben megölném, megkínoznám és kinyírnám. Még élvezném is talán – vallom be csendesen. – Ráadásul most a tesóim lesznek a potenciális jelöltek. Nem fog megállni és az öcsém még csak most tizennégy, az ő életét is elbaszná az a köcsög, vagy éppen a húgaimét. Még annyira ártatlanok és nem akarom, hogy őket is bántsa – osztom meg ezt is a férfivel.
Azért van némi kérdésözön is a fejemben. Eddig bátor voltam, most már annyira nem vagyok az. Nem tudom, hogy választ kapok-e és ha igen, mit kezdek vele, de végül csak kinyögöm.
- Mégis mi vagy te? Vagyis inkább ki? – javítok, mert elég bunkón hangzott az első kérdésem olyan formában. – Azt értem, hogy ez a hobbid, rendben. De mivel foglalkozol te valójában? Pláne, ha még az alvilág gazdagjai sem rúgják össze veled a port. Szóval mi az, amit ezzel a hellyel takargatsz?
Végül már csak egyetlen dolog marad. Én már döntésre jutottam, talán nem jól fejezem ki, amit szeretnék, de nem rezeltem be, még mindig nem.
- Szeretném az a rózsát még mindig, hogy ha áll a megállapodás – mondom csendesen. Nem akarok követelőzni, jogom sincs hozzá, így hát nem is teszem, csak kérek, csendesen, ahogy szoktam. Megértettem azt is, hogy egyetlen esély jár nála, így nem akarom eljátszani, sem azzal, hogy csalódást okozok, sem pedig, hogy egy nyavalygó kölyökké változom, aki csak akar. – Ahogy azt is szeretném, ha megtanítanál arra, hogyan védjem meg magam – teszem hozzá. Tudom, hogy ki kell érdemelnem, de ki fogom. Küzdeni tudok azért, amiért érdemes. Ő lát bennem valamit végre, ezért én a bizalmamat adom neki, de hogy mit kapok cserébe, még rejtély előttem is. De amíg ad célt, küzdeni fogok érte, ahogy kérte, mert fejlődni akarok és kinőni onnan, ahol most tartok.
Elgondolkodva hallgatom végig, nem szólok közbe, mert érdekel a mondandója és hogy így mit hoz ki belőle. Raktározom az információkat, bepakolom őket a megfelelő helyre, és megfogalmazom a kérdéseimet, a válaszokat, mikor azonban a bátyámról kezd beszélni és az adósságról, halványan felcsillan a szememben a düh, ami át is jár egészen, a kezem ökölbe szorul. Gyűlölöm őt, de vajon kívánnám a halálát? Vagy ha most én kilépek a keze alól, akkor folytatja tovább, csak az öcsémmel, ne adj isten, a húgaimmal? Hányszor gondoltam végig, hogyan kínzom meg egyszer én őt, hogyan csinálom ki, hogyan fojtom meg, de hogy most ennyire közel került a dolog, nem tudom, mit kéne mondanom. Hogy szép lennék, mikor kínlódom? Erre igazán nem tudom a választ, amúgy sem tartom szépnek magam, mégis vonzom a férfiakat, bár nem tudnám megmagyarázni, miért. A felszólításra nem ugrom, van még egy-két kérdésem, amire szeretnék választ kapni, meg sóvárgom is egy kicsit, de ezt majd később.
- Köszönöm. - Azért hálás vagyok, hogy ellátta a sebem, nagyon is. Nem tudom, miért tette, de nekem jólesett. Veszek egy mély levegőt és nekikezdek. - Nem érdekel a fizikai fájdalom – mondom csendesen. – Hozzászoktam, az életem része, lassan hat éve már nem hat meg, bár Lucas mindig tud újat mutatni ezen a téren is, csak mutogatni nem szeretem az eredményét. Ő a lelkemet öli ki. Mikor éveken keresztül csak azt hallod, hogy egy tehetségtelen senki vagy, aki csak szajhának jó, ráadásul anyád is ezt erősíti benned, ha mindent, amit csinálsz, elpusztít, azzal kínoz meg igazán. Nem azzal bántott, hogy megvert vagy megerőszakolt, persze fájt, de ennyi. Ami kínzott belül, hogy nem értékelnek semmire, hogy egy senki vagyok, akit már otthon is csak eszközként kezelnek.
Megint össze kell szednem a gondolataimat kicsit, összepakolni, mit is akarok én kihozni ebből.
- Rosszul fogalmaztam, nem tőlük undorodom, hanem magamtól ilyenkor. Hogy már megint ebbe keveredtem, hogy már megint ezt kell tennem. Nem akarom megtenni, de nincs más választásom. Szerető? Szerelem? Nem hiszek a nagy ő-ben, aki majd fehér lovon érkezik és majd elvisz a fele királyságába. Már kinőttem a mesékből – mondom keserűen. – Ahhoz pedig, hogy valaki a szeretőjének akarjon… Nem tudom, valahol már ebben sem hiszek. Hogy szeretném-e? Talán… Hogy vágyom-e rá? Sokkal inkább. Az, hogy ugranom kéne első szóra, nem akadály, vagy hogy készségesnek lenni. Ha kapok, adok is. Ennyi.
Újabb nagy levegő, újabb pár másodperc szünet, közben nézem, ahogy eszik, de nem érzem magamat abban a helyzetben, hogy merjek kérni, csak egy kicsit, inkább visszahuppanok a székre, ezzel is telik az idő.
- A bátyám… Meddig vagy hajlandó elmenni? – kérdezem csendesen. – Legszívesebben megölném, megkínoznám és kinyírnám. Még élvezném is talán – vallom be csendesen. – Ráadásul most a tesóim lesznek a potenciális jelöltek. Nem fog megállni és az öcsém még csak most tizennégy, az ő életét is elbaszná az a köcsög, vagy éppen a húgaimét. Még annyira ártatlanok és nem akarom, hogy őket is bántsa – osztom meg ezt is a férfivel.
Azért van némi kérdésözön is a fejemben. Eddig bátor voltam, most már annyira nem vagyok az. Nem tudom, hogy választ kapok-e és ha igen, mit kezdek vele, de végül csak kinyögöm.
- Mégis mi vagy te? Vagyis inkább ki? – javítok, mert elég bunkón hangzott az első kérdésem olyan formában. – Azt értem, hogy ez a hobbid, rendben. De mivel foglalkozol te valójában? Pláne, ha még az alvilág gazdagjai sem rúgják össze veled a port. Szóval mi az, amit ezzel a hellyel takargatsz?
Végül már csak egyetlen dolog marad. Én már döntésre jutottam, talán nem jól fejezem ki, amit szeretnék, de nem rezeltem be, még mindig nem.
- Szeretném az a rózsát még mindig, hogy ha áll a megállapodás – mondom csendesen. Nem akarok követelőzni, jogom sincs hozzá, így hát nem is teszem, csak kérek, csendesen, ahogy szoktam. Megértettem azt is, hogy egyetlen esély jár nála, így nem akarom eljátszani, sem azzal, hogy csalódást okozok, sem pedig, hogy egy nyavalygó kölyökké változom, aki csak akar. – Ahogy azt is szeretném, ha megtanítanál arra, hogyan védjem meg magam – teszem hozzá. Tudom, hogy ki kell érdemelnem, de ki fogom. Küzdeni tudok azért, amiért érdemes. Ő lát bennem valamit végre, ezért én a bizalmamat adom neki, de hogy mit kapok cserébe, még rejtély előttem is. De amíg ad célt, küzdeni fogok érte, ahogy kérte, mert fejlődni akarok és kinőni onnan, ahol most tartok.
10.
Tatsuki
Nincs oka rá, de bízik bennem, sőt, meg is mondja, hogy nem fél tőlem. Utóbbit tudom értékelni, az előbbivel viszont nem tudok mit kezdeni. Belép egy tetoválószalonba, felettébb furcsán viselkedik, aztán egészen bőségesen mér számomra a bizalmából, amire nem hiszem, hogy különösebben rászolgáltam volna. Ennek ellenére elégedett vagyok, mert a bizalomra nagyon is szükségünk lesz. Hagyom beszélni, s míg hallgatom, kifejezetten égési sérülésekre alkalmazandó, fájdalomcsillapító, fertőtlenítő és hámosító hatású kenőccsel óvatosan bekenem a sebét. Magamban kissé mosolygom azok miatt, amiket elmond, a munkámat végezve azonban nem szoktam pofákat vágni, ezért ha a tükörben megbámul, sem fogja tudni, jól felelt-e, vagy mit szólok a hallottakhoz.
- Bántás... - szólalok meg, mikor befejezem a munkám a sebbel. - Először is tisztázni kéne talán, hogy kinek mit jelent a fogalom, vagy épp mit értesz ez alatt. Bántalmazni könnyen és sokféleképpen lehet valakit, és persze nem feltétlenül kell fizikálisan, hogy mélyre ható legyen az eredmény – beszélek tovább. Eközben könnyedén magam felé fordítom, hogy vessek pár pillantást még a mellkasán húzódó vágásokra, aztán a fertőtlenítőért nyúlok. Nem vagyok orvos, de alapvető dolgokat megtanultam, mindenből annyit, amennyire szükségem lehet a pirszingelés és tetoválás során, ráadásul alvilágiként is tudnom kell ellátni a sebeimet, ha nem akarok megdögleni. - Ne hidd, hogy nem tudnálak bántani – folytatom továbbra is csendesen, mialatt ellátom a sebeit. Fontos tisztában lennie azzal, hogy valóban nem egy jótét lélek vagyok, mert nagy pofára esés lesz, amikor szembesül vele, miféle vagyok. Nem mintha érdekelne, az viszont annál inkább, hogy mitől gyullad be. - Én azonban mindig csak akkorát marok a másikba, amit túlél és amitől erősebb lesz. Hacsak nem meg akarom ölni – teszem hozzá elvigyorodva. - Ha nem teszel ellenem semmit, nincs mitől félned, s még a bátyádnak is hajlandó vagyok megfizetni mindazt, amivel az adósa vagy – pendítek meg egy újabb lehetőséget Jeremy előtt, mert arra is kíváncsi vagyok, milyen mértékű gyűlöletre képes és a bosszúállás mennyire jellemzi. - Aztán, ha megérdemled, megtanítalak, hogyan védd meg magad bárki ellen – beszélek tovább nyugodtan, s már egy égési sérüléseknek kedvező kötéssel látom el a testét. - Azt viszont nem látom be, ha pénzért, ágyért és kajáért dugsz, miért várod el még azt is, hogy kielégítsék az igényeidet. Kicsit zavar van ám itt, kölyök – szólalok meg figyelemfelkeltően, de pillantásom le sem veszem a munkámról. - Te tetted magad használati cikké, de másoktól undorodsz, amikor használtak. Érted, miről beszélek, ugye? - kérdezem meg a biztonság kedvéért, noha sejtem, tisztában van a szavaim értelmével. - Ha eladod magad, ne várj megbecsülést, mert csak eszköz vagy abban az esetben, csupán pár nedves lyuk. Persze, vannak olyanok is, akik cserébe simogatnak és csókolnak, de nem ez a jellemző. Ha kölcsönösségre vágysz, ne bocsásd magad áruba, szerető légy, ne hímkurva. Ragadj meg egy embernél, adj meg neki mindent, és csak azt fogadd el, amire szükséged van, de akkor füttyszóra állj rendelkezésére és mindig légy készséges vele szemben. Ez sem garantálja, hogy megkapod, amit akarsz, de még mindig egy normálisabb elképzelés ez, mint várni a nagy szerelmet, ami majd tökéletes és csodálatos és fantasztikus lesz, meg a boldogságot – magyarázom komolyan, aztán a kötés befejeztével visszalépek a munkaasztalomhoz és elkezdek összepakolni. - Biztos szép vagy, amikor kínlódsz – vetem oda Jeremynek könnyedén. - A gyötrelem és a gyönyör nem sokban különbözik egymástól, ezt már biztosan észrevetted, fájdalmat okozni azonban egyesek szerint könnyebb, mint megdolgozni a beteljesülésért. És nem is tévednek nagyot, csak az olyanok, mint a bátyád is, értéktelen hústömegek, amelyeket koncokra kell szedni és a kutyáknak adni – mondom el a véleményemet csendesen, nyugodtan, azzal a helyére pakolom a dolgaimat. - Nem azért, mert kis seggdugó voltál, amikor először hozzád nyúlt, vagy mert bántalmaz, esetleg mert vérfertőző kapcsolatra kényszerít, ezeket pont leszarom, hanem azért, mert a tettei értelmetlenek és vandálmunkák. Sok ilyen embert ismerek és mind elkerül, mert tudja, hogy ha csak egyetlen ujjal is hozzáér ahhoz, ami valamilyen formában hozzám tartozik, vagyis az enyém, módszeresen, lassan és pokoli módon fogom kinyírni őket. - Nem tudom, a srác mit akar, eldönti. Lehet, hogy inába szállt a bátorsága és nem meri megcsináltatni a tetoválást, nekem azonban ez nem fontos, úgyhogy inkább kezet mosok és a konyha pici hűtőjéből előszedem a koradélután betett kaját, hogy a mikróban megmelegítsem. - Tudod, kölyök, rólam a yakuzák is úgy vélekednek, jobb tőlem távol maradni, kapcsolatba sem keveredni velem – árulom el nyíltan, miközben belököm a mikróba a kaját -, de ha ez elkerülhetetlen, mindenki egy oldalon akar így vagy úgy lenni velem, mert az egyik legrosszabb ellenség vagyok a környéken. Nem ismerek könyörületet, ritkán kegyelmezek meg valakinek, de egy nyomós ok sokat segíthet. Ha érdekem fűződik engedni valakinek, egyetlen alkalommal megteszem. Ám nem mindig vagyok alkukész, vannak helyzetek, amikor szarom le az érveket és az indítékokat – osztom meg ezeket is Jeremyvel, aztán kiveszem a megmelegedett ételt és evőpálcával a kezemben visszatérek a műhelybe, hogy helyet foglaljak a székemben és egyek is végre pár falatot. - Ha mára befejeztük, nyisd ki a szalon ajtaját, hogyha Eiji is befut, ne kelljen feleslegesen várnia – utasítom aztán.
Nincs oka rá, de bízik bennem, sőt, meg is mondja, hogy nem fél tőlem. Utóbbit tudom értékelni, az előbbivel viszont nem tudok mit kezdeni. Belép egy tetoválószalonba, felettébb furcsán viselkedik, aztán egészen bőségesen mér számomra a bizalmából, amire nem hiszem, hogy különösebben rászolgáltam volna. Ennek ellenére elégedett vagyok, mert a bizalomra nagyon is szükségünk lesz. Hagyom beszélni, s míg hallgatom, kifejezetten égési sérülésekre alkalmazandó, fájdalomcsillapító, fertőtlenítő és hámosító hatású kenőccsel óvatosan bekenem a sebét. Magamban kissé mosolygom azok miatt, amiket elmond, a munkámat végezve azonban nem szoktam pofákat vágni, ezért ha a tükörben megbámul, sem fogja tudni, jól felelt-e, vagy mit szólok a hallottakhoz.
- Bántás... - szólalok meg, mikor befejezem a munkám a sebbel. - Először is tisztázni kéne talán, hogy kinek mit jelent a fogalom, vagy épp mit értesz ez alatt. Bántalmazni könnyen és sokféleképpen lehet valakit, és persze nem feltétlenül kell fizikálisan, hogy mélyre ható legyen az eredmény – beszélek tovább. Eközben könnyedén magam felé fordítom, hogy vessek pár pillantást még a mellkasán húzódó vágásokra, aztán a fertőtlenítőért nyúlok. Nem vagyok orvos, de alapvető dolgokat megtanultam, mindenből annyit, amennyire szükségem lehet a pirszingelés és tetoválás során, ráadásul alvilágiként is tudnom kell ellátni a sebeimet, ha nem akarok megdögleni. - Ne hidd, hogy nem tudnálak bántani – folytatom továbbra is csendesen, mialatt ellátom a sebeit. Fontos tisztában lennie azzal, hogy valóban nem egy jótét lélek vagyok, mert nagy pofára esés lesz, amikor szembesül vele, miféle vagyok. Nem mintha érdekelne, az viszont annál inkább, hogy mitől gyullad be. - Én azonban mindig csak akkorát marok a másikba, amit túlél és amitől erősebb lesz. Hacsak nem meg akarom ölni – teszem hozzá elvigyorodva. - Ha nem teszel ellenem semmit, nincs mitől félned, s még a bátyádnak is hajlandó vagyok megfizetni mindazt, amivel az adósa vagy – pendítek meg egy újabb lehetőséget Jeremy előtt, mert arra is kíváncsi vagyok, milyen mértékű gyűlöletre képes és a bosszúállás mennyire jellemzi. - Aztán, ha megérdemled, megtanítalak, hogyan védd meg magad bárki ellen – beszélek tovább nyugodtan, s már egy égési sérüléseknek kedvező kötéssel látom el a testét. - Azt viszont nem látom be, ha pénzért, ágyért és kajáért dugsz, miért várod el még azt is, hogy kielégítsék az igényeidet. Kicsit zavar van ám itt, kölyök – szólalok meg figyelemfelkeltően, de pillantásom le sem veszem a munkámról. - Te tetted magad használati cikké, de másoktól undorodsz, amikor használtak. Érted, miről beszélek, ugye? - kérdezem meg a biztonság kedvéért, noha sejtem, tisztában van a szavaim értelmével. - Ha eladod magad, ne várj megbecsülést, mert csak eszköz vagy abban az esetben, csupán pár nedves lyuk. Persze, vannak olyanok is, akik cserébe simogatnak és csókolnak, de nem ez a jellemző. Ha kölcsönösségre vágysz, ne bocsásd magad áruba, szerető légy, ne hímkurva. Ragadj meg egy embernél, adj meg neki mindent, és csak azt fogadd el, amire szükséged van, de akkor füttyszóra állj rendelkezésére és mindig légy készséges vele szemben. Ez sem garantálja, hogy megkapod, amit akarsz, de még mindig egy normálisabb elképzelés ez, mint várni a nagy szerelmet, ami majd tökéletes és csodálatos és fantasztikus lesz, meg a boldogságot – magyarázom komolyan, aztán a kötés befejeztével visszalépek a munkaasztalomhoz és elkezdek összepakolni. - Biztos szép vagy, amikor kínlódsz – vetem oda Jeremynek könnyedén. - A gyötrelem és a gyönyör nem sokban különbözik egymástól, ezt már biztosan észrevetted, fájdalmat okozni azonban egyesek szerint könnyebb, mint megdolgozni a beteljesülésért. És nem is tévednek nagyot, csak az olyanok, mint a bátyád is, értéktelen hústömegek, amelyeket koncokra kell szedni és a kutyáknak adni – mondom el a véleményemet csendesen, nyugodtan, azzal a helyére pakolom a dolgaimat. - Nem azért, mert kis seggdugó voltál, amikor először hozzád nyúlt, vagy mert bántalmaz, esetleg mert vérfertőző kapcsolatra kényszerít, ezeket pont leszarom, hanem azért, mert a tettei értelmetlenek és vandálmunkák. Sok ilyen embert ismerek és mind elkerül, mert tudja, hogy ha csak egyetlen ujjal is hozzáér ahhoz, ami valamilyen formában hozzám tartozik, vagyis az enyém, módszeresen, lassan és pokoli módon fogom kinyírni őket. - Nem tudom, a srác mit akar, eldönti. Lehet, hogy inába szállt a bátorsága és nem meri megcsináltatni a tetoválást, nekem azonban ez nem fontos, úgyhogy inkább kezet mosok és a konyha pici hűtőjéből előszedem a koradélután betett kaját, hogy a mikróban megmelegítsem. - Tudod, kölyök, rólam a yakuzák is úgy vélekednek, jobb tőlem távol maradni, kapcsolatba sem keveredni velem – árulom el nyíltan, miközben belököm a mikróba a kaját -, de ha ez elkerülhetetlen, mindenki egy oldalon akar így vagy úgy lenni velem, mert az egyik legrosszabb ellenség vagyok a környéken. Nem ismerek könyörületet, ritkán kegyelmezek meg valakinek, de egy nyomós ok sokat segíthet. Ha érdekem fűződik engedni valakinek, egyetlen alkalommal megteszem. Ám nem mindig vagyok alkukész, vannak helyzetek, amikor szarom le az érveket és az indítékokat – osztom meg ezeket is Jeremyvel, aztán kiveszem a megmelegedett ételt és evőpálcával a kezemben visszatérek a műhelybe, hogy helyet foglaljak a székemben és egyek is végre pár falatot. - Ha mára befejeztük, nyisd ki a szalon ajtaját, hogyha Eiji is befut, ne kelljen feleslegesen várnia – utasítom aztán.
10.
Jeremy
Egész közel ér hozzám, a szemében látom, hogy nem zavarják a sérülések, és ez valahol megnyugtat még inkább, mint eddig, bár nem tudom, mitől pánikoltam be pontosan. Elkezd körbejárni, de hallom, hogy megtorpan, ezek szerint a hátam nem lehet valami szép. Mesés, Lucasnak már megint sikerült elintéznie. Magához int és egy szó nélkül megyek. Nem félek tőle, azaz nem tőle félek, a saját határaimat lépem át sorban, és inkább ez okoz problémát, de még nem kell tudnia.
- Nem félek tőled – mondom komolyan, miközben hátat fordítok neki. – Nem hiszem, hogy bántanál, legalábbis úgy nem, mint Lucas vagy néhány önző vén kujon – folytatom csendesen. – A szex pedig megint más lapra tartozik. Azt mondtam, általában nem, vagy valami hasonlót. A két kezemen meg tudom számolni, hányszor volt tényleg jó a dolog és ez nagyban függ attól is, minek kezelnek. Aki nem kezelt szajhaként, hanem valamennyit adni is akart, nem csak elvenni, azzal jó volt, nagyon is, de aki csak megkapni akar mindent, attól hányni tudnék – fejezem be ennek a résznek a boncolgatását. Döntse el ő, ez mit jelent most pontosan. – Az sem zavar, ha jelet hagynak rajtam, de ne így – mondom csendesen. – Lucas élvez kínozni, a véremet szívni szó szerint, vagy elérni, hogy a fájdalomtól ne tudjam, hol vagyok, a többi része meg már csak a ráadás. Bár persze jobban esik a gyengédség, de kinek nem? – kérdezek vissza. Persze még jön az adu ász. Ezen gondolkodnom kell egy kicsit. - Hogy milyennek tartalak? – dünnyögöm halkan, majd komolyan kezdek beszélni. – Valakinek, akinek célja van az életben, aki tudja, hogyan húzzon a legnagyobb szarból is hasznot, és aki mégis nyitott szemmel jár és figyel a világra. Megszerzed, amit akarsz, ha kell, minden áron, de ugyanakkor magadat is be tudod határolni, ha kell. Nem osztogatod sem a szimpátiát, sem a bizalmat, de akivel szemben megteszed, az komolyan nyer vele. Szereted az élvezetet, ahogy a művészetet is, és nem mellesleg van valami erő, ami feléd taszigálja az embert, akár akarja, akár nem – fejezem be csendesen. Nem tudom, mit akart hallani és mennyire igaz, amit itt előadtam, de ezt érzem és hiszem. Majd eldönti, mit kezd vele. Bár kifejezetten jólesik ez a kis törődés, amit most kapok.
Egész közel ér hozzám, a szemében látom, hogy nem zavarják a sérülések, és ez valahol megnyugtat még inkább, mint eddig, bár nem tudom, mitől pánikoltam be pontosan. Elkezd körbejárni, de hallom, hogy megtorpan, ezek szerint a hátam nem lehet valami szép. Mesés, Lucasnak már megint sikerült elintéznie. Magához int és egy szó nélkül megyek. Nem félek tőle, azaz nem tőle félek, a saját határaimat lépem át sorban, és inkább ez okoz problémát, de még nem kell tudnia.
- Nem félek tőled – mondom komolyan, miközben hátat fordítok neki. – Nem hiszem, hogy bántanál, legalábbis úgy nem, mint Lucas vagy néhány önző vén kujon – folytatom csendesen. – A szex pedig megint más lapra tartozik. Azt mondtam, általában nem, vagy valami hasonlót. A két kezemen meg tudom számolni, hányszor volt tényleg jó a dolog és ez nagyban függ attól is, minek kezelnek. Aki nem kezelt szajhaként, hanem valamennyit adni is akart, nem csak elvenni, azzal jó volt, nagyon is, de aki csak megkapni akar mindent, attól hányni tudnék – fejezem be ennek a résznek a boncolgatását. Döntse el ő, ez mit jelent most pontosan. – Az sem zavar, ha jelet hagynak rajtam, de ne így – mondom csendesen. – Lucas élvez kínozni, a véremet szívni szó szerint, vagy elérni, hogy a fájdalomtól ne tudjam, hol vagyok, a többi része meg már csak a ráadás. Bár persze jobban esik a gyengédség, de kinek nem? – kérdezek vissza. Persze még jön az adu ász. Ezen gondolkodnom kell egy kicsit. - Hogy milyennek tartalak? – dünnyögöm halkan, majd komolyan kezdek beszélni. – Valakinek, akinek célja van az életben, aki tudja, hogyan húzzon a legnagyobb szarból is hasznot, és aki mégis nyitott szemmel jár és figyel a világra. Megszerzed, amit akarsz, ha kell, minden áron, de ugyanakkor magadat is be tudod határolni, ha kell. Nem osztogatod sem a szimpátiát, sem a bizalmat, de akivel szemben megteszed, az komolyan nyer vele. Szereted az élvezetet, ahogy a művészetet is, és nem mellesleg van valami erő, ami feléd taszigálja az embert, akár akarja, akár nem – fejezem be csendesen. Nem tudom, mit akart hallani és mennyire igaz, amit itt előadtam, de ezt érzem és hiszem. Majd eldönti, mit kezd vele. Bár kifejezetten jólesik ez a kis törődés, amit most kapok.
9
Tatsuki
Minél közelebb érek, annál jobban fél. Cigarettám a hamutálban füstölög magában, így mindkét kezem szabad, aminek meglehetősen tudok örülni, mert egy kiborult ember sokféle reakciót tud produkálni és nem szeretnék alulmaradni egy tizenkilenc éves kölyök ellen egy kibaszott cigi miatt, nehogy megégessem, mert kár elcsúfítani a vékony kis testét. Pánik jelenik meg kék szemeiben, teste görcsössé válik, mozdulatlanná merevedik, én azonban nem állok meg, nyugodt, megfontolt léptekkel haladok tovább, mígnem már túljut a parán és vágy csillan íriszeiben. Nocsak-nocsak… Ennyire beindítja, ha sarokba szorul? Vagy csak én jövök be neki? Úgyis ki fog hamarosan derülni. Továbbra is kifejezéstelen arccal, farkasszemet nézve Jeremyvel lépdelek hozzá, s ő hirtelen teljesen megnyugszik. Egyre érdekesebb ez a srác. Igazán fura.
Ja, hogy ez a gond, tele van sérülésekkel a teste…! Engem az ilyesmi nem érdekel, Shinji is szépen kidekorálva szokott távozni tőlem, noha ő el tudja látni a sebeit, ha esetleg túl durvára sikerül a menet. Odaérek a kölyökhöz, ám nem állok meg előtte, tesztelem még egy kicsit, így ugyanazokkal a nagymacska-léptekkel körbejárom. Járnám, ha a hátán nem húzódna ronda égésnyom, ami miatt megtorpanok. Frissnek tűnik. Félszeg félmosollyal kerülök elé, aztán otthagyom.
- Be vagy szarva, hogy mégis megkeféllek? – kérdezem meg tőle könnyedén, miközben visszatérek a pirszinges munkaasztalomhoz és előkutatok pár apróságot, amivel lekezelhetem a sebeit. – Nem tagadom, roppant vonzó egy kölyök vagy véleményem szerint, ez azonban nem jelenti azt, hogy feltétlen meg kell dugnom téged – közlöm vele egyszerűen, miközben magamhoz intem, mert nem fogom hagyni csak úgy elslisszolni, miután láttam a hátát. – Főleg úgy nem érzek rá komoly késztetést, hogy azt mondtad, nem élvezed a szexet – teszem hozzá. Szeretem az emberek idegeit pengetni, játszadozni velük, szóval nem csak alkotni szeretek. S most el is mosolyodom. – Vagy az a para tárgya, hogy ellátták a bajod? – kérdezem ezt már komolyan. – Az ilyesmi nem hat meg, nem vagyok ijedős és én sem szoktam nyomtalanul elengedni a szeretőmet – közlöm a kölyökkel. – Csak én nem teszek benne kárt – fűzöm hozzá az előbbiekhez. – Mondd csak, Jeremy, mit gondolsz, miféle ember vagyok? – kérdezem szinte kedvtelve feltéve neki a kérdést.
Minél közelebb érek, annál jobban fél. Cigarettám a hamutálban füstölög magában, így mindkét kezem szabad, aminek meglehetősen tudok örülni, mert egy kiborult ember sokféle reakciót tud produkálni és nem szeretnék alulmaradni egy tizenkilenc éves kölyök ellen egy kibaszott cigi miatt, nehogy megégessem, mert kár elcsúfítani a vékony kis testét. Pánik jelenik meg kék szemeiben, teste görcsössé válik, mozdulatlanná merevedik, én azonban nem állok meg, nyugodt, megfontolt léptekkel haladok tovább, mígnem már túljut a parán és vágy csillan íriszeiben. Nocsak-nocsak… Ennyire beindítja, ha sarokba szorul? Vagy csak én jövök be neki? Úgyis ki fog hamarosan derülni. Továbbra is kifejezéstelen arccal, farkasszemet nézve Jeremyvel lépdelek hozzá, s ő hirtelen teljesen megnyugszik. Egyre érdekesebb ez a srác. Igazán fura.
Ja, hogy ez a gond, tele van sérülésekkel a teste…! Engem az ilyesmi nem érdekel, Shinji is szépen kidekorálva szokott távozni tőlem, noha ő el tudja látni a sebeit, ha esetleg túl durvára sikerül a menet. Odaérek a kölyökhöz, ám nem állok meg előtte, tesztelem még egy kicsit, így ugyanazokkal a nagymacska-léptekkel körbejárom. Járnám, ha a hátán nem húzódna ronda égésnyom, ami miatt megtorpanok. Frissnek tűnik. Félszeg félmosollyal kerülök elé, aztán otthagyom.
- Be vagy szarva, hogy mégis megkeféllek? – kérdezem meg tőle könnyedén, miközben visszatérek a pirszinges munkaasztalomhoz és előkutatok pár apróságot, amivel lekezelhetem a sebeit. – Nem tagadom, roppant vonzó egy kölyök vagy véleményem szerint, ez azonban nem jelenti azt, hogy feltétlen meg kell dugnom téged – közlöm vele egyszerűen, miközben magamhoz intem, mert nem fogom hagyni csak úgy elslisszolni, miután láttam a hátát. – Főleg úgy nem érzek rá komoly késztetést, hogy azt mondtad, nem élvezed a szexet – teszem hozzá. Szeretem az emberek idegeit pengetni, játszadozni velük, szóval nem csak alkotni szeretek. S most el is mosolyodom. – Vagy az a para tárgya, hogy ellátták a bajod? – kérdezem ezt már komolyan. – Az ilyesmi nem hat meg, nem vagyok ijedős és én sem szoktam nyomtalanul elengedni a szeretőmet – közlöm a kölyökkel. – Csak én nem teszek benne kárt – fűzöm hozzá az előbbiekhez. – Mondd csak, Jeremy, mit gondolsz, miféle ember vagyok? – kérdezem szinte kedvtelve feltéve neki a kérdést.
9.
Jeremy
Ahogy rám néz, már tudom, hogy nem tetszik neki az, hogy váratom. Mégis kell még egy kis idő nekem, így csendben hallgatom meg, amit mond. Nem egy ágyneműt akar magának a személyemben, ez lényegében megnyugtat, bár azért néha látom az éhes csillogást a szemében, mégsem tesz semmi olyat, ami arra utalna, hogy nekem akar esni. Pontos választ kapok és ezzel már tudok valamit kezdeni. Ebben nem lesz hiba, be tudom tartani a dolgot talán. Vizsgák, már a suliban is utáltam őket, de rendben, ha neki ez kell, hát megkapja. Bólogatok néha, jelezve, hogy felfogtam és e szerint fogok cselekedni.
- Megértettem – mondom legalább olyan kimérten, mint ő. Nem is nagy kérés vagy kihívás a dolog. Ekkor viszont ellöki magát az asztaltól és megint megjelenik az a furcsa a fény a szemében. Ráadásul most elég élesen méreget megint. Kicsit kezdek bepánikolni, de tennem kell valamit. El kell döntenem, mi a fontos nekem és most nem a rózsa a kérdés, megkapom, vagy sem, már nem érdekel annyira, mint mikor beléptem ide. Szeretném, de már nem akarom. Egyre közelebb ér, de még mindig nem tudok mozdulni. Valahol talán még arra is vágyom, hogy megérintsen, persze ezt magamnak sem merem bevallani, de ha leveszem azt a tetves pólót, akkor már mindent tudni fog rólam, mindent, amit eddig rejtegetni próbáltam. A sebek még elég frissek, még az is lehet, hogy nem ártott volna pár kötés rájuk, de már mindegy. Még egyet lép előre és engem elönt a nyugalom, talán magamat lepve meg vele a legjobban, a pólóm széle alá nyúlok és szépen lehúzom magamról az anyagot. Mit akarok előle takargatni? Úgyis tud már mindent, akkor meg nem mindegy…? De azért kíváncsi leszek a reakciójára. A vágások nem mélyek, csak hosszúak, ellenben arról, ami a hátamon húzza a bőrt, fogalmam sincs, hogy néz ki. Tessék, ezt akartad, nem? Hogy lépjek, hát megtettem magamtól is.
Ahogy rám néz, már tudom, hogy nem tetszik neki az, hogy váratom. Mégis kell még egy kis idő nekem, így csendben hallgatom meg, amit mond. Nem egy ágyneműt akar magának a személyemben, ez lényegében megnyugtat, bár azért néha látom az éhes csillogást a szemében, mégsem tesz semmi olyat, ami arra utalna, hogy nekem akar esni. Pontos választ kapok és ezzel már tudok valamit kezdeni. Ebben nem lesz hiba, be tudom tartani a dolgot talán. Vizsgák, már a suliban is utáltam őket, de rendben, ha neki ez kell, hát megkapja. Bólogatok néha, jelezve, hogy felfogtam és e szerint fogok cselekedni.
- Megértettem – mondom legalább olyan kimérten, mint ő. Nem is nagy kérés vagy kihívás a dolog. Ekkor viszont ellöki magát az asztaltól és megint megjelenik az a furcsa a fény a szemében. Ráadásul most elég élesen méreget megint. Kicsit kezdek bepánikolni, de tennem kell valamit. El kell döntenem, mi a fontos nekem és most nem a rózsa a kérdés, megkapom, vagy sem, már nem érdekel annyira, mint mikor beléptem ide. Szeretném, de már nem akarom. Egyre közelebb ér, de még mindig nem tudok mozdulni. Valahol talán még arra is vágyom, hogy megérintsen, persze ezt magamnak sem merem bevallani, de ha leveszem azt a tetves pólót, akkor már mindent tudni fog rólam, mindent, amit eddig rejtegetni próbáltam. A sebek még elég frissek, még az is lehet, hogy nem ártott volna pár kötés rájuk, de már mindegy. Még egyet lép előre és engem elönt a nyugalom, talán magamat lepve meg vele a legjobban, a pólóm széle alá nyúlok és szépen lehúzom magamról az anyagot. Mit akarok előle takargatni? Úgyis tud már mindent, akkor meg nem mindegy…? De azért kíváncsi leszek a reakciójára. A vágások nem mélyek, csak hosszúak, ellenben arról, ami a hátamon húzza a bőrt, fogalmam sincs, hogy néz ki. Tessék, ezt akartad, nem? Hogy lépjek, hát megtettem magamtól is.
8.
Tatsuki
Furcsa ez a srác. Bejön, mert akar valamit. Úgy tesz, mintha fingja se lenne róla, mi kéne neki, aztán elém tol egy egészen jó rajzot, amit színesre is kipofozok. Beközli, hogy nincs pénze, de megdughatom, ha ez nekem jó fizetségként, aztán az első pillanatban berezel. Mi a fasztól ijedt meg? Mert látom rajta, hogy betojt és hezitál. Most akar elfutni? Igen példátlan lenne. De az időt persze tudja húzni… Ilyen az, amikor a fagyi visszanyal, én azt mondom, ráérünk és ennek megfelelően nem is moccan? Na nem, ilyet nem játszunk. Eldöntheti, hogy kell-e neki az a kurva tetoválás, ha már megnyerte és még az elveimet is félrerakom miatta, vagy nem és akkor ne húzzuk egymás idejét, kinyitom a szalont, fogadom azokat, akik jönnének, esetleg visszahívom Eijit, hogy megtudjam, mire jutott a mai körútjával, aztán bemutatom őket egymásnak és ha nyolcig nincs mozgás, lelépek.
- Elsőre is értettem a kérdést – tájékoztatom közönyösen. – Sikeres vizsgákkal, leginkább. Olyanokkal, amiken ma is átmentél – válaszolok egyszerűen, mégis kimérten. – Egyelőre az a dolgod, hogy tanulj és tapasztalj. Ha nem tudsz bizonyítani, fejlődni, tanulni, nem vagy szorgalmas, rugalmas, kitartó, megbuktál és mehetsz a francba. Szórakoztathatsz – vetem fel neki a következő lehetőséget vállat vonva. – Kevés dolgot szeretek, de rajzolni, tetoválni és pirszingeket betenni igen. Gondolom, ebből így értesz – teszem hozzá, jelezve, a szórakoztatást egyáltalán nem úgy értem, hogy lóbálja előttem a faszát, mert azt korábban leszögeztem, nem igénylem. Ha dugni akar, az más, de ráerőszakolni magam nem fogom, ha nem húz fel mocskosul. – Inspirálhatsz. Neked vannak érzelmeid és ötleteid, felteszem, sok mindenhez volt már szerencséd. Nem mintha ingerszegény környezetben élnék, vagy szűkölködnék az ihletben, de ha valakiben van bizonyos szintű tehetség, az fel tudja kelteni a kíváncsiságomat. Vagyis tulajdonképpen elég sok mindennel van lehetőséged a hálára – jelentem végül ki, aztán ellököm magam az asztaltól és elindulok lassú, néma, kimért léptekkel felé, akár egy lopakodó vadállat a zsákmánya felé. Tudni akarom, mi miatt van beszarva, szóval így vagy úgy, de kiugrasztom a szöget a zsákjából.
Vonzó egy szuka, ez tény és valószínűleg tudja is magáról, hiszen nem véletlenül kezdett a luxusribanckodásba, árulja a testét és választotta a rózsájának erotikus jelleggel bíró helyet, de azt már megfigyelhette, hogy amit én megmondok, azt tartom is. Persze lehet, hogy nyilvánvaló, miképp tekintek rá, s hogy megkefélném kedvtelésből, ezt azonban nem látom oknak semmilyen aggodalomra. Hiszen hozzá sem értem.
Furcsa ez a srác. Bejön, mert akar valamit. Úgy tesz, mintha fingja se lenne róla, mi kéne neki, aztán elém tol egy egészen jó rajzot, amit színesre is kipofozok. Beközli, hogy nincs pénze, de megdughatom, ha ez nekem jó fizetségként, aztán az első pillanatban berezel. Mi a fasztól ijedt meg? Mert látom rajta, hogy betojt és hezitál. Most akar elfutni? Igen példátlan lenne. De az időt persze tudja húzni… Ilyen az, amikor a fagyi visszanyal, én azt mondom, ráérünk és ennek megfelelően nem is moccan? Na nem, ilyet nem játszunk. Eldöntheti, hogy kell-e neki az a kurva tetoválás, ha már megnyerte és még az elveimet is félrerakom miatta, vagy nem és akkor ne húzzuk egymás idejét, kinyitom a szalont, fogadom azokat, akik jönnének, esetleg visszahívom Eijit, hogy megtudjam, mire jutott a mai körútjával, aztán bemutatom őket egymásnak és ha nyolcig nincs mozgás, lelépek.
- Elsőre is értettem a kérdést – tájékoztatom közönyösen. – Sikeres vizsgákkal, leginkább. Olyanokkal, amiken ma is átmentél – válaszolok egyszerűen, mégis kimérten. – Egyelőre az a dolgod, hogy tanulj és tapasztalj. Ha nem tudsz bizonyítani, fejlődni, tanulni, nem vagy szorgalmas, rugalmas, kitartó, megbuktál és mehetsz a francba. Szórakoztathatsz – vetem fel neki a következő lehetőséget vállat vonva. – Kevés dolgot szeretek, de rajzolni, tetoválni és pirszingeket betenni igen. Gondolom, ebből így értesz – teszem hozzá, jelezve, a szórakoztatást egyáltalán nem úgy értem, hogy lóbálja előttem a faszát, mert azt korábban leszögeztem, nem igénylem. Ha dugni akar, az más, de ráerőszakolni magam nem fogom, ha nem húz fel mocskosul. – Inspirálhatsz. Neked vannak érzelmeid és ötleteid, felteszem, sok mindenhez volt már szerencséd. Nem mintha ingerszegény környezetben élnék, vagy szűkölködnék az ihletben, de ha valakiben van bizonyos szintű tehetség, az fel tudja kelteni a kíváncsiságomat. Vagyis tulajdonképpen elég sok mindennel van lehetőséged a hálára – jelentem végül ki, aztán ellököm magam az asztaltól és elindulok lassú, néma, kimért léptekkel felé, akár egy lopakodó vadállat a zsákmánya felé. Tudni akarom, mi miatt van beszarva, szóval így vagy úgy, de kiugrasztom a szöget a zsákjából.
Vonzó egy szuka, ez tény és valószínűleg tudja is magáról, hiszen nem véletlenül kezdett a luxusribanckodásba, árulja a testét és választotta a rózsájának erotikus jelleggel bíró helyet, de azt már megfigyelhette, hogy amit én megmondok, azt tartom is. Persze lehet, hogy nyilvánvaló, miképp tekintek rá, s hogy megkefélném kedvtelésből, ezt azonban nem látom oknak semmilyen aggodalomra. Hiszen hozzá sem értem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)